Budapesti Hírlap, 1929. szeptember (49. évfolyam, 197–221. szám)

1929-09-01 / 197. szám

2 erős ellenállásra kell számítanunk Titu­­lescu részéről, akinek a számára ennek a régen húzódó agrár­ügynek tovább húzó­dása és elkenése személyes presztízs­kér­déssé vált: az otthon megrendült bizal­mat az ő személyében ezen az úton sze­retné visszanyerni és a népszerűségbe, melyet elvesztett, így szeretné magát visszacsempészni. Persze a jog diadala Titulescu számára ismét az, hogy nem a népszövetségi eszme, nem az igazság és méltányosság, hanem a fennálló politikai érdek-óhajtások fogják a tanács nem egy tagját elhatározásában befolyásolni. Azon­ban a tanácsnak ezúttal mégis meg fog kelleni gondolnia, milyen nagy felelőssé­get vállal magára, ha nem hisznek min­denütt ennek az ügynek a jogérzést és a legitim magyar követeléseket kielégítő végleges elintézése érdekében. Viszont nincsen kétség benne, hogy Apponyi Al­bert grófnak az imént említett hatalmas fejtegetései nagyban emelik Magyaror­szágnak és ügyének presztízsét és a mo­rális atmoszférát számunkra lényegesen javították. Érdemben pedig ez az első lépés ebben az ügyben, mert azon fordul meg, ki lesz az ügy előadója, a tanács előtt. Ha Hen­derson Chamberlain utódjaként vállalja az előadói tisztet, akkor mindazok után, amiket a brit politikáról kifejtettünk, nyilvánvaló, hogy ezt csak megelégedéssel vehetjük tudomásul. Az új brit kormány azonkívül már eddig is megmutatta,­ hogy minden problémát a brit gentleman fair gondolkodásával akar kezelni, ezért az adott esetben nézetem szerint bizalom­mal várhatjuk elhatározásuk kialakulá­sát. Henderson, ha vállalja, ami még ko­ránt sem biztos, valószínűen a legalapo­sabb megfontolás tárgyává fogja tenni az egész problémát és úgy fogja javaslatait előterjeszteni. Ha viszont Henderson nem vállalná, akkor reméljük, hogy a tanács oly tagja fogja az előadói tisztséget átvenni, akit kompetenciája és ügyismerete tennének erre a tisztségre alkalmassá és ami két­ségtelen, meggyorsítaná az elintézést. Henderson b­ljelenti, hogy Anglia aláírja a fakul­tatív döntőbírósági záradékot GENF, aug. 31. (Havas.) Henderson Genfbe való meg­érkezése után a sajtó képviselői előtt nyi­latkozatot tett Angliának a népszövetség­gel szemben elfoglalt álláspontjáról. Hen­derson nagy bizalommal tekint a meginduló ülészak elé. — Valószínű — mondotta, — hogy MacDonald be fogja jelenteni, hogy Anglia hajlandó a nemzetközi törvényszék fakul­tatív záradékához csatlakozni. Henderson kijelentette azt is, hogy a csatlakozás bi­zonyos fenntartásokkal fog történni. Min­denesetre az angol kormánynak meg kell várnia e tárgyban a domíniumok válaszait. Anglia javasolni fogja a genfi értekezlet során, hogy általánosan fogadják el az 1924. évi genfi jegyzőkönyvben kifejtett kötelező döntőbírósági elvet. A leszerelés kérdésében az angol minisz­terelnök szintén nyilatkozatot fog tenni a jövő héten és valószínűleg javasolni fogja az öt érdekelt tengeri nagyhatalom értekez­letének mielőbbi összehívását. Ami a gazda­sági kérdéseket illeti, Graham, a Board of Trade elnöke, aki a hágai angol delegáció­nak is tagja volt, beszédet fog mondani a Népszövetség gazdasági feladatairól. Henderson nyilatkozatát azzal fejezte be, hogy az angol kormány Genfben mindent el fog követni, mint ahogy Hágban is min­dent megtett a népek közötti együttműködés előmozdítására. Kijelentette végül, hogy Dawes tábornoktól, Amerika londoni nagy­követétől levelet kapott, amelyben az örö­mét fejezi ki a hágai értekezleten elért ered­mények miatt. MacDonald