Budapesti Hírlap, 1931. május (51. évfolyam, 98–121. szám)
1931-05-22 / 114. szám
10 Csökkenek az fslerürkén telefondíjakat A kereskedelmi miniszter már a költségvetési beszédében megemlítette, hogy mérsékelni kívánja a vidéki telefonelőfizetés és beszélgetés díját. Ennek az intézkedésnek az volna a célja, hogy növelje a vidéki telefonforgalmat és megkönnyítse annak igénybevételét. A kérdés megoldása már jelentősen előrehaladt. Bod János kereskedelmi miniszter ma nyilatkozott ebben az ügyben és a következőket mondotta: — A vidéki telefondíjak magas volta bizonyos gátló hatással volt a vidéki telefonhálózat nagyobb arányú kifejlesztésére nézve. Szükségesnek tartom tehát, hogy a közönség érdekeinek szolgálatában olyan intézkedéseket léptessünk életbe, amelyek rendszerint a telefon könnyebb hozzáférhetőségét, részben annak olcsóbbodását eredményezik. A posta és távíró igazgatóságát utasítottam, hogy tervet dolgozzon ki, amely a forgalom fokozására alkalmas és tegyen javaslatot olyan díjleszállításra vonatkozóan, amely bár esetenként kisebb lesz a mostaninál, végeredményben a forgalom növekedése következtében a bevételeket nem csökkenti. A telefondíj-reform tervezetének előkészítése folyamatban van és a vidékre vonatkozóan rövidesen mód lesz arra, hogy megfelelő rendeletet adhassanak ki. (A „Falusi Esték") (Magyar-Vasárnap) szépirodalmi, társadalmi folyóirat május 16-iki száma gazdag tartalommal jelent meg. Gyökössy Endre Asszonyok párbaja című társadalmi regényének folytatásán kívül, Segesdy László, Válti Nagy Géza, Vesztróczy R. Jenő, Faragó József, Belháziné, Gombos Sári, Pödör István, Fürdődy Mihály, Szathmáry István, Zimányi Ernő, Koltay Jenő, Nyáry László, Acsády Károly, Murgács Kálmán, Simon Zoltán, Korompay Margit és Simon Jenő cikkei teszik tartalmassá és változatossá az új számot. (Az Orosházi Evangélikus Nőegylet a siker igényekért.) Orosházáról jelenítik: Az Evangélikus Nőegylet a két évvel ezelőtt kezdett ebédakcióját ez idén is folytatta, s a beszámoló szerint hetenkint kétszer adott ebédet az arra szorulóknak. Az akció utolsó napján egyszerre kétszáznyolcvan személyt vendégeltek meg, összesen pedig 3266 szegényt. A jótékony mozgalom sikeréért elsősorban Kovács Andor kormányfőtanácsos, esperes és Kálmán Rezső lelkész családját illeti dicséret. Elsötétült az ég Amerika légiaottájának gyakorlata alatt LONDON, máj. 21. Ma szinte elsötétült az ég Csikágó felett és a bámuló tömegek megállították az utca forgalmát, amikor az Egyesült Államok 659 repülőgépből álló légi hadereje gyakorlatozott Csikágó és a Michigan-tó felett. A repülőgépek motorainak mennydörgésszerű robaja következtében állandóan remegtek a felhőkarcolók ablakai. A gyakorlatokon szárazföldi csapatok is résztvettek. A gyakorlatok célja annak eldöntése volt, hogy a nagy ipari centrumokat meg lehet-e védeni nagy légitámadások ellen. Legközelebb a többi nagy amerikai város felett folytatják a légi hadgyakorlatokat. (Drinkovics szerb miniszter temetése.) Zágrábból jelentik: Ma delelőttemették el Drinkovics Mata tárcanélküli minisztert, aki Bécsben műtét közben halt meg. A temetésen részt vett a király képviselője, valamint Zsivkovics tábornok, miniszterelnök, Sztojanovics tábornok, hadügyminiszter, Sverljuga pénzügyminiszter, továbbá Preka és Neudorfer miniszterek. (Sirkőavatás.) A budapesti, kolozsvári, késmárki és iklódi evangélikusok vitéz Kendek- Kirchknopf Gusztáv dr.-nak, a tavaly elhunyt kiváló püspöki másodlelkésznek volt hívei, a Kerepesi-temetőben emléket állítottak. Az emlékmű felavatása május 31-én, Szentháromság vasárnapján lesz. m víz-, gáz- és csatornázási berendezést vállal garan-cia mellett, a legjobb ki- vitelben olcsó áron FAZEKAS FERENC VIII. ker., József körút 9. (Telefon : 1. 