Budapesti Hírlap, 1934. május (54. évfolyam, 97-121. szám)

1934-05-06 / 102. szám

1984 MÁJUS 6. VASÁRNAP B.­EL Kinek való a politika ? A Budapesti Hírlap számára írta: LOUIS BARTHOU francia külügyminiszter A politika nyílt pálya, ellentétben a szo­rosabb értelemben vett foglalkozásokkal, amelyek vizsgát, próbaidőt, vagy diplomát követelnek. A politika mindenki számára hozzáférhető. Csábítja is az embereket. Nem csoda, ha azok mellett, akik a politiká­nak becsületére válnak, olyanok is akadnak, akik hasznot húznak belőle. A baj ősrégi: nem hiszem, hogy újabban növekedett volna. Ha az ember úgy állítja be a politi­kát, mint „az osztályokból kisodrottak osz­tályát”, nem veszi észre, hogy az ítélet szi­gora nem kevésbé sújtja a választókat, mint a megválasztottakat. De igazságtalanság rejlik magában az ítélkezés szigorúságá­ban is. Minden bizonnyal sokan vannak, akiket nem hevít a közérdek szenvedélye s a mandátumban menhelyet keresnek és mesterségszerűen gyakorolják azt, aminek kötelességnek kellene lennie. De az ilyen politikusok sokkal kevesebben vannak, mintsem gondolná az ember és elég köny­­nyű leleplezni őket, hogy jóvá tegyük, vagy megelőzzük a bajt, amit okozhatnának. Az igazat megvallva, ezen a téren is, mint mindenütt, a távollévők azok, akiknek nincs igazuk, ők felelősek a helyekért, amelyeket üresen hagynak és a súlyos következmé­nyekért, amelyek a háborúból származnak, csak azért, mert ők nem voltak hajlandók részt venni benne. Van La Bruyernek egy mondata, amely mindig meglepett: „A nagy államférfi fölé csak az olyan embert állí­tom, aki nem óhajt nagy államférfi lenni és egyre jobban meggyőződik róla, hogy a világ nem érdemes arra, hogy foglalkoz­zanak vele”. Várjon kit állított La Bruyére Richelieu fölé, akiről olyan szép dicséretet mondott akadémiai székfoglaló beszédében és kit állított Colbert, vagy Louvois fölé? Igaz ugyan, hogy máskor ő maga hívja fel a figyelmet paradox állítása gyengesé­gére, mikor szóváteszi azokat „az ismeretlen embereket, akiket nem használnak sem­mire, pedig sok minden kitennék tőlük”, vagy a „csodálatos embereket, akiknek dicső elméjük volt, de meghaltak anélkül, hogy bárki tudomást vett volna róluk. „A meg­jegyzés ellenére megérdemli a világ, hogy foglalkozzanak vele és van olyan mértéke a közömbösségnek, amely kishijján árulás­nak tekinthető. Én nem hiszem Vauven­­argues-al, hogy „a legnagyobb minisz­terek azok, akik a sors végzéséből jó mesz­­sze kerültek a miniszterségtől”, de vájjon a sors-e az, amely bizonyos kormányozni tudó embereket eltávolított a hatalom fele­lősségétől ? Sok olyan is van köztük, akiket lustaságuk, puhaságuk, közönyük és gyáva­ságuk tartott távol a mandátumoktól, ame­lyeket megszerezhettek volna. A veréstől való félelem nem mindig a bölcsesség kez­dete: a közérdek sokszor megköveteli, hogy az ember zsebrevágja az ütlegeket. Az ele­fántcsonttorony csak költőknek való. A többi embernek kötelessége leereszkedni be­lőle és elvegyülni a harcban. A politika csata, amelynek hasznát kockázat nélkül nem lehet learatni. Ha nem akarjuk, hogy a politikus politikai törtető legyen és a mandátum mesterséggé alacsonyodjék, dörzsöljük be magunkat olajjal, lépjünk be az arénába és vívjuk meg a harcot