Budapesti Hírlap, 1930. április (50. évfolyam, 74-97. szám)
1930-04-29 / 96. szám
» 1930. április 29, kedd : B.H . REPÜLÉS ! Egész gyermekkoromban ez volt álmaim és trágyaim netovábbja. Repülni! Szállani szabadon, mint a madár, sióvá, amerre és amikor akarok, úgy éreztem, hogy aki ezt eléri, annak számára nincsen több lehetetlenség a vulágon. És ezt érezhette az egész emberiség mindakna napig, amikor megtörtént a lehetetlennek hitt, bár mindig lehetőnek érzett csoda és a fenséges gépmadár először szállott föl a kemény, biztos, kézzelfogható földről, az átlátszó, ingatag, testetlen légbe. Ott voltam, amikor ez nálunk először megtörtént. Láttam ahogy az emberek sírtak és egymás karjaiba borultak és én is úgy mentem onnan, el, mint aki valami nagy, világot átidomító, végzetesen gyönyörű és lélekbe markoló élményt visz magával. Mikor aztán másodszor láttam repülőverrsenyt, az első öt perc izgalma után úgy én, mint mindenki más, már csak hébe-hóba néztünk fölfelé. Barátok, ismerősök, ruhák, kalapok, embertársaink megszólása, sokkal inkább lekötötték figyelmünket Most pedig...? Különös ez. Hiszen Wagner Walkürjét legalábbis huszonötször hallottam már, mégis végigborzong rajtam ahányszor újra hallom. És a nagy festőik művei sem válnak megszokottá és Petőfi „Egy gondolat iránt engemet“ című költeménye mindig újra elakasztja a lélekzetemet. Miért? Miért épp a technika vívmányai azok, amelyek fölött oly gyorsan, s természetszerűleg napirendre térünk. — Beszélni lehet Amerikával. — Bel érdekes! Igazán? — Unalmas, egy órát is kell várni az összeköttetésre — mondjuk már két hét múlva. Néhány nappal ezelőtt Bécsben volt dolgom. Visszajövet elhatároztam, hogy a repülőgépet veszem igénybe. Első hosszabb repülésem volt. Bizonyos izgalommal vegyes kíváncsisággal figyeltem meg impresszióimat. Volt időm előkészülni reájuk, mivel az autóbusz félórát rohant velünk, amíg a repülőtérre értünk. Nyirkos, nedves, mocskos idő volt, vékony, siitáló esővel; a repülőállomáson közömbös, Babionos úti hangulat, podgyász-feladás, paszszus-vizsgálat, unalmas hétköznapi atmoszféra. Nyolcan voltunk utasok, én az egyedüli nő, azonkívül néhány tucat egynapos csirke, gondosan skatulyákba csomagolva és kétségbeesetten csipogva. Elhelyezkedtünk, vattát dugtunk fülünkbe, a gép berregni kezdett, nekilendült, s miközben mindenki táskáját, ernyőjét, kabátját rendezgette, észrevétlenül elhagytuk a földet. Mire lepillantottam, már jónéhány száz méternyire siklottunk a város fölött. Babajáték- szerű házak, nevetségesen lassan kúszó villamosocskák váltakoztak keskeny, zöld, sárga, barna stráfokkal és négyszögekkel, melyeket néhol vékony ezüstszalag szelt ketté. Tudtam, hogy ezek rétek, mezők, szántóföldek, s közöttük az ezüstkígyó a Duna, de valahogy olyan irreálisan, térképszerűen hatottak. A legmeglepőbb az volt, hogy bár magasan voltam és gyorsabban haladtam, mint bármikor előbb életemben, semmiféle magassági, vagy sebességi érzésem nem volt. Úgy éreztem, hogy a gép meg én vagyunk az egyedüli elmozdíthatatlan fix pont a világűrben és csak arra kell vigyáznunk, hogy azt az apró, jelentéktelen, lassan mozgó, piszlicsár földet alattunk. Valahogyan föl ne borítsuk. És mentől magasabbra emelkedtünk, annál inkább erőt vett rajtam