Budapesti Hírlap, 1931. szeptember (51. évfolyam, 197–221. szám)

1931-09-01 / 197. szám

A köztisztviselők illetménycsökkentése A közalkalmazottak illetménycsökkentésére vonatkozó rendeletet a parlamenti 33-as bizottság mint jelentettük , elfogadta. A Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége, mint atényleges és nyugdíjas közszolgálati alkalmazottak egyetemes érdekképviselete, már az illetménycsökkentés első hírére állást foglalt az illetménycsökkentés ellen és emlékiratban okolta meg az összes tényezők előtt állásfoglalását. A KANSz elnöksége a fizetéscsökkentés ügyében kedden értekezletet tart, amelyen megbeszélik, a helyzetet, egyben tárgyalás alá veszik a rendeletet, amely a lapok által közölt szövegében bizonyos méltánytalanságot foglal magában. Ezért a KANSz arra fog törekedni, hogy az illetékes tényezőket a rendelet egyes rendelkezéseinek méltányos megváltoztatására, illetve a rendelet végrehajtásában a kisfizetésű alkalmazottak és nyugdíjasok érdekeinek megkímélésére bírja. A KANSz elnöksége különben a fizetéscsökkentéssel kapcsolatban meghallgatja budapesti és vidéki szerveit és ezek után fog a további lépések tekintetében határozni. Az osztrák nagynémetek Anschluss-barát elnököt akarnak BÉCS, aug. 31. A lapok csehli jelentése szerint a nagynémetek parlamenti klubjának értekezlete behatóan foglalkozott a szövetségi elnök választásának kérdésével, különösen azokkal a tárgyalásokkal, amelyeket közös polgári jelölt kijelölése érdekében folytatnak.. A nagynémetek állást foglalnak, amellett, hogy a szövetségi elnök választása október 18-án közvetlenül a nép által történjék. A közös elnökjelöltség tekintetében arra az elhatározásra jutott az értekezlet, hogy a nagynémetek számára csak olyan jelölt jöhet tekintetbe, aki a nagynémetek felfogásának a Németországhoz való viszony tekintetében teljesen megfelel, vagyis feltétlen híve a Németországhoz való csatlakozás gondolatának. Ha a keresztényszociális párt nem tudna ilyen jelöltet megnevezni, akkor a nagynémetek önálló jelölttel indulnak a küzdelembe. Gandhit nem lógja a tengeri betegség LONDON, aug. 31. Gandhi majdnem gyermekes jókedvvel töltötte tengeri útja első napjait. Vidáman csevegett útitársaival, játszott a gyermekekkel, tréfálkozott a kapitánnyal, kijelentve, hogy két hétig foglya lesz. A fedélzet puszta deszkáin a szabadban aludt és a nap egy részét imával és fonással töltötte. A vihar, amely sok utast nagyon megviselt, a mahatmát teljesen közömbösen hagyta. B.H. 1931. SZEPTEMBER 1. KEDD A megsebzettek és elnyomottak konferenciája Szüllő Géza a genfi konferencián nagy beszéd kíséretében terjesztette elő az utódállamokban élő magyarság súlyos sérelmeit Élesen kikelt a kisebbségek elnyomása ellen a kongresszus deklarációja GENF, aug. 31. A kisebbségek genfi konferenciájának augusztus 29-iki megnyitó ülésén Szüllő Géza felvidéki magyar képviselő a következő beszédet mondotta el: — Genfben Jean Jacques Rousseau egy estélyen vett részt. Az estélyen a társaság rablóhistóriák elbeszélésével töltötte idejét. Mindenki elmondott valamit, csak a nagy Jean Jacques hallgatott. „Ön miért nem mond el semmit, miért nem beszél?" — biztatták a nagy költőt, — „hiszen sokkal nagyobb dolgokat tapasztalt, mint mi és bizonyára sokkal rémesebb históriákat is tud, mint mi.