Budapesti Hírlap, 1934. december (54. évfolyam, 271-294. szám)

1934-12-12 / 280. szám

1984 DECEMBER 18. SZERDA A Nemzeti Egység Pártja szerdán értekezletet tart a képviselőházban A Nemzeti Egység Pártja szerdán, de­cember 12-én délután fél 5 órakor a képvi­selőház miniszterelnöki tanácstermében pártértekezletet tart. A pártértekezleten részt vesz Gömbös Gyula miniszterelnök, valamint a kormány valamennyi tagja. Az értekezletre a Nemzeti Egység Pártjának elnöksége, a törvényhozás tagjait és a fő­ispánokat ezen az úton is meghívja. Darányi Kálmán dr. látogatása kerületében Darányi Kálmán államtitkár megláto­gatta választókerületét, ahol Tihanyban a trommer Viktórián bencés apát látta vendégül. Itt panasznapot tartott és is­mertette a polgársággal az aktuális kér­déseket. A délután folyamán Balatonfü­­reden a gazdakörben jelent meg s tájé­koztatta a nagy számban megjelent kö­zönséget az időszerű gazdasági és politi­kai kérdésekről.­­ (Pénteken polgármesterválasztás.) Budapest székesfőváros polgármesteri ál­lására a pályázat holnap, szerdán délben 12 órakor jár le, de Sipőcz Jenő főpolgár­mester már ma délben aláírta a polgármes­terválasztó közgyűlés meghívóját. Esze­rint a törvényhatósági bizottság pénteken, december 14-én délután 5 órakor összeülő közgyűlésén tölti be a megüresedett pol­gármesteri széket. A pénteki közgyűlésen ü­nnepiesség, a szokásos beiktatási külső­ségek elmaradnak, mert az új fővárosi tör­vény szerint a választást két héten belül meg lehet fellebbezni és csak ennek a fel­lebbezési határidőnek eltelte után kerül­het sor a kormányzói megerősítésre, a hi­vatali eskü letételére és az ünnepélyes be­iktatásra. Ilyenformán az új polgármester tényleges beiktatása csak január első nap­jaiban történik meg.­­ (József Ferenc királyi herceg a Mentő­­egyesület elnöke.) A Budapesti önkéntes Mentőegyesület kedden délben Markó­ utcai székházának dísztermében rendkívüli köz­gyűlést tartott, amelyen megválasztotta az egyesület új elnökségét és igazgatóságát. A rendkívüli közgyűlés egyhangú lelkese­déssel a BöME elnökévé — a Karátsonyi Jenő gróf elhunytéval megüresedett elnöki székbe — vitéz József Ferenc dr. királyi herceget választotta. Alelnökökké válasz­tották Chorin Ferenc dr. felsőházi tagot, Kresz Károly dr.-t, a TÉBE elnökét és Tiber Endre alpolgármestert. Az egyesület jogtanácsosává újból Baránszky Gyula dr. kormányfőtanácsost választották. Az új el­nököt az egyesület nevében az elnöklő Cho­rin Ferenc dr. üdvözölte, aki nagyhatású szavakkal vázolta a BÖME nemes feladatát és a közérdekben kifejtett, s mindenki által elismert értékes munkásságát. Ezután József Ferenc királyi herceg állott fel szólásra. Hangsúlyozta, hogy nagy örömmel vállalta az elnökséget, mert családi tradíció fűzi őt a mentőegyesülethez. Már gyermekkora óta figyeli a mentők munkáját, s látta a men­tők pontosságát, önzetlenségét, fáradhatat­lan munkakészségét és gyorsaságát. Ha a közéletben mindenki hasonlóan cselekedne, — úgymond — mint ahogy a mentőegyesü­­let tagjai és tisztviselői teszik, akkor talán száz esztendővel előbbre volna ez a sze­gény megcsonkított haza. A közgyűlés után Körmöczi Emil dr. főorvos vezetésével Jó­zsef Ferenc királyi hercegnek bemutatta az egyesület orvosi és hivatalnoki karát.­­ (A fővárosi közegészségügyi szakbi­zottság ülése.) Szendy Károly alpolgár­mester elnöklésével ülést tartott a köz­egészségügyi szakbizottság. Először a Szent László közkórház túlzsúfoltságának kérdé­sével foglalkoztak. Szlávik Ferenc új fer­tőzőkórház felállítását kívánta, majd Bechtler Péter kérte, hogy szabályozzák a Szent László-kórházban a munkások szol­gálati idejét, mert ezen a téren sok a pa­nasz. Csilléry András arra mutatott rá, hogy vidéken kevés hajlandóság van fer­tőző kórház felállítására s ennek az a kö­vetkezménye, hogy Budapestet megterhelik a vidékiek. Korányi Sándor báró profesz­­szor a tbc. elleni küzdelem kérdésénél azt hangoztatta, hogy a betegség elleni akció nem elég tervszerű, nincs rá pénz. Szendy Károly válaszában előadta, hogy a fővá­ros közkórházaiban 1150 ágy áll a tüdőbe­tegek rendelkezésére, de ez sem elég. El­fogadták a polgármester előterjesztését, hogy felírnak a belügyminiszterhez a tüdő­betegek érdekében.