Budapesti Hírlap, 1926. július (46. évfolyam, 145–171. szám)
1926-07-02 / 146. szám
Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak* Egy hónapra 30.000 korona, negyedévre 135.000 kordl Ausztriában egy példány ára hétköznap 30 Groschen, vasárnapon 40 Groszxám ára hétköznap 2000 kor. Külföldre az előfizetés kétez. hirdetéseket Budapesten felvess a minden hirdetőiroda. Főszerkesztő: Csajthay Ferenc. Felelős szerkesztő: Sándor Tivadar. Szerkesztőség: Vili. kerület, Bükk Szilárd utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. sz. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23— 84. Levélcím: Budapest 4. Postafiók 55. , Itália útja. * * Budapest, júl. 1. Érdekes és fontos jelensége a világháború utáni nemzetközi fejleményeknek a Mussolini-kormány balkáni politikája. Ez a politika abban a reális eredményben nyilvánul meg, hogy Itáliának máris irányító, vezető pozíciója van a Balkánon. Ilyenforma pozíciója volt Oroszorszának és a kettős monarkiának 1905-ig. Vagyis addig, míg nem érvényesült Nagy-Britannia, Oroszország és Franciaország németellenes összefogása s meg nem indult az antant és a hármasszövetség hatalmai között a világháborúra vezető torzsalkodás. Megállapított dolog, hogy Itália, bár tagja volt a hármasszövetségnek, határozottan az antant-politikát támogatta a Balkánon. És például a Szerbia és a monarkia közt folyt vámpolitikai és közgazdasági konfliktusokban Szerbiát segítette. Itália aktív balkánpolitikája már ekkor kezdődött. Mostani, a román, jugoszláv, görög barátsági egyezményekkel kialakult vezető pozíciója e politikának gyümölcse. Nekünk, a Balkánnal közvetetlenül szomszédos, sőt a párisi békék után egyenesen hozzácsatolt országnak, Itália szóban levő politikája szimpatikus. Hiszen mi tudjuk legjobban, hogy a Balkánnak, kiegyenlíthetelenül ellentétes érdekek által mozgatott, ütköző ambícióktól tüzelt államai és népei mennyire szükségelik egy vezető, mérséklő, az európai érdekeket szem előtt tartó nagyhatalom befolyását, tekintélyét, erős kezét. A Balkánon csak a bizánci és török uralom vaskeze tudott rendet tartani. Persze csak amíg erős, igazi vaskéz volt. A bizánci uralom gyengülésével mindjárt beállottak a belső összeütközések. Ezek megkönynyítették a török hódítást, amely a múlt század elejéig tudta megtartani rendtartó erejét. Azután megint napirendre kerültek a balkáni zavarok. Mégpedig megszaporodott szereplőkkel. A bolgárok, szerbek, Bizánc és a félhold tülekedése helyén most még a görögök, románok, albánok is belekerültek abba a torzsalkodásba, amely előbb csak köztük és a török között, majd egymás között is, szakadatlanul folyt. Az európai nagyhatalmaknak sokszor kellett e torzsalkodások gyújtó szikrái ellen védeni Európa békéjét. Amint pedig az e munkára szükséges egyetértés az európai nagyhatalmak között megbomlott, kitört a balkáni, majd ennek folytatása és szüleményeképpen a világháború. Hiszen a világháborút kipattantó Pasics-kormány tulajdonképpen csak a nagyhatalmaknak a Balkánnal szemben is megnyilatkozó belső ellentéteit használta ki, amikor a monarkiával szemben érthetetlenül vakmerő, sértő, kihívó politikát kezdett s végül kiképeztette és Szerajevóba irányította a gyilkosokat. A Balkánon irányító szerepet vitt nagyhatalmak közül eltűnt Oroszország, a kettős monarkia, fegyvertelenné