Budapesti Hírlap, 1930. október(50. évfolyam, 223-249. szám)
1930-10-28 / 246. szám
Budapest, 19301 L. évfolyam 246. szám Kedd, október 28-mrr hétfő ktritérrél. KIS- fizetésdérák: egy háza 4 pangó, negyedén* 10 pengi 80 fillér. — A Haidon ezeknek a fisai egeknek s kétszeresen elfifkelés díjBudapesti Hírlap Szépirodalmi főmunkatárs: HERCZEG FERENC • Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC Sztartcesztroégia kiadó* Mta III : VIII. kerület, József körút 5. Telefonszám: József 444—Ditól József 444—09-ig, Levélcím: Budapest, 4, Postafiók 55. — Kiadja a Budapesti Hírlap R.-T. Meinlen Aunkarában Mire e sorok megjelennek, Bethlen István gróf miniszterelnök már megérkezett Ankarába, a fiatal török köztársaság új fővárosába, ahol a török kormány Programmja szerint fényes ünnepségekkel várják. Bethlen fogadásának külsőségei egyébként már Sztambulban is megmutatkoztak, ahol az átutazó magyar miniszterelnököt nagy ünnepiességgel üdvözölték, jeléül annak, hogy Törökországban milyen értéket tulajdonítanak a Magyarországgal való baráti viszonynak. A török-magyar barátságnak értékét valóban nem is becsülheti le senki, aki nyitott szemmel nézi Dél-Keleteurópa helyzetét és aki látja, hogy a két ország közt lévő meleg viszony nem csupán a két rokonnép érzelmein alapul, hanem azon is, hogy a két állam vezetőinek mentalitása között nincs különbség abban a tekintetben, hogy miképpen kell a világot és különösen Európának délkeleti részét közelebb hozni az igazi békéhez. Különös súlyt ad a török-magyar barátságnak a két ország földrajzi fekvése is. A helyzet ugyanis az, hogy úgy Törökország, mint Magyarország centrális fekvésű. Törökország előőrse a Távolkeletnek, kisázsiai, feketetengeri, földközitengeri és balkáni hatalom, birtokosa a Boszporusznak, tehát olyan tényező, amelynek sok irányban van befolyása és amely sokfelé jelen van. Magyarország hasonlóképpen központi fekvésű, mint a Dunamedence centrális birodalma, egyformán tényező Közép- és Kelet-Európában, valamint a Balkánon. Ha tehát Délkelet-Európának két ilyen faktora között bizonyos baráti egyetértés uralkodik, ez olyan elem az európai politikában, amely világviszonylatban is számottevő. Ez ad különös politikai súlyt a törökmagyar viszonynak, amelynek érzelmi alapjait oly készségesen tápláljuk. Éppen ezért érthető, hogy a magyar miniszterelnök szívesen ragadta meg törökországi látogatásának alkalmául, hogy a török nemzet október 29-én ünnepli a köztársaság fennállásának tízéves jubileumát és hogy e történelmi ünnep hangulatában fejezheti ki a magyar nemzet és a magyar kormány szívből jövő üdvözletét Kemálnak, az új Törökország spiritusz rektorának, a török kormánynak és az egész török nemzetnek. A magyar miniszterelnök ezt az alkalmat felhasználja arra, hogy megbeszéléseket tartson a vezető török államférfiakkal a két nemzetet közösen érdeklő politikai és gazdasági kérdésekről. A gazdasági tárgyalások főképpen a legutóbbi megkötött török-magyar kereskedelmi szerződés által függőben hagyott kérdések rendezésére irányul, egyébként pedig olyan kérdések jönnek szóba, amelyek a két ország közt való gazdasági összeköttetés, árucsere, forgalom kimélyítésére vonatkoznak. .Remélni lehet, hogy e tárgyalások jelentékenyen meg fogják erősíteni a két ország közti kapcsolatokat politikai tekintetben is, ami az egész világ számára örvendetes esemény, mert azt jelenti, hogy két olyan állam között erősödik az egyetértés, amely két állam egyforma meggyőződéssel, szándékainak egyforma tisztaságával törekszik a nemzetek közti ideáljai felé, elsősorban