Budapesti Hírlap, 1925. október(45. évfolyam, 220–246. szám)

1925-10-01 / 220. szám

2 úgynevezett kedvezőbb eredmény az adók és illetékek rohamos emelkedésé­ből állott elő, úgy hogy például a költségvetésben előirányzott 100 millió korona pótadó helyett 219 millió ko­rona volt a kivetés és 131 millióra rúgott a hátralék az év végén; azt sem említették meg, hogy a legszükségesebb kiadásokat is elodázták (amint hogy most is 1965-ig kinyújtották a külföldi kölcsönök törlesztését, hogy unokáink és dédunokáink is megemlegessék). Saj­nos, hogy az utóbbi évek zárószám­­adásai még mindig nem készültek el és így a háztartás alakulását nem bírálhatjuk el. Csak annyit állapít­hatunk meg, hogy a községi alap idei 90,7 millió aranykorona bevéte­léből az 1924. évvel szemben 59,5 millió korona az emelkedés, és hogy tisztán az adótermészetű­ bevételek im­már­ 53.237.000 aranykoronára (905 mil­liárd papírkoronára) rúgnak. Termé­szetes, hogy ebben az összegben az ál­lam által átengedett általános kereseti adó és a fogyasztási adók is bennfog­­laltatnak. Azonban a gazdasági nyomo­rúság következtében a 60 százalékos községi pótadóból feleannyi sem folyik be, mint az 1914. é­v 33 százalékából, és a nagy díjtételek ellenére a vámok sem érik el az 1914. évi jövedelem feleré­szét. Mindezt már Trianon számlájára kell írni, mely tudvalévően a külföldi hitelezők kormányainak mesterműve. Most körmünkre égett a dolog, miből fizessük a külföldi kölcsönök törleszté­sét, mely az első öt évben 260—300.000 £-et, vagyis 6—7 millió aranykoronát tesz ki és a következő években 1965-ig fokozatosan emelkedik. Az idén 168.000 £ (3,43 millió aranykorona) volt erre a célra előirányozva, melyet a villamos­­vasúti jegyek és az elektromos világítás fölemelt árából fizettünk. A községi alap ez érvi költségvetése 2.225.000 arany­korona deficittel zárul, melynek fede­zésére az általános kereseti adó kulcsát kívánják fölemelni. Az alkalmazottak 15 százalékos fizetésemelése, a nyilvá­nos, betegápolás és az elhagyott gyer­mekek gondozási költsége is jelentős összegű újabb terheket hárít a fővá­rosra, fedezésükről annak idején a költ­ségvetésben nem lehetett gondoskodni. Másrészt a kormánynak a drágaság el­len indított akciója kizárja, hogy a vá­rosi illetékeket és díjakat egyhamar föl­emelhessék. A közigazgatás egyszerűsíté­sétől és a sokat hangoztatott takarékos­ságtól sem remélünk sokat, mert meg­tanultuk, hogy ezekről többet beszél­nek, mint amennyit tesznek. Az is bi­zonyos, hogy az elektromos világítást és a villamoson való utazást nem lehet még jobban megadóztatni, mert ez egy­értelmű lenne a sötétség terjesztésével. — Lemondok mindenről, egy ingbe me­gyek el. — Nem, — mond határozottan Negato. — Atyám! — sikolt fel a mézi, — mondj már valamit. A főpap szemei a messziségbe néznek. Néma csend, csak a méhecskék zümmög­nek. Hirtelen reájuk néz és mintha arcán egy mosoly futna végig. — Ígérjétek meg, hogy ítéletemet el­fogadjátok? Mind a ketten igent intenek. — Ám halljátok! Egy gyermeket két részre osztani nem lehet. Most menjetek haza és ha már két gyermeketek lesz, úgy jöttek ismét hozzám. Amit mondtam, meg­mondtam. Deneiszterli, Isten áldjon — és fürge tipegő léptekkel besiet a házba. A házaspár némán ment hazáig. Az idő órájában a homokszemek meg­állás nélkül peregnek, az évszakok egy­mást űzik és itt, ahol mindig mosolygó kék az égbolt, csak arról tudni, hogy két teljes év telt el e nap óta, mert azóta már kétszer szüretelték le kávécserjéseket. Ez emlékezetes esemény óta a lelkiatyával nem találkoztak. Egy szép délután, — éppen a lányától mentek haza, ki születése napját ünnepelte, — a szűk sikátoron szembe tipeg velök a főpap. Meglépni már nem le­hetett és az a legnagyobb szeretettel ü­d­­vözlte őket. — Deneiszterli gyermekeim, hogy vagy­tok,? De régen nem láttatok. — Majd ha­miskásan