Budapesti Hírlap, 1936. július (56. évfolyam, 148-174. szám)

1936-07-14 / 158. szám

d­t. A magyar főiskolás atléták 4­5: 25 arányban vezetnek a magyar-cseh viadal első napján Zsun­ka és Bácsalmási 4 méteres eredménnyel holtversenyben végzett a rúdugrásban. — Jó eredmény a 800 m siklatásban. — Az újpesti Híres kettős győzelme az ifjúsági bajnokságokban A BEAC lágymányosi stadionjában szombaton délután kezdődött a kétnapos nagy atlétikai viadal, a magyar-cseh főis­kolai mérkőzés és az országos ifjúsági baj­nokságok első részével. A­z atléták a nagy melegben is több jó eredményt értek el, a rendezőség azonban nem állt feladata ma­gaslatán. Vontatott volt a rendezés és a túlságosan hosszúra nyúlt verseny vége felé már unatkozott a közel ötszáz főnyi közönség. A magyar főiskolások jól szerepeltek, az első napon 45:25 pontarányban vezetnek a csehek ellen. A nap meglepetése a 800 m. síkfutás volt, amelyben a kitűnő cseh Ro­­sicky 1 p. 56.2 mp.-es jó eredménnyel le­győzte a csaknem a célig vezető Aradit. A rúdugrásban Zsuffk­a és Bácsalmási megkí­sérelte a rekord megjavítását, de csak 4 méterig jutottak el, ami elsőrangú ered­mény. A gerelydobás gyenge eredményt és a két magyar dobó fölényes győzelmét hozta. A 200 m. síkfutásban Sir József 22 mp-es idővel fölényesen bánt el a cseh Kne­­niczkyvel. A magasugrást Bebesi és Sólyom intézte el egymás között 185 cm­-es ered­ménnyel. A svéd stafétában is a magyar csapat futott be elsőnek. A magyar-cseh főiskolai mérkőzés rész­letes eredménye: 800 m. síkfutás: 1. Ro­­siczky (cseh) 1 p. 56.2 mp. 2. Aradi (ma­gyar) 1 p. 56.5 mp. 3. Gyöngyösi (magyar) 1 p. 57.2 mp. 4. Otahal (cseh) 1 p. 57.4 mp. — Rúdugrás: 1. Zsuffa és Bácsalmási (magyar) 4 m. Hlavon (cseh) 3.60 m. 4. Patocka (cseh) 3.50 m. — Gerelydobás: 1. Balogh (magyar) 56.32 m. 2. Csányi Sándor (magyar) 55.35 m. 3. Hricska (cseh) 50 m. — 200 m. síkfutás: 1. Sir (magyar) 22 mp. 2. Kneniczky (cseh) 22.4 mp. 3. Ember (magyar) 22.4 mp. 4. Hronek (cseh) 22..6 mp. — 500 m. síkfutás: 1. Píron (cseh) 16 p. 04 mp. 2. Vanek (cseh) 16 p. 07.2 mp. 3. Rácz (magyar) 16 p. 33.6 mp. 4. Enyedi (magyar) 16 p. 59 mp. — Svéd stafétafutás: 1. Magyarország (Ember, Sir, Ribényi, Kovács) 2 p 00.4 mp. 2. Cseh­ország 2 p. 04 mp.* A főiskolai versennyel kapcsolatosan tartották meg az országos ifjúsági baj­nokságot. A verseny minden számában népes mezőnyök indultak s bár az eredmé­nyek alatta maradtak a várakozásnak, mégis számos új tehetség bukkant fel. A legjobb eredmény Sándor (UTE) 11.2 mp-es teljesítménye a 100 m síkfutásban. Az újpesti Híres biztosan győzött a 800 m síkfutásban, majd pedig a 3000 m sík­futásban. Rúdugrás: 1. Csutkas (Nyíregyházai VSC) 3.10 m. 2. Király (Dorogi AC) 2.90 m. 3. Morvai (UTE) 2.50 m. — 800 m síkfutás: 1. Híres (UTE) 2 p 04 mp. 2. Szalkay (DAC) 2 p 06 mp. 3. Buchholz (BSE) 2 p 06.8 mp. — Távolugrás: 1. Futakfalvy (FTC) 6.58 m. 2. Földi (TSE) 6.57 m. 3. Demeter (ARAK) 6.49 m. — Gerelydobás: 1. Szatmári (MAC) 52.94 m. 2. Kozák (B. Máv) 45.02 m. 3. Bole­­máni (MAC) 45.02 m. — 100 m síkfutás: 1. Sándor (UTE) 