Budapesti Hírlap, 1928. március (48. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-01 / 50. szám

s Kormányzói elhatározás sokszáz ember megkegyelmezéséről Budapest, febr. 29. A­ lelkek mélységeibe markoló korm ínányzói elhatározásról kell hírt adnunk: az alább közöltek szerint Magyarország kormányzója egy tollvonással visszaadja a szabadságát vagy előkészíti a szabad­ságuk útját mindazoknak, akik az elmúlt évek kataklíziseiben elvesztették a fejü­ket és izgatásra, a nemzet józan érdekei ellen való megfeledkezésre, vagy az ál­lamfő ellen történő méltatlan nyilatko­zatokra használták fel tollukat vagy aj­kukat. Váratlanul jön ez az elhatározás. Hogy ma jött, annak oka külsőleg ket­tős : az égyük oka az, hogy a magyar jogi géniusz nagy ünnepet ül holnap, amikor az igazságügyminiszter a Ház elé ter­jeszti a magyar magánjog törvényköny­vének tervezetét, amelynek hivatása, hogy a levegőben úszó jogszabályok he­lyébe kódexet adjon, bizony­ságául jo­gászi kultúrfelsőbbségünknek, a másik oka pedig az, hogy aki a kegyelmet osztja, a kormányzó ma ünnepel, jubilál. Ez azonban a mi érzésünk szerint mindegyik csak külső ok." A belső okát az amnesztiának a nagypolitika sokkal mélyebb geológiai rétegeiben találjuk meg, abban a bölcseségben, amely Beth­len István gróf vaskezét szelíd kézfo­gásra bírja­, ha kifelé is manifesztálni kell, hogy a magyar nemzet tud feledni és feledéssel, megbocsátással is bizo­nyítja a nemzet egységét és erejét. Ak­kor, amikor külföldről már nemcsak földalatti aknákkal akarnák robbantani Magyarországot, hanem leplezetlen, a világ nagy nyilvánossága előtt lecsapó csákányok ütéseivel is marcangolnák külső ellenségeink a testünket, valóban elérkezett az ideje, hogy krisztusi szere­tettel nézzünk azokra az eltévelyedet­­tekre, akiknek lelkét nem nyomják olyan sötét bűnök, amelyekért csak Istennél a bocsánat. Az elmúlt évek során főként a­ sajtó hasábjain sötét lettek szenvedelmek, ro­hantak Hátapatakok, melyek­ elkeseredett lelkek mélyéből törtek fel. Artikulálatlan hangok voltak ezek a fegyelmet nem is­merő tollak vonaglásai. Helyes, hogy ma a bocsánat finom fátyolával borítják le az eltévelyedett betűkből kisugárzott bű­nöket. De ugyanilyen helyes, hogy a toll­vonás megbocsátja a tiltott közlésekért osztott büntetéseket is. Lesznek, akik az amnesztiában nem fogják megtalálni azt, amiért az amnesz­tia követelését zászlajukra írták, értjük a szökevényeket és az elmúlt forradal­mak sötét bűnökkel terhelt véreskezű fe­­gyenceit. Ezek közül a legtöbb valóban abba a rovatba tartozik, amelyre ráillik az a régi mondás, hogy Istennél a bocsá­nat. De a többi réteg, aki az ártatlan és a nagybűnös között helyezkedik el, a nemzetgyalázók, az izgatók, a kormányzó szella kurulisához vakmerő szavakkal élők s a többi bűnösök ma megérezhetik, hogy ebben az országban nemcsak sújtó kéz van, hanem bocsánatos lélek is és hogy ami a kegy­elemosztóktól függött, az minden megtörtént vagy meg fog tör­ténni a bíróságok előtt, amelyek remél­hetően azt a privilégiumot, amit most a nagy elhatározás reájuk bízott, százados bölcseségük szellemében