Budapesti Hírlap, 1925. május (45. évfolyam, 98–122. szám)

1925-05-24 / 116. szám

■ 1925 május 24. (116. sz.) Budapesti Hírlap Néhány szó az Unió válságához. írta Halmi Bódog kir. járásbiró. Abból a zűrzavaros orkeszterből, amellyel a közvélemény a fizetésképtelenségbe jutott Unió részvénytársaság ügyét a maga kü­lönböző szempontja, ízlése és talán érdekei távlatából szemléli és magyarázza, ragad­junk ki egy pár lényeges kérdést. A felelősség vitán kívül áll, az egész igazgatóság a felelősség egyes személyekre való háríthatásának joga nélkül számolni és felelni tartozik minden megállapítandó inkorrektségért, amelyet a most már bírói hatóság által a kényszeregyezségi eljárás során folyamatba teendő nyomozás kiderít. Felelni tartozik, ha valónak bizonyul, hogy a vigalmi adó, amelynek a részvénytársa­ság csak kezelője, pontosan lebonyolítva nem­­lett, ha valónak bizonyul, hogy a ta­goktól levont nyugdíj- és betegsegélypénz­­tári­ járulékok pontosan befizetve, ha a szerzői jogdíjak, melyek a bruttó bevétel­ből fizetendők és külön kezelendők, estéről­­estére külön szeparálva, elszámolva nem lettek. Felelősek az igazgatóságnak külö­nösen az ügyvezetést végző tagjai azért is, ha az igazgatóság egyetemét vagy a fel­ügyelő­bizottságot a vállalkozás állásáról nem informálták, a valóságos képét az ügymenetnek előttük eltitkolták és így el­zárták tőlük az ellenőrzés és esetleg a vál­ság megakadályozásának lehetőségét. Az Unió részvénytársaság tulajdonát tevő ingatlanokra a részvénytöbbséget kezük­ben tartó igazgatók javára a bekebelezett terhek tekintetében szintén sajátságos a helyzet. Mindenekelőtt az a kérdés, hogy a részvénytömegekkel rendelkező igazgató urak mikor kebeleztették be követeléseiket az ingatlanokra. Ha már akkor történt ez a bekebelezés, amidőn a Kohner-érdekelt­­ségből tulajdonukba ment át az öt, illető­leg az Andrássy­ úti színház megszűnte foly­tán négy színházból álló vagyonkom­­plexum, akkor egy szinte példátlan szokat­lan üzleti cselekményről lehet beszélni, hogy valaki részvénymajoritás megszerzé­sével kétségkívül jól megfontolt és nyere­ségre számító célzattal magához hódít egy vállalkozást és mégis a megszerzés pillana­tában szkepsissel viselkedik annak rentabi­litása iránt és siet a maga befektetését az átvett vagyonobjektumra betáblázi és ezál­tal az eddig tehermentes, tehát az esetleg hitelt nyújtó harmadik személyek és az egész kereskedelmi közvélemény előtt szi­lárd vagyontárgynak erejét és bonitását meggyöngíti. Azonban, ha a terhelés az át­vételkor történt, az jogérvényes és megtá­­madhatatlan. Ha azonban ez a bekebele­zése a részvénytöbbséget kezükben tartó igazgatók követeléseinek később történt, akkor, midőn a könyvekből is megállapít­hatóan, részint a rossz színházi konjunk­túra, részint a nagyon sokat követelő és nagyon keveset teljesítő slarok, balsikerű bemutatók miatt a vállalat anyagi helyzete rosszra fordult és fizetési zavarok kezdőd­tek, vagyis midőn már éppen ezek az ügy­vezetést közvetetlenü­l végző igazgató kellő gondossága mellett a vállalkozás válságos helyzetéről tudtak vagy nem tudhattak, az esetben a cégtörvényben lefektetett jogsza­bályok analógiáját alkalmazva, a részvény­­többséget pénztárszekrényükben, a vállala­tok vezetését ped­ig kezükben tartó igazga­tóknak saját befektetéseiket az ingatla­nokra bekebelező követelései a többi hite­lezők által