Budapesti Hírlap, 1931. május (51. évfolyam, 98–121. szám)

1931-05-01 / 98. szám

n­épszámlálólap között 0000-et találtak, melyek testileg hibás emberekről vetettek fel, ez ala­pon nyolc és félmillió lakos mellett kettőszáz­ötvenötezer volna a testileg hibás Magyar­­országon. Németországban hatvanmillió ember mellett összesen csak négyszázezret tüntet fel a statisztika. Kéri e kérdés megoldását és fő­képp a szegénygondozásról szóló törvényjavas­lat mielőbbi beterjesztését.­­ Peyer Károly azt állította, hogy az OTI a protekciósok menedékhelye és az O27-tiszt­­viselők az analfabéták tábora. Elfelejti, hogy mikor ők voltak az OTI-ben urak, a szó szoros értelmében vett analfabétákat ültettek felelős állásba és a betegsegélyzők pénzével nevelték agitátoraikat. Voltak ott olyan szociáldemo­krata tisztviselők, kik még összeadni és ki­vonni sem tudtak és számvevőségi teendőket végeztek. Tény az, hogy az OTI bürokráciáját le kell faragni, a közigazgatást egyszerűsíteni, a hozzá nem értőket elbocsátani, de a szolgálta­tást nem lehet leszállítani. Azonban politikát belevinni az OTI-be, ez az intézménynek hajótörésével volna egyértelmű.­­ A falusi lakosság a kórházi ápolási költ­ségek tekintetében nagy hátrányban van a vá­rosi népességgel, mert a legszegényebb kisház­zal sem tud kapni szegénységi bizonyítványt és egy-egy huzamosabb betegség elnyel egész falusi birtokokat. A hadikölcsönsegélyezés te­rén elismeréssel adózik a bizottság belátó és li­berális gyakorlata előtt, azonban éppen a leg­szegényebb néprétegek érdekében szükségesnek tartja, hogy a négyezer koronás jegyzési ha­tár leszállíttassák. A költségvetést elfogadja. Az elnök ezután szünetet rendelt el. A délutáni vita­ szünet után 14 négy órakor nyitotta meg Czettler Jenő alelnök az ülést. Lázár Miklós a hadikölcsönjegyzők hat­hatósabb támogatását és segélyezését kérte, majd a Tokaj-vidék vízhiányára mutatott rá. Kifogásolja, hogy a Társadalombiztosítónál kötött orvosválasztás van. A költségvetést nem fogadja el. Kray István báró behatóan foglalkozik a tárca szociális problémáival, különösen a szegényüggyel. Azt fejtegette, hogy keresz­tényi alapon, a Krisztus által tanított elvek alapján kívánják a szociális kérdéseket megol­dani. A tárca költségvetését örömmel elfo­gadta. A Gyermekvédő Liga összeomlása Hegymegi Kiss Pál felhívja a miniszter figyelmét egy miskolci orvosi kinevezésre, amely szerinte példája a nepotizmusnak. Tiltakozik a luminozus közmunkák ellen. Behatóbban foglalkozik a gyermekvédelem problémájával. A Gyermekvédő Liga működése 1924-ig nagy­szerűe­n működött mindaddig, amíg Albrecht királyi herceg annak vezetését át nem vette. Ezután elnök a vitát bezárta és Ernszt Sándor népjóléti miniszter mondta el záró­beszédét. Kijelentette a miniszter, hogy tiszteletben kívánja tartani azokat a pilléreket, amikre a régi költségvetés is támaszkodott, mert ezek fix pontok, amelyeken nehéz változtatni. Az általános gazdasági helyzet kapcsán megálla­pította, hogy csökkent az ország teherbíró­képessége, egyben rámutatott arra, hogy a költségvetés egész vonalán redukciók történ­tek. Nehéz helyzetben van, mert amíg egy­­ Gyermekvédő Liga nagy összegeket kapott, de az ellenőrzés hiánya miatt az eredmények elmaradtak. Az ellenőrzés a népjóléti minisz­térium feladata lett volna, de elkésve gyakorol­ta. A nyaraltatási akciók