jó lélekkel, át­érezve a nagy elhatározás belpolitikai és külpolitikai jelentőségét, fogják teljesí­teni. Az igazságügyminiszter most a magán­jogi törvénykönyv ünnepies beterjeszté­sének napját arra használta fel, hogy a büntetőjog terén is felmutasson egy csil­logó kódexet, a szeretet, a megbocsátás kódexét. Szép gondolat volt. Az uralko­dók kegyelmet szoktak adni, ha gyerme­kük születik. Amikor olyan nagy alkotás született meg, mint most Magyarország magánjogi törvénykönyve, ez a születés is megérdemli, hogy százegy ágyúlövés helyett a kegyelem krisztusi szavai han­gozzanak fel. A bocsánatadás szavai ime elhangzot­tak. Elvárja ezek után a nemzet, hogy a szabadulók hálával fizessenek s hogy a megbocsátás csak növelje a törvények tiszteletét, a nemzethez való hűséget és igy mementó is legyen. Holnap nem le­het újrakezdeni a tegnap bűneit, mert az amnesztia nem­ zsilip, amelynek fel­húzásával a vad ár továbbra is vidáman folyhat, hanem becsületes védőgát, mely medrébe parancsolja az árvizet. Tisztelettel kérjük igen­­ vidéki elő­fizetőinket, hogy lapunk zavartalan küldése érdekében az előfizetést idejé­ben megtn­tani szíveskedjenek. legalább is ellenségek lennétek! Hiszen nem vagytok haragban!... Elvégre egy kis tár­sas életi rád férne már! Egészen elhervadsz itt magadban! Miért? Azért, mert Gyurival alig egy hónapig éltetek együtt? ... Nehéz volt itt megállani józanul, kemé­nyen, a sok áradó, melegen csábító szó té­vesztő suhatagaiban. Egy este mégis csak meghívta Ménes Ferit teára. Ott voltak a nagynénik is, mind egytől-egyig. És még sok más kaján szem is belekiváncsiskodott ennek­ az es­e­tének pletykaúró melegébe. Ménes Feri ugyancsak kitett magáért az udvarlásban. Fáradhatatlan volt a szépmondásban és a bókolásban. Ehhez különben is nagysze­rűen értett. És ahhoz is értett, hogy új gazdagságát finoman, diszkréten, nem lo­bogtatva, ordítva, fitogtassa Magda előtt. És mindazt, ami egy asszony számára egy ilyen gazdagsággal jár. Magda elfogadta másnapra Ménes Feri meghívását egy kis városi autótúrára. El­végre, ebben igazán nincs semmi. Aztán meg ha tudja, hátha igaz, amit itt a nagy­nénik beszélnek. De úgy,látszik nem volt igaz, mert éj­szaka valaki kopogtatott a csipkefüggö­­nyös utcai ablakon, amelyik mögött Magda eludt. Az asszony ijedt feldobogón kapta magára a ruháit. •— Ki az? Az ismerős, régen hallott hang szólalt meg odakünn rekedt-melegen: — Én vagyok, Gyuri! Bocsáss be an­gyalom! Magda az örömtül ájult lesujtottan tán­torgott ki ajtót nyitni. A viszontlátás öröme csak a kettőjük édesbús titka ma­radt erre az éjszakára. A ház némán aludt. Még­­ Virrasztó, a kis csahos, hangos eb sem ébredt fel, nevéhez nem illő hűtlen­séggel nem vett tudomást gazdája haza­érkezéséről Csak másnapra pattant ki a nagy hír. A mama és a nagynénik színlelt örömmel csókolód­ztak össze Gyurival, aki persze nem vett észre semmit a lappangó ellen­szenvből, amely ott élt a házban iránta. 