igenis megtámadhatók, mert ezek a zálogjogszerzések, ha már ebben a kritikus időben történtek, a hitelezők kö­vetelésének rovására, azok érdekeinek ki­játszására irányulókn­ak vélelmezendők. Vitán kívüli szerintünk a nem színházi alkalmazott­ hitelezőknek az a joga, hogy csak 1925 szeptember 1-éig engednek el­sőbbséget az alkalmazotti követeléseknek, mert hiszen a színházak tagjainak szak­­szerződései 1925 szeptember elsejével le­járnak és az, hogy a fizetésképtelenné vált igazgatóság 1926 január 31-ig, tehát a szer­ződés lejárta utáni időpontig adja át keze­lésbe alkalmazottainak a vállalatot, csak a tagok és az igazgatóság között lehet jog­hatályos ügylet de nem lehet kötelező a jelmezszállító, villamos áramot szolgáltató társaságra, vagy a verítékes vívódások árán a színházaknak repertoárt adó színpadi szerzőkre és arra a sok magánüzemre és újságvállalatra, amely sokmillió hitelezést nyújtott jóhiszeműen a részvénytársaság­nak. 1925 szeptember hónaptól kezdve te­hát a többi hitelezők követelhetnek kielé­gítést. Ennél a pontnál, bár a legmélyebb em­beri részvéttel viseltetünk is a bizonytalan ezisztenciájúvá vált sok tehetséges színmű­vész iránt, nem hagyhatjuk figyelmen kí­vül éppen az Unió-színházaknál köztudo­más szerint túltengő előlegezési rendszert, a szarok sokmilliós úgynevezett acontóit, amelyekben csa­k a legszerényebb fizetésű tagok részesedtek csak nagyon mostohán és ha ezeket az előlegeket a könyvvizsgálat számításba veszi, úgy valószínűleg a színé­ szek, sőt talán a színpadi szerzők követe­lései is aránylag jelentéktelen összeggé zsu­gorodnak. Ezek a legtriviálisabb szak- és jogkérdések, amelyek a kulturális életünket is érzéke­nyen érintő színház­válság első szemlélésé­nél felvetődnek és ha az igazgatóság más szanálási eszköz hiányában a kényszer­egyezségi eljárás megindítása iránti kérvé­nyét vissza nem vonja és a színházak kon­­zorciumos kezelésbe vételét a tagok vállal­ják, elsősorban ezeknek megoldása szü­k­séges ahhoz, hogy a vállalat bizalmat és támogatást remélhessen azoktól, akiknek bizalma és támogatása nélkül Magyaror­szág legnagyobb színházi vállalkozása szá­mára csak a brutális, kegyetlen csőd követ­­kezhetik. Azoknak a gazdasági erőforrások­nak megszerzése, amelyek egy művészi program megvalósításához, új darabok megszerzéséhez és színreho­atalához szük­ségesek, csak a most említett függő kérdé­sek megnyugtató elintézése után kerülhet a sor. Kis-ankai, héhereusz­ó, dunai Konföderáció. — Dvorcsák Viktor nyilatkozata. — Páris, máj. 20. A farkas és a bárány meséje megint megismétlődött Bukarestben. Úgy látszik, hogy a katonailag lefegyverzett és békés szándékait ország-világ előtt tanúsító Ma­gyarország akkor is megzavarja a nyugta­lan lelkiismeretű szomszédok álmait, ha a logika és történelmi szükségszerűség szel­lemi felkészültségével nem legyőzni, de meggyőzni akarja a jóhiszemű külföldet. Sőt már ennek a meggyőzésnek lehetősége is elég volt arra, hogy Magyarország — nem nagyon barátságos módon — ismét­­szóba kerüljön Bukarestben. Mert bizony a konferencia olyankor tűzte ki programjául a kis­antant álláspontjának újabb tisztázá­sát Magyarországgal szemben, amikor Ma­gyarországról csak a szanálási program békés végrehajtásának akordjai csendültek át a határokon túlra. A bukaresti konferencián új dolgokat nem hallhatott a világ. Az értekezlet mégis tanulságos, különösen