nevetve kérdi: — Hát a válópörrel hogy vagyunk? A mozi egész fehér lett, úgy elpirult. Ató Negató sunyin csak annyit mond: — Már megint nem válhatunk szent atyám, mert a Tesszama ikreket szült, és­ a szakaszhatárok újabb elaprózásával, holott a főváros háztartása anélkül is duzzad az antiszociális és árdrágító illetékektől. A kormány, mint a főváros vagyon­felügyelő hatósága, hallgatásba burko­lózik. Az pedig, ami a fővárosi költség­­vetések és zárószámadások dolgában az utóbbi években történik (jobban mondva nem történik), a legélesebb kritikát is megokolná. Pedig igaza volt annak az alispánnak, aki, ha nem is magyarán, de elég érthetően mondta egyszer e so­rok írójának: „A preventív és szukcesz­­szív kontrol intenzívebb effektuálásával a deficitet a minimumra redukálni posszibilis volna.“ Ezzel szemben tény az, hogy amióta a főváros áll, a minisz­térium még soha nem vizsgálta meg a helyszínen a vagyonkezelést, pedig a zárószámadások (ha ugyan vannak), inkább csak statisztikai értékkel bír­nak, mert csak a rovatok végösszegeit tüntetik föl, a vagyonkezelés hűségéről, pontosságáról csak a főkönyvekből és okmányokból lehetne meggyőződést sze­rezni. Az az ellenőrző bizottság, mely hónapok óta tanulmányozza a fővárosi üzemek kezelését, tapasztalatairól most végre beadta ugyan jelentését, de ez — úgy látszik — a tanulmányozás stá­diumába jutott és előreláthatóan sokáig fog tartani, míg lehull róla a titokza­tosság pecsétje. Milyen üdvös lenne, ha a belügyminiszter úr, aki Buce­­faluszára pattanva a nyáron, a köz­­igazgatás tanulmányozására végigszá­­guldott az Alföldön és a Hortobágyig meg sem állott, egyszer a városhá­zára is benézne. Higgye el, hogy ér­demes volna a fáradságra, mert a nemzeti vagyon jelentékeny­ részének megóvásáról van szó. Milyen üdvös lenne, ha a főváros törvényhatósági bizottsága, melynek a legközelebbi köz­gyűlésen kell a külföldi kölcsön törlesz­téséről gondoskodnia és amely most a sötétben tapogatózik, az illetékes fel­sőbb hatóságtól kapna irányítást. Egyelőre a fővárosi pártok farkas­­szemet néznek egymással. A polgár­mester-kérdés is élére van állítva, és két ellenséges táborra osztja a város­atyákat. A pártvezérek, míg eszten­­dőben tárgyaltak, félretették a poli­tikai és világnézeti ellentéteket, és di­­cséretreméltó lojalitással egységes fron­tot alkottak a hitelezőkkel szemben. Alig tértek azonban haza, már kez­dik az incselkedést. „Ti vettétek föl a kölcsönt, ti főztétek, most egyé­tek meg“, mondják a keresztény­pártiak. „Sok mulasztást követett el a volt rezsim, a legközelebbi közgyűlé­sen felelősségre vonjuk a kurzusural­­mat“, vágják vissza a liberálisok. Most volt a zsidóság legnagyobb ün­nepe. Ismeretes az az adoma, hogy a hosszú nap előestéjén a hitközség két korifeusa, akik ádáz gyűlölködésben éltek, engesztelődve kezet nyújtanak egymásnak. „Szerencsés újévet kívánok neked“, mondja az eg­zik. „Amit te kí­vánsz nekem, azt kívánom én „ ne­ked“, feleli a másik. Mire amaz meg­döbbenve felkiált: Már megint kezded? A városházán — úgy látszik — me­gint kezdik. Budapesti hírlap 1925 október T. 1226. sz. Coolidge dönt Franciaország amerikai adósságáról. Caillaux tárgyalása Mellonnal közelebb hozta a francia és az amerikai álláspontot. Paris, szept. 30. Az Echo de Paris washingtoni külön­­tudósítója jelenti lapjának, hogy minden­esetre Coolidge elnök fog bizonyos mér­tékben mint békebíró működni amaz ellen­tétek ügyében, amelyek az adósságok kér­désében folytatott tárgyaláson az amerikai és francia álláspont között még fennálla­­n­ak. Caillaux pénzügyminiszter és Mellon államtitkár egyébként elhatározóik, hogy a delegátusok ma délutánra kitűzött ülését elejtik. Azután az értekezlet után, ame­lyet Caillaux, Mellon és a szakértők tartot­tak, hivatalosan kijelentették, hogy ezen az értekezleten jelentékeny haladást