lett a Német Birodalom. Franciaország és Nagy-Britannia távol esik. Tehát szinte természetes, önként kínálkozó valami most Itáliának a Balkán dominálás szerepe és hivatása. Van benne sok átöröklött hagyomány is. Róma ura volt a Balkánnak. Velence és Génua úgy meg tudott alkudni Bizánccal és az ozmán uralommal, hogy közgazdaságilag Itália e két hatalmi képviselője volt az úr a Balkánon. Az egységes Itália most, a modern nemzetközi politika formái között, igyekszik a Róma és Velence hatalmi pozíciója köré eső szerepet vinni a Balkánnal szemben. A magyar nemzet, melynek balkáni politikáját az abszolút területi önzetlenség jellemezte úgy Bosznia okkupációjakor, mint a világháború célkitűzéseiben, csak mielőbbi teljes sikert kíván Itália törekvéseinek. Már csak azért is, mert mint közvetetlen szomszédnak — akár történelmi, akár trianoni mivoltában, — nagy érdeke: a balkáni rend és béke. Ezt pedig csak olyan nagyhatalom képes biztosítani, amelynek elég erkölcsi tekintélye és fizikai hatalma van annak a félelmes feszültségnek enyhítésére, amelyet a balkáni háború oláhok és bulgárok, bolgárok, szerbek és görögök, albánok, szerbek és görögök között hagyott maga után s melyet a világháború részben érintetlenül hagyott, részben pedig még fokozott. Sőt a horvátokkal, bunyevácokkal, magyarokkal, délvidéki meg erdélyi németekkel még szaporította a feszitő tényezők számát. A Balkán rendbentartásának, a vezető nagyhatalmon kívül még egy kelléke van. Az, hogy az Alsó-Duna vonaltól északra egy konszolidált, erős Magyarország legyen. A középkorban Magyarország egymagán, azután pedig mint a habsburgi monarkia tagja, volt a főpillére a balkáni egyensúlynak és békének. Ezt az olasz politikának tekintetbe kell venni. Szinte történelmi törvényszerűséggel háramlik most Itáliára az a hivatás, hogy Magyarország és a szomszédos balkáni államok között tűrhetőbb relációkat eszközöljön ki. Ez persze a trianoni szétdarabolás szörnyűségének gyökeres korrigálása nélkül lehetetlen. Itália balkáni politikája tehát föltétlenül a lehetetlen területi állapotok békés revíziójának útját egyengeti s Magyarország érdeke belekapcsolódik Itália politikai és közgazdasági érdekeibe. E politikán belül még az Itáliára nézve kis fontosságú adriai kérdés is könnyen megoldható. Mert hiszen annak irányát és szellemét az adriai magyar uralomnak olasz- barát, az itália politikai és kulturjogokat tiszteletben tartó mivolta már régen kijelölte. Ebben az irányban van a horvát—olasz ellentét kiegyenlítésének módja és lehetősége is. Azt hisszük, a magyar külpolitikának itt számos konkrét tennivalója nyílik. Ránk nézve két európai nagyhatalomnak van szomszédi jelentősége: Németországnak és Itáliának. Örülhetünk, hogy most Itália útjának javára és könnyítésére esik a magyar sérelmek orvoslása. Mert enélkül Itália mostani politikája érdemleges és tartós eredményekhez nem juthat. Szerencsés körülmény az is, hogy e reálpolitikát a magyar és olasz nemzet érzelmi világa csak támogathatja. 