ez az érzés. Csak mikor egy nagy, bolyhoz, puha, fehér felhőn száguldottunk keresztül, melynek gomolygó tömegei néhol hirtelen, mély, tátongó, a zöld földig leérő hasadásban szakadtak meg és ott lent a mélyben ragyogó szivárvány szikrázott felém, éreztem pillanatig az álomszerű csoda ujjongó érzését, melyet annyiszor elképzeltem, az mikor repülni vágytam. De útitársaim, akik az utat már gyakran megtették, még erre sem hederítettek. Az egyik újságot olvasott, a másik banánt evett, a többi, azt hiszem, aludt. És bár se nem ismertem, se nem bántam őket, ez a közöny, melyről éreztem, hogy rövid időn belül reám is átragad, valahogy olyan szomorúvá tett engem. Minthogyha valami régi, gyönyörűnek emlékezett gyermekkori játékot találtam volna meg, s egyszerre látnám, hogy értéktelen. ócska, kopott limlom. A repülés, a földi salaktól való felszabadulás, a szabadság szimbóluma, közlekedési eszközzé silányult. Mit adott nekünk? Néhány kilométerrel megkisebbítette a világot. Bécset, Párizst, Berlint, néhány órával közelebb hozta, de értéket, valódi értéket . .? Igen, talán azoknak, akik kis, nyitot gépekben, életek veszélyeztetésével magasabbra, még magasabbra szállanak, keresve valamit az..prben... valamit... akármit... csak épp nem az út megrövidítését Bécs és Budapest között. Talán egy eszmét, egy gondolatot, egy rejtett célt, azt, ami egyedül szép és örökkévaló az Budapesti Asztalos Ipartestület Védnöksége Alatt Álló Bútorcsarnok Szövetkezet mint az Iparosok Országos Központi Szövetkezetének tagja. VIIL, Üllői-út 18. — Telefon: József 30—24. VnL, József-körút 28. Tel.: 320—68. VIIL, Rákóczi-út 7. TeL: 420-2. Fenti szövetkezeti helyiségeiben, saját tagjai által készített, elsőrendű minőségfi, stykson és anémi bútorokat nagy választékban tart raktáron, művvészi tervek szerint készítve. Lakásszerűen csoportosítva. Jótállás mellett. Saját tervezői iroda. Előnyös fizetési feltételek. Janden bátor bírálóbizottság által felülbírált. Vidéki, felelősségtnk mellett, lakásba álltva. Szövetkezetünk 36 éve áll fenn, emberek életében, akár zenében, akár könyvben, akár képzőművészetben, szerelemben, vagy repülésben keressük és találjuk meg. M. Felavatták Katona József új síremlékét Zsitvay Tibor igazságügyminiszter ünnepi beszéde a kecskeméti Szentháromság-temetőben KECSKEMÉT, ápr. 27. A Katona József centenáriuma alkalmából rendezett ,országos ünnepségek második napja is fényes külsőségek között folyt le. A mai ünnepségek a Szentháromság temetőben kezdődtek, ahol ünnepélyes keretek között avatták fel Katona József új mommeiktália síremlékét. Az ünnepség reggel 9 órakor kezdődött. Amikor az ország minden részéből Kecskemétre sereglett előkelőségek a temetőbe érkeztek, már többezer főnyi közönség gyűlt össze a síremlék körül. Az avatási ünnepségen megjelent: Zsitvay Tibor igazságügyminiszter, Aknásy László a képviselőház elnöke, Karafiáth Jenő a képviselőház háznagya, Szeless László felsőházi tag, Madarász Elemér, Platthy György, Mator József, Takács Géza, F. Szabó Géza, Gál Jenő, Kálmán Jenő, Mirhali Gyula, Kiss István, Szabó Iván, Horváth István országgyűlési képviselők, Kozma Andor, a Kisfaludy Társaság másodelnöke, Greszler Jenő miniszteri tanácsos a kultuszminisztérium képviseletében, Liber