során minisztériumi tisztviselők utazgattak külföldre. A szentendrei üdülőtelepet túlméretezték s így állt telő 240 ezer pengő deficit, amelynek fedezésére a nép­jóléti miniszterhez fordultak. Az itt végzett vizsgálat is felületes volt. A pénzt csak bo­nokban találták meg, a pénztárnál visszaélések fordultak elő. A deficitek ellenére újabb beru­házásokat végeztek, megvették a Trefort­ utcai palotát, ami újabb 200 ezer pengős deficitet je­lentett. Legutóbb a pénztárost, Papp Miklóst 48 ezer pengős sikkasztáson érték s most elme­gyógyintézetben van. Ilyen körülmények kö­zött vizsgálat indult meg, amelyből a vezetőket, elsősorban Albrecht királyi herceget kihagyták. Felelősséggel tartoznak, azok is, akik vezették ezt a Ligát, akik ellenőrizték. Kéri a népjóléti minisztert, csináljon rendet a Liga dolgában. (Helyeslés.) A gyógyszerészek helyzete Gál Endre azt fejtegette, hogy a gyógy­szerészek katasztrofális helyzet előtt állna­k. Az utóbbi időben 320 gyógyszertár felállítá­sára adtak engedélyt. Kifogásolja a házi gyógyszertáraik nagy számát. Nálunk 5 ezer lélek esik egy patikára, Ausztriában 14 ezer. Fölpanaszolja, hogy a drogériák valóságos kis gyógyszertárak s erős konkurrenciát tá­masztanak, holott a gyógyszerész diplomás ember, a droglista pedig iparos. Lassankint olyan helyzet támad, mint a fogorvosok és fogtechnikusok között. Kéri a minisztert, hogy szorítsa vissza a droglistákat arra a terü­letre, amelyre a képzettségük utalja őket. A költségvetést elfogadta. Kabók Lajos szocialista szerint a nép­jóléti költségvetésben­ munkásü­gyi célokra semmit sem vettek föl. A munkanélküliség kérdésével hosszasan foglalkozik és a költség­­vetést nem fogadta el. Kócsán Károly azt fejtegette, hogy a munkanélküliséget nagyobb szervezettséggel kell enyhíteni. Felhívja a figyelmet arra, hogy május 15-én lesz a XIII. Leó pápa ál­tal kiadott Remim Novarum éneskül­ a emlék­ünnepe Rómában, a munka ünnepe, amelyre a világ minden részéből munkaadók és mun­kások képviselői fognak megjelenni. Beha­tóan méltatja az enciklika jelentőségét és ha­tását a k­eresztényszocialista világnéz­et kiala­kulására. Olyan fórum felállítását kérte a minisztertől, amely a sztrájkok és bérharcok esetében kiegyenlítődő szerepet visz. A költ­ségvetést elfogadta. Bárdos Ferenc szocialista szerint kül­földön nagyobb mértékben dotálják a népjó­léti tárcákat s kifogásolja, hogy a honvé­delmi tárca költségvetése nagyobb. A költ­ségvetést nem fogadta el, oldalról ezeket a redukciókat sürgeti és üd­vözli, más oldalról kifogásolják. Az egész világon gazdasági pangás van, a pénz drága­ságának, a terhek és az adók nagyságának nyomását mindenütt érzik, viszont a nemzeti jövedelmek csökkentek. Mielőtt válaszolna a vitába felvetett kérdésekre, nem haladhat to­vább, hogy meg ne emlékezzék megboldogult elődjének, Vass Józsefnek érdemeiről, akinek alkotásait nem átalják egyesek kifogásolni. Mindenkit figyelmeztet, hogy ne fájjon ez senkinek, mert csak a jövő nemzedék fogja áldani Vass Józsefet. Csak a Társadalombiz­tosítót említi, mint Vasa József alkotását, amelynek létrehozásával nagy szívét követte, amikor annyit adott a munkásnak, mint sehol másutt, de ugyanígy a gyermekvédelem és a karitatív segítés terén is s mindezt annyi gonddal csinálta, hogy ez valósággal megrö­vidítette életét (Zajos helyeslés és éljenzés a jobboldalon