Budapesti Hírlap, 1932. augusztus (52. évfolyam, 171-194. szám)

1932-08-14 / 182. szám

IRSS, AUGUSZTUS 11, vasárnap B.H. Új színek Jászai Mari arcképéhez Királyné Jászai Gizi visszaemlékezéseiből.­­Jászai Mari a családban. II. Mivel az orgonasípokat nyolcan személyesí­tettük meg a családban, bőven volt alkalma Mária nénémnek a pályaválasztásra. Dodi öcsémből festőt akart csinálni. Meg­látta, hogy ügyesen pingálgat, rögtön vett neki, az akkor tizenkét-tizenhároméves gyereknek pa­lettát, drága vásznakat és egy gyönyörű festékesdobozt. De ki is adta rögtön a pa­rancsot, hogy fessen neki természet után tarka virágokat — különösen a napraforgót igen szerette — sok levegővel és nagy kék éggel. Dodi vért izzadva, meg is festette neki a ■napraforgót, emlékszem, szívdobogva asszisz­táltunk hozzá mindannyian. A sok levegőt és a nagy kék eget úgy oldotta meg, hogy a legna­gyobb­ vásznának kellős közepére festett egy szál napraforgót, köröskörül óriási kékséggel. Sze­gény jó Mária nénim, lelohadt lelkesedéssel ugyan, de azért megdicsérte és azontúl a falu különböző szögleteibe ültette ki tájképfestésre. Mikor azután látta, hogy se Packa, se Feszty, se Szinyei Merse nem válik belőle egy hét alatt, egy kicsit elcsendesedett és redukálta lelkese­dését Dodi öcsém festői pályája iránt. Bandiból fakereskedőt akart. Olyan vehe­mensen látott hozzá ehhez az új karrierhez, hogy az akkor egyhetes gyermeknek saját maga jószántából fakereskedő keresztszülőket szerzett, akikkel biztosíttatta már előre, hogy vérbeli fa­­kereskedőt nevelnek belőle. Csak persze, a szü­leim mégis inkább őt választották keresztmamá­nak, keresztapának pedig Feszty Árpádot hozta magával. A gyerekből pedig nem lett fakeres­­kedő, hanem énekes az Operánál. Ilus húgommal két igen ellentétes érzelmi viszonyban volt. Kicsi korában nem szívelhette. Azt mondta: — Olyan, mint az apám! Őrá emlékeztet a tekintete és sima csöndessége. Babonás borzon­gás fut rajtam keresztül, ha ez a gyerek rám néz, mintha az apám szeme kérne tőlem számon valamit. Később azután nagyon megszerette és a leg­­meghittebb barátságban volt vele, mikor tanár­jelölt korában Pesten végezte a tanulmányait. Neki adta a zongoráját is és ha otthon volt nálunk nyáron, napi öt-hat órán át hallgatta a játékát. Különös kedvtelése volt, hogy mezít­láb zongoráztatta és boldogan mutogatta a ven­dégeinek : — íme, lássák kérem! Együtt van a kul­idra a természettel. Mezítláb vitt bennünket sétálni még a szom­széd faluba is, ami ellen kezdetben szabadkoz­tunk, de azután nem rontottuk el a kedvét. Megszoktuk, hogy így is lehet. Felöltöztünk, ki­csinosítottuk magunkat és nem húztunk cipőt. A legkisebbik húgomat Márkus Emmának szívta és nem rajta múlott, hogy el nem hozta Színésznőnek a Nemzetihez. Borzasztó türelmetlenségét a fejlődéssel, az egyéniség kialakulásával és a társadalomban való elhelyezkedéssel szemben azzal lehet magya­rázni, hogy neki már hatéves korában azt mondta a győri püspök: „Das Kind hat Talent." És attól kezdve nem volt már gyermek, ha­nem egy lüktető akarnivágyás, magasbatörés, emberré levés. Egy ör­ök lobogás, mely soha ki nem alszik a magyar művészet