2. Délelőtt tizenegy órakor, az ígért idő­ben pontosan megjelent Ménes Feri a ház­nál, hogy elvigye az asszonykát autózni. El nem leplezhető meghökkenéssel kapta rá a szemét Gyurira. De azért színészke­­dett. Igyekezett felolvadó meleg lenni a hazatért ellenfélhez. Még át is ölelték, meg is csókolták egymást. Magda egy titkos szemhunyorítást szórt Feri felé, amiből az megérthette, hogy az autózás a „bekövetkezett események miatt elmarad.“ 3. Gyuri, mikor már valahogy beleszokott az itthoni élet régen érzett új ízébe, kez­dett egy kissé körülnézni, beszélni az em­berekkel. És ekkor a pletyka titkos hálója lassan szövögette köréje a fájdalmas hírt, hogy a feleségét el akarják vétetni Ferivel, hogy alig bírták kivárni, míg ő hazajön. Gyuri nagyot csapott az asztalra egy dél­után, ebéd végeztével. Nem mondta, hogy honnan buggyant elő belőle ez a harag, de Magda már sejtette. Gyuri csak annyit mondott: — Ménes Ferit nem akarom többé itt látni a házamban, érted? Magda titkos örömmel gyönyörködött az ő felgyújtott, komoly emberében. Sze­rette, hogy ilyen büszke volt rá, ráborult arra az asztalra csapott ökölre és csöndes­­lágyan megcsókolta. 4. Egy reggel levelet hozott a postás. Gyuri föltépte. Átfutotta a sorokat, majd ujjongva fordult Magdához. — Olga itt! A hugocskám! Hazajött Pá­­risból! Nagyszerű leány! Gyönyörű sikerei vannak odakünn. Egy képét megvették a tárlaton! Pompás gyerek!... Hiú, hogy jöjjek ki, állást szerez nekem! Drága gye­rek! .Azt írja, hogy néhány hétre ellá­togat hozzánk. 5. Egy reggelen, az éjjeli utazás kissé fá­radt nyomaival üde, fries arcán, berobbant Olga a­­házba. Mióta nem látták, megszé­pült, gyönyörű lábnj­á fejlődött A bátyja könnyes örömmel gyönyörködött benne. Csakhamar hire ment a városban, hogy Bánky Olga megérkezett Párisból. Látták őt, amint szépségének büszke tökéletessé­gében végigment a korzón, majd odakünn valahol a város végén lefestett egy paraszt, gyereket, érdekes arcú öreg nénit. Csakhamar megostromolták a­­fiatal­em­berek Bánky Gyurit, hogy hozza már el a társaságba Olgát. Olga maga is kérte a bátyját, hogy vigye el az emberek közé. Ő maga nem állíthat be sehová azzal, hogy hipp-hopp, itt va­gyok, bámuljatok meg, mint ahogy én néz­lek benneteket érdekes tanulmányfejek, ti kedves, magyar fejek... Nagy zsurozás, bálozás fejlődött ki a kis városban. Mind csak Olga kedvéért. És ezeken a zsurokon, bálokon részt vett min­denhol Ménes Feri is. Kivéve akkor, ha az összejövetelt Gyuriéknál tartották meg. Ilyenkor távol maradt. Ő már tudta, hogy miért. Egy napon a városi nyelvek hosszan hangzó suttogása elkerült Bánky Gyuri fü­lébe is, hogy Olgát gyakran látják sétálni Ménes Ferivel. Gyuri f­öli horkant. Ménes Ferivel! Éppen ezzel... ezzel a gazemberrell... Egyszer ő is meglátta őket a korzón a cukrászbolt előtt. Szebb párt még sohasem látott. A szemét elborította a könny. Hát miért viharzik benne ez a harag? Miért szorul ökölbe a keze, ha ezt az embert lát­ja? ... Hiszen ő nem is vétett ellenes... Tetszett neki az asszonya... de az ő asz­­szonya hű maradt hozzá, megvárta... Ez a fontos!... És most itt ebben a tavaszi napsütésben, ahogy egymásra mosolyog két friss emberpéldány egy új élet kezdő­dik..., amely elé nem szabad gátat vetni egy régi harag lassan kialvó csóvájával..