Budapesti Hírlap, 1932. augusztus (52. évfolyam, 171-194. szám)
1932-08-14 / 182. szám
IRSS, AUGUSZTUS 11, vasárnap B.H. Új színek Jászai Mari arcképéhez Királyné Jászai Gizi visszaemlékezéseiből.Jászai Mari a családban. II. Mivel az orgonasípokat nyolcan személyesítettük meg a családban, bőven volt alkalma Mária nénémnek a pályaválasztásra. Dodi öcsémből festőt akart csinálni. Meglátta, hogy ügyesen pingálgat, rögtön vett neki, az akkor tizenkét-tizenhároméves gyereknek palettát, drága vásznakat és egy gyönyörű festékesdobozt. De ki is adta rögtön a parancsot, hogy fessen neki természet után tarka virágokat — különösen a napraforgót igen szerette — sok levegővel és nagy kék éggel. Dodi vért izzadva, meg is festette neki a ■napraforgót, emlékszem, szívdobogva asszisztáltunk hozzá mindannyian. A sok levegőt és a nagy kék eget úgy oldotta meg, hogy a legnagyobb vásznának kellős közepére festett egy szál napraforgót, köröskörül óriási kékséggel. Szegény jó Mária nénim, lelohadt lelkesedéssel ugyan, de azért megdicsérte és azontúl a falu különböző szögleteibe ültette ki tájképfestésre. Mikor azután látta, hogy se Packa, se Feszty, se Szinyei Merse nem válik belőle egy hét alatt, egy kicsit elcsendesedett és redukálta lelkesedését Dodi öcsém festői pályája iránt. Bandiból fakereskedőt akart. Olyan vehemensen látott hozzá ehhez az új karrierhez, hogy az akkor egyhetes gyermeknek saját maga jószántából fakereskedő keresztszülőket szerzett, akikkel biztosíttatta már előre, hogy vérbeli fakereskedőt nevelnek belőle. Csak persze, a szüleim mégis inkább őt választották keresztmamának, keresztapának pedig Feszty Árpádot hozta magával. A gyerekből pedig nem lett fakereskedő, hanem énekes az Operánál. Ilus húgommal két igen ellentétes érzelmi viszonyban volt. Kicsi korában nem szívelhette. Azt mondta: — Olyan, mint az apám! Őrá emlékeztet a tekintete és sima csöndessége. Babonás borzongás fut rajtam keresztül, ha ez a gyerek rám néz, mintha az apám szeme kérne tőlem számon valamit. Később azután nagyon megszerette és a legmeghittebb barátságban volt vele, mikor tanárjelölt korában Pesten végezte a tanulmányait. Neki adta a zongoráját is és ha otthon volt nálunk nyáron, napi öt-hat órán át hallgatta a játékát. Különös kedvtelése volt, hogy mezítláb zongoráztatta és boldogan mutogatta a vendégeinek : — íme, lássák kérem! Együtt van a kulidra a természettel. Mezítláb vitt bennünket sétálni még a szomszéd faluba is, ami ellen kezdetben szabadkoztunk, de azután nem rontottuk el a kedvét. Megszoktuk, hogy így is lehet. Felöltöztünk, kicsinosítottuk magunkat és nem húztunk cipőt. A legkisebbik húgomat Márkus Emmának szívta és nem rajta múlott, hogy el nem hozta Színésznőnek a Nemzetihez. Borzasztó türelmetlenségét a fejlődéssel, az egyéniség kialakulásával és a társadalomban való elhelyezkedéssel szemben azzal lehet magyarázni, hogy neki már hatéves korában azt mondta a győri püspök: „Das Kind hat Talent." És attól kezdve nem volt már gyermek, hanem egy lüktető akarnivágyás, magasbatörés, emberré levés. Egy örök lobogás, mely soha ki nem alszik a magyar művészet egén. OLIMPIAI ARCKÉPCSARNOK Also Holló, Normi utóda, a 3000 m. akadályfutásak f Oka . " A BÉCSI GYEREKEKNEK MESENAPOT RENDEZTEK, AMELYEN AZ APRÓSÁGOK MESEBELI KOSZTÜMÖKBE ÖLTÖZVE ÜNNEPI FELVONULÁSON VETTEK RÉSZT. Annyira szeret, hogy felemelt a trónjára — írta I. Napóleonról a grófkisasszonyból lett császárné, Montijo Eugénia A Revue des deux Mondes nemrég ismeretlen adatok alapján cikket közölt III. Napóleon házasságáról. Ezzel a cikkel kapcsolatban Robert Sencourt ismert angol történész kutatásokat végzett az Alba hercegi család madridi levéltárában és Montijo Eugéniának, a későbbi francia császárnénak egészen szenzációs leveleire bukkant, amelyek küszöbönálló házasságára vonatkoztak. Ezek a levelek egycsapásra véget vetnek annak a legendának, hogy Eugénia szerelem nélkül, önzésből és nagyravágyásból lett a császár, felesége, Sencourt a fiatal grófkisasszony bájos levelein kívül megtalálta azt a reménytelenül elveszettnek hitt levelet is, amelyben a császár 1853-ban megkéri Eugénia kezét. A levél Montijo