Budapesti Hírlap, 1929. április (49. évfolyam, 74–97. szám)

1929-04-02 / 74. szám

2 A székelyek „visszarománosítása" Románia és a kisebbségi szerződések Kolozsvárról a minap meglepő hír érkezett Magyarországra. Azt írják az erdélyi lapok, hogy a Mamu-kormány bizalmas rendeletet adott ki, amelyben a hatóságokat utasítja, hogy a „székelyek visszarománosítását“ moz­dítsák elő és a székelyföldi román iskolák szá­mát szaporítsák. A Maniu-kormányt a nem­zetközi tisztesség és kötelezettségek iránt való elődeinél fokozottabb respektus jóhíre előzte meg s az a feltevés, hogy a kisebbségeknek nemcsak a szerződésekben biztosított jogait fogja tiszteletben tartani, hanem ügyeiket is nagyobb megértéssel fogja kezelni. A fent jel­zett hírt tehát elsősorban a legnagyobb két­séggel fogadjuk, mert fel sem akarjuk tenni a mai román kormányról, hogy a világ közvé­leményét csak félre akarta volna vezetni és európai viszonylatban sem legyen jobb Bra­­tianuéknál s a liberális rezsimnél. Kizártnak tartjuk, hogy Maniu Gyula való­ban vallja azt a monstruózus történelemhami­­sító tételt, mely szerint a székelyek (a széke­lyek ) oláh eredetűek lennének. A történelemtu­domány már régen eldöntötte azt a kérdést, hogy az Erdélyt már századokkal az oláhság beszivárgása előtt lakó székelyeknek a legcse­kélyebb rokoni kapcsolatuk sincs sem Erdély, sem a Havasalföld oláhaival. A rokonság vagy oláh származás vakmerő vádját egy Jorga megkockáztathatja, de felelős kormányfér­fiaknak politikájukat, különösen egy brutális, a szerződésekkel ellentétben álló elnemzetietle­­nítési politikát ilyen fogalomra felépíteni még­sem szabad. Az 1919. december 9-én Románia és a Szö­vetkezett hatalmak közt kötött úgynevezett kisebbségi szerződés 11. cikke az­ erdélyi székely és szász tömör kisebbségeknek „vallási és tanügyi kérdésekben helyi ön­­kormányzatot“ engedélyez és biztosít. Nem tekintve tehát az ethnográfiai és törté­nelmi hamisítási kísérletet, egyenesen a Nép­­szövetség garanciája alá helyezett kisebbségi szerződések flagráns megsértése lenne az em­lített intézkedés, ha valódisága bebizonyosod­nék. És még­hozzá a legtisztább, legintranzi­­gensebb székely vármegyében, Csikszéken kí­sérlik meg! A büszke lófőszékelyeket akarják eloláhosítani! És hogy tényleg akarják, annak bizonyítéka már az is, hogy eddig is 64 ro­mán nyelvű, magyarul nem is tudó tanítót mű­ködtetnek a Székelyföldön s ehhez azt kíván­ják, hogy a székelyek saját anyagi erejükkel is hozzájáruljanak. Reméljük, hogy nem igaz a hír s hamarosan meg fogják cáfolni. De ha, ami sajnos, könnyen lehetséges, valónak bizo­nyul, akkor meg kell állapítanunk, hogy ez az a tipikus eset, mely a Népszövetség szervei­nek, akiknek kötelessége a szerződések betar­tásának ellenőrzése, spontán beavatkozását kí­vánja, a­nélkül, hogy egy petíció benyújtását megvárnák. Hiszen Genfben is tudni kell az illetékeseknek, hogy egy országban, amely ilyen brutalitásra képes, s eszközeiben nem válogatós, a mártírok önfeláldozása kell ahhoz, hogy a legdurvább szerződésszegés­ből vagy elnyomatási akcióból aláírások­kal ellátott, formális kérvény jöjjön létre s benyújtóikra az egyéni üldözések ára­datát zúdítsa Hic Rhodus! Népszövetség: Kö­telességedet kell teljesítened. technikán át a közönséghez vezető utat, új