Budapesti Hírlap, 1928. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1928-01-08 / 6. szám
KÖZGAZDASÁG. Exportgondok. Irta Székely Artúr dr. A kereskedelmi és fizető mérleg passzivitása körül megindult vitáiból, mint magától értetődő megállapítás csendül ki, hogy a kereskedelmi mérleg deficitjét csakis a behozatal csökkentésével és a kivitel fokozásával lehet kiküszöbölni. Amit e téren szerződéses politikánk tehet, ahihoz nem szabad messzemenő várakozásokat fűznünk. Magyarország kereskedelempolitikájáról szóló tanulmányunkban már tavaly számításokkal igyekeztünk rámutatni arra a körülményre, amit újabban Ferenczi mint...’.éri tanácsos is élénken hangoztatott, hogy aránylag kicsi az az eredmény, amelyet kivitelünk fejlesztése érdekében kereskedelmi szerződésekkel elérni lehet. De azért e tekintetben sem szabad már eleve lemondó állásfoglalásra helyezkednünk, hanem arra kell törekednünk, hogy olyan kereskedelmi szerződéseket kössünk, amelyek elsősorban nem a behozatalnak tárnak tág kapukat, hanem kivitelünknek építenek új utakat. Ha pedig a szerződéses tárgyalások során nyilvánvalóvá lenne, hogy ilyen szerződést kötni nem sikerül, a nagy politika szempontjainak teljes háttérbe szorításával és egyedül az ország gazdasági érdekeinek érvényesítésével — ne kössünk tarifaszerződést, hanem elégedjünk meg az eddigi legnagyobb kedvezéses viszony föntartásával. Magyarország érdekeit súlyosan sértené például olyan szerződés megkötése Németországgal, amely állatainknak és állati termékeinknek oda irányuló bevitelét nem biztosítja. Ebben a tekintetben senki se hivatkozzék érzelmi momentumokra, háborús szövetségre, fegyverbarátságra, mert nem lehet átlátni, hogy a baráti viszonyban miért vállalja mindig a szegény Magyarország a gavallér adakozó szerepét. Ha a kereskedelmi szerződésektől kivitelünk lényeges fejlődését nem is várhatjuk, vannak a kifejlesztésnek egyéb eszközei, amelyek nagy mértékben el vannak hanyagolva. Egészen bizonyos, hogy exporttörekvéseinket elsősorban a tőkehiány bénítja, a drága és nem elegendő kölcsöntőke, amely az egyes vállalatok termelésének kiterjesztését és ezzel az üzemi költségek csökkentését, valamint a vevők részére kedvező hitelfeltételek biztosítását lehetetlenné teszi. Ezért van szükség arra, hogy az állam az exporthitelbiztosítás keretében az exporthitel kockázatának egy részét vállalja, de különösen arra, hogy olcsó tőkével gondoskodjon a kivitel finanszírozásáról. Hír szerint, ide vágó tervekkel már hónapok óta foglalkozik a kormány. De míg ezek a tervek valóra válnak, addig is szükség volna, hogy az állami igazgatás egyéb kivitelfejlesztő szerveiben is rendet teremtsenek. Nem az állami bürokrácia körében élő embernek Szinte lehetetlen megérteni, mi az oka annak, hogy egy vámmentes kikészítő eljárás engedélyezésére irányuló kérvény elintézése 4—6 hónapot, de rendesen még hosszabb időt vesz igénybe. A kikészítő eljárásnak — mint ismeretes — az a célja, hogy az iparvállalatok vámmentes nyersanyag és félgyártmány feldolgozásával exportképessé váljanak, hirtelen jelentkező külföldi üzleti lehetőségeket kihasználjanak, vagy külföldi közszállításokra pályázzanak. Szinte tragikomikus ezt leírni, mert hol van már a külföldi konjunktúra, vagy a közszállítás határideje, mire a kérvény a minisztériumok és a vámigazgatás összes hivatalait végigjárta. Azután az így nagy nehezen megszerzett engedelem is csak rendesen egy évre szól és szinte nehéz elhárítani azt a föltevést, hogy csak abból a célból, hogy fő megújítás hónapokig tartó kálváriáját minél gyakrabban járassák a szerencsétlen fengedélyesekkel. Ezenkívül a már megkapott engedelem olyan aprólékos és költséges ügykezelést kényszerít a vállalatokra és minden áruszállítás olyan drága házi vámszemlékkel van egybekapcsolva, hogy a kikészítő eljárást csak nagy irodával bíró itállalatok vehetik igénybe. A vámszemlék súlyos költségei pedig, amelyeket — állami tisztviselőknek