és középen.) Elkészült a kórháztörvény Ezután a kórházak és egészségügyi intézetek kérdésére tért át a miniszter és megállapította, hogy itt tartozásokat örökölt, ami nagyon meg­nehezíti a helyzetét. Vannak, akik nem tudnak aludni a tartozások miatt. — Ilyen ember vagyok én is, — mondotta a miniszter, — ez a tartozás mintegy 17 milliót tesz ki és én azok közé való vagyok, akik a kötelességet úgy fogják fel, hogy elsősorban a tartozásokat kell leróni. (Zajos helyeslés és taps a jobboldalon és középen.) A miniszter egyébként bejelentette, hogy az elavult, negyven éves kórháztörvény helyett újat készített és csupán az alkalomra vár, hogy azt benyújtsa. — Az én időm alatt — mondotta igen nagy hatást keltve — talán nem lesznek fényes dol­gok és eredmények, de arra törekszem, hogy takarékosan pótoljam a hiányokat, mert úgy látom, hogy a feladatunkat még nem végeztük el. Arányosság, igazságosság és a hiányok ki­töltése: ez az én jelszavam. (Viharos taps és éljenzés a jobboldalon és a középen.) Ezután az orvoskérdésről szólott s megálla­pította, hogy itt presztízs és kenyér dolgában hiányok vannak. A kórházakban a főorvosok nevetséges dotációt kapnak, de nehéz helyzet­ben vannak a gyógyszerészek is, akik valaki­kor tisztelt és jómódú tagjai voltak a társa­dalomnak. A gyógyszerészi társadalmat meg kell óvni és védeni a további gazdasági hanyat­Ezután áttért az OTI kérdésére. Megálla-­ pította, hogy itt súlyos gondjai vannak, mert a Társadalombiztosító terhei nagyok. Fel­olvasta a statisztikát, mely a társadalombizto­sításra kiadott összegekről szól és amelynek végeredménye 115 millió pengőt tesz ki. Nem mondhatja tehát senki és különösen nem mond­hatják a szociáldemokraták, hogy egy krajcár sem jut munkásvédelmi célokra. Amikor a tárca költségvetését bírálják, ne felejtsék el, hogy ezzel a 115 millió pengővel van megter­helve a népjóléti tárca. A szocialisták a munkanélküli biztosítást sürgették. Lelkiismeretbeli, politikai és a tár­sadalommal szemben való kötelességének tartja annak komoly megfontolását, hogy a jelen helyzetben tovább mehet-e a tervek vállalásá­ban. Az elvégzett számítások szerint ez az újabb biztosítás 47 millió újabb megterhelést jelentene és elég csak a német példára mu­tatni, ahol a munkanélküli biztosítás beveze­tése roppant súlyos gazdasági helyzetet terem­tett és ahol ma sem tudják, hogy hová vezet az az út, amelyre ráléptek. Mindent el fog kö­vetni a munkanélküliség enyhítése érdekében, ami csak elkövethető, de nagyon meg kell bon­lástól. A gyógyszertárak adományozásánál a jövőben a legtökéletesebb pártatlansággal láván eljárni. (Zajos helyeslés.) „A gyermekkor aranyos és szép legyen** Ezután áttért a gyermekvédelem problémáira, és azt hangoztatta, hogy a gyermekvédelem érdekében mindenkinek meg kell tennie a kö­telességét. — A társadalom tegye meg a kötelességét, — mondotta — hogy a gyermek kora aranyos és szép legyen, hogy a gyermek azt érezze, hogy mindenki szereti őt és nemcsak azok, akik­nek gyermekekük, van, de a gyermektelenek is. Arra kell törekedni, hogy a gyermekkornak minden emléke kedves legyen, egy fának, egy kertnek, vagy a környezetnek is emléke. (Él­jenzés és taps.) Éppen ezért elsősorban a nyomorék gyermek­­eket akarja felkarolni és őket elhelyezni, a faluról össze akarja gyűjteni a testi hiányban, vagy elmebeli gyengeségben