pedig arra, hogy minél kiegyensúlyozottabb alapja legyen Európa békéjének. Azok a díszes külsőségek, amelyekkel a magyar miniszterelnököt a török fővárosban várják, mindenesetre arra vallanak, hogy a török-magyar barátságnak itt is megfelelő súlyt tulajdonítanak. Ez a Bethlen István grófnak járó nagy tiszteletadás azonban nemcsak erre vall, hanemarra a megkülönböztetett tiszteletre is, mely Magyarország miniszterelnökének személyét a külföldön övezi. Mindez pedig megnyugtató jele annak, hogy az út, amelyet a háború utáni Magyarország kitűzött maga elé, a külső politikában is mindinkább eredményesnek mutatkozik. A tevés • Irta Ecczássy Judit ' — Szervusz, Tamás! — Larsan a köszöntés, ha Bokody Tamást meglátja valaki s a kezek üdvözlésre lendülnek a levegőbe s az arcok barátságos mosolyba szélesülnek. Tamás láttán mindenki örül. A férfiak, hogy kihúzhatják mellette magukat, mint alacsony a még alacsonyabb mellett s elégedetten érezhetik, hogy ők többre vitték. A nénikék, hogy sápítozhatnak fölötte s fejüket ingatva ezredszer is megállapíthatják: — Kár érte ... Kár... Csakugyan. Az asszonyok, hogy nem szédültek belé még dalibb korában s józan fejjel derekabb embert választottak. A lányok, hogy hátha ők lesznek a csodatevők, akiknek kedvéért Tamásból valaha ember válik. Mert most ugyan nem az. Halántéka körül már ezüstösödik s mégis mire vitte? Ügyvédbojtár. S az is marad halála napjáig, mert hogy az utolsó vizsgáját letegye, ahhoz semmi remény. Neki beszélhetnek! Csak legyint, csak sejtelmesen mosolyog nyírott bajsza alatt s legföljebb ha ennyit mond megvetően: — Uggyan kérlek alássan, az én igényemmel ... Furcsa, de Bokody Tamásnak igényei vannak. Nem kézzelfogható, látható igények, mert kopott és nagy szegénységben él. Mégsem elégíti ki az ügyvédi iroda, parasztokkal tárgyalni és aktákat körmölni, még egy sikerült védőbeszéd sem hozza ki sodrából. Neki ugyan dicsérheti akárki a tehetségét, arra is csak legyint: — Uggyan kérlek alássan ... Tamás mindent lenéz. A mesterségét, 3, másokét, az eleganciát, a kefét, amivel regelente tisztára kínozza egyetlen ruháját, a cipőtalpát is, ami egyre riasztóbban kopik, a kajla kalapját, amit legényesen, világmegvetéssel vág a fejébe. Csak a sört nem, a bort, a dupla barackot, amit szeretettel szűrésül reggel, délben, este. Nem Iszákos Tamás, csak iszogat. Búfelejtőnek tán, vagy reménytáplálónak, ki tudja? De ha iszik, mintha titkai volnának, olyan magabizé. S a poharat dédelgetően simogatja s apás ellágyulással nézegeti az ital színét. Szájában a szivarral, olyan, mintha két virzsiniát egymásba ékeltek volna. Hosszú, sovány ő is, mint a virzsinia. Szívják egymást. És iszik, míg borgőz és füst ködöt ereszt a szemeelé. Ilyenkor annak látja magát, akinek akarja. De csak ő, mert mások ilyenkor még inkább afféle „kár érte“ figurának nézik, ami minden városban lézeng. S talán jó is, hogy van. Általa lehetnek a többiek jósűvűek és megértők és elnézők és jobbak. Tamás érzi ezt és kerülné az embereket, ha hagynák. De mindenki a karja alá nyúlva — tanáccsal, mindenki feszítené — szóval, mindenki jobban tudná, mit tenne a helyében. Tamás elúsztatja füle mellett a szókat s csak mosolyog befelé, titokzatosan: — Ezek beszélnek? ... Ha tudnák!... Tamás sem tudja egész biztosan, mégis annyi, mintha biztos volna. Nem beszél róla. Minek?... De gondolatban csak ezzel foglalkozik s ettől olyan öntelt. Hát még ha nem utálná úgy az írást s bizonyosságot is szerezhetne!... Már régen minden másképp lenne vele... Csak írni ne kéne ... Elég, még sok is a