grófnéhoz, Eugénia anyjához van intézve. Szövege a következő: Grófnő Asszonyom, hosszú idő óta szeretem kedves leányát és felségül óhajtom venni. Ma ezennel megkérem a kezét, mert senki sem képes boldogabbá tenni és senki sem méltóbb arra, hogy a koronát viselje. Ha megengedi, arra kérem, hogy ezt a tervet ne közölje a nyilvánossággal, amíg mindent el nem intéztünk. Fogadja, Asszonyom, őszinte baráti érzelmeim kifejezését. Napóleon. Ez az egyszerű és óvatos hangon írt levél meglepően ellenkezik Eugéniának a nővéréhez, Alba hercegnőhöz írt bájos leveleivel. Az elsőben, amelyet 1853 január havában keltez, közli nővérével, hogy a mennyegző márciusban lesz. A császárról a rajongás hangján ír: „Olyan nemes, olyan nagylelkű volt hozzám, annyi gyöngédséget mutatott, hogy még most is alig bírok a meglátottságommal". Az utóiratban arra kéri Alba hercegnőt, vegyen neki két bíborvörös legyezőt, a legszebbeket, amelyeket csak talál; ha Madridban nincs megfelelő, utazzék el értük Cadix-ba. Sok legyezőre volt szüksége Eugéniának, mert e kettőn kívül egy másik legyezőt kért szantálfából, ezüst filigránokkal, és egy harmadik, aranyozottat. Mind a négy legyen hossztínyelű és az elképzelhető legelegánsabb. Azonkívül különböző andalúziai népviseleti tárgyakat kért, melyekre egy álarcosbálhoz volt szüksége. A következő, dátum nélküli levelében megint Nepóleonról áradozik. „Annyira szeret, hogy fölemelt a trónjára, érte búcsút kell mondanom a családomnak, a hazámnak, hogy csak neki szentelhessem az életemet. . Szeretem ezt az embert és ez boldogságunk biztosítéka; nemeslelkű és odaadó; közelről kell ismerni, hogy az ember tudja, mennyire becsülésreméltó. Ma még rettegve tekintek a felelősség elé, amely rám fog nehezedni, de be kell teljesedni a sorsomnak. Nem a gyilkosoktól félek, hanem attól, hogy a történelem ítélőszéke előtt kisebbnek mutatkozom, mint Castiliai Bianca, vagy Ausztriai Anna. Mellékelten küldöm Napóleon Lajos szónoklatát; bizonyosan tudoom, hogy tetszemi fog neked.“ Legszebb azonban és legjobban illusztrálja Eugénia nemes és előkelő karakterét a következő levél, amelyet közvetlenül az ünnepélyes esküvő előtt írt: „Sohasem voltam nagyravágyó és sorsom mégis fölemelt egy csúcs tetejére, ahonnan igen könnyű lezuhanni, de nem emelkedtem fel olyan mélyről, hogy megszédüljek, úgy érzem, két dolog fog mindig támogatni: Istenbe vetett hitem és mérhetetlen vágyam, hogy segítsek azokon a szerencsétlen néposztályokon, amelyeknek semmijük, még munkájuk sincs. Ha a Gondviselés újja ilyen magas helyet jelölt ki számomra, csak az volt a szándéka, hogy közvetítő szerepet juttasson nekem a szenvedők és azok között, akik a szenvedéseket orvosolni tudják. Ezért elfogadtam a földi nagyságot, mint égi küldetést és ugyanakkor hálát adok Istennek, hogy olyan nemes és olyan odaadó szívet küldött az utamba, mint a császár.“ „Sokat szenvedtem életemben, már majdnem kialudt bennem a hit, hogy valaha boldog lehetek, de most már hiszek a boldogságban. Olyan kevéssé szoktam meg, hogy szeretnek! Egész életem sivatag volt; egymagamban éltem és ha belefáradtam a magányba, szeszélyesen szerettek és én még jobban elfáradtam. De ez az ember ellenállhatatlan akaraterejű férfi, anélkül, hogy nyakas volna, képes a legnagyobb és a legkisebb áldozatokra képes téli éjszakán az erdőbe menni, hogy virágot szedjen és ezzel kielégítse a szeretett nő szeszélyét. Másnap kockára tette a koronáját, mikor az a veszély fenyegetett, hogy nem tudja velem megosztani. Semmi sem drága neki. Mindig egész jövőjét egy kártyára teszi fel, ezért nyer mindig.11 „Pepa (Eugénia komornája) azt mondta: a nők arra valók, hogy harisnyát kössenek. Én tudtam, hogy más mesterségre születtem. Az az előérzetem van, hogy hasznára lehetek a hazámnak; bár félig francia lettem, nem felejtem el gyermekkorom tanulságait, sem azt a helyet, ahol atyámat eltemették. Nemsokára egyedül leszek itt, barátok nélkül; minden sorsnak megvan a maga szomorú oldala; én például valóságos bolondja voltam a szabadságnak és most láncraverem az életemet: sohasem lehetek egyedül, sohasem lehetek szabad; itt van az udvari etikett, amelynek én leszek az első