Budapesti Hírlap, 1927. október(47. évfolyam, 222–247. szám)

1927-10-23 / 241. szám

i«7 ofcttfcer 48. (44Í, «*j BOMPEST! fllHlIP Újabb és nagyobb botrány a Nagyasszony előadásán. ELKÁN GYULÁNÁL KÁROLY-KÖRÚT •­J­ó * jelentené, hogy a Nemzeti Színház együt­tesének ki kellene költözni az épületből. Hogy mit jelent ez az újabb pont, arról nem tudnak. Aki pedig tud róla, az nem nyilatkozik. A páholyok nagy része üres volt s igy természetesen feltűnést keltett, hogy Sci­­tovszky Béla belügyminiszter családjával a földszinti jobbszélső páholyban végig­ nézte, az előadást. A belügyminiszternek ilyenformán személyesen volt alkalma meggyőződni, hogy ezek a botrányok kö­zött történő előadások nem folytathatók, már azért sem, mert bármilyen nagyszámú karhatalom lepje el a színházat, nem ül­tethetnek minden egyes néző mellé rend­őrt, aki ellenőrizze, hogy szomszédja tün­tetésből vagy kénytelenségből köhög, hogy tüntetésből vagy őszintén tapsol s hogy nevetése őszinte-e? Ünnepük Márkus Emíliát A harmadik kép a pozsonyi diéta kül­döttségének fogadása volt. Érdekes, hogy ennél a képnél volt a legkevesebb rendza­varás. Megemlítettük tegnap, hogy ez a je­lenet a darab értékesebb részéhez tartozik s enne­k hatása alatt a tüntetők, akiknek száma a karzat egy részének kiürítése kö­vetkeztében amúgy is megcsappant, szinte megfeledkeztek szándékukról s a kép vé­gén oly hosszasan tapsoltak, hogy Márkus Emilia, bárha a függöny sokkal lassúbb tempóiban húzódott félre, mint tegnap, há­romszor is megjelenhetett a lámpák előtt. Ez az ünneplés, úgy látszik, megnyugta­tóan hatott nemcsak a művésznőre, hanem az együttes többi tagjára is, mert a követ­kező képeket a tüntetések megismétlődése ellenére is nyugodtan játszották. A harma­dik kép után különben is valamennyire enyhült az izgalom, sőt megjelent a humor első fecskéje is. A humort egy büzibomba okozta. Ezt a bűzbombát nem dobták, hanem egyszerűen a földszinten letették a földre. Az illető bi­zonyára már az utcán volt, amikor valaki rálépett a bombára és észrevették hatását. A közönésg közül néhányan, akiket hirte­len elfogott a detektív-kedvtelés, nyomban kiadták a rendelkezést. — Meg kell állapítani, ki volt az a két férfi, aki ott ült? — Hol van már a tavalyi hó? — felelte valaki maliciával. Egy praktikusabban gon­­dolkodó ember intézkedett azután, hogy a takarítónő tisztítsa meg a padlót a bü­­zölgő folyadéktól. Nevetés, csak nevetés... Ilyen és hasonló körülmények jegyében közeledett vége felé az előadás. A felvonás utolsó csattanóbombája éppen a függöny legördülése előtt csapódott a földre. Mikor kigyuladtak a lámpák, többen egy cserkész, jelvényt viselő fiatalemberre mutattak. A fiatalember hiába magyarázta, hogy a csat­­tanóbombát csak magasabb helyről lehet használni, a vádlók nem hallgatták meg a védekezését és rendőrért kiáltoztak. Persze akadtak védők is, akik azt az ajánlatot tet­ték a vádaskodóknak, ha ilyen kiváló meg­­figyelőképességük van, csapjanak fel detek­­tívnek. A fiatalemberhez most egy rendőr­­tisztviselő lépett, s megkérte, hogy kövesse. A vádlók tapsban törtek ki s tapsolt hozzá a színház nagy része is, a­nélkül, hogy tudná, miről van szó. Alig két perc múlva azonban a fiatalember visszatért, csupán botját kellett a ruhatárban hagynia. Visz­­szatérését dörgő taps fogadta, amelyben már az egész színház részt vett, de már azok is mosolyogtak, akik az előbb még harago­sa­n vádolták. A közönség már megszokta a Nemzeti Színház, tekintet nélkül a teg­napi sajnálatos eseményekre, másodszor is előadta Szomori Dezsőnek a Nagyasszony dinn színművét. Az előadáson a tegnapi botrány újból megismétlődött, de jóval