Budapesti Hírlap, 1925. október(45. évfolyam, 220–246. szám)
1925-10-01 / 220. szám
2 úgynevezett kedvezőbb eredmény az adók és illetékek rohamos emelkedéséből állott elő, úgy hogy például a költségvetésben előirányzott 100 millió korona pótadó helyett 219 millió korona volt a kivetés és 131 millióra rúgott a hátralék az év végén; azt sem említették meg, hogy a legszükségesebb kiadásokat is elodázták (amint hogy most is 1965-ig kinyújtották a külföldi kölcsönök törlesztését, hogy unokáink és dédunokáink is megemlegessék). Sajnos, hogy az utóbbi évek zárószámadásai még mindig nem készültek el és így a háztartás alakulását nem bírálhatjuk el. Csak annyit állapíthatunk meg, hogy a községi alap idei 90,7 millió aranykorona bevételéből az 1924. évvel szemben 59,5 millió korona az emelkedés, és hogy tisztán az adótermészetű bevételek immár 53.237.000 aranykoronára (905 milliárd papírkoronára) rúgnak. Természetes, hogy ebben az összegben az állam által átengedett általános kereseti adó és a fogyasztási adók is bennfoglaltatnak. Azonban a gazdasági nyomorúság következtében a 60 százalékos községi pótadóból feleannyi sem folyik be, mint az 1914. év 33 százalékából, és a nagy díjtételek ellenére a vámok sem érik el az 1914. évi jövedelem felerészét. Mindezt már Trianon számlájára kell írni, mely tudvalévően a külföldi hitelezők kormányainak mesterműve. Most körmünkre égett a dolog, miből fizessük a külföldi kölcsönök törlesztését, mely az első öt évben 260—300.000 £-et, vagyis 6—7 millió aranykoronát tesz ki és a következő években 1965-ig fokozatosan emelkedik. Az idén 168.000 £ (3,43 millió aranykorona) volt erre a célra előirányozva, melyet a villamosvasúti jegyek és az elektromos világítás fölemelt árából fizettünk. A községi alap ez érvi költségvetése 2.225.000 aranykorona deficittel zárul, melynek fedezésére az általános kereseti adó kulcsát kívánják fölemelni. Az alkalmazottak 15 százalékos fizetésemelése, a nyilvános, betegápolás és az elhagyott gyermekek gondozási költsége is jelentős összegű újabb terheket hárít a fővárosra, fedezésükről annak idején a költségvetésben nem lehetett gondoskodni. Másrészt a kormánynak a drágaság ellen indított akciója kizárja, hogy a városi illetékeket és díjakat egyhamar fölemelhessék. A közigazgatás egyszerűsítésétől és a sokat hangoztatott takarékosságtól sem remélünk sokat, mert megtanultuk, hogy ezekről többet beszélnek, mint amennyit tesznek. Az is bizonyos, hogy az elektromos világítást és a villamoson való utazást nem lehet még jobban megadóztatni, mert ez egyértelmű lenne a sötétség terjesztésével. — Lemondok mindenről, egy ingbe megyek el. — Nem, — mond határozottan Negato. — Atyám! — sikolt fel a mézi, — mondj már valamit. A főpap szemei a messziségbe néznek. Néma csend, csak a méhecskék zümmögnek. Hirtelen reájuk néz és mintha arcán egy mosoly futna végig. — Ígérjétek meg, hogy ítéletemet elfogadjátok? Mind a ketten igent intenek. — Ám halljátok! Egy gyermeket két részre osztani nem lehet. Most menjetek haza és ha már két gyermeketek lesz, úgy jöttek ismét hozzám. Amit mondtam, megmondtam. Deneiszterli, Isten áldjon — és fürge tipegő léptekkel besiet a házba. A házaspár némán ment hazáig. Az idő órájában a homokszemek megállás nélkül peregnek, az évszakok egymást űzik és itt, ahol mindig mosolygó kék az égbolt, csak arról tudni, hogy két teljes év telt el e nap óta, mert azóta már kétszer szüretelték le kávécserjéseket. Ez emlékezetes esemény óta a lelkiatyával nem találkoztak. Egy szép délután, — éppen a lányától mentek haza, ki születése napját ünnepelte, — a szűk sikátoron szembe tipeg velök a főpap. Meglépni már nem lehetett és az a legnagyobb szeretettel üdvözlte őket. — Deneiszterli gyermekeim, hogy vagytok,? De régen nem láttatok. — Majd