Budapesti Hírlap, 1928. január (48. évfolyam, 1-25. szám)

1928-01-08 / 6. szám

­ KÖZGAZDASÁG. Exportgondok. Irta Székely Artúr dr. A kereskedelmi és fizető mérleg passzi­vitása körül megindult vitáiból, mint ma­gától értetődő megállapítás csendül ki, hogy a kereskedelmi mérleg deficitjét csakis a behozatal csökkentésével és a ki­vitel fokozásával lehet kiküszöbölni. Amit e téren szerződéses politikánk tehet, a­hihoz nem szabad messzemenő várakozásokat fűznünk. Magyarország kereskedelempoli­tikájáról szóló tanulmányunkban már ta­valy számításokkal igyekeztünk rámutatni arra a körülményre, amit újabban Fe­­renczi mint...’.éri tanácsos is élénken han­goztatott, hogy aránylag kicsi az az ered­mény, amelyet kivitelünk fejlesztése érde­kében kereskedelmi szerződésekkel elérni lehet. De azért e tekintetben sem szabad már eleve lemondó állásfoglalásra helyez­kednünk, hanem arra kell törekednünk, hogy olyan kereskedelmi szerződéseket kössünk, amelyek elsősorban nem a beho­zatalnak tárnak tág kapukat, hanem kivi­telünknek építenek új utakat. Ha pedig a szerződéses tárgyalások során nyilván­valóvá lenne, hogy ilyen szerződést kötni nem sikerül,­­ a nagy politika szempont­jainak teljes háttérbe szorításával és egye­dül az ország gazdasági érdekeinek érvé­nyesítésével — ne kössünk tarifaszerző­dést, hanem elégedjünk meg az eddigi leg­nagyobb kedvezéses viszony föntartásával. Magyarország érdekeit súlyosan sértené például olyan szerződés megkötése Német­országgal, amely állatainknak és állati ter­mékeinknek oda irányuló bevitelét nem biztosítja. Ebben a tekintetben senki se hivatkozzék érzelmi momentumokra, há­borús szövetségre, fegyverbarátságra, mert nem lehet átlátni, hogy a baráti viszony­ban miért vállalja mindig a szegény Ma­gyarország a gavallér adakozó szerepét. Ha a kereskedelmi szerződésektől kivi­telünk lényeges fejlődését nem is várhat­juk, vannak a kifejlesztésnek egyéb esz­közei, amelyek nagy mértékben el vannak hanyagolva. Egészen bizonyos, hogy ex­porttörekvéseinket elsősorban a tőkehiány bénítja, a drága és nem elegendő kölcsön­tőke, amely az egyes vállalatok termelésé­nek kiterjesztését és ezzel az üzemi költ­ségek csökkentését, valamint a vevők ré­szére kedvező hitelfeltételek biztosítását le­hetetlenné teszi. Ezért van szükség arra, hogy az állam az exporthitelbiztosítás ke­retében az exporthitel kockázatának egy részét vállalja, de különösen arra, hogy olcsó tőkével gondoskodjon a kivitel finan­szírozásáról. Hír szerint, ide vágó tervek­kel már hónapok óta foglalkozik a kor­mány. De míg ezek a tervek valóra vál­nak, addig is szükség volna, hogy az ál­lami igazgatás egyéb kivitelfejlesztő szer­veiben is rendet teremtsenek. Nem az ál­lami bürokrácia körében élő embernek Szinte lehetetlen megérteni, mi az oka an­nak, hogy egy vámmentes kikészítő eljárás engedélyezésére irányuló kérvény elintézése 4—6 hónapot, de rendesen még hosszabb időt vesz igénybe. A kikészítő eljárásnak — mint ismeretes — az a célja, hogy az iparvállalatok vámmentes nyersanyag és félgyártmány feldolgozásával exportképessé váljanak, hirtelen jelentkező külföldi üz­leti lehetőségeket kihasználjanak, vagy kül­földi közszállításokra