Budapesti Hírlap, 1931. május (51. évfolyam, 98–121. szám)

1931-05-03 / 99. szám

20 Magyar Regények Az Új Idők új olcsó regénysorozatot ad ki magyar írók munkáiból A Magyar Könyv Napja, amelyet az idén is megtartanak, ismét ébresztőt zeng a közön­ség fülébe, hogy forduljon szeretetével a ma­gyar írók felé. A nemes elhatározásból fakadt akciónak az idén minden ösztönző szónál töb­bet érő erőt és jelentőséget ad a nagymúltű­ Singer és Wolfner könyvkiadó cég népszerű szépirodalmi lapja, az Új Idők, amely a Ma­gyar Könyv Napján a magyar írók műveinek­­Új, sorozatos kiadását indítja el. Magyar Regé­nyek címmel kerülnek forgalomba ezek a­ mű­vek, s az első kötetnek ünnepi jelentőséget ad, hogy az írója Sterczeg Ferenc. „A nap fia“ című regényével indul útnak a könyvsorozat, s ugyanekkor kerül közkézre a második kötete is: Zsigray Julianna „Szűcs Mara házassága" című regénye. A két könyvet nyomon követik a következő regények: Kosáryné Réz Lola: „Egy hordó bor", Terescsényi György: „Hő­­sök", Falu Tamás: „A halottak is élnek", Csathó Kálmán: „Leányos ház 1931-ben". Az Új Idők megindulásától kezdve és végig a népszerűség útján haladó pályáján a magyar irodalom, a magyar­ könyv megbecsüléséért harcolt, s ez a nagy gondolat vezeti most is, amikor a magyar könyv ünnepnapján teli bőségszaruval jelenik meg és az olvasó közön­séget megajándékozza ezekkel a munkákkal, amelyek mindegyike, csakúgy, mint a majd ez­után következő sorozat, maradandó becsű, iro­dalmi érték, e mellett vonzó olvasmány, alkal­mas arra, hogy a magyar írók számára meg­hódítsa a közönség szívét. Erre annál inkább módja nyílik az új vállalkozásnak, mert a kö­tetek — alkalmazkodva a mai viszonyokhoz — nagy, mintegy 200 oldalas terjedelműk, finom papirosuk és előkelő kiállításuk mellett is rend­kívül olcsók: fűzve 3 pengő, egész vászonkötés­ben 3 pengő az áruk. Az Új Idők előfizetői még külön, jelentős árkedvezményben részesülnek. A Singer és Wolfner-cég példaadó elhatáro­zását bizonyára nagy örömmel fogadja a ma­gyar könyv minden barátja. Ugyanakkor, ami­kor a közönség legszélesebb rétegei előtt meg­nyitja ez a vállalkozás a lehetőségét annak, hogy olcsó pénzért nemes irodalmi értékeket kapjon, a magyar íróknak is segítségére siet és a Magyar Könyv Napjának komoly tartalmat ad. Hogy milyen szüksége van erre irodalmunk­nak, arra élesen rávilágít ez a kis számvetés. Magyarországon 1929-ben megjelent, minden 100 szépirodalmi könyv közül körülbelül 40 volt magyar szerző műve, 60 pedig külföldi író munkája, Franciaországban ugyanekkor 100 szépirodalmi mű közül csak 2 volt idegen. Ri­koltva kiált felénk ez a szörnyű aránytalan­ság, amely miatt azonban nem a magyar iro­dalomnak kell szégyenkeznie. Irodalmunk méltó versenytársa a külföld irodalmának, s ha az át­lagos színvonalat nézzük, megállapíthatjuk, hogy jóval felette áll. Igen, irodalmunk mél­tán betölti azt a helyet, amely a nemzet éle­tében reá vár, a harcban, amelyet a kultúra fegyvereivel vívunk meg egy világra szóló igaz­ságtalanság ellen, a magyar író kiérdemli a vitézi nevet. Tudjuk valamennyien és még­sem állunk úgy íróink mellé, ahogyan megérdemel­nék. Ezért fogadunk örömmel minden új gondo­latot, amely a magyar író és a magyar könyv sorsának elő­bbrevitelét célozza. A gondolatok­nál azonban többet jelentenek a tettek, s most, a Magyar Könyv Napjának közeledtével több okunk van a könyv ünneplésére, amikor látjuk a nagyarányú, mindenkihez szóló vállalkozást, amely a Magyar Regények cégére alatt indul hódító útjára. A revízió ügyét is szolgál s a nyelv­tudomány számára új utat jelölő „A MAGYAR NYELV, mint a nyelvek egységes eredetének a bizonyítéka" című művének az I. füzetére kér előfizetést a