Budapesti Hírlap, 1926. augusztus (46. évfolyam, 172–196. szám)
1926-08-01 / 172. szám
2 rébe utalja mindazon bűncselekmények egyéni tetteseit is, akiknek cselekményét nem lehet az egyes államoknak elbírálására bízni, akár azért, mert ismeretlen a cselekmények elkövetésének a helye, akár pedig azért, mert ennek a területnek a szuverenitása van megtámadva. A modern nemzetközi jog az államok kölcsönös egymásra utaltságán épül föl, azt ez az egymásra utaltság teszi szükségessé és minél erősebb lesz ennek a kölcsönös függőségnek a tudata, annál jobban terjeszkedik a nemzetközi jog is az egyes államok szabad elhatározási területének, állami szuverenitásának rontására. Ez a terjeszkedés azonban bármennyire is kiépül a nemzetközi jog, bármennyire tökéletesedik az államok békés együttműködését biztosító államközi organizáció, nem mehet túl egy bizonyos határon. Amíg az emberiség élete államokra tagozottan folyik le, lesz mindig egy bizonyos határ, amelyen belül az állam a saját területén maga fog intézkedni, akárcsak a házigazda a maga portáján és semmiféle idegen beavatkozásnak, bármily hangzatos jelszavak alatt történjenek is azok, helyet nem adhat. Mi úgy látjuk, hogy a brüsszeli kongresszus határozatai veszedelmesen azon a határon mozognak, amelyen az állami szuverenitás minimális mértéke mellett is tilos áthaladni. Az államok nemzetközi jogellenes magatartása annyira politikai természetű, hogy arra külön büntető törvényeket felállítani szinte lehetetlenség. Az ilyen deliktumok esetén mindenkor úgyis annak az oldalán lesz az igazság, aki hatalommal, erővel bánja. Az államok helyett pedig az ezek nevében cselekvő személyeket nemzetközileg felelősség tenni, vagy pedig, — ami még súlyosabb — egyes személyeknek bűncselekményeit bármily ürügy alatt államuk bitói kompetenciája alól kivenni, olyan támadás az állami szuverenitás ellen, amelyre csak a háborúszülte ellenséges mentalitás adhatott tápot, de amely ellen minden államnak, győzőnek és legyőzöttnek egyaránt, a legerősebb ellenállást kell kifejtenie. Az említett határozatnak jogászokig egyébként rendkívül érdekes szövegét az alábbiakban adjuk: 1. Van helye annak, hogy a nemzetközi állandó bíróság büntető hatáskörrel ruháztassék fel. 2. A bíróság véleményadásra hívandó fel az igazságszolgáltatás és törvényhozás körébe vágó konfliktusok esetén, amelyek különböző államok között felmerülhetnek. 3. Az állandó bíróság ítélni fog minden büntetőjogi felelősségről, amely az államokat jogtalan támadás, vagy a nemzetközi törvény erőszakos megsértése folytán terheli. A vétkes állam ellen büntető szankciókat és biztonsági rendszabályokat fog alkalmazni. 4. Az állandó bíróság ítélni fog egyéni felelősségekről, amikor támadás bűnéről, a nemzetközi törvény bármely erőszakos megsértéséről van szó akár béke, akár háború idejében. 5. Az állandó bíróság elé tartoznak azok az egyének, akik szerzői olyan bűnnek vagy vétségnek, amely nem bocsátható az egyes államok bíráskodása alá, akár mert ismeretlen a terület, amelyen elkövették, akár mert annak a területnek szuverenitása nincs elismerve. 6. Az államok és egyének által elkövethető ilyen cselekmények előre pontos szövegezésben megállapítandók. Nemzetközi megállapodások fogják meghatározni azokat a bűnöket és vétségeket, amelyek e bíróság hatáskörébe tartoznak s fogják megállapítani a büntető szankciókat és a biztossági rendszabályokat. 7. A kongresszus ajánlja az államoknak, hogy vessék magukat alá a nemzetközi bíráskodásának vagy bocsássák nemzetközi eljárás alá azokat a bűntetteket és vétségeket, amelyeket ők maguk is, bárha a saját területükön történtek, nemzetközi sérelemnek vagy a világbéke veszedelmeztetésének tekinthetnek. 