na­gyobb méretekben. A tüntetők közül, akik tegnap az utcán nyilvánították érzelmei­ket, jókora rész ma bevonult a színházba , a földszinten szétszórva, az erkélyeken tömörülve, a karzaton pedig zsúfolva fog­lalt helyet. Az előadásból a közönség, amely napokkal ezelőtt váltotta meg a jegyét, vajmi keveset hallott és érthetett, mert a tüntetők a hat képen keresztül állandóan köhögtek, tapsoltak, zúgtak, lábbal dobol­tak, bűzbombát dobtak a színpadra, a föld­szintre s kis csattanó golyók zajával za­varták az előadást. Az izgalom, amely az előadás kezdetén nyomban megnyilvánult, az első három képig fokozódott, azután lassan-lassan humorossá enyhült. A hu­morban azonban már csak kevesen osztoz­tak, mert a darab vége előtt a közönség fele elhagyta a színházat. Az előadás az izgalmak következtében ter­mészetesen messze mögötte maradt a teg­napinak. A sinészek nem mondhatták el szerepüket. A főszereplő, Mármis Emília, első jelenésekor izgalmában olyan sírásban tört ki, hogy alig tudta szerepét tovább­mondani. A Nemzeti Színház műsortervezete sze­rint a jövő héten háromszor kívánja a darabot játszani. Nem hisszük, hogy en­nek a darabnak újabb három előadása al­kalmas lenne az egyre szélesebb körben megnyilvánuló izgalom lecsillapítására. A színház nem kisebbítené magát, ha ezt a jelentéktelen darabot levenné a műsorról. A jövő héten a diákságnak Budapesten a numerusz klauzusz ügyében gyűlése lesz. Nem valószínű, hogy az izgalom a vidék megjelenésével csillapodnék. Viszont sem a darab, sem személyi érzékenysége nem éri meg azt, hogy­ a főváros estéken át iz­galomban, legforgalmasabb részei ostrom­­állapotban legyenek, a város, az ország nyugtalanhassék s mindebből külső ellen­ségeink újabb fegyvert kovácsolhassanak Magyarország megrágalmazására. Dicséret jár a szereplőknek, akik kitar­tottak kötelességük és hivatásuk mellett s szünet közben még a tüntetés-gyanús fia­talemberek ajkáról is hallottuk, mennyire sajnálatraméltók a színészek, akik semmi­ről sem tehetnek, s még ilyen idegizgató, izzó környezetben kell nehéz kötelességet teljesíteniük. Az előadáson történt botrányokról tudó­sításunk a következő: Köhögés, taps-fergeteg és bombaeső Abban a pillanatban, amidőn a nézőtér elsötétült és megkezdődött az előadás, va­lahonnan erős köh­intés hallatszott. A kö­­hintést más irányból követte egy második, harmadik és egy percen belül köhögött a fél színház. Mihelyt nyilvánvaló lett, hogy a köhögés tüntetés, a közönség másik része pisszegni kezdett. A pisszegésre a kö­högök tapssal válaszoltak. Ez a taps az előadás során számtalanszor megismétlő­dött. Mikor Márkus Emília a színpadra lé­pett, óriás tapsvihar fogadta. Márkus Emília látható zavarral állta a tapsot, a­melynek színezetével nem lehetett tisztá­ban, de amikor a tapsba lábdobogás is morgás vegyült s megbizonyosodott, hogy ez a zaj nem csupán az üdvözlés zaja s hiába vár hosszú percekig, izgalmában sírva fakadt. — Mi történik itt — mondta zokogva szerepét, inkább a közönség felé fordulva, azután leülve a kis asztalkához, fejét te­nyerébe hajtva, jóideig nem tudott szólani. A beálló csendességet detektívek hangja szakította meg: — Tessék felállni — hangzott. — Maga is! Az egész sor hagyja el a helyét. Az előadás megakadt, a nézőtér minden egyes tagja a zaj irányába fordult Az első jelenet ezután aránylag csendbe ment végig. Köhögés, taps persze volt bőven, de a kép után hiába tapsolt a közönség ellen­tüntető része, Márkus Emilia nem jelent meg a lámpák előtt. A függönyhúzónak ma különben sem akadt dolga. A második kép során volt legnagyobb a botrány. A színház ugyanis, minthogy a kép éjszaka történik, majdnem