Budapesti Hírlap, 1930. január (50. évfolyam, 1-25. szám)
1930-01-19 / 15. szám
• (Hangversenyek.) Jeanne Marie Darrt éveik óta népszerű és rokonszenves alakja hangverseny életünknek. Ez a fiatal francia zongoraművésznő ritka erénnyel bír: szabadon szórja képzeletének színes virágait, anélkül, hogy azok zenei gyökerükről leszakadnának s útszéli frázisok porában sikkadnának el Pezsdülő életkedvének aranykölykében gyöngyözik s könnyedén száll tova tüneményes futamtechnikája, mely ezüst szál ágként fogja körül és sohasem engedi meglazulni a mű egymásnak feszülő formaelemeit. Vérmérséklete száguld, de ízlése parancsol. Ezúttal mintha eltűnődőbb, mélyebbre pillantó lett volna az előadott romantikusok, Mendelssohn g-moll versenyének, Schubert Wanderer- fantáziájánnak és Liszt Spanyolrapszódiájának megszólaltatásakor. A kísérő filharmonikus zenekar élén Deutsch Antal, a münsteri Opera karnagya állott, aki pályafutását éppen legkitűnőbb zenekarunk légkörében kezdte, ahol mint cemballista ismételten tett ösztönös zenei biztonságáról tanúságot. Ez a biztonság különösen ritmikai irányban csiszolódott tovább, mert a fiatal színházi karmester ma még a drámai lüktetés szabatosságán keresztül jobban tudja a művet egységbe foglalni, mint a koncertáló, szeszélyes dallamvonalak, dinamikai ellentétek, különböző hangszercsoportok színeinek kidomborítása, vagy éppen szándékos kiaknázása által. Deutsch Antal művészetének ez a fegyelmezett és bevallott becsületessége nyitja meg számára az utat a magasabb fejlődési lehetőség irányában, melyet más fiatal karmesterek önkényeskedőpózaikkal erővel elkerülnek, hogy sohase találjanak oda többé vissza. Beethoven Coriolam-nyitánya és Liszt Tasso című szimfonikus költeménye is ezt a felfogást tükröztette. Mindkét művész meleg ünneplésben részesült — Szedő Miklós ária- és dalestjén Mozart- és Verdi-áriákat, továbbá Schubert, Kodály és Ielen-dalokat énekelt. Szép lírai tenorja a hangversenydobogón nem érvényesül ugyanolyan erővel, mint a színpadon, ahol Szedő alakítását érvényi mozzanatokkal és színészi intelligenciájával tudja gazdagítani. A közönség azonban fenntartás nélküli gyönyörködésének adta kifejezését minden egyes szám után. A hangversenyen értékes szavalóművész,nőt ismertünk meg B. Andersen Felicia személyében, aki Andersen György költőnek testvérhúga. Ez a vérrokonság nem tagadható le, mert a művésznő Vörösmarty, Petőfi, Tompa, Babits, Ady és Kaffka Margit, tehát más-más korok és irányokat képviselő költők lelkivilágában olyan otthonasságot árult el, a prozódiia olyan finomságait juttatta érvényre, melyek nem bemutatkozás alkalmával, de hosszú évek alatti folytonos tanulmányok és nyilvános szereplések után is meglepőek. Ezeket pedig a veleszületett készségen felül a környezet befolyása fejleszthette csak ki. Brezó Margit, Jagerné tanítványa, szombati ária- és dalestjén elsősorban komoly, stílusos előadókészségével vonta magára a figyelmet. Abba hajló mezzoszopránja a kezdeti idegesség után egyre szebben bontakozott