viagy.Tud. Akadémiától melvtudományi munkásságáért már háromszor jutalmazott . LÁSZLÓ GÉZA áll. főgymn. ny. tanár Szekszárdim, Mészáros Lázár­ utca 15. szám alá. Aki pontos címével együtt 10, azaz tíz pengőt a szerző címére" előre beküld, bérmentve kapja meg a mű első, magában is kerek egész bevezető füzetét lehető legrövidebb időn belül, mely 5—6 nagy­­nyolcadrét nyomott íven tájékoztat az egész munka anyagáról, beosztásáról s a nyelvtudomány mai állásáról, úgyhogy — különösen az egész mű—fölöslegessé teszi minden más ilyen munka beszerzését nyelvtudománnyal tudományos alapon nem foglalkozó számára. Az 1. füzet vétele után, aki újabb tíz pengőt küld­ve meg­kapja a másodikat és így tovább, míg 9—10 füzetben, 50—60 nyomott íven az egész munka megjelennék. fog nyilatkozni. De ez m­ár, — úgy véljük — a nyelvhelyesség fölvetett problémájának ke­retét meg is haladja.♦ Grammatici certetnt. A nyelvészek civakod­nak. Régi igazság, amit ortholog és neológ nyelvészeink hosszú és elkeseredett háborús­kodásából mink is jól ismerünk. De ilyesmit fölidézni ma nagy bűn volna. E sorok célja tehát nem lehet ez, de annál inkább belátó m­egegyeztetése a nyelvtudományi és nyelv­helyességi törekvéseknek, sok ártalomnak kitett nyevetúli javára. Kitűnő nyelvtudósunknak itt vázolt okfej­téséből örömmel látjuk, hogy a nyelvhelyes­ségi irodalom küzdőterét egészben szerintünk is helyesen jelölte ki. Különösen tanulságos az, amit az irodalom nyelvének szabadabb mozgásáról és szerepéről mond. Itt azonban még mindig árok van a két hi­vatás közt, amit innen vagy onnan át kell ug­rani, hogy a két nyelvalkotó és védő törekvés egyesülhessen. A nyelvtudósok véleményünk szerint bizo­nyosan a jó túlzása miatt tévednek, amikor érdeklődésük a nyelvhelyességi kérdésekben „föltűnően csekély", vagyis a nyelvművelés elől jóformán elzárkóznak. Való ugyan, hogy a társadalom életmozgalmaiban éppen a ve­zető tényezők vannak bizonyos különállásra, autonómiára kényszerítve, viszont jaj az olyan Vezető munkának is, mely az élettől elzárkózva megkövül! A nyelvtudománynak pedig, szerin­tünk, nálunk és kivált most, bizonyos mérték­ben kötelessége is, hogy a nyelvfejlődés útján annyi széthúzó hatás közt, szabályozó, kétsé­gekben döntő, de mindig egyesítő tényező legyen. Azt ugyan mindenki megérti, hogy a nyelv­tudomány fejlődése mai fokán elsősorban a nyelv fejlődési fázisainak törvényeit tapasz­talati alapokon állapítsa meg, de hivatása pusztán ebben, úgy véljük, nem merülhet ki. Mit mondanánk például arra a földmívelési kormányra, vagy bár más főintézetre, mely a tudományos fölismerésekre adván magát, a föld birtokosaival, gazdáival, munkásaival azontúl nem törődne? Hát elképzelhető-e a nemzeti életben, — kivált a mienkben, — a közműveltség bármelyik területén a vezetők ilyen kasztszerű elzárkózása? A fejlődés törvényeiben különben már ős­időtől kezdve úgyis megvan, még a szellemi világban is, az egyszerű és együttható ténye­zők szoros benső kapcsolata. Maga a fejlődés is szakadatlan, artikulálatlan „folyamat", amely nem ismer külön osztályozható tényező­ket.­ Tagjai és rétegei csak eredményeiben je­lentkeznek, akkor is csak a mi értelmünk osz­tályozásai szerint, mivel megismerésük csak kategorizással lehetséges. Hogyan bírjuk tehát azt elképzelni, hogy kivált nyelvünk életében legyen olyan tényező is, — és éppen a legelő­kelőbb, — melyre nézve közömbösek a nyelv fejlődési, vagy ami még rosszabb: hanyatlási jelenségei? Ez bizonyosan tévedés; lehet hogy valami nyomós okkal indokolt, vagy legalább kiment­hető tévedés, de mégis tévedés. Mert a fejlő­dés törvényeibe homlokegyenest beleütközik a nyelv életének olyan szemlélete, hogy ha én, te,­­ stb. laikus írók vagy beszélők milliószámra