Budapesti Hírlap, 1929. március (49. évfolyam, 50–73. szám)

1929-03-31 / 73. szám

26 Budapest székesfőváros Tanácsa. 7802/927. VIII. sz. Az V két elöljáróság, mint elsőfokú rendőri bűntetőbíróság 1927. évi szeptember hó 19-én hozott 1211/926. kih. ítéletével I. rendű terhelt Mandel Lipótné szatócs, budapesti (V. Visegrádi Ii. 117. sz.) II. r. terhelt Gottlieb Ottó az Óceán Magyar Konservgyár és Kereskedelmi r. t. igazgatója, dunakeszi lakost, kátrányfestékkel festőit meggyőznek az előirt jelzésnélküli forgalombahozatala által elkövetett s az 1895. évi XLVI. t.-c. V. §-ába ütköző kihágás miatt az idézett t.-c. 3. §-ainak c) pontja alapján az 5340/924. M. E. sz. rendelet 5. és 8. §-ának s a Ktk. 21. §-ának alkalmazásával mégpedig az I. r. terheltet 1 napi elzárás helyett 5 P pénzbüntetéssel és további 5 P vagyis összesen 10 (Tíz) P pénzbüntetéssel, annak behajthatatlansága esetén 1+1—2 (kettő) napi elzárással, a II. r. terheltet 4 napi elzárás helyett 20 P pénzbüntetéssel és további 60 P vagyis összesen 80 (Nyolcvan) P pénzbüntetéssel, annak behajthatatlansága esetén 44*12*16 (tizenhat) napi elzárással büntette. A két elöljáróság a felmerült 21 (Huszonegy) P 76 fillér vegyvizsgálói díj és eljárási költség megfizetésére az I. és II. r. terhelteket egyetemlegesen kötelezte, egyuttal pedig az 1895. XLVI. tc. 7. §-a alapján elrendelte, hogy a jogerős ítélet a II. rendű terhelt költségén Dunakeszi községben hivatalos kidobálás útján közhírré tétessék. Ezt az elsőfokú ítéletet a szfv. tanácsa a mai napon tartott ülésében a tiszt ügyésznek és II. rendű terheltnek törvényes határidőn belül előterjesztett felebbezése következében felülvizsgálván másodfokon a következő ítéletet hozta: A tanács az elsőfokú ítéletet az I. r. terhelt Mandel Lipótnéra vonatkozóan érdemiben megváltoztatja és nevezettet a kihágás vádja és jogkövetkezményei alól felmenti. A tanács az ítéletet a II. r. terhelt Gotlieb Ottóra vonatkozóan, minősítő, a büntetés jogalapját megjelölő és büntető részében megváloztatja s ez utóbbit az 1895. XLVI. t.-c. 4. §-ába ütköző kihágás miatt ugyanezen §. alapján a Ktk. 21. §-ának az alkalmazásával 10 napi elzárás helyett 50 pénzbüntetéssel és további 100 , vagyis öszszesen 150 (Egyszázötven) pengi pénzbüntetéssel, behajthatatlanság esetén 104~20-30 (harminc) napi elzárással bünteti. A tanács a felmerült vegyvizsgálati díj és eljárási költség megfizetésére egyedül a II. r. terheltet kötelezi s egyúttal az első fokú ítéletnek a kidobálás iránti rendelkezését épségben tartva, elrendeli, hogy a jogerős ítélet a II. r. terhelt kötségén a „Budapesti Hírlap“ című napilapban egyizben közzététessék. A tanács az elsőfokú ítéletnek egyéb, itt fel nem sorolt részeit helybenhagyja. Megokolás: Az I. rendű terheltre vonatkozóan felmentő ítéletet kellett hozni, mert nevezett a gyümölcsízt eredeti gyári tartályban és eredeti gyári jelzéssel hozta forgalomba, miért is a 130.190/918. F. M. sz. rendelet 8. §-a értelmében a nevezet, mint viszonteladó a jelzésért felelősséggel nem tartozott. A II. r. marasztalt Gottlieb Ott azt a védekezését, hogy a gyümölcsízhez felhasznált festőanyagot egy külön kis címkén feltüntette, nem igazolta. Egyébként ez a védekezés valódisága esetében sem szolgálhatott volna mentségül, mert a fentebb idézett 130.910/918 F. M. sz. rendelet szerint a gyümölcsíz festését ugyanazon a címkén kell jelezni amelyen a termék megnevezése, a gyáros neve, a védjegy, stb. van, vagyis erre a célra különálló címkét u. n. „polcunkét" nem szabad használni. Az elsőfokú.