Budapesti Hírlap, 1937. január (57. évfolyam, 1-25. szám)
1937-01-05 / 3. szám
s Az ötödik filharmóniai hangverseny Az újév első hangversenye a Filharmóniai Társaság ötödik bérleti estje volt, hétfőn az Operaházban. A zenekart Dobroseen Issay vezényelte, a kitűnő orosz karmester, aki múlt évben ugyancsak a filharmonikusokkal, legutóbb pedig a Hovanscsina operaházias tanításával és vezetésével aratott nagy sikert Budapesten. A hétfői hangverseny Berlioz „Római karneváli”-nyitányával kezdődött. Dobroíven kitűnően kihozta a lírai részek lágy szelídsége és a farsangi fékevesztett, vidám szilajság közötti ellentétet, különösen a befejezés tempóbeli és dinamikai fokozása keltett hatalmas tetszést. Chopin e-moll zongoraversenyét Kilényi Ede játszotta. A fiatal művész sok mindent megtanult abból, amit jó mesterektől megtanulhatott. Sajnos azonban, a művészi előadás sine qua nonja, az egyéniség nem tartozik ezek közé a dolgok közé, így nem érezhette át Chopin lelkének lázas lobogását, nem élheti bele magát az ő képzelőtehetségének sokszínű világába. Játéka zenei és technikai nézőpontból kifogástalan volt, de iskolásán szürke. Az est nagy eseménye Csajkovszky Patetikus (hatodik) szimfóniája volt, Dobrowen nagyvonalú és előkelő értelmezésében. Bár a mű minden drámai és lírai elemét tökéletesen érvényre hozta, mindenütt ki tudta kerülni az olcsó hatásokat és megindítóvá nemesítette Csajkovszkij gyakran dagályra pátoszát. Különösen a harmadik tétel extatikusan ragyogó hangzása után zúgott hosszú percekiga közönség viharos tapsa, amely a nagy karmester mellett a remekül játszó zenekart is illette. (Op.) * (Kísértetek.) Szép számmal gyűlt öszsze a közönség a Nemzeti Színház hétfő esti Ibsen-előadására, bizonyságául annak, hogy a már klasszikussá vált norvég író darabja, ha bizonyos tekintetben a félmúltba is tartozik, még mindig erős vonzóerőt gyakorol. A nagy író tisztelőinek jutalmául szolgálhatott, hogy a Nemzeti Színház igen kitűnő előadásban tolmácsolta a darab szellemét. A darab két főszereplője, T. Mátray Erzsi és Várkonyi Zoltán élményszerű játékkal magát a színpadot is elfeledtették. T. Mátray Erzsinek a szív legmélyéről feltörő és a szívek legmélyére hulló, végtelenül egyszerű és közvetlen szavai szinte Rembrandt-tónusú,képeket idéztek elénk. Elfojtott zokogása, mint megpattanó hárfa zengett. Várkonyi Zoltán, az a fiatal, rendkívül tehetséges színész, az ösztön és a tudatosság legarányosabb eszközeivel élte át a tébolyba hulló lélek vergődő remegését. Alakítása egyike a legjobb Oswald-alakításoknak. Abba a szikrázó feszültségbe, amit a két főszereplő játéka teremtett a színpadon, frappánsul megrajzolt és kiegyensúlyozott figurákkal szolgált elsősorban az egészen ibseni elgondolást tükröző Olly Magda. A fiataloknál szinte meglepő a szerepnek ez az éles és helyes, meglátása, amivel teljessé tette az együttes játékát. Ugyancsak őszinte és nagy dicsérettel kell megemlékeznünk az Engstrand asztalos szerepét játszó Bartos Gyuláról, valamint a tiszteletes alakítójáról, Nagy Adorjánról. A közönség vastapssal fejezte ki tetszését a pompás előadás fölött. (M. L) * (Basilides Mária Schubert-estje) csütörtökön, január 7-én a Zeneakadémia nagytermében fél 9 órakor. * (Főpróba a Nemzeti Színházban.) A Nemzeti Színház Jens Locher „Szülők lázadása” című