Budapesti Hírlap, 1930. február (50. évfolyam, 26-49. szám)

1930-02-01 / 26. szám

2 cek előtt állunk, de a szerződések lényege biz­tosítva van és emberi számítás szerint bizto­sítva van az is, hogy a szövegekben való meg nem egyezés ürügye alatt a hágai eredmények felboríthatók ne legyenek. Semmi ok sincs te­hát arra, hogy Bethlen István grófot és Hágá­ban való legelső munkatársait, Walkó Lajos külügyminisztert, Wekerle Sándor pénzügy­minisztert és Korányi Frigyes bárót teljes szívből ne üdvözöljük és ne mondjuk meg ne­kik azt, ami minden becsületes munkáért ki­jár, t. i. köszönetünket. Az Isten­ őket sokáig éltesse. (Hosszas éljenzés.) Weiss Fülöp beszéde — Amikor a hatásos felköszöntő után a szót a magam részére veszem igénybe, úgy ez tisztán azon okból történik, hogy a minisz­­terelnök úrnak, Bethlen István gróf őnagy­­méltóságána­k, a magyar pénzügyi körök ne­vében, a Hágában, elért nagy sikere alkal­mából, legbensőbb Szerencsek! vonatainkat fe­jezzem ki és hálás köszönetünket tolmácsol­jam. — A Hágában történt megállapodásoknak az összes érdekelt ál­amok szempontjából­ nagy fontosságuk van,­ ha különösképpen Magyarországra nézve bírnak epoch­dil's jelen­­tőséggel. És pedig nemcsak azért, mert mi­­nálvató az utolsó esztendőidben, főként a kül­földi viszonyok reflex hatásaképpen, pesszi­­misztikus hangulat kapott lábra, amelynek megoldoltságát teljes mértékben a mi gazda­sági viszonyainkban nem lehet megtalálni és amely sötétl­átás és kishitűség ellen a Hágá­ban elért eredmények képezik a legjobb gyógyeszközt, hanem azért is, mert őnagy­­méltóságának államférfiúi bölcsességgel Ma­gyarország pénzügyi szuverenitását sikerült visszanyernie. Az ebben rejlő előny, vak­ár mint az a körülmény, hogy a hágai megállat­­­ludások politikai kihatásukban is nagyon fontos és régen vajúdó kérdéseiknek egész komplexumát hozták nyugvópontra, annyira súlyosan latbaeső tények, hogy ezekből kifo­lyó, az ország helyzetének általános alaku­lása szempontjából nagyon lényeges javulás remélhető. Magyarország az összeomlás óta a népszövetségi kölcsön kivételével még bősz­­kzúlejáratú kölcsönöket nem tudott szerezni, most pedig arra számíthatunk, hogy az állam pénzügyi függetlenségének visszaállítása le­hetővé fogja tenni, hogy a hágai megállapo­dások révén Magyarországon az állam hitel reneszánsza következzék be.­­ Pénzügyi körükben nagy megelégedést keltett, hogy a miniszterelnök úr magáévá tette a Magyar Nemzeti Bank az­­ország hatá­rain túl is kimagasló tekintélynek­, örvendő eb­nökének, Popovics Sándor őexcellenciájának azt a felfogását, hogy hosszúlejáratú kölcsö­nök csak hasznot hajtó beruházások céljaira ve­hetők igénybe. Nem szenved kétséget, hogy a külföld ezt a mentalitást igen magasra érté­keli és amennyiben ez az elgondolás a Pro­gramm végrehajtásánál is érvényesülni fog, úgy ez a magyar állam és a magyar rXagán­■ gazdaság hitelének újabb­ megerősítésére fog szolgálni. Egy ország hitelének jó megítélése a gazdasági életnek egyik alaposzlopa.­­— Szent az a meggyőződésem, hogy Hága —­ Mikor a Pesti Lloyd Társulat elnöksége azzal a felszólítással tisztelt meg, hogy a mai estén a hágai konferencia eredményét a gyár­ipar nevében méltassam, örömmel fogadtam el ezt a felszólítást, egyrészt a téma aktuali­tásánál fogva, de azért is, mert ezt a felada­tot teljes meggyőződéssel tudtam vállalni.