390-68) Költségvetésekkel díjmentesen szolgálok — (A Veszprém megyei Jegyzőegyesület közgyűlése.) Veszprémből jelentik: Veszprém vármegye Jegyzőegyesülete most tartotta rendes közgyűlését, amelyen az önkormányzati testületek háztartásának rendezéséről szóló törvényjavaslattervezetet vették megvitatás alá. A közgyűlés állást foglalt a jegyzők természetbeni járandóságának újra való értékelése mellett. A tisztújításon az egyesület elnökévé Tóth Jenő enyingi főjegyzőt, alelnökké Ktoller Ferenc ácsteszélt, főjegyzővé Laka József litért, jegyzőkké Kovács Miklós mihályházai és Bognár Vince kertet, pénztárnokká pedig Tatai Samu papkeszi főjegyzőt választották meg. Mit kell tudni a sportolónak saját testéről Kellner Dániel dr. könyve Az orvosi tudomány csak a legújabb időkben terjeszkedik ki a sportolással kapcsolatos vizsgálódásokra, de máris egész tárházával rendelkezik a hasznos tapasztalásoknak és megállapításoknak." Nemrégiben még beérték az orvosok, hogy csupán a túlzásba vitt sportolás ártalmasságát mutassák ki, érthető tehát, hogy a régebbi időkből származó orvosi munkák jórészt csak a túlzott sportolás hátrányait és veszedelmeit tárgyalják. Az utolsó évtizedekben azonban példátlan föllendülésnek indult a sport világszerte. Az egészség kultuszává vált. Egyre nagyobb és nagyobb tömegek ébredtek a tudatára, hogy az élethivatással járó munka egyoldalúsága ellenkezik az emberi szervezet természetével és kigyengítésre szorul. A sport terjedésével párhuzamosan az orvosok érdeklődése is mindinkább ráterelődik a sport kérdéseire. Amíg a sport a kiváltságos, szerencsés alkatú, egészséges ifjú időtöltése és versenyzésének a terrénuma volt, addig a tisztán tudományos érdekességű megfigyeléseken és a sportártalmakra való figyelmeztetésen túl az orvosra más szerep nem jutott. Amint azonban a sport a nagy tömegek testnevelésére irányul, fontos közegészségügyi tényezővé válik és irányítása nemcsak hivatásává, de kötelességévé is lesz az orvosoknak. Ebben az irányban halad Kellner Dániel dr., a kiváló sportorvos, aki évtizedes megfigyeléseit, kutatásait, adatait és tapasztalásait gyűjtötte össze, hogy a sportoló művelt nagyközönség az orvos gazdag tudását saját sportolásánál fölhasználhassa. Kellner Dániel dr. Mit kell a sportolónak saját testéről tudni? címmel most megjelent művében erre a kérdésre teljes tökéletességgel felel meg. A 37 pompás ábrával és műmelléklettel illusztrált munka a test fölépítését és a szervezet működését ismerteti, főként azokból a szempontokból, amelyek a sport egészségtanában szóbajönnek. Foglalkozik behatóan a mű a sportolók orvosi vizsgálatával, a nők sportolásával és az egyes sportágakkal, a vízi sportokkal, a turisztikával, a téli sportokkal, a lég- és napfürdőzéssel, tornázással, stb., külön-külön megadva az egyes sportágakra vonatkozó utasításait és orvosi tanácsait. Kellner dr. könyve valóban nélkülözhetetlen tanácsadója minden sportolónak. Részletesen kiterjeszkedik a táplálkozás az anyagcsere, az idegrendszer, a légzés, az izomrendszer, a szív- és a vérkeringés ismertetésére, mégpedig élvezetes, könnyed stílusban, gondosan elkerülve a fárasztó, tudományosságot. Mindenki, aki egészségét, testi és szellemi frisseségét az öregkorban is meg akarja tartani, haszonnal forgathatja a művet, amely nélkülözhetetlen a szülőnek, a nevelőnek és mindenkinek, akikre a fiatal generáció testi és szellemi nevelése bízva van. Kellner Dániel dr. nagysikerű, rendkívül