Budapesti Hírlap, 1925. szeptember (45. évfolyam, 195–219. szám)

1925-09-01 / 195. szám

2 leti cikkre is, mert hiszen csak meg kell indítani a lavinát és magával ragad min­dent, ami útjába kerül. Az ankét lefolyása. A drágaság letörésére indított kormány­akciónak ma este zajlott le első felvonása a népjóléti minisztérium tanácstermében. Ek­kor tartották meg ugyanis Vass József dr. népjóléti miniszter elnöklésével azt az an­kétot, amely a kenyérárak kérdésével fog­lalkozott. Az ankétot megelőzően a sajtó egy részében olyan híradások jelentek meg, hogy a mára tervezett ankét elmarad. En­nek magyarázata abban rejlett, hogy a népjóléti minisztérium az ankétot rendkívül titokban tartotta, mivel az utóbbi napok­ban annyian jelentkeztek a drágaság letöré­sét célzó indítványokkal a miniszter előszo­bájában, hogy ezeket képtelenség lett volna mind meghallgatni és a kormány különben is csak az érdekképviseletek bevonásával óhajtotta a kérdést megvitatni. Az­­ ankét délután öt órakor kezdődött és azon Vargha Imre pénzügyi, Prónay György báró miniszterelnökségi, Schandl Károly földmivelésügyi és M­immersperg Frigyes báró kereskedelemügyi államtitká­rok jelentek meg, ezenfelül ott voltak a különböző szakminisztériumok kiküldöttei, a budapesti kenyérgyárak képviselői, a budapesti sütő­iparostest­ület több kikül­döttje Deutsch Mór elnök vezetésével, a budapesti iparkamara három megbízottja: Bittner János elnök, Gyulai Tibor főtitkár és Szegő Ernő dr. titkár, a főváros részé­ről Vajna tanácsos és a rendőrség megbí­zásából Nagy Béla, rendőrtanácsos. Az ankét pont öt órakor kezdődött és eleinte Wimmersperg Frigyes báró elnö­költ, egy félóra múlva azonban megérke­zett Vass József helyettes miniszterelnök és ő vette át az ankét vezetését. Az ankét, amelyen közel harmincan vet­tek részt, természetesen bizalmas lefo­lyású volt, s befejeztével Vass József dr. helyettes miniszterelnök fogadta a Buda­pesti Hírlap munkatársát és a következő­ket volt szíves a nagy fontosságú értekez­letről elmondani: — A pékipar részéről megjelent árak igen alapos számításokkal próbálták iga­zolni a saját eljárásukat, hogy egyrészt az árak esését három százalék kivételével mindig eszkomrotálták, másrészt pedig mindig­­ tekintettel voltak a liszt árának esése. Erősen hangoztatták, hogy a mag­yar fogyasztóközönség a fehér­­kenye­ret előnyben részesíti és miként a háború alatt, valamint a forradalmak után a kö­tött gazdálkodás első idejében nem lehe­tett elfogadhatóvá tenni a rozskenyeret,­­éppen olyan nehéz most is a nem egészen fehér kenyér élvezetére rászoktatni a kö­zönséget. Kijelentették, hogy az egész fehér kenyeret luxuskenyérnek kell minor sitedi és ennek árnagysága nem esihet ki­fogás alá, már pedig csak ennél a cikknél mutatkozik nagy ár. — A kenyérgyárosok és pékek megbi-Li‘-írT........~ií - 'ín V -1 1....... .... ..*■*’ — —s­rottai többféle mintát hoztak magukkal, amelyek közül rámutattam az egyikre és megkérdeztem, hogy ezt tudják-e 5200 koronás árban a közönség rendelkezésére bocsátani. A pékek egyike erre hajlandó­nak mutatkozott, mire mindannyian meg­ítéltük a kenyeret és rendkívül jónak ta­láltuk. Inkább fehér, mint barna kenyér­nek lehet nevezni. A kenyér minősége ki­tűnő és tökéletesen kielégíti a legkényesebb igényeket is.