“ A költő mosolyogva ennyit válaszolt: „Én tudok egy szörnyű rablóhistóriát,, de nem is merem elmondani, mert félek, hogy a gyenge idegzetesek ki se bírják." „Halljuk, halljuk", biztatták a költőt. S a nagy író csak ennyit mondott: „Én láttam és ismertem három hadseregszállítót." Mindenki megértette. — Ha nézzük és látjuk a kisebbségek szénvédéseit és küzdelmeit, akkor látjuk azt is, hogy cselekednünk kell, látjuk azt, hogy ez így nem mehet tovább, nem lehet hagyni, hogy bűnhődjenek olyanok, akiknek nincs semmi bűnük, csupán áldozatai hibás békeszerződéseknek. A mi konferenciánk konferenciája a megsebzetteknek, az elnyomottaknak. A világháború kitörésének nem utolsó oka volt a nemzetiségek békétlensége. Az európai helyzet jelenlegiveszedelmeinek nem utolsó oka a nemzeti kisebbségek elégedetlensége. Konferenciánk tavaly elhatározta, hogy összegyűjtjük a konkrét sérelmeket és azután előterjesztjük azokat. A kisebbségek összeállították adataikat és megtették előterjesztéseiket, van szerencsém ezennel átnyújtani az utódállamokban élő magyarság sérelmeit. Beszédemben nem is foglalkozom ezekkel a konkrét adatokkal és statisztikákkal, azok megokolással együtt benne vannak ebben a munkában. Aki elolvassa, az látni fogja, hogy mindegyik utódállamban ugyanazzal a módszerrel dolgoznak. A módszer a következő: Az agrárreform címén elszegényítik a magyarokat, iskolareform címén megakadályozzák a faj kulturális fejlődését és pénzügyi reform címén lehetetlenné teszik azt, hogy az elgyengített faj gazdaságilag összeszedhesse magát. Ez a megsemmisítés politikája. Tanulmányunk azt is igazolja, hogy a kormányok hogyan igyekeztek kibújni azok alól a kötelezettségek alól, amelyeket magukra vállaltak akkor, amikor aláírták a szerződést, Trianon büntetleneket büntetett, mikor kényrekedvre kiszolgáltatta őket az ellenség zsákmányául. A tévedések most mebosszulják magukat. Folyik a szabad szó elnyomása, a fajok gyengítése és kizsákmányolása, de letakarják ezt a demokrácia hazug zászlajával. Nem szabad elfelednünk, hogy ha nem a jogszerűség lesz a társadalmi élet szabályozója, akkor a világ olyan katasztrófába juthat, amelyből nincsen többé föltámadás. A biztosság előfeltétele a kisebbségek védelme (Havas.) A nemzeti kisebbségek értekezletének mai ülésén a kisebbségi, a biztossági és a leszerelési kérdéshez a lettországi német, az olaszországi szlovén, a katalán, a csehszlovákiai zsidó és több más kisebbség képviselői szóltak hozzá. A szónokok valamennyien kijelentették, hogy a katonai leszerelés lehetetlen előzetes morális leszerelés nélkül. A morális leszerelés viszont nem valósítható meg akkor, amikor bizonyos államokban a kormányok a nemzeti kisebbségeket rendszeresen elnyomják és igyekeznek azokat nemzeti jellegüktől megfosztani. A biztosság egyik lényeges előföltétele a kisebbségek védelme és épp ezért a kisebbségvédelem előföltétele a katonai leszerelésnek is. Azok az államok, amelyek a leszerelés hívei, de ugyanakkor elnyomják kisebbségeiket, nem járnak el őszintén. Ha a leszerelésért folytatott küzdelmet sikerre akarják vezetni, akkor nem hagyhatják figyelmen kívül az európaikisebbségek helyzetét. A Népszövetséghez intézett beadványok kezelése megingatta a védelembe vetett hitet GENF, aug. 31. A kisebbségi kongresszus ma befejezte a tanácskozását és a következő rendkívül deklarációta fogadta el: Az európai államok szervezett nemzeti kisebbségeinek hetedik kongresszusa tudomásul vette az egyes népcsoportok helyzetéről szóló jelentéseket. Annak a mély benyomásnak a hatása alatt, amelyet ezek a jelentések gyakoroltak a kongresszus résztvevőire, a kongreszszus megállapítja: A kisebbségvédelem által kötelezett államokban épp úgy, mint a szerződéssel nem kötelezett államokban továbbra is hiányzik a megértés a nemzetiségi problémával szemben. A más nemzetiségű állampolgárok alkotmányos és népjogilag megállapított