Budapesti Hírlap, 1928. október(48. évfolyam, 223-248. szám)
1928-10-02 / 223. szám
ment a maga útján, akár tetszett az a közvéleménynek, akár nem. Politikusok nagy és fontos kérdésekben természetszerűleg szoktak az ország többségének hangulatával szembekerülni, ő azonban nemcsak a nagyjelentőségű elvi kérdésekben ápolta szinte szeretettel a közvéleménynyel szemben való akaratát, de aprólékos és jelentőség nélküli ügyekben is szívesen bocsátkozott harcba akkor is, ha a közvéleménnyel, a parlamentnek, vagy pártjának többségével szembekerült. Pénzügyminiszter korából származik az az egyébként elmés mondása, hogy a nagyközönség az államot olyan fejőstehénnek tekinti, amelynek tejet adnia kell, de amelyet etetni senki sem akar. Az állami fejőstehén takarmánya az adó és mindenesetre meglepő, ha egy volt pénzügyminiszter, állami költségvetések volt szerkesztője és előadója, az adó elleni kifakadások könnyen járható mellékútjára téved. Amikor programmbeszédében tréfás hangulatok terére csap át, mintha szintén önmagáról emlékezne meg. Puli kutyákhoz hasonlítja azokat, akik a kormány pártját összetartják. Majdnem azt hinnénk, hogy a saját maga budapesti pártalapító tevékenységére céloz. A puli kutyával való összehasonlítás nem lehet sértő, mert ez a kis kifejező tekintetű állat a világ legokosabb kutyája, de egyúttal a leghűségesebb is. Sehol a világon nincsen kisebb becsülete a politikai hűségnek és lojalitásnak, mint Magyarországon. Angliában a politikai tekintélynek szinte első feltétele a barátokhoz és a régi párthoz való hűség. Szép dolog tehát, ha egy politikus a puli kutya okos és hűséges természetére hivatkozhatik, de mi még nem láttunk puli kutyát, amely dühvel és haraggal támadja meg azt a cserényt, amelyben tegnap még otthont talált. Megemlékezett a nagykanizsai programmbeszéd a politikailag kedvesekről is, akik ellen az a kifogása, hogy a kormány jövedelmező állásokba juttatja őket. Sehol a világon nincs kormány, amely az ellenzéknek osztogatna állásokat és stallumokat. Könnyű ezt a tényt ellenzéki szemmel tisztára abból a szempontból bírálni, hogy az állás fizetéssel jár. A fizetés annak a munkának ellenértéke, amellyel a megbízatások járnak, de a munkát csak olyanra lehet bízni, akivel szemben a munka lehetőségének alapjául szolgáló kölcsönös bizalom fennáll. Kormánypárti korában Kállay is vállalt jövedelemmel járó különböző teendőket. Beszédét azzal fejezte be, hogy a pulné, ha rákerül a sor, minden gazdának egyformán fognak szolgálni. A Tisza-kormány idején ugyanezt a tételt hirdették a munkapárt tagjairól is, de azok, akik erre a tételre alapították politikájukat, később a félszeg helyzetek és a kudarc nevetséges tükrében voltak kénytelenek felébredni a politikai éleslátás hiányából származó ebből a tévedésükből. Sok politikust láttunk már duzzogva kormánypártról ellenzékbe vonulni. Ezek közül azok, akik a kormánypárton belül is külön utakon akartak járni és az egységes akció önfegyelmet követelő csatarendjébe beleilleszkedni nem tudtak, az ellenzéken nem váltak be, ott sem új erőket hoztak létre, de a régieket forgácsolták szét. Mi nem hisszük, hogy a megmaradt kormánypárti pulitábor magában hordaná a hűtlenségnek azokat a csíráit, amelyeket Kállay látni vél. Az azonban kétségtelen, hogy a hűtlen puliból nem lesz hasznavehető Csordaterelő, az ellenzéken sem. k úgy, hogy a templom zsúfolásig megtelt. A várparancsnok engedélye