részt veszünk a nyelvfejlesztés, vagy nyelvron­tás minden percnyi munkájában, hogy akkor éppen azok zárják ki belőle magukat és éppen ők nézzék közömbösen a fejlődési vagy ha­nyatlási­­ folyamatot, akik hivatásuknál fogva a­ helyes nyelvfejlődésnek legtermészetesebb vezető tényezői lennének,­­­ ha éppen ellen­kező tudományos fölfogásra nem jutottak volna. Itt már, mint annyiszor, nem a termé­szetben, hanem a tudományban kell valami hibának lenni. Mentsége lehet ennek, hogy a nyelvhelyes­ségi törekvések jogos szociológiai területét, legalább eddig, maga a nyelvtudomány sem bírta helyesen fölismerni. E részben azonban éppen Gombocz Zoltán szóbanforgó tanul­mánya győzhet meg mindenkit arról, hogy ez a megismerés igenis lehetséges, sőt szükséges is, mivel — ezt meg kell vallani — a nyelv­­művelési irodalom, ahogyan eddig folyik, rend­szertelenségben ritkítja párját és hatásának hanyatlását is jórészt ebből lehet megérteni. Ami továbbá ami bizonyos mindenkori nyelvszokást illeti, az sem valamely misztikus, kiismerhetetlen jelenség, hanem a társadalom beszédbeli és írásbeli nyelvhasználatából ki­forrott valamely nyelvhasználati fázis; mása például a divatoknak, de méginkább a társada­lom megállapodott, nem skatulázható illem­­szabályainak, erkölcsi tudatának, vagy maga­sabb fokon az igazságérzetnek, amiben — ép­pen mint a nyelvhelyesség művelésében vagy áldásában — része van mindenkinek, ha nem is tudós. Úgy véljük tehát, hogy a nyelvhelyesség irodalmi és nemirodalmi harcosai köszönettel tartoznak Gombocz Zoltánnak a számukra ki­fejtett s a nyelvszokásban megtestesülő külön­féle normák és viszonyok földerítéséért, de ez is sokkal inkább fölbátorítása a nyelvhelyesség szabatosabb művelésének, mint mentsége annak a közömbösségnek, hogy az Akadémia és a nyelvtudósok a benne való részvételtől, — m­ondhatjuk — az egész nemzeti társadalom helytelenítése mellett elzárkóznak. A magyar nyelv elért színvonalának meg­tartása, a becsúszott korábbi romlások lehető kiküszöbölése; a kezdődők begyökerezésének megakasztása; régi jó, vagy a nép ajkáról vett hasonló jó szavak és kifejezések elterjesz­tése; ideges szavak és más nyelvelemek be­nyomulásánál azoknak fölbecsülése, befoga­dása vagy kirekesztése, szóval megrostálása; szakadatlan nyelvkritika gyakorlása és művelt osztályaink, valamint népünk nyelvének a megértés egyazon színére való elsegítése. íme mindez oly nemes és nagy feladat, amiért ér­demes így is kevülni, de még sokkal érdeme­sebb lehetne, ha annak a M. T. Akadémia ál­lana élére kiv­nő nyelvtudósaival B.H. 1931. MÁJUS 3. VASÁRNAP * (A veszedelmes szerelem.) (Thurzy La­jos regénye.) Egy vidéki szánésznő és egy fiatal író szerelmeinek története, sem any­­nyira a hőseinek, hanem magának a szere­lemnek a tragédiája ez a könyv. Egészen a lelki mélységekben járó munka, amelynek fordulatai nem a történetben, hanem a lel­kek életében bontakoznak ki előttünk impo­náló erővel és merészséggel, amelyhez a jo­gosultságot az adja meg, hogy a szerző meg­kapó biztonsággal lát és igazodik el abban a rejtelmes birodalomban, amelyet a legtöb­ben csak sejtésekkel közelítenek meg. Az ideális szerelem és az érzékek útvesztőjében az anatómus biztos kezével mutatja meg az igazságot s teszi ezt olyan válogatás nélkül, skrupulusoktól mentesen, hogy túlmegy azon a falon, amelyet a költészet állít az író elé. Nem mondjuk, hogy az olcsó hatásokat ke­resi, nem azért érzéki, hogy érzéki legyen, de viszont nem titkol el semmit, ami iro­dalmi munkában titködnivaló lenne. Kár, mert megfoszt attól a lehetőségtől, hogy Thury Lajos komoly tehetségét, lélekismere­­tét, emberrajzoló készségét, izzó erejét és fölényes szatíráját ennek a könyvének alap­ján