ér­tek el. A közalkalmazottak lakásbére. A kormány új táblázatot bocsátott ki. A minisztertanács szeptember 18-án tar­tott ülésén tekintettel arra, hogy a lakás­béreket az 1925. novemberi, az 1926. feb­ruári és az 1926 májusi bér-évnegyedre fokozatosan felemelik, elhatározta, hogy az állami, vármegyei, államvasúti és állami vasgyár tisztviselőinek és egyéb alkalma­zottaknak, valamint a honvédség, csend­­őrség, vámőrség, folyamőrség és állam­­rendőrség tagjainak, továbbá a felsorolt csoportokhoz tartozó nyugdíjasoknak és özvegyeknek lakáspénzét az 1925. novem­ber 1-étől az 1926. július 31-éig terjedő időre újból szabályozza. A kormány ezért az állami tisztviselők lakásbéreiről részletes táblázatokat bocsá­tott ki, melyeknek első csoportja a tény­leges szolgálatban álló állami, vármegyei, államvasúti és állami vasgyári tisztviselők és egyéb alkalmazottak részére megállapí­tott lakáspénzek új megállapítását tartal­mazza. Azok az állami, vármegyei, államvasúti és állami vasgyári nyugdíjasok, akiket tizenöt beszámítható évnél hosszabb be­számítható szolgálati idővel helyeztek nyu­galomba, tekintet nélkül a családtagok számára, ugyanolyan összegű lakáspénzt kapnak, mint azok a tényleges szolgálati­ban álló tisztviselők, akiknek legfeljebb két olyan családtagjuk van, akik után családi pótlékban részesülnek. Azok, aki­ket tizenöt beszámítható évnél rövidebb szolgálati idővel helyeztek nyugalomba, továbbá a felsorolt tisztviselőknek és egyéb alkalmazottaknak az özvegyei külön ki­mutatások szerint megállapított alacso­nyabb lakáspénzeket kapnak. A honvédség, csendőrség, vámőrség és folyamőrség tényleges szolgálatban álló, valamint átmeneti illetékekkel nyugállo­mányba helyezett havihajasai és lakille­tékre igényjogosult legénységi állományú egyénei, az államrendőrség őrszemélyzeté­nek tényleges szolgálatban álló tagjai, to­vábbá az ugyanebbe a kategóriába tartozó tizenöt évnél hosszabb szolgálati idővel nyugalomba helyzettek lakáspénzét, istálló­bérét, kocsiszínbérét és bútorbérét a ren­delethez mellékelt további kimutatások tartalmazzák. Hasonlóképpen külön rendelkezések ér­vényesek a tizenöt beszámítható évnél rö­videbb szolgálati idővel nyugállományba­ helyzettek, továbbá az özvegyek lakás­pénzeire. Béketárgyalásokkal akarják a demokratikus blokk Életét meghosszabbítani A szociáldemokrata pártvezetőség beismeri, hogy a pártban bomlási folyamat van. Mai számunkban megírtuk, hogy a de­mokratikus blokk demokrata és szocialista tagjai ellenszenvvel kísérik a Kossuth-párt túlzottan egyéni tömjénezést szolgáló tö­rekvéseit és a Kossuth-pártnak a blokkból való kiszorítását szorgalmazzák. A mai nap folyamán még egy utolsó mentőakció in­dult meg, amellyel kis időre meg akarják hosszabbítani a végelgyengülésben szenvedő blokk életét és béketárgyalások indultak meg a Kossuth-párt és a blokk többi tagjai között. Ma már olyan híreket igyekeztek lanszírozni, hogy ezek a béketárgyalások eredménnyel végződtek és az újpesti vá­lasztás hullámai már elcsillultak. Ezzel szemben meg kell állapítani­, hogy az állítólagos békekötés nagyon is fogcsi­korgatva jött létre és ha kifelé azt is mu­tatják, hogy az ellentéteket letompították, a való tényállás az, hogy az ellentétek sem­mivel sem kisebbedtek. A demokraták hal­lani sem akarnak arról, hogy Rupert Re­zső és Nagy Vince továbbra is olyan vezető szerepet játszanak a blokkban, mint a múltban és csakis azzal a feltétellel hajlan­dók a békekötést szankcionálni, ha Rupert és Nagy Vince lemondanak a ve­zéri ambí­ciókról és mint egyszerű közkatonák min­denben alárendelik magukat a többség aka­ratának. A Kossuth-párt vezérkara ebbe a felté­telbe nem akar belemenni és arra hivat­kozik, hogy éppen ők voltak azok, akik a blokkot életre keltették, tehát őket joggal megilleti a vezéri szerep. Közben még egy mási esemény történt. A