azért az ügyért, amelyet jónak tartunk. Még béke­időben is van köteles szolgálat. Copyright by the Budapesti Hírlap and Ali. V A balatoni nyaralás­­ jogi akadályai halmával útját állják és vizsgálják az adás­vételi szerződéseket, nem tartalmaznak-e ilyen törvényellenes kikötéseket. Súlyos helyzet áll elő számos helyen az új érdekeltségi körök megalakításából ki­folyóan is. A gyógyfürdőtörvény 18. §-a, amelyet még egy rendelet kiegészített, meg­mondotta, hogy a gyógyhely érdekében szükséges közérdekű (egészségügyi, vízveze­téki, csatornázási, talajvízlevezetési, világí­tási, partrendező, parkozási, fürdőházépítési stb.) munkálatok elvégzésére, ha azoknak költsége a gyógyhely bevételeiből nem fe­dezhető, a gyógyhelyen levő ingatlanok tu­lajdonosai érdekeltségi kört alkothatnak, a megalakítás tárgyában az alispán határoz. Már most annak ellenére, hogy a most idé­zett §. második bekezdésében világosan az van, hogy „az érdekeltségi kört meg kell alakítani, ha a gyógyhelyen levő ingatlanok tulajdonosainak ház- és földadó szerinti többsége kívánja”,­­ amiből az következik, hogy az összes tulajdonosok többségének kell az érdekeltségi kör megalakulását el­határoznia, igen sok helyen utcák szerint alakulnak érdekeltségi körök, amelyek de­­rure-borúra elhatároznak „közérdekű" létesí­téseket, amelyek esetleg a szomszéd utca ér­dekeivel sérelmesek. Ebből olyan bonyodal­mak és olyan helyi harcok származnak, amiknek a végét és jogi, valamint társa­dalmi következményeit szinte előre sem le­het látni. A törvény nem enged egy helyen több érdekeltségi kört, hanem mindenütt csak egyet és ennek az egy körnek a fel­adata az, hogy azon a helyen elvégezze a már csak egyes utcák szempontjából is szük­séges közérdekű létesítéseket és pedig köz­költségen, akként, hogy az érdekeltségi hoz­zájárulás arányát, amint ezt a 18. §. meg is mondja, maga az érdekeltség állapítsa meg, amely akként is megállapíthatja, hogy csak egyes utcákra rója ki a közköltséget, mert megegyezéses alapon kell kirónia, a törvény tudniillik hozzáteszi, hogy „meg­egyezés hiányában” a törvényhatóság első tisztviselője határoz. Egy helyen több érdekeltségi kör alaku­lása épp olyan törvényellenes, mint ameny­­nyire a törvénnyel nem okolható meg egyes helyeknek az az álláspontja sem, hogy pél­dául érdekeltségi kört alakítanak, hogy em­bert tarthassanak — a levelek és egyéb kül­demények postai kézbesítésére, holott ez újabban ennek a gyakorlatnak új vételek túl fenntartott postakincstári jog, amely meg (8. K.) A balatoni villa- és telektulajdono­soknak helyzetét a gyógyfürdőtörvény, vagyis az 1929. évi XVI. törvénycikk életbelépése óta kialakulóban levő gyakorlat rendkívül megnehezítette. Ha azt akrjuk, hogy a Bala­ton gondmentes nyaralóhely legyen, akkor meg kell szabadítanunk a közönséget még a jogi akadályoktól is, pedig ezek nem kicsiny­­lendők. A baj már előbb kezdődött, tudniillik a Ba­latonnál a vízjogi törvény világos rendelke­zése ellenére igen sok helyen az a törvény­­ellenes gyakorlat alakult ki, hogy amikor egy-egy nagy uradalom vagy egyéb birtokos a maga parti telkét parcellázta, fenntartotta magának a vízjogot és az új telektulajdono­soknak csupán azt engedte meg, hogy a part megjelölt helyein, természetesen