pályázzanak. Szinte tragikomikus ezt leírni, mert hol van már a külföldi konjunktúra, vagy a közszállí­­tás határideje, mire a kérvény a miniszté­riumok és a vámigazgatás összes hivata­lait végigjárta. Azután az így nagy nehezen megszerzett engedelem is csak rendesen egy évre szól és szinte nehéz elhárítani azt a föltevést, hogy csak abból a célból, hogy fő megújítás hónapokig tartó kálváriáját minél gyakrabban járassák a szerencsétlen fengedélyesekkel. Ezenkívül a már megka­pott engedelem olyan aprólékos és költsé­ges ügykezelést kényszerít a vállalatokra és minden áruszállítás olyan drága házi vám­szemlékkel van egybekapcsolva, hogy a ki­készítő eljárást csak nagy irodával bíró itállalatok vehetik igénybe. A vámszemlék súlyos költségei pedig, amelyeket — állami tisztviselőknek hivatásukból folyó tevé­kenységükről lévén szó, — nehéz meg­okolni, kisebb értékű szállítmányoknál szinte illuzóriusokká teszik a nyersanyag vámmentességének értékét. Amíg külföldön burkolt kiviteli pré­miumokkal igyekeznek előmozdítani a kivitelt, nálunk éveken át tartó akcióra volt szükség, amíg a­ kormány a kivitt árukban feldolgozott anyagok után lefize­tett forgalmi adó visszatérítéséhez — a legtöbb árunál aprólékosan kiszámított százalékos kulcs megállapításáva­l — hoz­zájárult. De arról már nem történt gondos­kodás, hogy a kereskedők magyar áruki­vitelét is elősegítsék és azt a forgalmi adótételt, amelyet a magyar árut expor­táló magyar kereskedő az árunak a terme­lőktől való megvétele alkalmával fizet, már nem térítik vissza. A nagykereskedel­met így megfosztották attól a lehetőségtől, hogy a szóbanforgó magyar árucikkek ki­vitelével foglalkozhasson. A kivitelre ke­rülő gyümölcskonzervekben, csokoládéban, kekszben foglalt cukor után lefizetett cu­­koradóvisszatérítés is olyan körülményes eljárással kapcsolatos, hogy a vállalatok az eljárás költséges voltára való tekintet­tel legtöbbször lemondanak a visszatérí­tésről és természetesen a legközelebb je­lentkező exportüzletről is. Miután már az igazgatás egyes ágai el­leni némely panaszainkat előadtuk, nem volnánk tárgyilagosak, ha nem monda­nánk meg, hogy az ipar és kereskedelem egyes köreiben sincs elég érdeklődés a ki­vitel ügye iránt. Bizonnyal része van eb­ben a tőkehiánynak, az ismertetett ható­sági nehézségeknek és a nagy vasúti fu­vardíjaknak, amelyekért nem egyedül a Máv­ felelős, minthogy a szállítás jelenté­kenyebb része rendesen külföldi vasuta­kon bonyolódik le, de azért mégis úgy látjuk, mintha a magyar ipar és kereske­delem egyes körei még nem ébredtek volna tudtára annak, hogy már több mint kilenc éve kiszakadtunk a Monarchia 53 milliós fogyasztóterületéből, amelyben a vám­r külföldre való kivitelnek különös je­lentősége nem volt. A mai vámhatárok között azonban — nem is kellene ismé­telnünk — a magyar kivitel jelentősége sok­szorosan megnagyobbodott. Hiszen a ke­reskedelmi szerződések által mindig job­ban szűkített vámvédelem mellett egyre kevésbbé lesz lehetséges, hogy egyes ter­melő ágak létét csupán a belföldi fogyasz­tással biztosítsuk. De ezt nem is tekintve, a védelem formájában adott értékes ál­lami támogatás a vámvédelem élvezőit arra kötelezi, hogy az általuk