szociáldemokrata­ párt országos választ­mányának ülésén a párt úgynevezett intel­­lektulel­ tagjai tiltakoztak az altán, hogy "­ pártvezetőség egy röpiratot adott ki, amely­ben a párt intellektuel tagjait vádolta meg azzal, hogy pártbontó törekvéseik vannak. A többség természetesen kimagyarázta a dolgot, de ennek az esetnek mégis nagy jelentősége van. A szociáldemokrata­ párt vezetősége évek óta nem szűnik meg han­­­goztatni, hogy a pártban milyen nagy az egyetértés , és míg kifelé ilyen szólamok hangzanak el, addig a pártvezetőség röp­iratot ad ki, amelyben maga ismeri be, hogy igenis bomlási folyamat van a párt­ban. Mert mi mást lehet következtetni ab­ból, ha a párt egyik jelentős csoportjái pártbontó törekvésekkel vádolják meg. A szociáldemokrata­ párt vezetősége ter­­mészetesen tiltakozik ez ellen és azt han­goztatják, hogy a pártban teljes egyetértés van a munkások és intellektuelek között. Furcsa egység az amelyet olyan sűrűn kell hangoztatni és amelyből — mint pár hó­nappal ezelőtt — egy Vági-féle kommunista ■fióka nő ki. Ujabb magyarellenes kirohanás a cseh parlamentben. Cseh támadás Apponyi Albert gróf ellen. Prága, szept. 30. A képviselőház plénumában ma meg­kezdődött az 1926. évi költségvetés tár­gyalása. Az előadó a német szociáldemo­kraták állandó zajongása közben csak ne­hezen tudta végigm­ondani beszédét. A né­met szociáldemokraták harcias magatartá­sát ellenzéki körök kedvező jelnek tekin­tik, mert azt látják belőle, hogy a német szociáldemokraták közeledő kísérletei a kormány felé kudarccal végződtek és így az ellenség, ha nem is egységesen, de gyengítetlenül mehet a választási küzde­lembe. A költségvetés általános vitájában Hni­­dek cseh agrárpárti képviselő a külügyi tárca költségvetésének bírálatával kapcso­latban szóvátette Cseh-Szlovákiának kü­lönböző államokhoz való viszonyát, azzal a nyilvánvaló tendenciával, hogy a Ma­­gyarorsághoz való viszony fejtegetése al­kalmával nekironthasson — valószínűleg felsőbb utasításra — a magyar kisebbségi kérdésnek különös tekintettel a népszövet­ség genfi és az interparlamentáris unió washingtoni ülésezésére. Sm­idek megálla­pította, hogy Csehszlovákiának Magyaror­szághoz való viszonya ezidő szerint a leg­utóbbi genfi események közvetetten hatása alatt áll. A szónok támadta Apponyi Albert grófot és lehetetlenségnek mondta, hogy éppen az az Apponyi lép fel a nemzetiségi jogok szószólójaképpen, aki a legkímélet­lenebb magyarosító volt valaha. Határo­zottan ki kell már egyszer jelenteni és en­nek a kijelentésnek érvényt is kell sze­rezni, hogy Cseh-Szlovákia a magyaroknak nemzetközi fórumok előtt való örökös si­ránkozásával már torkig van. Szerencse,­ hogy a világ elvégre meg sem hagyja ma­gát az infinitum félrevezetni. Hlinka András ugyancsak külpolitikai kérdéseket is tett szóvá. Beszámolót köve­telt Benes külügyminisztertől, aki ahelyett, hogy nemzetközi paktumok megkötésén törné a fejét, inkább a szomszédban néz­zen szét. Hírek vannak arról, hogy Romá­nia területi engedményeket hajlandó adni Magyarországnak. Ezt az ügyet meg kell világítani. * *­­ Ez az újabb magyarellenes kirohanás ismét csak azt bizonyítja, hogy Magyaror­szág panaszai nem találtak a műveit világ közvéleménye előtt süket fülekre. A cse­hek érzik, hogy közeleg a számonkérés órája és Benes megrendelt szónoklatokkal akarja a Felvidék tűrő és szenvedő, de nemzeti érzését le nem vetkőzött magyar­ságát fenyegetésekkel megfélemlíteni. De ti külföld közvéleménye, ahová Hindek sza­vai adresszálva voltak, nem hagyja magát félrevezetni ilyen nyilatkozatoktól, a Fel­vidék magyarsága pedig igazsága tudatá­ban nyugodtan várja be azt az órát, ami­kor a szenvedések véget érnek. . . Tisztelettel kérjük igen t, vidéki előfizetőinket, hogy lapunk zavarta­lan küldése érdekében az előfizetési id­ejében megújítani szíveskedjenek.

Next