11.2 mp. 2. Trócsányi (MAC) 11.3 mp. 3. Paulusz (MTK) 11.5 mp. — 3000 m síkfutás: 1. Híres (UTE) 9 p 32.6 mp. 2. Molnár (MCISE) 9 p 33.2 mp. 3. Keresztes (UTE) 9 p 33.4 mp. — 200 m gátfutás: 1. Pálfi (MTK) 27.4 mp. 2. Demeter (ARAK) 27.9 mp. 3. Marosi (B. Máv) 30.8 mp. A második nap programja A verseny második napján, vasárnap délután fél 4 órakor kezdik a programot. A magyar-cseh főiskolai viadalon a 100 m. 400 m. és 1500 m. síkfutás, a 110 m. gátfutás, a távolugrás, a súlydobás, a diszkoszdobás és a 4X100 m. stafétafutás kerül sorra. Az országos ifjúsági bajnok­ságok során különösen a magasugrást előzi meg nagy érdeklődés, mert indul a békéscsabai rekorder, Cserna is. A meghívásos 800 m. síkfutásban az olasz Lanzi, az 5000 m. síkfutásban pedig Mastroeni mérkőzik a magyar futókkal. A verseny délután fél 4 órakor kezdődik a BEAC lágymányosi sporttelepén. * B. H. 1936 JÚLIUS 12. VASÁRNAP Az Újpest, az Austria, a Sparta és az Ambrosiana vagy Vienna juthat be a Középeurópai Kupa elodöntőjébe Az Újpest vasárnap délután az újpesti stadionban mérkőzik a Prostejova Az előrehaladott nyári évadban megoszlik a sportközönség érdeklődése a különböző sportesemények között, az újpesti stadion­ban mégis tíz-tizenötezer nézőt várnak va­sárnap az Újpest—Prostejov labdarúgómér­­kőzésére. Lehetséges, hogy az újpestiek szá­mításai be is válnak, mert a futball a leg­nagyobb kánikulában is érdekli a közönsé­get, különösen akkor, ha érdekes és döntő jelentőségű esemény szerepel a programon. A Középeurópai Kupában most már csak az Újpest képviseli a magyar labdarúgást, így tehát futballsportunk szempontjából döntő­­jelentőségű, hogy a lila-fehérek megnyerjék meccsüket és bekerüljenek a következő for­dulóba, az elődöntőbe. Az Újpest—Prostejov első találkozása Prostejovban tudvalévően 1:0 arányban végződött az újpestiek javára. Reméljük, hogy az Újpest a saját otthonában biztosabban, könnyebben bánik el ellenfelével. A mérkőzést az újpesti stadionban délután fél 6 órakor kezdik az osztrák Frankenstein vezetésével. A két csapat a következő össze­állításban szerepel: Újpest: Hári—Futó, Sternberg—Seres, Szűcs, Szalai—Pusztai, Vincze, Kállai, Zsen­­gellér, Kocsis. Prostejov: Sram—­Suchy, Luger—Bouska, Strobl, Krapil—Hencsi, Culik, Melka, Drozd, Dusek. Az Újpest—Prostejov mérkőzését délután fél 4 órakor Budapest bajnokságának döntő meccse előzi meg. Az amatőr bajnoki döntő­ben az UTE csapata az Elektromos TE csa­patával kerül össze. . A Középeurópai Kupa második fordulójá­nak további három mérkőzését Rómában, Mi­lánóban­­és Prágában játsszák le. Rómában az AS Roma—Sparta, Milánóban az Ambro­siana— Vienna és Prágában a Slavia—Austria mérkőzése kerül lejátszásra. Az első mérkő­zéseken a Sparta 3:0, az Austria 3:0, a Vienna pedig 2:0 arányban győzte le ellen­felét s alkalmasint az itt szerzett előny ele­gendő is lesz továbbjutásukhoz. Nem való­színű ugyanis, hogy a Roma vagy a Sla­via három gólkülönbséggel győzze le riváli­sát, sőt még az Ambrosiana is csak szeren­csével vehet revan­sot a 0:2 arányú vere­ségért a Viennán, amelynek