szenvedő gyerme­keket és intézetben elhelyezni őket, hogy ne maradjanak kinn a falun, ahol csak nyomorú­ságot és esetleg megvetést láttak az életből. (Zajos helyeslés.) A rokkant­ törvény benyúj­tásra készen áll Ezután a rokkant üggyel foglalkozott és ki­jelentette, hogy senki nem viseli jobban szívén a rokkantak sorsát, mint ő. Terve az, hogy rok­­kentotthonokat állít­ fel, ebben az irányban már tárgyalt is a honvédelem­ miniszterrel és a súlyos rokkantakat elkülönítve akarja elhe­lyezni. Egyébként a rokkant törvény teljesen elkészült s benyújtásra vár csupán. Hátra van a pénzügyminiszterrel való letárgyalása, amely elé némi aggodalommal néz és igyekezni fog a legmesszebbmenő eredményeket elérni. (Helyesl­­­és.) dőlni, hogy egy újabb ötvenmilliós terhet vállaljon, vagy ezzel a társadalmat megter­helje. Az OTI szanálásáról szóló törvényt a költségvetés után benyújtják Ezután a miniszter bejelentette, hogy a Társadalombiztosító szanálásáról szóló tör­vényt elkészítette és a költségvetés letárgya­lása után azt a Házban be is fogja nyújtani„ A kérdésben az az álláspontja, hogy itt min­den tényező hozzon áldozatot és különösen a szocialistákat arra kéri, hogy ne legyenek merevek, hanem igyekezzenek a kérdés meg­oldásához hozzájárulni. Arra a kifogásra, hogy a minisztérium nem foglalkozik eléggé a munkásügyekkel, Ernszt Sándor kijelentette, hogy ő maga sincs megelégedve a minisztérium organizá­ciójával és ő maga is többet kíván a jövőben munkáskérdésekkel foglalkozni. Hasonlókép­pen a Ház szociálpolitikai bizottságához is több kérdéssel akar fordulni, de azt szeretné, ha a pártok is gyakrabban jönnének össze a szociális és munkáskérdéseik megbeszélésére. A népjóléti miniszter nagyhatású beszéde Száztizenötmilliót fordítanak társadalom­biztosításra attól. Lehetetlen, hogy egyeseknek nagyobb jövedel­­mük van, mint akármilyen konjuktúra idején A miniszter ezután a vita folyamán több-­­­­ák megállapították, hogy az odiózus valami, ízben felvetett kapitalizmus kérdéséhez fű­- s Ő nem ezen a felfogáson van, mert szerinte tett néhány gondolatot, amelyről a szociális-­­ a kapitalizmus nem más, mint a múltnak a VERSEK Irta Bárd Miklós Divatba jött... Divatba jött lekicsinyelni téged, Csúfolni szűkmarkú szellemszegénynek, Szembe kacagni, lehurrogni, Kaján örömmel rámutatni: „A szomszéd asszony szebb, divatosabb. — Oh, mindeneknél hűbb és igazabb.“ Szép Szellem-Asszony, népem Géniusza, Ne hallgass e rugaszkodó fiúkra, S a dúlást, mely itt köpköd, foszforeszkál, Ne vedd zokon ... Nem lándzsanyél a tollszár, Mely tollával az eget vívja, S ha karcol is, Te ne bánkódj miatta; Hitlenje van minden felekezetnek, S a tollnak mindig voltak, — vannak, lesznek. Sírhatnék... Sírhatnék... Élted késő alkonyatján Gonoszul megcsúfolt a sátán, Múlandó bájak hervadt asszonya. Oh fájó, szívbemarkoló csoda, Te megáldott egy boldog nászban, Tört liliom özvegy­gyászban, Bús csendjében egy fülledt őszi éjnek, A Gonosz odalökött egy hívének, Aki még rugdos... Menj, menj, tűnj az árnyba, Magas fészeknek szomorú leánya, Vágyban didergő, könnyes asszonyállat. — Most értelek csak Hamleti búbánat: Láp gőze fekszi meg az őszi tájat, Egy ragyogó szép életképet Torzít el béna szenvedélyed, Oh bús. — siralmas banyaszerelem. A kiváncsi óra írta Szint Gyula — Kit... kit... kit — ketyegett a zsebóra túl hangosan a