Budapesti Hírlap, 1926. június(46. évfolyam, 121–144. szám)

1926-06-01 / 121. szám

Nagy-Magyarország. Kifogásolja, hogy a pénzügyőrségnél egy vámőr-altábornagy, hat tábornok, huszonhárom ezredes, har­minchét alezredes, negyvenegy őrnagy, száznegyven­kilenc százados és kétszázötven­két főhadnagy van, vagyis minden 6-ik vám­őrre esik egy tiszt. Részletesen szól a mun­kanélküliségről. Kimutatása szerint körül­belül 116.000 munkanélküli van az ország­ban. Sok milliárd vész el az így emelkedő munkanélküliség mellett és ez magyarázza a tömegek fogyasztóerejének nagy­ csökke­nését. Bírálja az adózási rendszert, amely végső próbára teszi az ország lakosságát. A Bacher-féle milliárdokkal megvásárolták a külföldi kapitalisták rokonszenvét és a Bacher háta mögött álló Rotschildék és a többiek ezért szemet hunynak a numerusz klauzusz fölött. Általános választói jog mel­lett n­em volna lehetséges a jelenlegi poli­tika folytatása. Beszéde végén élesen­­tá­madja és cinizmussal vádolja a belügymi­nisztert. Az elnök ezért rendreutasítja. A Ház ezután elfogadja Dabcsi-Halász Móricnak a tizenkétórás ülésekre vonatkozó indítványát, mire az elnök bejelenti, hogy holnaptól kezdve a Ház délelőtt tíz órától este tíz óráig tart ülést és az ülést felfüg­geszti. • Szünet után Scitovszky Béla elnök nyitja meg újból az ülést. Kisorsolják az össze­férhetetlenségi ítélőbizottság tizenkét ren­des és három póttagját. A kisorsolt rendes tagok a következők: Pikler Emil. Lovász János. Urbán Péter báró. Kenéz Béla, Mer­­czer László. Platthy György. Pakli Endre. Sándor Pál. Meskó Zoltán. Podmaniczky Endre báró. Patai­ Tibor és Bottlik István báró. Póttagok: Pekár Gyula, Wolff Ká­roly és Horánszky Dezső. A kisorsolt kép­viselők leteszik az esküt és visszavonulnak tárgyalásra az első számú bizottsági te­rembe. Az elnök napirendi indítványt tesz, a­melyhez a Ház hozzájárul. Legközelebbi ülés holnap délelőtt tíz órakor. Az ülés három órakor ért véget. Bu­ Apesti Hírlap 1926 június 1. (121. Sz.) Péntekig véget ér az appropriációs vita. Az ellenzék és a tizenkétórás ülések­ — Vázsonyi­­emelésének ideje alatt szünetet tart a Ház. Holnaptól kezdve tizenkétórás üléseket tart a nemzetgyűlés és egészen bizonyos, hogy két-három nap alatt ilyen körülmé­nyek között el is készül az appropriációs vitával. A megajánlási javaslatnak szom­batra teljesen tető alá kell kerülnie, ami azt jelenti, hogy a vitával péntekre el kell készülni, hogy szombatra csak a harmad­szori olvasás maradjon. Ha ez ideig nem lenne törvény az appropriációból, akkor a Népszövetség hétfőn megkezdődő tanácsko­zásain a miniszterelnök nem vethetné föl a pénzügyi ellenőrzés megszüntetésének kér­dését. Az ellenzék is tudatában van a nagy országos érdekeknek és ha pillanatnyilag a tizenkétórás ülések miatt el is van kese­redve, nem fog akadályokat gördíteni a ja­vaslat kellő időben való megszavazása elé. Egyébként is a tizenkétórás ülések meg­szavazásának a szélső ellenzék az oka. Scitovszky Béla házelnök ugyanis, akinél több szélső ellenzéki képviselő panaszkodott a tizenkétórás ülés miatt, azt a közvetítő indítványt tette, hogy gondoskodik a tizen­­kétórás üléseket kérő indítvány visszavoná­sáról, ha az ellenzék garantálja, hogy péntekig elkészül a Ház a javaslat vitájá­val. Mivel erre a szélső ellenzék nem volt hajlandó, az egységes párt kénytelen volt a rendelkezésére álló eszközökkel