8. Az állandó bizottság végzései kötelezők. Az államok elleni ítéleteket a Nemzetek Szövetségének Tanácsa hajtja végre. Az egyénekre vonatkozó ítéletek végrehajtását a Tanács valamely országra fogja bízni, amelynek kötelessége lesz abban eljárni. prédikációt, hogy attól, mint nyári zápor, suhog végig a sírás az asszonyok falanxán, kemény ráncba szalad a férfiak homloka, az első padban ülő két cseh zsandár pedig kipirultan nézeget egymásra, mintha azt mondanák , — Nekünk jobb lett volna otthon maradnunk, te Formánok. — Igazad van, barátocskám, Klecár! Ó, ez a beszéd! Ez a legmagasabb valami, amit emberi agyvelőn keresztül a természet kinyilatkoztathat. Csupán azért érdemes hat napon keresztül sulykolni a patakban, vagy portól dugaszolt fülekkel etetni a cséplőgépet, hogy a hetedik napon ilyen szellemi csemegét zsebelhessen el az ember a gondviselés kegyelméből. Kukajné asszonyom még kendertilolás közben is odafordul a félszemü Klincsoknéhoz: — Ejnye csak, mit is mondott a tisztelendő úr arról a csodáról, mikor Krisztus Urunk a vizet borrá változtatta? — Mit no, mit? — keresgél a fejében, laposakat pislantva Klincsokné, de aztán reményét vesztve kap fel a földről egy újabb csomó kendert: — Úgy se illik az a gyönyörűség az én fekete fogaim közé. — Tudom már, — üt a homlokára Kukasné, aki nem adja meg ilyen könnyen magát — Krisztus Urunk a vizet borrá változtatta, a csehek kezében pedig a bor is vizzé válik, a szeretet epévé, a becsület ronggyá — s aki még nem tudná, vegye tudomásul, hogy a pálinkát meg két esztendeje elvermelt, dohos rozsból főzik; aki abból iszik, halála után is az ellenkező oldalon fogja keresni a mennyország kilincsét, arról kezeskedem. — Olyan eszed van, mint az olvasztott szurok — csodálkozik Klimcsokné — még a legyek se tudnak belőle kimászni. — A tied meg olyan, mint a csipkebokor, még a tyúkok se találnak rajta ülőhelyet. Szó, ami szó, Kukajnénak is igaza van, meg Klincsoknénak is: az egyiknek ugyan nagyobb talentum jutott, a másiknak meg kisebb, no de legalább nem is használja semmi rosszra. Hanem már, hogy mire való olyan agyvelőt gyalultatni a mennybéli asztalosokkal, mint ezé a pokolra való Pribelya Janóé, azt csakugyan jó volna valami püspöktől megkérdezni. Szent István napja csak nagy ünnepnagyobb, mint amit a „prezident“ tiszteletére kell tartani, mert amaz lovon ült s korona volt a fején, ez pedig csak valami asztal mellett áll s olyan silány kabát van rajta, hogy elől a hasát se takarja be, hátul meg a térdhajlását veri a farka) ilyenkor a prédikáció is hosszabb vagy két arasszal a rendesnél s a mihaszna Pribelya Janónak volt bátorsága éppen ennek a szent napnak ünnepi áhítatát magzavarni. Pedig hiszen jóformán nem is falubeli, két esztendő óta most mutatta magát először (tudja fene mit csinált azalatt Losoncon), már az igaz, hogy aki városból érkezik, mindjárt azt hiszi, hogy csak a száját kell kinyitnia s csupa okos dolog szalad ki rajta. Pribelya Janó pedig a következő arcátlan kijelentést vágta oda a Szent Istvánnapi beszéd után ájtatos álmélkodásba merült presbiterek sorfalához: — Mit csodálkoztok szamarak? Hát olyan nagy dolog az, prédikálni? Rettenetes csend támadt a templom előtt. Ilaluska egyházfi sápadtan nézett az égre, nincs-e valami tüzes mennykövekkel bélelt felhő a fejük felett s bár maroknyi szeplős őse tarkította a véglegen kékséget: reszkető inakkal csaptatott félre egy öreg körtefa alá, hogy legalább egyetlen tanácstag maradjon hírmondónak a bekövetkezendő általános romlásból. A többiek zsibbadtan álltak helyükön s még a gyors észjárású Cservács Gyúró se talált kifejezést, amivel ezt a vakmerő támadást megbélyegezte. Pribelya Janó maga is meghökkenve nézett körül. Mi ez? Mi történt? Hiszen ezek mindnyájan úgy néznek rá, mint a kolerás betegre szokás. Hát bizony valami sok jót nem olvashatok ki a rámerekedő hamuszürke ábrázatokból. — Inkább megvernének — villant meg az izzadó üstök alatt, — akkor legalább egy negyedóra múlva túl volnék rajta. De bizony nem mozdult ott a keze ütésre senkinek. — Az Isten bocsánatára! Hát mi a bajotok belem?! — tört ki végre a gyomra fenekéig szorongatott Janóból a kétségbeesés. Azt hitte, hogy most már felelni