Budapesti Hírlap, 1931. április (51. évfolyam, 74–97. szám)
1931-04-05 / 77. szám
1931. ÁPRILIS 5. VASÁRNAP ££•EL SPORT Az Újpest—Ferencváros bajnoki mérkőzése a húsvéti labdarúgás eseménye A belgrádi Jugosevija Budapest külföldi vendége — A Hungária a bécsi tornán szerepel Ha fölidézzük a múltakat, sok szép húsvéti emlék elevenedik meg előttünk. A húsvéti ünnepen jutottak el hozzánk a leghíresebb külföldi csapatok s nagyrészt a húsvéti eseményeken keresztül tett hódítást nálunk a labdarúgókor. Az első angol csapat is húsvét ünnepét választotta a látogatásra s még ma is vannak, akik visszaemlékeznek a Richmondnak erre a vendégszereplésére. Az angol amatőrcsapat után világhíres professzionalisták jöttek, mindmegannyi újabb fellendülést adva labdarúgósportunknak. Néhány esztendő óta azonban kiapadt a vállalkozási kedv, elmaradtak a külföldi látogatások s mind szürkébb programmot tálaltak fel az egyesületek közönségüknek. E helyett inkább a mi csapataink kelnek útra, mintegy illusztrációjaként a magyar futballsport elszegényedésének. Az idén például már a Hungária is idegenben tölti húsvét ünnepét: Bécsben játszik, hogy Budapest helyett az osztrák főváros közönségének nyújtson szórakozást. A hazai programm úgyszólván egyetlen eseményből áll, ha csak attrakcióvá nem léptetjük elő a belgrádi Jugoslavija vendégszereplését. Ez az esemény pedig az Újpest—Ferencváros bajnoki mérkőzése. Egyedül álló eset futballsportunk történetében, hogy maga a főváros húsvét első napján nagyobb mérkőzés nélkül marad, miután mind az Újpest-Ferencváros meccse, mind pedig a Jugoslavija bemutatkozója az újpesti stadionban játszódik le. Egyébként a két csapat bajnoki találkozójától nem lehet elvitatni a különleges érdekességet Az Újpest egy ponttal vezet a Hungária előtt, kétségtelen tehát, hogy a Ferencvárosra vár most a legnagyobb szerep a bajnokság végső kialakulásában. A helyzet kulcsa van a kezében. Ha legyőzné az Újpestet, előrekerül a Hungária s ez a lehetőség már magábanvéve is rányomja a vasárnapi mérkőzésre a szenzációs érdekesség jegyét. A professzionalizmus idején a legjobb esetben döntetlent tudtak elérni az újpestiek a Ferencvárossal szemben, a tradíció tehát kedvező a Hungáriára nézve. Kérdés ellenben, vájjon nem következik-e be a fordulat éppen most, amikor a kékfehéreknek a régi erőviszonyok fennmaradása volna az érdekük. Feleletet erre a kérdésre nem adhat más, csak maga a vasárnapi mérkőzés. A Ferencvárost múltja és jövője a legteljesebb erőkifejtésre készteti Előtte áll a nyárra tervezett délamerikai túra, egybe kell fogni tehát minden erejét, hogy délamerikai „üzletfeleit" maga iránt el ne kedvetlenítse. Az Újpestnek viszont az utolsó nagy akadályt kell leküzdenie a Ferencváros csapatában, következésképpen a leghevesebb, a legizgalmasabb és a legérdekesebb küzdelmek egyike vár az újpesti stadion közönségére. Az Újpest ma már egybehangolt együttes, a legjobb formában és a legjobb testi kondícióban van, előtte a bajnokság megvédésének a lehetősége s nem utolsó sorban egy nyári nagy külföldi túra ambicionáló ereje. Mindezekből az összetevőkből előrelátható, hogy a két pontért nagy harc lesz, amelyből az erőviszonyokat figyelembe véve, az Újpestnek kellene győztesként kikerülni. Ha azonban a Ferencvárosnak Takács II.