Budapesti Hírlap, 1928. október(48. évfolyam, 223-248. szám)

1928-10-02 / 223. szám

ment a maga útján, akár tetszett az a közvéleménynek, akár nem. Politikusok nagy és fontos kérdésekben természetsze­rűleg szoktak az ország többségének han­gulatával szembekerülni, ő azonban nem­csak a nagyjelentőségű elvi kérdésekben ápolta szinte szeretettel a közvélemény­nyel szemben való akaratát, de aprólékos és jelentőség nélküli ügyekben is szívesen bocsátkozott harcba akkor is, ha a köz­véleménnyel, a parlamentnek, vagy párt­jának többségével szembekerült. Pénzügyminiszter korából származik az az egyébként elmés mondása, hogy a nagyközönség az államot olyan fejőste­hénnek tekinti, amelynek tejet adnia kell, de amelyet etetni senki sem akar. Az ál­lami fejőstehén takarmánya az adó és mindenesetre meglepő, ha egy volt pénz­ügyminiszter, állami költségvetések volt szerkesztője és előadója, az adó elleni ki­­fakadások könnyen járható mellékútjára téved. Amikor programmbeszédében tréfás hangulatok terére csap át, mintha szin­tén önmagáról emlékezne meg. Puli ku­tyákhoz hasonlítja azokat, akik a kor­mány pártját összetartják. Majdnem azt hinnénk, hogy a saját maga budapesti pártalapító tevékenységére céloz. A puli kutyával való összehasonlítás nem lehet sértő, mert ez a kis kifejező tekintetű ál­lat a világ legokosabb kutyája, de egy­úttal a leghűségesebb is. Sehol a világon nincsen kisebb becsülete a politikai hű­ségnek és lojalitásnak, mint Magyaror­szágon. Angliában a politikai tekintély­nek szinte első feltétele a barátokhoz és a régi párthoz való hűség. Szép dolog te­hát, ha egy politikus a puli kutya okos és hűséges természetére hivatkozhatik, de mi még nem láttunk puli kutyát, amely düh­vel és haraggal támadja meg azt a cse­­rényt, amelyben tegnap még otthont ta­lált. Megemlékezett a nagykanizsai pro­­grammbeszéd a politikailag kedvesekről is, akik ellen az a kifogása, hogy a kor­mány jövedelmező állásokba juttatja őket. Sehol a világon nincs kormány, amely az ellenzéknek osztogatna álláso­kat és stallumokat. Könnyű ezt a tényt ellenzéki szemmel tisztára abból a szem­pontból bírálni, hogy az állás fizetéssel jár. A fizetés annak a munkának ellenér­téke, amellyel a megbízatások járnak, de a munkát csak olyanra lehet bízni, akivel szemben a munka lehetőségének alapjául szolgáló kölcsönös bizalom fennáll. Kor­mánypárti korában Kállay is vállalt jö­vedelemmel járó különböző teendőket. Beszédét azzal fejezte be, hogy a puln­é, ha rákerül a sor, minden gazdának egy­formán fognak szolgálni. A Tisza-kor­­mány idején ugyanezt a tételt hirdették a munkapárt tagjairól is, de azok, akik erre a tételre alapították politikájukat, később a félszeg helyzetek és a kudarc nevetséges tükrében voltak kénytelenek felébredni a politikai éleslátás hiányából származó ebből a tévedésükből. Sok poli­tikust­ láttunk már duzzogva kormány­pártról ellenzékbe vonulni. Ezek közül azok, akik a kormánypárton belül is kü­lön utakon akartak járni és az egységes akció önfegyelmet követelő csatarendjébe beleilleszkedni nem tudtak, az ellenzéken nem váltak be, ott sem új erőket hoztak létre, de a régieket forgácsolták szét. Mi nem hisszük, hogy a megmaradt kor­mánypárti puli­tábor magában hordaná a hűtlenségnek azokat a csíráit, amelye­ket Kállay látni vél. Az azonban kétség­telen, hogy a hűtlen puliból nem lesz hasznavehető Csordaterelő, az ellenzéken sem. k úgy, hogy a templom zsúfolásig megtelt. A várparancsnok engedélye