háromfelvonásos vígjátékából január 8-án, pénteken délelőtt féltizenegy órai kezdettel nyilvános főpróbát tart. Jegyek korlátolt számban a pénztárnál kaphatók. * (Zilahy Lajos új darabjának bemutatója.) Zilahy Lajos „A szűz és a gödölye” című új darabjának miskolci próbabemutatója miatt három napig nem tart a Magyar Színház előadást. Január 12-én az egész együttes Miskolcra utazik, ahol aznap este próbapremiert tartanak a kiváló író új darabjából. A próbabemutató után a Magyar Színház művészei Lillafüredre mennek és a következő napot pihenéssel töltik. Január 14-én megismétlik a Zilahy-darab előadását a miskolci színházban. Budapesten január 15-én tart főpróbát a Magyar Színház „A szűz és a gödölye”-ből és 16-án mutatja be az újdonságot. A miskolci látogatás miatt , tehát három napig nem lesz előadás a Magyar Színházban. * (Kosztolányi-emlékhangverseny.) A La Fontaine Irodalmi Társaság január 10-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a Zeneakadémián rendezendő Kosztolányi - emlékhangversenyét nagy érdeklődés előzi meg. A Kosztolányiemlékalap javára rendezendő matinén fellépnek Basilides Mária, Bulla Elma, Lászlóffy Margit, R. Simonffy Margit, Herz Ottó dr., Karinthy Frigyes, Kiss Ferenc, Keréh Endre, Stefániai Imre, Szabó Lőrinc. Jegyek kaphatók a Rózsavölgyi és Bárd cégek hangversenyirodáiban és a Zeneakadémián 50 fillér— 3 pengős árban. * (A Filharmonikusok németországi hangverseny körútja.) A Filharmóniai Társaság január 18-iki hangversenyét Reiner Frigyes vezényli. Január 25-én Dohnányi Ernő vezényli a hangversenyt, amelynek műsorán szerepel Kodály Zoltán „Te Deum”-ja is. Ezen az estén előadják Labroca, az olasz propagandaminiszter zenei vezetőjének „Stabat Mater” című művét is, a szerző jelenlétében. Február 8-án Hans Knappertsbusch vezényli a filharmonikusokat, áprilisban pedig Németországba utazik a zenekar. Tíz városban fog az együttes Dohnányi Ernő vezényletével vendégszerepelni. * (Kássa Gábor festőművész kiállítása.) Kassa Gábor festőművész gyűjteményes kiállítását vasárnap délelőtt nyitotta meg a Műteremben a kultuszminiszter képviseletében Jalsoviczky Károly dr. min. osztályfőnök. A kiállítást január 17-ig naponta 9-től 6 óráig, vasár- és ünnepnap 10-től 2-ig lehet megtekinteni. * (A Budai Nagy Antal próbái.) A Vígszínházban szorgalmasan folynak már Kos Károly „Budai Nagy Antal” című történelmi drámájának a próbái. Kos Károly drámájával kezdődik meg a Vígszínház nagy érdeklődéssel várt erdélyi ciklusa. Az érdekes erdélyi újdonság cselekménye az erdélyi kelyhes mozgalom korában történik. Hőse a fiatal, tragikus sorsú Budai Nagy Antal, a kelyhesek erdélyi vezére, akit a nemrég feltűnt Greguss Zoltán személyesít. • Szerelmesét, Bese Kis Annát Dayka Margit játssza. A többi főbb szerepben Gyöngyösy Erzsi, Litkey Irén, Somlay Artúr, Toronyi Imre, Bihary József lép fel. Az erdélyi újdonság előadását Hegedűs Tibor rendezi. * (Thomas Mann felolvasása.) Thomas Mann, a kitűnő német író a jövő hét elején Budapestre érkezik. Thomas Mann január 13-án, szerdán felolvasást tart a Magyar Színházban „Lotte in Weimar” című új munkájából. * (Hont Ferenc előadása.) Hont Ferenc, az ismert rendező január 10-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a Bethlen-téri Színházban „Korunk színháza” címmel vetített képekkel