azoknak az egyéb eseményeknek és kérdéseknek a világánál, amelyek Közép- és Kelet-Európában a leg­utóbbi időben megbeszélés tárgyai voltak. Dvorcsák Viktor, a ma Szlovenszkónak ne­vezett Felvidék párisi őrállója, akinek a cseh-szlovák állam hivatalos vezetői nem tudják megbocsátani azt,­­hogy jóhiszeműen és a felvidékit­képesség érzelmeivel, gon­dolkodásával való belső kapcsolat útján dolgozik az igazi európai békéért, kérdé­seimre elmondott nekem egyet-mást ezek­ről az aktuális problémákról, így elsősor­ban a kisantant-konferenciáról és ezzel kapcsolatban a békerevízió gondolatának jelentőségéről. Még két kérdést intéztem ezenkívül Dvorcsák Viktorhoz. A dunai konföderáció gondolatáról és Benes cseh külügyminiszternek legutóbb tett lengyel­­országi útjára visszaemlékezve a cseh-len­­gyel kapcsolat lehetőségéről kívántam tőle egyet-m­ást hallani. Válaszát az alább következőkben adta meg: A kis-antant konferenciája program nél­kül ült össze s így eredménye sem lehetett, mert a status quo hangoztatása csak nem eredmény? A status quo fenmaradása vagy megváltozása nem a kis­ antanttól függ. A béke revíziójának szükségessége utat tör a háború után lehiggadt s egyensúlyt kereső lelkekben. S a nagy nyugati hatalmak fele­lős politikusai már ráléptek a békerevízió felé vezető útra. Mit tehetett vájjon ezzel a békerevíziós tendenciával szemben a bukaresti konfe­rencia? Önmaguk bátorítására mit mond­hattak vájjon egymásnak? „Nem enged­jük a béke revízióját.“ De hát megkérdik tőlük a nagyhatalmak egyáltalán, hogy mit akarnak, ha ők szükségesnek találják a békerevíziót? Tehetetlenségükben mit tehettek egyebet, mint ütöttek egyet a csonka Magyarorszá­gon — a jó Prügellinnben, amely úgysem tud visszaütni — s ezzel eloszlottak dolguk végeztével. Azaz hogy nem. Még tiltakoztak az ellen, hogy a nagyhatalmak megengedjék Bul­gária hadserege létszámának emelését, ki­mondván, hogy az mese, hogy Bulgáriá­ban a kommunizmus veszélyeztetné a köz­biztosságot. Kissé furcsának találom a megokolást, de még furcsábbnak azt a félelmet, amely­­lyel eltölti a milliós hadseregekkel rendel­kező, Sítig felfegyverzett kis-antantot az esetleg 20—30 ezerrel megnövekedő, akkor is maximálisan 60 ezer lelket számláló bol­gár hadsereg. Hát még­sem olyan hatalom a kis­­antant, hogy a békerevíziót megakaszt­hatná. Én megértem a kis-antant, főleg Benes félelmét a jövőt illetőleg, csak eszközeit nem. Mert propagandával, kedvező viszo­nyok mellett, sikerülhetett neki új nemze­tét s új államot alkotnia, de még a legked­vezőbb körülmények között sem lehet a le­hetetlent még propagandával sem fentar­­tani, mert lehetetlen. S én meg vagyok lelkem mélyén győződve, hogy nincs olyan gondolkodó feje a világnak, ahol a jelenlegi Cseh-Szlovák Köztársaságnak hosszú jövőt jósolna, ha ismeri annak keletkezését, a históriát, az etnográfiát és a geográfiát s azok egymásra hatásának a törvényességét. Dunai­­konföderáció? Ez a gondolat nagyon régi s folyton kí­sért s azt hiszem, nem Magyarországon múlnék létesülhetése, hanem éppen a kis­­antanton s legelsősorban Ebenesen, amiből ő nem is csinál titkot .Oka egyszerű. A Magyarországról lecsatolt részek egy dunai konföderáció esetén újból a legszorosabb gazdasági kapcsolatba kerülnének a volt anyaországgal, ahová históriai múltjuk s a geográfiai adottság uralja őket s az uj anyaországok mihamar azon vennék