­­ A pékek megbízottai elvben hozzájá­rultak ahhoz, hogy ezt a típusú kenyeret 5200 koronás kilónkénti árban fogják for­galomba hozni és azután arról tanácskoz­tak, hogy a visszaélés elkerülése céljából milyen jelzéssel és megkülönböztetéssel lás­sák el ezt a kenyeret. Valószínűen egy meg­határozott jelzés lesz rajta, hogy a közön­ség megismerhesse. A megjelölés azt a célt is szolgálja, hogy e kenyértípus minőség­­leromlásának elejét vegyék. Abban a tekin­tetben, hogy a kenyér minősége nem fog leromlani, a pékek egyesületét teszem fele­lőssé és a pékipartestületnek kell presztí­zsével garantálni azt, hogy az általuk 5200 koronás árban forgalomba hozott kenyér semmivel sem­ élsz rosszabb minőségű, mint az, amit elém terjesztettek és amelyet any­­nyira jónak találtam, hogy egy darabot a vacsorámhoz is magammal vittem. — Végleges megállapodás nem történt, mert a pékek holnap délig haladékot kértek tőlem, hogy számításaikat elvégezhessék, ez azonban a dolog lényegét nem befolyá­solja, mert legfeljebb arról lehet szó, hogy a kenyeret az 5200 koronás árnál 50—50 koronával olcsóbban, vagy drágábban fog­ják árusítani.­­ Az árleszállítási akcióból természete­­sen a teljesen fehér kenyeret, amely ka­lácsnak felel meg, kikapcsoltuk, mert aki ilyen kenyeret akar enni, annak bizonyára rendelkezésére állanak az ennek megszer­zésére szükséges anyagi eszközök is. A pék­sütemény kérdését is kikapcsoltuk, mert ezt is luxuscikknek lehet minősíteni, azt azon­ban kjelenthetem, hogy a kormány a pék­süteménnyel üzött uzsorát sem fogja tűrni. Tudomásomra jutott ugyanis és ezt a pé­kek is megerősítették, hogy ők nagyban a kiflit és a zsemlyét 500 koronás árban ad­ják, tehát nem lehet megérteni, hogy miért számítanak vendéglőkben és kávéházakban ezekért a süteményekért 700—800—900 ko­ronás árakat. ■ A péksüteményeknek 600,­­legfeljebb 650 koronába szabad kerülniük. ■és ha ennél nagyobb lesz az ára, akkor ez már a bíróság által, üldözendő uzsoracselek­­ménynek minősítendő.­­ — A magam részéről az ankéten elért eredménnyel a legteljesebb mértékben meg vagyok elégedve és le kell szögeznem, hogy a pékipartestület részéről a legnagyobb elő­zékenységgel találkoztam. Meg vagyok arról győződve, hogy a kenyér árának leszállását nyomon fogja követni a többi elsőrendű közélelmezési cikkben elkövetkező árcsök­kenése­ is, amire a magyar munkás- és kö­zéposztálynak oly nagy szüksége van. — A kormány, természetesen tovább folytatja ezt az akciót és szerdán délután öt árkor a vendéglős ipartársulat kikül­döttei fognak megjelenni nálam, akikkel szintén az árleszállítás mikéntjéről fo­gunk tárgyalni. Ezután kétnapos időközök­ben sorra fognak kerülni a mészárosok, a hentesek és a kereskedők is, majd a me­zőgazdasági termékek olcsóbbá tételéről is fogunk tárgyalni. Remélhetően olcsóbb lesz a tojás, a tej és a burgonya is.­­ A kormány mindezt kényszerítő eszközök nélkül kívánja elérni, mert tel­jes mértékben tiszteletijén akarja tartani a gazdasági élet szabadságát és nem akar abba belenyúlni. Szép szóval sokat lehet elérni, de ha ennek nem mutatkozna ereje, akkor hozzányúlunk az egyetlen rendelkezésünkre álló eszközhöz: a ver­seny megteremtéséhez. Azután kijelentette a miniszter, hogy az újtípusú olcsó kenyeret nemcsak a pékek, hanem a kenyérgyárak is gyártani fog­ják és a főváros részéről megjelent Vajna tanácsos megígérte, hogy az olcsó kenyér­­akciót a fővárosi kenyérgyárak is támo­gatni fogják. A kenyérgyáraknál számí­­­tásba kell venni azt is, hogy az éjjeli munka megszüntetésével, amely szociális szükségesség volt, üzemük megdrágult, de azért ők is meg fogják találni számításai­kat az 5200 koronás kenyérár mellett. Majd összehasonlítást tett a miniszter a külföldi és magyarországi kenyérárak közt és a rendelkezésre álló adatok alapján kije­­­lentette, hogy ez év márciusában Páris­­ban 6069, Brüsszelben 6352, Amszter­damban pedig 7967 koronába került