biztosítani a megajánlási vita gyors befejezését. A politikában egyébként semmi neveze­tesebb újság nincsen. A képviselők nagyon várják a hét végén megkezdődő egyhetes szünetet, amely előhírnöke lesz a hónap utolsó napjaiban megkezdődő négyhónapos vakációnak. A nagy szünet előtt még egy­két kisebb javaslatot tárgyal le a nemzet­gyűlés és Bethlen István is módot fog ta­lálni arra, hogy genfi tanácskozásainak eredményéről a nemzetgyűlésnek beszá­moljon. Az ellenzéki képviselők egy küldöttsége arra kérte Scitovszky Béla házelnököt, te­gye lehetővé azt, hogy Vázsonyi holnapi temetésének idejére a nemzetgyűlés ne tart­son ülést, illetve erre az időre a tanácsko­zást függesszék fel. A házelnök nem zár­kózott el a kérés elől és a dolgot olyképpen fogják megoldani, hogy az elnök a meg­szokottnál későbben, azaz három óra előtt rendeli el az ebédszünetet, amely holnap a megszokott egy óra helyett két-három óráig fog tartani és csak a temetés befejezése után nyitják meg újból az ülést. Szterényi József báró, aki­ Vázsonyi utódja a nemzetgyűlésben, holnap kapja meg a házelnökségtől azt a levelet, amely­ben behívják a nemzetgyűlésbe. Úgy érte­sülünk, hogy Szterényi már szerdán meg is jelenik a parlamentben. Szterényi ma úgy nyilatkozott, hogy őt nem demokrata, h­anem­ liberális programmal választották meg, tehát a demokraták nem tehetnek neki szemrehányást azért, hogy nem tagja a pártnak. A parlamentben megtartja pár­­tonkívüliségét, azonban a legmesszebbmenő módon támogatni kívánja a kormányt ab­ban a törekvésében, amely a gazdasági helyzet megjavítására és a közgazdasági élet föllendítésére irányul. Föntartja kriti­kai szabadságát, de nem akar a minden­áron ellenzékieskedők sorába lépni. eléggé ellenszenves figurát a komikai jel­lemzésnek olyan finom derűjével tette érde­kessé és egyáltalában elviselhetővé a fran­cia szalonok úri dámáinak ábrázolója, hogy a darab páratlan sikerének egyik legfőbb tényezőjévé vált. Talán sohasem láttam nagyobb színházi diadalt, mint mikor a Proletárok­at először adták a Várszínház­ban. Valósággal magunkon kívül tombol­tunk, s hívtuk a szerzőt, de csak nem akart megjelenni a függöny előtt. Egyszerre va­lamelyikünk észreveszi, hogy egyik első­emeleti páholyból egy zászlót lobogtatnak. Mind oda nézünk, s látjuk, hogy az a zászló nem is zászló, hanem egy süni für­tös üstök. Az üstök mögött aztán fölfede­zünk egy nagyon kövér, púposan borot­vált arcot, s folytatásaként egy alaposan gömbölyű alakot — és ráismerünk Csiky Gergelyre, aki a magasból hajlongva kö­­szöngeti az ovációt. Prielle Kornélia vértanú-özvegye óriási meglepetést keltett — pedig akkor már másfél évtizede tudta a közönség, hogy eb­ben a nagyszerű művésznőben a leghatal­masabb komikai tehetség ereje él. Hiszen Rákosi Jenő első darabjában, a nevezetes Aesopus-ban — mellyel drámairodalmunk történetében ú­j fejezet nyílt — a képzelgő és fellengző vén leányt, Tranduziá­t, a „Ní­lusban lakozó szarvorruhoz" szóló óda költőnőjét, ő alakította utolérhetetlen si­kerrel. ... Aztán lassan elkövetkezett az életpá­lyának szelid fényű alkonyba hajlása — s Prielle Kornélia kezdett öreges szerepe­ket játszani. Voltaképpen ekkor bizonyo­sodott be az ő talentumának igazi ereje, igazi értéke. Mert azok a sikerek, amiket egy színésznő számára — „a mámor, a vágyak, az ifjú álmok idején" — vérfor­raló szépsége és ingerlő bája szerez meg, de amiket