hamiskásan nevetve kérdi: — Hát a válópörrel hogy vagyunk? A mozi egész fehér lett, úgy elpirult. Ató Negató sunyin csak annyit mond: — Már megint nem válhatunk szent atyám, mert a Tesszama ikreket szült, és a szakaszhatárok újabb elaprózásával, holott a főváros háztartása anélkül is duzzad az antiszociális és árdrágító illetékektől. A kormány, mint a főváros vagyonfelügyelő hatósága, hallgatásba burkolózik. Az pedig, ami a fővárosi költségvetések és zárószámadások dolgában az utóbbi években történik (jobban mondva nem történik), a legélesebb kritikát is megokolná. Pedig igaza volt annak az alispánnak, aki, ha nem is magyarán, de elég érthetően mondta egyszer e sorok írójának: „A preventív és szukceszszív kontrol intenzívebb effektuálásával a deficitet a minimumra redukálni posszibilis volna.“ Ezzel szemben tény az, hogy amióta a főváros áll, a minisztérium még soha nem vizsgálta meg a helyszínen a vagyonkezelést, pedig a zárószámadások (ha ugyan vannak), inkább csak statisztikai értékkel bírnak, mert csak a rovatok végösszegeit tüntetik föl, a vagyonkezelés hűségéről, pontosságáról csak a főkönyvekből és okmányokból lehetne meggyőződést szerezni. Az az ellenőrző bizottság, mely hónapok óta tanulmányozza a fővárosi üzemek kezelését, tapasztalatairól most végre beadta ugyan jelentését, de ez — úgy látszik — a tanulmányozás stádiumába jutott és előreláthatóan sokáig fog tartani, míg lehull róla a titokzatosság pecsétje. Milyen üdvös lenne, ha a belügyminiszter úr, aki Bucefaluszára pattanva a nyáron, a közigazgatás tanulmányozására végigszáguldott az Alföldön és a Hortobágyig meg sem állott, egyszer a városházára is benézne. Higgye el, hogy érdemes volna a fáradságra, mert a nemzeti vagyon jelentékeny részének megóvásáról van szó. Milyen üdvös lenne, ha a főváros törvényhatósági bizottsága, melynek a legközelebbi közgyűlésen kell a külföldi kölcsön törlesztéséről gondoskodnia és amely most a sötétben tapogatózik, az illetékes felsőbb hatóságtól kapna irányítást. Egyelőre a fővárosi pártok farkasszemet néznek egymással. A polgármester-kérdés is élére van állítva, és két ellenséges táborra osztja a városatyákat. A pártvezérek, míg esztendőben tárgyaltak, félretették a politikai és világnézeti ellentéteket, és dicséretreméltó lojalitással egységes frontot alkottak a hitelezőkkel szemben. Alig tértek azonban haza, már kezdik az incselkedést. „Ti vettétek föl a kölcsönt, ti főztétek, most egyétek meg“, mondják a kereszténypártiak. „Sok mulasztást követett el a volt rezsim, a legközelebbi közgyűlésen felelősségre vonjuk a kurzusuralmat“, vágják vissza a liberálisok. Most volt a zsidóság legnagyobb ünnepe. Ismeretes az az adoma, hogy a hosszú nap előestéjén a hitközség két korifeusa, akik ádáz gyűlölködésben éltek, engesztelődve kezet nyújtanak egymásnak. „Szerencsés újévet kívánok neked“, mondja az egzik. „Amit te kívánsz nekem, azt kívánom én „ neked“, feleli a másik. Mire amaz megdöbbenve felkiált: Már megint kezded? A városházán — úgy látszik — megint kezdik. Budapesti hírlap 1925 október T. 1226. sz. Coolidge dönt Franciaország amerikai adósságáról. Caillaux tárgyalása Mellonnal közelebb hozta a francia és az amerikai álláspontot. Paris, szept. 