hivatásukból folyó tevékenységükről lévén szó, — nehéz megokolni, kisebb értékű szállítmányoknál szinte illuzóriusokká teszik a nyersanyag vámmentességének értékét. Amíg külföldön burkolt kiviteli prémiumokkal igyekeznek előmozdítani a kivitelt, nálunk éveken át tartó akcióra volt szükség, amíg a kormány a kivitt árukban feldolgozott anyagok után lefizetett forgalmi adó visszatérítéséhez — a legtöbb árunál aprólékosan kiszámított százalékos kulcs megállapításával — hozzájárult. De arról már nem történt gondoskodás, hogy a kereskedők magyar árukivitelét is elősegítsék és azt a forgalmi adótételt, amelyet a magyar árut exportáló magyar kereskedő az árunak a termelőktől való megvétele alkalmával fizet, már nem térítik vissza. A nagykereskedelmet így megfosztották attól a lehetőségtől, hogy a szóbanforgó magyar árucikkek kivitelével foglalkozhasson. A kivitelre kerülő gyümölcskonzervekben, csokoládéban, kekszben foglalt cukor után lefizetett cukoradóvisszatérítés is olyan körülményes eljárással kapcsolatos, hogy a vállalatok az eljárás költséges voltára való tekintettel legtöbbször lemondanak a visszatérítésről és természetesen a legközelebb jelentkező exportüzletről is. Miután már az igazgatás egyes ágai elleni némely panaszainkat előadtuk, nem volnánk tárgyilagosak, ha nem mondanánk meg, hogy az ipar és kereskedelem egyes köreiben sincs elég érdeklődés a kivitel ügye iránt. Bizonnyal része van ebben a tőkehiánynak, az ismertetett hatósági nehézségeknek és a nagy vasúti fuvardíjaknak, amelyekért nem egyedül a Máv felelős, minthogy a szállítás jelentékenyebb része rendesen külföldi vasutakon bonyolódik le, de azért mégis úgy látjuk, mintha a magyar ipar és kereskedelem egyes körei még nem ébredtek volna tudtára annak, hogy már több mint kilenc éve kiszakadtunk a Monarchia 53 milliós fogyasztóterületéből, amelyben a vámr külföldre való kivitelnek különös jelentősége nem volt. A mai vámhatárok között azonban — nem is kellene ismételnünk — a magyar kivitel jelentősége sokszorosan megnagyobbodott. Hiszen a kereskedelmi szerződések által mindig jobban szűkített vámvédelem mellett egyre kevésbbé lesz lehetséges, hogy egyes termelő ágak létét csupán a belföldi fogyasztással biztosítsuk. De ezt nem is tekintve, a védelem formájában adott értékes állami támogatás a vámvédelem élvezőit arra kötelezi, hogy az általuk behozott külföldi nyersanyag vételárát kivitellel igyekezzenek megfizetni és még ha csupán belföldi nyersanyagot is dolgoznának föl, minden erejükkel közreműködjenek az ország kereskedelmi mérlegének javításán. Természetesen ugyanez a kötelezettség terheli a mezőgazdasági termékek forgalombahozatalával foglalkozó vállalkozásokat is. Mindamellett gyakran előfordul, hogy részben nemtörődömségből, részben kényelemszeretetből, egyes hazai exportcégek nem tesznek eleget ebbeli kötelezettségüknek. Pedig ha az export a békében is nehéz munka volt, alapos piaci ismereteket, sok gondot és körültekintést kívánt meg, a mai kiélesedett verseny mellett még fokozottabb leleményességet követel. A magyar közgazdaságot a világversenybe való be nem avatkozással, bölcs szemlélődéssel nem lehet előrevinni. WS8 Január 8. 18. ver Budapesti Hírlap I s kicserélték a magyar-német kereskedelempolitikai kívánságok jegyzékét. A magyar és német kormányok tudvalévően tervbe vették, hogy az év elején megkezdik a kereskedelmi szerződés megkötésére irányuló tárgyalásokat. E tárgyalások első mozzanataként a magyar és német kívánságok jegyzékeit ma délelőtt a külügyminisztériumban kicserélték. A gazdatisztek nyugdíjbiztosítása. Mit ígér a javaslat? Az új gazdatiszti törvényjavaslat egyik legértékesebb része, amely a gazdatisztek és hozzátartozóik kötelező nyugdíj-biztosításának intézményes megvalósításával foglalkozik. A javaslatnak idevágó részét a következőkben van módunkban ismertetni: Biztosítási kötelezettség alá tartoznék minden gazdatiszt, — akár felsőiskolai, akár