mellett csontból, fából, feszületeket, olvasókat, virágokat, ma­darakat faragtak, falapokra képeket festet­tek. Más apró-cseprő dísztárgyakat állítottak elő, csont-, kő- és fafaragás útján és azokat a hétnek bizonyos napján árulhatták a nép­nek, amely bejárt a várba, hogy vásároljon az olasz raboktól. Az így szerzett pénzen a foglyok élelmüket javították meg. Nevek helyett a fegyencsapkára varrott számokkal jelölték meg őket. Mindkét lábuk lánccal és vasrúddal volt összefűzve. Szuro­­nyos katonák felügyelete alatt végezték a kényszermunkát. Nagybajuszé, császárszakállú osztrák és cseh „sánckáplárok” kiabáltak, ordítoztak rájuk a munka alatt és korbáccsal ütötték-verték őket. A felügyelő prófusz job­bára mérges, részeges cseh őrmester volt, aki még zsarolta is a szerencsétleneket; kan­tint tartott és tőle kellett keserves kis keres­ményükből méregdrágán egy kis prófántot, töt, cérnát vásárolniok, mivel rongyaikat ag­gatták össze a sűtetlen kazamatákban. Jóemlékű regényírónk, Abonyi Lajos, ti­­zenkétéves korában apjával 1845-ben Sze­geden utazott keresztül s az öreg táblabíró bevitte fiát a szegedi várba, hogy lássa az olasz sáncfoglyokat. Éppen olyan nap volt, amelyen az olasz sáncrabok készített tárgyai­kat a várba gyűlt embereknek eladhatták. A vásár alatt a foglyok katonai glédában állottak és várták, hogy egyenkint kiszállít­sák őket a sorból és a kíváncsi közönség előtt némán kellett elvonulniok, a tenyerükre helyezett apróságokat mutogatva, a bal­­szárnyon ismét sorakozniuk. A nagybajuszó sánckáplár kiáltotta a ra­bok szárját, akik kihozhatták a sorból készít­ményeiket és felmutathatták a vevőknek. — Avanti Liebzehn! Avanti Drei und zwanzig! Mindkettős csontfaragványt kínált. Egyik rózsabimbókat, melyek egy száron függőttek; a másik galambokat, melyek egy faágon csókolóztak. Nemzetes Abonyi úr mindenik olasznak egy-egy húszast adott s a szerencsétleneknek a hála érzete csillant meg szemükben. Egy öreg olasz, midőn a káplár kiszólí­totta a sorból, szóval is kínálta faragványát: „Ecco la cara Madonna, Patrona Hungá­riáé”. Ez a kedves Madonna, Magyarország védője. Az öreg olasz mester a magyar máriás huszas mintájára a boldogságos Szüzet, az Isten anyját faragta ki, amint a kis Jézust tartja a karján a magyar pénzre verve. A domború kép másik oldalán sugárzó dicsőség­fényben a „Pro Libertate ragyogott. Az öreg táblabíró csillogó szemekkel mutatta fiának a magyar szabadságot szimbolizáló remek­, művet és érte valódi ezüst máriás húszast adott a fogolynak. De a nagybajusza sánckáplár dühbe jött s a fegyelmet áthágó fegyencre, amiért szóval is kínálta portékáját, dühösen ordított: — Tace! Maul halten! Nicht ein Worth mehr. Ni­nna parola! Nyakon ragadta az erőtlen, beteges öreget és belódította a glédába. Az 1839—40-ik évi pozsonyi országgyűlé­sen a megértő és felháborodott rendek azt követelték a kormánytól, hogy adjon kegyel­met a szegedi olasz sáncraboknak és bocsássa haza őket, de József nádor Metternich pa­rancsára azt a téves felvilágosítást adta, hogy nem politikai vétségért, hanem közön­séges gonosztettekért vannak börtönre vetve. A bécsi miniszterek lépten-nyomon befeketí­teni törekedtek az olasz szabadságnak vér­tanúit, hogy ist­enká­romlok, gyújtogatók, rablók és brigantik, és ha hazabocsátják őket, ismét visszaesnek, azért az országgyűlés díszével nem egyeztethető össze, hogy „meg­rögzött gonosztevőkért szólal fel”. Azonban az alsótábla rendei ragaszkodtak kérésükhöz, de Metternich kancellár a gyenge, beteges V. Ferdinánd királlyal elutasító választ adatott.