­­ Teljes tudatában vagyok annak, hogy a körülmények a­ téma száraz taglalását kíván­nák úgy annak természete miatt, mint arra a helyre való tekintettel, melyben a mai estén összegyűltünk és mely az üzletvilág sajtóor­gánumának székhelye. — Azonban őszintén megvallom, hogy nem vagyok képes ezt a száraz hangot megtalálni, amikor Bethlen István gróf működéséről van szó, akinek küldetése nyilván az, hogy Ma­gyarországot ezeréves történelmének egyik legtragikusabb fázisául mintse át és aki ezen misszióját lépésről-lépésre oly fényesen telje­síti. Képtelenség lenne az a gondolat, hogy Bethlen István­ gróf kormányzását egy pohár­­köszöntő keretében méltassam. Ez a feladat a történelemnek marad fenntartva, melyben ő­­a világ­ nagy államférfiéi sorában is dicső he­lyet fog elfoglalni. Azonban,­ha a lefolyt hágai hetek eseményeit nézem, szembeötlő tulajdon­ságai között, amelyek kormányténykedését ál­talában jellemzik, ki kell ragadnom az intuí­ciónak, az előrelátásnak, a hidegvérnek és következetességnek ,azt a rendkívüli fokát, mellyel minden fontos akcióját csendben elő­készíti, ,a­ cselekvésre pedig a legalkalmasabb időpontot nyugodtan, bevárja, gyakran „lát­­­szólag nem törődvén a türelmetlen közvéle­ménnyel, amely módszereinek helyességét néha csak későbben, a történelmi távlat objektív légkörében ismeri fel. —■ Ez a szellemi fölény és ezek a jellem­vonások magyarázzák meg annak a tervnek megfogamzását és fokozatos megvalósítását, melynek első fázisait az olasz barátság meg­pecsételte, Franciaország velünk szemben fennállott elfogultságának eloszlatása, Angliá­val és Németországgal való jó viszonyunknak ápolása jellemzik és melyek mindmegannyi nélkülözhetetlen előfeltételei voltak eredmé­nyes szereplésünknek Hágában. ■ Hogy azután az így évek hosszú során át , gondosan előkészített­ talajból kisarjadjon az elért eredmény, erre döntő volt a Hágában kifejtett szívós ellenállás után annak a pszi­chológiai pillanatnak felismerése, melyben az ellenállás folytatása csak az addig elért ered­ményeket veszélyeztette volna. A távoli szem­lélő is felismerhette, hogy a tárgyalásoknak megszakítása esetén azoknak későbbi, újbóli felvétele reánk nézve a mostani elértekhez csak megközelítő eredménnyel sem járt volna. Ebben az esetben ki lettünk volna téve annak a veszélynek, hogy később a politikai konstel­láció reánk nézve kevésbbé kedvezően alakul , és mert lemondtunk volna arról az előnyről, hogy a különféle államok Hágában egybe­gyűlt miniszterei az összes tárgyalások be­fejezésére törekedvén, ezen hangulatban bi­zonyára inkább voltak hajlandóak a reánk­nézve kedvező kompromisszumra, mintha ké­sőbb a magyar ügy külön került volna tár­gyalásra. — így látom én és így ítéli meg a gyár­ipari társadalom a lefolyt eseményeket. Ha már most azokat az értékek­et kutatjuk, ame­lyeket az elért eredmény jelent,­ ezeket abban látom, hogy az optánsok és a többi, a lefog­lalások által károsultak igényei a győztes hatalmak, valamint az utódállamok hozzájá­rulásából kielégítést nyernek, " hogy Magyar­­ország az általa más címeken vállalt­ és a fenti összegeknél jelentékenyen kisebb fizeté­sek árán akár reparáció címén, akár más címen ellene támasztható háborús követelé­sektől egyszer és mindenkorra megszabadult és hogy végre megmenekültünk a lidércnyo­más alól,­­melyet az okozott, hogy sohasem tudtuk, várjon mennyit is lehet rajtuk tulaj­donképpen követelni.