a ke­nyér kilója. Júliusban az árak a követ­kezőképpen alakultak: Prágában fehér kenyér 6907 K, barna kenyér 5986 K, Berlinben rozskenyér 6688 K és Hamburgé­ban az úgynevezett Graubrot 5350 K-ba került. Alkalmunk volt az értekezlet egyik résztvevőjével is beszélni, aki kijelentette­­ előttünk, hogy az újfajta kenyér ötven százalék 6-os kenyérlisztből és 50 száza­lék rozslisztből fog állani. A kenyér na­gyon jó és ízletes és az ellen senkinek­­­ sem lehet kifogása. Szentjánosbogarak villogtak a kerti bok­rok tövében. Halálba menő csillagok otto­­gatták fáklyáikat a messze mélyén, nehe­zen, fájdalmasan lélegzettek az esti virá­gok. Tovább, tovább zengett a Borbála bársonyos, mély hangja. És a vadász és társai szívében valami tudatalatti karm ösztön kerekedett fölül lassan a költő iránt. — Nem veszitek észre, hogy különbnek képzeli magát nálunk!? — mondogatták egymásnak. Bántotta őket, hogy bár a költő a leg­­mincstelenebb közöttük, nem sikerül őt semmibe vennü­ök. Úgy érezték, hogy va­lami kincset rejteget, alattomosan, mely felé ők hiába nyújtják ki a kezüket. Tit­kos ajándéknak van birtokában, mellyel meg lehet vásárolni a sikert, hatalmat és szerelmet, a férfi örök játékszereit, azt a háromságot, mely olyan kívánatossá teszi szemében az életet. Nevetségesnek szeret­ték volna látni, gyötörni, megalázni, ma­guk sem tudták, miért. Sajátságos szoli­daritás fejlődött ki bennük ellene és sok­szor diadalmaskodtak rajta, mert ők so­kan voltak és ő egyedül volt az igazságá­val. Csak az öreg tanítója állt melléje ilyenkor. De jaj azoknak, kiknek egy öreg tanító az egyedüli pártfogójuk.... . V. Piros őszi íncselkedés járt a furcsatornyu házakon. Zizegett a tölgyek alatt az arany­­szin avar és őszi harmat csillogott a juhar­fák bíbor levelein. Kelletlenül nyíltak a sárkányfejekkel kifaragott kapuik. Borbála szórakozottan járkált a görcsöságú fák közt. Csufondárosan fecsegtek az öreg ku­tak. A szilfák aranypénzt potyogtatak, ahogy megrázták magukat. Álmosan ásí­tottak a vaskosaras ablakok. Éneklő Savo­yard tévedt majmával a városka piacára. lmi bor forrt a pántos pincea­jtók mögött és kőkockás ivók homályán téli csatákra készülődtek a piros-zöld kártyakirályok. És a költő szava untatni kezdte az embe­reket. Haszontalan mesterség, hazug jósol­­gatás, gondolták magukban, amiből még egy jó kabátot sem lehet szerezni. Lám az üvegcsiszoló új telket vett a nagypiacon a boltos mellett. És az emberek már alig billentették meg kalapjukat. A vadász fü­­tyürészve tért haza az őszi dérben. A falu­hoz közeledve pedig dalolni kezdett: Tarló, régén már bíbic énekel Október-hideget lehel s ködöt. A fák bujósdit játszanak a ködben. Kis ház kacag a ködfüggöny mögött. Kis lány kacag az ablaka mögött. Vidám vadász, siess vadász a lesre Kis nyúl, fülelj, búvóhelyet keress te, Mert ez az ősz,­ október, ó . November majd utána jő! Hahó! És meglengette a kalapját. Frissen, ruga­nyosan lépkedett. Arcán a szabadság pírja és az őszi erdő illatta a hajában. Borbála káposztatorzsájjal harapdált fehér fogával és tarkavirágos­­selyemkendővel kötötte át szoborderekát. Estenden csillogó semmel ügyelt a vadászra, aki víg történeteket me­sélt és cukrozott mandulával és narancs­héjjal kínálta. Mustot ittak. Árnyékképeket ollóztak, kártyát vetettek és kártyakunsz­­tokkal mulattak. A költőnek didergett a lelke és szava mind halkabb és dadogóbb lett. És Borbála visszafojtotta az ásitást. A vadász érezte, hogy nyeregbe került. Már nem félt a költőtől. Jókedvűen tréfált vele. Az kopottabb és véznább volt, mint valaha. De titáni dac és szomjúság tornyosodon a lelkében. . Elmegyek innen. — gondolta — hogy elhozzam magamnak a dicsőséget és le fog­tok borulni a ragyogásom előtt. És meg­koronázom vele az én királynőmet. Aztán kézenfogom és ő követni fog. Elhatározta, hogy másnap elindul a nagy város felé. Nem búcsúzott el senkitől. Csak a Borbáláét hideg vasrácsos kerítéséhez szorította oda forró arcát sokáig. Idegenség hideg lehellete csapott feléje. És akkor egyszerre suttogást hallott a kert mélyéből: —­­Szeretsz?