30. Az Echo de Paris washingtoni különtudósítója jelenti lapjának, hogy mindenesetre Coolidge elnök fog bizonyos mértékben mint békebíró működni amaz ellentétek ügyében, amelyek az adósságok kérdésében folytatott tárgyaláson az amerikai és francia álláspont között még fennállanak. Caillaux pénzügyminiszter és Mellon államtitkár egyébként elhatározóik, hogy a delegátusok ma délutánra kitűzött ülését elejtik. Azután az értekezlet után, amelyet Caillaux, Mellon és a szakértők tartottak, hivatalosan kijelentették, hogy ezen az értekezleten jelentékeny haladást értek el. A közalkalmazottak lakásbére. A kormány új táblázatot bocsátott ki. A minisztertanács szeptember 18-án tartott ülésén tekintettel arra, hogy a lakásbéreket az 1925. novemberi, az 1926. februári és az 1926 májusi bér-évnegyedre fokozatosan felemelik, elhatározta, hogy az állami, vármegyei, államvasúti és állami vasgyár tisztviselőinek és egyéb alkalmazottaknak, valamint a honvédség, csendőrség, vámőrség, folyamőrség és államrendőrség tagjainak, továbbá a felsorolt csoportokhoz tartozó nyugdíjasoknak és özvegyeknek lakáspénzét az 1925. november 1-étől az 1926. július 31-éig terjedő időre újból szabályozza. A kormány ezért az állami tisztviselők lakásbéreiről részletes táblázatokat bocsátott ki, melyeknek első csoportja a tényleges szolgálatban álló állami, vármegyei, államvasúti és állami vasgyári tisztviselők és egyéb alkalmazottak részére megállapított lakáspénzek új megállapítását tartalmazza. Azok az állami, vármegyei, államvasúti és állami vasgyári nyugdíjasok, akiket tizenöt beszámítható évnél hosszabb beszámítható szolgálati idővel helyeztek nyugalomba, tekintet nélkül a családtagok számára, ugyanolyan összegű lakáspénzt kapnak, mint azok a tényleges szolgálatiban álló tisztviselők, akiknek legfeljebb két olyan családtagjuk van, akik után családi pótlékban részesülnek. Azok, akiket tizenöt beszámítható évnél rövidebb szolgálati idővel helyeztek nyugalomba, továbbá a felsorolt tisztviselőknek és egyéb alkalmazottaknak az özvegyei külön kimutatások szerint megállapított alacsonyabb lakáspénzeket kapnak. A honvédség, csendőrség, vámőrség és folyamőrség tényleges szolgálatban álló, valamint átmeneti illetékekkel nyugállományba helyezett havihajasai és lakilletékre igényjogosult legénységi állományú egyénei, az államrendőrség őrszemélyzetének tényleges szolgálatban álló tagjai, továbbá az ugyanebbe a kategóriába tartozó tizenöt évnél hosszabb szolgálati idővel nyugalomba helyzettek lakáspénzét, istállóbérét, kocsiszínbérét és bútorbérét a rendelethez mellékelt további kimutatások tartalmazzák. Hasonlóképpen külön rendelkezések érvényesek a tizenöt beszámítható évnél rövidebb szolgálati idővel nyugállományba helyzettek, továbbá az özvegyek lakáspénzeire. Béketárgyalásokkal akarják a demokratikus blokk Életét meghosszabbítani A szociáldemokrata pártvezetőség beismeri, hogy a pártban bomlási folyamat van. Mai számunkban megírtuk, hogy a demokratikus blokk demokrata és szocialista tagjai ellenszenvvel kísérik a Kossuth-párt túlzottan egyéni tömjénezést szolgáló törekvéseit és a Kossuth-pártnak a blokkból való kiszorítását szorgalmazzák. A mai nap folyamán még egy utolsó mentőakció indult meg, amellyel kis időre meg akarják hosszabbítani a végelgyengülésben szenvedő blokk életét és béketárgyalások indultak meg a Kossuth-párt és a blokk többi tagjai között. Ma már olyan híreket igyekeztek lanszírozni, hogy ezek a béketárgyalások eredménnyel végződtek és az újpesti választás hullámai már elcsillultak. Ezzel szemben meg kell állapítani, hogy az állítólagos békekötés nagyon is fogcsikorgatva jött létre és ha kifelé azt is mutatják, hogy az ellentéteket letompították, a való tényállás az, hogy az ellentétek semmivel sem kisebbedtek. A demokraták hallani sem akarnak arról, hogy Rupert Rezső és Nagy Vince továbbra is olyan vezető szerepet játszanak a blokkban, mint a múltban és csakis azzal a feltétellel hajlandók a békekötést szankcionálni, ha Rupert és Nagy Vince lemondanak a vezéri ambíciókról és mint egyszerű közkatonák mindenben alárendelik magukat a többség akaratának. A Kossuth-párt vezérkara ebbe a feltételbe nem akar belemenni és arra hivatkozik, hogy éppen ők voltak azok, akik a blokkot életre keltették, tehát őket joggal megilleti a vezéri szerep. Közben még egy mási esemény