­­ De különös súlyt kell helyeznünk az el­ért pénzügyi szuverenitásra, mely erkölcsi vonatkozásban leveszi a nemzetről azt a vég­telenül lealázó érzést, hogy saját ügyeiben neon tud maga felett rendelkezni, anyagi te­kintetben pedig a jövőre megkíméli az or­szágot azoktól a súlyos károktól, melyeket gazdaságunk a múltban az eléje szabott kor­látok folytán­ kénytelen volt­ elszenvedni.­­ Elegendő utalni azokra a súlyos hátrá­nyokra, melyeket a külföldi kölcsönök fel­vétele elé gördített akadályok okoztak. Ezek­ből folyólag kellett lekerülni a napirendről az államvasutak rekonstrukciójának, útépí­tési programmunk túlnyomó részének és rész­ben ez okból kellett szünetelnie az építési tevékenységnek, mely munkáknak elmaradása egyik oka a mai gazdasági depressziónak. — Nem ámíthatjuk magunkat azzal a re­ménnyel, hogy ez a depresszió máról-hol­­ilapra engedni fog. Az egész ország ismeri a mezőgazdaság bajait­: az ipar nehezeit­­és sok esetben eredménytelenül küzd a termelés nívójának fenntartásáért, a munkanélküliség terjed, a kereskedelem kétségbeesett tusát vív a létért, • a középosztály, háborús sebei ma sem hegedtek be, az életstandard al­ább­­szállt és­­ az adók ilyen körülmények között fokozottabb mértékben éreztetik súlyukat. Olyan bajok ezek, amelyeknek elmúlását egy csapásra józan ésszel nem lehet várni.­­ Azonban a hágai egyezmény mintha az első fénysugarat jelentené politikai és gaz­dasági láthatárunkon, mert a pénzviszonyok megfelelő alakulásával a gazdasági javulás felé az első lépést jelenti. Előnyös kölcsönök felvételének most már mi sem állja útját és csak logikus lenne, ha a politikai légkör feszültségének enyhülésével a szomszédáll­amok­­kal való viszonyunk is idővel javulna, ame­lyekkel való gazdasági egymásra utaltságunk nem szorul magyarázatra. Végül nem szabad lebecsülni azokat a lehetőségeket, melyeket az összes európai államok lelki közeledése egy­máshoz jelent a közös bajok orvoslása szem­pontjából, mely közeledésnek a hágai konfe­rencia kétségtelenül utat nyitott.­­ Természetes, hogy a kölcsönök felvéte­lénél a legnagyobb önmérséklettel kell eljár­nunk és hogy azoknak felhasználásánál a produktivitás és a takarékosság elveit a leg­szigorúbban szemmel kell tartanunk.­­ Hallottuk a képviselőházban a hágai egyezményt illetőleg elhangzott kritikákat, melyek nézetem szerint a felszólalók pártál­lásában lelik magyarázatukat. Azok azonban, akik mint mi, a gazdasági ,életben állunk és a gyakorlatból: ismerjük a nagy­­ horderejű tranzakciókra vonatkozó tárgyalások folya­mán minduntalan felmerülő nehézségeket —­ és alapjában véve egy ily természetű tárgya­­lás volt a hágai konferencia is —­ tudjuk, hogy mily nehéz ilyenkor az ellentétes érde­kek kiengesztelése, meg tudjuk ítélni, mit je­lent a Hágában lefolyt sikeres küzdelem any­­nyi hatalmas partnerrel, kik tegnap még el­lenségeink voltak­,­­ kilőnek újabban, megszer­zett rokonszenve