ki, intonációja biztosabb, hangvétele simább lett a további előadás során. Gluck, Donaudy, Brahms, Grieg-szerzemények mellett szóhoz jutottak magyar szerzők is, Roubal, Szabados, Tarnay, Perényi, akinek Ady versére szerzett „Kis karácsonyi éneke* * finom harmonizálása által aratott tetszést. A közreműködő Sándor György vérbeli zongoratehetség, különösen Prich Géza markáns ritmusú Toccatájának tudott erős accentust és folyamatosságot adni. (V. M.) * (Műkedvelők versenye.) Az országos műkedvelő versenyek során februárban kezdődik meg Debrecenben a debreceni kerülethez tartozó műkedvelői társaságok versenye. Erre az alkalomra ötven műkedvelői társaság érkezik Debrecenbe, ahol tíz héten keresztül fognak tartani a versenyek, amelyeket a vagyongyár hatalmas új színháztermében tartanak meg. • Heti hangversenynaptár Vasárnap: Mihalovich-emlékünnep. (Z. 4. e. 11.) — Békeffi László konferanszestje. (Z. fél 6.) — Hétfő: Gina Pinnera ária- és dalestje. (V. 8.) — Bach—Händel-est. (Z. fél 9.) — Kedd: Lucie Stern zongoraestje. (V. fél 8.) — Robert Emmy ária- és dalestje. (Z. fél 9.) — Szerda: Jeanne Marie Darré zongoraestje. (Z. fél 8.) — Csütörtök: Orest Noverro táncestje. (V. fél 9.) Stránsky, Bárány, Bálint. (Z. fél 9.) — Péntek: Könings Annie ária- és dalestje Szmatana Erzsi zongoraművésznővel. (Z. fél 0.) — Szombat: Orsz, Dalosszövetség hangversenye. (Z. fél 6.) — Vasárnap: Filharmóniai főpróba. (Z.12.) — Tarnay Alajos szerzői matinéja. (Belv. Sz. 11.) — Karinthy Frigyes és Horvát Henrik előadóestje. (Z. fél 9.) — Jentzsch-Freitag Ilse zongoraestje. (I. kam. terem fél 8.) A SZÍNHÁZAK HETI MŰSORA Uj színház. Vasárnap d. o. Isaknei bácsi gyermekuraháza — Belvárosi Színház. Vasárnap d. o. Tornay Alajos szerzői matinéja. M. kir. Opera- Nemzet-Bérlet Kamarai Város. VI* Belváros Magyar Király Főv- Művész Úi Színház Andrássy-út Roya Orfeum Vasárnap Casldi-Császár és kom Amihez minden aKatica-Liliom Utolsó kalard Hamupipőke Tommy és Társ« Notas kapitány Ergo város Man katonája Rastelli A néhy ház» Fia Lély 10 mii db.A rők barátja— Szökik az assz.Matyixa sz. sz. 1. Naftalin-Sisters Feleségem part Dybuk Mari katonája Rastelli Hétfő Mohács B-Oj Ha naíd , tréib-Aida Matgit a sz sz. Naftalin-Sisters Feleségem parf Béla aki 26 éves Man katonája Rastelli Kedd Figaro házas agasplójLégy jó mindhai K 19 A krétakör Kathaún éjszaka Utolsó kaland-Sisters Feleségem parf Béla aki 26 éves Man katonája Rastelli Szerda Karenina Anna Bró A fösvényd .9 A sirály Ernán) AB Matyika sz sz. 1 Naftalin Alomkiályné Sisters Feleségem pari Dybuk Mari katonája Rastelli Cütörtök Parasz D., Bajaz DióLégy jó mimihat. A sirály Ki? Szókik az assz. Matyika sz sz. 1. Naftalin Álomkiralyné Suters Feles gém p rf Béla aki 26 éves Mari katonája Rastelli Péntek A tenor C 17Hain., dél , este A 20Ara m. assz. ért-Bűvös vadász CD Júliusi éjszakai Utolsó kaland Álomkiályné Sisters Feleségem prfBéla aki 26 éves Man katonája Rastell Szombat A Zsidóné 68 Szószmondó assz K 20 Hajnatb., délb-Katea-Matyia sz. sz- 