9 Áron bácsi libát vesz. írta Bodnár István. Áron bácsit mindenki ismeri. Azaz, mégsem mindenki, mert úgy meg sem történhetett volna ez a kis eset. Volt ő már minden. Csakhogy bármibe kezdett is, mint szilaj csikó elporzott alóla a szerencse. Borügynökségen kezdte. Az apja is az volt. De kipusztultak a szőlők. Nem baj. Rájöttek az emberek, hogy a bor vegyi összetételéhez nem okvéletlenül szükséges, hogy szőlőből való legyen. Sőt a szőlőmag alkalmatlan is lehet a fogyasztónak, mert esetleg, mint a hajdani cinkotai kántor — egeret talál lenyelni helyette . .. Csakhogy, akik a bor új vegyi titkát kitalálták, büntetlenül maradtak. Áron bácsi azonban keserűen tapasztalta, hogy ma már a borban sincs igazság, vagy talán éppen nagyon is sok az igazság. Ekkor kezdte magát önállósítani. Vett valakitől egy parti bort. Hamis volt. Nála találták meg. S ezért az egy párti hamis borért kéthavi hamisítatlan börtönbüntetést kapott. Ettől kezdve irtózott a bornak még csak a — szagától is. Marha- és lókupec lett tehát. S egy hónap múlva megjött a — kiviteli tilalom. Rátért így a nyersborkereskedésre. Ekkor meg a mészárosok kartelbe tömörültek: Nyersbőr Kiviteli és Állati Termék Feldolgozó Részvénytársaság címen kizártak minden közvetítő kereskedelmet. A háború alatt aztán gyűjtöl, majd titokban, szűzdohányt és trafikot árult. Csakhogy mindenki rákapott az öngyújtóra. S akinek egy arasznyi s-------------------------------------------------------------------------------— földje volt, önmaga termelte a — szűzdohányt. S akinek nem volt, az is ráeszmélt, hogy mi a fészkesfenének vegye a drága trafikot, amikor házi kezelésben maga is megszárithatja az — útilaput, a répa-, vagy szederfalevelet s az úgynevezett ,,dohánypótlék", a — kóc, s hamisitatlanabb minőségben előkerül a ház körül, minden — állami támogatás nélkül... Mivel pedig osztálysorsjegyét is csak egyetlenegyszer húzták ki, akkor is a — legkisebb nyereménnyel, de ezt a sorsjegyet is — elvesztette. Áron bácsi jelenleg ,,utóbevásárló" a piacon. Hát ez mi? — kérdezi mindenki. Megmagyarázom. Van ennek az én jelenleg amerikai tempóban haladó kis városomnak egy régi, elavult szabályrendelete, amely megtiltja, hogy kilenc óra előtt kora s egyáltalán a közvetítő kereskedő nép bevásárolhasson a piacon. S a következménye ennek az, hogy a nagyságáék s méltóságos asszonyok fiija, Trianon s a B-lista őket is rászoktatta a piacjárásra!) már hét órakor megrohanják az eladóikat, mert azt hiszik, hogy kilenc óráig őnekik okvetetlenül be kell vásárolniok, mivel jön a kofa, az élelmiszerkereskedő s ezek duplán felhajtják az árakat. Pedig éppen a dolog ellenkezője az igaz. Mert például most pont reggeli 9 óra. A méltóságos miniszteri tanácsosnő diadallal emelget a karján egy pár koszvárkás csirkét. Hatvanezer korona volt. Öt, vagy tíz perccel későbben Áron bácsi már majdnem két akkorát lóbál a kezében — harmincötezerért. Az élet praktikumával tisztában lévő bankigazgató úr, aki elvből mindig pártfogolja a közvetítő kereskedelmet, tehát egészen jól fog járni, mert ma délre vagy estére Áron bácsi jóvoltából 45 vagy 50 ezer koronás, kirántott csirkét eszik. Igaz, hogyha kiküldte volna a szakácsnőjét, olcsóbbért is ehetne. De — élni, mást is — élni hagyni, ez nála az — elv... S ott van Táncos barátunk, a nyugalmazott B. listás, de még mindig reaktiválást remélő tanár, ma este a megszokott bodzafateájához 1200 koronás tojásból eszi meg a kidukáló egy, vagy két kemény tojást, holott Áron bácsi mindent elnyelő piaci hálójába 800 koronájával szedi össze azt. a „hagyjatok fel minden (eladási) reménynyel" már