­­' — Szeretlek . .. — Akarsz-e az asszonyom lenni jóban és rosszban? — Akarok ... "A költő felismerte Borbála és a vadász hangját s már­ nem­ volt többé kedve be­menni a városba és megkeresni a dicső­séget. Úgy érezte, hogy nincs már miért. E helyett beült a faluvégi kis korcsmába és ivott hajnalig. Rájött, hogy az ital jó vigasztaló. Bufolejtő és szépeket lehet tőle álmodni. És másnap újra elment és még többet ivott. A hivatalát elhanyagolta. És a rendes emberek elfordították a fejüket, mert rösteltek vele az utcán találkozni. Mikor Borbála és a vadász megesküdtek, akkor is mámoros volt. Úgy hallgatta, hogy szűrődik át a lakodalmi muzsika a csillagos éjszakán. A hivatalból nemsokára kitették és ráköszöntött a nyomor. Bor­bála és a vadász megsajnálták. Segíteni akartak rajta, de a költő gőgösen vissza­utasította a jótéteményeiket. Végre mindenki napirendre tért fölötte, hogy haszontalan, könnyelmű ember, és mikor nemsokára meghalt, — a költők szokásához híven, mindenkitől elhagyatva és kínzó, örök szomjúsággal a szivében — nemsokára el is felejtették. Történt azonban, hogy a költő halála után sok-sok esztendővel valami írástudó ember telepedett le a városkában: affele örökké szimatoló, pápaszemesi tudós, és beköltözött a költő régi szobácskájába. Egyszer a padláson kutatva, valami régi írásokat talált. Egy bolondos, mihaszna rímelő élt itt valamikor, annak a hagya­téka. — magyarázták neki. Az írásokat már egy kicsit összerágták az egerek, de a pápaszemes azért eligazodott rajtuk. És minthogy a becsületes megtalálók közé tartozott, nemsokára bejárta az országot ezy nagy költőnek a hite, aki elfeledtem halt meg, de halhatatlan szellemi kincse­ket hagyott nemzetére. Uj irodalmi társaságok alakultak és új költők, akik abból éltek, hogy ódákat írtak a régiről és összevesztek rajta egy­­másközt. Egy napon nagy ünnepség keretében­­márványemléktáblával jelölték meg a há­zat, ahol egykor a költő lakott. Maga a miniszter is leutazott és az ün­nepi lakomán ott voltak a városka előke­lőségei, köztük a nagyszakállú főerdész is a feleségével, Borbála asszonnyal, aki szép volt, mint egy ragyogó őszi délután és a menyasszony leányuk, aki szakasztott olyan volt, mint Borbála a költő versei­ben. Az ünnepi szónok megemlékezett a költő szerelméről, Borbála asszonyról is, aki il­­­lendőnek érezte, hogy batu­sztzsebkendő­­jével megtörölje a szemét és általában ér­dekesnek és ünnepélyesnek találta az egész helyzetet. A főerdész pedig 100 forintot adott az ünnepi költségekre, ami akkori­ban nagy pénz volt és hirlapilag nyugtáz­ták is. Este, mikor már mindenki aludt, Bor­bála asszony kilépett az erkélyre és sokáig nézte a csillagos eget. Valami nagyon szé­pet akart gondolni, ami méltó legyen egy költő eszményképéhez, de csak a fránya kelengyéje jutott az eszébe. Végre megállapodott magában, hogyha, a leányának majd ha születik, a költő ne­vére fogja kereszteletni. Ez a gondolat vi­szont valami képzettársítást váltott ki be­lőle a télire eltett befőttről. Mert azt hiszem felesleges megjegyezni, hogy Borbála ki­tűnő gazdasszony volt. Úgy érezte, hogy abban a névben, mint