látogatása Briandnál és Poincarénál PÁRIZS, aug. 31. (Havas.) MacDonald, angol miniszterelnök ma délután 5 óra 40 perckor Párisba érke­zett. A miniszterelnököt leánya, valamint a népszövetségi angol delegáció tíz tagja kí­sérte. Az angol miniszterelnököt a pályaud­varon, a francia külügyminisztérium, vala­mint a párizsi angol nagykövetség megbízot­­ta fogadták. MacDonaldot Briand este 6 órakor fogadta a Quai d’Orsayn. A két miniszterelnök közti beszélgetés háromnegyed 7-ig tartott, utána fogadás volt és teát szolgáltak föl, aminek végeztével Ramsay MacDonald elhagyta a Quai d’Orsayt és Poincarét kereste föl la­kásán. MacDonald és Briand beszélgetésének végén a francia miniszterelnök örömét fejezte ki a fölött a randicívül szívélyesség fölött, amel­­­­lyel a beszélgetést lefolytatták. Egyébként . gae-r-r a————————t—■ A MADÁR Elröpült. Ott ugrált és csiripelt még egy darabig a többi madár között a fán, egyszer­egyszer vissza is szállt az ablakpárkányra, azután egyszerre csak szétbontotta szárnyát (­ nyílsebesen a közeli erdő felé tartott. A kisleány a rémülettől megdermedve néz utána. Hisz az nem lehet, hogy az ő madara, melyet pici-pici kora óta ő nevelt, most el­menjen, csak úgy, minden ok nélkül Még tolla sem volt, amikor a fa alatt találta; egy skatulyába puha, meleg pelyhet rakott, ott tartotta napokig és hajnalban már felkelt, hogy etesse és még a kirándulásra sem ment el, nehogy azalatt baja essék. És most itt hagyja őt. Amíg még nem tudott repülni, úgy ugrált és futott utána, mint valami kis kutya, az egész házon keresztül-kasul. És ha elvesztette szem előtt, sírt és csipogott, akár is anyját kereső kis­gyerek. A háládatlan! A kisleány arcán kövér könnycseppek pereg­nek végig. — Mi történt? — kérdi mama, aki nagy kulcs­csomóval jön be a szobába. — A madaram f­elröpült! — mondja a gye­rek elkeseredve. — Mama megbírogatja arcát. — Ejnye! Mért is nem tetted kalitkába. Na ne búsulj, majd találsz másikat, — és kisiet a szobából. A kisleány megrázza fejét. Má­sikat! Az nem ugyanaz! Mama ezt nem érti. Különben is most annyi a dolga és mindig csak arra gondol, hogy papa várjon mikor jön haza. Igen, ha beteg volna, vagy a lec­kékről volna szó, de olyan dolgokat, amik csak neki fontosak, azokat mama utóbbi idő­ben nem veszi valami komolyan. Azokkal már jobb nagymamához menni, aki most egy hó­napra hozzájuk jött. Rendesen a városban lakik egyedül egy oly kedves kis házban, hol minden fiók tele van nyalánksággal az unokák számára. 6 1 már oly öreg, mindig csak a ka­rosszékben ül és nem történik vele semmi, neki van ideje a mások bajával törődni. Nagymama nagy figyelemmel is hallgatja végig a kisleány panaszá­t: — És a jó Isten azért adta őt nekem, hogy gondozzam, hát akkor miért ment el? — fejezi be, fejét nagymama ölébe temetve. Nagymama egy egész kicsit mosolyog, amint végigsimít unokája haján, de a kisleány azt nem látja: — Tudod, én azt hiszem, hogy a jó latén téged adott őneki, hogy ne pusztuljon el. Most már nem volt többé szüksége rád — mondotta. A kisleány felzokog: — De én úgy szerettem, mert nem szere­tett ő is engem? Nagymama csitítólag simogatja fejét: — Dehogy nem szeretett. Csak, tudod, mi­kor a madár megnő, akkor kirepül fészkéből, pedig ott az anyja van. Talán az is búsul, de hát minden madár ezt teszi. Ez már így van. A kislány haragosan veti föl fejét: — Akkor minden madár rossz — jelenti ki szikrázó szemmel. Nagymama újra mosolyog, de mintha kissé fátyolos lenne a szeme: — Nem rossz, nem rossz, — mondja csen­desen, — csak olyan az ő természete. Budapesti