aztán az öregség szele úgy szét­fúj, mintha sohasem lettek volna — azok igen gyakran nem a színésznőnek, hanem az asszonynak, nem a megfoghatatlan és romolhatatlan művészetnek, hanem a­ na­gyon is reális, de nagyon is múlandó test­nek győzelmei. Prielle Kornélia játékában az egykori bájos Kordéliá­ból, szegény Lear király szerető leányából, a későbbi szeren­csétlen Gauthier Margit-ból, a komikus Tranduziá-ból s a léha „szent özvegy“-ből ezüsthajú, remekül csevegő és hamis­­kodó Réville hercegné lett, hogy végezetül, pályája ragyogó koronájaként a Nagymama megragadóan bájos alakját testesítse meg, s tegye a színészettörténet számára is mind­örökre fele­jhetetlenné. De öregedő korából még egy különleges sikeréről kell szólanom. Szigeti József ked­ves darabjában, a Rang és mód­ban Prielle Kornélia volt az öreg falusi nemzetes asz­­szony, Bajnai Gerőné. Ez a szerep valójá­ban némi ellentétben állott az igazán fran­cia származású művésznő franciás finom­ságú egyéniségével. Annyival inkább aggo­dalmaskodva vártuk ezt az alakítását, mert tagadhatatlan, hogy Kornélia beszédében volt valami idegenszerűség. Kitűnően szí­nezve tudott előadni, a régi módi dekla­­málás helyett voltaképpen ő volt a termé­szetes társalgó beszéd egyik első színpadi úttörője — de a hangsúlyt, a magyar nyelv törvényei ellenére, sokszor a szónak végére tette, mondatok végén különösen éneklő módon elnyújtotta a szavakat. S mégis, művészi ösztönös ereje olyan dia­dalt aratott ennek az egyszerű, de nagyon o­kos vidéki asszonynak szeretetreméltó szerepében, hogy az alakító tehetség min­den akadályt legyőző hatalma megint csal­hatatlan bizonyságot nyert . Prielle Kor­nélia játékában. Végezetül pedig két, engem legközelebb­ről érintő emléket hadd újítsak föl Prielle Kornéliáról. Első kis darabomban, A múzsa című egyfelvonásos vígjátékban — mit még bol­dogult Paulay Ede hozott színre — a ked­ves, okos napamasszony szerepét Prielle Kornélia vállalta, s ez volt színműírói sze­rény pályám­ egyik legnagyobb büszkesége, boldogsága. (A másik hasonló büszkesé­gem pedig Jászai Mari ilyen önfeláldozó készsége volt, mellyel életre hívta Kántoráé című dramoletem hősnőjét, a­kire vonat­kozólag szintén Prielle Kornélia útbaigazí­­tása folytán kaptam érdekes adatokat.) Nos hát, folytak A múzsa próbái, s én azt vettem észre, hogy a darab utolsó ré­szében lanyhul az érdeklődés. Fiatal szer­zőhöz illő félénkséggel azt mondom Pau­­laynak, hogy érzésem­ szerint ott valami baj van a darabbal, de nem tudom, mi? — Én tudom — válaszolja Paulay. — Az a baj, hogy Kornélia szerepe ott már véget ér. Másképp lenne, ha ő még egyszer be­jöhetne. De hát ezen már nem lehetett változ­tatni, és — A múzsa hamarosan be is fe­jezte földi szereplését, pedig hát Kornélia mamán kívül az én felejthetetlen kedves barátom: Dezső Jóska, és aranyhajú szép ifjú rokonom: Tolnainé, meg a fürge szo­balányoknak klasszikus tökéletességű meg­­személyesítője: Keczeri Irén is csudálatos buzgalommal és jókedvvel játszottak. ... A legutolsó kapcsolat pedig, mely engem Prielle Kornéliához fűz: az a kis­kunsági édes anyaföld, a szabadszállási aranyló homok, amelyen egykor az én böl­csőm ringott, s amelynek élén most az ő koporsója pihen. Régen nem láttam az én kedves szülőhelyemet — de sokszor, sőt a haladó idővel mind gyakrabban s mindin­kább növekvő szeretettel gondolok reája. Most pedig még szentebbnek