Budapesti Hírlap, 1926. június(46. évfolyam, 121–144. szám)
1926-06-01 / 121. szám
Nagy-Magyarország. Kifogásolja, hogy a pénzügyőrségnél egy vámőr-altábornagy, hat tábornok, huszonhárom ezredes, harminchét alezredes, negyvenegy őrnagy, száznegyvenkilenc százados és kétszázötvenkét főhadnagy van, vagyis minden 6-ik vámőrre esik egy tiszt. Részletesen szól a munkanélküliségről. Kimutatása szerint körülbelül 116.000 munkanélküli van az országban. Sok milliárd vész el az így emelkedő munkanélküliség mellett és ez magyarázza a tömegek fogyasztóerejének nagy csökkenését. Bírálja az adózási rendszert, amely végső próbára teszi az ország lakosságát. A Bacher-féle milliárdokkal megvásárolták a külföldi kapitalisták rokonszenvét és a Bacher háta mögött álló Rotschildék és a többiek ezért szemet hunynak a numerusz klauzusz fölött. Általános választói jog mellett nem volna lehetséges a jelenlegi politika folytatása. Beszéde végén élesentámadja és cinizmussal vádolja a belügyminisztert. Az elnök ezért rendreutasítja. A Ház ezután elfogadja Dabcsi-Halász Móricnak a tizenkétórás ülésekre vonatkozó indítványát, mire az elnök bejelenti, hogy holnaptól kezdve a Ház délelőtt tíz órától este tíz óráig tart ülést és az ülést felfüggeszti. • Szünet után Scitovszky Béla elnök nyitja meg újból az ülést. Kisorsolják az összeférhetetlenségi ítélőbizottság tizenkét rendes és három póttagját. A kisorsolt rendes tagok a következők: Pikler Emil. Lovász János. Urbán Péter báró. Kenéz Béla, Merczer László. Platthy György. Pakli Endre. Sándor Pál. Meskó Zoltán. Podmaniczky Endre báró. Patai Tibor és Bottlik István báró. Póttagok: Pekár Gyula, Wolff Károly és Horánszky Dezső. A kisorsolt képviselők leteszik az esküt és visszavonulnak tárgyalásra az első számú bizottsági terembe. Az elnök napirendi indítványt tesz, amelyhez a Ház hozzájárul. Legközelebbi ülés holnap délelőtt tíz órakor. Az ülés három órakor ért véget. Bu Apesti Hírlap 1926 június 1. (121. Sz.) Péntekig véget ér az appropriációs vita. Az ellenzék és a tizenkétórás ülések — Vázsonyiemelésének ideje alatt szünetet tart a Ház. Holnaptól kezdve tizenkétórás üléseket tart a nemzetgyűlés és egészen bizonyos, hogy két-három nap alatt ilyen körülmények között el is készül az appropriációs vitával. A megajánlási javaslatnak szombatra teljesen tető alá kell kerülnie, ami azt jelenti, hogy a vitával péntekre el kell készülni, hogy szombatra csak a harmadszori olvasás maradjon. Ha ez ideig nem lenne törvény az appropriációból, akkor a Népszövetség hétfőn megkezdődő tanácskozásain a miniszterelnök nem vethetné föl a pénzügyi ellenőrzés megszüntetésének kérdését. Az ellenzék is tudatában van a nagy országos érdekeknek és ha pillanatnyilag a tizenkétórás ülések miatt el is van keseredve, nem fog akadályokat gördíteni a javaslat kellő időben való megszavazása elé. Egyébként is a tizenkétórás ülések megszavazásának a szélső ellenzék az oka. Scitovszky Béla házelnök ugyanis, akinél több szélső ellenzéki képviselő panaszkodott a tizenkétórás ülés miatt, azt a közvetítő indítványt tette, hogy gondoskodik a tizenkétórás üléseket kérő indítvány visszavonásáról, ha az ellenzék garantálja, hogy péntekig elkészül a Ház a javaslat vitájával. Mivel erre a szélső ellenzék nem volt hajlandó, az egységes párt kénytelen volt a rendelkezésére álló eszközökkel