-vel megerősödött csatársora végre magára talál, úgy könnyen lehet döntetlen az eredmény és szerencsésebb esetben akár a Ferencváros győzelmével is végződhet a mérkőzés. A bajnoki meccs előjátéka a Jugoslavija bemutatkozása lesz. A belgrádi csapat a Vasasokkal mérkőz, s ha az otthonában elért eredményekhez méltó játékot produkál, megnyerheti első mérkőzését Budapesten. Húsvét második vasárnapján átterelődik a színpad az Üllői útra. Az első napon szerepelt csapatok vonulnak föl, de más beosztásban. Az első mérkőzésben a Vasas találkozk az Újpest—Ferencváros-meccs győztesével, a második mérkőzést pedig a bajnoki mérkőzés győztese vívja a Jugoslavijával. A magyar csapatok külföldön és az elszakított területeken kialakított programmja több érdekességet tartogat. Elsősorban a Hungária bécsi vendégszereplése köti le az érdeklődést mert Bécsben a Rapid és az Ausztria ellen száll küzdelembe a magyar csapat. A Hungária mellett a német SpV Fürth csapata lesz a bécsiek vendége, amely ugyancsak az Austriával és a Rapiddal mérkőzik a két ünnepnapon. A Sabaria Zágrábban ad revánsot a HASK csapatának, húsvét hétfőjén pedig a Gradjanskival mérkőznek a szombathelyiek. A Bástya, a Nemzeti és a Budai II. Erdélybe látogat el, a Bocskay folytatja egyiptomi kúráját, az Attila Franciaországban mérkőzik, a III. ker. FC pedig Krakkóban vendégszerepel. Pécsett a PVSK és a Pécs- Baranya a szabadkai SAND csapatát fogadja. A fővárosi és a vidéki araatőrcsapatok több mérkőzést játszanak az elszakított Felvidéken. A részlete programm itt következik: VASÁRNAP. Professzionalista bajnokság. Liga. Újpest—Ferencváros, Újpest, 4 órakor a liga. Soroksár—Megyer, Soroksár, 4 órakor. Nemzetközi mérkőzés. Vasas—Jugoslavija, Újpest, 2 órakor. Pécsi VSC—SAND, Pécs, 4 órakor. A külföldön és az elszakított területeken. Bécs: Hungária—Rapid. Alexandria: Bocskay—Alexandriai görög válogatott. Krakó: II. ker. FC—Cracovia. Amiens: Attila—AC Amiens. Zágráb: Sabaria—HASK. Kolozsvár: Bástya—Universitatea. Nagyvárad: Nemzeti—Törekvés. Temesvár: Budai 11—Ripensia. Trencsén: Bak TK—Trencianski. Az amatőr csapatok közül a Postás Komáromban, az MTK Munkácson, a Törekvés Eszéken, a BSE Érsekújvárott, a SS FC Besztercebányán, a Pécsi SC Nasicon, a Soproni FC Linzben, az ózdi VTK Rozsnyón, a Diósgyőri VTK Kassán, a Debreceni KASE Ungvárott,, a Salgótarjáni SE Losoncon, a Gyulai TE Nagyszalontán, a Szentlőrinci AC pedig Rimaszombatban vendégszerepel. A többi fővárosi amatőr csapat barátságos mérkőzést játszik, vagy a vidéken szerepel. HÉTFŐN. Barátságos mérkőzés. A Ferencváros—Újpest mérkőzés vesztese— Vasas, Üllői-út, 2 órakor. Nemzetközi mérkőzések. A Ferencváros—Újpest mérkőzés győztese— Jugoslavija, Üllői-út 4 órakor. Pécs-Baranya—SAND, Pécs, 4 órakor. A külföldön és az elszakított területeken. Bécs: Hungária—Austria, Rapid—SpV Fürth. Krako: III. ker. FC—Wisla. Valencienne: Attila—AC Valencienne Zágráb: Sabaria—Gradjanski. Nagyvárad: Nemzeti—NAC. Kolozsvár: Bástya—Hagyibor. Temesvár: Budai 11—Espensia. Nagyszombat: Bak TK—SK Trnava. Az amatőr csapatok közül a Postás Dunaszerdahelyen, az MTK Beregszászon, a Törekvés Eszéken, a BSE Érsekújvárott, a Pécsi SC Nasicon, a Soproni FC Linzben, az ózdi VTK Rozsnyón, a Diósgyőri VTK Kassán, a Debreceni KASE Ungvárott, a Salgótarjáni SE Losoncon, a SS FC Zólyomban, a Szentlőrinci AC pedig Füleken játszik húsvét hétfőjén. Több barátságos mérkőzés tölti ki a programmot. * A munkásatléták mezei futóbajnoksága. A múlt vasárnap a kedvezőtlen időjárás miatt elhalasztott munkás mezei futóbajnokságot húsvét vasárnapján délelőtt fél 11 órakor tartják meg a Vasasok békeutcai sporttelepének a környékén. A bajnokságot három csoportban futják. A szenior csapatverseny a Vasas és az Egyetértés csapata között dől el, valószínűen az ESC javára. Az egyéni győzelem nem vitatható el Krizsántól. Az ifjúsági csapatverseny jelöltje a Vasas csapata, az egyéni bajnok pedig előreláthatóan Bíró lesz. Érdekes lesz a hölgyek bajnoksága, amelyben a Vasas és az Egyetértés hölgy - atlétái vesznek részt. A versenyre a helyszínen is lehet nevezni. * A Bocskay döntetlenül