tűnik föl előt­tem az a városka, melynek csöndes teme­tőjében alussza öröklő álmait a régi Egész­ Magyarország egyik legragyogóbb dicső­sége, az az Isten­ áldotta művésznő, akit a maga idejében, a maga pálcáján méltán legnagyobbnak mondottak ... Pension Julienhof Baden előkelő családi penziója a város központján, csendes helyen. A francia és cseh sajtó gyűlöletre uszít a frankitélettel kapcsolatban. Meg akarják akadályozni a pénzügyi ellenőrzés megszüntetését. Géninek beszélnek. Amikor a magyar bíróság kihirdette a frankper szigorú ítéletét, egész Európa meg­elégedéssel vett róla tudomást. Mára azonban a francia sajtó és fullajtárja: a prágai sajtó megtalálta a hangját és­ a gyűlölködés özö­nét zúdítja Magyarország, a kormány és a bíróság felé. A hirtelen hangulatváltozás­nak okát megtaláljuk a genfi tanácskozá­sokban és a lóláb is kilátszik az ellenséges indulatú lapok cikkeiből: meg akarják aka­dályozni azt, hogy a népszövetség a pénz­ügyi ellenőrzés megszüntetése mellett dönt­sön. A francia és cseh sajtó magatartásáról egyébként vezető cikkünkben találja meg az olvasó véleményünket. Mit fog cselekedni a francia kormány? —­ A francia lapok cikkei. — Paris, máj. 31. A lapok a budapesti franktárgyalás kö­vetkezményeivel foglalkozva felvetik a kér­dést, hogy mit fog most cselekedni a fran­cia kormány. Pertinax az Echo de Paris hasábjain megállapítja, hogy a főtárgyalás rácáfolt Bethlen István első álláspontjára, amely úgy szól, hogy a frakkhamisítók közönséges bűncselekményt követtek el és csupán saját hasznukra akartak dolgozni. A bíróság ítélete világosan megállapítja, hogy a bűncselekmény politikai jellegű volt. Pertinax azt kérdi, hogy mit fog most tenni a francia kormány, amelynek legnagyobb érdekei forognak veszedelemben és mit fog­nak cselekedni azok az államok, amelyek az 1918 évi szerződéseknek köszönhetik létüket vagy meggyarapodásukat. Lehetsé­ges, hogy megkísérlik, hogy a viszályt a Népszövetség elé vigyék. Pertinax ezt a mó­dozatot kockázottnak tartja, mert arra ve­zethet, hogy Thomas, Goode és Cecil erőfe­szítése következtében a trianoni szerződést nyilvános vád alá helyezik. A kis­antantnak azt a tanácsot adja, hogy valósítsa meg az egyetértést és ilyen módon szorítsa rá Ma­gyarországot arra, hogy a békeszerződése­ket tiszteletben tartsa és minden csínytől tartózkodjék. Pertinax hozzáteszi, hogy a kis-antant államainak Franciaországgal egyetértésben közölniük kellene azokat az okiratokat, amelyek alkalmasak az európai közvélemény felvilágosítására abban az irányban, hogy Budapesten már régóta mű­ködnek pénzhamisítók és hogy ott a tom­boló bosszúvágy különös formákban jelent­kezik. Minden egyéb módozat — írja Perti­nax — nem egyéb puszta szavalásnál. Ch­achant úr buzgólkodik. Paris, máj. 31. Sauerwein a Matinban Bethlen István gróf genfi utazásával kapcsolatban azt írja, hogy a frankpörben érdekelt kormányok nincsenek megelégedve azzal a móddal, a­hogyan a frankpör főtárgyalása lefolyt. Sauerwein tiltakozik Barossnak és Szörtsey­­nek, e két főbűntársnak felmentése ellen. Tiltakozik az ellen is, hogy enyhítő körül­ményeket vettek figyelembe Windischgraetz javára, még­pedig Bethlen közbelépésére. Sauerwein botrányosnak mondja, hogy fontos tanukat nem hallgattak ki és hogy Telekit, valamint Zadraveczet nem helyez­ték vád alá. Hozzáteszi, hogy Jankovich­ naplóját egyáltalán nem vették számba. Bizonyos, hogy