jogait semmibe sem veszik. Az állampolgári egyenjogúság, a törvény előtti egyenlőség, a kulturális szabadság — mindez jóformán sehol sínes meg. Még az állampolgárság sincs biztosítva. A közélet minden területén a más nemzetiségűeket tudatosan elnyomják és megkárosítják. Az asszimilációt erősebben űzik, mint valaha. Rendőri és katonai karhatalmi eszközökkel exekuciók is folynak egyes országok saját állampolgárainak élete és vagyona ellen , s ezek az üldöztetések általános szörnyülködést váltottak ki. Az előbbi kongresszusok megállapították: A nemség tisztelete nélkülözhetetlen előfeltétele Európa békéjének megőrzésére. Éppen ezért valamennyi kisebbség jogvédelmének kiépítése a Népszövetség egyik legsürgősebb feladata. A hetedik nemzetiségi kongresszusnak meg kell azonban állapítania, hogy még az élet és vagyon ellen indított legsúlyosabb támadásokra vonatkozó, a Népszövetséghez intézett beadványok is olyan kezelésben részesültek, amely az érdekeltekben megingatja a Népszövetség védelme iránt táplált bizalmat. A hetedik kisebbségi kongresszus ezért elhatározza: Az elnökség megbizatik, hogy a Népszövetségelőtt kifejtett helyzet súlyosságát mindenekelőtt hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a kisebbségekhez tartozóknak életfontosságú kérdésekben benyújtott beadványait az eddigitől eltérő módon kezeljék. a dulmüpitnári csata évfordulójának ünnepe Törökországban ANKARA, aug. 80. Egész Törökországban ma megünnepelték akilencedik évfordulóját a dulmüpünatri nagy döntő győzelemnek. Az egész országból különvonatokon utaztak a küldöttségek Dulmüpünarba, hogy részt vegyenek az Ismeretlen Kát éva sírja előtt rendezett ünnepségen. Ország- szerte ünnepélyes összejövetelek voltak ahadsereg tiszteletére. Az ünnep alkalmából nevezték el azokat a repülőgépeket, amelyeket a török nép ajándékozott a hadseregnek. Egész éjszaka ki volt világítva az egész ország. Ugyanerre a napra esett a katonatisztek szolgálati előléptetése. A sajtó a mai nap jelentőségével foglalkozva, kiemeli a dulmüpanari csata történelmi fontosságát és hódolattal adózik úgy azok iránt, akik a becsület mezején elestek, mint ama nagy államférfiak iránt, akik agyőzelmet a nemzet javára fordították. Életbe lépett a Romániával kötött kereskedelmi egyezmény A Romániával augusztus 12-én aláírt letelepedési, kereskedelmi és hajózási egyezmény szeptember 1-én lép életbe és ezzel egyidejűleg az eddig érvényben volt provizórium hatályát veszti. Az egyezmény a két szerződő állam területéről származó, vagy azok területére irányuló árukra, tudvalévően a legnagyobb kedvezmény elvének kölcsönös alkalmazását biztosítja úgy a beviteli és kiviteli vámok és egyéb illetékek, mint pedig mindennemű vámügyi alakiságok alkalmazása tekintetében. Az egyezményhez mellékelt jegyzék tartalmazza azoknak, az áruknál, felsorolását, amelyek Magyarországba való behozatalukkor a jegyzékben megállapított szerződéses vámok alá esnek. A tűzifa-, hasalj-, dorong- és rőzsefa aprítva, fűrészelve és kötegelve is. A fa- és fűrészhulladék, üres fenyőtoboz a romániai eredetű múltévi magyarországi tüzifebehozatal 75 százalékára rugó évi mennyiség erejéig ,kint 0,35 aranykorona vám alá esik. Ez a kontingens január elsejétől lesz számítandó, míg a folyó évre vonatkozóan az egyezmény életbelépésétől október elsejéig a Romániából származó tavalyi tűzifabehozatal 30 százalékának, december 31-éig pedig további 20 százalékának megfelelő mennyiséget fognak ,kint 0,35 aranykoronás mérsékelt vámmal kezelni ÉtÉ Zenészek írta Babay József Keskeny, szalagokkal cicomázott tükör csüngött a zongora