mérkőzött Kairóban. Nagypénteken Kairóban szerepelt a Bocskay csapata. Ellenfele a város válogatott csapata volt, amely a múlt héten 4:1 arányban győzte le a magyar csapatot. A reváns csak félig sikerült, a mérkőzés 0:0 arányban döntetlenül végződött. Nagypénteken a külföldön több mérkőzést játszottak. Az érdekesebb eredmények: Hannover, Arminia— Vienna (Bécs) 4:3 (1:1). — Hamburg: WAC (Bécs)—Hamburger SV 2:0 (0:0). — Kopenhága: Slávia (Prága)—Fram 3:1 (2:1). — Drezda: Teptitzer FK—Dresdner Sportklub 1:0 (1:0). Szabados vagy Barna? A Vigadóban dőltek el a magyar asztali tenniszbajnokságok Az asztali tennisz világbajnokságok iránt, mint ismerete, a közönség nem mutatott oly nagy érdeklődést, mint a verseny megérdemelte volna. Ennek magyarázata, hogy a versenyt nem benn a városban, hanem a Beszkárt kissé távoleső sporttelepén rendezték. A tapasztalásokon okulva, a Magyar Országos Asztali Tennisz Szövetség a magyar bajnokságokat a Vigadó nagytermében bonyolítja le abban a reményben, hogy a közönség nagyobb számban fogja látogatni a versenyeket. A bajnokság előmérkőzései már megkezdődtek, s húsvét két napján csupán a döntőket vívják. A selejtező és az előmérkőzések beosztása biztosítja, hogy a döntőben csakis a legjobb külföldiek vehetnek részt és a magyar versenyzők közül is csak azok jutottak el a végső küzdelemig, akiknek játéktudása nem ronthatja le a bajnoki verseny színvonalát. A legnagyobb érdeklődés a férfi egyes bajnokság felé irányul. Ismét nyitva áll a kérdés, várjon a világbajnok Szabados vagy pedig méltó riválisa, Barna van-e jobb formában. A két bajnokjelölt küzdelmébe azonban beleszólhat Kelen, továbbá a görög származású német versenyző, Madjaroglou, az osztrák Liebster és Kohn, sőt a cseh Lauterbach is. A bajnok Gallner Ferenc ezüstserlegét nyeri. A női egyesben Mednyánszky Mária kiválása után nyílt a küzdelem Gál Magda, Sípos Annus és az osztrák Keibe között. A vegyes párosban a Sabados—Gál és a Barna—Sípospár között dől el a bajnokság, bár számolni kell az osztrák Liebster—Kőibe-pár jó szereplésével is. A férfi, párosban a Barna—Szabados-párnak a Liebster—Kohn, a Lauterbach ■—Kolar és a Madjaroglou—Dávid-pár lesz az ellenfele. A női párosban a Sípos—Gól-pár győzelme várható. A verseny mindkét napon este 7 órakor kezdődik a Vigadó nagytermében. A döntő mérkőzések programmja: • Vasárnap. Férfi egyes: Lauterbach (cseh)— Glaner (magyar), Kohn (osztrák)—Kovács (magyar), Liebster (osztrák)—Nyitrai (magyar), Madjaroglou (német)—Boros magyar), Liebster (osztrák)—Szabados (magyar), Madjaroglou (német)—Barna (magyar). — Női egyes: Keibe (osztrák)—Sípos (magyar). — Férfi páros: Subota, Kohn (osztrák)—Barna, Szabados (magyar). — Vegyes páros: Sípos, Barna (magyar)—Gál, Glancz (magyar). Hétfőn. Férfi egyes: Madjaroglou—Kelen, Liebster—Barna, Kohn—Dávid, Madjarokou —Szabados, Lauterbach—Kelen, Barna—Szabados. — Női egyes: Gál—Sipos. — Vegyes páros: Kőibe, Kohn—Gál, Glancz. — Férfi páros: Barna, Szabados—Kelen, Kolár. * Vivőverseny Pécsett. A Pécsi Atlétikai Club a kettős ünnepen bonyolítja le junior kard- és tőrvívó-versenyét, valamint női tőrversenyét. A kétnapos versenyben számos fővárosi vívó is indul. A BEAC, a Hungária VC, a Tiszti VC és a BSE több versenyzőt indít a pécsi versenyben. * A B. válogatott vízipóló csapat Egerben. Az egri MESE húsvét vasárnap úszóversenyt rendez, amelynek eseménye a B. válogatott vízipólócsapat vendégjátéka lesz. A válogatottak az eredeti összeállításban utaztak Egerbe s a MESE csapatával játszanak propagandamérkőzést. fessiBBii STK-, Alapfttatett 1854 ugtfcse&BGICHNER JÁNOS Budapest, VII., Erzsébet körút 20. kárpitosára, fa-, vas- és rézbutorgyára Szőnyeg, Sürgöny, ágy-, asztal- és