Endre tanácsnok a főváros képviseletében, Thürtter Mihály polgármester Sopron város részéről, Fáy István főispán, Zimay Károly polgármester, Makay Ödön dr. miniszteri tanácsos, továbbá a tudományos, irodalmi és művészvilág, a politikai és társadalmi egyesületek kiküldöttei s a helyi előkelőségek közül igen sokan. A beszentelést Kovács Sándor apátplébános végezte fényes papi segédlettel. A beszentelési szertartás után Zsitvay Tibor dr. igazságügyminiszter tartotta meg felavató beszédét. Katona Harmadik temetése — Temetőbe gyülekeztünk, — mondotta — a kecskeméti öreg Szentháromság-temetőbe és velünk gondolatban Katona József sírja köré seregük ma az egész magyarság. Kezünk koszorúval, szemünk könnyel teli, de szívünkbennem a gyász sirámai kerepelnek, hanem az igazság feltámadásába vetett hit harangzúgása zeng. Ezért oly találó, hogy Katona József halálának századik fordulóját, amely a nagyhét során köszöntött ránk, most, húsvét Allelujas nyolcadikén ünnepeljük. — A koszorúk, amiket hoztunk, a magyar tavasz virágai, az elmúláson diadalmaskodó Katona József halhatatlan emlékének szóló hódolat. Ám könnyeink nem ,a halottat siratják, akit pedig ma harmadszor temetnek. Amikor száz év előtt először nyílt meg az áldott kecskeméti föld öle, hogy visszafogadja keblére legnagyobb szülöttjét, nem az volt Katona József első temetése. Már korábban, már élve befalazta az ő alkotó Géniuszát és életkedvét a megnem értés, a közöny, az idegen divat és a méltatlan kritika. A költő halála, az volt Katona József első temetése. Azután már — most száz éve — csak Kecskemét város tiszti főfiskusának tetemét tették le hozzáillő kegyelettel az anyaföldbe. És ma— a harmadik temetéskor — a halhatatlan költő és feltámadt Bánkja évszázados diadalútjának fényes állomásán immár a magyar Shakespeare díszes emlékét állják körül. Erre a sírra, amelynek — Katona József szavai szerint — az „ölelése a miénk“ — nem úgy, mint ezernyi ezer meggyalázott magyar áré — erre a árra, melyrőltávozott az elmúlás gyásza, nincs miért könnyűt hullatnunk.A mi fájdalmas keserűségünk zokogó felhője a magyar sorsot siratja, azt a méltatlan sorsot, amely a magyar géniusszal annyiszor meg annyiszor járat Kálváriát. Ezer év során, sok ezernyi ragyogó szellem, kisugárzó energia, világraszóló magyar tehetség, szinte megannyi tragédia. A magyar szellemi élet története szinte szünetlenül pompázó költséges tűzijáték, amely ragyogva eget vív és korán kihunyva a porba hull. A külföld arénája előtt, ha olykor felfigyel rá, szinte könnyebben arat tapsot, mint idehaza, ahol megnemértés, a gúny, a lekicsinylés, az idegen majmiolás és irigy kevélység sietve oltja el azt a tüzet, amely magasra törő magyar energiákat forral. Mi a fényes temetések nemzete vagyunk, amely aki élő tehetségek előtt nehezen és ritkán hódol, még kevésbbé tart ki mellette. Nemzete, amely ontja és sietve fölötti, felfalja a tehetségeket, hogy későbbi nemzedékek tegyék aztán jóvá a holtakkal szemben, de ismételjék is meg — sajnos — az élőkkel szemben, az elhunyt nemzedékek vétkeit. Bánk bán — a magyar „egyke* — Hol vesztek a „Bánk bán“ testvérei, amelyek Katona Józsefünk lelkének mélyében nemződni készültek? Derékon tört a magyar shakespeari fejlődés és a magyar shakespeari