biztosítani a megajánlási vita gyors befejezését. A politikában egyébként semmi nevezetesebb újság nincsen. A képviselők nagyon várják a hét végén megkezdődő egyhetes szünetet, amely előhírnöke lesz a hónap utolsó napjaiban megkezdődő négyhónapos vakációnak. A nagy szünet előtt még egykét kisebb javaslatot tárgyal le a nemzetgyűlés és Bethlen István is módot fog találni arra, hogy genfi tanácskozásainak eredményéről a nemzetgyűlésnek beszámoljon. Az ellenzéki képviselők egy küldöttsége arra kérte Scitovszky Béla házelnököt, tegye lehetővé azt, hogy Vázsonyi holnapi temetésének idejére a nemzetgyűlés ne tartson ülést, illetve erre az időre a tanácskozást függesszék fel. A házelnök nem zárkózott el a kérés elől és a dolgot olyképpen fogják megoldani, hogy az elnök a megszokottnál későbben, azaz három óra előtt rendeli el az ebédszünetet, amely holnap a megszokott egy óra helyett két-három óráig fog tartani és csak a temetés befejezése után nyitják meg újból az ülést. Szterényi József báró, aki Vázsonyi utódja a nemzetgyűlésben, holnap kapja meg a házelnökségtől azt a levelet, amelyben behívják a nemzetgyűlésbe. Úgy értesülünk, hogy Szterényi már szerdán meg is jelenik a parlamentben. Szterényi ma úgy nyilatkozott, hogy őt nem demokrata, hanem liberális programmal választották meg, tehát a demokraták nem tehetnek neki szemrehányást azért, hogy nem tagja a pártnak. A parlamentben megtartja pártonkívüliségét, azonban a legmesszebbmenő módon támogatni kívánja a kormányt abban a törekvésében, amely a gazdasági helyzet megjavítására és a közgazdasági élet föllendítésére irányul. Föntartja kritikai szabadságát, de nem akar a mindenáron ellenzékieskedők sorába lépni. eléggé ellenszenves figurát a komikai jellemzésnek olyan finom derűjével tette érdekessé és egyáltalában elviselhetővé a francia szalonok úri dámáinak ábrázolója, hogy a darab páratlan sikerének egyik legfőbb tényezőjévé vált. Talán sohasem láttam nagyobb színházi diadalt, mint mikor a Proletárokat először adták a Várszínházban. Valósággal magunkon kívül tomboltunk, s hívtuk a szerzőt, de csak nem akart megjelenni a függöny előtt. Egyszerre valamelyikünk észreveszi, hogy egyik elsőemeleti páholyból egy zászlót lobogtatnak. Mind oda nézünk, s látjuk, hogy az a zászló nem is zászló, hanem egy süni fürtös üstök. Az üstök mögött aztán fölfedezünk egy nagyon kövér, púposan borotvált arcot, s folytatásaként egy alaposan gömbölyű alakot — és ráismerünk Csiky Gergelyre, aki a magasból hajlongva köszöngeti az ovációt. Prielle Kornélia vértanú-özvegye óriási meglepetést keltett — pedig akkor már másfél évtizede tudta a közönség, hogy ebben a nagyszerű művésznőben a leghatalmasabb komikai tehetség ereje él. Hiszen Rákosi Jenő első darabjában, a nevezetes Aesopus-ban — mellyel drámairodalmunk történetében új fejezet nyílt — a képzelgő és fellengző vén leányt, Tranduziát, a „Nílusban lakozó szarvorruhoz" szóló óda költőnőjét, ő alakította utolérhetetlen sikerrel. ... Aztán lassan elkövetkezett az életpályának szelid fényű alkonyba hajlása — s Prielle Kornélia kezdett öreges szerepeket játszani. Voltaképpen ekkor bizonyosodott be az ő talentumának igazi ereje, igazi értéke. Mert azok a sikerek, amiket egy színésznő számára — „a mámor, a vágyak, az ifjú álmok idején" — vérforraló szépsége és ingerlő bája szerez meg, de