szezlontakarók, flanell-, gyapjú- és teveszőrtakarók, damaszt- és frotiltörülközök, damasztabrósz és szalvéták, damaszt síton- és vászonárak, pokróc, asztal- és padlófilc, gyermekkocsi, gyermekszék és asztal, nyugszék stb. nagy választékban kaphatók mélyen leszállított áron Nagy képes árjegyzék ingyen és bérmentve! MEGJELENT a „Magasfrekvenciás sugarak a gyógyászatban11 című első magyar nyelvi szakmunka, mely ismerteti a MAGASFREKVENCIA S Z E IL E I S gyógymód csodás hatásait. Részletesen foglalkozik számtalan betegséggel, többek közt az álmatlanság, asthma, bénulások, bőrkiütések, emésztési zavarok, érelmeszesedés, fagyás, főfájás, görcs, gyomorbántalmak, idegbetegségek, rheuma, isehias, vérszegénység, tbc., kozmetikai esetekkel. Irta: Érdy László. 232 oldal, 70 kép. Kapható a „Budapesti Hírlap" könyvkereskedésében VII., József körút 5. sz. Ára 20 pengő. „HEGROSKn magasfrekvenciás készülék kérjen díjmentes ismertetőt. Kizárólag kapható: JiRDY LÁSZLÓ „Hegrosan" ” vezérképviseleténél, Budapest, VIII., Népszínház utca 53., I. 5. Telefon: József 363—65. LÓVERSENY Az áprilisi juttalás Vasárnap: „Pestmegyei“ — Hétfőn: háromévesek rgut hendikpje Nagy tömegek verődtek össze pénteken este a Nagykörútnak egyik legforgalmasabb pontján. A versenyesztendő első programmját várta a sokaság egyre fokozódó nyugtalansággal. Végre úgy nyolc óra tájban mejelentek a gyorslábú rikkancsok, hatalmas k'-'Jegekkel a hónuk alatt s az áruba bocsátott programmlapokat tüneményes gyorsasággal kapkodták el a várakozók. Nyomban kisebb-nagyobb csoportok alakultak ki s ilyen megjegyzések váltak hallhatóvá. No erre kár volt félévig várakozni. A turf rettenthetetlen hívei nem voltak megelégedve. Rövid a programm, vagyis kevés a nevezés, ennek következtében kicsinyek lesznek a mezőnyök ... Így is van. A húsvéti megnyitó napokra csak mérsékelt sport vár a közönségre a szépséges pesti versenypályán. De nem is lehetett másként azok után, hogy az időjárás éppen a legkritikusabb időkben avatkozott bele az előkészítő munkába. Február végén oly kedvező volt az időjárás, hogy az istállók a legjobb reménységekkel megkezdhették a tréninget, de nemsokára újult erőre kapott a tél, s mint tudjuk, úgyszólván egész márciusban meggátolta az alagi tréningéletet kifejlődésében. Ilyen körülmények között érkezik el a versenyüzem a húsvéti megnyitó napokhoz. Csak természetes, hogy úgy a versenyek kimenetelét, mint a résztvevők számát illetően napról napra változó helyzettel találta magát szemben a triközönség, amely pedig valóban mohó vágyakozással várta a turfélet kínálta színes, mozgalmas, érdekes szórakozást. A példaszóval élve, ami késik, nem múlik. Igen nagy és igen jó anyag várja a versenyesztendő eseményeit, amíg tehát kezdetben csak mérsékeltebbnek ígérkezik minden, amit a túritól várnak, később teljes pompájában fog minden kialakulni. Nyilván ebben a reményben keresi föl a közönség húsvét két napján a versenytérséget, jeléül a bizalomnak, amellyel mindenki el van telve a magyar versenyügy tényezői iránt. A Pest megyei hendikep Vasárnap, az első napon, szokás szerint a magyar Priedzwit, a Pest megyei hendikep kerül lefutásra immár tizedszer. A népszerű előrefogadási verseny fogadási piaca az utolsó héten erős hullámzásokon ment át, anélkül azonban, hogy az előzetes favoritnak, példásnak a pozíciója megingott volna. Festetics herceg négyévese valóban a legjobb klasszist képviseli, megokolt tehát a szerepléséhez fűződő bizalom. Igaz ugyan, hogy munkájáról a legutolsó napokban kedvezőtlen hírek kerültek forgalomba s érdekes, hogy ezeknek a hatása az oddszlistán nem jelentkezett. Ez pedig azt jelenti, hogy a fogadók még akkor is bíznak Példásban, ha a versenyben nem is