Budapesti Hírlap, 1932. július (52. évfolyam, 144-170. szám)

1932-07-03 / 146. szám

Iföt, Tud­ás 3, VÁSÁRTÁK B.H. Antillák Párizsa, ahol mindenkinek szobrot állítanak Kubát az Antillák gyöngyének nevezik s ép­pen ilyen jogot tarthat fővárosa, Habana, az­­Antillák Párizsa elnevezésre. A természet paza­rul ontott kincsei között érdekes, bár zűrzavaros kultúra virágzott­ itt ki. Nagy, kiválóan megépített és megerősített ki­kötőjében óriási a forgalom, évente több mint 2000 hajó fordul meg, a város sok-sok ezer lakó­jának adva kenyeret. Lakói nagy százalékban in­dián leszármazottak, amerikaiak, de minden nem­zet képviselve van, legkevesebb az európai spa­nyol, de azért ma is izzón gyűlölnek mindent, ami spanyol. Meseváros a piszok mellett A régi város szűk, piszkos, rendezetlen, ápo­latlan utcáival, alacsony, igénytelen viskóival élénk ellentétben áll az azóta felépült új város­résszel, annak széles, kitűnően rendezett, köve­zett, szobrokkal teletűzdelt utcáival, amelyeket szebbnél-szebb parkok szakítanak meg, a mérnöki tudomány minden raffinériájával épült paloták­kal, villákkal, felhőkarcolókkal. Itt vannak a legmodernebb és a legdrágább szállók, kizárólag az amerikai dollármilliomosok teherbíróképessé­gére szabva. A kaszinók egy része és az irodák. Az üzleti világ a belváros két-három utcájába szorult, ahol a mi fogalmainkat túlszárnyaló ele­­ganciájú boltok várják az idegent. Érdemes itt megjegyezni, hogy az üzletek, de különösen a finomabbak túlnyomó többsége, japán kézben vannak, annak ellenére, hogy a japánok beván­dorlása igen sok nehézségbe ütközik. A belváros­hoz csatlakozik a villanegyed, trópusi flórával és trópusi madarakkal. Kint a tengerparton a pe­likánok és az albatrosok hihetetlen tömege, itt a parkokban flamingók, papagájok, paradicsom­­madarak. Egészen filmszerű jelenség. A milliomosok negyedéből vezet egy 16 kilo­méteres, nyílegyenes Avenida a fürdőkhöz, a yacht- és egyéb klubokhoz és kaszinókhoz, amely­hez foghatót az egész világon nem találni. Az Avenida csak autók és lovasok számára épült, a parkírozása kertészeti remekmű. Építése hat évig tartott és megállapíthatatlanul sok­­ millióba ke­rült. A fürdőjében azonban — nem szabad el­felejteni, hogy Habana fürdőváros! — a fürdés több, mint veszélyes: istenkísértés! Mert bár rengeteg drótháló védi a fürdőzőket, a legször­­n­yűbb tragédiák mégis napirenden vannak. Ha­bana környéke, mint az egész karibiai tenger, tele van ragadozó halakkal és ezek még az ame­rikai milliomosokat sem respektálják. Ezekről az esetekről sohasem írnak a lapok és sohasem fo­gom megérteni azt a fürdőpolitikát, amely karo­kat, lábakat, egész embereket áldoz fel a tenger bestiáinak. Minden hivatalban bent ülnek az amerikaiak, minden miniszter mellett egy amerikai tanács­adó. Ők diktálják a tempót, de amerikai ízű a luxus, az élvhajhászás, a pénzkeresés is. Az amerikai szellem teremtett az elmaradt spanyol városkából lüktető, gazdag, hatalmas várost, amerikai értelemben. Minden háztető, minden házfal tele fényreklámokkal, hihetetlen fényben az egész város. Hogy a fényreklámra mennyi sokat adnak, mutatja legjobban az a rendelet, mely szerint mást mint fényreklámtáblát a házra merőlegesen nem is szabad építeni. Vagy semmit vagy fényreklámot. Ehhez a luxushoz tartozik a minden képzeletet felülmúló autófor­galom. Habanában minden 7 emberre esik egy autó. Ha a kultúrának olyan külső megnyilatko­zásai, mint múzeumok, képtárak, kiállítások, színházak, művészi előadások, komoly hangver­senyek fel nem is lelhetők, a kultúrát ettől a néptől és ettől a várostól elvitatni nem lehet. Büszkén mutathatnak olyan intézményekre, amelyek viszont nálunk fel