Budapesti Hírlap, 1928. október(48. évfolyam, 223-248. szám)

1928-10-13 / 233. szám

1928 Október 13. (233. sz.) Budapesti Hírlap Bihari­­János írta Haraszti Emil Napoleon trombitái harsogják a pirkadó XIX. század bölcsődalát. Európa kigyúlt mind a négy szögén. A világégésben a ma­gyar, mint annyiszor az elmúlt századokban, fegyvert fog a dinasztiáért. Vad szilaj­ság­gal ropják az inzurgensek a toborzót, a ver­bunkost. Hajnalodik a magyar muzsika hős­kora. Nagyszerű három művész húzza a magyar vitézek fülébe: Lavotta, Csermák és Bihari. A magyar faji lélek inkarnáló­­dása ez a három géniusz. Csermák ugyan idegenből származott közénk, — bár a szó­beszéd rebesgette, hogy magyar földesúr ivadéka — de a magyar föld átformálta az indigénát, akiben hamar lábot vetett a ma­gyar humusz vulkanikus ereje. Nemcsak írja ez a triász a muzsikát, de életre kelti vonó­­jával nótáit, a magyar múlt bús kesergése, a magárahagyatottság, az egyedülvalóság bánatos érzése, a robbanó harcikedv vérfor­raló tombolása zeng hegedűjükön. A ma­gyar katona tánca méltó párja a magyar harci virtusnak. Játékos, mókáskedvű, deli férfiassága éli ki magát a verbunkosban. Mindig vidám a magyar katona, neki a harc is csak játék, tánc a halállal. Beli sokszor járta vele az utolsó fordulót! A toborzó ezért jellemzi nemcsak az in­­turrekciót, de magát az egész nemzetet is. A magyar vitézség és a magyar verbunkos híre bejárja­ az egész világot. Harcos nem­zet harci tánca és harcos muzsikája. Az ébredező romantika mohón kutat egzotikus világok után. Mórok az ibériai félszigeten, cigányok és magyarok a messzi keleten. Friss vér, friss tűz magasra csapó lánggal, mely fel tudja verni rokokó és empire aléltsá­­gából a Nyugatot. Az idegen zene mestereinek szemében a verbunkos nemcsak magyar tánc, de a magyar muzsika is. Haydn, Beethoven is lelkesednek érte. Európa semmit sem tud a rebellis ma­gyarok zenéjéről, de a verbunkos tüzes áradá­sét érti és érzi. Azok a derék német zeneszer­zők, akik Pozsonyban vagy Budán éltek, Klein Henrik, Bongráf József, vagy József nádor nagyhírű udvari dobosa, Bruschetzky József próbálják kófára szedni. A három nagy magyar mester alakját el­homályosítja a legendák köde. Életükről, mű­vészetükről nagyon keveset tudunk. Valóság és képzelet szőtte színes fátyol burkolja be, melyen keresztül csak alakjuk körvonalait lát­juk. A magyar zene történetírása alig tud ró­luk ma is valamivel többet, mint száz évvel ez­előtt. Hiszen műveiknek kritikai kiadása sem jelent meg és a közönség csak jó-rossz át­iratokból ismerte muzsikájukat. . A három közül Bihari János, a nép fia, akiben a cigány nyugtalansága a magyar tem­peramentum szilajságával egyesül. A cigány egész történetünk folyamán hű osztályosa a magyarnak örömében és bújában. Bihari a népből sarjadt, bandájába is mindig a népből újoncozott, a nép adott neki Anteuszként új erőt. A legendák mellett még külön anekdota­kor képződött körülötte, mert Biharit nem­csak csodálták, de szerették is. A legendák életének hősi gesztusait dicsőítik, az anekdo­ták jó szívét, kedves realitásait. Bihari János a pozsonymegyei Abonyban született 1764-ben, hegedűs családból. Érde­mes volna tudni, micsoda atavisztikus erő szó­lalt meg vonóján, hány nemzedéken át voltak ősei hegedűsök? Mátray Gábor, a magyar zene jeles krónikása, aki átélte a múlt század na­gyobbik felét, már 1802-ben Pesten tudja bandájával együtt. Daliás tiszturak, rajongó literátusok, sűrűvérű tempós magyarok, lob­banó vérű jurátusok, bájdús kisasszonykák, hőkeblű delnők hallgatják áhítattal, mint bom­lanak ki a csodaszép magyar nóták bűvös vo­nója alól. Kisfaludy Sándor, a délceg testőr­poéta Biharihoz hasonlítja magát. Berzsenyi Dániel, ez a dacos, komor, de szikrázó