Budapesti Hírlap, 1929. április (49. évfolyam, 74–97. szám)
1929-04-02 / 74. szám
Szerda, 1929 április 3. (74. sz.) Budapesti Hírlap Mussolini Chamberlainnel Firenze mellett két óra hosszat tanácskozott FIRENZE, ápr. 2. (Stefani.) Ma délelőtt 11 órakor Mussolini felkereste Chamberlain angol külügyi államtitkárt, aki néhány napi tartózkodásra a Firenze közelében levő Villa Gioiosa-ban szállott meg. A két államférfi váratlan találkozása nagy meglepetést keltett. Tanácskozásuk két óra hosszat tartott s annak során kifejezésre jutott az a szíves és őszinte baráti viszony, amely a két államférfit egymáshoz fűzi. Mussolini és Chamberlain behatóan megvitatták az általános európai helyzetet és kölcsönösen megállapították azt az egyöntetűséget, amely Anglia és Olaszország kormányainak felfogásában és azok egymás közti baráti viszonyában megnyilvánul. Mussolini ezután a Montalbano-kastélyban intim villásreggelit adott Chamberlain és felesége tiszteletére. Egy angol hölgy levele Budapestről és a magyarokról Egy Budapesten élő angol hölgy írta ezt a levelet és megfigyeléseit olyan érdekesnek találjuk, hogy leközöljük magyar fordításban: „Szeretem az első pillantásra“ — ez volt az érzésem, amikor egy szép nyári estén a bécsi hajó Budapestre hozott. Mikor megláttam a hegyeket, melyeknek erdő- és várkoronája gondosan őrködni látszott a balpár eleven, újdonsült városán, úgy éreztem, hogy képzeletem városába, az álomvárosba érkezek. És most, hogy hónapok óta itt élek, az egymást kergető impressziókból kialakult bennem Budapest szép és színes, nem mindig vidám és nem mindig szomorú képe, amely különösen vonzó lehet az idegenre, mert a Keletnek valami kis fuvallatát érezzük ki belőle. Talán ez okozza ennek a különös városnak nagy ellentétjeit is. Bőség és nyomorúság együtt. Gőgös várpaloták néznek le Tabán kunyhóira és roskadozó lépcsőire. A budai dombok ódon előkelősége és a síkságon elterülő új, törtető, plebejus Pest is mennyire különböző! Sokszor úgy látszik, hogy Budapest gazdagsága ott összpontosul a dunaparti korzón és a szomszédos utcákban. Nehéz volna bárhol is annyi bájos és elegáns nőt látni, mint amenynyi itt látható egy szép napon akár délben, akár este. Ahogy a kalapokat hordják, amilyen nagyszerű formájú cipőkben járnak, bizony páratlanok. Minden pesti nő tisztában van azzal, hogy típusának milyen ruházkodás felel meg és ez adja meg azt, amit ők „chie“nek neveznek s amit mi „smart“-nak mondunk. Az idegen szemlélő elgyönyörködik ezen, de a sok elegáns nő láttán csodálkozva töpreng: hogyan lehet az, hogy ennyi nőnek van ideje Budapesten naphosszat ebben a pazar pompában sétálni, mikor azt hallom mindenfelől, hogy milyen nagy itt a szegénység. Mindennek ellentéte: a koldusok nagy tömege, a nyomorékok nagy száma, ami bizony szomorú keleti barázdát von ennek a vidám városnak arcára. A Keletre emlékeztet Budapest szaga is. Mert sajátságos szaga van ennek a városnak, mint minden városnak. Londonnak a petróleum, a földalatti vasútról feláradó meleg levegő és az aszfalt keveréke adja meg a szagát. Budapest szaga nem ilyen könnyen elemezhető: a kávéháznak, kozmetikai szereknek és dohányfüstnek különböző elemeiből áll össze ez a szag, Budapest egyéni illata. De sok magyar otthonban is keleti vonásokat láttam azoknak tarka