mellett csontból, fából, feszületeket, olvasókat, virágokat, madarakat faragtak, falapokra képeket festettek. Más apró-cseprő dísztárgyakat állítottak elő, csont-, kő- és fafaragás útján és azokat a hétnek bizonyos napján árulhatták a népnek, amely bejárt a várba, hogy vásároljon az olasz raboktól. Az így szerzett pénzen a foglyok élelmüket javították meg. Nevek helyett a fegyencsapkára varrott számokkal jelölték meg őket. Mindkét lábuk lánccal és vasrúddal volt összefűzve. Szuronyos katonák felügyelete alatt végezték a kényszermunkát. Nagybajuszé, császárszakállú osztrák és cseh „sánckáplárok” kiabáltak, ordítoztak rájuk a munka alatt és korbáccsal ütötték-verték őket. A felügyelő prófusz jobbára mérges, részeges cseh őrmester volt, aki még zsarolta is a szerencsétleneket; kantint tartott és tőle kellett keserves kis keresményükből méregdrágán egy kis prófántot, töt, cérnát vásárolniok, mivel rongyaikat aggatták össze a sűtetlen kazamatákban. Jóemlékű regényírónk, Abonyi Lajos, tizenkétéves korában apjával 1845-ben Szegeden utazott keresztül s az öreg táblabíró bevitte fiát a szegedi várba, hogy lássa az olasz sáncfoglyokat. Éppen olyan nap volt, amelyen az olasz sáncrabok készített tárgyaikat a várba gyűlt embereknek eladhatták. A vásár alatt a foglyok katonai glédában állottak és várták, hogy egyenkint kiszállítsák őket a sorból és a kíváncsi közönség előtt némán kellett elvonulniok, a tenyerükre helyezett apróságokat mutogatva, a balszárnyon ismét sorakozniuk. A nagybajuszó sánckáplár kiáltotta a rabok szárját, akik kihozhatták a sorból készítményeiket és felmutathatták a vevőknek. — Avanti Liebzehn! Avanti Drei und zwanzig! Mindkettős csontfaragványt kínált. Egyik rózsabimbókat, melyek egy száron függőttek; a másik galambokat, melyek egy faágon csókolóztak. Nemzetes Abonyi úr mindenik olasznak egy-egy húszast adott s a szerencsétleneknek a hála érzete csillant meg szemükben. Egy öreg olasz, midőn a káplár kiszólította a sorból, szóval is kínálta faragványát: „Ecco la cara Madonna, Patrona Hungáriáé”. Ez a kedves Madonna, Magyarország védője. Az öreg olasz mester a magyar máriás huszas mintájára a boldogságos Szüzet, az Isten anyját faragta ki, amint a kis Jézust tartja a karján a magyar pénzre verve. A domború kép másik oldalán sugárzó dicsőségfényben a „Pro Libertate ragyogott. Az öreg táblabíró csillogó szemekkel mutatta fiának a magyar szabadságot szimbolizáló remek, művet és érte valódi ezüst máriás húszast adott a fogolynak. De a nagybajusza sánckáplár dühbe jött s a fegyelmet áthágó fegyencre, amiért szóval is kínálta portékáját, dühösen ordított: — Tace! Maul halten! Nicht ein Worth mehr. Ninna parola! Nyakon ragadta az erőtlen, beteges öreget és belódította a glédába. Az 1839—40-ik évi pozsonyi országgyűlésen a megértő és felháborodott rendek azt követelték a kormánytól, hogy adjon kegyelmet a szegedi olasz sáncraboknak és bocsássa haza őket, de József nádor Metternich parancsára azt a téves felvilágosítást adta, hogy nem politikai vétségért, hanem közönséges gonosztettekért vannak börtönre vetve. A bécsi miniszterek lépten-nyomon befeketíteni törekedtek az olasz szabadságnak vértanúit, hogy istenkáromlok, gyújtogatók, rablók és brigantik, és ha hazabocsátják őket, ismét visszaesnek, azért az országgyűlés díszével nem egyeztethető össze, hogy „megrögzött gonosztevőkért szólal fel”. Azonban az alsótábla rendei ragaszkodtak kérésükhöz, de Metternich kancellár a gyenge, beteges V. Ferdinánd királlyal elutasító választ adatott.