♦ így érkezett el a szabadságot hirdető 1848. évi március idusa: a szabadság szele a sze­gedi vár kazamatáiba is besüvöltött; az olasz foglyok szorongva-remegve várták az esemé­nyeket. Az őrző magyar katonáktól értesül­tek a beállott eseményekről, az 1848. év nya­rán kitört lombardiai olasz felkelésről és ebből kifejlődött olasz szabadságharcról s a szárd király hadüzenetéről és ettől kezdve vi­dám és reményt sugaló olasz szabadságdalok hangzottak el esténkint a szegedi vár faláról. 1848. évi augusztus havában Osztrovszky József kormánybiztos indítványára Szeged város közgyűlése az olasz foglyok hazabocsá­tása tárgyában felterjesztést tett Deák Fe­renc igazságügyminiszterhez, mire a haza bölcse kérdést intézett az osztrák miniszté­riumhoz, hogy miért vannak az olasz társa­dalom legelőkelőbb osztályaihoz tartozó in­ternáltak és más olasz foglyok elzárva, mire Bach miniszt­elnök azt válaszolta, hogy igaz, hogy bíróság elé állítva és elítélve nem lettek, de le kellett tartóztatni őket, mert „örökösen javíthatatlan rendzavaroknak bi­zonyultak”. Egyébiránt a szegedi olasz státusfoglyok hazaszállítása iránt az osztrák minisztérium 1848. évi szeptember 3-án Montecuccoli gróf lombard-velencei császári helytartót­ felszólí­totta, még pedig azzal a megokolással, hogy mivel a magyar kormány az olasz deporál­­tak Magyarországból való eltávolítását sür­­­geti, azért őket haladéktalanul kisebb csa­­a­patokban szállíttassa haza, annál inkább,, mert a magyar minisztérium kívánsága igaz­ságos; habár az illetők hazavitele az olasz nyugalomra és rendre nem lesz kedvező,­ mégis, mivel a birodalom más részébe át nem szállíthatók, csak oda, ahova valók és törvé­nyes ítélet hiányában tovább börtönbe nem maradhatnak, annálfogva hazaszállításuk ügyében, haladéktalanul lépjen érintkezésbe a magyar kormánnyal. A pártütő Jellasich József horvát bán és a lázadó horvátoknak 1848. évi szeptember közepén az országba történt beütése miatt Szegeden feledték volna az olasz foglyokat, ha Kossuth kezébe nem veszi az ügyüket. Valószínű, hogy Kossuth nélkül valamelyik szegedi honvéd várparancsnok szabadon­­bocsátotta volna azokat az olaszokat, akik honvédeknek beállani hajlandók lettek volna és a szegedi honvédtisztek ilyesmit forgattak is az elméjükben, mielőtt Kossuth Szegedre jött, de azután Kossuth Szegeden az olasz rabok ügyét dűlőre vitte. Kossuth október 4-én délután Hódmező-­­­vásárhelyről jövet, egy lovas nemzetőri század fedezete mellett Szegedre érkezett s a szakadó eső ellenére temérdek öröm­rivalgó nép sorfala között vonult a városba és a hí­res népgyűlést nyomban megtartotta, melyen „Szeged népét, nemzetem büszkeségének” ne­vezte. Este a szegedi három kaszinó fáklyás zenét és lakomát adott tiszteletére. A­ va­csora alatt Osztrovszky József kormánybiz­tos és Csuha ezredes szóba hozták a várban őrzött olasz foglyok szabadonbocsátását. Másnap, október 5-én délelőtt Kossuth a várba ment és elrendelte, hogy a deportálta­kat vezessék elébe. A prófusz a foglyokról a bilincset leszedette és katonás rendben Kossuth elé vezette őket, aki beszédet inté­­ zt. 2 BWifisti­ffiflOJ |*S­tiltter S.