színeiben, szőnyegpompájában, sokszínű hímzéseiben, amelyek azonban harmonikusan vegyülnek el egymással és a keleti tarkabarkaság látszatát csak az első pillanatban adják. Egyébként a lakáskultúra egészen nyugatias. Még erősebben emlékeztetnek a Keletre a nyílt vásárok, amelyek bizony nem igen különböznek a mongol bazároktól. Színek pompáznak elő ezeken a festői és mulatságos piacokon: ragyogó gyümölcs, meg aranyosszőke kenyér, a paprika kriszonpirossága és az itteni virágok élénk színei. De csodálatosképpen ruhákat is lehet itt kapni és harisnyák, meg kendők halmain uralkodik a terebélyes és bőszavú árusítóasszony. Mindenfelől hallani: „Nagyon drága , nagyon drága“, a vásár azonban egy percre sem szünetel és valami könnyed jó kedvben folyik. Ki gondol itt arra, hogy megkapja azt az árat, amit kér, vagy hogy megkapja az árut annyiért, amennyit ígért! De az alkudozás itt elengedhetetlen szokás és egyben mulatságos szórakozás, amelyben finomra csiszolódik minden jó magyar háziasszony üzleti érzéke. A forgalom Budapesten Londonhoz képest csodálatosan lassúnak látszik. Ha valamely utca keresztezésénél át akar menni az ember, könnyűszerrel megteheti ezt a mozgó villamoskocsi előtt, mely szép kényelmesen halad, és vezetője ugyancsak érdeklődni fog, hogy sikerült-e szerencsésen átjutni. A budapesti villamoskocsi, csaknem olyan mértékben tartja tiszteletben az emberi életeit, mint a londoni a pontosságot. Mikor a forgalomról szólok, meg kell emlékeznem a budapesti „Bobby“-ról is, a forgalmi rendőrről, akinek hivatalos kötelességén kívül csudálatos érzéke van a drámai jelenetek iránt. Legalább is erre vall karjainak széles gesztusa, mely egy tüzes szónok gesztusaira emlékeztet, míg a londoni Bobby ujjának egy mozdulatával állatja meg, vagy indítja meg a forgalom hullámzását. De idegenekkel való udvariasság és előzékenység tekintetében a budapesti rendőrnek nem találtam párját. Udvariasság és előzékenység tekintetében a magyar uraknak sincs párjuk; kedves, finom modorukkal olyanoknak látszanak, mintha mindig készek lennének arra, hogy megvalósítsák a „Kiss your little hand, Modern ...“ dalát. Igaz viszont, hogy egy kissé kevésbbé őszintéknek találom a magyar férfiakat, mint az angolokat, és ennek okát a tetszeni vágyás velük született érzésében látom, mely az udvariaskodás és kedveskedő modor szélsőségeire vezet. De, azt hiszem, van még más különbség is. Az angol férfi, a felét sem mondja el annak, amit gondol; a magyar bizonyára felét sem érzi annak, amit mond. Ha egy angol leány megérkezik ide és magyar társaságba kerül, azt képzelhetné, hogy rendkívüli bájak fejlődtek ki benne az utazás közben. Ha egy magyar férfi megfogja a kezedet és tüzes pillantásokat vet reád, talán el sem hinnéd, hogy e közben nem is gondol semmit. Ha egy angol ember tenné ugyanezt, dk vetetlenül szerelmi nyilatkozat, vagy házassági nyilatkozat következnék belőle. Különös az is, ahogy a magyar férfi egy leányra ránéz. Tekintete mindig a lábnál kezdődik és oda tér vissza. Az angol ember mindig először a szembe néz és ott is végzi. A magyar lányok kevésbbé visszatartók, vagy talán őszintébbek, mint az angol lányok és a legtöbben a legkevésbbé sem titkolják, hogy életüknek egyetlen célja, jól férjhezmenni és ez a vágya itt sokkal nehezebben teljesedik, ha csupán szerelme