­­ (A Julián Iskola Egyesület kultúr­­munkája.) A Julián Iskola­ Egyesület de­cember 11-én tartotta közgyűlését Mada­rász István dr. pápai prelátus elnöklésével. Az elnök magasan szárnyaló megnyitó be­széde után Petri Pál dr. másodelnök ismer­tette az egyesület működését. Az egyesü­let idegenben élő magyar véreink gyerme­keit 6 tanító irányítása mellett 9 tanfolya­mon részesítette magyar nyelvi oktatás­ban; 231 külföldi magyar gyermeket ho­zott haza nyaralásra, az oktatás nélkül maradt magyar uszályhajósok gyermekeit pedig négy téli kikötőben taníttatja ma­gyar nyelvre. Itthon az országban a ma­gyar kultúra terjesztése és mélyítése terén érdemeket szerzett tanítók sorából 173-at tüntetett ki, az iskolás gyermekek közül pedig szintén többeket részesített pénz- és könyvjutalomban, továbbá 615 gyermek számára ingyen járatott magyar gyermek­lapokat. Ezenkívül összesen 3738 kötetből álló 40 könyvtárat állított fel, kisebb rész­ben a kultuszminisztérium, nagyobb rész­ben az egyes könyvkiadó vállalatok, a szé­kesfőváros és magánosok támogatásából. Hogy az egyesület a mai nehéz viszonyok között ilyen eredményeket ért el, az az Or­szágos Magyar Iskolaegyesülettel történt összeolvadásának és így a társadalmi erők összefogásának eredménye és e tekintetben eljárása követendő példa volna az egész magyar sokszor túltengő és ezért adminisz­trációra túl sok ,energiát fordító és így ef­­fektív munkában néha­i, várakozáson alul maradó egyesületi életünk számára.­­ (A serdülő ifjúságnak) adjunk heten­­k­int legalább egyszer reggel fölkeléskor egy­­egy kis pohárnyi természetes „Ferenc Józsi“ keserűvizet, mert gyomor-, bél- és vértisztító hatásának, fiúknál és leányoknál egyaránt, igen fontos eredményeket köszönhetük.­­ (Félmillió pengős valuta-benpör a Kúrián.) A Stein és Róth budapesti ter­ménykereskedő cég 220 vagon babot szál­lított Olaszországba. A valutabeszolgálta­tás körül zavarok mutatkoztak és a valuta­ügyészség eljárást indított. A vizsgálat szerint több mint félmillió pengővel károsí­tották meg Stemék a magyar kincstárt. Az ügyből kifolyóan a törvényszék Stern Sán­dort két és negyedévi fegyházra, Stern Miksát pedig másfél évi börtönre ítélte. A cég alkalmazottai közül Róth Vilmos két­­hónapi fogházat, Frank Vilmos pedig négy­hónapi fogházat kapott. A két Stern-test­­vért a törvényszék azonnal letartóztatta. Stern Miksa a fogházban felakasztotta magát és meghalt. A Kúria Polgár­tanácsa kedden foglalkozott a bűnperrel. A Kúria Stein Sándor és Róth Vilmos büntetését helybenhagyta, Frank Vilmost pedig fel­mentette. A jókedv receptje ▼egyen de 2—3 kobonat és a fáradtság, ki­­merültség és ideges gyengeség elmúlik. Friss és jókedvű lesz. Gyógyszertárban kapható. — (Zala vármegye közgyűlése.) Zala vár­megye törvényhatósági bizottsága januári újjáalakulása előtt ma tartotta utolsó köz­gyűlését, amelyen Gyömörey György fő­ispán örömmel állapította meg, hogy az el­telt ötéves ciklus alatt a vármegye közéle­tének igen nagy mértékben javára vált az az új közigazgatási törvény, amely széles új rétegeket kapcsolt be a megye ügyeinek in­tézésébe. Ezek közül az új elemek közül főként a kisgazdák váltották be a szereplé­sükhöz fűzött reményeket. Elnöki megnyitó beszédének befejezéséül felhívta a vármegye közönségét arra, hogy siessen a Jugoszláviá­ból kiüldözött magyarok segítségére. A napi­rend során tárgyalták azoknak a tisztvise­lőknek ügyét, akiknek szolgálati idejük le­telvén, nyugdíjba kellene menniük és úgy döntöttek, hogy Bódy Zoltán alispánt, vala­mint még hat tisztviselőt a megye érdeké­ben visszatartanak. Ezután a társtörvény­hatóságok különböző átirataival foglalko­zott a közgyűlés, amely végül a balatoni ha­józás céljaira 5000 pengőt szavazott meg. B. H. GENFI GALÉRIA VASCONCELLOS LÁVAI. Kujs KANJA KÁLMÁN (Kelen rajzai) — (A Kúria új döntvényei.) A Kúria közpolgári ügyekben alakított jogegységi tanácsa a mai napon Osvald István dr., a Kúria elnökének elnöklésével tartott