behozott kül­földi nyersanyag vételárát kivitellel igye­kezzenek megfizetni és még ha csupán belföldi nyersanyagot is dolgoznának föl, minden erejükkel közreműködjenek az or­szág kereskedelmi mérlegének javításán. Természetesen ugyanez a kötelezettség ter­heli a mezőgazdasági termékek forgalom­­bahozatalával foglalkozó vállalkozásokat is. Mindamellett gyakran előfordul, hogy részben nemtörődömségből, részben kénye­lemszeretetből, egyes hazai exportcégek nem tesznek eleget ebbeli kötelezettségüknek. Pedig ha az export a békében is nehéz munka volt, alapos piaci ismereteket, sok gondot és körültekintést kívánt meg, a mai kiélesedett verseny mellett még fokozot­tabb leleményességet követel. A magyar közgazdaságot a világversenybe való be nem avatkozással, bölcs szemlélődéssel nem lehet előrevinni. WS8 Január 8. 18. ver Budapesti Hírlap I­ s kicserélték a magyar-német keres­kedelempolitikai kívánságok jegyzékét. A magyar és német kormányok tudvalévően tervbe vették, hogy az év elején megkez­dik a kereskedelmi szerződés megköté­sére irányuló tárgyalásokat. E tárgyalások első mozzanataként a magyar és német kívánságok jegyzékeit ma délelőtt a kül­ügyminisztériumban kicserélték. A gazdatisztek nyugdíjbiztosítása. Mit ígér a javaslat? Az új gazdatiszti törvényjavaslat egyik legértékesebb része, amely a gazdatisztek és hozzátartozóik kötelező nyugdíj-biztosí­­tásának intézményes megvalósításával fog­lalkozik. A javaslatnak idevágó részét a következőkben van módunkban ismertetni: Biztosítási kötelezettség alá tartoznék minden gazdatiszt, — akár felsőiskolai, akár közép- vagy földmivelési iskolai vég­zettséggel bír — ha évi összilletménye az 500 pengőt eléri. A létesítendő Gazdatisztek Országos Gyám- és Nyugdíjintézetének azon-­ban nemcsak a biztosított gazdatisztek len­nének tagjai, hanem gazdatisztet foglalkoz­tató birtokosok, illetőleg mezőgazdasági üzemek is. Ez azért szükséges, mert a ja­vaslat szerint a biztosítási járulékot fele­részben a gazdatiszt, felerészben pedig a munkaadó fizetné. Méltányos és megokolt tehát, hogy a biztosítási szolgálatot ellátó intézményben a munkaadók is helyet kap­janak. A biztosítási járulék az összjavadalom 12 százaléka volna, amit egyenlő arányban megosztottan, mint már említettük, a biz­tosított és a munkaadó fizetné. A biztosí­tásba beszámítható javadalom évi összegé­nek alsó határa 500 felső határa pedig 8000 pengőben van megállapítva. A nyug­díj 10 évi szolgálat után folyósítható, ami­kor a beszámítható és a biztosítás során alapul vett illetmény 40 százalékát teszi. Ez az összeg minden esztendő után 2 szá­zalékkal emelkedik, vagyis a nyugdíj 40 évi szolgálat után eléri a beszámítható ja­vadalom 100 százalékát. Általában véve a nyugdíj tekintetében irányadó szabályok nagyjában megegyeznek az állami tisztvi­selőkre érvényes nyugdíj-rendelkezésekkel. Állástalanság esetén a gazdatisztnek jo­gában áll a biztosítási járulékokat tovább fizetni. Ha ezt nem teszi, biztosítása nem szűnik meg, csupán szünetel és állásválla­lás után, ha a fizetést újra megkezdi, jogá­ban áll a kimaradt éveket visszavásárolni. Ez azt jelenti, hogy ha utólag megfizeti ezekre az évekre esedékes díjakat akkor ezek az