nem lelhetők. A képzőművészetet nem ismeri Habana, az egyetlen szobrászatot kivéve. Ez úgy magyaráz­ható meg, hogy a kubaiak a végtelenségig sovi­niszták és gondosan ápolják tradícióikat. Min­den csapatvezérnek, minden tábornoknak, már­pedig ez több volt talán, mint közlegény, meg­van a szobra. Nemzeti hősként áll valamennyi a kubaiak forró lelkében. Van olyan elnök, aki önmagának állíttat egyet, de vannak olyan egyetemi hallgatók, akik lasszóval le­döntik az ilyen szobrokat. Ez így történt néhány évvel ezelőtt a mostani elnököt meg­előző Zayas elnökkel. Az állam gyermekei De ne keressük azt, ami nincs, amikor ta­lálhatunk olyan humanitárius intézményeket, melyekre Európa büszke lehetne. Lelenc­­házuk évtizedek óta van. És ez a lelencház abban különbözik a miénktől, hogy ide nem­csak a talált gyermekek kerülnek, hanem bárki beadhatja gyermekét, ha van apja, ha nincs, ha van­­ anyja, ha nincs. Nincsen for­malitás, nincsen bürokratizmus, még a gyer­mek nevére, anyakönyvi kivonatára sem ki­váncsiak. Egy hatalmas háromemeletes épü­let a városnak egy meglehetősen forgalmas részén a telehház. A kapu melletti ablak egy kis szobácskának ad világosságot, az ablak alatt egy ágy és a szoba túlsó sarkán egy apáca. Ül, imádkozik és vár. Várja a jöve­vényeket. Éjjel nagyobb a forgalom, ilyenkor szoktak az állam új gyermekei érkezni. Az ablakon át két reszkető női kar nyúl be, az ágyba beteszi a rongyokba bugyolált gyerme­ket. Az apáca arcizma meg se rendül, nem kérdi ki az anya és merre van hazája. Mikor visszahúzódik a két kar, az anya és gyermek között szétvált minden kapocs, a gyermeke az államé. Az állam neveli, az állam taníttat­ja. Nem mindegyikből lesz suszterinas, ha egyetemre kerül, ott is az állam gyermeke. A névtelen szülőotthon egy másik érdekes intézet. Ugyancsak hatalmas épület. A kapu melletti felvételi irodában kell jelentkezni. A jelentkezés úgy történik, hogy a jelentkezet­tet a személyzet nem is látja. Egy nyíláson át kap egy ívet, azt ki kell tölteni, borítékba tenni és leragasztani. A borítéknak száma van. Ez lesz a szülőnő száma. Ha túl van mindenen, a borítékot sértetlenül visszakapja, halálesetben felbontják. Ha csak valami vé­letlen nem adódik soha senki meg nem tud­hatja, hogy kik szültek ebben az otthonban. S ha gyermekét az új anya nem tudja, vagy nem akarja felnevelni, viszik mindjárt a le­lencházba. Csodálatos fegyház Meg kell azután állatnunk a b­abanai fegy­­háznál. Várszerű építmény, a város egyik legmagasabb pontján. Lakóinak száma öt- és hatezer között mozog. Legtöbb a kínai, de igen sok német, amerikai, spanyol, osztrák. Büszkén álapíthatom meg, hogy mikor ott lá­togatást tettem, egyetlen magyar sem volt a foglyok között. Modern berendezés és mo­dern szellem jellemzi ezt a szomorú intézményt. Vezetőm, a fogház kapitánya mindent meg­mutatott nekem, mindenekelőtt a múltat, sö­tét kínzó és vallató kamráival, pincében el­helyezett sötét kazamatáival. A raboknak semmiben sem nincs hiányuk, kitűnő ellátás­ban részesülnek. A legérdekesebb a rabok felvételi iskolája, mely huszonegy napig tart. Ez alatt megtanítják őket a fogházban való viselkedésre, jogaikra, kötelességeikre. Ez­után következik a beosztás. Minden rab pol­gári foglalkozását űzheti, mert van itt nagy nyomda, kovácsműhely, szabóműhely, aszta­losműhely, cipőgyár, van cigarettagyár a ra­bok részére, mert itt a dohányzás sem tilos. De van színház, mozi és zeneterem is, ahol a rabokból álló zenekar hetenként kétszer hangversenyt ad. A higiénikus berendezésük pedig páratlan. Munkájukért minden rab megkapja fizetését. Napibérük 2 és 3 dollár között változik. Ezen vásárolhatnak a fog­házon belül cigarettát, apróbb kéziszereket s amikor szabadulnak, pontos elszámolást kap­nak. A rabok munkájuk után tetszés szerint szórakozhatnak és erre szolgálnak a zene-, játszó- és olvasótermek. De szabadtéri spor­tok űzése is lehetővé van téve. Két teljes lét­számú, tartalékokkal rendelkező labdarúgó­** r*. . ......... i. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM PALOTÁJA HABANA SZÉPEI A KARNEVÁLON. DOLLÁRMILLIOMOSOK UTCÁJA Magyarok előkelő feketék társaságában. A jobb­­szélső dollármilliomos ültetvényei A FOGHÁZ LABDARUGÓ CSAPATAI I_ Habanát unióbeli városnak­ is lehetne nézni.jms HODYERZ mSZJDJKIJjJjRÁ AEA&J­K csapatuk van (az egyetlen csapat talán, ahol magyar labdarúgó nincs). Meghatva hagytam el ezt a pompásan ve­zetett intézményt és mikor a hatalmas má­zsás súlyú vaskapuk bezárultak mögöttem, a­ rácsok mögött álló foglyok százai kendő­­lobogtatással köszöntötték bennem az euró­pait, a magasabb kultúrát, bizony elgondol­koztam, várjon a mi vén Európánk ezeket a humánus intézményeket mikor fogja átvenni Amerikától ! Gusztáv Adolf és az északbajorok július hóban Észak-Bajorországban, ünnep­ségek egész sora kezdődik. Emlékünnepekre ké­szül É­zak-Bajorország, mert e nyáron lesz­­háromszázéves fordulója az úgynevezett svéd esztendőnek. Nürnberg, Fürth, Koburg, Din­­kelsbühl, Ingolstadt, Kronach, Nördlingen, Kothenburg, Würzburg és Weissenburg lesznek az ünnepségek színhelyei. Ünnepségeké, ame­lyek csak októberben érnek­­véget. A szabad­iban bemutatásra kerülő mozgóképek, törté­nelmi felvonulások, emléktáblaleleplezések, ki­állítások és díszelőadások fogják életrekeltetni a háromszázesztendős múltat, amely az idő mé­­hében szunnyad. Háromszáz esztendő valóságos örökkévaló ág, amely Németország képét alapjában átfor­málta. Átformálta az erkölcsöket és szokásokat, a városokat és országhatárokat, az életérdeke­ket és az egész emberi és német kultúrát. Mélységes szakadék választja el a mai napot az egykor­tól és a kettőt , az a történelem és az emlékművekben élő emlékezés vékony fonala köti össze. Észak-Bajorország van talán a leg­inkább tele a német államoik közül a sok­ meg­próbáltatásoktól súlyos német történelmi műit históriai tanúságaival. Nürnbergnek például ma is egyik legnevezetesebb látványossága a háromszáz év előtti eltánco­lt svéd hadsereg­tábor maradványa. Tornyok és lövészárkok, amelyek 1632-ben készültek. Weissenburgban ma is mutogatják a várost­­körülövező giganti­kus védőfalat, amelynek sarkain még ma is harmincegy őrtorony mered égnek, mindmeg­­annyi néma tanúja egy mozgalmas történelmi korszaknak. Sáncárkok, tornyok, várost védő falak, bá­tyúk, katonai fölszerelések, vértek, egykori okmányok, hatalmas töredezett pecsé­tek emlékeztetnek a háromszáz év előtti svéd esztendőre és ennek hősére, Gusztáv Adolfra, a protestantizmus védőjére, ak­i az é­zakbajor­­országi városokat megvédte attól, hogy Magdis­burg sorsára jussanak, amelyet 1631 tavaszán a földdel tett egyenlővé Tilly osztrák császári, hadvezér. Ez teszi érthetővé, hogy Gusztáv Adolf his­tóriája szorosan összenőtt Észak-Bajorors­zág történetével. É­zak-Bajorország protestánsai legnehezebb megpróbáltatásuk óráiban hozsán­nával fogadták, mint megmentőj­üket. Nürnberg éppúgy oltalmába ajánlotta magát, mint­­sor­ban a frank városok, amelyek valamennyien fejüknek fogadták el Gusztáv Adolfot. És. Való­ban ő óvta meg Észak-Bajoror­zágot a pusztu­­lástól­, úgy, hogy nem csoda, ha a lovagias svéd király emléke nemzedékeken keresztül még ma is élénken él É­szak-Bajorország lakosságának a köztudatában. Az „éjféli nap országának oroszlánja“ egyike a legnépszerűbb, alakoknak j2ggat£aj,oroszág történetében. GUSTÁV ADOLF.

Next