délelőtti munka, csak nem ül neki még a szabadidejében is?... Egy levél az egész. Ha megírja, egyszerre megváltozik az élete. Meg. De még ráér. Majd. Egyszer. Minek elsietni? Ez a megírandó levél húzta a száját a titokzatos mosolyra, ez lendítette kezét a fölényes legyintésre, ez adta hangjába a világmegvetést. Mert mit tudnak ezek?... Mit tud ez az egész poros, poshadt, fülledt, unalmas kisváros ?... Ezek azt hiszik, minden a diploma! ... Na és ha még meg is szerzi? Hát aztán? ... Csinálna tovább is, amit eddig csinált? Mintha máris nem lett volna elég belőle? ... Még ez is karrier? ... Az, hogy többet keresne? Hát az is valami? Mi ez ahhoz képest, ami őrá várna, ha... Nem. Inkább a levelet. Inkább azt írja meg. Az majd végleg rendbehozza, s aztán ugyő kisváros, itthagy csapot-papot. Előbb persze a címet kellene megtalálni. Megvan valahol, csak a régi írások között kellene turkálni, amiket a kockás vászonkofferben őrizget. Ott van biztosan a levél is, amit Dénes bácsi írt vagy húsz év előtt... Hogy múlik az idő!... Bizony, van húsz éve, hogy az első és utolsó hírt adta magáról. De legalább jó hírt. Meghiszi azt, hogy jó!.... Aranybányát átvenni Ausztráliában nem utolsó dolog ... Húsz év ... Azóta már töméntelen gazdag s mi az neki, megküldeni a régi tartozást?... Még ha többet nem is, csak kamatos kamattal az anyja hozományát, mert az is elúszott, mikor a família a könynyelmű úrfit átsegítette a határon... Bizony Bándy Dénes alaposan tönkretette a Bándy-családot. Rég volt, azóta már csak ő maradt itt várni a kártérítést és a jobb napokat. De úgy látszik, arra várhat, hogy magától mozdul s megkeresi, akinek tartozik. Lehet, hogy róla már meg is feledkezett — gyerek volt még akkor —, s talán hírét vette, hogy az anyja meghalt s azt hiszi, senkije sincs már életben. No majd ő eszébe juttatja... Gondolatban már meg is írta Dénes bácsinak, hogy él és számít a hálájára. Egyelőre gondolatban, csak, de annyi máris, mintha elküldte volna a levelet. Színezi, színezi a várható jövőt, számítgatja, mennyi is kell az adósságai rendezésére, mennyivel kezdhet majd Pesten új életet? ... És ha minden jól megy és Dénes bácsinak nincsen kint családja... és ha rászáll az egész nagy örökség... Ettől a tervezgetéstől egyretitokzatosabb lett a mosolya a pohár fölött és egyre lekicsinylőbb a legyintése: — Uggyan kérlek alássan, mit tudtok ti... Furcsa ez a fölény, mosolyogni kell rajta s ha különcnek tartották eddig, most kicsit bolondnak. Az. Ha nem mitől fülne a magabízása?... Alig él, tengődik csak, kopott, sovány, sárga és mégis rátarti. Még ő nézi le a rendes embert ,s csakhogy éppen vállon nem veregeti. Ki bolond, ha ez nem? Tamás érzi a pillantásokból az elnéző türelmet s már nem tartja többé békában a nyelvét. Titka leplét meg-megemlíti sejtetőn: — Hiszen csak egyszer megjöjjön a válasz... — így mondja: a válasz, pedig a levele sem ment még el, de már annyiba veszi, mintha megírta volna. Faggatják, miféle válasz? ... s honnan?... és Tamás egyre többet sejtet. — Bándy Dénes? ... alighanem az, aki sikkasztott ... igen, igen, az csakugyan Ausztráliába ment ki — tudják már az öreg nénikék és bácsik, s mire is élnének, ha nem az ilyesféle elfeledett históriák őrzőjei gyanánt? Most versenyt emlékeznek s igazolják Tamást s meséik ponyvájával behúzzák az érdeklődés kellős közepébe. — Ab bizony régen volt, de mintha ma hallanák, hogy sápítozott a Bándy-familia s hogy futkosott fűhöz-fához, hogy az okozott kárt mind visszatérítsék ... s még útiköltséget is adtak a tékozló fiúnak, hogy új életet kezdjen