egén. OLIMPIAI ARCKÉPCSARNOK Also Holló, Normi utóda, a 3000 m. akadály­futás­­ak f Oka . " A BÉCSI GYEREKEKNEK MESENAPOT RENDEZTEK, AMELYEN AZ APRÓSÁ­GOK MESEBELI KOSZTÜMÖKBE ÖLTÖZ­VE ÜNNEPI FELVONULÁSON VETTEK RÉSZT. Annyira szeret, hogy felemelt a trónjára — írta I. Napóleonról a grófkisasszony­ból lett császárné, Montijo Eugénia A Revue des deux Mondes nemrég ismeretlen adatok alapján cikket közölt III. Napóleon há­zasságáról. Ezzel a cikkel kapcsolatban Robert Sencourt ismert angol történész kutatásokat vég­zett az Alba hercegi család madridi levéltárában és Montijo Eugéniának, a későbbi francia csá­szárnénak egészen szenzációs leveleire bukkant, amelyek küszöbönálló házasságára vonatkoztak. Ezek a levelek egycsapásra véget vetnek annak a legendának, hogy Eugénia szerelem nélkül, ön­zésből és nagyravágyásból lett a császár, felesége, Sencourt a fiatal grófkisasszony bájos levelein kívül megtalálta azt a reménytelenül elveszett­nek hitt levelet is, amelyben a császár 1853-ban megkéri Eugénia kezét. A levél Montijo grófné­hoz, Eugénia anyjához van intézve. Szövege a következő: Grófnő Asszonyom, hosszú idő óta szeretem kedves leányát és felségül óhajtom venni. Ma ezennel megkérem a kezét, mert senki sem képes boldogabbá tenni és senki se­m méltóbb arra, hogy a koronát vi­selje. Ha megengedi, arra kérem, hogy ezt a tervet ne közölje a nyilvánossággal, amíg min­­dent el nem intéztünk. Fogadja, Asszonyom, őszinte baráti érzel­meim kifejezését. Napóleon. Ez az egyszerű és óvatos hangon írt levél meg­lepően ellenkezik Eugéniának a nővéréhez, Alba hercegnőhöz írt bájos leveleivel. Az elsőben, amelyet 1853 január havában keltez, közli nő­vérével, hogy a mennyegző márciusban lesz. A császárról a rajongás hangján ír: „Olyan nemes, olyan nagylelkű volt hozzám, annyi gyöngédsé­get mutatott, hogy még most is alig bírok a meg­­látottságommal". Az utóiratban arra kéri Alba hercegnőt, vegyen neki két bíborvörös legyezőt, a legszebbeket, amelyeket csak talál; ha Madrid­ban nincs megfelelő, utazzék el ér­tük Cadix-ba. Sok legyezőre volt szüksége Eugéniának, mert­ e kettőn kívül egy másik legyezőt kért szantál­fából, ezüst filigránokkal, és egy harmadik, ara­nyozottat. Mind a négy legyen hossztínyelű és az elképzelhető legelegánsabb. Azonkívül különböző andalúziai népviseleti tárgyakat­ kért, melyekre egy álarcosbálhoz volt szüksége. A következő, dátum nélküli levelében megint Nepóleonról áradozik. „Annyira szeret, hogy föl­emelt a trónjára, érte búcsút kell mondanom a családomnak, a hazámnak, hogy csak neki szen­telhessem az életemet. . Szeretem ezt az embert és ez boldogságunk biztosítéka; nemeslelkű és oda­adó; közelről kell ismerni, hogy az ember tudja, mennyire becsülésreméltó. Ma még rettegve te­kintek a felelősség elé, amely rám fog nehezedni, de be kell teljesedni a sorsomnak. Nem a gyilko­soktól félek, hanem attól, hogy a történelem ítélőszéke előtt kisebbnek mutatkozom, mint Cas­­tiliai Bianca, vagy Ausztriai Anna. Mellékelten küldöm Napóleon Lajos szónoklatát; bizonyosan tudo­om, hogy­ tetszemi fog neked.