kísért előadást tart. Egyébként a Bethlen-téri Színházban február 1-től kezdve minden hétfőn este korszerű műveket mutat be a most megalakult Független Színpad a színészek jóléti alapja javára. Az első estén, február 1-én Sophie Traedwell „Machinál” című darabja kerül színre Bálint György fordításában, és Hont Ferenc rendezésében. MALERT if* a címe B. H. 1937 JANUÁR 5. KEDD színaI ÜVÉSZET TUDOMÁNY IRODALOM (*) Gulácsy Irén, Hunyady Sándor, Mária Sándor, Zilahy Lajos írták az Új Idők újévi számának versetőcikkeit és elbeszéléseit. Herczeg Ferenc szépirodalmi hetilapja két fiatal regényírót mutat be az olvasóközönségnek. Az egyik Vaszary Gábor, aki meglepetésszerűentűnt fel nemrég és könyveivel váratlanul nagy sikert aratott. Új regénye, amelyet maga illusztrál, Párizsba vezeti az olvasót. Veiszary Gábor, a ragyogó humorú, kifogyhatatlan ötletességű, elmés író vidám párizsi kalandokra vezeti keresztül magyar hőseit. A másik új regényt a kiváló színműíró Barabás Pál írta. A regény komoly, mai problémát tárgyal, olyan problémáit, amely még nem fordult elő az irodalomban. Az U ■Ideiemai száma a szokásos gazdag tartalommal jelent meg: ötletes fejlécek, művészi képek egész sora, a kedvelt rovatok, számos időszerű cikk teszik változatossá a lapot. Díjtalan mutatványszánot bárkinak küld a kiadó- Tűvetel, Budán . VI., Ardvány-az DL 11 . fizetési díj negyedévre,6 pengő 40 fillér, egyes szám ára 50 fillér. SPORT Öt magyar futballgyőzelem a külföldön Vége felé járnak a külföldi túramérkőzések. Az Újpest és a Bocskay már be is fejezte szereplését , a Bocskay kedden délben már haza is érkezik. Az Újpest útja tovább tart, mert Észak-Afrikából hajón indul Marseillebe és innen Észak-Olaszországon át utazik haza s így csak pénteken este érkezik meg a déli pályaudvarban. Vasárnap is teljes sikerrel szerepeltek a magyar csapatok. A Hungária Málta szigetén a Hibernians csapatát is legyőzte. Az eredmény 5:1 volt a kék-fehérek javára. Az ugyancsak Máltában szereplő bécsi Rapid a Floriana fölött aratott 4:0 arányú győzelmet. Szerdán a Hungária a Rapiddal mérkőzik, vasárnap pedig utolsó mérkőzésében a máltai válogatott csapattal kerül szemközt. ■ Meghívták a Hungáriát három mérkőzésre Egyiptomba is, de tekintettel arra, hogy a bajnokság már február 7-én megkezdődik, a magyar csapat a meghívást nem fogadhatta el. Az Újpest Casablancában 6:1 (1:0) arányban verte a marokkói szövetség kombinált csapatát. Kocsis három gólt lőtt, Zsengellér kettőt, Ádám pedig egyet. Az Újpest csapata a most vasárnap Algírban koszorút helyezett az Ismeretlen Katona sírjára. A csapatot Langfelder Ferenc és Herczeg Kálmán konzulátusi kancellár vezette s amerre elhaladtak, a közönség lelkesen ünnepelte a magyar vendégeket. A sírnál nagy közönség gyűlt egybe. Mr. Polt polgármester üdvözölte a magyar csapatot és kiemelte, hogy az Újpest kegyeletes megemlékezése általános rokonszenvet keltett a magyar sportolók iránt. Langfelder Ferenc válaszát Herczeg Kálmán tolmácsolta francia nyelven. A helyi lapok külön cikkekben foglalkoznak az Ismeretlen Katona sírjának a megkoszorúzásával és megállapítják, hogy a magyarok örökre beírták nevüket a város aranykönyvébe. Szép sikert aratott a Kispest Toulouseban, ahol a Wiener SC csapatát győzte le 2:0 (1:0) arányban. A tízezer néző előtt megtartott