Budapesti Hírlap, 1929. január (49. évfolyam, 1–26. szám)

1929-01-01 / 1. szám

n­­ i­ s... ö... ö... körkérdésre, amivel a szer­kesztőjét végleg el akarja bájolni, hogy végre fizetést kapjon. Vagy a besztercebányai dalárda egykori el­nökének özvegye, hogy a Bayor Gizi telefon­ját áruld el neki, mert fel akarja kérni in­­gyenszereplését egy koncerten. Esetleg a cselőtei rézöntőifjak körének fő­titkára, hogy engedd meg, hogy a darabodat ingyen eljátsszák. Nem úgy ingyen, hogy a közönség ne fizessen nekik, hanem úgy, hogy ők ne fizessenek neked. Majd Györgyh­ázy Gyuri, aki előtt követke­zetesen letagadtatod magad és aki most orvul, a telefondróton tör be hozzád, hogy megkér­dezze, mikor vagy otthon. Nem is szólva Lerázhatatlanról, aki azt akarja tudni, elolvastad-e már a darabját és ha nem, mikor fogod elolvasni és mikor jöhet el, hogy megmondd neki róla a véleményedet. Hát jelentéktelen a kaszinóból, akinek nem is tudod a nevét, csak egyszer ott ült, mikor másokkal diskuráltál és azt, kérdi, hogy hogy is volt az a história a taxisoffőrnél ! Vagy mit szólsz ahhoz az emberhez, aki azért hív fel telefonon, hogy elmondja: — ,,Tudom, hogy utálod a vicceket, mert már sokszor mondtad, de ez olyan jó, hogy nem álom meg, hogy el ne mondjam. Ilyen jót még nem hallottál! Őrülten fogsz nevetni!'' — És lead egy szamárságot, aminek a halla­tára már Voé pofonü­tötte Jáfetet. És teszi ezt veled abban a percben, amikor éppen bi szappan ezt ad a képed és hozzá akarsz fogni a beretválkozáshoz. Hát még Haesekné! Aki rendszerit akkor hívja fel diskurálás céljából a feleségedet, mikor vagy a történet poentjéhez értél, vagy valami fontos megbeszélni valód lenne vele, vagy pedig éppen kedves vendégeid vannak. Haesekné nem kérdez. Haesekné diskurál. Egy óra hosszat. Mit egy óra hosszat? Két óra hosszat! És hiába mondja neki, a felír súgom, hogy „Isten veled, lelkem! De most vendégeim vannak!...“ — nem hagyja abba! Új témát kezd. És ha leteszed a kagy­lót, megint felhív, hogy azt mondja: „Szét­bontottak, pedig még azt akarom elmesélni, hogy...“ Mesélni! Telefonon! Ez azonban mind­ semmi ahhoz képest, mi­kor őméltóságánál, vagy pláne őexcellenciájá­nál ülsz a hivatalában és mialatt beszélsz, megszólal a telefon. És ki kell várnod, amíg ő kis-, vagy nagyméltósága lebonyolítja a te­­lef­on­beszélgetést. És még, ha csak várnod kell! De mikor a sógornőd unokahúgának a per­­betei postamesternői kinevezése dolgában végre elcsípted őexcellenciáját és sikerül vele odáig jutnod, hogy már megértette, hogy a sógor­nőd özvegy, van egy kis háza Perbetén és semmi egyebe, mert a vagyonát hadikölcsönbe fektette és most, h­ogy legyen nekik kenyérre valójuk, hát,— mondod — kegyelmes uram, az lenne az alázatos kérésem... — hát ebben a pillanatban csilingel a telefon, a kegyel­mes úr füléhez emeli a kagylót és íme az arca egyszerre kiderül, mert Kerületi Kortes ügyvéd úr van a drót másik végén s akkor hallod a következőket: — Hogy a perbetei postamesternői állást a kis húgodnak? Nagyon szívesen! Tudod jól, hogy ha neked van jelölted, más szóba se jöhet. Hogyan? Nem! nem! Még nem ígértem el, hála Istennek! ... Igen! igen! Számíthatsz rá! Annyi, mintha már a kezé­ben lenne a kinevezés ... Kérlek! Ezer örömmel! Nincs mit! Szervusz! Kézcsóko­­mat! Hát erre mit mondj? Mi? Mondhatod ezek után őnagyméltóságának, hogy a „perbetei tanítónői állás“ . . . ? Nem mondhatod! Csak azt mondhatod háromszor egymás­után: Hordár! Hordár! Hordár! Emlékezésül arra az időre, amikor az em­berek még nem dróton, hanem hordár útján szengettek egymásnak és amikor, ha végre bejutottál egy nagyúrhoz öt percre, hát az az öt perc a tiéd volt. És akárkitől hozott közben levelet a hordár, a titkár nem vitte be addig, amíg te ki nem jöttél. És ezek után még csak ne is káromkodjék az ember? * Hát mi a fészkes nyavalyát csináljon? Azt a ffszfántilinkózó teremtésit annak az Edi­sonnak! . 