közvetlen vé­delme a csapat legnagyobb erőssége. A reális számítások szerint a Középeurópai Kupa döntőjében az Újpest, a Spárta, az Austria és a Vienna (esetleg az Ambrosiana) vesz részt. * Kabos Endre is indul a bajnoki kardvívő­versenyen. A Magyar Vívó Szövetség utolsó olimpiai próbaversenye lesz a kardbajnokság, amelyet vasárnap bonyolít le a Nemzeti Tornacsarnokban. Az eddigi olimpiai pontver­senyeken már kialakult a magyar kardcsapat összeállítása, a sorrenden tehát aligha változ­tat a vasárnapi eredmény, a bajnokságra mégis 21 vívó nevezett, akik valószínűen el is indulnak. Ott lesz Kabos Endre, az olimpiai pontverseny első helyezettje is, aki ugyan fá­radtságára való hivatkozással felmentést kért a bajnokságban való szereplés alól, de az MVSz a kérést nem teljesítette. A bajnokság sorsa teljesen nyílt, az­ értékes címért egy­forma eséllyel pályáznak az olimpiai vivők a mezőny többi tagjával. Az előmérkőzéseket délelőtt 9 órakor, a döntőt délután 5 órakor kezdik. Megérkeztek a japán tornászok A japán olimpiai válogatott tornászcsapat szombaton délben 2 órakor megérkezett Buda­pestre. A Keleti pályaudvaron a MOTESz ve­zetősége nevében Kunze alelnök, Zdanszky dr., Szalai dr. és Soós Géza főtitkár fogadta a vendégeket. Megjelent a fogadtatáson a buda­pesti japán konzul, valamint sok Budapesten élő japán is. A japán csapatban a következők szerepelnek a vasárnapi magyar-japán mér­kőzésen: Kakuta, Taketa, Toyama, Matsunobo, Miyake, Sone, Arimoto, Nosaka. A csapatot Móri vezeti, míg pontozóbíróként Hamma sze­repel. A magyar-japán mérkőzés vasárnap este 8 órakor kezdődik a városligeti Sportaré­nában. * Kilenc magyar kerékpáros vesz részt a bécsi magyar-osztrák mérkőzésen. A múlt va­sárnapi magyar-osztrák olimpiai válogató ke­rékpáros verseny revonzsmérkőzésére szom­baton reggel autón utaztak el a magyar ke­rékpárosok Bécsbe. A magyar és az osztrák csapatban ezúttal kilenc-kilenc versenyző Startol. Magyar részről Eies, Gere, Liszkay, Németh Károly, Adorján, Karaki, Mádi, Bog­nár és Nótás indul, míg az osztrák színekben Schechwalek, Kühn, Gattering, Gfröhrer, Zin­­kowski, Altmann, Vaczek, Hubert és Höfner szerepel. * A magyar Stolpa győzelme a mannheimi tenniszversenyen. A mannheimi nemzetközi tenniszverseny férfi­ egyesében a fiatal magyar játékos, Stolpa 6:1, 6:3 arányban verte Han­gert. Stolpa a férfi­ párosban Mahrral 6:0, 6:2 arányban győzte le a Haager—Schäfer­port. — Az USA—Franciaország nemzetek közötti tenniszmérkőzés első napján Párizsban az amerikaiak vezetnek 3:0 arányban. — Triesztben a magyar-olasz hölgy-tenniszmér­­kőzést az olaszok nyerték 5:1 arányban. B bajnoki regatta A Magyar Evezős Szövetség szombaton délután a csepeli Dunaágban rendezte a kétnapos bajnoki evezősverseny első ré­szét. Kormányos négyes: 1. Hungária EE 7 p. 10.8 mp. 2. Újpesti Evezős Egyesület 7 p. 20 mp. 3. MEC. Jó start után a Hungária és az Újpest fej-fej mellett küzdött, majd a Hungária fokozatosan elhúzott ellenfelétől és vég­eredményben három és fél hosszal győ­zött. Kettős pár­evezősver­seny: 1. Nemzeti