és megbecsülése irányunk­ban azonban csak megerősödhetett annak a magas szonvelvadt, bátor és kitartó harcnak láttára, melyet Magyarország reprezentánsai velük vív­tak, bizonyságot téve­ arról a magas kulturális, erkölcsi­ és szellemi színvonalról, amely hazánkat mindig jellemezte és­ amely valódi fokmérője egy nemzet nagyságának. —­ És ezért szívünk egész melegével üdvö­zöljük Bethlett, István gróf miniszterelnököt és üdvözöljük Walkó Lajos külügyminiszter, Wekerle Sándor pénzügyminiszter és Korányi Frigyes, báró . F őexcellenciáikat, a­kíré ’ közremű­ködésükkel ezen ügynek oly ' nagy . Szolgálato­kat tettek,azon­ alkalomból, hogy meg­szabadították az országot a reparációs köte­lezettségek súlyos gondjaiból, mely a háború befejezése óta állandóan reánk nehezedett; hogy a lefoglalások által sértett magyar jo­goknak érvényt szereztek'; ‘ hogy megszüntet­ték a­ reánk '.súlyosodó pénzügyi gyámságot és megalapozták egy jobb politikai és gazdasági jövő reményét. Fellner Henrik: Hága az első lépés a gazdasági javulás felé BOLDOGSÁG Irta Lőrinc* Miklós I. Madarász Gáspár a világ legboldogtala­nabb, legnyomorultabb teremtése volt. Angol­kóros, púpos, rút betegtüdejű. Huszadik évéhez járt már közel, de még soha életében meg nem állott a maga lábán. Az orvosok az első években biztosították szü­leit, akik egyébként földhözragadt szegény emberek voltak, hogy Gáspárból majd csak embert csinálnak az évek. Az évek azonban teltek-múltak a nélkül, hogy Gáspár állapotában a legkisebb javulás állott volna be. Lassan-lassan az idő múlásá­val szülei felhagytak minden reménnyel. Be­látták, hogy Gáspárból sem az évek, sem az orvostudomány nem fognak kenyérkereső em­bert faragni sohasem. Gáspár egész életére odanőtt a rozzant, két­kerekű tolószékhez. A szűk, kétszobás, külvárosi lakás volt az­­ egész világa, amit nem hagyhatott­ el soha­sem. Apja, anyja egész nap munkában voltak, hogy megkeressék a mindennapi kenyérre va­lót, ő pedig azalatt otthon őrizte a lakást és olvasott...­­ Az olvasás, a könyv volt Gáspár­­ szomorú életének egyetlen öröme, célja, értelme. Egész n­ap, kora reggeltől késő­ estig olvasott. Válo­gatás nélkül habzsolta a könyveket, amikkel a jószívű szomszédok látták el. Különösen a szerelmes történeteket sze­rette Gáspár. Azokat, amikben két erős, egészséges, fiatal, gyönyörű ember szerette egymást és keresztülgázolva minden eléjük tornyosuló akadékon, egymáséi lettek. Fáradt ujjaiban alig volt annyi erő, hogy a könyv lapjait forgassa. Ha végigolvasta a könyvet, nem tudta félretenni, hanem térdé­ről lecsúktatta maga mellé a tolószékbe, másikba pedig csak akkor kezdhetett bele, ha volt valaki mellette, aki az új könyvet oda­­helyezte a térdére. Legtöbbször azonban kora délutánra vé­gigolvasta a reggel elkezdett könyvet és es­tig, míg szülei haza nem jöttek a munkából, nem tudott olvasni. Ilyenkor, ezeken a szomorú, kegyetlen dél­utánokon órákh­osszat ült Gáspár egyedül, mozdulatlanul a tolószékben és gondolko­zott. Józan, okos fejjel ezerszer és ezerszer végiggondolta azokat a lehetőségeket, amik előtte állottak és mindannyiszor egyetlenegy eredményre jutott: nincs az ő életének semmi értelme, semmi célja, nem lehet az életének soha egyetlen boldog