életet minősítő és a büntetés jogalapját megjelölő részében a fentiek szerint meg kellett változtatni, mert a jelzés szabályszerű alkalmazásának elmulasztásával elkövetet kihágás a 38.286/1896. F. M. sz. rendelet 19. §-a értelmében a hivatkozott törvény 4. §-ába, nem pedig az 1. §-ába ütközik és a 4. §, nem pedig a 3. § d) pontja alapján büntetendő. A büntetést a fentjelzétt súlyosabb mértékben kellett megállapítani, mert az elkövetett kihágás az elsőfokon alkalmazott büntetéssel nem volt kellőképpen megtorolva Súlyosbító körülménynek kellett venni azt, hogy a marasztalt fentebb említett védekezése szerint a saját iparára vonatkozó és már 10-ik évi érvényben levő sarkalatos szabályt nem ismeri, ami nagyfokú gondatlanságra mutat További súlyosbító körülmény volt a marasztaltnak ugyanilyen kihágás miatt büntetett előélete. A tanács ezzel kapcsolatban megállapítja, hogy marasztaltnak az a védekezése, hogy ez az első eset, hogy ellene kihágást eljárás indíttatott, a hivatalos adatok szerint a való tényállást nem fedi. A tanács az elsőfokú ítéletnek a közhírrététel iránt rendelkező részét módosította, mert a törvény célzatját a fenti intézkedésekkel találta biztosítottnak. Ez ellen az íélet ellen a kihirdetéstől vagy kézbesítéstől számítandó 15 napon belül a m. kir. földmívelésügyi miniszter úrhoz az elsőfokon eljárt kér. elöljáróságnál benyújtott fellebbezést lehet előterjeszteni. Erről a tanács az V. ker. elöljáróságot a tárgyalási iratok visszaadása mellett további megfelelő eljárás végett értesíti, meghagyván, hogy ezt a másodfokú ítéletet az iraok kapcsán a tiszti ügyésszel is közölje. Budapest székesfőváros tanácsának, mint másodfokú rendőri büntetőbíróságnak 1927. december 15. napján tartott üléséből. Buzáth dr. s. k., alpolgármester. A kiadmány hiteléül: Löwy Erzsébet kih. kezelő. PH. A Budapesti Hírlap telefonszámai: József 444—04. József 444 05. József 444-06. József 444—07. József 444 -08. József 444—09. Bruns Ti Hmus Vasárnap, 1929 március S1. **** Mit tegyünk? írta MARSCHALL FERENC dr. képviselő az Országos Mezőgazdasági Kamara igazgatója A magyar mezőgazdaság két malomkő között őrlődik. Egyformán viseli ugyanis a hazai ipari protekció és a külföld elzárkózásának terhét. Agrártermelésünk számára életkérdés, hogy exportálni tudjunk. Kiviteli lehetősége azonban két tényezőtől függ. Az egyik annak az államnak kereskedelempolitikája, ahova fölöslegei gravitálnak, a másik az agrárkérdés. A kereskedelempolitika általános iránya a gazdasági elzárkózás és főként a mezőgazdasági termelés prohibitív védelme, hogy a gazdasági önellátás elve érvényesüljön. Ez az irány mezőgazdasági kivitelünk szempontjából különösen hátrányos helyzetet teremt, amelyen nem segít a legtöbb kedvezmény elvének alkalmazása. Az átalakulást viszont döntő módon a termelési költségek befolyásolják, amelyeknek állandóan emelkedő irányzata — nem mérlegelve most más tényezőket — erős összefüggésben áll az autonóm vámtarifa ipari részével, amelynek nívóját kereskedelmi szerződéseink kellően nem enyhítették. A legtöbb kedvezmény elvének alkalmazása a kereskedelempolitika terén kétségkívül revízióra szorul. Ennek a klauzulának alkalmazása ugyanis különösen azoknál a kisebb államoknál, amelyeknek termelési viszonyai kedvezőtlenek, értékesítési lehetőségei pedig korlátozottak, súlyos hátránnyal jár. Ezek a kisebb államok a világversenyt egyenlő feltételek mellett kibírni nem tudván, előbb-utóbb kénytelenek lesznek érdekeik kiegyenlítését a kereskedelempolitikai megállapodásoknak kölcsönös viszonyaikhoz való