faji muzsika hitvallásával találkozunk: a zsidó zenével. Az orosz tanácsköztársaság zenetudo­mányi népbiztosa, Ssábanejew Leonid röp­­iratban fejti ki az új faji iskola programm­­ját. Ssábanejew dolgozatát Közép-Európa legnagyobb zsidó zeneműkiadó vállalata, a bécsi Universal Edition német fordításban, Die Nationale Jüdische Schule der Musik címmel terjeszti, mindjárt mellékelve a zsidó zene Jibneh-Juwal nevű gyűjteményének jegy­zékét. (Megjegyezzük, hogy e gyűjteményben nem csupa kóser munka van, felvették a ke­resztény Prokoview héber dallamokra írt meg­nyitóját, Sleznicsek Kol Nidrei változatait és más nem zsidó szerzők műveit. Az olvasó kissé csodálkozik. Zsidó mu­zsika, igen is létezik? Az ó­szövetség musica sacra-ján kívül van modern faji héber zene is? A zenefogyasztók tömegének tekintélyes percentje a zsidóság soraiból került ki, fő­képp Budapesten. Egyes művészeti vagy tu­dományágakra majdnem specializálták magu­kat, így Berlinben a zenekritika teljesen zsidó kézben van, önálló zsidó nemzeti mu­zsika azonban a legújabb időkig nem léte­zett. Sőt némely zsidó muzsikus, mint Saint- Saëns Franciaországban — aki előljárt a magyargyűlölet szításában — a legvéresebb szájú nacionalisták közé tartozott. Eddig is tudtuk, hogy Mendelssohn, Halévy vagy Ma­­yerbeer, aki stáusát hazájával együtt változ­tatta, zsidó volt, kivált Mendelssohnban a faji jelleg öntudatlanul kidomborodott, ami egyik német zeneíró szerint akadálya volt, hogy művészete klasszikussá tisztuljon. Az­ nem volt titok senki előtt, hogy Goldmark bármennyire is hangoztatta a Neue Freie Presse-ben, hogy jó osztrák, ugyanakkor, amikor érdekeinek kedvezőbb volt a magyar állampolgárság — Haidót éppen úgy, mint Hu-Einstein, aki bár magát orosznak vallotta, mégis zsidó maradt. Bizet, a Karmen költője is sokszor úgy szerepel a köztudatban, mint zsidó — a németek terjesztik ezt a hiedelmet — pedig a zsidósághoz mindössze annyi köze volt — hogy Halévy leányát vette feleségül. Zsidó még Dukas Pál, az Ariane és a Kék­­szakáll szerzője, Mahler Gusztáv, a modern mesterek közül, az osztrák Schönberg, a fran­cia Milhaud és a nálunk ismeretlen, Ameri­kában élő svájci Bloch Ernő. Az önálló­ zsidó faji iskola fogalmának be­vezetése a művészettörténetbe a szovjet nevé­hez fűződik. A szovjet ugyan áthárítja a dicsőséget a cárizmusra, mert az idézett röp­­iratban olvassuk, hogy a cári uralom alatt átélt szenvedések érlelték meg a zsidó zenei nyelvet. Ssábanejew, aki a maga keresztény és már évek óta mint kegyvesztett Párizsban él, tárgyilagosságra törekedve adja elő a zsidó iskola kialakulását. Ssábanejew nem hallgatja el, hogy a zsidóság mennyire keverékfaj és hogy sokféle külső zenei behatás érte, nem­csak Ázsiában, de Európában is. Természe­tesen Ssabanejev majdnem kizáróan az orosz zsidó muzsikával foglalkozik, melynek déli és keleti muzsikáját iráninak mondja. Sze­rinte az orosz zsidók zenéjén erősen érezhe­tők magyar (?), lengyel és ukrán nyomok (melyek azok, adósunk marad vele). Meg­kísérti zenéjüket visszavezetni az ó- ír homo­fon héber méloszára. A trópusok és a zsina­góga-dalok gazdag keleti ornamentikája ma is él az orosz zsidóság énekében. Hangrend­szerük, mint az ázsiai népeké csaknem álta­lában, az öthangú skála, a bővített másodlépés csak