hazasiető asszonyoktól. Nem csoda aztán, hogy a négyszázkoronás árkülönbség láttára Áron bácsi túltömött iszákjában megrepeszt a sárga irigység egy pár nyolcszáz koronás tojást. De mit törődik ő azzal, hogy nyomában, amerre elmegy: „Hencidától Boncidáig foly a sárga lé." — Utóbevásárlónak lenni még ilyen apró katasztrófák mellett se rossz. Víg, jókedvű is Áron bácsi egész nap. Széles ábrázatja örökre mosolyog, mint a szétterülő pünkösdi rózsabokor. Csupa sziporka, szellem. Rajta mulat az egész piac. Most például éppen ott áll az őcsényi Köntösné Borda Sári néni kosara előtt. — Mondja csak, nénémasszony, hogy ez a — kacsa? — Talán nem is nénémasszony és nem is.-T- kacsa?! Tegyen fel okulárét, ha nem látja, hogy fiatal húzott libával van dolga?! — Hát megnézzük. (Formálisan felteszi a cvikkerét.) Az ám, igaza van. Figyelmed bizony még elég fiatal. De ez — liba? Lehet, mert kacsának — nagy . . . Libának azonban kicsi ... Mi az ára? — Nem eladó. — Vigye haza. Dehát akkor minek hozta be? Adok érte negyvenet. — Menjen innen, mert a fejéhez vágom. — Azt se bánom. Hanem hát előbb —, süsse meg. Tudja mit? — Hatvan . . . — Százötven annak a szabott ára. — Százötven korona? Jó. Tud visszaadni egy ezerkoronásból? — Eltakarodjék innen, mert csakugyan a fejéhez teremtem. — Nono, asszonyság, ne tréfáljunk. Hetvenezret adok érte. — Százért se. Az előbb már ennyit kínáltak. — No hallja, annak az eszét se venném — árendába! — Akar — kilencvenet? Mert megyek . . . — Menjen a pokolba. Úgy látom, bolondnak tart? — Hisz legalább — nyolc kiló. — Megyek. De tudom, hogy oda is utánam jön még azért a — százezerért. — A legvégső ára — százhúsz. Hanem csak úgy, ha ezt a pár csirkét is megveszi. Ne cepeljem haza. — Ez csirke? — Be jő, hogy a csirkének nincsen — foga! — Foga? — Na, igen, mert akkor mindenki megláthatná, hogy ez a két állat már elhullatta a ■— csikó fogát. — Elment az esze? — Nem. Hanem úgy látom, kigyelmed bolondnak néz engem?! Azt hiszi, nem látom, hogy ez a két kolibri, vén török lyúk, azért ilyen kicsi. Smith főbiztos ma végleg elhagyta Magyarországot Reggel hét órakor utazott el Párisba, részére megállapított tiszteletdíjat. A Smith Jeremiás népszövetségi főbiztos két és fél esztendő után ma elhagyta Magyarországot. Mint a népszövetségi tanács megbízottja önzetlenül végezte azt a nagy munkát, amely Magyarország újjáépítésének ellenőrzésére irányult és amelyért úgy a Népszövetség, mint Magyarország elismerését és háláját érdemelte ki. Feladata az újjáépítés befejezésével végetért s ma reggel hét órakor utazott el Smith Jeremiás az Orient-expresszel Pakisba. Búcsúztatására a kormány tagjai közül Vass József népjóléti miniszter és Bod János pénzügyminiszter jelentek meg a pályaud- Nem fogadta el a Népszövetség által kormány alapítványa a tiszteletdíjból. vajon, valamint Szabóky Alajos államtitkár, Havas Jenő miniszteri tanácsos és a népszövetségi főbiztossághoz beosztott tisztviselői kar. Royal Tyler, Smith titkára Bécsig elkísérte volt főnökét és Stepman Harryt, a Nemzeti Bank volt tanácsadóját, aki a főbiztossal együtt utazott el Budafpestről. . .• Smith főbiztos igen melegen búcsúzott a megjelentektől, s amikor a vonat már mozgásban volt, még egyszer sok szerencsét és minden jót kívánt Magyarországnak. A Budapesti Hírlap mai száma 16 oldal.