van, de nincs hozománya, mint például Angliában. Az otthon élete itt nem olyan egyszerű, mint nálunk, mert például a nagytakarítás szenvedélye 9—11 óráig egész Budapestet elfogja és ha az éjszakát zajossá teszi a cigányzene, vagy a kevésbbé romantikus jazzmuzsika, reggel 6 órától kezdve a szőnyegek és függönyök porolásának zaja tölti el a házakat és a magyar háziasszonyok a tíz, parancsnak kevés parancsolatát tartják meg szigorúbban, mint azt, hogy 10 óráig a szőnyegeket porolják. Különös szokásnak találtam azt is, hogy érkezés idején a nagy kézfogások sorozata jön. Kezdetben azt hittem, hogy elég, ha asztalbontás után szíves fejbiccentéssel adok kifejezést köszöntemnek, mert azt hittem, hogy a többi vendég is ezt fogja tenni, de mikor láttam, hogy a vendégek a háziaszszonynak sorra kezet csókolnak, a háziúrral és egymással ünnepiesen kezelnek, akkor észrevette, hogy az itteni szokások ezt megkívánják és persze a következő alkalommal már én is mindenkivel kezet fogtam. Hanem, ami a magyar vendégszeretet illeti, az igazán megfelel hírének és csakugyan nem tudom, hol érezhetné magát jobban az ember, mint egy magyar otthonban. A magyar konyhát egyszerűen kitűnőnek találtam és annyi és olyan ízletes étel tárul itt az ember elé, hogy a gyomorra aligha lehet jó hatással, ha az ember nem tud ellenállni. De a reggeli olyan üres, reménytelenül érdektelen, különösen ha azt kap az ember, amit itt teának neveznek az emberek. Csak egyetlen kávéházat találtam Budapesten, ahol olyan teát kaptam, ami hasonlít a mi angol teánkhoz. A kávéházakról persze a cigányzene jut eszembe és bizony nem csodálkozom, hogy erről már odahaza is annyit olvashattunk. Mihelyst először volt alkalmam itt az igazi magyar cigányokat hallani, amint a régi magyar népdalokat játsszák melankolikus, tüzes módon, én is éreztem ennek a muzsikának vérpezsdítő varázsát. Nem csudálkozom már, hogy annyi magyar ember örömében és gondjában cigányzenét hallgat és nem egyszer láttam,hogy búsuló, gonddal terhes emberek felvidultak a cigányzene mellett, vagy kitörő jókedvük egyszerre csak bánatos melankóliába csapott át, amikor a cigány kedves nótáikat húzta. Ez a varázs azonban sokszor megszűnik, amikor a pénzgyűjtő tányért odatolják a mulató orra elé. Talán kissé felületesek ezek a megfigyelések és a fantázia is szerephez jut bennük. Mégis ilyennek látom én Budapestet és ilyennek szeretem. Előttem mindig az álomváros marad, az őseredeti és mindig bájos város. PADDY NEVILLE. Mottó: 2*24 Meister szappant végül kihúzza Ázsia költőjének lába alól. Ázsiát Európa számára Béri szerint zsidók fedezték föl. Az ázsiai muzsika a zsidóságon keresztül nyomul be az európai zenébe. De hát mi a specifikum a zsidó zenében? Láttuk előbb mily kevés eredeti és még ki nem vizsgált vonást mutat a zsidó muzsika, melynek így aligha lesz ereje és sodra elárasztani Európát. A szellem, feleli Béri, vagy ahogyan Bekcker mondja specifisch jüdischer Impuls. Miért éppen Mahlernek, akinek eklekticizmusa Wagnerből sarjadzik és Schönbergnek, (aki szintén Trisztánból indult el) művészete a legjellegzetesebb ez új szellem térfoglalására? Talán mert a kevés számú kiemelkedő zsidó muzsikus közül ez a kettő a legnagyobb érték? A modern zenészek közül Mahler és Schönberg fordultak el legerősebben a hármashangzattól, amely