3 vak. Egy van most, amely tulajdon csa­lódott lelkünkből eredt, mint sötét fel­hőből a villám s ezt úgy nevezik, hogy revízió. Rossz szó, mondjuk inkább, hogy helyreigazítás. Ezzel a jeligével apellá­lunk az igazságos Istenhez, a világ lelki­ismeretéhez, ehhez fűződik reményünk, új évünk és egész jövőnk: jóvátenni a szörnyű világrontást s ami igazságtalan­ságot és embertelenséget elkövetett a béke művén a tudatlanság és a csalárdság, azt mind helyreigazítani! Németország nagy esztendeje 1929 a jóvátétel! összeg végleges megállapítása, a megszállói­ terü­letek kiürítése, vagy új német külpolitika BERLIN, dec. 30. (A Budapesti Hírlap munkatársától.) St. új esztendő kétségkívül sorsdöntő lesz az új Németország történetében. Itt az utolsó for­dulat a háborús adósságok és jóvátételek ren­dezésében! Itt Lokome utolsó teherpróbája, Stresemann mondotta, a türelemnek is van ha­tára, Stresemann hirdette, hogy érti ellen­feleit, akik kezdenek nem bízni a from­ain­­német közeledés megvalósulásában és ha Fran­ciaország még egyre mint zálogot hatalmá­ban kívánja tartani a Rajna vidékét, akkor Németországnak más külpolitikai irányt kell keresnie! Mindez nyilvánvaló, közismert igaz­ság és ha Luganóban Stresemarin, Briand és Chamberlain elhatározták, hogy mindent el fognak kerülni, ami újabb nézeteltéréseket idézhetne elő, voltaképpen egyelőre csak a teljes szakítás lehetőségének az útját vágták el. A kibontakozás módját bizonyára nem lát­ták. Valamennyi külpolitikai probléma még egyre óriási kérdőjelként csüng a szemhatá­ron és a szocialisták külpolitikai vezetője, Braitscheid doktor, évzáró cikkében, a Vor­­wärfs-ben, minden pozitív adat nélkül csak az ismert és ma mit sem jelentő jelszót ismétel­geti : irigyjelek és reméljetek .. . A szakértők össze fognak csakhamar ülni Párizsban, hogy megkezdjék a végleges jóvá­­tételi összeg megállapítását. Németországban sok jót nem várnak e bizottság működésétől. Akár bukik, akár marad Poincaré, a franciák aligha fognak eltérni követelésétől, hogy Né­metország fizesse ki a franciák tengerentúli adósságait és hozzá adjon megfelelő kárpót­lást a francia területek háborús káráért. A belgák nem lesznek engedékenyebbek, mint a franciák és Olaszország nem fog beleegyezni a saját kvótája leszállításába. Ha tehát Anglia hajlandó is lesz Németországnak bi­zonyos könnyítéseket adni, félő, hogy egyedül marad a szakértők hivatalos tagjainak sorá­­ban. Most is a döntés a nem hivatalosan kép­viselt Amerika kezében lesz, az Egyesült Ál­lamok, mint a legjobban érdekelt fél, újból kénytelen lesz közvetíteni, amint az utolsó jóvátételi tárgyalások­­során Londonban tör­tént és minden jóslási készség nélkül is előre meg lehet állapítani, hogy a szakértői javas­lat sorsa éppen az Egyesült Államok maga­tartásától fog függni. Akik német földön még bíznak a most kezdődő tárgyalások sikerében, kizárólag Washington jóakaratára, belátására és Európa újjáépítését elősegítő törekvésére építenek. Németország fizetőképességét természete­sen többféle nézőpontból lehet megítélni. Ért­hető a németek törekvése, a jóvátétel össze­gét lehetőleg kicsire szabni és semmi esetre sem oly terheket vállalni, amelyek a világke­reskedelem kárára a német ipar fejlődésének útjait elzárnák. Tagadhatatlan, hogy az utolsó esztendők ipari föllendülése megszűnt, a német belső piac felvevőképessége csök­kent, a birodalom külkereskedelmi mérlege pedig nem javult, egyrészt, mert a külföldi államokkal a kereskedelmi tárgyalások alig haladtak előre, másrészt mert a német áru csak lassan tud új piacokat magának