később jelentkezik irán-arab-kaukázusi befolyás alatt. Az orosz zeneköltők: Gonka, Mussorgszky, Rimszki-Korzakov is, észrevették a zsidó dal­lamokban nyugvó lehetőségeket. Orosz és né­met zsidók figyelme csakhamar az orosz zsidó népmuzsika felé fordult. Valóságos expedí­ciókat szerveztek a dallamok összegyűjtésére. Már 1908-ban Péterváron — tehát a cáriz­mus idejében, mondja a szovjet — zsidó zenetársulat alakult, hogy anyagot gyűjtsön egy elkövetkező zsidó műzene számára. Ír­junk le egy csomó nevet, melyek közül a leg­jelentősebb Krejn Alexanderé, de a szovjet által legjobban népszerűsített a Feinberg Sa­mué, akit a magyar publikum úgy sem ismer? Nem érdemes tovább foglalkozni ezekkel az ismeretlen és jelentéktelen zsidó muzsikusokkal. Csupa másodrangú egyéniség, technikában is az egyetlen Bloch a jelentősebb, akinek Izrael szimfóniája bizonyság, hogy nem tud a zsidó frázis megbirkózni a nyugati formákkal. Az egész zsidó muzsika tisztázatlan folklór anya­gával még annyira problematikus, hogy nem érdemes rá szót vesztegetni. Annál inkább az állítólagos zsidó szellemre, mely Ázsiából ki­áradva, a nyugati muzsika felé tör­­ ­. A zsidó zenei hitvallásban az oroszoknak váratlan és hű szövetségesei akadtak a néme­tekben. Most már nincs többé szó zárt faji iskoláról, de az egész modern művészetet át­járó zsidó szellemről, melynek Mahler és Schönberg a megtestesítői. A XX. század európai zenekultúrája csődbe jutott. (Mintha Spengler alkalmi történet bölcseletét hallanék a nyugati kultúra bomlásáról.) Természetesen az antant-muzsika. A német zsidóság a világ zenei megváltója. A csaknem teljesen zsidó kézen lévő német zenekritika és zenetudomány egyre erősebben harsogja ezt a Drang nach Westen elméletet. Elég csak Paul Bekkernek, Németország egyik legolvasottabb zeneírójá­nak Neue Musik című könyvét átlapoznunk. A német olvasó eleinte észre sem vette a né­met nacionalista mezbe öltöztetett zsidó impe­rializmust, amely kezdetben hízelgett hiúságá­nak és önérzetének. Hiszen arról van szó, hogy a rohadt Európa dekadens muzsikáját két nagy mester teremti újjá: a német zsidó romantika két hőse, Mahler és Schönberg. A német olvasó örömmel vallotta a szívós pro­pagandával terjesztett hitet, hogy a nyugati mestereket, melyek között a németségnek első­rangú képviselői nem igen akadnak, elsöpri a keleti áradat. Az utóbbi időben azonban ez a zenei cionizmus, melyet pán-ázsiatizmusnak­ nevez a zsidó Anbruch zenei folyóirat, kendő­zetlenül megmutatta ábrázatát. Heinrich Béri testes kötete: Das Judenthum in der Musik elképesztő és megdöbbentő bizonysága a faj­szeretet érdekében elkövetett vakmerő törté­nelemhamisításnak. Béri mindenekelőtt igyekszik elhitetni az olvasóval, hogy keresztény és így az európai­­ázsiai zenekrízis pszichikai és történeti okait ér­dektelenül fogja feltárni. (Sokszor nem tud­juk mi ez a könyv, a kereszténység vészkiál­tása, vagy a zsidóság győzelmi éneke?) Köny­vét azért nevezte el Wagner híres röpiratáról, hogy elégtételt adjon a zsidóságnak és reá­mutasson a bayreuthi mester roppant tévedé­sére, melynek elméleti alapja Gobineau teóriája, gyakorlati pedig a Meyerbeer-gyűlölet. Ex Oriente lux — mondja Béri. Ázsia a titkok földje, két orosz komponistán keresztül tekin­tettünk be eddig a csodálatos, rejtelmes