felett, ha a zongorista, játék közbenfelemelte fejét és belenézett, láthatta, kik lépnek be a kicsiny, boltíves terembe. A zongora csak afféle bérelt, városi pianinó volt, ébenfekete testű, rövid állómellén két, gyertyatartóval, billentyűi megszürkültek már, füstösek voltak s a feketék kiszürkültek. Pedálja is sántított, a basszus g meglazult s fenn, a pintyőke-hangoknál két kalapács törött volt. De a/U't így, kissé rokkantan is hűséges és odaadó szerszám, hangosan bődült fel, ha a zongorista csontujjas marsot kalapálták ki belőle és el tudott lágyulni Mozart, vagy Chopin, de különösen Verdi dallamaiban. Amikor például sor került arra, hogy: Helyettem kis virág, tégy vallomást, — leginkább a sanda, mókusutcaimészároslegény italozásakor szólították fel a kis vadvirágot vallomástételre. — ó, ilyenkor halkan és áhítatosan trilláztak a kalapácsok s volt olyan csoda is, hogy a vén húros láda meghatódott, pedál-állát leejtette s zokogva keveredett össze minden hangja... Fedelén rendszerint fröccsöspoharak sorakoztak, mert est-napszámosát, a zongoristát, szerették és egyre-másra küldözgették neki a gyöngyjátszó italt. A zongora s a zongorista között nem sok különbség volt. Gyászoltak mind a ketten, kopottan, vendéglőbe verten, a zongorista lelkében is lazult volt pár húr s a pintyőke-hangokat, a nevetést rég elfeledte. Az ő szíve billentyűjén is egyre játstt a sors, ez a vörös sörényű, őrült konzertmester s rendszerint komor és kegyetlen gyászindulókat vert rajta ki. Zongora és zongorista összeforrtak már a külvárosi kisvendéglő füstös sarkában, akár a kályha és a cső. Mert Isten tudja — a zongorista sokszor elgondolkodott ezt, — a vendéglő a páros, élet könnyes paradicsoma. Zongora a zongoristával, kályha a csövével, borosüveg a poharával, kés a villával, bor a szódácskával, sírás a nevetéssel, ó, valahogy úgy összepárosul itt minden, bejön egy kurtakalapos, rövidszoknyás, szegényszemű kisasszony, egyedül ül le, málnát iszik és néz, néz, keresztül az óbudai falakon, messze, nagyon messze néz, talán Párizsig, ahol az ilyen kedves arcú lányok kacagva futkosnak a boulevardokon kerek kalapskatulyákkal s ahol a férfiak mind Mortsieur-ök s a lányok mind Mademoiselle-ek, aztán kisvártatva bejön egy legény, aki a szomszédos gyárban dolgozik, sört kér és néz, néz, messze, míg csak észre nem veszi, hogy Itt a messziség a közelben. A Mademoiselle. A legény süppedt, szürkés sármánytszeme öszeismerkedik a leány villogni kezdő, bánatfekete szemével. Mert Istenem, a vendéglő a párosélet paradicsoma. Ó, ó, sóhajtja a zongorista, mindenki jön, mindenki megy, csak én vagyok rab egyedül. A kottatartón kinyitva mutatja szögletes és rajongó betűhalmazát a Knut Hamsun egyik könyvelapja, olvasná, olvasná reggelig akár, mert oly szép és oly igaz, hogy éppen ezen az oldalon viszi be a csavargó a mellényét a zálogházba és jaj, te igazságosztó Isten, a vén becsüs csak négy őrét akar rá adni! Csak négy őrét! Mennyi az a négy őre? Két falás rozskenyér. De hát nem olvashat nyugodtan, mert játszania kell. Odakünn az utcán járnak-kelnek az emberek. Kihallatszik a zongoraszó s könnyen megesik, hogy becsalja őket. Az egész környék szereti a zongoristát, mert hálós, nevettető és bolondos legény, nem haragszik, ha nem adnak neki pénzt a játékáért, ó, dehogy haragszik, inkább ő fizet, ha van miből. No nem azért fizet, mintha sok lenne a kopott szövettel fedett zsebtarisznyájában, csak fizet, fizet, a vendégek meg neki, közben beledamározza magát a dalolásba s ilyenkor olyan, mint egy csapzott üstökű, denevérarcú kántor, akit földi bűnei elszólítottak