­flflBL tt| Megalakul­ az Idegenforgalmi Tanács Herrmann Miksa­ kereskedelemügyi minisz­ter, mint az Országos Magyar Idegenfor­galmi Tanács elnöke, ma délelőtt a kereske­delemügyi minisztériumba alakuló ülésre hívta össze az Idegenforgalmi Tanács tagjait. Az alakuló ülésen Herrmann Miksa mi­niszter hosszabb beszédben ismertette az ide­genforgalom jelentőségét magyar szempont­ból. Rámutatott arra, hogy a kérdésnek keres­kedelmi mérlegünk passzivitása következté­ben különösen nálunk van nagy­ gazdasági jelentősége. Hangoztatta, hogy az Idegenfor­galmi Tanács életrehívását különösen az tette szükségessé, hogy az idegenforgalom terén eddig nem volt meg az egységes irányítás és a különféle idegenforgalmi szervek sok eset­ben egymással parallel működtek, így azután az egyébként is szerény anyagi eszközök, amelyek az idegenforgalom propagálását vol­tak hivatva szolgálni, erősen szétforgácsolód­­tak. Természetesen, itt távolról sincs szó az idegenforgalom bármily irányú államosításá­ról, hanem csak arról, hogy a Tanács felállí­tásával a kormány a helyes irányítást és az erők egybefoglalását akarja biztosítani. A miniszter a Tanácsban állandó helyette­séül Dezsőffy Aurél kereskedelmi államtit­kárt kérte fel s ezután a vonatkozó kormány­­rendelet intézkedéseinek megfelelően, a Ta­nács végrehajtó bizottságának tagjaiul kije­lölte Su­pk­a Ferencet, Tormay Bélát és Glück Frigyest, a Tanács végrehajtó bizottságába választották továbbá Apponyi Antal gróf, Bársony Oszkár, Lobmayer Jenő, Tausz Béla, Szvnezsényi Zoltán és Zilahy Dezső ta­nácstagokat. A bizottság elnöke Ripka Fe­renc főpolgármester, alelnöke Tasmády- Szücs András lett. Tasnády-Szücs András nyugalmazott ál­lamtitkár az idegenforgalmi szervezetek ne­vében mondott köszönetet a miniszternek a tanács életrehívásáért. Ripka Ferenc főpolgármester a főváros kö­szönetét fejezte ki azért, hogy a miniszter e nagyjelentőségű intézményt útjára bocsátotta és hangoztatta, hogy a főváros a maga szere­­tetével és bő tapasztalataival rendelkezésre fog állani, hogy az Idegenforgalmi Tanács működéséhez fűzött remények valóra válhas­sanak.★ A kereskedelemügyi miniszter Rákosi Jenő írót és hírlapírót, Vészi József felsőházi tagot, Csajthay Ferenc főszerkesztőt, Ottlik Györ­gyöt, a Times budapesti tudósítóját, Fischer Emil kormányf­őtanácsost­ és Gyulay Tibor dr.-t az Országos Magyar Idegenforgalmi Ta­nács tagjaivá kinevezte. A miniszterelnök meg­keresése alapján a kereskelemügyi miniszter Kazy Károly báró miniszteri tanácsost a Ta­nácsban viselt tagsága alól felmentette és a miniszterelnök kijelölése alapján a Tanács tagjává Bárczy István dr. államtitkárt egy­idejűleg kinevezte. Megjelent a pénzügyminiszter XXVI. jelentése A bevételek júliusban 2.3 millióval, augusztusban pedig 6.1 millió pen­gővel haladták felül az előirányzatot . A szeptemberi előirányzat 0.7 millió pengő bevételi többlettel számol A pénzügyminiszter ma közzétette XXVI-ik jelentését. Ez részletesen ismerteti az új költ­ségvetési év első hónapjának — júliusnak — bevételeit, beszámol az augusztusi bevételek főbb eredményéről és tájékoztat a szeptem­beri előirányzatról. A költségvetés első negye­dének előirányzatai együttesen 14 millió pengő hiánnyal számolnak. Ez éppen négy millióval több, mint az előző költségvetési év első há­rom hónapjára előirányzott deficit. Az ugyan­is 10,4 millió pengővel volt beállítva. Amint a lezárt költségvetési évben is túlzott óvatosság eredménye volt ennek a deficitnek beállítása, mert hiszen a valóságos eredmény nem hiányt, hanem bevételi többletet mutatott, ugyanígy az idén is lényegesen jobb a helyzet, amint azt az előirányzatra támaszkodva gondolhat­nánk. Az első hónapban ugyanis az