hirdethessük. * (A stratfordi gentleman.) William­ Shakespeare, a hajdani mészároslegény, a ked­ves, finom, édesszavú, természetes vidéki fickó, a Burbadge-színház mindenese, néhány rövid év alatt lett London ünnepelt drámaírója, gaz­dag és büszke úr, lordok barátja és angol ne­mes. A stratfordi gentleman még ma is a világ legnagyobb drámaírója, akire minden kultúr­­ember áhítattal tekint fel. A kétéletűs és kettős lelkű ünnepelt és mégis szerencsétlen, nagy köl­tőről mesteri portrét rajzol Szirányi Miklós. A Shakespeare-tanulmány az Új Idők mai szá­mában jelent meg, amelyben a Nemzeti Szín­ház művészeinek fényképeit találjuk, valameny­­nyit Shakespeare-szerepben. Az Új Idők foly­tatja Joseph I­elment költői szépségekben gaz­dag érdekes regényét, A csavargó Krőzus-t. Bónyi Adorján Az ócska bolt című finom és tartalmas regényének folytatásán kívül Kosz­tolányi Dezső gyönyörű japán versfordításait, Majthényi György kitűnő elbeszéléseit, Kiss­­fábián Béla és Nagykárolyi Etelka szép ver­seit emeljük ki a lap szépirodalmi részéből. Az elmés Kis Tárca, Siegescu Miklós ötletes cikke, számos időszerű fénykép, változatos kézi­munka-rovat, keresztrejtvény, szerkesztői üze­netek, gasztronómia, szépségápolás teszik vál­tozatossá és gazdaggá Herczeg Ferenc szépiro­dalmi hetilapját, amelynek kiadóhivatala, Bu­dapest, VI., Andrássy­ út 16, bárkinek küld díjtalan mutatványszámot. Előfizetési díj ne­gyedévre 6 pengő 46 fillér. * (Három világ.) Gy.Czikle Valéria Há­rom világ címen igen érdekes regényt írt, mely­nek meséje a békéről, a háborúról és a forra­dalomról szól. A regényhez Négyesy László írta az előszót, ami már maga is elég biztosíték arra, hogy a regény tehetséges író munkája. A Három világ meseszövése és Stílusa külön érdemel elismerést Czikle Valéria regénye a Gárdonyi Géza irodalmi társaság kiadásában jelent meg. * (Estél! utazás.) (Holló Ernő versei.) Fenyve­sek alatt, piros hajnalok ködében álmodó fal­vakról énekel Holló Ernő. Halk nosztalgia ömlik el költeményein. Hangja bensőséges és meghatott, mikor rímekbe fűzi emlékeit, ame­lyek „alszanak már mint koporsó a föld­ben ...“ Holló Ernő színei kifejezésteljesek, de versformái még nincsenek teljes harmó­niában mondanivalójával. A vékony kis füzet így is sok reményt nyújt ennek a tehetséges fiatal költőnek a fejlődésére. * (Regősök útjain.) (Árvai Árpád verses­könyve.) Az erdélyi magyar irodalom egyik fiatal poétája lép a nyilvánosság elé első verseskönyvével. Árvai Árpád írásait a Szé­­kelyföldnek küldi, a kisebbségi magyar sors szenvedőinek, az erdélyi ifjúságnak, a „ma katonáinak", akik a kőművesi sorban építik a jövőt. A végvárak regőseinek víg múzsái­val rokonok ezek a komoly szenvedélyes so­rok. Magabízó egészséges lendület jellemzi a verseket, amelyek meggyőzőek , őszinték. Szerelmi lírája már kevésbbé erőteljes, in­kább érzéki, forma-megoldásai is közepesek. Árvai Árpád könyve tehetséges ember mun­kája, akinek azonban meg kell még szaba­dulni a modoros hangtól és a költői technika műhelyében is kellő gyakorlatot kell sze­reznie. * (Kigyuló csillagok*) Ezzel a címmel­ jelent meg a minap egy novellás kötet, amely­ről hamarosan­­nehéz volna eldönteni, hogy alapötlete, vagy az ötlet megvalósítása ket­­tőibb-e. A kötetben kitűnő írók ihletett tollal örökítik meg azoknak a gyermekeknek és ifjak­nak alakját, akik a történelem viharzásai kö­zepette sasfiókokként, de vén sasoknak díszére való bátorsággal tettek hitet magyar voltuk mellett. Ifjúi lelkek lángoló tüzéről nem igen emlékeznek meg a történelem márvány tábláján,, noha az ifjúság számára, elsősorban a vele egy­­ivásúak hőstette szolgál a legmegragadóbb példaadással. A magyar ifjúság kiváló tettei­nek gyöngysorozatául