esztendők is beszámíttatnak a biz­tosított esztendők közé. Ha a javaslat törvényerőre emelkedik, a meglevő magán nyugdíjintézmények meg­szűnnek és ezeknek saját vagyonát, vala­mint nyugdíjfizetési kötelezettségét az új intézmény átveszi. Amikor ez az új intéz­mény megkezdi működését, alkalmat ad a gazdatiszteknek, hogy ha már hosszabb szolgálatuk van, ezeket az éveket is bizto­síthassák utólagosan a megfelelő díjak be­fizetése mellett. A létesítendő nyugdíjbiztosító­ intézet ön­­kormányzattal fog bírni, amelybe az OMGE és az Országos Mezőgazdasági Kamara a gazdatisztek és birtokosok közül várme­gyénként 2­2 tagot delegál. Értesülésünk szerint a tervezetnek a nyugdíjbiztosításról szóló része az összes érdekeltek tetszésével találkozott és a gazda­tisztet foglalkoztató birtokosok agrárérdek, képviseletei a megtartott szakértekezleten kijelentették, hogy a biztosítás megvalósí­tásával kapcsolatos járulékfizetési kötele­zettséget az érdekelt birtokosok szociális megértéssel, készséggel vállalják. ­ Nagy szociális reform Angliában. Egy és negyed millió ember aggkori biztosítása. Olvassuk a következő londoni hírt: Az özvegy, árva­­s aggkori biztosításról szóló törvény, amelyet 1915-ben nyújtott be a konzervatív kormányzat, most lépett teljes mértékben hatályba és ennek a hétnek a végén nem kevesebb, mint egy és negyedmillió biztosított fogja a tör­vény előnyeit élvezni. A törvény utolsó paragrafusa, amely csak a napokban lé­pett életbe, aziránt intézkedik, hogy mind­azok a munkások, akik biz­tosítva van­nak, és feleségük is — amennyiben be­töltötték 65-ik életévüket — tekintet nél­kül minden vagyonukra vagy jövedel­mükre. 10 shilling heti nyugdíjat kap­nak. 450.000-re teszik azoknak a mun­kásoknak a számát, akik 65-ik és 70-ik életévük között ezúttal először fogják megkapni heti nyugdíjukat, a maguk ál­tal megválasztott postahivatalnál. Január 2-án osztották ki először a postahivata­lokban a nyugdíjkönyvecskéket azok szá­mára, akiknek nyugdíj-jogosultságát már igazolták. Noha az igazolólapok és köny­vek nagy száma meglehetős munkatöbb­letet rótt a postahivatalokra, az elosztás simán és minden fennakadás nélkül ment végbe. Azok a nyugdíj-jogosultak, kik blankettájukat nem tudták kitölteni és nyugtájukat nem tudták előírni, ha ma­gukkal hoztak egy felelős és megbízható személyt, aki igazolta személyazonossá­gukat, minden akadály nélkül megkap­hatták könyvecskéjüket és közölték ve­lük, hogy erre a személyazonossági iga­zolásra is csak e legelső alkalommal volt szükség, többé nem lesz. Azok a nyug­díj­jogosultak, akik magas koruk vagy gyöngeségük miatt nem tudnak szemé­lyesen elmenni a postahivatalba, igazolt helyettest küldhetnek nyugdíjukért. A nyugdíjigényeket az egészségügyi minisztérium bírálta felül és a kérvé­nyeknek mindössze 5 százalékát utasí­tották vissza. Némi megilletődéssel fogadjuk a Tűrt ennek az óriási szociális reformnak meg­valósításáról. Imponáló, hogy Anglia va­lóra tudja váltani ezt a gigászi ter­vet, anélkül, hogy az ezzel járó terhek­kel megnyomorítaná iparát. Gazdagon bu­zogó erőforrásai képesítik erre. Kétségte­len, hogy Anglia a háború által szintén igen sokat szenvedett, hogy ott igen nagy a