vérű magyar nemes úr, nagyon elégedetlen, mikor a Hét elektorokhoz címzett fogadóban német violinjátszó vinnyog a fülébe. De kárpótolja is magát,­estvére elmegy a Paradicsom foga­dóba, ahol ott mulat Horváth István, a ma­gyarság izzólelkű fanatikusa. Velük van Köl­csey, aki őket élvezi, mert a cigányzenét nem igen szereti. Szemere Pál leírja leveleiben a híres mulatozást, melyről Kazinczy Ferenc is tudomást szerez. Bihari mindenütt ott van. A győri csatában lelkesíti muzsikájának viharzó szenvedélyével az inzurgenseket. Hozza a Hat vágás verbun­kost, meg Hadik óbester nótáját. Ha idegen fejedelmi vendég jön Budára, az udvarbeliek mindjárt Bihariért küldenek. A legnagyobb magyar, Széchenyi István gróf lelkét is meg­rázza ez a vulkanikus muzsika; feljegyzi nap­lójába, hogy a halhatatlan Biharinak biztosan valamelyik őse karmester volt Attila udvará­ban. Ha koronázás volt, Bihari mindjárt írt egy koronációs magyart, mint Ferenc király harmadik feleségének, a gyönyörűséges olasz Mária Ludovika királynénak megkoronázása­kor, ha primásbeiktatás volt, mindjárt készen volt egy­ pompás primatiális magyarral. Állí­tólag Rudnay Sándor hercegprímás nevezte el magyar Orfeuszr­ak. A pozsonyi, a budai dié­ták alkalmával Bihari nótái szálldosnak a leve­gőben. Fáy János gróf jurátus több, mint har­minchat lassú magyart írt le utána. Hányan loptak tőle, még Rózsavölgyi Márk is! Mikor Ferenc királyt meglátogatja Budán a cambrid­­gei herceg, az uralkodó kiviszi vendégét a kí­séretében lévő urakkal együtt Csepel szigetére. A Magyar Kurír című újság elmondja (1820. okt. 6.), hogy ama híres hegedűsünk, Bihari oly kellemetesen húzta a magyar nótákat, hogy az ő mesterséges fogásait, kik eddig nem is­merték, egész gyönyörűséggel hallgatták. Külö­nösen meglepte a angliui királyi herceget, hogy a Marlborough nótáját kezdette vonni, melyre a királyi herceg és a vele lévő négy anglius gavallérok oly kellemetesen megindul­tak, hogy azt a musika mellett vígan éne­kelték. Liszt Ferenc az ő áradozó retorikájával magasztalja Bihari művészetét. Káldy Gyula írja, hogy Beethoven többízben nagy kedvvel hallgatta Bihari játékát és egyik lassú ma­gyarjának dallamát az István király megnyi­tójában feldogozta. Sajnos, Káldy Gyula, , amilyen lelkes rajongó, olyan megbízhatatlan historikus. Forrásait majd mindig nem nevezi meg. Ezt az adatot sem mondja meg, honnan tette. Nem lehetetlen azonban, hogy Bihari a bécsi kongresszus alkalmával muzsikált a nagy uraságoknak, Széchenyi István is, napló­jának tanúsága szerint, Bécsben hallotta. Nó­tái csakhamar felkerülnek nemcsak a magyar, de a német színpadra is. Párizsban Apponyi Antal gróf, a Habsburgok követének bálján Bihari nótáira táncolnak, amint a Tudományos Gyűjteményben Fekete Gáspár, az Apponyi­­fiúk nevelője írja. Biharinak tulajdonítja a néphit a Rákóczi­­indullót. Nagyon sokat írtak már erről a kér­désről és a szálakat annyira összekuszálták, hogy hírlapi cikk keretében nem is lehet a Rákóczi-induló problémáját szétbogozni. A hatvanas évek újságjaiban, a Zenészeti Lapok­ban, de főként a Vasárnapi Ujság­ban nagy vita zajlott le, melynek során Bihari mellett Reznicsek, Scholl és Ruzsicska katonai kar­mesterek — utóbbi a Béla futása szerzője, — neve is felvetődött. A vitában résztvevők nem tudtak döntő érvet felhozni Bihari szerzősége mellett, de az ellentétes véleményen lévők sem tudták bebizonyítani a maguk jelöltjének szer­zőségét. Talán sohasem is fogunk ráakadni a Rákóczi-induló szerzőjére. Lehet, hogy nem is egy ember teremtette meg a világ leggyűj­­tóbb indulóját, lehet, hogy egy sereg zene­­szerző dolgozott rajta. Higyyünk a mítoszban, hogy a nép képzelete és ereje alkotta meg és csak az utolsó formábaöntés valamelyik