egy préselt virágban benne lesz az emlékezés és be lesz bizto­­sítva úgy a költő, mint az ő emlékezete a jövendő generációk számára. Édes érett, bár egy kicsit szomorú asszonyt mosoly ült az ajka köré. Aztán elimádkozott egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet a költő lelki üdvéért. " Budapesti Hírlap 1925 szeptember 1. (195. sz.)1 Befejeződött a stockholmi egyházi világértekezlet. A keresztény világhoz intézett üzenet tar­talma. — A svéd trónörökös beszéde. Stockholm, aug. 31. Az egyházi világértekezlet legutóbbi ülé­sén a gyűlés viharos tetszése mellett tud­valévően egyhangúan elfogadták azt az indítványt, amely a keresztény világhoz in­tézendő „üzenetet“ javasolta. A világkonfe­rencia üzenete a következőket mondja: Testvéri üzenetünket küldjük Krisztus, minden hívének, kérve őket, ho­gy semmi fáradságot ne ismerjenek a kötelesség fölismerésében és teljesítésében. A háború szenvedései és bonyodalmai és a nyomá­ban föllépő ínség arra kényszerítették a keresztényeket, hogy fölismerjék azt, hogy a gonosz a belsőleg széttagolt egyházzal szemben dacolni tud. A mostani konferen­cia azért szükséges erőfeszítést kíván tenni, hogy a Megváltó híveit a hit területén vég­zendő gyakorlati munkáról kioktassa az egyházi kérdések kikapcsolásával. Az evan-­ gélium alapján állva, kijelenti, hogy a gaz-­ da­sági rendszernek a köz érdekei figye­­lemb­evételén kell alapulnia. A kíméletlen „mindenki harca mindenki ellen“ helyét a tőke és a munka együttműködésének kell fölváltania, mert csak így jöhet létre az a szociális szellemű állam, amelyben a munkaadók és munkások a munkában ta­lálják meg feladatuk megvalósításának eszközét. A gazdasági problémák után a függőben lévő erkölcsi és szociális kérdé­seket mérlegeljük s megállapítottuk, hogy ezeket a problémákat egyéni erőfeszítéssel megoldani nem lehet, ezeken a területeken­­ a köznek kell a felelősséget magára vál­lalni. A társadalomnak az általános jólét érdekében a félrevezetett individualizmus ellen szükség esetén gátat kell emelnie, az egyháznak pedig az erkölcsi egyéniség jo­gainak érdekében kell föllépnie. Mi az egy­ház kötelességének azt tartjuk, hogy a há­ború ellen érzett megvetés és annak elíté­lése kifejezésre jusson, mert a háború a nemzetközi viszályok megoldására teljesen­­alkalmatlan eszköz. Mi számítunk vala­mennyi osztály idetista ifjúságára és tud­juk, hogy az ifjúság legfőbb óhajtása az, hogy a Megváltó zászlaja körül seregeljen össze az egyház kebelében. Sajnálatosnak tartjuk azt a félreértést, hogy még mindig olyan sok ember távolmarad az egyháztól. Ennek a félreértésnek, a megszüntetésére­­törekszünk. Ezért bizottságot küldünk ki, hogy vizsgálja meg azokat az eszközöket, amelyek révén az itt elfogadott javaslato­kat gyakorlatilag is meg lehet valósítani. Az egyházak konferenciája szombaton tartotta záróülését, amelyen a svéd trón­örökös beszédet mondott. Azt hangoztatta, hogy a kereszémi egyház minden közössé­gek sorában legelső legyen a testvériesség és megértésnél, szellemében. frrsr ICTS Ezután a­­különböző egyházak és orszá­gok képviselői köszönetet mondtak a fo­gadtatásért, majd Söderblom érsek mon­dott záróbeszédet. Majd öt nyelven énekelt korálissal ,és svéd nyelven fölhangzott üdv­­kiáltással a kongresszus véget ért. A záróülés után az egyházak kongresz­­szusának tagjai a svéd bizottság meghívá­sára a Grand Hotelben díszlakomán vettek részt, amelyen a trónörököspár is megje­lent. A világkongresszus résztvevői vasárnap délelőtt Upsalába érkeztek és a hatalmas upsalai dómban tartották meg az értekez­let záróünnepségét.

Next