terem­teni. A kereskedelem és ipar, ha hosszú lejá­ratú kölcsönöket keres, pedig arra van első­sorban szüksége, kénytelen felette nagy ka­matot fizetni, ami termelését még inkább meg­drágítja. Egyetlen mód és lehetőség volna, a német ipar bajain segíteni, ha a közterheket csökkentenék, de ily fordulatra senki sem számít, sőt, ha a jóvátétel végleges rendezése az állam pénztárát még jobban igénybe venné, amint eddig történt, akkor csak újabb adók­kal lesz lehetséges a volt ellenfelek követelé­seinek eleget tenni. Az új esztendő tehát újabb gazdasági válságot is jelenthet, akár létrejön a megegyezés, akár nem, amikor a most érvényes ideiglenes londoni megállapo­dás marad kötelező és a német pénzügyi mi­niszter már most kutat új adók után, mert a jövő évi költségvetés hatszázmilliós deficitjé­nek fedezésére egyelőre nincs bevételi for­rása. A franciák azt állítják, hogy a jóvátétel és a megszállás megszüntetése között­­ jogi összefüggés van. A németek a kiürítés er­kölcsi jogosultságának hangoztatása mellett csak a párhuzamos tárgyalások lehetőségéig jutottak el, abban a tudatban, hogy pozitív sikerre nem fognak vezetni. A versaillesi szerződés értelmében az antantnak 1935-ig ki kell ürítenie a megszállott területeket és Németország lassan berendezkedik eme termi­nus betartásába. Bizonyos, hogy a birodalom, bármint reménykedjenek is Párizsban, a ki­ürítésért anyagi áldozatra többé nem haj­landó, de arra talán nem is lesz szükség, ha a Egyébként ismeretes, hogy Franciaország ál­kívánságait. Akaratlanul is összeölelkezik jó­vátétel és a megszállás megszűnése — 1935-ig, azontúl azonban már háborús intézkedés­­számba menne a megszállás fenntartása. Egyébként ismeretes, hogy Franciaország ál­lítólag biztossága érdekeiben a korábban való kiürítés esetében nemzetközi ellenőrző bi­zottságot szeretne alakítani, hogy az a Rajna vidékének katonai mozgalmait állandóan meg­figyelje, de azzal a titkos céllal, hogy ez a bizottság örökéletű legyen, míg a németek, újból versaillesi békére támaszkodva, 1935-ön túl csak a Népszövetség ellenőrzését kívánják elismerni. Egyik akadály a másikra tornyosul, állami biztosság, szuverenitás, lefegyverzés és a régi bizalmatlanság egymással küzdenek, pedig Lokamóban a felek úgy állapították meg, hogy barátok, egymás szavában bíznak és egymásra támaszkodva fogják a világ bé­kéjét megteremteni. Így fest Lokamóval, sőt Lugméval szemben is a valóság, Németország, amint a német politika vezetői egyetértően megállapítják Lokoma utján nem jutott előre, minden úgy van, ahogyan volt, csak Stresemann, Briand és Chamberlain ülnek a régi helyükön s ígérik, már nem oly hangosan, nem oly biztatóan, de még a régi keretben — a jobb jövendőt. Nos ennek a jobb jövendőnek, a­kor akar­ják, akár nem, sorsdöntő napjai elkövetkez­tek. Németországban 1929-ben csak egy prob­léma fogja a lelkeket uralni, Lokarno likvi­dálása. Így, vagy úgy. De addig, minden más mindegy. Addig Kelet, a közeli, vagy­ a mes­­szebb eső, Közép-Európa, Oroszország lassan jelentkező belső forrongása, a Balti tengeri államok végleges kialakulása, a Népszövetség, fejlődése csak másodrangú, a közvéleményt­ alig érdeklő kérdések maradnak, ment vagy­ végleges uralmába lép Lokoma és akkor az európai egyensúly problémája, London jó­­akaratú támogatásával, Párizs és Berlin iá­­nyában dől el, bár Mussolini minden esetben parancsoló tekintély marad, vagy pedig meg­dől Lobomna és akkor a birodalom kénytelen­ lesz, új politikai utakat keresni. Bár a szo­cialisták úgy mondják, hogy más út nincs, ti polgári pártok meg vannak győződve­, még­pedig joggal, hogy igenis lehetséges lesz, oly helyzetet teremteni, amely ellen fogja­ súlyozni a francia kormány részéről az adott­ körülmények között