ma­gukat észre, hogy mostoha gyermekeik mégis csak jobban érzik magukat az édes­anya ölében. Ez főleg áll a volt Felvidékre, melynek minden völgye az Alföldön simul ki. Hogy a dunai konföderáció­ esetleg megteremtené Európa közepén a békét, a gazdasági jólétet, melynek milliók örülné­nek, — mindez nem számit. Benes ki akarja tolni gyermeke halálának óráját — amíg lehet — s ebben neki van igaza, el­végre az ő gyermekei, s ha a milliók hagy­ják magukat vezetni az orruknál — miért ne tenné? A cseh-lengyel barátság? Én nem hiszek benne. Még al­kor sem, ha szövetséggé ala­kul. Éppen olyan eredménye lesz, mint az olasz-osztrák szövetségnek. Amióta a két nemzet fennáll­ó ellenségek. Már a 9-ik században látjuk a cseheket a németek mellett a lengyelek ellen felvonulni s azóta végig a történelmen, egészen 1920-ig, mi­kor a cseheik az orosz bolusevikiektől fe­nyegetett Varsó védelmére küldött francia muníciót visszatartják s a lengyelek szorult­ságát kihasználva megszállják Szilézia (Te­­schen) lengyel részeit. — Prága az orosz nemzeti gondolat nyugati őrének tekinti magát, az orosz-lengyel ellentét pedig át­hidalhatatlan. Igaz, a lengyel nemzet a németet is ellen­ségnek tekinti, azonban míg a német ellen­tét határkiigazításokkal és területengedmé­nyekkel áthidalható, talán mert a német teljesen elütő race voltánál és nyugati kul­­túrközösségénél fogva nem fenyegeti nem­zeti -illetve faji létükben annyira a lengye­leket, mint az orosz, addig az orosz-lengyel ellentét a lengyel nemzetet nemzeti, kultu­rális és gazdasági létében a megsemmisítés­sel fenyegeti. S tényként állapítható meg, hogy a danzigi kérdésnél, mely inkább gaz­dasági karakterű, a cseh-orosz korridor — a volt Felvidéken keresztül — sokkal job­ban nyugtalanítja a lengyel nemzet előre­látó fiait, mert ez teljes körülzárolását je­lenti Lengyelországnak.­­ Azt hiszem hiba volna ezekhez a fejte­getésekhez a magam részéről valamit még hozzáfűzni. Hogyha mindazok a hivatalos és nemhivatalos őrállók, akik az igazi euró­pai rendért és stabilizációért tiszta látás­sal és a történelmi szükségszerűség munka­eszközeivel dolgoznak, nem fáradnak el ne­héz munkájukban, a világhistória újabb fejezetének lapjai nemsokára elfödhetik azokat a hasábokat, amelyek arról beszél­nek, hogy Középeurópában olyan állam­szövetség állott fönn, amelynek legfőbb programja a negáció. Tagadása a történe­lemnek és tagarlása annak hogy a világ tovább forog. Mert a Duna folyását és folyamrendszerét nem lehet medréből el­terelni. — „és mégis mozog a föld“, hiába akarják azt egyik szögletében természet­­ellenes státusquoban — stabilizálni. Némethy Imre dr. L E G J O B B. 5 A kisebbségi kérdés az interparlamentáris konferencián.­ ­ Paritásos bizottságot akarnak a vegyes lakossággal bíró államokban. — Génfből jelentik, hogy a kisebbségi kérdésben érdekes svájci kérdés történt. Az illetékes bizottság megkérdezésére, Usteri, az első kamara tagja, késznek mu­tatkozott, hogy a washingtoni hatodik interparlamentáris konferencián a nem­zeti kisebbség kérdését előterjessze. Usteri az 1923-i január havi kopenh­ágai konfe­rencián azt javasolta, hogy a vegyes la­kosságú államokban paritásos bizottságo­kat alakítsanak. Ezeknek az volna a fel­adatuk, hogy elsimítsák azokat az össze­ütközéseket, amelyek a többség és a ki­sebbségek között keletkeznek. A javaslat­nak az az előnye, hogy a kisebbségi