­. 6­ Egy aranyos júniusi napon Ménes Feri belépett a Bánkyék kapuján. Bátor, meg­fontolt léptekkel tartott a tornác felé, amelyen éppen Maeda öntötte a virágait. ■— Jó reggelt, csókolom a kezét... Éppen ki akart buggyanni a szó a szi­véből, aminek édes melegét még mindig érezte.... Szép asszony! De nem mondta ki. Gyuri éppen akkor jelent meg az ajtóban, komolyra húzott szemmel.­­— Arra akartalak kérni Gyurikám.... ■— forgatta zavartan a cigarettáját — hogy engedd meg... hadd vigyem el Olgát egy kis városi autótúrára... Magda pirosba hökkenve kapta rá a te­,­kintetét a virágaira. Fehér fogai éles rán­dulással kapaszkodtak meg szájának vér-, piros keskeny csíkjában. — Autózni? Az én húgomat?__— hor-­­bant fel Gyuriból a csodálkozás. — Hm., érdekes... Olga már ott állít a tornácon. Szépségé­nek diadalmas pompája mellett elhalvá­nyult még a júniusi nap ereje is. Gyuri arca lassan fölham­arodott a ha­­rag makacs éjszakájából. — Hát... hát ha te is úgy akarod Ol­­gácskám ... Te tudod, hogy mit csinálsz... 7. Egy óra múlva friss jókedvűen ugrott be Olga a lakásba. — Jaj, de nagyszerű volt... és tudjátok mi volt a legérdeke­sebb a dologban? — Nos!... Mi lehet egy sétaautózásban érdekes ...? — Hát az, hogy Feri ma utoljára ült abban a pompás kocs­ban, mert eladta . .. és holnap már viszik!... Tudjátok, érde­kes ember szegény ... addig nyert azon a tőzsdén, míg végre beütött a krach!.... Alig van valamije szegénynek!... Külön­­ben is eladja mindenét és kijön velem Pá­­risba... A fontos az, hogy a papírjaiból kimásszon... — Kimegy veled Párisba? ... Miket be­szélsz Olga!... No igen, valahogy csak megélünk majd ... hiszen elvesz feleségül... A hangja óéveivé csengett a szoba csönd­­jében. De volt valami e kacagás mögött a forgószél sivító, vijjogó lármájából, amely ráfeküdt a világra hogy a pénz szavával szíveket gyújtson és érzéseket oltson, bo­lond forgószél módjára. Budapesti Riruf TW8 mSrdtts 'f. Tlfó- S*-Y A pénzügyi bizottság általánosságban elfogadta a költségvetést. A képviselőház pénzügyi bizottsága Ivády Béla elnöki esérvet ma délelőtt folytatta a költségvetés tárgyalásait. A kormány részé­ről Bethlen István gróf miniszterelnök, Bac János pnzü­gyminiszter, Klebelsberg Kunó gróf vallás- és közoktatásügyi mi­niszter, Herrmann Miksa kereskedelmi mi­niszter, Sztranyovszky Sándor államtitkár és Jakabb Oszkár helyettes államtitkár vett részt a bizottsági ülésen. Gaál Gaszton a középosztály és a föld­birtok eladósodásával foglalkozott. Kifogá­solta az adók nagyságát és kérte, hogy a megszállt részekről bevándorolt nyu­gdíja- s­sok igényeiről szóló törvényt a kormány hajtsa már végre. A költségvetést elfogadta. Bird Pál szerint Trianon és nem a kor­mány az oka a jelenlegi nehéz viszonyok­nak. Helyteleníti azt a pesszimista hangu­latot, amelyet be akarnak vinni a nem­zetbe. Az export finanszírozását az export­­bank alapítása révén, az állam a maga fel­adatának tekinti. A vám­ok egy részének le­faragása anélkül történt, hogy a mező­gazdaságnak ebből haszna lett volna. Meg­győződése szerint jobb gazdasági politikát szociális