Him» Vasárnap, 1929 szeptember 1. (197. «b.) Apponyi tanácskozása GENF, aug. 31. Apponyi Albert gróf ma délelőtt a genfi magyar képviselet épületében megbeszélést folytatott a többi magyar delegátussal. mondotta Briand — régóta baráti szálak fűz­nek az angol miniszterelnökhöz. MacDonald viszont kijelentette, hogy bár Briand barátja és miniszterelnök is, de ezúttal inkább a ba­rátot, mint miniszterelnököt jött meglátogatni. A két államférfi egyébként beszélgetése tár­gyáról egyáltalán nem nyilatkozott MacDonald csirkéi LONDON, aug. 31. A Reuter Iroda képviselőjének adott nyi­latkozatában Ramsay MacDonald kijelentette, hogy még­­nem tudja genfi beszédének való­színű szövegét, mert előzőleg m­eg alkarja vi­tatni a helyzetet régi barátaival, köztük Erband-al. A Népszövetség igazi nagy pro­blémája a leszerelés ma­rad. — Azt hiszem, — mondotta, — az utolsó három-négy év alatt túlságosan belebonyolód­tunk a másodrangú kérdésekbe, holott a nem­zetközi megegyezés a legfontosabb. Sokkal . Iskolacipők , kizárólag színkörből cserkészcipők 30—35 P 10.­fekete 26—30 31—85 36—89 fűzős 12.50 16.50 barna 26-30 31—85 18.60 36-39 A ifizős 13.80 16.80 19.80 Turul cipőgyár r1. VII, Rákóczi-út u. VI, Király u. 30. II, Török­ u. 2.M több biztonságot nyújt két nemzet közötti megegyezés, mint egy-két hajó, ezred vagy repülőraj. A Dawes tábornokkal folytatott tárgyalá­sokról csak ennyit mondott a miniszterelnök: — Nagyon csodálkoznék, ha a csörkék nem keltnének ki a kellő időben. A startra kész Zeppelint le akarta foglaltatni egy fotográfus LAKEHURST, aug. 31. A Graf Zeppelin felszállásához minden előkészület megtörtént. Az utasok este 10 órakor a parancsnok utasítására elfoglalják helyeiket a léghajó gondolájában. A Graf Zeppelin amerikai időszámítás szerint éjjel 11 és 12 óra között, azaz 4 és 5 óra között reggel középeurópai időszámítás szerint, star­tol. A megsérült kormányfelületet kijavítot­ták. A léghajó 850.000 köbláb etángázt és 450.000 köbláb hidrogéngázt vett fel. A startot majdnem veszedelem fenyegette, mert egy Hillig Ottó nevű fényképész, aki­nek Libertyben, Newyork államban van üz­lete, kártérítési igényt jelentett be a Graf Zeppelin ellen 125.000 dollár értékben­, mert — mint állítja — helyet foglalt le a lég­hajón a világkörüli utazásra, mégsem enged­ték fel a Graf Zeppelinre. A fényképész a tomsziveri törvényszéktől csakugyan meg­kapta a lefoglalási végzést, azonban a lefog­lalással megbízott sheri nem tudta az intéz­kedést végrehajtani, mert a lakehursti repülő­tér parancsnoka vonakodott átvenni a tör­vényszék végzését. A parancsnok azzal ér­velt, hogy a Graf Zeppelin az­­Egyesült­ Ál­lamok hatóságai alá tartozó területen van. Eckener Hoovernél PÁRIZS, aug. 31. Newyorki jelentés szerint Eckener dr. re­pülőgépen Washingtonba utazott, ahol Hoo­ver elnök fogadta őt. A kihallgatás után Eckener a kormány néhány más tagjánál tett látogatást, majd a német követségre haj­tatott és ott töltötte az éjszakát. Másnap repülőgépen tért vissza Newyorkba. Két potyautas-jelöltet fogtak BERLIN, aug. 31. , Lakehurstből jelentik, hogy a Graf Zep­pelin egyik motorgondolájában két potya­utas-jelöltet fedeztek fel, akiket a repülőtér parancsnoksága átadott a rendőrségnek. Két fiatalkorú suhancról van szó, akit a Graf Zepelinnel Friedrichshafenbe akartak utazni Intézeti fehérnemű kelengyék!] Lányok és fiuk számára, | Tibrozzok - Törülközők éígynevnYott legelőnyösebben a VILe SEX VILMOS­­ Vi budapest, Jr., Kecsk­eméti­ntea 9. Emlékezés Benedek Elekre írta Szádeczky-Kardoss Lajos Hargitaváralja tanítójának