Isten sípládájától, a templomi orgonától. Künn az utcán hevesen csattogtatta fogát a tél, csikorgó hideg volt. Dideregve szaladtak a villamosok, hozták haza a szegénykaréjú külvárosi népet. A vendéglő még üres volt. Szomorú, mint az erdő februárban. Pedig kilenc fele járt már, máskor ily idén már ott ült a kályha mellett Fidi, a pilóta, aki ládának hívta régi gépét s amikor magyarázott az orosz mezők feletti száguldásairól, két olajosujjú keze úgy kapaszkodott a szék szélébe, mint sovány, kopott kakas szárnyacsökei, ha repülésre készül a kerítésen túlra. És ott ült máskor, igenkor a zsakettes ócskaruhás, a szép bajuszú Jóska is, aki valamikor teológus volt, de szíve prédikált az életörömöknek és kiverődött agg felöltőket árulni a sanda ablakú külvárosi boltba. Aztán melléjük telepedett a cukrász, fehér köpenye miatt orvosnak hitték a részegek, jött később az amerikás fiatalember, akinek szeme tekintetében örökös menyegzőt ült a bánat meg a vígság. És ha csendesen folydogált az este, mint a sok magyar szem-látta Visztula, éjfél után mégis csak felélénkült a boltíves tanya, bejöttek a hazatérő pincérek, közöttük egy szelídhangú öreg a Berlini térről, aki mindig úgy tartotta előre karját, mintha nyolc menü nehezedne rá. Kettő felé megérkezett a kispricceres, a mozihegedűs, beledudolta a zogorista fülébe az új slágereket, s egyszer, egy olyan kilenc kispricceres záróra után könyezve hegedülte a söntéspulthoz dűlve az akkori divatosat, hogy: Nem történt semmi, csak elválunk csendben Gud náj, gud nőj, gud nááj.... De ezen az estén nem jött senki. Falakba épített pusztaság volt a vendéglőszoba, a vér verkli busongott hangtalan s a zongorista a kályhasarokba húzódva valami levelet írt. Ha néha kinyílt a söntésajtó, besírt az utcáról a havat habarcsoló januári szél, aztán csend megint, mintha idehalt volna minden szomorúság. Tíz óra felé a zongorista megunta a betűrajzolást és leült öreg húrládája elé. Tudja Isten mért, van az, hogy a csend meg a szomorúság néha hancúrozó dallamokat szór az ember fülehártyájára, a csintalan kis dallamok kopogni kezdenek, a kopogtatás behallatszik a szívablakon s odalenn, a szív kis szűzi gyékényágyán felébred álmából az érzés. Felébred, felkönyököl, ébren kezd álmodozni, olyanokat mond, hogy hej, Istenem, de jó is volna ha minden jó volna, szép volna, ha a volna boldog volna volna ... Aztán eleinte szomorkásan kacag. Később mintha fel- sóhajtana: no, lesz még rosszabbul is, — és még nagyobbat kacag. Általában bolond gondolatok ■ verődnek ilyenkor a szív falára. A zongorista ujjai végigszaladtak a szürke- fekete klaviatúrán, ki tudja mi súgta, azt a bolondos dalt kezdte játszani. ■ Már alszik a liget, Hát ne légy hozzám hideg Hát csókolózzunk drága kis babám. — Csókolózzunk, — mondta vissza a zongora. — csókolózzon ujjas uram, de várjon kivel? Nincs itt egy lélek sem. . — Ugyan kérem, — válaszolt a zongorista,— ne túlozzon öreg. Hát nem látja, ki lépett be az imént. Kegyed már csak akkor lát, vén lump, ha a vendégek telerakják a vállát-fejét borral. Víg akkorddal nevetett vissza a zongora, mintha kedves fogadtatásban akarná részesíteni az est első vendégét. A vendég belépett a terembe és nagy, nehéz megrogyással ült le a kályha melletti asztalhoz. A zongorista köszöntötte. Csak úgy a tükörből. — Jó estét. — Jó estét. Hogy van Józsi? — Hát köszönöm, köszönöm, csendesen csak csendesen... — Mulatgat magába? — Hát, csak úgy, — hogy a szívem meg nem repedjen. — Csak nem fáj a szíve? — Hát, — fáj a szegény szívem jaj de fáj... — Osztán miért? — Hogy te engem kisangyalom elhagytál («*