speciális hozzásimításával keresni. A legtöbb kedvezmény alkalmazási elvének revíziója azonban nem jelent gyökeres helyzetváltozást. Tapasztalás mutatja ugyanis, hogy adópolitikai intézkedésekkel, a vasúti tarifapolitika alkalmazásával — példa erre az új osztrák tarifa — és egyéb intézkedésekkel minden kereskedelempolitikai előny érvényesülése kiküszöbölhető. Bizonyos, hogy az európai kereskedelempolitikában irányváltozás fog beállani akkor, amikor az államok ráeszmélnek arra, hogy különösen mezőgazdasági téren sikertelen minden kísérlet, amely egy-egy országot a természeti adottságok mellőzésével, a gazdasági elzárkózás segítségével akar felvirágoztatni. Rájönnek majd a mezőgazdaság fejlesztése érdekében elzárkózó államok, hogy az élelmiszerbehozatal passzív tételeinek kiküszöbölése még nem jelent nyereséget. Nem jelent különösen akkor, ha elmaradnak fontos aktív tételek. Ez az irányváltozás természetesen csak akkor állhat elő, ha a középeurópai kereskedelempolitika romanticizmusának helyét elfoglalhatja a napi politika szűk látókörű szempontjainak félretételével a teljes gazdasági józanság. Mit tegyen a magyar mezőgazdaság azonban addig, amíg a kereskedelempolitika tisztulási folyamata befejezéshez jut? Két sürgős feladata mutatkozik. Az egyik, hogy termelvényeinek versenyképességét főként olcsó árakkal biztosítsa és a lehetőség határáig fokozza. Az agrárkivitel ma elsősorban árprobléma. De az árkérdésen fordul a mezőgazdasági termelés rentabilitásának ügye is. Kétségbevonhatatlan, hogy ezen a ponton belső eszközökkel, tehát olyanokkal, amelyeknek alkalmazása tisztán rajtunk fordul, segíthetünk a mezőgazdaságon. A miniszterelnök úr előtt már régen tisztán áll ennek az elgondolásnak helyessége. Bizonyság erre híres debreceni beszédjének ez a kitétele: „A vámtarifát annak idején annak feltételezésével hoztuk meg, hogy mezőgazdasági terményeinket exportálni tudjuk elsősorban azokra a piacokra, amelyek eddig nem állottak rendelkezésére mezőgazdaságunknak, így nevezetesen Ausztriába, Csehországba, Németországba. Sajnos, e feltevések nem váltak valóra. Az említett országok ugyanis olyan vámfalakkal veszik körül magukat, hogy mezőgazdasági exportunk szinte leküzdhetetlen nehézségek előtt áll. Mi a kereskedelmi tárgyalások rendjén igyekeztünk érdekeinket megvédeni. Miután azonban úgy látszik, hogy hiába kínáltunk ipari cikkeink vámvédelméből bizonyos engedményeket csak azért, hogy exportunk mezőgazdasági téren lehetővé váljék, nem marad más hátra, mint az, hogy az autonóm vámtarifát, legalább annak egyes fontosabb tételeit, amelyek életbevágóak a mezőgazdaság rentabilitása szempontjából, sürgős revízió alá vegyük“. Hiba lenne arra gondolni, hogy a mezőgazdaság ezzel összefüggésben elnyomorító áldozatok hozatalára akarja kényszeríteni az ipart. Nem az ipari behozatalt fejlesztő, hanem a mezőgazdasági termelést elősegítő vámrevízió szükséges. Olyan revízió kívánatos, aminek költsége a mezőgazdasági népesség vásárlóképességének növelése útján bőségesen és a mainál egészségesebb alapon visszatérülne az iparnak. Bizonyos, hogy egy vámtarifa alapelveit nem lehet és nem szabad folyton megbolygatni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy részletekben ne lehessen revíziónak helye, különösen, ha nyilvánvalóvá válik, hogy például valamely iparágat illetőleg a fejlődésre vonatkozó elgondolások az idők folyamán nem váltak valóra, vagy valamely vámtételről beigazolódik, hogy az annak alapját alkotó kalkulációk ma már nem állják meg helyüket, illetőleg a megkötött