ülésén a következő döntvényeket hozta: „ Az öz­vegyi jog korlátozása (megszorítása) ese­tén az özvegy a haszonélvezet alól mentesí­tett örökségi jutalék hasznait már a kere­set indításától kiadni tartozik. Ez alól a bíróság az özvegy javára különös méltány­lást érdemlő esetekben kivételt tehet. Nincs helye ily kivételnek az 1840 :VII. tc. 18. §-a esetében. n. Ha a veszélyes üzem körében történt balesetet nem egyedül a sérült hibája okozta, hanem a baleset be­következésére a sérült csak közrehatott, úgy a tárgyi felelősség alattán folyó per­ben is megfelelően alkalmazni kell azt az általános szabályt, hogy a bíróság az eset körülményeinek figyelembe vételével — különös tekintettel a felek vétkességére és arra, hogy a kárt túlnyomóan az egyik, vagy másik fél okozta — határozza meg, van-e és mennyiben van helye kártérítés­nek. — (Elgázolt egy rendőrt az autó.) Lo­vas József rendőrőrmester Újpesten a Váci­­út 58. számú ház előtt elgázolta a Bb. 242. rendszámú autó. Lovast a mentők a köz­rendészeti kórházba vitték. A rendőrség megindította a vizsgálatot. h A­z A­­ kis malac teljesen új színes trüikkrajz-m­­sorban megint fellép a C IT¥ fű I . 9 [ bukik EGY­­letre SZÓL. MERT *, törhetetlen IGEN­ ÉS PARKER EZT KÍSÉRLETEIVEL IGAZOLTA. 1 / Több mint 40 újításon ment keresztül a Parker toll szerkezete, mely oldal emeltyű nélküli, míg évekkel ezelőtt elérte azt a tökéletességet, ami csak Parker Duefoldban található. Éhez hoz­zájárul még olcsósága, amely mindenki vásárló képességével számol.­Ez a magyarázata annak, miért tölt be vezető szerepet az egész világon minőség, szépség és teljesítő képesség terén.­­Változatos színekben, törhetet­len tartállyal és számos újítással kapható a Parker toll mindenki ízlésének és kéztartásánal meg­felelően, olyan áron, amelyet mindenki megengedhet magának. Senlor » -Speclal • " Junior - -Premier* • Modern* arker TÖLTŐTOLLAK ÉS ÍRÓNŐK Vezérképviselet KLEIN HERMÁN Budapest VI., Andrássy ut­ca. Kapható minden papirkareskedesban — (Légrády Károly arcképének leleplezése.) A budapesti Sokszorosítók Ipartestülete szék­házában ünnepség keretében leplezték le Lég­rády Károly portréját. A bensőséges ünnep­ségen felszólaltak Pápay Ernő, Hegedűs Ló­­ránd, Praznovszky Iván, Lányi Árpád, Fenyő Miksa, Márkus Miksa, Domsa László és Lég­rády Ottó. — (A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövet­sége) december 29-én délután 5 órakor tartja évzáró közgyűlését Tormay Cecse országos elnök elnöklésével, a Szövetség rózsa-utcai székházában (Budapest VII., Rózsa-utca 23.). X (Nagy karácsonyt okkázió a király utcai üzletekben!) Érdemes megnézni! 300 külön­féle szakmájú üzlet és 1000-él több kirakat Egyéni, figyelmes kiszolgálás. B­U­DAPESTferri C­arife-' v B 41 B S O Szerda, 1934. december 12-én. 6.45: Torna. Utána: Hanglemezek, Kelen Péter Pál képviseletéből. 10.00: Hírek. 10.20: „Vadászati tanácsok a múlt század ele­jéről”. (Felolvasás). 10.45: „Vizilóvadászat”. (Felolvasás). 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12.00: Déli harangszó az Egyetemi-templom­ból, időjárásjelentés. 12.05: Endre Béla szólókvartettje. Tagjai Kle­­belsberg Mária, Rácz Tilda, Lózsy Hugó és Littassy György. Közben kb. 12.30: Hírek. 13.20: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállás­jelentés. 13.30: Antal István zongorázik, Setét György hegedül, zongorakísérettel. 14.40: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, ár­folyamhírek. 16.10: A rádió diákfélórája: „A vándorló gá­tok”. 16.45: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek 17.00: „Watteau”, Farkas Zoltán előadása. 17.30: Rigó Jancsi és cigányzenekara. 18.45: „Kirándulás a középkori Angliába”, Lövik Károly előadása. 19.15: Székely Mihály énekel, zongorakísé­rettel. 20.00: „Emlékezés Justh Zsigmondra”. Irta: Sidney Carion. Felolvassa Rozsnyai Kálmánná. ♦ 20.35: Budapesti Hangverseny Zenekar. Ve­zényel: Fridi Frigyes. 22.00: Hírek, időjárásjelentés, Ügetőverseny­­eredmények. 22.25: Hanglemezek, Kelen Péter Pál képvi­seletéből. 23.00: Közvetítés a Keszeg-étteremből. A Bachmann-szalon kvintett műsora.

Next