rendszerint még külön díjazás kikötése mellett, kabint állíthassanak. Ez a gyakorlat kifejezetten tör­vényt tiltó rendelkezésbe ütközik, ugyanis a vízjogi törvény világosan akként rendelkezik, hogy a vizek medre a parti teleknek elvá­laszthatatlan tartozéka, a meder jogát, tehát a vízjogokat nem lehet elválasztva a parti telektől a régi tulajdonos javára fenntartani, mert a vízjogi törvény, vagyis az 1888. évi XIX. törvénycikk ilyen külön vizjogot, vagyis a parti telektől elválasztott jogok fenntartását csak azokra nézve tette lehetővé, akik ezt a vízjogi törvény életbelépése után külön biz­tosították maguknak és a vízikönyvbe beje­gyeztették. Ez azonban a legritkább esetben történt meg. Ellenben évtizedek óta abba a helytelen irányba terelődött a parcellázási gyakorlat, hogy az eladások alkalmával el­adták a parti telket, de az uradalom fenntar­totta magának a vízjogot, amiben benne fog­laltatik a halászati jog is. Ez a gyakorlat nyilván beleütközik a törvénybe, mert a víz­jogi törvény azt a törvényeinkben a legrit­kább esetben használt kifejezést használja, hogy a meder és a part egymástól „elválaszt­hatatlan”, itt tehát egy úgynevezett kógens rendelkezéssel állunk szemben, amelyet meg­sérteni nem lehet. Ez a helytelen gyakorlat arra vezet, hogy számos helyen a volt tulajdo­nos kabinállítás és kabinhasználat címén je­lentékeny összegeket vet ki az új parti telek­­tulajdonosokra, ami pedig a törvény említett ■rendelkezésével nem okolható meg. Ebből igen sok helyen közelharcok fejlődtek ki és perek vannak folyamatban. Tudomásunk sze­rint a telekkönyvi hatóságok a Balaton körül 9 Jelentkezés még e héten: Május 20—június 4: A­utocar és luxushajó Dolomitok —Garda tó—Verona—Mantova — Panna — Viareggio — Pisa — Firenze — Siena—Orvieto—Róma—Nápoly— Palermo Ragusa—Venema—Trieste . . . P 444 Május 28—június 13:Luxushajó és autocar —Trieste — Messinai szoros — Nápoly — Róma—Orvieto—Siena — Firenze — Pisa— Viareggio — Parma — Mantova —Verona— Garda tó—Dolomitok . . . . P 444 Július 2—16: Autocar és luxushajó — Semmering — Dolomitok — Stilfserjoch — St Moritz—Olasz tavak—Lugano—Milano —Genova — Monte Carlo — Nápoly — Pa­lermo—Korinthosi öböl—Cattaro—Ragusa —Venezia...........................P 444 Július 6—24: 17 nap a Földközi tenge­­ren—Olaszország, Spanyolország, Por­tugália; turistaosztályon . . . P 433 Jó kabinok már fogytán: Július 31—augusztus 14: Szicília—Tunisz—Tri­­polisz—Rhodos—Athén—Dalmácia az egy­séges osztályú s,OCEANIA“ luxus­hajón ...............................P 397 Augusztus 10—27: Dalmácia—Szicília—Málta— Tunisz—Algír—Marokkó—Spanyolország— Riviéra—Genova a 24.000 tonnás MV llb­­­aniai óceánjáró óriásmotorhajó káp­rázatos első osztályán . . . . P 335 Augusztus 14—28: Szicília—Rhodos—Stambul— Bosporus—Athén—Dalmácia az egységes osztályú n O C E A N I A­ luxus­hajón ...............................P 397 Augusztus 29—szeptember 12: Athén—Stambul— Yalta—Odessa—Fekete tenger—Várna— Rhodos—Dalmácia az egységes osztályú „OCEANIA“ luxushajón . . P 397 Minden részvételi díj Budapesttől Budapestig­­elsőrendű szolgáltatásokkal­ nem sérthető. Az érdekeltségi köröket a törvény szerint csak „közérdekű munkála­tok elvégzésére” lehet alakítani és ha