sohasem volt a zsidóság nyelvezete. Egyetlen zsidó komponista Meyerbeertől Romgoldig sem gondolkozott hármas hangzatokban. A faji atavizmus elterelte gondolkozásukat. Schönberg már tudatosan a forradalmasított zsidó lélek energiájával szabadította fel magát a hármas hangzat uralma alól. A zsidóság annyi tapogatódzás és keresés után megtalálta hangját. A lineáris ritmikus dallamos zenét, melyben nincs harmónia. Bérinek ezaz állítása kettős történelmi fajzumot foglal magában: mintha az ókorban csak a zsidóság zenéje lett volna preharmonikusan primitív és a mai neoprimitivizmust csak Schönberg technikája mutatná. A zsidó zene lényege, a melódia, a zsidó Szellemesség horizontális vonalaiban ömlik szét a modern kor melódiája. A mai zsidó mesterekből hiányzik a térérzék, a harmónia pedig térbefoglalása az időbeli dallamnak (Verräumlichung der zeitlichen Melodie). És megint zavaros összetévesztése, illetve felcserélése a vertikalizmus és horizontalizmus fogalmának, a lineáris zene egyesíti a tér és idő problémáját. A függőleges objektiválást, a hangok törvényszerűségének analízis útján való megismerését nagyon megnehezíti a zsidó alaptermészete, mely szubjektív és szintetikus. Érzései lírikusak, az epika éppen úgy idegen marad számára, mint a harmonika vagy plasztika (a harmónia a hangok plasztikája). Béri hosszasan fejtegeti a zene fenomenológiáját, szembeállítva egymással a hang és a szín fogalmát, az énekes és hangszeres világnézetet. Arról azonban hallgat, hogy a vízszintes dallamobjektiválás, amely a modern muzsika legfőbb jellegzetessége, merő ellentéte Béri faji lélektanában a zsidó pszichével. Éppen így a mechanikus gondolkodás. Tévedés tehát Mahler és Schönberg beállítása a harmónia vertikális elvének kizárólagos megsemmisítőjéül egyben a melodikai elv megteremtőjéül. A vonalmuzsikáról a Budapesti Hírlap hasábjain már ismételten elmondottuk, hogyan támadt egyrészt visszahatásképpen az impresszionizmus színharmóniáival szemben,másrészt a kubizmus primitív tárgyszemléletének hatása alatt. Kétségkívül Mahlerben sok zsidó vonás van, melyet azonban túlzás ázsiainak nevezni. A Dal a földről kínai hangulataiban a zsidó lélek keleti mílosza énekel, atavisztikus melankóliájával, ekzotikus színeivel. Viszont a Gyermekei halálára írt dalokból a hit transzcendentalizmusa, az isteni akaratban való megnyugvás olyan meggyőző erővel zeng, hogy talán igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy Mahler volt az egyetlen zsidó, aki meggyőződésből keresztelkedett ki. De ne feledjük, Mahler egész lelki habitusa, metafizikája, gesz technikuma annyira wagneri, talán még inkább mint a Strauss Rikárdé, hogy annak a szimfonikus wagneri iskolának betetőzéséül kell tekintenünk Mahler zsidó zenéjét, amelynek hasonlíthatatlanul kisebb tehetséggel, az erősen katolikus Bruckner Antal vetette meg alapját. (Mind a kettőjükben sok közös osztrák, sőt bécsi vonás van.) Béri naiv és átlátszó okoskodása Schönbergnél rabulisztikává fajul. Az osztrák zeneköltőben is az ősi héber mélosz tör föl? Igen, de még ennél is hatalmasabb ösztön: a zsidó spekulatív ösztöne. Ha Spinoza börzeügynöknek születik, nem a szubstancia fogaknával spekulált volna, hanem részvényekkel. Schönberg akkordokkal spekulál, melyek saját összhangzattanának tanúsága