mérkőzés góljait Déri és Serényi lőtte. A kispestiek szombaton Bezieresben győztek 4:2 (3:1) arányban. A Bocskay vasárnap Longwyban az US Longwy csapatát 6:2 (4:1) arányban verte, szombaton pedig Forbachban 6:1 (2:1) arányban győzte le a kerületi amatőr válogatott csapatot. A Budai 11 Clermond-Ferrandban 6:1 (3:0) arányban nyerte meg mérkőzését az AS Montferrandaise csapatával szemben. * Shvoy Kálmán a Szeged FE ünnepi vacsoráján. A Szeged FE évzáró vacsoráján megjelent vitéz Shvoy Kálmán dr. országgyűlési képviselő, a klub díszelnöke is és Markovics Szilárd elnök üdvözlésére válaszolva megdicsérte a szegedi futballcsapatot eredményes munkájáért. Az egyetértés és a szorgalom mindig megtenni gyümölcsét mondotta Shvoy és beszédének befejezéséül további jószerencsét kívánt a Szeged FC csapatának. * Vány® Pál kettős győzelmet aratott a BSE síversenyén. A BSE svábhegyi síversenyének Vasárnapi második napján Ványa Pál úgy a lesikló versenyben, mint az ugróversenyben győzött. A hármas ugró csapatversenyre kiírt Sipőcz Jenő-vándordíjat a BBTE nyerte meg. A versenyek közben ötperces gyászszünettel adóztak Sipőcz Jenő főpolgármester emlékének. A részletes eredmény: Lesikló-verseny: 1. Ványa Pál (UTE) 1 p. 32.5 mp. 2. Bábel (Postás SE) 1 p. 36.1 mp. 3. Kozma (UTE) 1 p. 37.6 mp. 4. Makk (Természetbarát) 1 p. 38.5 mp. 5. Magyarkúti (UTE) 1 p. 40.6 mp. 6. Tassonyi Edömér (BBTE) 1 p. 40.8 mp. 7. Győri (MAC) 1 p. 41.9 mp. 8. Kovács Elemér (MAFC) 1 p. 43.4 mp. 9.10. Wébert (BBTE) és Geller (MAFC) 1 p. 43.8 mp. 35 induló. Osztályok szerint: II. A) osztály: 1. Ványa. 2. Kozma. II. B) osztály: 1. Bábel. 2. Makk. 3. Magyarkúti. 4. Tassonyi. 5. Győri. Idős A) osztály: 1. ifj. Szendey Béla (MSK) 2 p. 06 mp. 2. Hilbere (MSK) 2 p. 0610 mp. 3. Háberl Aladár (BBTE) 2 p. 14.8 mp. 4. Tolnai (BBTE) 2 p. 25 mp. 5. Csekei (BBTE) 2 p. 30.7 mp. Idős B) osztály: 1. Hofmann (MSK). Ifjúsági verseny: 1. Fényesi (BBTE) 2 p. 23.1 mp. 2. Weisz (UTE) 2 p. 34.4 mp. 3. Szecső (BBTE) 2 p. 34.5 mp. Hölgyverseny: 1. Szellemi (BBTE) 2 p. 36.7 mp. 2. Kozmáné (UTE) 3 p. 12.3 mp. 3. Ács (MSK) 3 p. 48.8 mp. Osztályok szerint: 1. osztály: 1. Szeilerné. II. B) osztály: 1. Kozmáné, 2. Ács. Ugróverseny: 1. Ványa (UTE) 224.6 pont (32.5, 33 m.). 2. Radvány (BBTE) 205.2 p. (30.5, 32 m). 3. Molnár (BBTE) 187.9 p. (26, 28.5). 4. Sajgói (UTE) 169.7 mp. (27, 36). 5. Albert (BBTE) 155.3 p. (21.5, 21.5). 6. Makk (Természetbarát) 154.2 (32 b. 30.5). 7. Weiss 136.3 p. 127, 28 b.). 8. Kázmmér (UTE) 136 p. (26 bukott, 28). 9. Tassonyi E. 134.5 p. (27, 27 bukott). 10. Pintér (UTE) 126.7 p. (23.5, 30.5 bukott). Osztályok szerint: I. osztály: 1. Ványa. II. A) osztály: 1. Weisz. 2. Kázmér. II. B) osztály: 1. Radvány. 2. Molnár. 3. Sajgói. 4. Albert. 5. Makk. Idős A) osztály: 1. Kozma. Ifjúsági verseny: 1. Weiss 143.5 p. (23, 23.5 bukott). 2. Szecső (BBTE) 76.2 p. (21.5 bukott, 19 bukott). 