amiket aztán az öregség szele úgy szétfúj, mintha sohasem lettek volna — azok igen gyakran nem a színésznőnek, hanem az asszonynak, nem a megfoghatatlan és romolhatatlan művészetnek, hanem a nagyon is reális, de nagyon is múlandó testnek győzelmei. Prielle Kornélia játékában az egykori bájos Kordéliából, szegény Lear király szerető leányából, a későbbi szerencsétlen Gauthier Margit-ból, a komikus Tranduziá-ból s a léha „szent özvegy“-ből ezüsthajú, remekül csevegő és hamiskodó Réville hercegné lett, hogy végezetül, pályája ragyogó koronájaként a Nagymama megragadóan bájos alakját testesítse meg, s tegye a színészettörténet számára is mindörökre felejhetetlenné. De öregedő korából még egy különleges sikeréről kell szólanom. Szigeti József kedves darabjában, a Rang és módban Prielle Kornélia volt az öreg falusi nemzetes aszszony, Bajnai Gerőné. Ez a szerep valójában némi ellentétben állott az igazán francia származású művésznő franciás finomságú egyéniségével. Annyival inkább aggodalmaskodva vártuk ezt az alakítását, mert tagadhatatlan, hogy Kornélia beszédében volt valami idegenszerűség. Kitűnően színezve tudott előadni, a régi módi deklamálás helyett voltaképpen ő volt a természetes társalgó beszéd egyik első színpadi úttörője — de a hangsúlyt, a magyar nyelv törvényei ellenére, sokszor a szónak végére tette, mondatok végén különösen éneklő módon elnyújtotta a szavakat. S mégis, művészi ösztönös ereje olyan diadalt aratott ennek az egyszerű, de nagyon okos vidéki asszonynak szeretetreméltó szerepében, hogy az alakító tehetség minden akadályt legyőző hatalma megint csalhatatlan bizonyságot nyert . Prielle Kornélia játékában. Végezetül pedig két, engem legközelebbről érintő emléket hadd újítsak föl Prielle Kornéliáról. Első kis darabomban, A múzsa című egyfelvonásos vígjátékban — mit még boldogult Paulay Ede hozott színre — a kedves, okos napamasszony szerepét Prielle Kornélia vállalta, s ez volt színműírói szerény pályám egyik legnagyobb büszkesége, boldogsága. (A másik hasonló büszkeségem pedig Jászai Mari ilyen önfeláldozó készsége volt, mellyel életre hívta Kántoráé című dramoletem hősnőjét, akire vonatkozólag szintén Prielle Kornélia útbaigazítása folytán kaptam érdekes adatokat.) Nos hát, folytak A múzsa próbái, s én azt vettem észre, hogy a darab utolsó részében lanyhul az érdeklődés. Fiatal szerzőhöz illő félénkséggel azt mondom Paulaynak, hogy érzésem szerint ott valami baj van a darabbal, de nem tudom, mi? — Én tudom — válaszolja Paulay. — Az a baj, hogy Kornélia szerepe ott már véget ér. Másképp lenne, ha ő még egyszer bejöhetne. De hát ezen már nem lehetett változtatni, és — A múzsa hamarosan be is fejezte földi szereplését, pedig hát Kornélia mamán kívül az én felejthetetlen kedves barátom: Dezső Jóska, és aranyhajú szép ifjú rokonom: Tolnainé, meg a fürge szobalányoknak klasszikus tökéletességű megszemélyesítője: Keczeri Irén is csudálatos buzgalommal és jókedvvel játszottak. ... A legutolsó kapcsolat pedig, mely engem Prielle Kornéliához fűz: az a kiskunsági édes anyaföld, a szabadszállási aranyló homok, amelyen egykor az én bölcsőm ringott, s amelynek élén most az ő koporsója pihen. Régen nem láttam az én kedves szülőhelyemet — de sokszor, sőt a haladó idővel mind gyakrabban s mindinkább növekvő szeretettel gondolok reája. Most pedig még szentebbnek