áldozata." „Harmincadikén meglesz az esküvő a Notre Dame-ban, a hintók pazarok, a mienket nyolc ló húzza." Mikor lezajlott az ünnepi szertartás, így ír a nővérének: „Nem tudom leírni, mit szenvedtem teljes háromnegyed óra hosszat a magas trónon, mindenkivel szemközt, sápadtabb voltam, mint a jázminok, amelyeket a fejemen viseltem. Tegyem, mintha színházat játszanának. Juan Silva Bruxelles-ből ideérkezett, egyenesen az esküvőre; emlékeztetett a „kézcserére", amit nálad nap óta feleségnek címeznek; úgy rémlik neegyütt játszottunk. Mikor a császárnő szerepét játszottam, nem sejtettem, hogy a valóságban is rá fog terülni asor." m A FÜRDŐHELYEK STÍLUSTÖRTÉNETE Elmúlt augustus elseje, az utolsó terminus, amikor az emberek még kivehetik a nyári szabadságukat. Ma már el sem lehetne képzelni a világot szabadság nélkül, mi valamennyien, a vakáció városában töltöttük gyermekkorunkat, a vakációért éltünk és dolgoztunk, tizennyolc- éves korunkig életünk egyetlen célja és értelme a vakáció volt. Az utóbbi ötven-hatvan év nagy vívmánya, hogy ezt a nagy terű diákintézményt meghosszabbították a felnőttek számára. Talán még élnek nagyon öreg emberek, akik fiatal férfikorukban nem mentek szabadágra; at nyaralás egészen modern intézmény. A nagy francia, belga és olasz fürdőhelyek közül egy, sem idősebb száz évnél, de legnagyobb részük sokkal fiatalabb. A múlt század harmincas éveiben Trouville nyomorult kis halászfalu volt, Deauville-nek még nevet sem adtak, mert egyáltalán nem volt a világon. Azóta mind a kettő felvirágzott és levitézlett, ma Saint Jean de Luz a divatos fürdőhely, ahol egész Párizs a nyarat tölti. Ez a világfürdő mindössze öthat éves múltra tekinthet vissza. Érdemes volna egyszer megírni a világfürdők történetét, amely az európai stílu történet fontos fejezete volna. Az első Sivatos tengeri fürdőhely Dieppe volt; ide ment pihenni a harmincas években a polgárkirályság arisztokráciája. Az első magyar ember, aki tengerpartom nyaralt, alighanem Apponyi Antal gróf lehetett, Ausztria követe Lajos Fülip udvaránál. Azután következtek a különböző fürdő-, illetve stíluskorszakok. A tengert nehezen fedezte fel az európai közönség. Eleinte nehezen nyugodtak bele az emberek, hogy határozott egészségügyi ok nélkül is el lehet mozdulni hazulról, ezért az első fürdőhely-típus a gyógyfürdő. A legrégibb Karlsbad, ahol az öreg Goethe és később Arany János is többször megfordult, majdnem olyan régi Vichy és Spa. Baden-Baden volt a hatvanas évek nagy nemzetközi találkozóhelye, különösen oroszok látogatták. Turgenyev egyik híres regénye ott játszódik, Dosztojevszky ott játszotta el utolsó rubeljeit. Az olasz Riviérát csak a hetvenes-nyolcvanas években fedezték fel, Magyarországon csak a kilencvenes években. Negyven év előtt az a kozmopolita irány, amelyet Justh Zsigmond inaugurált a magyar irodalomban, annyira elhatalmadott az irodalmi hetilapok és a napilapok tárcarovatában, hogy nem is számított jó novellának, amelyben nem fordult elő legalább kétszer San Remo és Bordighera neve. A francia Riviérát Baskircsev Mária naplója hozta divatba a széplelkek számára. Oende és Scheveningen megint más korszak jelképe: ezek már a háború előtti nyugtalanabb és sportkedvezőbb emberfajtának az igényeit szolgálták, hidegebb vizükkel és szelebb időjárákkal. Biarritz a nemzetközi szélhámosok, maharadzsák, nagyvilági és félvilági légkörével ijesztgette a jámbor polgárokat. Közben, szerényen, szinte észrevétlenül kialakult a „családi fürdőhely", ahová a gyerekeket vitték és ahol nem volt játékkaszinó és nem kellett öltözködni. Magyarországon Herczeg Ferenc fiatalkori re- ményeiből Herkulesfürdő bontakozik ki, mint a leginkább nagyvilági fürdőhely, amely mellett elhalványult a régibb és zárkózottabb Balatonfüred. A mai állapot abban különbözik a régitől világszerte, hogy még fürdőhelyben sincsenek szilárd valuták; egy-egy élelmes vállalkozó fürdőhelyet alapít, óriási reklámmal próbálja „lánszírozni", ami rendszerint néhány évre sikerül is neki, azután a mondvacsinált fürdőhely elmerül a jól megérdemelt feledésben. OLIMPIAI ARCKÉPCSARNOK Pelle István olimpiai bajnok gyakorlata a korláton ! •