kereskedelmi szerződések után e vámtétel nívója még mindig kedvezőtlenül befolyásolja egy másik fontos termelési ág életfeltételeit. Néhány tételnek belső revíziója tehát még nem jelent iparellenes tendenciát, hanem legfeljebb a vámtarifának reálissá tételét, a termelési ágak egymás közötti harmóniájának biztosítása érdekében. Másik feladat a nyugati indusztrializmus és mezőgazdasági autarkia annyira megnehezítő törekvéseivel szemben Kelet-Európa agrárnemzetei értékesítési érdekközösségének mielőbbi megteremtésére törekedni. Évek óta kísért ez a gondolat, amely ma már nem tartozik a lehetetlenségek birodalmába, mert a Duna melletti agrárállamok rá kell, hogy eszméljenek arra, hogy egyrészt a tengerentúli versennyel szemben, másrészt az európai ipari kartelkreációval szemben csak egy mentség van: a politikai szempontok kikapcsolásával a mezőgazdasági munka pénzügyi eredményét egységes eljárással biztosítani. A mai középeurópai kereskedelempolitikai irányzat revíziójáig, — amely esetleg még sokáig várat magára — nem látunk más megoldást, mint az ilyen nagyobb mezőgazdasági értékesítési érdekközösségek megteremtését. Ezáltal lassan kint áthidalhatók lesznek a kis gazdasági területek annyira szembetűnő hátrányai, ami a mezőgazdasági termelés és fogyasztás fokozatos kiegyensúlyozásához és a túlhajtott vámprotekcionizmus megteremtette akadályok lebontásához is fog vezetni. Budapest, mint ennek a keleteurópai értékesítési agrárközösségnek geográfiai központja szintén nyerne ezzel. Ez nemcsak a magyar mezőgazdaság érdeke, hanem a Nyugat indusztrializmusával és mesterséges mezőgazdasági törekvéseivel ma élethalál-harcot folytató keleteurópai agrárnépek közös sorskérdése. A bürokrácia túltengéséről szóló és a Felsőház agrártömörülésének megbízásából Bernát István által készített felterjesztés teljes szövegét közli a Magyar Gazdák Szemléje most megjelent márciusi száma. Ihrig Károly a múlt évi külkereskedelmi mérleg mezőgazdasági vonatkozásaival foglalkozik. Németországgal való külkereskedelmi összeköttetéseink politikai, történelmi és közgazdasági hátterét rajzolja meg Winkler Ferenc cikke. A számban még Kerék Mihály, Takács József és Vajna Vilmos tollából találunk cikkeket. A változatos tartalmú szám ára 1 pengő 50 fillér. A folyóiratot Bernát István alapítta, Czettler Jenő és Ihrig Károly szerkesztik. Évi előfizetési ára 12 pengő. Megrendelhető a Magyar Gazdaszövetségnél (Budapest, IX., Üllői út 26. sz.) BÚTORCSARNOK Dohány-utca 62 ÓRIÁSI VÁLASZTÉK MINDENNEMŰ BÚTOROKBAN ( RÉSZLETFIZETÉSI KEDVEZMÉNY! Amerikai rendszerrel ledeldnyösebben vásárolhat hálát, ebédlőt BÚTOR HITEL ORION,VI., Andrássy-út 52 artrobit Kárponviti bejárat, főötvös-utca sorolta ArchiValmbAn legelőnyösebben beszerezhetők, részletre is Károly«dörúa« és KÁroly«*Orút «I. az. Q * * 1» átköltözés miatt UUlUl UI& pammatos öles«, arak Lukácsnál, VII., Dohány-u 15. Részletre is. MODERN BÚTOR SZALON állandó nagy kiállítása Üllői-út 14. Hitelképes egyéneknek üss téti kedvsimény Bútorok A parfümök 1 • * 1 D'ORSAY Paris Szemle a Nemzetközi Vásár területén Pontosan öt hét múlva, május 4-én nyitik meg a Budapesti Nemzetközi Vásár, amely mindössze tíz napig, május 13-ig fog tartani. Rövid öt hét alatt kell tehát fölépíteni azt a tarka, színes és csillogó vásárvárost, amely tudvalévően arra való, hogy ünnepi kirakata, hű tüikre legyen a magyar iparnak és kereskedelemnek; amely arra való, hogy Budapestre vonzza a külföldiek tízezreit s amelyről máris bizonyos, hogy a főváros és a vidéki közönség százezrei fogják gyönyörködve