3. Bicskei (MAC) 72.4 p. (22 buk. 20.5 b.) — Hármas ugró csapatverseny: (Sipőcz Jenővándordíjért): 1. BBTE 548.4 pont, 2. UTE A) csapata 530.6 p. 3. UTE B) csapata 365 pont. — Hármas összetett verseny: 1. UTE (Ványa, Kozma, Weiss) csapata. * A Komjádi-serleg. A Komjádi-serlegért vasárnap este két mérkőzést játszottak a fedett uszodában a következő eredménnyel: III. ker. TVE—VÁC 5:2 (1:1), NSC—MAFC 5:3 (3:2). A BKE jégkorong csapata győzött Lembergben. Értékes győzelmet aratott vasárnap a BKE csapata Lembergben, 5:3 (2:1, 0:2, 3:0) arányban, verte Lemberg város válogatott csapatát. ^ Ivrefeldben a German Canadians 3:1 (2:0, 1:1, 0:0) arányban győzött a BBTF, csapata ellen. — Az FTC jéghokki csapata Klagenfurtban kikapott 1:2 (0:1, 0:0, 1:1) arányban. Witlachban győzött 16:0 16:0, 4:0, 6:0) arányban. — Kierberlag Dynamiters Düsseldorfban 3:1 (1:1, 1:0, 1:0) arányban győzte le ellenfelét. A vasárnapi ügetőverseny A B. Ü. E. mindenesetre jól startolt az új esztendőben. Mintegy tízezer látogatója volt a vasárnapi versenyeknek -s a közönség nagy játékkedvvel indult neki az 1937-es kampánynak, ami annyit jelent, hogy hatalmas forgalom alakult ki a totalizatőrön. A közönség már kevésbé volt szerencsés: a nap kilenc futamában csak három favoritnak (Palóc, Mimóza, Rózsi) sikerült megfelelni az előlegezett bizalomnak. Különösen Veronica, Bájos és Benedek veresége szerzett csalódást és persze anyagi károsodást is a favorit játékosoknak. A formaváltozások terén ezúttal Mimóza és Ádám volt a rekorder. Két utolsó futásuk között több mint két másodperc volt a különbözet. A részletes eredmény: 1. Sárvári díj, 675 P. 1. Baross ist. Palóci (p) Zwillinger, 2000 m. 1.38.3, 2. Margit (2) Feiser, 3. Búzakalász (4) Jónás F. L m.: Móric, Rába, Ibolya, Déda, Vakarcs, Mentő, Tóni. Küzd. Tót.: 10:21, 11, 12, 16. Olasz: 35. Bef. 1—2: 23, 1—3, 77. II. Avanti II. díj. 1215 P. 1. Körmendi m. Janka (1)4) Zwillinger 2120 m. 1.31.3, 2. Theodora (2)4) Fityó, 3. Veronika (6:10) Kovács II. I. m.: Penny, Gina, Caid II. Bizt. Tót.: 10:34, 19, 60. Olasz: 45. Befutó: 235.. III. Januári díj: 1080 P. 1. Szakách E. dr. Mimóza (5:10) Feiser 2020 m. 1.28.6, 2. Csipke (3) Steinitz, 3. Tanoda (2)4) Raymer, I. m.: Tilly. Küzd. Tót.: 10:16. Olasz: 22. Bef.: 37. IV. Hendikep. 1080 P. 1. Sinály M. úrnő Vadorzó (2) Wiesner 2110 m. 1.32,5, 2. Minor (4) Simkó, 3. Fifi (5) Raymer. I. m.: Gyarmati, Spiska, Guard, Teddy Odább, Estike, Bosiljka, Varázsló. Küzd. Tót.: 10:39, 17, 127, 21. Olasz: 102. Bef. 1—2. 239, 1—3, 160. V. Nemzetközi verseny: 1350 P. 1. Alexander ist. Rózsi (7:10) Feiser 2120 m. 1.281, 2. Engelbert (2)4) Jónás, 3. Meridián (4) Kovács II. I. m.: Csákány, London, Molinón, Tündér, Muscicapa. Bizt. Tót.: 10:23, 13, 19, J. 3. Olasz: 59. Bef. 1—2: 77, 1—3, 35. VI. Mechanikus hendikep. 810 P. 1. Imre* majori gazd. Ádám (3) Zwillinger, 2140 m. 1. 30.1, 2. Borka (p) Steinitz, 3. Varázs (4) Bedekovics. I. m.: Ursula, Elsem, Mariene B. Sophie, Groo Peggy, Bakafántos, Zápor, Bicsicás. Bizt. Tót.: 10,69, 19, 15, 23. Olasz: 60. Bef. 1—2: 145, 1—3. 347. VII. Bolognai díj. 945 m. 1. Bauer V. Kdemér (1)4) Maszár II 2200 m. 1.32.7, 2. Bájos (p) Treso, 3. Beki (2)4) Kovács II. I. m.: Hanna the Great, Mámor, Erős küzd. Tót.: 10:33, 13, 13. Olasz: 49. Bef.: 127. VIII. Hendikep. 1080 P. 1. Huszár V. Szeszélyes (4) Maszár I., 2120 m. 1.29,8, 2. Ond (2) Baik, 3. Orsolya (6) Marschall. I. m.: Lord of Pamuk, Ragyogó, Oda, Opál. Küzd. Tót.: 10:71. 23, 19, 20. Olasz: 14. Bef.: 254. IX. Hóvirág díj: 945 P. 1. Pusztaselypi m. Pocok (3) Raymer, 2020 m. 1.38.6, 2. Timidé II. (5) Benkő, 3. Egyetlen (20) Baik. I. m.: Kikre?, Főúr, Látvány, Benedek, Bohém. Erős küzd. Tót.: 10:85. 18, 34, 15. Olasz: 69. Bef. 1—2: 590, 1—8. 512.