munkanélküliek száma, bizonyos, hogy a büszke brit állam kényszerűségből lesik­­lott a szabad kereskedelem elvi alapjáról és hogy túlságosan maradt ipara elvesz­tette szupremáciáját a világpiacon. Hajó­zási tekintetben is megszűnt a hegemóniája. Ámde ha mindez áll is, maradt ott még erő elég. Mutatja ezt a gigászi törvény életbeléptetése. Ennél talán még imponá­­lóbb az a mód, ahogy ezt a tervet valóra váltották Simán, zenebona nélkül, rend­ben valósul­ott meg az ilyen reform, a hatóságok és az érdekelt felek fegyelme­zett beleilleszkedésével. Bennünket azért érdekel angol ese­mény különösképpen, mert nálunk az agy­ban és rokkan­tbiztosí­tás küszöbön áll. Igaz, nálunk a főszempont, melyre figye­lemmel kell lennünk, annak gondos latol­gatása: nem terheljük-e meg túlságosan a már amúgy is eléggé megterhelt érdekelt­séget. Mert egy pillanatra sem szabad meg­feledkeznünk arról, hogy mi nem vagyunk — Anglia. 23 Ember a gép ellen. A legutóbbi napokban érdekes bead­ványt küldtek illetékes helyre a magyar kereskedők. A beadványban az automatá­kat ,,tisztességtelen versennyel“ vádolják. A probléma nem új. Megszületett egy­­időben az első szerkezettel, mely megte­remtette az első fölösleges embert. Az új ellenséget az ember rögtön meg is érezte. Ösztönszerűen. És annál gyorsabban, mennél ösztönszerűbb volt a megfigyelése. Az ösztönös félelem, a régi emberből ki­váltotta az ösztönös védekezést, mely ter­mészetesen a lehető legprimitívebb formá­ban nyilatkozott meg: a pusztításban. A képrombolóik fanatizmusával tört a pri­mitív ember a gép ellen és az első elpusz­tított szerkezet után új fizikai és szellemi konstrukciók körül egyaránt dúlt a gaz­dasági harc. A motívumok azonban épp úgy nem maradhattak sokáig tisztán gaz­daságiak, aminthogy a gép szerepe sem maradt pusztán technikai, hanem az jel­képe lett az új stílusnak, az új szellem­nek, röviden: az új időnek. A gép és em­ber közti küzdelem így átcsapott a gaz­daság teréről minden területre, mely em­beri problémák, emberi küzdelmek szin­tere lehetett. A gép feltartózhatatlanul ro­bogott előre diadalútján és ennek a meg­semmisítő diadalnak nyomán feljajdult a költő, a művész. A goethei bűvészinas vészkiáltásai ömlöttek a rímek és akkor­dok formáiba. Ennek a harcnak talán leg­­jelemzőbb riadója Tollernek, az egyik leg­modernebb német költőnek drámája: a géprombolók. Mégis, úgy látszott, hogy a gép és ember közti küzdelem csak egye­sek képzeletében él. Hiszen annyira köz­tudatban élt a gép szerepe, mint uj igás­­állaté. És a kétkedőknek még tegnap igazuk volt. Hiszen az élet harcairól nem a költő számol be és nem a művész. De mit lá­tunk ma? Újságok írják: józan kereske­dők, hivatalos uton kértek védelmet a gé­pek ellen. Hivatalos eljárással, talán kür­­zettel és okmánybélyeggel. A gép és em­ber közli harc ezzel kézzelfogható való­ság lett. — Gazdasági liberalizmus. A Magyar Cob­­den Szövetség szemináriumában január 10-én, kedden Székács Antal a Budapesti Kereske­delmi és Iparkamara elnöke tart előadást a gazdasági liberalizmusról. A nagy érdeklődés­sel várt előadás a Magyar Kereskedelmi Csar­nok (V., Szabadság-tér 12.) előadótermében lesz és pontosan 7 órakor kezdődik.

Next