Hajós Egyesület (Szandtner-fivérek) 7 p, 16.8 mp. 2. Újpest EE (Fehér, Szikszay), 7 p. 53 mp. A bajnoki regatta legjelentősebb esemé­nyei vasárnap kerülnek sorra. A verseny délután háromnegyed 5 órakor kezdődik a kormányosnélküli kétevezős-bajnokság­­gal, amelyért csak a Hungária EE Győrg— Mamusich-kettőse indul. A szkiffbajnok­­ságban Szandtner Egon győzhet Kozma előtt. A kormányosnélkül négyevezős-baj­­nokság row­ower lesz a Hungária részére. A Győry—Mamisich-kettősnek a kormá­nyos kétevezősversenyben sem lesz ellen­fele. A nyolcevezős-bajnokság a Pannónia és a Hungária között az előbbi javára fog eldőlni. Az öt bajnoki szám mellett néhány érdekes kajakverseny, továbbá junior kor­mányos négyes, junior egyes, nyeretlenek kormányos négyese és a magyar hajók részére kiírt kormányos négyes szerepel a programon. A szkiffbajnokság előfutamait reggel 9 órakor tartják meg. Rianás verte a Balatoni-díjat Egy kicsit nehéz hozzászólni a Balatoni­­díj eredményéhez, így hát inkább egysze­rűen ideiktatjuk, hogy három és fél hosszal győzött Rianás, második Verekedő és emö­­gött fejhosszal harmadik a nagy favorit Gangster. Rianás három héttel ezelőtt mu­tatkozott be és a harmadik helyen végzett Csaba és Dongola mögött, majd a múlt hé­ten küzdelem után nyakhosszal verte B. M. W.-ét a nyeretlenek 1000 méteres verse­nyében. Ezzel szemben Gangster egyszer volt pályán és holtversenyben nyerte ver­senyét Turandotval, amely utána könnyű győztese volt a Margitsziget-díjnak. Ilyen előzmények után találkozott a két nagyre­ményű mén, csak természetes tehát, hogy a Balatoni-díj eredménye kétes sem lehe­tett. Pillanatnyilag Gangster súlyos vere­sége csakis kedvezőtlen indulásával ment­hető, de még így is Rianásnál ritkaság­­számba menő nagy javulással állunk szem­ben. Nem lehetetlen, hogy Cagliostro-féle karrierről lesz szó, annál is inkább, mert Cagliostro is vereséggel kezdte nagyszerű pályafutását. Hogy Verekedő is Gangster előtt végzett, nem jelent sokat, mert Gutai, látva a reménytelen helyzetet, a második helyért lovát nem bántotta. Festetics her­ceg színei diadalmaskodtak a napot meg­nyitó Városligeti-díjban is, mégpedig Carthago révén. A Pázmán-mén oly nagy formában van, hogy győzelme csak lovasá­tól függ. Esch Győző ma akart nyerni, nyert is Carthago a lehető legkönnyebben olyan krékek előtt, amelyektől a legutóbb elég messze járt. Már a múltkorában, ép­pen Carthago győzelme alkalmából megje­gyeztük, hogy a hercegi istálló tekintélyére jobban kellene ügyelni. Ma ezt a megjegy­zést aláhúzva kell megismételnünk. A részletes eredmény a következő: I. Városligeti díj. 3000 P. 1800 m. Feste­tics herceg Carthago (6) Esch Gy. első. Ag­­rippa (2) Klimscha második. Napnyugta (4) Rózsa harmadik. Fut. még: Crataegus, Lin­coln, Lator, Saturn, Wall-a­bit, Nimole, Amanda. 1 h., fél h. Tot. 10,91, 26, 16, 31. Befutófogadás: 5:289,50. II. Gátverseny: 2000 P. 2000 m. Borbényi T. úrnő Kiskun (6) Singer első. Barátom II. (2%) Blazsek második, Lilla (2) Gál har­madik. Futott még: Eclair, Carbon­light, Kiszombor, Idler, Csók, Csicsóka II. 2 h., 3 h. Tot: 10:78, 25, 14, 14. Befutófog: 165. III. Hendikep. 