a főtárgyalást azzal a szi­lárd elhatározással vezették, hogy az igaz­ságot elleplezzék. A francia kormány — írja végül Sauer­wein — január elseje óta minden részleté­ben tájékozva van az ügyről, — hála Clin­­ch­ant miniszter buzgalmának és Benoist, valamint munkatársai szorgos vizsgálatai­nak. Ezeknek az ismereteknek alapján a francia kormány más végső következtetése­ket von le, mint Bethlen István gróf. A francia kormánynak alkalma lesz arra, hogy felfogását úgy Párisban, mint Genf­­ben megismertesse és politikai magatartása számára le fogja vonni a megfelelő követ­keztetéseket . . . Sauerwein­­ botrányosnak mondja különösen Rába és Gerő szabad­lábra helyezését. Rábát szerinte a vizsgálat folyamán kényszerítették terhelő vallomásá­nak visszavonására. Egyébként Töreky el­nök a legfontosabb kérdéseknél teljes nyu­galommal egyenesen felbátorította a fővád­lottakat a vallomás megtagadására. A tit­kos társaságok, amelyeknek programja a francia gyűlöletben foglalható össze, és a­melyek elsősorban felelős tényezői a frank­­ügynek, ilyen módon nyugodtan dolgozhat­nak majd tovább és nyugodtan zavarhatják Közép-Európa nyugalmát. Hihetetlen vak­merőség, hogy ilyen botrányos eredmények után Bethlen István gróf azt állítja, hogy Magyarország nemzetközi helyzete megszi­lárdult. A Temps a német monarchistákat gyanúsítja. Paris, máj. 31. A Temps A magyar botrány és a Nép­­szövetség című cikkében a következőket írja: Az az igyekezet, hogy a bűnösöket megmentsék, vagy hogy számukra mentsé­geket találjanak, nem vezetett másra, mint a magyar igazságszolgáltatás és a Bethlen­­kormány tekintélyének kompromittálására. A kormány felelőssége a frankügyben a tényállás szerint meglehetősen súlyosnak látszik. Lehetetlen megengedni, hogy a budapesti ítélet pontot tegyen mindennek a végére. Az ügy magától is újból talpra­­ugriik. Lehetetlenség, hogy igazi jellegétől, amely velejében politikai, megfosszák. A Temps szerint a német monarchista szervezeteknek német fajvédőkkel egyetér­­tésben folytatott üzelmeiről van szó, ame­lyeknek az a célja, hogy erőszakos csínyt rendezzenek a békeszerződések által Kö­­zép-Európában megteremtett állapotok el­len. A Népszövetség nem maradhat közöm­bös ezzel a helyzettel szemben. Semmi cso­dálni való sincs abban, ha a prágai kor­mány most arra gondol, hogy az ügyet a Népszövetségi Tanács elé vigye. Ami Windischgraetz és társai tüzelmei­nek politikai következményeit illeti, Beth­len mindenesetre számot vethet majd azzal Genfben, hogy magának a magyar népnek érdekében Magyarországra most az a fel­adat hárul, hogy jóhiszeműségének érzeté­ben hatalmas erőfeszítést tegyen, mert csak így szerezheti vissza Európa bizalmát. A Temps ezután hangsúlyozza, hogy az ellenőrzés felfüggesztésének kérdése egész másképpen alakul Magyarországon, mint Ausztria esetében. Igaz, hogy az ország ha­tásos erőfeszítést tett gazdasági téren, azonban a frankhamisítás ügye megnehezíti azt, hogy az ellenőrzést azonnal felfüggesz­­szék. Az ü­élet után nem lehet többé illú­ziót táplálni a magyar bíróság pártatlan­sága felől, legalább is a jelenlegi rezsim alatt. A vezércikk bebizonyítottnak veszi,­­hogy a hamisítási ügy mögött nagyszabású akció rejlett Trianon ellen és botrányosnak találja, hogy a frankhamisítást hazafiság­­nak tüntetik fel. Még jó, hogy nem teszik egyenesen Franciaországot felelőssé a ha­misításért.

Next