közép- vagy földmivelési iskolai végzettséggel bír — ha évi összilletménye az 500 pengőt eléri. A létesítendő Gazdatisztek Országos Gyám- és Nyugdíjintézetének azon-ban nemcsak a biztosított gazdatisztek lennének tagjai, hanem gazdatisztet foglalkoztató birtokosok, illetőleg mezőgazdasági üzemek is. Ez azért szükséges, mert a javaslat szerint a biztosítási járulékot felerészben a gazdatiszt, felerészben pedig a munkaadó fizetné. Méltányos és megokolt tehát, hogy a biztosítási szolgálatot ellátó intézményben a munkaadók is helyet kapjanak. A biztosítási járulék az összjavadalom 12 százaléka volna, amit egyenlő arányban megosztottan, mint már említettük, a biztosított és a munkaadó fizetné. A biztosításba beszámítható javadalom évi összegének alsó határa 500 felső határa pedig 8000 pengőben van megállapítva. A nyugdíj 10 évi szolgálat után folyósítható, amikor a beszámítható és a biztosítás során alapul vett illetmény 40 százalékát teszi. Ez az összeg minden esztendő után 2 százalékkal emelkedik, vagyis a nyugdíj 40 évi szolgálat után eléri a beszámítható javadalom 100 százalékát. Általában véve a nyugdíj tekintetében irányadó szabályok nagyjában megegyeznek az állami tisztviselőkre érvényes nyugdíj-rendelkezésekkel. Állástalanság esetén a gazdatisztnek jogában áll a biztosítási járulékokat tovább fizetni. Ha ezt nem teszi, biztosítása nem szűnik meg, csupán szünetel és állásvállalás után, ha a fizetést újra megkezdi, jogában áll a kimaradt éveket visszavásárolni. Ez azt jelenti, hogy ha utólag megfizeti ezekre az évekre esedékes díjakat akkor ezek az esztendők is beszámíttatnak a biztosított esztendők közé. Ha a javaslat törvényerőre emelkedik, a meglevő magán nyugdíjintézmények megszűnnek és ezeknek saját vagyonát, valamint nyugdíjfizetési kötelezettségét az új intézmény átveszi. Amikor ez az új intézmény megkezdi működését, alkalmat ad a gazdatiszteknek, hogy ha már hosszabb szolgálatuk van, ezeket az éveket is biztosíthassák utólagosan a megfelelő díjak befizetése mellett. A létesítendő nyugdíjbiztosító intézet önkormányzattal fog bírni, amelybe az OMGE és az Országos Mezőgazdasági Kamara a gazdatisztek és birtokosok közül vármegyénként 22 tagot delegál. Értesülésünk szerint a tervezetnek a nyugdíjbiztosításról szóló része az összes érdekeltek tetszésével találkozott és a gazdatisztet foglalkoztató birtokosok agrárérdek, képviseletei a megtartott szakértekezleten kijelentették, hogy a biztosítás megvalósításával kapcsolatos járulékfizetési kötelezettséget az érdekelt birtokosok szociális megértéssel, készséggel vállalják. Nagy szociális reform Angliában. Egy és negyed millió ember aggkori biztosítása. Olvassuk a következő londoni hírt: Az özvegy, árvas aggkori biztosításról szóló törvény, amelyet 1915-ben nyújtott be a konzervatív kormányzat, most lépett teljes mértékben hatályba és ennek a hétnek a végén nem kevesebb, mint egy és negyedmillió biztosított fogja a törvény előnyeit élvezni. A törvény utolsó paragrafusa, amely csak a napokban lépett életbe, aziránt intézkedik, hogy mindazok a munkások, akik biztosítva vannak, és feleségük is — amennyiben betöltötték 65-ik életévüket — tekintet nélkül minden vagyonukra vagy jövedelmükre. 10 shilling heti nyugdíjat kapnak. 450.000-re teszik azoknak a munkásoknak a számát, akik 65-ik és 70-ik életévük között ezúttal először fogják megkapni heti nyugdíjukat, a maguk által megválasztott postahivatalnál. Január 2-án osztották ki először a postahivatalokban a nyugdíjkönyvecskéket azok számára, akiknek nyugdíj-jogosultságát már igazolták. Noha az igazolólapok és könyvek nagy száma meglehetős munkatöbbletet rótt a postahivatalokra, az elosztás simán és minden fennakadás nélkül ment végbe. Azok a nyugdíj-jogosultak, kik blankettájukat nem tudták kitölteni és nyugtájukat nem tudták előírni, ha magukkal hoztak egy felelős és megbízható személyt, aki igazolta személyazonosságukat, minden akadály nélkül