hasznos könyvének ez már a második kiadása. Kapható minden könyvkereskedésben. (Mesterséges ködfejlesztő gépet próbáltak ki francia katonai szakértők.) Párizsból jelentik: Ma zajlott le a Lille közelében fekvő Linserles község határában a Manen kémiai szakértő útján feltalált mesterséges ködfejlesztő gépek kipróbálása. A gépek kipróbálásán Pétain marsall, továbbá a hadi, tengerészeti és légügyi minisztérium szakértői voltak jelen. A készülékek fehér színű, opálos ködöt bocsátottak ki, amely több kilométer körzetben a szomszédos községeket teljesen elborította. A jelenlévő orvosok megállapították, hogy a mesterséges köd az emberekre és állatokra egyaránt teljesen ártalmatlan. A kísérletek alatt egy katonai repülőgép keringett a vidék fölött, amelyben szakértők megfigyeléseket végeztek. Pétain marsall a kísérletek után kijelentette, hogy egyelőre nem mondhat végérvényes választ a készülékek gyakorlati kérdéséről. (A Magyar Mérnök és Építészegylet) bányászati és kohászati szakosztálya szombaton este fél 7 órakor ülést tart, amelyen a vezetőség beszámol az 1928—31. évekről és új szakosztályi elnököt, valamint jegyzőt választanak. (Négymillió kötetes könyvtárpalota a Columbia egyetemnek.) Londonból jelentik: Edward S. Markness, a híres amerikai multimilliomos a Columbia egyetem számára óriási könyvtárpalotát építtet, amelyben több mint négymillió kötetet lehet majd elhelyezni. Harkness csak nemrég adományozott húszmillió dollárt a Fate-egyetem új épületei céljaira és tízmilliót különböző angliai kulturális célokra. (A Természettudományi Társulat) mezőgazdasági szakosztálya csütörtökön este a társulat székházának nagytermében ülést tartott, melyen Ballenegger Róbert egyetemi magántanár elnökölt. Az első előadó, Snassel Ferenc „Szabadtéri kísérletek a káliműtrágya hatásának tanulmányozásáról * című előadásában kutatásainak eredményéről számolt be. Kísérletei között egyetlen egy van, melynek eredménye nem fedi a laboratóriumi vizsgálatok megállapításait. Ezután Becker Jenő „A talajszükséglet meghatározásáról“ beszélt. Végül Bnorák Lajos dr. „A szuper foszfát remélhető hatásának előzetes megállapítása gabonaféléknél relatív módszer segítségével“ címmel tartott előadást. Az előadásokért Ballenegger Róbert elnök mondott köszönetet. — (Öngyilkos adóügyi jegnő.) Szerencsről jelentik: Kocsis Sándor, Megyaszó község adóügyi jegyzője, ma délelőtt vadászfegyverével főbelőtte magát és azonnal meghalt. Tettének oka ismeretlen. (Megölte a pogácsa.) Ricsiből jelentik: Jiger Istvánná pócini asszony másféléves Margit nevű gyermekének pogácsát adott enni. A pogácsa a kislány légcsövébe csúszott le. Sietve bevitték a sátoraljaújhelyi kórházba, de már nem lehetett rajta segíteni, mert morzsák kerültek bele a tüdőjáratokba is és a gyermek megfulladt. Nyomozás indult meg, hogy a kislány haláláért nem terheli-e gondatlanság a szülőket. (Öngyilkos tanító.) Egerből jelentik: Tiszaörvény heves megyei községben Veres Ferenc tanító a hat milliméter kaliberű puskával halántékon lőtte magát és azonnal meghalt. A tanító csak néhány évvel ezelőtt nősült meg, azóta boldogan élt kis családjával és így öngyilkosságának okát nem tudják. (Egy klub zsarolási panasza.) Flórián János dr. tanácselnök elnöklete alatt csütörtökön tárgyalta a büntetőtörvényszék Deák László ügyét, aki ellen a királyi ügyészség zsarolás vétsége címén emelt vádat, mert az Erzsébetvárosi Egységes Polgári Párt kor vezetőségének fenyegető leveleket irt és a kör épületének kapujára plakátokat ragasztott ki, melyben súlyosan sértő szavakkal illette a vezetőséget. Az