szerint már nem a harmónia, hanem a melódia körébe tartoznak. De, ha az ő atonális vagy polytonális akkordjait rögzíteni s meghatározni akarjuk,a tonalitás nyugati elve alapján járunk el. Megérteni, ha Schönberg harmonikus vagy a harmonikus rendszerét, mely a vertikális összefüggésekkel nem törődve, állítólag csak a melódia szavára hallgatva tör előre, spekulatívnek nevezik. Mert ez a dallam sokszor nem benső természetéből fejlődik, hanem mesterségesen ugrál, mint a kurzusok börzén. A laikus azért jön dühbe, mikor Schönberg zenéjében melódiát emlegetnek neki, mert nem tud vízszintesen hallani, dallamot elvonatkoztatni a reá tapadó zöngéktől. A laikus még mindig a hangok egymás fölött lévő összefüggését hallja. Mentől nagyobb zökkenőket ír le a dallamvonal, annál távolabbi vészhangokat szív magához, annál nagyobb harmonikus ugrások kísérik, melyeket — mint Honegger mondja — tudatküszöb alatt hatunk. Schönberg muzsikájának tehát van határozottan spekulatív jellege, intellektuális és racionális sajátossága, mely éppen az ő zsidó szubjektivizmusából fakad. Ugyanez a gondolkodás szintén fellelhető az erősen zsidó francia Mahaudnak, akinek művészetére a francia fajszellem reányomta a maga világos luoldus bélyegét. Nyilvánvaló, hogy a zsidó spekuláció dolgozik mind a kettőjükben. Abszurd ferdítés és történelemhamisítás azonban Béri részéről, mikor úgy formulázza meg véleményét, mintha ez az új zenei világnézet nem jelentkezett volna más mesterekben is, Koechlenttől Stravinszkyn át Bartókig, akikben a spekuláció mellett az ihlet talán nagyobb mértékben jut szóhoz. Schönberg zenéjét ellenfelei papirosmuzsikának hirdetik. Mélyére kell hakolni művészetének és olyan tökéletesen kiépített rendszerbe jutunk, mely valóban bámulatra méltó. Önmegtagadással, de egyúttal önmérsékléssel a meloszt is megleljük rendszerének útvesztőiben. Anélkül, hogy Schönberg nagyságát érintenék, a történeti tények elfogulatlan vizsgálatával meg lehet és kell állapítanunk, hogy: ha a mai harmóniátlan és melodikus zena igénybe veszi is a preharmónikus gondolkozás eszközeit, ha a kimerült műzene nagyobb mértékben adagolja is a nemzeti sajátságokat, az új fordulatnak és iránynak semmi köze sincs a zsidósághoz, a zsidó ösztönökhöz és lelkiséghez. Palesztina Ázsiában van, de azért Palesztina még nem egész Ázsia. Kelet és nyugat között a zsidóság nem tekinthető kizárólagos szellemi csatornának. A modern muzsikakeverék arcvonásain zsidó jelleg nem ismerhető fel. Élhetjük a faji zenék csődjét, de nem éljük az európai zenében a zsidó reneszánsz korát. A szovjet vagy Berlin szellemi expozitúrai hirdethetik a fölszabadított zsidó faj zenéjének újjászületését és hódítását. Cionista álproficiájuk az elfogulatlan szemlélet nem téveszthető meg. Korunk zenéjében autokton energiák ütköznek, a vonal és szín örök mérkőzése. Nem Európa és Ázsia harca. Még kevésbbé a keleti zsidó szellem győzelme a nyugati kereszténységen. s KÍNÁBAN a kormánycspatok győznek LONDON, ápr. 2. (Cseh távirati iroda.) Cselui jelentések szerint az északi csapatok és a nacionalista déli hadsereg véres harcot vívott Nincsaicsau közelében. Az északi csapatok vereséget szenvedtek és 2000 halottat hagytak hátra. Fengjusiang tábornok a nacionalisták legutóbbi sikerei után végképpen Csiangkaisekhez csatlakozott.