megkaphatták könyvecskéjüket és közölték velük, hogy erre a személyazonossági igazolásra is csak e legelső alkalommal volt szükség, többé nem lesz. Azok a nyugdíjjogosultak, akik magas koruk vagy gyöngeségük miatt nem tudnak személyesen elmenni a postahivatalba, igazolt helyettest küldhetnek nyugdíjukért. A nyugdíjigényeket az egészségügyi minisztérium bírálta felül és a kérvényeknek mindössze 5 százalékát utasították vissza. Némi megilletődéssel fogadjuk a Tűrt ennek az óriási szociális reformnak megvalósításáról. Imponáló, hogy Anglia valóra tudja váltani ezt a gigászi tervet, anélkül, hogy az ezzel járó terhekkel megnyomorítaná iparát. Gazdagon buzogó erőforrásai képesítik erre. Kétségtelen, hogy Anglia a háború által szintén igen sokat szenvedett, hogy ott igen nagy a munkanélküliek száma, bizonyos, hogy a büszke brit állam kényszerűségből lesiklott a szabad kereskedelem elvi alapjáról és hogy túlságosan maradt ipara elvesztette szupremáciáját a világpiacon. Hajózási tekintetben is megszűnt a hegemóniája. Ámde ha mindez áll is, maradt ott még erő elég. Mutatja ezt a gigászi törvény életbeléptetése. Ennél talán még imponálóbb az a mód, ahogy ezt a tervet valóra váltották Simán, zenebona nélkül, rendben valósulott meg az ilyen reform, a hatóságok és az érdekelt felek fegyelmezett beleilleszkedésével. Bennünket azért érdekel angol esemény különösképpen, mert nálunk az agyban és rokkantbiztosítás küszöbön áll. Igaz, nálunk a főszempont, melyre figyelemmel kell lennünk, annak gondos latolgatása: nem terheljük-e meg túlságosan a már amúgy is eléggé megterhelt érdekeltséget. Mert egy pillanatra sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy mi nem vagyunk — Anglia. 23 Ember a gép ellen. A legutóbbi napokban érdekes beadványt küldtek illetékes helyre a magyar kereskedők. A beadványban az automatákat ,,tisztességtelen versennyel“ vádolják. A probléma nem új. Megszületett egyidőben az első szerkezettel, mely megteremtette az első fölösleges embert. Az új ellenséget az ember rögtön meg is érezte. Ösztönszerűen. És annál gyorsabban, mennél ösztönszerűbb volt a megfigyelése. Az ösztönös félelem, a régi emberből kiváltotta az ösztönös védekezést, mely természetesen a lehető legprimitívebb formában nyilatkozott meg: a pusztításban. A képrombolóik fanatizmusával tört a primitív ember a gép ellen és az első elpusztított szerkezet után új fizikai és szellemi konstrukciók körül egyaránt dúlt a gazdasági harc. A motívumok azonban épp úgy nem maradhattak sokáig tisztán gazdaságiak, aminthogy a gép szerepe sem maradt pusztán technikai, hanem az jelképe lett az új stílusnak, az új szellemnek, röviden: az új időnek. A gép és ember közti küzdelem így átcsapott a gazdaság teréről minden területre, mely emberi problémák, emberi küzdelmek szintere lehetett. A gép feltartózhatatlanul robogott előre diadalútján és ennek a megsemmisítő diadalnak nyomán feljajdult a költő, a művész. A goethei bűvészinas vészkiáltásai ömlöttek a rímek és akkordok formáiba. Ennek a harcnak talán legjelemzőbb riadója Tollernek, az egyik legmodernebb német költőnek drámája: a géprombolók. Mégis, úgy látszott, hogy a gép és ember közti küzdelem csak egyesek képzeletében él. Hiszen annyira köztudatban élt a gép szerepe, mint uj igásállaté. És a kétkedőknek még tegnap igazuk volt. Hiszen az élet harcairól nem a költő számol be és nem a művész. De mit látunk ma? Újságok írják: józan kereskedők, hivatalos uton kértek védelmet a gépek ellen. Hivatalos eljárással, talán kürzettel és okmánybélyeggel. A gép és ember közli harc ezzel kézzelfogható valóság lett. — Gazdasági liberalizmus. A Magyar Cobden Szövetség szemináriumában január 10-én, kedden Székács Antal a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke tart előadást a gazdasági liberalizmusról. A nagy érdeklődéssel várt előadás a Magyar Kereskedelmi Csarnok (V., Szabadság-tér 12.) előadótermében lesz és pontosan 7 órakor kezdődik.