♦ így érkezett el a szabadságot hirdető 1848. évi március idusa: a szabadság szele a szegedi vár kazamatáiba is besüvöltött; az olasz foglyok szorongva-remegve várták az eseményeket. Az őrző magyar katonáktól értesültek a beállott eseményekről, az 1848. év nyarán kitört lombardiai olasz felkelésről és ebből kifejlődött olasz szabadságharcról s a szárd király hadüzenetéről és ettől kezdve vidám és reményt sugaló olasz szabadságdalok hangzottak el esténkint a szegedi vár faláról. 1848. évi augusztus havában Osztrovszky József kormánybiztos indítványára Szeged város közgyűlése az olasz foglyok hazabocsátása tárgyában felterjesztést tett Deák Ferenc igazságügyminiszterhez, mire a haza bölcse kérdést intézett az osztrák minisztériumhoz, hogy miért vannak az olasz társadalom legelőkelőbb osztályaihoz tartozó internáltak és más olasz foglyok elzárva, mire Bach minisztelnök azt válaszolta, hogy igaz, hogy bíróság elé állítva és elítélve nem lettek, de le kellett tartóztatni őket, mert „örökösen javíthatatlan rendzavaroknak bizonyultak”. Egyébiránt a szegedi olasz státusfoglyok hazaszállítása iránt az osztrák minisztérium 1848. évi szeptember 3-án Montecuccoli gróf lombard-velencei császári helytartót felszólította, még pedig azzal a megokolással, hogy mivel a magyar kormány az olasz deporáltak Magyarországból való eltávolítását sürgeti, azért őket haladéktalanul kisebb csaapatokban szállíttassa haza, annál inkább,, mert a magyar minisztérium kívánsága igazságos; habár az illetők hazavitele az olasz nyugalomra és rendre nem lesz kedvező, mégis, mivel a birodalom más részébe át nem szállíthatók, csak oda, ahova valók és törvényes ítélet hiányában tovább börtönbe nem maradhatnak, annálfogva hazaszállításuk ügyében, haladéktalanul lépjen érintkezésbe a magyar kormánnyal. A pártütő Jellasich József horvát bán és a lázadó horvátoknak 1848. évi szeptember közepén az országba történt beütése miatt Szegeden feledték volna az olasz foglyokat, ha Kossuth kezébe nem veszi az ügyüket. Valószínű, hogy Kossuth nélkül valamelyik szegedi honvéd várparancsnok szabadonbocsátotta volna azokat az olaszokat, akik honvédeknek beállani hajlandók lettek volna és a szegedi honvédtisztek ilyesmit forgattak is az elméjükben, mielőtt Kossuth Szegedre jött, de azután Kossuth Szegeden az olasz rabok ügyét dűlőre vitte. Kossuth október 4-én délután Hódmező-vásárhelyről jövet, egy lovas nemzetőri század fedezete mellett Szegedre érkezett s a szakadó eső ellenére temérdek örömrivalgó nép sorfala között vonult a városba és a híres népgyűlést nyomban megtartotta, melyen „Szeged népét, nemzetem büszkeségének” nevezte. Este a szegedi három kaszinó fáklyás zenét és lakomát adott tiszteletére. A vacsora alatt Osztrovszky József kormánybiztos és Csuha ezredes szóba hozták a várban őrzött olasz foglyok szabadonbocsátását. Másnap, október 5-én délelőtt Kossuth a várba ment és elrendelte, hogy a deportáltakat vezessék elébe. A prófusz a foglyokról a bilincset leszedette és katonás rendben Kossuth elé vezette őket, aki beszédet inté zt. 2 BWifistiffiflOJ |*Stiltter S.flflBL tt| Megalakul az Idegenforgalmi Tanács Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter, mint az Országos Magyar Idegenforgalmi Tanács elnöke, ma délelőtt a kereskedelemügyi minisztériumba alakuló ülésre hívta