drámasorozatból csak szomorúan magyar egyka lett. A nagyvilágban népek, városok, fejedelmek művészetszeretete, nemes becsvágya, hatalmasok gazdagsága vagy műpártolók öszszefogása vihartálló fészket, egetvívó szárnyakat teremtett a tehetségek számára. A magyar tehetség sorsa századokon át alulról legtöbbször közöny, felülről — Oh, meráni átok! — gyakorta elnyomás, nem egyszer üldözés. — És mégis eljött a nap, a költői igazságszolgáltatás napja. Száz év előtt Katona József kihűlt szívére az elmúlás rögei hullottak; egy század óta Bánk bán, Petur és Tiborc feltámasztó igéi a jobb jövőért égő nemzet kebelén dübörögnek. Katona József „Bánk bán“-ja örökifjan indul új diadalok százada felé. — Ahogy elszállott a megnemértés köde, amely a költői mű fényét eltakarta, — ahogy lehullott az idegen divat hályoga a kritikusok szeméről, — hulljon le a lepel „Bánk bán“ költőjének méltóan nemes síremlékéről is. Az örök Petur — Itt magaslik előttünk a remekbefaragott szarkofák és tövében ott ül rendületlenül az örök Petur. Talán nem is koporsó az, amit az élők feje fölé emelt a szülőváros kegyelete, hanem bölcső, amit a megbékélt költő géniusza ringat s benne magyar élet, magyar jövendő szunnyad, ébredez. Az élve eltemetett, de ismét életre kelő, halhatatlan igazság oltára ez. A költő igazságát, Bánk bánja dicsőségét hasztalan temették el, feltámadt, amint a leghosszabb őszi hervadásra, végetérni nem akaró fagyos télre i3 beköszönt egyszer a kikelet. Ezt az el nem lanyhuló, ezt a meg nem alkuvó, ezt a dacosan szánt hitet, a rendületlen magyar tavaszváráért, ezt a magasbízó tettrekész élniakarást sugározza felénk — egy évtizede nyitott sír mellett vergődő magyar nemzedékre — Petur bán, a magyar történelem ostorozó, serkentő, viharzó és felhőt oszlató lelkiismeretének nemes alakja, — Katona József centenáriuma az egész magyarság ünnepe. Az ő nehezen kivívott dicsősége többé el nem homályosul. Háromszori temetése után él még Katona, —Törökké és Szobrot emelnek Katonának* Zsitvay Tibor beszédét percekig tartó lel*kés taps és éljenzés fogadta. Beszéde közbeni lehullt a lepel az új síremlékről. A hatalmas szarkofág előtt Petur bán bronzba öntött alakja ül ökölbe szorított kézzel és maga elá mélázó tekintettel. A szarkofág márványtábo- táján a következő felirat olvasható.: .Katoma József 1791—1830. Bánk &Ch* költőjének halála 100-ik évfordulóján Kecskemét törvényhatósági város közönsége.“ A leleplezés után Sántha György dr. a Katona József Kör főtitkára adta elő nagy hatással „Katona“ című versét. Ezután került sor a koszorúk elhelyezésére. , Elsőnek Almásy László a képviselőház nevében helyezett koszorút a sírra. Majd Szenlesi László a felsőház nevében, Zsitvay Tibor igazságügyminiszter pedig a kormány nevében tette le koszorúját. Katona késői leszármazottjai nevében a Gedey-család helyezett koszorút a sírra. Ezután a törvényhatóságok, az irodalmi és társadalmi egyesületek képviselői egy-egy jelmondat kíséretében helyezték el koszorúikat Katona József síremlékére. Több mint egy órán át tartott a koszorúk elhelyezése. A felavatási ünnepség után Kecskemét város törvényhatósági bizottsága Fáy István elnöklésével díszközgyűlést tartott, amelyen Kiss Endre dr. ünnepi beszéde után elhatározták, hogy a város