nem erre alakítják, az érdekeltségi kör alakulása törvényellenes és megint csak arra szolgál, hogy az egyes villatulajdonosok törvény el­lenére kivetett álközköltségekkel terheltes­senek meg. Ezek mellett az akadályok mellett igen sok ember kedvetlenedik el attól, hogy a Balatonnál nyaraljon. Ennek a visszás álla­potnak megszüntetését a Balatonhoz, egyik legnagyobb nemzeti kincsünkhöz fűződő köz­érdek elemi erővel követeli. Tanácskozás a magyar-olasz árucsere fejlesztéséről A Nemzetközi Vásár alkalmából a Buda­pesti Kereskedelmi és Iparkamara felhívást intézett az olasz kereskedelmi, ipari és mező­gazdasági érdekképviseletekhez, hogy a ma­gyar hasonló érdekképviseletek kiküldötteivel együtt tárgyalják meg külön kereskedelmi kongresszuson az olasz-magyar kereskedelmi forgalom fejlesztésének lehetőségét. Olasz részről ez a fölhívás élénk visszhangra ta­lált és ez az olasz-magyar konferencia ma ült össze először a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara dísztermében. Olasz részről a konferencia nagyszámú ke­reskedő és iparos résztvevőin kívül a követ­kező kiküldöttek vettek részt: Cesare Pin­­chetti országgyűlési képviselő, az olasz dele­gáció elnöke, Dott. Francesco Coppola D’Anna, az olasz gyáripar, Dott. Fernando Pagani, a mezőgazdaság, Dott, Ugo Aste, a kereskede­lem, Arturo, Tomsig, a fiumei kereskedelem, Angelo Chiron, a turini kereskedelem képvi­selője, továbbá Silvio Gori, a milánói keresk. képviselője Oscar Spinelli, Dante Giacomini, Gaetano Camusso stb. Azonkívül megjelent a konferencián Colonna herceg, a budapesti olasz követ, Pignatell herceg, az olasz-ma­gyar kereskedelmi kamara elnöke, Bertotti, az olasz kereskedelmi attasé helyettese vett részt. Magyar részről a kereskedelmi minisz­ter képviseletében Péteri Ödön államtitkár, a földmívelésügyi minisztérium képviseletében Antalffy Sándor miniszteri titkár, a főváros képviseletében Babarczy Ottó báró tanácsnok, az Idegenforgalmi Tanács részéről Miklós Elemér, a Külkereskedelmi Hivatal megbí­zásából Görgey József volt jelen. A kongresszus elnökéül Éber Antalt, társ­elnökül pedig olasz részről Pinchetti ország­gyűlési képviselőt, titkárokul Ugo Astet és Binét Györgyöt választották meg. Éber Antal az elnöki széket elfoglalva, min­denekelőtt indítványozta, hogy Mussolini olasz miniszterelnököt a kongresszus meleg távirattal üdvözölje. Ugyanily irányú javasla­tot tett Pinchetti társelnök Gömbös minisz­terelnök üdvözlésére vonatkozóan. Éber Antal elnöki megnyitójában utalt arra, hogy a Magyarország és Olaszország közötti meleg érzelmi és politikai kapcsolatoknak nemcsak a gazdasági érdekek szolgáltatták az alapot, hanem azok az ideális, nagy nem­zeti célok is, amelyeknek Olaszország vezére, Mussolini, Magyarország érdekében leglelke­sebb és leghatalmasabb szószólójául szegő­dött. Kétségtelen azonban, hogy az ilyen ben­sőséges érzelmi és politikai kapcsolatok mesz­­szemenően alkalmasak a gazdasági összeköt­tetések elmélyítésére. A két ország kereske­delmi forgalmának statisztikája világosan bizonyítja, hogy a megcsappant fogyasztás mellett is kölcsönösen igen lényeges fokozás volna a kereskedelmi forgalomban eszközöl­hető és a konferenciának az a célja, hogy a gazdasági élet gyakorlati