bizonyosan várható nehéz­­ségeket.. Bár a jövő eme lehető fordulatáról­ ma még keveset lehet mondani, hisz senki sera kíván a­ rosszabb lehetőségekre gondolni, mégis valószínű már ma, hogy Stresemann nem lesz hajlandó fel­elős állásban nemzetének új külpolitikai irányt adni. Stresemann volt­ Lokoma kigondolója, megalapítója és lelkes harcosa, és ha az utolsó pillanatig tartó pá­ratlan politikai hűsége nem fogja a várt gyümölcsöt hozni, Lokamó romjain kás ke­zeknek kell majd a remények új útjait­­ el­képzelni. Egyelőre Lokamó a német külpoli­tika vezérlő csillaga, Stresemann az apostola és azok is, akik mást akarnak, nem kívánják utolsó kísérleteit zavarni. Az új esztendő Lokoma jegyében kezdődik, és Németország a nagy megrázkódtatásoktól fog megszabadulni, ha Stresemann politikája győz. Jellemzi tíz ónban, hogy a hívők tábora egyre fogy és a nemzeti gondok ma nagyobbak, mint valaha voltak..."­ ­. A legderekabb Bolíviának megfelelő hadkészségéről és fel­­fegyverkezéséről a cseh köztársaság gondosko­dott. A Manchester Guardian leleplezései ez­­irányban rávilágítanak arra a Jánusz-arcú po­litikára, amelyet a csehek mint népszövetségi tagok és mint demokratikus és pacifista ál­lam folytatnak. Szándékosan használjuk a cseh köztársaság nevet, a fegyvergyártás és a fegyverkereskedelem hasznából ugyanis a Tótföld természetesen nem részesedik, hiszen iparát az egész vonalon pusztulásra ítélték Prágában, hogy az új állam középpontjának és vezetőinek szívéhez közelebb eső cseh ipar­nak a Magyarországhoz tartozás ideje alatt fejlődni kezdő zsenge szlovenskói ipar ne vél­hessék konkurrenciává. Épp úgy, mint tavaly s ez év tavaszán Kí­nában az ottani belső harcok táplálására, most a délamerikai ígérkező konfliktusok előkészí­tésére, ott találjuk a buzgó és gondos cseh fegyvergyárakat hivatalos és nem hivatalos ügynökeik egész seregével s mindazzal a tá­mogatással, amit a leszerelés buzgó előharco­saként működő cseh külügyminiszter,— tulaj­donképpen nem engedhetne meg magának. De a praktikus cseheknek, úgy látszik, az a jel­szavuk, hogy előbb gyártani, aztán kereskedni, és csak azután teljesíteni a népszövetségi tag­ságból rájuk háramló, legalább is erkölcsi kö­telezettségeket, ha ugy­an ezek egyáltalában szóba jöhetnek. A Skoda-műveknek ama tény­kedéséről, hogy Kínába szállítottak fegyvert, tudvalévően nem volt a legisízelgőbb vélemény, különösen Angliában. Sir Austen Chamberlain erélyesen tiltakozott is Prágában az ellen, hogy ezekkel a fegyverszállításokkal Benes doktor országa aktíve hozzájáruljon a távol keleti krízis meghosszabbításához és elmérge­sítéséhez. A sikert elégtétellel konstatáljuk: a kínai különböző hadseregek felszerelését nem hagyta ugyan abba Pilsen, de viszont ke­resett magának rögtön más jó felvevőképes­­ség­i piacot egy másik kontinensen, ahol a háború reménysége mosolygott feléje. Hogy ezt a ténykedését hogyan egyezteti össze poli­tikai fellépésével, a leszerelés szm­leges és szó­gazdag pártolásával, a demokrácia és a paci­fizmus fennen hangoztatásával, mások jogosu­latlan meggyanúsít­ásával — azt nyugodtan rá­bízhatjuk a Hradsin lakóira, elsősorban Benes Ede doktorra. Az ő dialektikája biztosan meg­találja az ellentétek összeegyeztetését. A lesze­relést pedig továbbra is pártolni fogja azokra nézve, akiket a békeszerződések az ő javukra brutális igazságtalansággal védtelenül hagy­tak, de még a mások leszerelésének kívánása és pártolása is megáll annál a pontnál, ahol idegen államok fegyverkezése a cseh köztár­saságnak gazdasági és kereskedelmi hasznává válhat.­­ / Budapesti RiriäP 1929 tannSr í. Jf. sxj 4 í a Budapesti Hírl­ap telefonszámai: József 444—04. József 444 05. József 444—06. József 444 —07. József 444 -08. József 444-08.

Next