“ Legszebb azonban és legjobban illusztrálja Eugénia nemes és előkelő karakterét a következő levél, amelyet közvetlenül az ünnepélyes esküvő előtt írt: „Sohasem voltam nagyravágyó és sor­som mégis fölemelt egy csúcs tetejére, ahonnan igen könnyű lezuhanni, de nem emelkedtem fel olyan mélyről, hogy megszédüljek, úgy érzem, két dolog fog mindig támogatni: Istenbe vetett hitem és mérhetetlen vágyam, hogy segítsek azo­kon a szerencsétlen néposztályokon, amelyeknek semmijük, még munkájuk sincs. Ha a Gondvise­lés újja ilyen magas helyet jelölt ki számomra, csak az volt a szándéka, hogy közvetítő szerepet juttasson nekem a szenvedők és azok között, akik a szenvedéseket orvosolni tudják. Ezért el­fogadtam a földi nagyságot, mint égi küldetést és ugyanakkor hálát adok Istennek, hogy olyan nemes és olyan odaadó szívet küldött az utamba, mint a császár.“ „Sokat szenvedtem életemben, már majdnem kialudt bennem a hit, hogy valaha boldog lehe­tek, de most már hiszek a boldogságban. Olyan kevéssé szoktam meg, hogy szeretnek! Egész éle­tem sivatag volt; egymagamban éltem és ha bele­fáradtam a magányba, szeszélyesen szerettek és én még jobban elfáradtam. De ez az ember ellen­állhatatlan akaraterejű férfi, anélkül, hogy nya­kas volna, képes a legnagyobb és a legkisebb ál­dozatokra­­ képes téli éjszakán az erdőbe menni, hogy virágot szedjen és ezzel kielégítse a szere­tett nő szeszélyét. Másnap kockára tette a koro­náját, mikor az a veszély fenyegetett, hogy nem tudja velem megosztani. Semmi sem drága neki. Mindig egész jövőjét egy kártyára teszi fel­, ezért nyer mindig.11 „Pepa (Eugénia komornája) azt mondta: a nők arra valók, hogy harisnyát kössenek. Én tud­tam, hogy más mesterségre születtem. Az az­ elő­érzetem van, hogy hasznára lehetek a hazámnak; bár félig francia lettem, nem felejtem el gyer­mekkorom tanulságait, sem azt a helyet, ahol atyámat­­ eltemették. Nemsokára egyedül leszek itt, barátok nélkül; minden sorsnak megvan a maga szomorú oldala; én például valóságos bo­londja voltam a szabadságnak és most láncra­­verem az életemet: sohasem lehetek egyedül, sohasem lehetek szabad; itt van az udvari eti­kett, amelynek én leszek az első áldozata." „Harmincadikén meglesz az esküvő a Notre Dame-ban, a hintók pazarok, a mienket nyolc ló húzza." Mikor lezajlott az ünnepi szertartás, így ír a nővérének: „Nem tudom leírni, mit szenvedtem teljes háromnegyed óra hosszat a magas trónon, mindenkivel szemközt, sápadtabb voltam, mint a jázminok, amelyeket a fejemen viseltem. Teg­­yem, mintha színházat játszanának. Juan Silva Bruxelles-ből ideérkezett, egyenesen az eskü­vőre; emlékeztetett a „kézcserére", amit nálad nap óta feleség­nek címeznek; úgy rémlik ne­­együtt játszottunk. Mikor a császárnő szerepét játszottam, nem sejtettem, hogy a valóságban is rá fog terülni a­­sor." m A FÜRDŐHELYEK STÍLUSTÖR­TÉNE­TE­ Elmúlt augu­stus elseje, az utolsó terminus, amikor az emberek még kivehetik a nyári sza­badságukat. Ma már el sem lehetne képzelni­ a világot szabadság nélkül, mi valamennyien, a vakáció városában töltöttük gyermekkorunkat, a vakációért éltünk és dolgoztunk, tizennyolc-­ éves korunkig életünk egyetlen célja és értelme a vakáció volt. Az utóbbi ötven-hatvan év nagy vívmánya, hogy