tényezőinek részle­tekbe menő munkája segítse a két kormányt hasonló törekvéseinek érvényesítésében. A nagy tetszéssel fogadott elnöki megnyitó után Cesare Pinchetti olasz képviselő tartott előadást, amelyben részletesen ismertette Olaszország mai gazdasági helyzetét. Külön számolt be mezőgazdaság, az ipar, a keres­kedelem és a közlekedésügy helyzetéről, amely természetesen visszatükrözi a mai ked­vezőtlen nemzetközi gazdasági helyzetet. Azok az erőmegfeszítések azonban, amelyeket az olasz kormány az önköltségi árak csökken­tése és a nemzeti munka racionalizálása érde­kében legújabban tett, remélhetően mielőbb meg fogják hozni a maguk kedvező ered­ményét. Utána Madarassy-Beck Gyula báró részletes jelentésben számolt be Magyarország gazda­sági hlyzetéről és jelentésében pregnáns ada­tokkal tüntette föl azokat a pusztításokat, amelyeket a trianoni szerződés okozott. Az olasz kongresszusi tagokra láthatólag mély impressziót tett az az adat, hogy fában, kősó­ban és vasércben tíz év alatt eszközölt impor­tunk annyit tett ki, mint az ország egész rövidlejáratú adóssága! Úgyszintén nagy érdeklődéssel hallgatták azokat a számada­tokat, amelyek bizonyították, hogy a mező­gazdasági cikkek exportjánál szenvedett óriási árveszteség okozta fogyasztóképességünk csök­kenését és azokat a korlátozásokat, amelye­ket fizetési forgalmunkban is be kellett hoz­nunk. Görgey József a magyar külkereskedelmi helyzetről tett jelentést. Kostatálta, hogy a Külkereskedelmi Hivatalnak és az összes érde­kelt tényezőknek együttes munkája 1932-től 1933-ig kb. 8 millióval növelte a magyar ex­portot Olaszország felé. Viszont az olasz ex­port Magyarországba is 5 millió pengővel emelkedett. A magyar-olasz kereskedelmi kapcsolatok­ról Silvio Gori, a milánói kereskedelmi föde­­ráció kiküldöttje, tartott ezután érdekes elő­adást. Sorra vette azokat a cikkeket, amelyek­ből Magyarország még fejleszthetné az Olasz­országból való behozatalt. Különösen a papírt, a nyersbőröket, a pamutot és selyemfonalakat említette meg, mint olyanokat, amelyekből a magyar import még fokozható volna. Székely Arthur dr. ugyanerről a tárgyról tartott elő­adásában utalt arra, hogy az Olaszországból való behozatal még számos ponton fejleszt­hető. Díszebéd az olasz vendégek tiszteletére A kereskedelmi miniszter beszéde Az értekezlet olasz résztvevőinek tisztele­tére a Kereskedelmi és Iparkamara ünnepi ebédet adott. Az ebéden, amelyen a házi­gazda szerepét Éber Antal dr. töltötte be, Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszter és Colonna herceg olasz követ is részt vett. Az ebéden Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszter olasznyelvű ünnepi beszédet tar­tott. Megemlékezett az évszázados magyar­olasz barátságról. „Tény az, hogy barátok vagyunk — mondotta a miniszter — és azok is maradunk.” Gazdasági téren is megtör­tént rögtön a háború után a közeledés és Magyarország már az akkor rendezett első olasz vásárokon részt vett. Rövidesen utána megindult az Olaszország felé irányuló uta­zási forgalom is, ami mindjobban kimélyí­tette a baráti kapcsolatokat. Annál inkább KÉZIMUNKA BUDAPE­S­T, IV., Petőfi Sándor­ utca 11.NÁDAS FONAL E hirdetés pQ / bemutatója kézimunkától jr jQ engedményt­­\

Next