zene­szerzőnek a műve. Akárhogy is volt a Rákóczi­­nóta, a Rákóczi-induló, Bihari hegedűjével lett csak igazán népszerű. A józan zenetudomány produkálhat száraz adatokat ellene, de a nem­zeti érzés, a fajiság a névtelen géniuszt Biha­riban látja, aki ezzel az indulóval az érzel­mek orkánját korbácsolta fel. Mátray Gábor állítja, hogy Bihari nem volt tanult muzsikus, aki még a kótavetés tudomá­nyához sem értett. Nem is ő maga írta le műveit, hanem olyanok, akik járatosak voltak a zeneszerzés rejtelmeiben, mint Ruzicska Ig­nác, a veszprémi nóták kiadója, vagy Czerny József, a Pesten is élt német zeneszerző, aki­nek kiadásában Bécsben jelent meg Bihari néhány műve. A világhírű Art­aria bécsi zene­műkiadó cég is felveszi Bihari műveit kiadvá­nyai sorába. Pesten fortepianóra Mohaupt Ágoston ad ki Bihari nótáiból több füzetet. Bartay, Fáy, Mátray és mások itthon, vala­mint néhányan külföldön adták még ki nó­táit, melyeknek jórésze ma is kéziratban hever a különböző honi könyvtárakban. Ám ezek a kólafejek holtak. Hiányzik belőlük Bihari tü­zes lelke. Hiszen csak vázlat lehetett ez a dal­lam, ami fennmaradt számunkra, melyet Bi­hari temperamentuma és fantáziája ezernyi szépséggel ékesített. 1824 telén a hevesi tisztújításról hazafelé tartva Gyöngyös és Hatvan között Bihari ko­csija az árokba fordult. Bihari bal karját törte. Stáhly Ignác, a nagyhírű pesti pro­fesszor gyógyítja, de hiába. Oda karjának ereje, mellyel oly nagyszerűen tudta beide­­gezni a húrokat a nemzet érzésiére. Muzsikált még azután is, de már nem ő volt a primarius a bandában. Elöregedett, kezdték elfelejteni. A nemzedék, mely egykor istenítette, közöm­bösen, nemtörődömséggel tért napirendre nél­külözései felett. 1827 április 26-án halt meg a Két nyúl­ utcában, mely a mai Lónyay-utca helyén volt. A ferencvárosi temetőben helyez­ték nyugalomra. A búcsúztatót Kulcsár Ist­ván, az első magyar újságíró mondta. A Magyar Kurir imigyen búcsúztatja: A mi Biharunk, ki a hegedű játszást oly nagy töké­letességre vitte, hogy az ő musikálásának kel­lemetességét, mesterséges voltát és megható erejét még a kitanult nagy musikamesterek is magasztalták, tegnap, április huszonhatodikán reggeli tíz órakor meghalálozott, minekutána a musikában gyönyörködőket babánknak minden részeiben, többnyire pedig Pesten, fél­­századnál hosszabb ideig mulattatta. Egy évre rá elárverezték hegedűjét a Hét elektorokhoz címzett fogadó termében, mely tanúja volt dicsőségének. Holnap ünnepli Bihari emlékezetét nemcsak a trianoni Magyarország, de mind­az a föld, amely valaha megdobbant muzsikájának rit­musára. Eljönnek a nagyurak, akiket gyönyör­ködtetett, ott lesznek a katonák, akiket lelke­sített, ott lesznek a cigányok, és a parasztok, akikből vétetett s akik ma is őrzik hagyomá­nyait. És eljönnek mindazok, akik imádják a legszebb mezei virágot, a magyar nótát. Elza­rándokol majd szobrához az az­ óriás tömeg, amelyet a naturalista lenéző jelzővel szokás emlegetni. A hivatalos zenei világ is megeről­teti magát, koszorút helyez a szoborra. De hát ez mindent? Az ünnep zenei részét átengedik az urak a cigányoknak és az előkelő idegenek­nek. Nem tartják magukhoz méltónak ezt a muzsikát, amely se nem pallérozott, sem nem tudós, csak magyar? A Zeneművészeti Főis­kola ne csak koszorúval rójja le adóját, hanem a fiatalság okulására, rendezzen Bihari-emlék­ünnepet. Hol van a Filharmóniai Társulati. Megint megfeledkezett a magyar muzsika ün­nepi dátumairól? Hát nem tudták Biharinak néhány kompozícióját korhűen restaurálni, át­dolgozni és ünnepi hangverseny keretében elő­adni ? Bizony a filharmonikus urak sem muzsi­kálnának ma ebben a városban. Ha Bihari és társai fel nem keltik ,a szunnyadó h­elyzeti ér­zést és a fogékonyságot a honi művészet" iránt. Annyi mindenre akad pénz, hát jusson Bihari műveinek hiteles, kritikai kiadására is ! Őrizzük kegyelettel Bihari emlékezetét, mert a magyar kedv, a magyar psziché, ez a csodála­tosan gazdag lelkiség Bihari Jánosnak és mu­zsikánk e hőskorbeli virtuózainak szent hagyo­mánya. Egyenes őse fajban és érzésben a ma­gyar művészetnek, melynek pompázatos ki­virágzását éljük ma. 5 KERJE A FUSZERKERESKEDESBEN „ A MOST MEGJELENT. . 