tűnik föl előttem az a városka, melynek csöndes temetőjében alussza öröklő álmait a régi Egész Magyarország egyik legragyogóbb dicsősége, az az Isten áldotta művésznő, akit a maga idejében, a maga pálcáján méltán legnagyobbnak mondottak ... Pension Julienhof Baden előkelő családi penziója a város központján, csendes helyen. A francia és cseh sajtó gyűlöletre uszít a frankitélettel kapcsolatban. Meg akarják akadályozni a pénzügyi ellenőrzés megszüntetését. Géninek beszélnek. Amikor a magyar bíróság kihirdette a frankper szigorú ítéletét, egész Európa megelégedéssel vett róla tudomást. Mára azonban a francia sajtó és fullajtárja: a prágai sajtó megtalálta a hangját és a gyűlölködés özönét zúdítja Magyarország, a kormány és a bíróság felé. A hirtelen hangulatváltozásnak okát megtaláljuk a genfi tanácskozásokban és a lóláb is kilátszik az ellenséges indulatú lapok cikkeiből: meg akarják akadályozni azt, hogy a népszövetség a pénzügyi ellenőrzés megszüntetése mellett döntsön. A francia és cseh sajtó magatartásáról egyébként vezető cikkünkben találja meg az olvasó véleményünket. Mit fog cselekedni a francia kormány? — A francia lapok cikkei. — Paris, máj. 31. A lapok a budapesti franktárgyalás következményeivel foglalkozva felvetik a kérdést, hogy mit fog most cselekedni a francia kormány. Pertinax az Echo de Paris hasábjain megállapítja, hogy a főtárgyalás rácáfolt Bethlen István első álláspontjára, amely úgy szól, hogy a frakkhamisítók közönséges bűncselekményt követtek el és csupán saját hasznukra akartak dolgozni. A bíróság ítélete világosan megállapítja, hogy a bűncselekmény politikai jellegű volt. Pertinax azt kérdi, hogy mit fog most tenni a francia kormány, amelynek legnagyobb érdekei forognak veszedelemben és mit fognak cselekedni azok az államok, amelyek az 1918 évi szerződéseknek köszönhetik létüket vagy meggyarapodásukat. Lehetséges, hogy megkísérlik, hogy a viszályt a Népszövetség elé vigyék. Pertinax ezt a módozatot kockázottnak tartja, mert arra vezethet, hogy Thomas, Goode és Cecil erőfeszítése következtében a trianoni szerződést nyilvános vád alá helyezik. A kisantantnak azt a tanácsot adja, hogy valósítsa meg az egyetértést és ilyen módon szorítsa rá Magyarországot arra, hogy a békeszerződéseket tiszteletben tartsa és minden csínytől tartózkodjék. Pertinax hozzáteszi, hogy a kis-antant államainak Franciaországgal egyetértésben közölniük kellene azokat az okiratokat, amelyek alkalmasak az európai közvélemény felvilágosítására abban az irányban, hogy Budapesten már régóta működnek pénzhamisítók és hogy ott a tomboló bosszúvágy különös formákban jelentkezik. Minden egyéb módozat — írja Pertinax — nem egyéb puszta szavalásnál. Chachant úr buzgólkodik. Paris, máj. 31. Sauerwein a Matinban Bethlen István gróf genfi utazásával kapcsolatban azt írja, hogy a frankpörben érdekelt kormányok nincsenek megelégedve azzal a móddal, ahogyan a frankpör főtárgyalása lefolyt. Sauerwein tiltakozik Barossnak és Szörtseynek, e két főbűntársnak felmentése ellen. Tiltakozik az ellen is, hogy enyhítő körülményeket vettek figyelembe Windischgraetz javára, mégpedig Bethlen közbelépésére. Sauerwein botrányosnak mondja, hogy fontos tanukat nem hallgattak ki és hogy Telekit, valamint Zadraveczet nem helyezték vád alá. Hozzáteszi, hogy Jankovich naplóját egyáltalán nem vették