történt. A szociáldemokrata párt országos választmányának ülésén a párt úgynevezett intellektulel tagjai tiltakoztak az altán, hogy " pártvezetőség egy röpiratot adott ki, amelyben a párt intellektuel tagjait vádolta meg azzal, hogy pártbontó törekvéseik vannak. A többség természetesen kimagyarázta a dolgot, de ennek az esetnek mégis nagy jelentősége van. A szociáldemokrata párt vezetősége évek óta nem szűnik meg hangoztatni, hogy a pártban milyen nagy az egyetértés , és míg kifelé ilyen szólamok hangzanak el, addig a pártvezetőség röpiratot ad ki, amelyben maga ismeri be, hogy igenis bomlási folyamat van a pártban. Mert mi mást lehet következtetni abból, ha a párt egyik jelentős csoportjái pártbontó törekvésekkel vádolják meg. A szociáldemokrata párt vezetősége természetesen tiltakozik ez ellen és azt hangoztatják, hogy a pártban teljes egyetértés van a munkások és intellektuelek között. Furcsa egység az amelyet olyan sűrűn kell hangoztatni és amelyből — mint pár hónappal ezelőtt — egy Vági-féle kommunista ■fióka nő ki. Ujabb magyarellenes kirohanás a cseh parlamentben. Cseh támadás Apponyi Albert gróf ellen. Prága, szept. 30. A képviselőház plénumában ma megkezdődött az 1926. évi költségvetés tárgyalása. Az előadó a német szociáldemokraták állandó zajongása közben csak nehezen tudta végigmondani beszédét. A német szociáldemokraták harcias magatartását ellenzéki körök kedvező jelnek tekintik, mert azt látják belőle, hogy a német szociáldemokraták közeledő kísérletei a kormány felé kudarccal végződtek és így az ellenség, ha nem is egységesen, de gyengítetlenül mehet a választási küzdelembe. A költségvetés általános vitájában Hnidek cseh agrárpárti képviselő a külügyi tárca költségvetésének bírálatával kapcsolatban szóvátette Cseh-Szlovákiának különböző államokhoz való viszonyát, azzal a nyilvánvaló tendenciával, hogy a Magyarorsághoz való viszony fejtegetése alkalmával nekironthasson — valószínűleg felsőbb utasításra — a magyar kisebbségi kérdésnek különös tekintettel a népszövetség genfi és az interparlamentáris unió washingtoni ülésezésére. Smidek megállapította, hogy Csehszlovákiának Magyarországhoz való viszonya ezidő szerint a legutóbbi genfi események közvetetten hatása alatt áll. A szónok támadta Apponyi Albert grófot és lehetetlenségnek mondta, hogy éppen az az Apponyi lép fel a nemzetiségi jogok szószólójaképpen, aki a legkíméletlenebb magyarosító volt valaha. Határozottan ki kell már egyszer jelenteni és ennek a kijelentésnek érvényt is kell szerezni, hogy Cseh-Szlovákia a magyaroknak nemzetközi fórumok előtt való örökös siránkozásával már torkig van. Szerencse, hogy a világ elvégre meg sem hagyja magát az infinitum félrevezetni. Hlinka András ugyancsak külpolitikai kérdéseket is tett szóvá. Beszámolót követelt Benes külügyminisztertől, aki ahelyett, hogy nemzetközi paktumok megkötésén törné a fejét, inkább a szomszédban nézzen szét. Hírek vannak arról, hogy Románia területi engedményeket hajlandó adni Magyarországnak. Ezt az ügyet meg kell világítani. * * Ez az újabb magyarellenes kirohanás ismét csak azt bizonyítja, hogy Magyarország panaszai nem találtak a műveit világ közvéleménye előtt süket fülekre. A csehek érzik, hogy közeleg a számonkérés órája és Benes megrendelt szónoklatokkal akarja a Felvidék tűrő és szenvedő, de nemzeti érzését le nem vetkőzött magyarságát fenyegetésekkel megfélemlíteni. De ti külföld közvéleménye, ahová Hindek szavai adresszálva voltak, nem hagyja magát félrevezetni ilyen nyilatkozatoktól, a Felvidék magyarsága pedig igazsága tudatában nyugodtan várja be azt az órát, amikor a szenvedések véget érnek. . . Tisztelettel kérjük igen t, vidéki előfizetőinket, hogy lapunk zavartalan küldése érdekében az előfizetési idejében megújítani szíveskedjenek.