főterén szobrot emelnek Katona Józsefnek. Délben a vendégek megtekintették a Városi Múzeumban Katona József emlékszobáját. Ebben a szobában a költő műveinek valamennyi kiadása és a róla szóló egész irodalom van kiállítva. Itt helyezték el a „Bánk bán“ előadásainak színlapjait, szereplőinek képeit és a személyes relikviákat. Két kis dobozban a sír áthelyezéséből származó relikviák vannak. Katona hajfürtjét, atillájának kis posztódarabkáját és nyakkendőjének foszlányait helyezték el benne. Az emlékszoba megtekintése utáni ünnepi ebéd volt, amelyen számos felköszöntő hangzott el Kecskemét ajándéka a Nemzeti Színháznak Kecskemét városa, abból az alkalomból, hogy a Nemzeti Színház együttese Katonaz József halálainak centenáriumán Kecskeméten szerepelt a „Bánk bán“ előadásával, lemásoltatta a Boskovics Ignác általfestett Katona József-portrét, mely a város tulajdona és az eredeti képpel nagyságban is egyezős másolatot a Nemzeti Színháznak ajándékozta. A kép díszes keretét réztábla díszíti a következő felirattal: „A Katona József centenárium és Bánk bán-előadás emlékére Kecskemét város közönsége.“ A kép már meg is érkezett Budapestre a a Katolin-kiállításétt helyezték el a Nemzeti Színház emeleti büfféjében !!/'/■ 11 - 1 • Herczeg Ferenc emlékbeszéde az Akadémián A Magyar Tudományos Akadémia hétfőn délután összes ülést tartott, amelyen Herczeg Ferenc másodelnök elnökölt. A kultuszminisztérium képviseletében megjelent Fábián Jenő miniszteri tanácsos, s az ülésen zsúfolásig megtelt a terem érdeklődőkkel. Herczeg Ferenc az elnöki székből tartott emlékbeszédet „Katarja József haláldjunk százéves fordulóján“ címmel. Beszédét azzal kezdte, hogy a magyar közéletben évek óta egymást érik a centenáriumi ünneplések. Ezek az évszázadfordulók újból és újból nyomatékkal figyelmeztetnek, mennyi elme, erő, mennyi férfi jellem és közszellem torlódott össze az elmúlt század első felében. Megrajzolta azt a siralmas képet, amelyet a magyar színpadi irodalom ad Katona József előtt és korában. De azután váratlanul megtalálta önmagát — mondotta Herczeg — önmagában az őserejű magyar költőben, aki lelkének minden komor tüzet, alkotóösztönének egész féktelen erejét beleöntötte Bánk bánba, s megalkotta a legmonumentálisabb magyar szomorújátékot. Bánk bán gyászos sorsa, melyet a magyar irodalomban speciális szomorújátéknak nevezhetünk, csak úgy volt lehetséges, hogy Magyarország nem, ismerte meg a képzett és független műbírálatot. Akik akkor kritikát írtak, azokban több volt a felkés, mint az ítélőképesség, több a hit, mint a tudás, több a fogékonyság, mint a kritika. Ezután Herczeg Ferenc megrajzolta Katona József életét haláláig, majd áttért Bánk báni sorsára és megemlékezését így fejezte be: „ Magyarország csak akkor tudta felbecsülni a kincset, amelyet Bánk bánban leír mikor eljött az igazi magyar műbíráló, az’erős elméjű, becsületes szívű író, akinek szúrós szeme meg tudta látni a felszín alatt a lényeget, aki független maradt minden irodalmi divattól, politikai iránytól, barátságtól és protekciótól, más szóval, midőn eljött Gyulai Pál, 1860-ban tartja meg székfoglalóját az Akadémiában, értekezésének címe: „Katona József Bánk bánja“, és Gyulai, aki egész életén át óvakodott minden túlzástól és mérsékelten.