össze az Idegenforgalmi Tanács tagjait. Az alakuló ülésen Herrmann Miksa miniszter hosszabb beszédben ismertette az idegenforgalom jelentőségét magyar szempontból. Rámutatott arra, hogy a kérdésnek kereskedelmi mérlegünk passzivitása következtében különösen nálunk van nagy gazdasági jelentősége. Hangoztatta, hogy az Idegenforgalmi Tanács életrehívását különösen az tette szükségessé, hogy az idegenforgalom terén eddig nem volt meg az egységes irányítás és a különféle idegenforgalmi szervek sok esetben egymással parallel működtek, így azután az egyébként is szerény anyagi eszközök, amelyek az idegenforgalom propagálását voltak hivatva szolgálni, erősen szétforgácsolódtak. Természetesen, itt távolról sincs szó az idegenforgalom bármily irányú államosításáról, hanem csak arról, hogy a Tanács felállításával a kormány a helyes irányítást és az erők egybefoglalását akarja biztosítani. A miniszter a Tanácsban állandó helyetteséül Dezsőffy Aurél kereskedelmi államtitkárt kérte fel s ezután a vonatkozó kormányrendelet intézkedéseinek megfelelően, a Tanács végrehajtó bizottságának tagjaiul kijelölte Supka Ferencet, Tormay Bélát és Glück Frigyest, a Tanács végrehajtó bizottságába választották továbbá Apponyi Antal gróf, Bársony Oszkár, Lobmayer Jenő, Tausz Béla, Szvnezsényi Zoltán és Zilahy Dezső tanácstagokat. A bizottság elnöke Ripka Ferenc főpolgármester, alelnöke Tasmády- Szücs András lett. Tasnády-Szücs András nyugalmazott államtitkár az idegenforgalmi szervezetek nevében mondott köszönetet a miniszternek a tanács életrehívásáért. Ripka Ferenc főpolgármester a főváros köszönetét fejezte ki azért, hogy a miniszter e nagyjelentőségű intézményt útjára bocsátotta és hangoztatta, hogy a főváros a maga szeretetével és bő tapasztalataival rendelkezésre fog állani, hogy az Idegenforgalmi Tanács működéséhez fűzött remények valóra válhassanak.★ A kereskedelemügyi miniszter Rákosi Jenő írót és hírlapírót, Vészi József felsőházi tagot, Csajthay Ferenc főszerkesztőt, Ottlik Györgyöt, a Times budapesti tudósítóját, Fischer Emil kormányfőtanácsost és Gyulay Tibor dr.-t az Országos Magyar Idegenforgalmi Tanács tagjaivá kinevezte. A miniszterelnök megkeresése alapján a kereskelemügyi miniszter Kazy Károly báró miniszteri tanácsost a Tanácsban viselt tagsága alól felmentette és a miniszterelnök kijelölése alapján a Tanács tagjává Bárczy István dr. államtitkárt egyidejűleg kinevezte. Megjelent a pénzügyminiszter XXVI. jelentése A bevételek júliusban 2.3 millióval, augusztusban pedig 6.1 millió pengővel haladták felül az előirányzatot . A szeptemberi előirányzat 0.7 millió pengő bevételi többlettel számol A pénzügyminiszter ma közzétette XXVI-ik jelentését. Ez részletesen ismerteti az új költségvetési év első hónapjának — júliusnak — bevételeit, beszámol az augusztusi bevételek főbb eredményéről és tájékoztat a szeptemberi előirányzatról. A költségvetés első negyedének előirányzatai együttesen 14 millió pengő hiánnyal számolnak. Ez éppen négy millióval több, mint az előző költségvetési év első három hónapjára előirányzott deficit. Az ugyanis 10,4 millió pengővel volt beállítva. Amint a lezárt költségvetési évben is túlzott óvatosság eredménye volt ennek a deficitnek beállítása, mert hiszen a valóságos eredmény nem hiányt, hanem bevételi többletet mutatott, ugyanígy az idén is lényegesen jobb a helyzet, amint azt az előirányzatra támaszkodva gondolhatnánk. Az első