teljes sö­tétségbe borult és ez jó alkalom volt arra, hogy a tüntetők, kijátszva a folyton figyelő rendőrök és detektívek éberségét, a zajos jeleneteket megismételjék. A köhögés- és taps­rohamokra egyszerre csak a színpa­don éles csörrenés, a nézőtéren pedig po­fonok zajához hasonló csattanások hang­zottak. Valaki bűzbombát dobott a szín­padra. Gyomorémelyítő amóniák-szag ter­jengett a színpadi bokrok és fák lombjai közül a nézőtérre. A szereplők, minthogy nem akartak megállni, miként az emlék­­próbán szokták, csendes mormolással foly­tatták szerepüket. Nem volt baj, mert a közönség úgy sem figyelt rájuk. — Ide tessék jönni, biztos úr. Ezek mind összetartoznak. Én láttam, amikor ... — Rendőrség, rendőrség, — hangzott a karzat másik oldalán. Az emberek felálltak helyükről, a félén­­kebbek közül néhányan sietve elhagyták a színházat. A kivezetések a nézőtéren az egész második kép során tartottak. A közönség két részre oszlott. Üldözőkre és üldözöttekre. A szomszédok éles szemmel figyelték egymást. Mindenki gyanús volt, aki­t csak köhinteni is merészelt. A jobb­oldalon egy idősebb úr egyszer csak rend­őrért kiált. A bejárónál álló rendőrtisztek egyike előrejön. — Ezt az embert itt, tőlem a harmadik sorban, tessék kivezetni — mondja s egy középkorú szőke férfire mutat. — Miért, mit csináltam, — mondja az zavarral, de már nincs ideje többet mon­dani, a rendőrtiszt megkéri, hogy kövesse. Most mégis megfordul, csak ennyit mond: — A harctéren bizonyosan nem volt ilyen hangos. A rendőrtiszthez forduló úr azonban ké­sőbb megbánhatta ingerültségét. A titokza­tos magasságokból egyszerre csak kis csat­tanó bomba koppant a fejére. Az elsőt kö­vette a második, a harmadik. A negyedi­ket már nem várta meg, átült a túlsó ol­dalra. A jelenet közepe felé Márkus Emilia nem bírta szó nélkül. Széttárta karját, a nézőtér felé fordult, szinte könyörögve így szólt: — Kérem, legalább a felvonás végét vár­ják meg. Óriás taps felelt a művésznő szavára, de bizony a zajos jeleneteknek nem szakadt vége. A kis csattanóbombák hol itt, hol ott csaptak le a nézőtérre. A kép végén alig néhány tényétő verődött össze. Szinte meg­döbbentő csend állott be. A közönség leg­nagyobb része nem is hagyta el a néző­teret. Egymást nézték, vájjon kiben mi rejtőzik. Egyszer csak hire jön, hogy a Népszín­házi Bizottság hétfőn ülést tart és állást foglal a Nemzeti Színházzal szemben. Amint mondják, a Nemzeti Színház bérbe­adása még amúgy sem végleges s ha a szerződésbe újabb pontot nem iktathatnak be, a szerződést felbontják, ami annyit R­ÉVAI.KIADÁS 7 Tisztelettel kérjük igen­­ vidéki elő­fizetőinket, hogy lapunk zavartalan küldése érdekében az előfizetést idejé­ben megújítani szíveskedjenek. CORVIN ÁRUHÁZ ,WL Bl­AHA LUJZA TÉR Hétfőtől, aki. 24-től naponta, pontosan 4 órakor, 29-ig bezáró­lag áruházunk II. eme­letén, büffénkben tartunk. E divatrevüben ezúttal nemcsak Bernard, Molineu­x, Lelong, Palon, Beer, Marital, Ar­­mand (cégek) eredeti modelljeit, fantasztikus kreációit óhajtjuk be­mutatni, miután ezek beszerzése hölgyeinknek csak egy kis része­­ számára lehetséges. Legnagyobb súlyt helyeztünk rá, hogy saját műhelyeink olyan divatújdon­­ságokat­­ is produkáljanak és mutassanak be, melyek megvéd­tele, dacára alacsony áraiknak, hölgyeinknek igaz örömet okoz. Be akarjuk bizonyítani, hogy lehet kevés pénzből is elegán­san, ízlésesen és a legújabb divat szerint öltözködni. Belépés: P 1.50, ebben teljes uzsonna is foglaltatik (kávé, tea, vagy csokoládé, süté-l­ménnyel vagy szendviccsel). Jegyek elővételben a Corvin Áru­­ház összes pénztárainál kaphatók. Minden divatbemutatóhoz csak 300 jegyet adunk ki.

Next