1. Naftalin Álomkirályné Sisters Feleségem part Béla aki 26 éves Mar katonája Rastell' Vasárnap A cremonai heg. A kréta köz-Nem éld mu és n.Katica Marsall, 12, 3Tizennyolcévesek Túl az Óperenc. Dia sze e em Nótás k pitány Ego város Man katonája Rastell'Tannhäuser-Légy ,a mindnal. A sirály-Lokik az assz. Moltyika sz. sz. Ndftalin Álomkialyné Sitei s Feleségem pair. Béla aki 26 éves Mari katonaja Rastelli B.H FELESÉGEM PARFÜMJE. Szerelmi komédia 3 felvonásban. Minden este 8 órakor. Minden hölgylátogató egy üveg „La Danse“ parfümöt kap ajándékba. Fővárosi Művész Színház. Rózsavelgyi hangversenyei Jeanne-Marie Darrt, egyetlen zongoraestje jan. 22. Műsor: Beethoven, Chopin, Ravel, Saint-Saens, Strauss—Dohnányi, Schatzwalzer stb. Népszerű helyárak: Gina Pinnera dalestje jan. 24 (nem 20). A chicagói Manhattan Opera primadonnája, Cusolina Giannini mellett a világ egyik legnagyobb drámai szopránja. Jetzsch-Freytag Ilse zongoraestje jan. 26. F. Takács Alice (hegedű) és Győri Pál dr. (ének) zenekari estje jan. 27. V. félnyolc. Kemény Rezső hegedűestje Pető Imréné dalénekesnő közreműködésével jan. 28. Műsoron Dvorák ritkán hallható hegedűversenye. Dohnányi Beethoven—Schumann-estje febr. 1. Népszerű helyárak. Kodály vezényletével Bach Actus tragicus, Beethoven C-dúr mise. Tihanyi, Basilides, Keékelyhidy, Szende, Székesfővárosi Énekkar, Filharmónia. Febr. 3 Kreszné-Sztojanovits Lily dalestje febr. 5. Gieseking Walter zongoraestéi febr. 7. (Zongorabérlet), febr. 11. (Lyrabérlet). Giesekinget Horowitz mellett a fiatalok legnagyobb zongoristájának tartják. Palestrina kórus a capella estje febr. 13. Quartin Anna dalestje febr. 14. Dohnányi és Waldbauerék febr. 20. népszerű helyárakkal: Forellenquintett stb. Balázs Árpád magyar nótaestje febr. 23. (Vasárnap.) Basilides Bach—Händel-estje rvárc. 1. 2% órás kacagás Általános elismerést fog kiváltani leltári árusításunk minden cikkének olcsósága! Kittien cikkünk ilyen olcsói " 'in rr ~ "tt" • " iiinmin mm i iiiiiim■■■■■■■— Crepe de Chine Gyermek nappa bőrkesztyű minden nagyságban ........................................_ Bélelt bőrkesztyű női és férfi elsőrangú nappa___ Bélelt trikókesztyűs bolyhos béléssel női és fért__. Csíkos selyemnadrág minden színárnyalatban ... ... | II.20 r r Színes reformnadrág_____ Nadrágkombiné mines. Széles csipkével és bimelva... ___ Melltartó Jó off on bét, csipkéa__...___ k. Dupla trillből, csipkévé. P 1.20 Zsebkendő színes bordűrrel.........._.............. m öves harisnyatartó női. színes brokátból ................ _ Cérna fátyolharisnya a legkiválóbb minőség .................... Téli melée harisnya Férfizokni mintás. Jó pamutból ........ _ 1 .28 . 98 .78 Férfi sportharisnya eszkop és divatkockás . ............_ _ _ Kemény férfikalap ló gyapiúminőség divatfazonokban... ... Oxforming gallérral a legstebb klifterben.._ _ Pupiming fehér és színes, dupla, bélelt mellel _ Hosszú köppernadrág 3 gombér P.Ovid P 2.10 Női lakk és divatbőrcipők magas és trotteer sarokkal .. . Férfi félcipő barnaén fekete, különféle fazonokban . ... ...