hónapban ugyanis az előirányzattal szemben 2,3 millió, a második hónapban pedig 6,1 millió pengővel több volt a bevétel. Július—augusztusban a bevételi többlet együtt már 8,4 millió pengő. Egészen bizonyos, hogy szeptemberben is jóval kedvezőbb lesz az eredmény az előirányzatnál. A költségvetés egyensúlya tehát szilárd alapokon ÜL A pénzügyminiszteri jelentés főbb adatai a következőkben ismertetjük: Júliusban az előirányzat 57,8 millió pengő bevétellel számolt, viszont a tényleges ered,mény 6011 millió pengő volt. A többlet tehát, mint említettük, 2,3 milliós pengő. Ez úgy állott elő, hogy a vámjövedék 9 millió pengős hozadéka 1,2 millióval, a tárcabevételek 56 millió pengős hozadéka pedig 1.8 millió pengővel haladta felül az előirányzatot. Meghaladta még az előirányzatot a tényleges bevé- teli eredmény a fogyasztási adóknál 0.8 millióval és az egyenes adóknál is 1 millióval, amennyiben az utóbbinál a számításba vett négymillió pengő helyett ötmillió pengő folyt be. Szembeállítva a júliusi bevételi eredményt a múlt év júliusának 58,5 millió pengőt tevő . bevételeivel, látjuk, hogy itt is 1,6 millió pengős többlet mutatkozik. Augusztusról még csak az összefoglaló főbb bevételi eredmények ismeretesek. E szerint a zárt számlákon 30.1 millió, a költség -vetési bevételi számlákon pedig 60 millió, összesen, tehát 90.1 millió pengő a bevétel. Ez 6.1 milió pengővel haladja felül az előirányzatot. De még figyelemreméltóbb az eredmény, ha azt a múlt év augusztusának bevételeivel állítjuk szembe. A tavaly augusz- tusi bevételek ugyanis csak 80.9 millió pengőre rúgtak. A többlet tehát itt közel tízmillió pengő. ' ’ ’ A szeptemberi nettó előirányzat 66.6 rail- fie pengő kiadásra és 67.3 millió pengő bevételre, vagyis 0,7 millió pengő fölöslegre számít. Az előirányzat részleteit tekintve, a következőket kell kiemelni: Az állami adósságoknál a havonként rendszeresen jelentkező kiadások mellett az angolmagyar viszonylatban fennálló követelések és tartozások kiegyenlítése tekintetében létrejött megállapodások alapján teljesítendő fizetések e hónapra mintegy 6.971.000 pengő előirányzását tették szükségessé. Nagyobb összegek előirányzását tették szükségessé -zemtéívül a háború előtti adósságok és a Duna—■ Száva—Adria-vasúttársaság kötvényalapjába teljesítendő előlegezések is. A békeszerződési terheknél ezúttal csupán a jóvátételi bizottság költségeihez való hozzájárulásról kellett gondoskodni. Az egyes tárcák dologi kiadásait a nyári időszak alatt végrehajtásra kerülő épület-tatarozási munkák költségei, a népjóléti és munkaügyi tárcánál pedig a szeptemberben kifizetésre kerülő gyermekgondozási díjak növelik. • A bevételek a tapasztalati adatok alapján vétettek számításba. • A negyedévi előirányzat mérlege tehát 2000 ,■ millió pengő kiadás és 186,9 millió pengő , bevétel, vagyis 14 millió pengő hiány. Ezzel szemben — mint föntebb kimutattuk — a valóságos eredmény ennél jóval kedvezőbb, vagyis ténylegesen deficit nincs. A jelentéshez csatolt kimutatás szerint a kölcsönszámla még 34,2 millió pengő rendelkezésre álló összeggel rendelkezik. A beszámoló további része adatszerűen megállapítja a postai és vasúti forgalom emelkedését, ismerteti, a jegybank kimutatásait, a betétállomány alakulását, a külkereskedelmi forgalom júliusi eredményét, végül pedig a£ fizetésképtelenségi statisztika mérlegét. Ezekkel nem foglalkozunk, mert azokat a magyar olvasó már ismeri.