1800 P. 1300 m. Csernovits A. Col Santo (10) Csömöri első. Kékes II. (6) Esch T. második. Mesebeli (4) Gosz­­tonyi harmadik. Futott még: Bakony, Pe­nang, Csárda, Pártfogó, Tiro, Amourette, Lea, Jancsi P., Bicskás, Matador. IX h., 12 h. Tot. 10,87, 21, 30, 17. Befutófogadás: 768. IV. Balatoni díj: 6000 P. 1000 m. Festetics herceg Rianás (2%) Esch első. Verekedő (5) Weissbach második. Gangster (5:10) Gutái harmadik. 3­4 h., feld. Tot. 10:30. Bef. 72.50. V. Nyeretlen kétévesek eladóversenye. 1500 P. 900 m. Szilassy L. Arca Szelasszie (5) Vrabel első. Cudar (6) Szentgyörgyi máso­dik. Aszfaltbetyár (5) Gutái harmadik. Fu­tott még: Asszonyfaló, Baka, Santella, Gyer­­gyó II. Botor, Vaklárma, Love major, Mese, Fejh. V2 h.. Tot. 10,76, 30, 76, 24. Bef. 776. VI. Kétévesek hendikepje. 2500 P. 1000 m. Miss Vera Bokréta (4) Esch T. első. Brezova (4) Pillar második. Mák (1 y2) Klimscha har­madik. Futott még: Céda Corsica, Fürsten­brauch, Rummy, Pitypalaty, Babvirág, AN busz, Hadd­abba. 1 y2 h., 1 h. Tot. 10,79, 19, 20, 16. Bel. 229,50. VII. Welter-hendikep. 2000 P. 21100 m. Szi­lassy L. Camélia (3) Vrabel első, Györgyka­­láris (5) Balog második, Amadeo (3) Gutai harmadik. Futott még: Búvár, Bon-Pas, Dá­nia, Hali-Gani, Nemere, Lulu, Lurkó. Tot. 10:53 17, 16, 18. Vasárnap Sir Colville Barclay-díj Anglia egykori budapesti követe volt Sir Colville Barclay, aki irántunk érzett szeretetét azzal is kimutatta, hogy tevé­keny részt vett versenysportunkban. Szí­nei több szép győzelmet arattak s lovai közül Sodamint a legjobb osztályhoz tar­tozott. Amikor hivatása Budapestről el­szólította, mindenki sajnálta távozását és osztatlan részvétet keltett váratlanul be­következett halálának híre. Sir Colville Barclay nemes özvegyének köszönhetjük, hogy az előkelő angol úr emlékét verseny­­sportunkban egy gazdag díjjal örökíthet­tük meg. Az özvegy ugyanis 2500 fontos alapítványt tett és ennek az összegnek a kamatait egészíti ki a Magyar Lovaregy­­let a Barclay-díj díjazására. A nyári időszak egyik legszebb verse­nyét vasárnap futják, Simplon (Scheibal), Nordland (Gutai), Bagó (Klimscha), Sok­rates (Teltschik) és Bohó (Weissbach) részvételével. A Batthyány Elemér emlék­­verseny tanúságtétele szerint Simpson most oly óriási formában van, hogy győ­zelme alig vitatható el s Nordland csupán közelebb végezhet, mint a legutóbb, miu­­után súlya most négy kilóval kedvezőbb. Bohónak csak tavalyi legjobb formájával lehet beleszólása a verseny sorsába. A há­roméveseknek nincs esélyük. A nagyszerű program másik eseménye a júliusi hendikep, amelynek 4000 pengős díjáért népes mezőny indul. A felsőbb ré­gióban Rang és Csatártó, a középen Mo­ran és Fiola, alul pedig Mumus jelenti a jobb sanszot. Jelölésünk a vasárnapi versenyekre: I. Duce—Zsolcza—Rózsám n. II. Ugolin—Babuskám—Argoly. III. Németh idomítás—Rang—Fiola. IV. Simplon—Nordland. V. Brezova—Borzas—Dont­woory. VI. Charles—Bánom is én—Gardist. VII. Hozomány II.—Renato—Zangen­idomítás. A verseny délután 3 órakor kezdődik.

Next