a messzi idegenben ... Persze, persze, hiszen Bándy-lány volt a Bokody Tamás anyja... akkor szegényedtek el és nyilván abba pusztult bele... " Most szeretik csak Tamást igazán. Már nemcsak a fehér asztal mellett beszéltetik, hívják vacsorákra, lányosházak fő érdekessége, vetekednek érte. A békeszerződések revíziója az egész világ érdeke mondta Mussolini a fasiszta direktóriumok előtt A revízió Olaszország politikai célja : „Olaszország a végletekig kitart barátai mellett" „Előrelátható egy fasiszta Európa megalakulása" Mussolini ismét olyan beszédet mondott, amelyre számos helyen valóságos felhördülés lesz a válasz. E pillanatban, a Rómából érkezett távirat elolvasásának hatása alatt az az érzésdünk, hogy a háború óta , Európában még nem hangzott el felelős kormányférfiú szájából beszéd, amely ilyen nyíltan,az őszinteségnek ezzel az erejével tárt volna fel politikai célokat és amely ilyen erős szavakkal vágta volna a világ urainak arcába képmutatásukat. Amikor a beszédet olvassuk, a távirati jelentésben természetszerűen megkurtított mondatokból is olyan élénken hatnak ránk Mussolini szavai, úgy magával ragad még így is a Duce szónoki heve, hogy az első pillanatban mindenekelőtt a szónoknak, a politikai gondolkodónak tapsolunk és csak később vetjük latra politikai kijelentéseinek speciálisan olasz szempontjai mellett azokat a szempontokat, amelyekből az Olaszországon kívül álló tényezőknek kell megítélniük Mussolini legújabb igen nagyjelentőségű megnyilatkozását. Az első, ami szembetűnik az, hogy Olaszország miniszterelnöke még sohasem szállott síkra ilyen elszántan a békeszerződések revizziója mellett. Mussolini e beszédében ugyanis többé nem egyszerű politikai szükségességnek mondja a békék revízióját, hanem egyenest Politiken célnak deklarálja. Másik figyelemreméltó momentuma a beszédnek az, hogy Mussolini a nagy elmék bátorságával dezavuálja egy régebbi saját mondását, azt, hogy „a fasizmus nem exportcikk“. Mussolini most megállapítja, hogy a fasizmus valóban exportcikk, mert nézete szerint egész Európa fasisztává fog válni. Ennek a kijelentésnek igen nagy jelentősége van, mégpedig úgy elméleti, mint napi politikai szempontból. Elméleti szempontból azért, mert ezzel a fasizmus megteremtője maga is hirdeti, — amit számos külföldi csodálója állít,— hogy a konzervatív ideálokat a modern fasizmus nem hivatva megvédelmezni a marxizmus ellen. A napi politika szempontjából pedig azért nagy szenzáció ez a beszéd, mert Európában egyre több országban egyre nagyobb sikereket érnek el olyan politikai áramlatok, amelyek több-kevesebb rokonságot tartanak a fasizmussal. Mussolininak ezt a beszédét tehát Európa számos fővárosában előreláthatóan úgy igyekeznek majd beállítani, hogy Mussolini ezzel nyílt szövetséget vállalt más országokbelpolitikai pártjaival. Ezt a vádat egészen bizonyosan meg fogják konstruálni Mussolini ellen, bár a politika objektív szemlélői előtt kétségtelen, hogy Mussolini, a világnak ez az egyik legbecsületesebb, legőszintébb és legtehetségesebb államférfia, semmiesetre sem kíván kapcsolatba jutni idegen országok áramlataival. Erős hatást fog gyakorolni Európa politikai tényezőire az az őszinteség is, amellyel Mussolini rámutatott a lefegyverzés kérdésével való játékra, valamint bizonyos katonai előkészületekre, amelyek mindenre alkalmasak, csak arra nem, hogy megerősítsék békében való hitét a világnak, különösen pedig a lefegyverzett nemzeteknek. A beszéd olvastam mindenesetre az az érzésünk, hogy a revízióért való frontnak ma Mussolini a vezérharcosa. Ára 16 filér