számba. Bizonyos, hogy a főtárgyalást azzal a szilárd elhatározással vezették, hogy az igazságot elleplezzék. A francia kormány — írja végül Sauerwein — január elseje óta minden részletében tájékozva van az ügyről, — hála Clinchant miniszter buzgalmának és Benoist, valamint munkatársai szorgos vizsgálatainak. Ezeknek az ismereteknek alapján a francia kormány más végső következtetéseket von le, mint Bethlen István gróf. A francia kormánynak alkalma lesz arra, hogy felfogását úgy Párisban, mint Genfben megismertesse és politikai magatartása számára le fogja vonni a megfelelő következtetéseket . . . Sauerwein botrányosnak mondja különösen Rába és Gerő szabadlábra helyezését. Rábát szerinte a vizsgálat folyamán kényszerítették terhelő vallomásának visszavonására. Egyébként Töreky elnök a legfontosabb kérdéseknél teljes nyugalommal egyenesen felbátorította a fővádlottakat a vallomás megtagadására. A titkos társaságok, amelyeknek programja a francia gyűlöletben foglalható össze, és amelyek elsősorban felelős tényezői a frankügynek, ilyen módon nyugodtan dolgozhatnak majd tovább és nyugodtan zavarhatják Közép-Európa nyugalmát. Hihetetlen vakmerőség, hogy ilyen botrányos eredmények után Bethlen István gróf azt állítja, hogy Magyarország nemzetközi helyzete megszilárdult. A Temps a német monarchistákat gyanúsítja. Paris, máj. 31. A Temps A magyar botrány és a Népszövetség című cikkében a következőket írja: Az az igyekezet, hogy a bűnösöket megmentsék, vagy hogy számukra mentségeket találjanak, nem vezetett másra, mint a magyar igazságszolgáltatás és a Bethlenkormány tekintélyének kompromittálására. A kormány felelőssége a frankügyben a tényállás szerint meglehetősen súlyosnak látszik. Lehetetlen megengedni, hogy a budapesti ítélet pontot tegyen mindennek a végére. Az ügy magától is újból talpraugriik. Lehetetlenség, hogy igazi jellegétől, amely velejében politikai, megfosszák. A Temps szerint a német monarchista szervezeteknek német fajvédőkkel egyetértésben folytatott üzelmeiről van szó, amelyeknek az a célja, hogy erőszakos csínyt rendezzenek a békeszerződések által Közép-Európában megteremtett állapotok ellen. A Népszövetség nem maradhat közömbös ezzel a helyzettel szemben. Semmi csodálni való sincs abban, ha a prágai kormány most arra gondol, hogy az ügyet a Népszövetségi Tanács elé vigye. Ami Windischgraetz és társai tüzelmeinek politikai következményeit illeti, Bethlen mindenesetre számot vethet majd azzal Genfben, hogy magának a magyar népnek érdekében Magyarországra most az a feladat hárul, hogy jóhiszeműségének érzetében hatalmas erőfeszítést tegyen, mert csak így szerezheti vissza Európa bizalmát. A Temps ezután hangsúlyozza, hogy az ellenőrzés felfüggesztésének kérdése egész másképpen alakul Magyarországon, mint Ausztria esetében. Igaz, hogy az ország hatásos erőfeszítést tett gazdasági téren, azonban a frankhamisítás ügye megnehezíti azt, hogy az ellenőrzést azonnal felfüggeszszék. Az üélet után nem lehet többé illúziót táplálni a magyar bíróság pártatlansága felől, legalább is a jelenlegi rezsim alatt. A vezércikk bebizonyítottnak veszi,hogy a hamisítási ügy mögött nagyszabású akció rejlett Trianon ellen és botrányosnak találja, hogy a frankhamisítást hazafiságnak tüntetik fel. Még jó, hogy nem teszik egyenesen Franciaországot felelőssé a hamisításért.