szempontból tekintve sem tudna semmiféle más kormányzat sem folytatni. Bethlen István gróf miniszterelnök rá­ mutatott arra, hogy a mezőgazdaság hely­zete azért vátit nehezebbé, mert a közös vámterület megszűnt, a monarchia felbom­lott. A kormánynak nem volt szándékában a magas ipari vámok forszírozása. Az autonóm vámtarifa nem a kormány poéti­kájának volt a kifejezője; e téren az OMGE és a GyOSz kiküldötteinek tárgyalása al­kalmával jött létre megegyezés, amely az autonóm vámtarifában csúcsosodott ki. A bennünket körülvevő államokban belpoli­tikai szempontoktól bizonyos hangulatvál­tozás következett be és így ezek az álla­mok nem voltak hajlandók — főként agrárius körök nyomása alatt — azokat az engedményeket megtenni, amelyekre vala­mennyi érdekeltség és a kormány is szá­mított. A magyar kormány más politikát nem követhet, mint hogy, amennyiben szükség mutatkozik erre, néhány vámtételt a bekövetkező tárgyalások után — megvizs­­gálva a mezőgazdaságra és a fogyasztásra gyakorolt hatását — revízió alá veszi. Biz­tosította a bizottság tagjait arról, hogy a kormányt a tárgyalásokban egyetemes nemzeti­ szempontok vezetik. A magyar pénz értéke a legnagyobb stabilitásnak örvend. Bod János pénzügyminiszter egyik el­lenzéki felszólalásra válaszolva, hangoz­tatta, hogy a magyar pénz értéke nem­csak nálunk, hanem az egész világon a legnagyobb stabilitásnak örvend és ezt mindenütt a világpiacokon, kivétel nélkül az összes pénzügyi és gazdasági körök is elismerik. Megállapította a pénzügyminiszter ez­után, hogy a költségvetést általában meg­nyugvással fogadták és hogy a bizottság több tagja — igen helyesen — rámuta­tott arra, hogy nem lehet elzárkózni a fejlődés és a haladás elől. A háború előtti és a mai adóztatás között nincs meg az a füléles­­különbség, amelyről“ négyes ellenzéki szónokok' beszéltek. ‘ Ha a hé-' honi előtti utolsó költségvetés ' bruttó be­vételéből indult ki és levonja az üzemek be­vételleit, akkor megállapíthatja, hogy a háború előtt is fejenként­ hetven pengőn felüli összeg esett a lakosságra. A községi adóteher sem ötven-hatvan pengő fejen­ként, hanem csak h­úsz- huszonöt pengő. Rámutatott arra, hogy nálunk még ki­sebb az adóteher, mint a nyugati álla­mokban. Nem kifogásolható az adórend­szerünk sem, mert a külföldi államoké még komplikáltabb általában, mint a miénk. A többféle adónemnek megvan az az előnye, hogy a kiegyenlítéseket ezáltal jobban lehet elérni. Szükségesnek tartja az egyenes adóknak kidolgozását úgy, a­mint az más államokban is történik. Kijelenti, hogy nem ál­l az, mintha a könyveket az ad­ómegalk­­ot­­­ásnál nem fo­gadnák el a hatóságok,, de szükséges, hogy csak jól vezetett könyveket lehessen tekintetbe venni. Szükségesnek tartja a közmunkavált­­ság revízió alá vételét, de­ en­nek előfelté­tele az új útügyi törvény megalkotás­a. Sánd­or Pál megállapításával szemben, hogy tudniilik a költségvetés nem teljes, kijelenti, hogy minden olyan kiadás, a­mely a költségvetésbe tartozik, igenis fel van véve és semmi olyan kiadást nem eszközöl a kormány, amelyhez a parla­mentnek hozzájárulását ki ne kérte volna.

Next