148 RECEPTET TARTALMAZÓ. . SZÍNES KÉPEKKEL ILLUSZTRALT D? OETKER-féle RECEPTKÖNYVET ÁRA 30 FILLER NINCS.fORDULON . KÖZVETLEN HOZZÁNK: D?OETKERA GYÁRHOZ’ BUDAPEST.Vll­.CONTI-U.75.' A 127 receptet tartalmazó Jopn készül a jó sütemény?“ című könyvecskét kívánatra továbbra is ingyen és bér­­------ mentve küldöm. ■ Az Undine tengeralattjárót egy görög gőzös süllyesztette el Negyvenhárom tengerész pusztult el PÁRIZS, okt. 12. (A Budapesti Hírlap távirata.) Az A­gence Radio bresti jelentése szerint, az Undine ten­geralattjáró, amelynek nyomtalan eltűnése a tengerészeti minisztériumban nagy aggodalmat keltett, október 3-án éjjel 11 órakor összeüt­között egy görög gőzössel. Közelebbi részletek még nem ismeretesek, valószínű azonban, hogy a tengeralattjáró az összeütközés folytán 43 főnyi legénységével elsüllyedt. PÁRIZS, okt. 12. (A Budapesti Hírlap távirata.) A norman­diai Brest kikötőjéből érkező újabb jelentések szerint az Undine tengeralattjáró katasztrófá­ját az Ekaterina Coulandris görög gőzös idézte elő, amely Oporto magasságában az északi szélesség 42. foka és a nyugati hosszúság 19. fok 36. perce által meghatározott ponton neki­ment a tengeralattjárónak. Tengerészeti kö­rökben már nem tartják valószínűnek, hogy az elsüllyedt tengeralattjáró legénységét élve lehessen megmenteni. PÁRIZS, okt. 12. (A Budapesti Hírlap távirata.) A francia tengerészeti minisztérium ma délután a kö­vetkező kommünikét adta ki: Az Albert le Bergne roueni francia gőzös parancsnoka október 12-én közölte az ottani tengerészeti hatóságokkal, hogy október 4-én a portugál partok közelében egy külföldi gő­zös táviratát fogta fel, amely szerint ez a gőzös október 4-én éjszaka nekiütközött egy halászhajónak, vagy hajóroncsnak. Bár egy darabig az összeütközés színhelyén maradt, a roncsból nem látott semmit. A tengerészeti miniszter 12-én délután a következő táviratot kapta a rotterdami fran­cia konzultól: — A Rotterdamba érkezett Ekaterinco Cou­landris nevű görög gőzös parancsnoka kije­lentette, hogy október 3-án 23 órakor Vigo magasságában összeütközött egy tengeralatt­járóval, amelynek nemzetiségét nem tudta megállapítani. Hiába igyekezett a tengeralatt­járónak segítséget nyújtani, már nem találta meg. Két óra hosszat a szerencsétlenség szín­helyén maradt,­ azután folytatta útját. A gő­zös által megadott pozíció megfelel annak a pozíciónak, amelyen a jelzett időpontban az Undine tengeralattjárónak lennie kellett, így alapos az a feltevés, hogy az Undine tenger­alattjárót süllyesztették el. Az admiralitás a második torpedónaszádrajt utasította, hogy a jelzett helyre menjen. Egyébként a hágai francia nagykövet is utasítást kapott, hogy utazzék Rotterdamba és kérjen felvilágosítást a görög hajóskapitánytól az összeütközés kö­rülményeiről. A berlini sakkverseny BERLIN, okt. 12. (A Budapesti Hírlap távirata.) A Berliner Tageblatt nemzetközi nagymesteri versenyé­nek második fordulóját Rubinstein nyerte meg 37 lépéssel. Tarrasch dr.-t már az első napon kiütötték és csalódásában vissza akart lépni a további küzdelmektől. A mesterverseny sima lefolyása érdekében azonban elhatározta, hogy tovább is részt vesz a küzdelemben. A Marshall—Niemzovics-, a Capabianca—Spiel­ mann- és a Tarrasch—Réthy-játszmát hatórás küzdelem után félbeszakították.

Next