előirány­zattal szemben 2,3 millió, a második hónap­ban pedig 6,1 millió pengővel több volt a be­vétel. Július—augusztusban a bevételi több­let együtt már 8,4 millió pengő. Egészen bizo­nyos, hogy szeptemberben is jóval kedvezőbb lesz az eredmény az előirányzatnál. A költség­vetés egyensúlya tehát szilárd alapokon ÜL A pénzügyminiszteri jelentés főbb adatai a következőkben ismertetjük: Júliusban az előirányzat 57,8 millió pengő bevétellel számolt, viszont a tényleges ered­,­mény 6011 millió pengő volt. A többlet tehát, mint említettük, 2,3 milliós pengő. Ez úgy ál­lott elő, hogy a vám­jövedék 9 millió pengős hozadéka 1,2 millióval, a tárcabevételek 5­6 millió pengős hozadéka pedig 1.8 millió pen­gővel haladta felül az előirányzatot. Megha­ladta még az előirányzatot a tényleges be­vé-­­ teli eredmény a fogyasztási adóknál 0.8 mil­lióval és az egyenes adóknál is 1 millióval, amennyiben az utóbbinál a számításba vett négymillió pengő helyett ötmillió pengő folyt­ be. Szembeállítva a júliusi bevételi eredményt a múlt év júliusának 58,5 millió pengőt tevő .­­ bevételeivel, látjuk, hogy itt is 1,6 millió pen­gős többlet mutatkozik. Augusztusról még csak az összefoglaló főbb bevételi eredmények ismeretesek. E szerint a zárt számlákon 30.1 millió, a költség­ -­­vetési bevételi számlákon pedig 60 millió, összesen, tehát 90.1 millió pengő a bevétel. Ez 6.1 milió pengővel haladja felül az elő­irányzatot. De még figyelemreméltóbb az­­ eredmény,­ ha azt a múlt év augusztusának bevételeivel állítjuk szembe. A tavaly augusz-­ tusi bevételek ugyanis csak 80.9 millió pen­gőre rúgtak. A többlet tehát itt közel tíz­millió pengő. ' ’ ’ A szeptemberi nettó előirányzat 66.6 rail- fie pengő kiadásra és 67.3 millió pengő be­vételre, vagyis 0,7 millió pengő fölöslegre számít. Az előirányzat részleteit tekintve, a következőket kell kiemelni: Az állami adósságoknál a havonként rend­szeresen jelentkező kiadások mellett az angol­magyar viszonylatban fennálló követelések és tartozások kiegyenlítése tekintetében létre­jött megállapodások alapján teljesítendő fize­tések e hónapra mintegy 6.971.000 pengő elő­irányzását tették szükségessé. Nagyobb össze­gek előirányzását tették szükségessé -zem­téí­vül a háború előtti adósságok és a Duna—■ Száva—Adria-vasúttársaság kötvényalapjába teljesítendő előlegezések is. A békeszerződési terheknél ezúttal csupán a jóvátételi bizott­ság költségeihez való hozzájárulásról kellett gondoskodni. Az egyes tárcák dologi kiadá­sait a nyári időszak alatt végrehajtásra ke­rülő épület-tatarozási munkák költségei, a népjóléti és munkaügyi tárcánál pedig a szep­temberben kifizetésre kerülő gyermekgondo­zási díjak növelik. • A bevételek a tapasz­­talati adatok alapján vétettek számításba. • A negyedévi előirányzat mérlege tehát 2000 ,­­■ millió pengő kiadás és 186,9 millió pengő , bevétel, vagyis 14 m­illió pengő hiány. Ezzel­­­ szemben — mint föntebb kimutattuk — a­­ valóságos eredmény ennél jóval kedvezőbb, vagyis ténylegesen deficit nincs. A jelentéshez csatolt kimutatás szerint a kölcsönszámla még 34,2 millió pengő rendel­­­­kezésre álló összeggel rendelkezik. A beszá­moló további része adatszerűen megállapítja­ a postai és vasúti forgalom emelkedését, is­merteti, a jegybank kimutatásait, a betét­­állomány alakulását, a külkereskedelmi for­galom júliusi eredményét, végül pedig a£ fizetésképtelenségi statisztika mérlegét. Ezek­kel nem foglalkozunk, mert azokat a magyar olvasó már ismeri.

Next