hálószekrényemen. Én a dívánon feküdtem ruhástul. A nagy, túlizgatott ketyegésre fölébredtem. Az est árnyai már alászálltak szobámba. Délutáni szundikálásom kissé túl hosszúra nyúlt. Föl akartam kelni, de valami hatalmas súly, amely erősebb volt akaratomnál, le­szögezett hratomra. Újra elaludtam. Zsebórám tovább fecsegett: — Ó, ez a lusta lajhár, ez a nagy darab ember, aki itt fekszik mellettem! Meny­nyire nem törődik velem! Már egészen homályos a számlapom a portól, piszoktól. Nagymutatóm már hónapok óta súlyos teherként gombostüfejnyi maszatcsomót visz magával és ez a lusta lajhár nem kö­nyörül meg rajtam, nem visz az óváshoz kitisztítás végett. Kis csönd támadt, pillanatnyi. — Hiába! — folytatta zsebórám — ő nem törődik velem. Pedig már évek hosszú sora óta ott ketyegek szíve fölött. Osztály­társa vagyok jóban és rosszban. Tanúja vagyok élete legintimebb titkainak. Én c serkentem föl, ha reggel nem akar föl­kelni. Én mondom neki, ha már nagyon fáradt, hogy ideje lefeküdnie. Ha én nem volnék, tájékozatlanul állna a világban ez a nagy, felnőtt gyerek. De annyira nem törődik velem, hogy néha este elfelejt fel­húzni és akkor másnap reggel dühöng, hogy mindenről elkésett. Kis csönd újra. — Igaz, hogy én se törődöm vele. Ha felhúz, járok, ha nem húz föl, alszom. Pa­nasza nem lehet ellenem, ponto­san muta­tom az időt. Erényem a pontosság, szaba­tosság, az ő hazugságával és megbízhatat­lanságával szemben. Voltaképp nem va­gyunk egymáshoz valók! Az én életem egy­hangú, nyugodt, kellemes. Az ő élete vi­szont annál zaklatottabb. Szünet. — Tegnap is milyen izgatottan nézett engem! Várt valakit. Türelmetlenül járt föl és alá. Az a valaki nem jött... Ő kétségbe volt esve, levetette magát a dí­­vánra és sírt... Voltaképp érdekes em­ber !... Eddig nem nagyon törődtem vele, ahogy ő nem törődött velem. Én csak az embert láttam benne, aki felhúz, ahogy ő is bennem csak a gépet látta, amely az időt mutatja. De ma érthetetlen kíváncsi­ság fog el!... Megnézem magamnak, mi­lyen egy ilyen ember közelről... Úgyse járok már sokáig... megint elfelejtett felhúzni... Zsebórám izg­elódni-mozgolódni kezdett. Erőlködött, erőlködött, majd hirtelen le­csúszott a hálószekrényről, végiggurult a padlón, felkúszott a dívánra és egyszerre csak ott ketyegett közvetlenül fülem mel­lett. Arcom elkomorult, dühös ráncokba futott, órám megijedt. — Menjünk innen, mert még fölébred ez az ember! És tovább csúszott arcomon. Belebámult nyitott számba, komoran hortyogó orr­­likamba, végigpróbálta orromat, bajuszo­mat, államat, végre lecsúszott mellemre és odatapadt szorosan. — Itt alattam egy másik óra ketyeg — mondta. — Várjon ez is az időt mutatja? De ezt mért nem teszi ki a hálószekrényre? Ez is gépiesen ver, mint én. Úgy rémlik nekem, néha gyorsabban... néha lassab­ban ... most egészen elhalkult... Meg­állt?... Elfelejtették fölcsavarni? Áll!!! Iszonyú lidércnyomásra ébredtem föl. Úgy éreztem, mintha szívem teljesen meg­állt volna, hogy most aztán annál tűrhe­tetlenebből zakatoljon Megdöbbenve ta­pasztaltam, hogy órám teljesen oda volt tapadva keblemhez. És most már nem emlékeztem, én vet­tem-e kezembe, hogy megnézzem, hány óra és e közben csúszott le mellemre a­nél­kül, hogy tudatára ébredtem volna... vagy pedig mi történt? Ijedtemben gyorsan fölcsavartam az órát, amely már lejáróban volt. B. 1931. MÁJUS 1, PÉNTEK

Next