Vi­lágba: Rimszky Korzakov és Stravinszky művein. A Sacre de Printemps Ázsia apoteó­­zisa. Béri számára azonban Ázsia csak zsidó föld. Stravinszky ugyancsak pórul jár. A szovjet megtagadta tőle — akárcsak Saljapin­­tól az orosz állampolgárságot, kijelentve, hogy nem hajlandó elismerni orosznak. A zsili né­met zenei radikalizmus pedig most Ázsiát is Efansprsn Rihiäp S*er5a, 1929 'április S. (73. s&T Magyarországon járó holland tanárok, akik propagandát akarnak csinálni nekünk Szombat este huszonöt holland­ tanár érke­zett Budapestre, vezetőjük Holt Appel tanár, aki már kilenc esztendeje él Magyarországon. Tanulmányútra jöttek, nagy szeretet hozta őket ide, amint ők maguk mondják, meg akar­ták ismerni Európa mostohagyermekét, Ma­gyarországot, hogy propagandát csinálhassa­nak. Péntek délutánig maradnak Budapesten, amelynek szépségei máris elragadták vala­mennyieket, ezután Debrecenbe utaznak, majd kimennek a Hortobágyra, hogy a híres horto­bágyi csárdában megebédeljenek. Hollandi barátaink nagy elismeréssel nyilatkoztak a hatóságokról és a Külügyi Társaságról, ame­lyek igaz szívvel igyekeztek mindenben ke­zükre járni, hogy a csonka ország megmaradt szépségeit minél maradéktalanabbul bemutat­hassák nekik. A holland tanárok célja, hogy a magyar-holland tudományos, kulturális és társadalmi kapcsolatokat kimélyítsék. Holland tanárok, akik eljöttek, hogy tanulmáyozzák Magyarországot Az antant negyedszázados jubileuma CANNES, ápr. 2. (Havas.) Az antant kordiai fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnep­ségen a connaughti herceg hosszabb beszédben méltatta az angol és a francia szoros barát­ság jelentőségét. Az ünnepen leleplezték VII. Edward szobrát. A jelenlevő előkelőségek kö­zött ott volt Hodge angol tengernagy, Berthe­lot francia tengernagy, továbbá a yorki, man­­cheseri, a noricki és a cardiffi polgármester. A kormányzó kedden délétől­ fogadta az angol cserkész vendégeket A Budapesten tartózkodó angol cserkészei hétfőn este a hárshegyi cserkész­parkban nagy nemzetközi tábortüzet rendeztek. Most kerül­tek először együvé az itt tartózkodó külön­böző külföldi cserkészek: németek, osztrákok, dánok. Bravúros cserkészmutatványokkal szó­rakoztatták a közönséget és a lasszóügyessé­gekben magyarok, angolok egyaránt megle­pőt produkáltak. Kedden délelőtt az angolok megtekintették a Mátyás-templomot, utána sorra járták a Vár nevezetességeit, végül fél­­tizenkét órakor Khuen-11­éderváry Károly gróf, Magyarország főcserkésze, a Vár belső udvarán felsorakoztatta őket, majd Szuko­­váthy Imre, a budapesti Cserkész Egylet el­nöke és Molnár Frigyes dr., a Cserkész Szö­vetség külügyi főtitkára, egyenként bemu­tatta valamennyit Horthy Miklós kormányzó­nak, aki hosszasan elbeszélgetett a fiúkkal, és különösen megkedvelte a csapat legkisebb tag­ját, akit cserkész nyelven „farkaskölyöknél*­ neveznek. A kihallgatás majdnem háromne­gyed óráig tartott és a kormányzó meleg sza­vakkal búcsúzott el H. G. Spencer keleti cser­készfőtitkártól, aki kijelentette, hogy Magyar­­ország fiait épp oly vendégszeretettel fogadjál majd az angolok odakint, mint ahogyan őket itt fogadták. Kedden este a cserkészek a fő­város vendégei voltak, a Szent Gellért Szállós A Budapesten tartózkodó angol cserkészek csoportja ___

Next