ügyészség szerint ezzel az volt a célja, hogy a körtől neki járó néhány száz pengő követeléséhez ily módolt hozzájusson. A vádlott tagadta bűnösségét és elmondotta, hogy ő nem zsarolni akart, hanem csupán az őt jogosan megillető összeget követelte vissza. Az, amiket leveleiben és a plakátokon felháborodásában írt, szerinte megfelelnek a valóságnak. Tény az, hogy a klubban egy időben tömegével vesztették el a játékosok minden pénzüket és sokszor a legszenvedelmesebb jelenetek játszódtak le, mert a férfiaknak hozzátartozói legnagyobb részben a feleségek, több ízben is megjelentek, hogy rávegyék a játszókat a hazatérésre. A törvényszék kihallgatott több tanú, akik úgy vallottak, hogy, a klub belügyminiszteri jóváhagyásával ellátott alapszabályok szerint működött és nem felel meg a valóságnak, hogy ott kifosztották volna az embereket és ebből kifolyóan több vesztes játékos öngyilkosságot is követett volna el. A törvényszék bűnösnek mondotta ki Deákot zsarolás vétségének kísérletében és ezért húsz pengő pénzbüntetésre ítélte, a büntetés végrehajtását azonban háromévi próbaidőre felfüggesztette. __ (Egy bécsi nagyiparos feleségével együtt öngyilkos lett.) Bécsből jelentik: Megrázó tragédia történt szerdán este a döblingi városrész egyik előkelő villájában. A bécsi karton nyomó részvénytársaság elnökigazgatója, Albert Leopold Rott kereskedelmi tanácsos, feleségével együtt megmérgezte magát. A kettős öngyilkosságot rokonok fedezték fel, akik látogatóba jöttek a villába. A keresedelmi tanácsos és felesége holtan feküdtek a fürdőszobában. A hátrahagyott búcsúlevélből kiderül, hogy a nagyiparos a dekonjunktúra folytán teljesen tönkre ment, s nem tudta elviselni a gondokat. Alfred Leopold Rott egy dúsgazdag brünni textilgyáros fia volt és nagy szerepet vitt az osztrák textiliparban. A legelőkelőbb társaság tagja volt, s öngyilkossága mindenütt általános részvétet vallott ki. (Leforrázta alvó helyettével férjét.) Sopronból jelentik: Varga János ebergőci hetvenéves éjjeli őri felesége a múlt hétfőn álmában forró vízzel leforrázta, mert ittasan tért haza. Súlyos égési sebekkel a soproni kórházba szállították, ahol kilencnapi szenvedés után belehalt sérüléseibe. Utolsó óráibankijelentette, hogy nem kívánja felesége megbüntetését. Vargánét a csendőrség beszállította az ügyészségre. — (A Nemzeti Gyermeknét) nagybizottsága pénteken délután fél 7 órakor a Pedagógiai Szeminárium tanácskozó termében záróülést tart. — (Agyonlőtt vadorzó.) Pécsről jelentik. Tegnap a késő délutáni órákban az apátvarasdi közalapítványi erdőben a mellén lőtt sebbel holtan találtákRosenthal József pusztakisfalui földmívest, akit mindenütt mint szenvedélyes vadorzót ismertek. Rosenthal kedden este ment lére, azonban tegnap délig nem érkezett haza. Családja keresésére indult és holtan találta meg. Valószínű, hogy vadorzótársai lőtték agyon bosszúból. A nyomozás megindult. (Öngyilkosok.) Csütörtökön este a Klauzál-utca 30. számú ház negyedik emeletéről leugrott egy fiatalember és súlyos sérülésekkel, eszméletlenül terült el az udvar kövezetén. A mentők életveszedelmes állapotban villák a Rókus kórházba. Az öngyilkos pontos adatait még nem tudták megállapítani. Állítólag Mészáros György a neve, húszéves és foglalkozását nem tudják. Triszler János 27 éves ács a Lánchídról a Dunába ugrott A motoros mentőőrség emberei kifogták és értesítették a mentőket, akik azután a Rókus-kórházba vitték. Tettének okát nem tudják. . (Lebontják a kaposvári várat.) Megírtuk annak idején, hogy nagy vita folyt a kaposvári városházán, várjon lebontsák-e a városban lévő régi középkori várat, vagy pedig restaurálják. Egy év óta folyt ez ügyben a harc a kaposvári pártok között, míg végre ez a harc most eldőlt, ugyanis a város vezetősége elrendelte a várromok lebontását. A munkát már meg is kezdték, és így rövidesen eltűnik a föld színéről a kaposvári vár utolsó maradványa is. " — (A Magyar Háziasszonyok Országos Gazdasági Szövetsége) Lugron Gáborné dr.