ezt a nagy terű diákintézményt meg­hosszabbították a felnőttek számára. Talán még élnek nagyon öreg emberek, akik fiatal férfikorukban nem mentek szabadágra; at nyaralás egészen modern intézmény. A nagy francia, belga és olasz fürdőhelyek közül egy, sem idősebb száz évnél, de legnagyobb részük sokkal fiatalabb. A múlt század harmincas éveiben Trouville nyomorult kis halászfalu volt, Deauville-nek még nevet sem adtak, mert egy­általán nem volt a világon. Azóta mind a kettő felvirágzott és levitézlett, ma Saint Jean de Luz a divatos fürdőhely, ahol egész Párizs a nyarat tölti. Ez a világfürdő mindössze öt­hat éves múltra tekinthet vissza. Érdemes volna egyszer megírni a világfür­dők történetét, amely az európai stílu történet fontos fejezete volna. Az első Sivatos tengeri fürdőhely Dieppe volt; ide ment pihenni a harmincas években a polgárkirályság arisz­­tokráciája. Az első magyar ember, aki tenger­partom nyaralt, alighanem Apponyi Antal gróf lehetett, Ausztria követe Lajos Fülip udvará­nál. Azután következtek a különböző fürdő-, illetve stíluskorszakok. A­ tengert nehezen fedezte fel az európai közönség. Eleinte nehezen nyugodtak bele az emberek, hogy határozott egészségügyi ok nél­kül is el lehet mozdulni hazulról, ezért az első fürdőhely-típus a gyógyfürdő. A legrégibb Karlsbad, ahol az öreg Goethe és később Arany János is többször megfordult, majdnem olyan régi Vichy és Spa. Baden-Baden volt a hat­vanas évek nagy nemzetközi találkozóhelye, különösen oroszok látogatták. Turgenyev egyik híres regénye ott játszódik, Dosztojevszky ott játszotta el utolsó rubeljeit. Az olasz Riviérát csak a­­ hetvenes-nyolcvanas években fedezték fel, Magyarországon csak a kilencvenes évek­ben. Negyven év előtt az a kozmopolita irány, amelyet Justh Zsigmond inaugurált a magyar irodalomban, annyira elhatalma­­dott az iro­dalmi hetilapok és a napilapok tárcarovatá­ban, hogy nem is számított jó novellának, amelyben nem fordult elő legalább kétszer San Remo és Bordighera neve. A francia Riviérát Baskircsev Mária naplója hozta di­vatba a széplelkek számára. O­­en­de és Sche­­veningen megint más korszak jelképe: ezek már a háború előtti nyugtalanabb és sport­­kedvez­őbb emberfajtának az igényeit szolgál­ták, hidegebb vizükkel és szel­ebb időjárá­­k­­kal. Biarritz a nemzetközi szélhámosok, maha­radzsák, nagyvilági és félvilági lég­körével ijesztgette a jámbor polgárokat. Közben, sze­rényen, szinte észrevétlenül kialakult a „családi fürdőhely", ahová a gyerekeket vitték és ahol nem volt játékkaszinó és nem kellett öltözködni. Magyarországon Herczeg Ferenc fiatalkori re- ményeiből Herkulesfürdő bontakozik ki, mint a leginkább nagyvilági fürdőhely, amely mel­lett elhalványult a régibb és zárkózottabb Ba­laton­füred. A mai állapot abban különbözik a régitől világszerte, hogy még fürdőhelyben sincsenek szilárd valuták; egy-egy élelmes vállalkozó für­dőhelyet alapít, óriási reklámmal próbálja „lánszírozni", ami rendszerint néhány évre sikerül is neki, azután a mondvacsinált fürdő­hely elmerül a jól megérdemelt feledésben. OLIMPIAI ARCKÉPCSARNOK Pelle István olimpiai bajnok gyakorlata a korláton !­ •

Next