készült ez a könyv, való tények és száraz adatok alapján. A nemes cél szolgálatába álló íróknak nem maradt egyéb feladatuk, mint írásművészetükkel megelevení­teni a történeti adatokat. Fantáziára nem volt szükség. Ezt messze túlszárnyalta az élet, amely rendkívüli időkben rendkívüli helyzetekbe állí­totta a magyar ifjúságot. Lehetetlen megindu­lás nélkül elolvasni akár a fiatal Ludovikásolt hősi nekilendülését a vörös uralommal szemben, akár a temesvári leventeper „összeesküvőinek" megrázó tragédiáját, vagy a kadétiskolák nö­vendékeinek férfias elszántságát, amellyel a­­haza és a rend érdekében tették kockára gyer­mek­életüket. A fiatal hősök galériájából nem maradtak ki a nyugatmagyarországi hősök sem, és helyet kaptak azok is, akik nem ugyan életükkel, de csodálatra méltó kötelességtudá­­sal állták meg helyüket a gyermeklélek erejét, szinte túlhaladó helyzetekben. Modern hősköl­temény ez a novellás kötet, amelynek szerzői a könyv alapötletével szolgáló kitűnő tollú Gra­­mantik Margiton kívül, Tormay Cecil, Bodor Aladár, Komáromy János, Koltay Jenő és a magyar írógárdának számos kitűnősége. Az ifjúságnak, felnőtteknek egyaránt megragadó olvasmánnyal szolgáló könyv a Mamsz kiadásá­ban jelent meg. * (Remény szigetén.) Ezzel a címmel adta ki a Kecskeméti Közlöny Nyomda, és Lapkiadó Vállalat Kováts Sándor könyvét, amely a szerző evangéliumi elmélkedéseit tar­talmazza. Az ihletett tollú vallásos író tizenkét részből álló munkájában fölülemelkedve az át­lag emberi szempontok horizontján, a krisztusi világszemlélet szemszögéből foglalkozik a jelen problémájával. Elmélkedései az írásművészet meggyőző erejével, egyben az élő szó közvetet­­lenségével hatnak, nyugtát adó szigetekként a felkorbácsolt lelkületű emberiség hányódásai közepette. * (Műsoron kívül.) Mórai Sándor, az újabb írónemzedék egyik erős tehetsége, hatá­rozott értéke. Egyéni profilja van­­mindannak, amit ír, a­nélkül, hogy az­­egyéni íz az eredeti­ség aranyalmájáért folyó izgatott erőlködést, affektált különvéleményt jelentene. A regé­nyekhez, novellákhoz és versekhez, amelyek eddigi pályáján, bőven termő, de nem felszí­nes munkásság eredményeként vannak mögötte, most a Műsoron kívül csatlakozik. A kötet mintakollekciója az elbeszélőtehetsége mellett zsurnaliszta vénával is rendelkező Márai Sán­dor rövidebb lélekzetű, formás és szellemes--, franciásan könnyed és mégis a dolgok gyöke­rére tapintó írásainak. Van bennük valami a novellából, a kritikai analízisből és a riportból. Műfajilag pontosan nem is igen lehetne kate­gorizálni ezeket az írásműveket, amelyek körül­tekintések a világban, kiemelt képek a végtelen arcú élet sodrából, az író apró kalandjai az eléjekerülő emberekkel, tárgyakkal, helyzetek­kel. Élesen meglátott figurák, érzések és han­gulatok lerögzítései, impresszionista módon, ha a benyomás visszaadásán túl rögtön megkapjuk a benyomás elemzését is, az ítéletmondást fö­lötte, amely erősen racionális életszemléletből fakad, az ellágyult szatírával keresztezi, a meg­hatódott torz grimasszal képes elvágni. Rá­jövünk azonban, hogy ez a virgonc és gyakran keserű irónia alapjában nem egyéb, mint bohóc­­púder a szubtilitáson, látva egy nagyon is eraberszerető arcon. A Műsoron kívül a Pan­­theon kiadásában jelent meg. (d.­) Bármely fénykép után készítünk bronz­ reliefes vagy mellszobrot szavatoltan étetn­y és művészies kivitelben. A fénykép után általunk készí­tett bron­z relief vagy mellszo­­bor teljesen hasonló a modell után készülő szobrászati mű­tárgyhoz — habár sokszoros­­an olcsóbb annál. Küldjön egy jó fényképet, melyet előnyös árajánlatunk­kal visszaküldünk Önnek. „Pannónia" TELEFON : plasztikai műintézet 1. 376—15. van., K­ialudj­.u. 28/B.

Next