-né és Fellner Leóné elnöklésével tartotta meg közgyűlését, Nyéki Sándor igazgató ismertette a szövetség működését. A szövetség ezidei 100—100-es ösztöndíját Ligeti Dezső operaénekes és Hollós Melitta előadóművésznő, a Zenekadémia, illetve a Színművészeti Akadémia növendékeinek ítélte oda. A közgyűlést hangverseny követte, amelyen az ösztöndíjasokon kívül közreműködött Zala Lili zongoraművésznő és aranypsszéki P. Verő Elza operaénekesnő. H* 1931. MÁJUS 22. PÉNTEK J Rejtvénypályázatunk jutalmai: FÉSZEK Hangos Mozgószinház József körút 70. Tel. 1. 460—40. Heti af din ti éh ex ! Két páholyjegy & legújabb slágerüknek egyik . A Friedler-féle szabadalmazott „Gamma" hajnövesztő egyszersmind a hajhullás, korpásodás, harmolyosodás legtökéletesebb gyógyszere. Orvosilag kipróbálva és ajánlva kapható minden gyógyszertárban és drogériában, valamint Fiiedler-laboratóriumban Budapest Vn.,Marinyi-u.43. Tel. József 464-71. A gyár ajándékai derakint egy üveg „Gamma*hnnnxes”. A legkitűnőbb külföldi és magyar attrakciók bemutatóhelye, a Royal Orfeum Telefon, József 403 ból. Heti ajándéka két fenntartott hely egyik esti előadására. Az összes Coty-gyásrtmányok : L’Origan, Emarando, Paris, Chypre L’Amant, Styx s.A parfümök magyar központja ; gyógytana - kereskedés Budapest, VI., Podmaniczky u. 43. Telefon : Teréz 122-44. A cég ajándékai herenkint ötször egy-egy üveg Cory-YUUwsr GYÁSZROVAT Medits Ferenc nyug. ezredes, a hadidiszitményes és kardos 3. oszt. katonai érdemkereszt tulajdonosa május 20-án, 60 éves korában elhunyt. Pénteken délután fél 5 órakor temetik a farkasréti temető halottasházából a rom. kat. egyház szertartása szerint. Halálát özvegye szül. Stollár Emma, fia Gyula és rokonsága gyászolják. Louisa de Garibaldy francia nyelvmesternél a budapesti Bethesda-kórházban elhunyt. Hétfőn délután temették el a rákoskeresztúri temetőben a róm. kat. egyház szertartása szerint. Testvérei, az Olaszországban élő Gugnelmo de Garybaldy és a Franciaországban élő Jean de Garibaldy gyászolják. Muci András m. kir. erdőtanácsos, a főiskolai tanulmányerdő gondnoka 50 éves korában elhunyt Csütötökön délután temették a rom. kat. egyház szertartása szerint, özvegye szül. Székely Gabriella, gyermekei: Muci, Endre, László és Gabriella, valamint rokonsága gyászolják. Pollák Sándor vármegyei kórházi főorvos 63 éves korában szerdán Szentesen meghalt. Tagja volt Csongrád megye törvényhatósági bizottságának és Szentes város képviselőtestületének. MfiGYfkt LÉGIFORGALMI fl.-T. Nyílt menetrend érvényes 1931. augusztus 31-ig. *7.00 14.20 indul Budapest érkezik 13.30 18.45 8.40 15.50 érk. Wien indul 12.10 17.15 A *al jelölt járat vasárnap is közlekedik. 15.00 indul Budapest érkezik 8.40 16.10 érk. Pécs indul 7.30 16.20 indul érkezik 7.20 16.40 érk. Kaposvárindul 7.00 Az autók indulnak : Budapesten * Váci-utca 1. szám alól 45, a jenben a Bristoltól 40 perccel a repülőgép indulása előtt. Felvilágosítás és jegyváltás: Magyar Légiforgalmi R.-T. IV., Váci-utca 1. Telefon: SOS—88, a Központi Menetjegy* iroda és annak összes fiókok Wienben : Luftreischureau, Kaernvnerring 5. Tel. : R 28—1—%. levelét és csomagjait KÜLDJE LÉGIPOSTÁN! Díjszabásért forduljon szállítási osztályunkhoz. Telefon : 808—89.