________p 12.80 Téli házipapucs nőt, galléros ............................................ _....... Férfi, magasszám. csattomP 5.20.18 11.48.68 1 1 5 E - I 13 14 4 .48 .50 70 .50 .80 .50 .80 .70 tiszta selyem, méterje_________| — már csak egyes színekben Crepe de Chine imprime tiszta selyem, már az aj tarázni minták ki Japonais imprime gyönyörű mintákkal _______ Kascha ruhaszövet kockás és bordfirős, 70 cm széles ... _ Gyapjú crepp és kasán különféle színekben_________ Teniszflanell kitűnő mosó __________________ -JTM Silk divatműselyem Goldberger-féle mintás ruhaanyag _ _ tai lepedővászon Jó pamutminőség ........... .*• _ tf-személyee etkezőkészlet kockás pamutdamasztból ... — Gyapjú axmmster perzsám vitéz. 300 V200 nagyság...........— — Brüsslel ágyelő rojtozott, Igen htrtja nlmMff, WXW mm. Lezión átvető rojtozott. karamánia esőrö«fl_ fa flanelltakaró 140 vi90 cm. virágos vagy kockáé— _ _ Színtartó mosófüggöny 2 szárny, 1 drapéria . . — Kötött gyapjujambó szép színekben, mintázott Nadrág-kamasni ____ számonként P —.60 fillér áremelkedés Gyermek kötött mellény jó gyapjúból 2—12 éves kotig Női gyapjú oroszka mintás, kötött gyapjúból ... _ _ _ _ _ Női gyapeolin ruha a legdivatosabb globnis fazonokban _____ Fiú sportöltöny Eg01* k,h"kM!" számonként P 1.— áremelkedés 15 l 1 1 .66 1 1 3 .M '»98 .20 M M .98 .803 19 6" 6" r 3 41 13 15 8 10 .90 Jó felgyülemlett maradékainkat most minden képzeletet felülmúló olcsó árakon vehet meg immmnmn Rákóczi-út 74 Postai megrendeléseket utánvéttel most is szállítunk A „Koncert“ R. T. rendezései Jegyárusítás: Váci utca 23. Tel.: 884—64. Békeffi László konferansz-estje ma fél 6-kor a Zeneakadémiában. Bude Stern zongoraestje kedden V. fél 8. Crest Roverro táncestje23-án V. fél 9. Könings Annie ária- és dalestje Szinetsa Erzsi zongoraművésznővel 24-én.. Szikra Lajos hegedüestje febr. 2. 7. fél 9. Janina Familier-Hepner zongoraestje febr. 3. Dresdner Streichquartett kamaraestje febr. 6. Fedők Sári és Szilágyi Imre dr., az 500 éves magyar dalciklus II. része febr. 7. Z. Zathureczky Ede hegedüestje febr. 7. Mary Askra ária- és dalestje febr. 10. Sinnyberger János zongoraestje febr. II. IV. Kamarazenekari Est febr. 15. Vezényel: Komor, közreműködnek Vajda Panni és Klein Pál.Ungár Imre zongoraestje febr. 18. Carlos Buhler zongoraestje febr. 20. Cecil Bonvalot és Suzanne de Livet szonátaestje febr. 21. Thibaud hegedűestje febr. 28. a legközelebbi bérleti hangverseny. Wiener Sängerknaben Kórus februárra hirdetett bérleti hangversenye ápr. 10-én lesz. * (A csúnya lány szereplői.) A Fővárosi Művész Színház legközelebbi újdonsága A csúnya lány című operett lesz, amelynek főszerepét Biller Irén játssza. A darab több, főbb szerepét Szokolay Oily, Kabos Gyula, Delly Ferenc, Gózon Gyula, Rubinyi Tibor és Horváthy Elvira játssza. * (Változás a Színész Szövetség vezetésében.) A Színész Szövetség vezetését tekintettel Molnár Dezső gyengélkedésére ideiglenesen Hegedűs Gyula vette át. t.