illik megemlé­kezni a Székelyföld mesemondó lantos diák­járól, „Elek apó“-ról, az ő legrégibb Leni ba­rátjáról. ő volt a leghívebb határőrző székely lófőivadék, aki akkor ment haza, mikor a székely népet a legnagyobb veszély fenye­gette, az, hogy hazája után megfosztják lel­kétől, nemzetiségétől, legdrágább örökségétől. Benedek Elek kényelmes budapesti ottho­nából akkor költözött vissza székely szülő­falujába, mikor az új honfoglalók, akit csak lehetett, kiűztek Erdélyből. A legnemesebb cél vezette haza, hogy mentse a menthetőt, erősítse a székely lelket, a hitet és önbizal­mat s ezt az erős fajt megtartsa a­ magyar­ságnak. Mert amíg a székely magyar marad, addig Erdély magyarsága sem vész el. A székely humor úgy fogadta Trianont, hogy azt mondták: „Tudtuk, hogy nyert győ­zelmeink után valami nyereségünk lesz, de hogy az egész Oláhországot megkapjuk, azt nem reméltük; alig várjuk, hogy ismét elve­szítsük’*. Benedek Elekkel, kivel az egyetemen együtt hallgattuk Gyulai Pál előadásait, kö­zelebbről a Budapesti Hírlap szerkesztőségé­ben ismerkedtem meg félszáz évvel ezelőtt. Az új lap keletkezésekor ott sürgölődtünk, mint tollforgató apródok, a régi kalaputcai (most Irányi­ utca) szerény szerkesztőségé­ben, amely inkább bizalmas családi kör volt akkor, nem olyan, mint a mostani nagy hír­­lap-„üzemek­’, melyek külön palotákban, ro­tációs gépekkel ontják a betűk százezreit. Csukási József és Rákosi Jenő főszerkesztők mellett mint orákulumot hallgattak a külső munkatársak: Bayard lovagja, Teleki Sándor gróf, a Petőfi Sándor mecénása, a szabadság­­harcos, emigráns, majd garibaldista kalandos történeteit. Teleki Sándor atyai barátságában megtartott haláláig. Meglátogattak Költőn, hol megmutatta Petőfi nász vendégszobáját, a gyönyörű tájat, melyben gyönyörködve írta egyik legszebb költeményét, a Szeptember vé­­gén-t. Benedek Elek a Budapesti Hírlap belső munkatársa lett s mint ilyen vett részt 1883- ban az úgynevezett csángó-telepítésben. Nagy­szabású országos mozgalom volt az. Az Al­­duna szabályozásánál ugyanis többezer hold föld szabadult föl a vízjárás alól s arra három falut telepítettünk a bukovinai székelyekből. A Tisza-kormány támogatásával alakult bi­zottság Odescalchi Artúr herceget kérte föl a haza vágyakozók behozatalával s ő engem vitt magával segítőtársul, aki már előbb jár­tam Bukovinában s írtam az ottani magyar falvak állapotáról. A második útra elvittük Benedek Eleket is, mint a B. H. tudósítóját, azzal a kikötéssel, hogy tudósításaiban alkal­mazkodni fog a mi hivatalos eljárásunkhoz. Mert nagyon kényes kérdés volt ez a telepí­tés. Az osztrák kormány sokféle nehézséget gördített az útba s a kivándorlást akadá­lyozta. Munkásfogadás címen kellett folytat­nunk az összeírást. Ahhoz meg személyen­kénti igazolvány kiállítását követelték. Indu­lás előtt osztrák csendőrök hatalmaskodtak, az örömlövéseket váltó legényektől elvették a pisztolyokat, mert ahhoz náluk fegyvervise­lési engedély kellett. Mindezeket a kellemet­len összeütközéseket Lesi barátunk élesen ki­színezte távirati tudósításaiban, úgyhogy az ügy érdekében kénytelenek voltunk előzetes cenzurát alkalmazni, amit ő nehezen tűrt. Midőn minden nehézségen átvergődve meg- Megkezdődött a kisantant repülőversenye BUKAREST, aug. 31. A kisantant és Lengyelország repülőver­­senye megkezdődött. A jugoszláv és lengyel résztvevők tegnap, a csehszlovákok ma ér­keztek ide, ma alakítják meg a zsűrit. A re­pülés állomásai a következők lesznek: Buka­rest, Lemberg, Varsó, Prága, Brünn, Zág­ráb, Belgrád, Bukarest.

Next