pillanata sem. Legszívesebben meghalt volna, mert érezte, hogy szüleinek, bármennyire szeretik is,, csak terhére­­van, csak nyomasztóbbá, elviselhe­tetlenebbé teszi a szegénységüket. Szeretett volna végezni magával, de iz­maiban még annyi­ erő sem volt, amennyi egy ilyen hitvány élet kioltásához kellett volna... II. Egy délután, mint rendesen, ismét egye­dül volt otthon Gáspár és egy érdekfeszítő regény utolsó­ lapjait olvasta, mikor hirtelen azt vette észre, hogy a betűk valami vad, pokoli táncba kezdenek előtte, az egyenes sorok hol lefelé, hol fölfelé görbülnek s egyszerre homályba borult körülötte a nap­sütéses szoba... Gáspáron iszonyú fájdalom nyilait keresz­tül. Hát most már ez is? Most már a szeme világát is elveszíti? Egyetlen vigasztalója, öröme: a könyv sem lehet jóbarátja többé? Minden erejét, akaratát összeszedve, a könyvre irányította tekintetét. — Látni akarok! Látni akarok! — pró­bálta szuggerálni magát, de hiábavaló volt minden. A könyv és a szoba homályba bur­kolózott fáradt szemei előtt. Gáspár most rémülten arra gondolt, hogy mi lesz, ha szülei ezt az újabb szerencsétlen­ségét megtudják? Nem.­­Ezt nekik nem szabad megtudniok. Ezt el kell valahogy titkolni előttük, mert ez az újabb csapás még elviselhetetlenebbé tenné azt az érzését, hogy szülei kellemet­len nyűgnek tekintik őt..... III. Gáspár nem szólott­­szüleinek szemei elhá­rulásáról. A könyveket éppen úgy elkérte reggel, mint azelőtt, forgatta szorgalmasan az el nem olvasott lapokat és este olvasatlanul adta vissza, .. .... " A kegyes csalást napokig nem vették észre szülei. Egy reggel azonban Gáspár anyja rémülten felsikoltott. — Gáspár, az Istenért!­ Mi van te veled? Olvasod te azt a­ könyvet? Hiszen az for­dítva van előtted! Gáspár bevallott mindent. Szomorúan, ösz­­szetörten mondotta el, hogy szemei csak a nagy, széles tárgyak körvonalait látják. Egyébként pedig homály takar mindent előtte. IV. A szekrény­­legrejtettebb zugából az utolsó ö­sszekuporgatott fillérek kerültek­ elő és Gás­párt orvoshoz vitte az anyja. Az orvos megvizsgálta a beteg szemeket és megállapította, hogy a segítség nem­­ ké­sett el Receptet írt, szemüveget rendelt. Gáspárnak tíz napig­ fekete kendővel vol­tak bekötve a szemei és anyja tíz napi­g nem ment munkába, hogy az orvosságos boroga­tást óránként frissen felrakhassa­ fia sze­meire. Tíz nap eltelte után Gáspár szemeiről le­került a fekete kendő. Anyja elővette a szemüveget és odaillesztette Gáspár­ szemei elé. Gáspár a szemüvegen keresztül belenézett az anyja szemébe, körülnézett a­ szobában és egyszerre esztelen örömmel kiáltott fel: — Anyám, én látok ! Látok, anyám! Gáspár egy pillanatra megfeledkezett min­den nyomorúságáról, a bénaságáról, púpjá­ról, beteg tüdejéről, erőtlen izmairól és, éle­tében'először­ zsongott keresztül" a lelkén tisz­tán, maradék nélkül, egy futó pillanatra — a­ boldogság. EL EI, 1930. február 1, szombat egy rendkívül fontos mérföldkövet jelent a mi gazdasági életünk fejlődésének útján és mi­után az eredmény elsősorban a miniszterelnök úr, az egész világ által elismert önfeláldozó nagy fáradozásainak­ köszönhető, az ország örök háláját érdemelte ki, amelynek a pénz­ügyi körök nevében voltam­ bátor kifejezést adni.

Next