problémát nemzeti talajon lehet megol­dani. Ustern javaslatát ebben az évben Washingtonban utólagos vizsgálatnak, vetik alá. Tekintettel arra az egyöntetű elismerésre, amellyel az interparlamentá­ris­ unió valamennyi tagja Usteri tekinté­lye és pártatlansága iránt viseltetik, azt várják, hogy az ő közbenjárására ebben az ügyben egyhangú állásfoglalásra kerül a so . Franciaország szabad kezet nyert Marokkóban. — A francia kormány megegyezett a spa­nyolokkal. — A francia hadműveletek ked­vezően folynak. — A marokkói bonyodalom kényes hely­zetbe hozta a francia Painlevé-kormányt. A francia szocialisták egyáltalán nem ra­jongnak Painlevé külgyminiszteréért, Aris­tide Briandért, szívesen eltávolítanák őt a külügyminiszteri székből s ezért azt követe­lik, hogy a Painlevé-kormány hagyja abba­­ az Abd el Krim ellen megkezdett hadműv­­­veleteket. Ebbe természetesen a francia kormány annál kevésbé mehet bele, mert egy hír szerint Abd el Krim fegyverszüne­tet kért, ami katonai helyzete megromlásá­nak a jele és mert a francia kormány meg­bízottjának, Malvynak Madridban sikerült elérni, hogy a spanyol kormány a francia­­csapatoknak megengedi a spanyol zónába való benyomulást, ami annyit jelent, hogy a franciák Marokkóben teljesen szabad ke­zet nyertek Paris, máj. 23. Mint a Journal egy madridi keletű sür­gönye jelenti, Malvy tegnap este indult vissza Parisba. Tárgyalásával meg van elé­gedve. Minden hivatalos tartózkodás elle­nére is bizonyosnak látszik, hogy bár Malvy missziója nem vezetett a spanyol-francia katonai együttműködés ügyében megegye­zésre, annyit azonban elért, hogy a francia csapatoknak megengedik a spanyol zónába való bevonulást abban az esetben, ha a ka­tonai hadműveletek fejleményei a francia parancsnokságot arra kényszerülnek, hogy­­az ellenséget spanyol érdekszférába tartozó területen üldözze. A francia csapatok ter­mészetesen azonnal visszatérnének terüle­tükre, mihelyt az ellenséget leverték. Spa­nyolországnak az a nézete, hogy legalább is ez idő szerint nem bocsátkozhatik kato­nai hadműveletekbe, még kevésbé a nem­zetközi zónában, ahol most Franciaország teljes szabadkezet kapott Spanyolországtól, hogy tetszése szerint cselekedjék úgy a fel­kelés leverése, mint a fegyvercsempészés meggátlása tekintetében. A direktórium, a­melynek az a nézete, hogy a spanyol pro­tektorátus alatt lévő zónában nyugalom uralkodik, a Spanyolország főhatósága alatt álló területeket nem katonai, hanem más eszközökkel akarja pacifikálni. Mindazon­által, ha a körülmények megkívánják, nem téveszti szem elöl az Alhucemas ellen terve­zet és előkészített hadműveletet. Paris, máj. 23. A Chicago Tribune írja: Abban a hatal­mas támadásban, amelyet Chambrune tá­bornok csapataival Feztől északra indítottak­­ tegnap a riff-kabilok ellen, a riff-kabilok súlyos veszteséget szenvedtek. A támadást heves tüzérségi előkészítés előzte meg. A csapatokat 120 repülőgép támogatta; ezek a levegőből bombázták állandóan az ellensé­ges árkokat. A francia, Szenegál és ben­­szülött gyalogságnak mindjárt kezdetben sikerült kivetni a rifif-kabilokat, akik mé­lyen elárkolták magukat. Az ellenség gép­puskái makacsan kitartottak az ágyutűzben­­ és csak a kézigránátok elől vonultak hát­rább. A harc még folyik. Tegnap délután a mi­nisztertanácson Painlevé sie­ett bejelenteni a műveletek gyors eredményét és felolvasta a kedvező táviratokat.

Next