fognak. Micsoda együgyüség! Hallgatott ott az utolsó halma is, mint vihar előtt a dacsolami erdő. Hanem valami mégis történt. Lassan, kifejezéstelen arccal elhúzódtak a közeléből. Kapuszta Miso háttal fordult feléje, egykori legjobb pajtása, Rastyep Palyo pedig, mikor támaszt keresve hozzálépett, olyanféle mozgást hallatott, mint a falatozásában megzavart kutya. — No szépen vagyunk! S a ragály, mint valami fekete áradat hömpölygött a megriadt koponyák tárvanyitva hagyott ajtóin keresztül az asszonyok tábora felé. Ott már egy-egy elszabadult „jaj“ s kitörő átkozódás mulatta az útját. —• Mit? Hogy azt mondta, csattant fel vijjogó hangon Kukasné, de isten rajta is lesz akkor az Isten újja: némán fognak a leszármazottai világra jönni hetedsziglen! — Neki magának is meg kell némulnia három nap alatti — pótolta ki Kukajné szavait a könyörtelen Klincsokné. — De bizony, kötelet kellene a nyakába vetni s kilógatni vasárnap a torony harmadik ablakából! — igy Drdákné. Janó pedig zugó fülükkel oldalgott mögöttük s várta, hogy még mi következik. Ami következett, az kezdett csakugyan ijesztő lenni. Tompa moraj dübörgött végig a templomból hazafelé vonuló falu emberoszlopain, mint mikor fehértaraju felhőkből a kisebb hordókat gördítik alá s nemsokára nagyot sistergett az első villám. — Kész az ilyen pimasznak a hóna alá! — rikkantotta a kurátor. — Megyek vissza Losoncra! — villant meg Janó eszében a menekvés gondolata s hirtelen letért az útról a patak felé. Könnyű volt azt kigondolni, de véghezvinni annál nehezebb. Mert alig lépett vagy ötöt, tiz markos ember kapott utána. Akinek nem jutott a kabátjából, az a nadrágját fogta, a többi pedig versenyt üvöltött a forrongó nép vérszomjas korifeusaival: — Üssétek! Üssétek! Csak azt a bolond fejét üssétek! De most már Janó se tartotta többé olyan kívánatosnak a megveretést. Nézzetek le, köpjetek utánam, csak hagyjatok végre magamra — tükrözte két karikára nyílt szem Felsőpalojta legrémültebb óhajtását. Megtették neki. — Hozzátok a községházára, — rendelkezett a biró. — Majd ítélkezünk fölötte. Budapesti Hírlap 1926 augusztus 3. (172. sz.) A Felvidék magyar papjait kiüldözik a csehek. Kiutasították Szőke Kázmér csicsói esperest, aki 26 éve lakik a Felvidéken. — Újabb példátlan jogtalanság. A Budapesti Hírlap mai vezércikkében mutatott rá arra az erkölcstelen és rosszhiszemű eljárásra, amelyet a csehek gyakorolnak a Felvidék magyarjainak illetőségi ügyével. Mikor pár héttel ezelőtt a cseh parlament és a szenátus megszavazta az új illetőségi törvényt, amely ugyancsak morzsákat juttatott a felvidéki magyaroknak azokból a jogokból, amelyeket a trianoni békeszerződés imperative megad, bizonyos megkönnyebbülés lett úrrá a Felvidék magyarjain, mert az új törvény valamiképpen módot nyújt nekik arra, hogy megszerezzék az állampolgárságot. Az új illetőségi törvény még nem lépett életbe, de kihirdetése már nem késhet sokáig. Az utolsó napokat tehát felhasználják a cseh hatóságok arra, hogy bosszújukat kitöltsék azokon, akik becsülettel állották meg helyüket a magyarság élén a nyolcadféléves küzdelemben és sorra utasítják ki a magyarság legjobbjait. Az üldözésben most újabb szisztéma nyilvánul meg. Először a magyarság politikai vezetőire vetették rá magukat, így lett hontalanná és ősi földjéről kiüldözötté előbb Tóbler János, majd Körmendy-Ékes Lajos dr. nemzetgyűlési képviselő. Majd sorra jött a többi. Mikor már félig-meddig megfosztották politikai vezetőitől a magyarságot, azt látták, hogy a vallásos érzés fennen él a magyarokban, tehát a nép lelki vezetőire vetették magukat. Elég utalnunk arra az európai botrányra, hogy Papp Antal görög katolikus érseket, tehát a katolikus egyház nagy dignitáriusát, toloncúton távolították el abból az Ungvárból, ahol harminckét esztendeje lakott és ahol több, mint húsz évig püspök, majd érsek volt. De Papp Antal kitoloncolása sem volt elég a cseheknek. Csak a minap adtunk hírt arról, hogy