és büszkén megtekinteni. A Városliget, ahol részben új területeket is kapott a Nemzetközi Vásár, most ébred hosszú téli álmaiból. A kertészek még csak most bontják a télre letakart rózsafákat, a fű még alig-alig zöldül, a fákon csak elvétve látni egy-egy bátortalan rügyet. A természet még lustán nyújtózkodik a hosszú álom után, a munkáskéz azonban már serényen dolgozik s a szorgos munka nyomán sokat ig érően bontakoznak egy fantasztikus meseváros alapjai. A Budapesti Nemzetközi Vásár központja ezúttal is a városligeti Iparcsarnok és annak közvetetten környéke lesz. A Fasor felől a főbejárat felé igyekvő látogatót már a bejárat előtt kedves meglepetés várja. A székesfőváros tanácsa ugyanis ide állíttatott két remek szoborművet. Az egyik: Toldy Mikid* harca a farkasokkal. Ugyanaz a magyar ős* erő, amelyből a magyar ipar és kereskedelem nőtt mai nagyságára. A másik: Ponyvavető hortobágyi csikós. Ugyanaz a magyar ősügyesség, amellyel a mai magyar szervezőügyesség megfogja és magához vonzza a legmakacsabb külföldit is. Maga az Iparcsarnok is új köntösbe öltözött. Kívülről újrafestik, teljesen renoválják, belül teljesen újjáépítik. Az Iparcsarnok hatalmas épülettömbjén eddig négy udvar is volt s e miatt a csarnok maga csak hosszú folyosókból állott. Most a négy udvar falait teljesen lebontották s ezúttal az egész Iparcsarnok egyetlen óriási teremmé változott. Ez a terem olyan hatalmas, olyan nagy, hogy méretei szinte félelmetesek s imponáló arányaikkal lenyűgözik az embert. Csak természetes, hogy ebben a teremóriásban sokkal különbet és sokkal szebbet tud majd produkálni a rendező művészet, mint a régi, folyosós Iparcsarnokban. Az Iparcsarnok átalakítása miatt a csarnokból kiszorultak a vásár irodahelyiségei is. Ezeknek most teljesen új épületet kellett emelni. Ez az épület, amely a vásárterület egyik ékessége lesz, már tető alatt van. A külső területeken javában épül már az autóipar hatalmas kiállítócsarnoka, ássák az alapjait a többi pavillonnak is s a kész tervekből máris megállapítható, hogy a rengeteg áruújdonság nemcsak méltó kiállításban, hanem eddig még sohasem látott ragyogó környezetben tárul majd a közönség elé. Amíg a Vásár rendezősége ilyen dicséretes módon igyekszik pompás köntöst szabni a kiállítás részére, addig Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter személyes vezetésével egy, a leghivatottabbakból álló művészi bizottság gondoskodik arról, hogy a Vásár ideje alatt a külföldi és a vidéki látogatók megismerkedhessenek Budapesten ami magyar művészeti értékkel rendelkezünk. Az ez alkalommal rendezendő kultúrnapok szolgálatába állottak az összes múzeumok, templomok, (egyházi zene, zenés misék) színházak, hangversenytermek, könyv- és képtárak, tárlatok, könyvkiadók és könyvkereskedők is. A várható nagy tömegek elszállásolásának és ellátásának nehéz problémáját a Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatala oldotta meg hibátlanul. Senkinek sem kell tartani attól, hogy nem kap megfelelő szállást, mert a pompás szervezet hibátlan jegyzéket vezet az összes rendelkezésre álló magánlakásról és szobákról s a rendezők egész serege fog a vidékiek és a külföldiek megfelelő elszállásolásáról és ellátásáról gondoskodni, mégpedig kifogástalanul. A Vásár rendezősége az érte járó összeg előzetes beküldése ellenében minden jelentkezőnek féláron való utazásra jogosító vásárigazolványt küld s ez által is lehetővé teszi, hogy az idei Budapesti Nemzetközi Vásárt, amely az eddigieket minden tekintetben messze felülmúlja, mindenki megtekinthessé.