Palkovich Viktor gutai esperest, a felvidéki keresztényszocialista párt egyik vezérét és volt nemzetgyűlési képviselőjét utasították ki a csehek, holott az agg esperes kerek negyvenkét esztendeje lelkipásztorkodott Gután. Most egy újabb jogtalanságról számolhatunk be. Szőke Kázmér csicsói esperes plébános kezébe nyomták a vándorbotot, miután az ellene emelt vádak alól az egyházi főhatóság felmentette, sőt kimondotta, hogy működésére továbbra is szükség van. De neki is bűne volt a csehek szemében: nem bocsátotta magyarságát áruba, hanem becsületesen teljesítette azt a kötelességét, amelyet hazája és nemzete iránti meggyőződése előírt neki. Prága, juh 31. Szőke Kázmér csicsói esperes-plébános huszonhat év óta tartózkodik a Felvidék területén. Egyes helyi hatalmasságokon ra nem tetszett, hogy az esperes elszántan védte a magyar iskolákat és ezért 1921-ben a pozsonyi teljes hatalmú tót minisztérium iskolaügyi referense fegyelmi vizsgálatot kért az egyházi főhatóságtól a lelkipásztor ellen. Az egyházi főhatóság teljes elégtételt szolgáltatott a lelkipásztornak, amennyiben kimondta, hogy működése nem államellenes, sőt egyenesen kívánatos. Minthogy az iskolaügyi referens semmit sem ért el vádjával, más oldalról próbálkoztak lehetetlenné tenni az esperest. A referens az illetékességi kérdéshez folyamodott és ennek eredményeképpen a komáromi járási főnökség július 13-án ke zölte az esperessel, hogy kiutasítási eljárást indítottak ellene, minthogy nem cseh állampolgár. A kiutasítást azzal okolták meg, hogy az esperes székhelyén harangszentelés alkalmával meg nem engedett népgyűlést rendezett, amelyen izgató beszédet mondott, továbbá, hogy 1922 decemberében mondott szentbeszéde izgatásra alkalmas kitételeket tartalmaz. Az esperes ezeknek a vádaknak alaptalanságát hiába igazolta, kálváriája nem szűnt meg, sőt a hatóságok zaklatásukat azzal tetézték, hogy a napokban tiltakozó végzést kézbesítettek neki, amely szerint harminc napon belül el kell hagynia a cseh köztársaság területét. A POLITIKA HIREL Bethlen, Vass és Almásy Szentendre díszpolgára. Szentendre város képviselőtestülete tegnap közgyűlést tartott, amelyen a képviselőtestület csaknem minden tagja megjelent. A közgyűlést Starzsinszky László polgármester nyitotta meg, majd Szikoray Sándor dr. kormányfőtanácsos indítványt terjesztett a közgyűlés elé, hogy Bethlen István gróf miniszterelnököt az ország gazdasági és pénzügyi talpraállítása körül szerzett múlhatatlan érdemeiért Szentendre város válassza meg díszpolgárává. Az indítványt a közgyűlés egyhangú lelkesedés,sel tette magáévá. Ezután Starzsinszky László polgármester indítványára ugyancsak egyhangúan a város díszpolgárává választották Vass József dr. népjóléti minisztert, a miniszterelnök állandó helyettesét. Ezzel a választással a közgyűlés le akarja róni háláját a népjóléti miniszterrel szemben azért a sok jótéteményéért, amelyet a város érdekében tett. Ugyancsak a polgármester indítványára Almásy Lászlót, az egységes párt ügyvezető elnökét, a város képviselőjét is díszpolgárrá választották azokért az érdemeiért, amelyeket a város fejlesztése érdekében tett. Preszly Elemért, Pest vármegye főispánját és Agorasztó Tivadart, Pest vármegye alispánját is díszpolgárává választotta a város. Az új díszpolgároknak a díszpolgári oklevelet a város egyik legközelebb tartandó ünnepies közgyűlésén fogják átnyújtani. Megkezdődtek a cseh-magyar tárgyalások, Prágából jelentik: A magyar-cseh kereskedelmi tárgyalásokra Prágába érkezett magyar delegáció a cseh delegációval együtt szombaton délelőtt 11 órakor kezdte meg munkáját formális üléssel. Az ülés tisztán tájékoztató jellegű volt. Az érdemleges tárgyalások hétfőn kezdődnek. A belügyminiszter helyettesítése. A kormányzó Rakovszky Iván dr. belügyminiszternek augusztus 1-étől 31-éig szabadságidőt engedelmezett és ennek tartamára a belügyminisztérium ideiglenes vezetésével Pestiig Pál dr. igazságügyminisztert bízta meg.