Budapesti Hírlap, 1937. február (57. évfolyam, 26-48. szám)
1937-02-07 / 30. szám
4 csak étni kelt... A zuglói villamos-végállomásnál találkoztam Feketével, régen nem látott iskolatársammal. A elít talán hirdetővállalat céduláiról csinált éppen jegyzeteket. Ezek a cédulák, amelyeken lakást, jókarban levő matracokat, prémgallért, lakásért takarító özvegyet, pedálos cimbalmot, kisigényű német kisasszonyt és akácmézet hirdetitek, a város külső részein mindenfelé láthatók, de az igazi gyűjtőhelyük mégis a Zugló. Kerítések, lámpaoszlopok, falak, a fák dereka, minden lehető és lehetetlen hely be van ragasztva ezekkel a cédulákkal, amelyek minden elképzelhető cikket, munkát és szolgálatot kínálnak, de csak a legritkább esetekben keresnek valamit. Fekete szorgalmasan írta jegyzőkönyvébe a címeket és csak akkor vett észre, amikor a vállára tettem a kezemet. — Szervusz, Henrik! Hát te mit csinálsz itt? — Látod, címeket írok. Följegyzem a kínálatot. — Bravó! Az mindig jó jel, ha az ember a kínálatot figyeli, nem pedig a keresletet. Pláne itt a kerítésen, ahol mindenki csak eladni akar. — Hála istennek! — No, és mi az üzletköröd? Talán ingatlannal foglalkozol? — Ó, dehogy. Az ma már nem üzlet. — Vagy talán antikvitásokkal?... Az sem rossz. — De rossz. Állásközvetítő vagy? — Csupa levegő-üzlet, amit emlegetsz. — Hát akkor minek könyvelsz itt az utcán? — Neked megmondom. Homokórát adok el. — Homokórát? De miért írod fel akkor a kombinált szekrényt, a gomolya,túrót, meg a zongorát? — Valamiből csak élni kell. Mindjárt megérted. De engedd meg, hogy illusztráljam a dolgot. Ezzel a zsebébe nyúlt, kivett belőle egy homokórát és letette a kerítés párkányára. A rózsaszínű homok szépen folydogálni kezdett lefelé. — De mondd csak — kérdezte, — nem tartóztatlak fel? Nincsvalami sietős dolgod? — Lenne. Most kilenc óra hét perc. Tíz perc időm van még számodra. — Nagyszerűl Ez éppen tízperces homokóra ... No, de most hallgass ide. Azt kérdezted, hogy minek írom fel a kombinált szekrényt, meg a zongorát? Azért írom fel, hogy a címeket fölkeressem. Bekopogok mint vevő. Nem ciktlit vevő, tudod, hanem mint sógor vagy nagybácsi, esetleg keresztapa, aki megbízásból érdeklődik az eladnivaló holmi iránt. Kiforgatom a jókarban levő télikabát zsebeit, ráülök a hintáiéra, megkóstolom a szilvalekvárt, négykézláb járkálok a torontáli szőnyegen és örömmel állapítom meg, hogy a búskomor nénikém teljes gyógyulásához csak a hintaló hiányzik, a húgom pedig most már férjhez mehet, mert nincs többé gond lekvárra. Délután eljövünk, csak addig el ne adják . .. Persze még mindig nem érted. Mert még nem mondtam el, hogy a bemutatkozás után kiveszek a zsebemből egy homokórát és leteszem az asztalra. Egy tízpercest, vagy negyedórást. Attól függ, hogy a körülményekhez képest mennyi időre szabom a látogatásomat. A hatás sohasem marad el. Mindenki kíváncsian nézi, amint karcsú derekán nesztelen bájjal lefelé suhan a rózsaszín vagy halványkék homok. A gyerekek körülállják, behívják a nagypapát is, a cselédszobából, a mama is, akivel a cimbalom alatt bujkálok, csak félfüllel figyel, mert a másik szemével a homokórát lesi. Mikor az utolsó rózsaszín vagy kék homokszem leesik, a kalapom után nyúlok — Az óra ütött — mondom viccesen —,negyed tizenegy múlt három perccel, mennem kell. De majd délután jövök a nénikémmel. Valamennyien a faliórára néznek. — Jé, csakugyan, negyed tizenegy múlt három perccel. — Természetesen. .Az én kis órám nem csal. — Hol tetszett szerezni? — kérdezik szinte minden esetben — Elég körülményesen vettem két darabot, — mondom minden esetben és megmutatom a másikat is. — És drága? — Másnak igen, de én nagyon olcsón vettem. Nyolcvan fillér volt. De mit részletezzem tovább. Jó ember vagyok. A család pedig olyan szeretettel becézi a homokórámat, hogy nem tudok ellenállni. Elcsalják tőlem ... Tízet, tizenkettőt eladok naponta és még hálásan szorongatják is a búcsúzásnál a kezemet. Viszont, ha azzal kopogtatnék be, hogy „homokóra tessék”, be se eresztenének, vagy legjobb esetben kidobnának. Kinek kell homokóra míg amikor valaha, a nagy konjunktúrában sem vett senki homokórát. Fekete barátom most hirtelen abbahagyta szabad előadását. — Úgy látom — mondta méltatlankodva,— te nem is figyelsz rám. — Dehogy is nem figyelek, Henrikkém, csak a homokórádat nézem. Mindjárt lejár... Most, most csúszott le az utolsó szem rózsaszínű homok. — Természetesen. Azt mondtad, tíz perc időd van. A tíz perc letelt. Megnéztem az órámat. — Csakugyan. Kilenc óra tizenhét... — Ó, az én kis homokórám sohasem csal. — Manapság ez ritka erény. — Parancsolod talán?. — Hát... Hát nekem mennyiért számítod? — Neked kilencven fillér. Miközben átadtam neki egy pengőt, rá akartam pirítani, hogy miért zsarolja meg tíz fillérrel a volt iskolatársát. De azután letettem a szándékomról. A pengőt elvette és nem adott vissza belőle. Minek szóljak? Egészen mindegy, hogy tíz vagy húsz fillért nem adott vissza a pengőből. És hogy őszinte legyek: valamiből csak élni kell. Tátra-Határháza térén is gyönyörít Sok a hó s a napfény még több Olcsó árak Befizetni lehet Budapesten Kérjük címét, hogy a részletes tájékoztatót elküldhessük Tátra-Hatlárháza Igazgatósága. Br He 1937 FEBSTAR 7. VASÁRNAP .: Világ folyása A török külügyminiszter Milánóban és Belgrádban — Néhány adat a nagyhatalmak fegyverkezéséről — Oroszország — egyetlen óriás nyomortanya. Rüstü Aras török külügyminiszter tárgyalásai Milánóban Ciano gróf olasz külügyminiszterrel, majd nyomban ezt követőleg pénteki belgrádi tartózkodása a jelek szerint nagy fontossággal bíró új fejezet kezdetét jelenti az európai politika fejlődésében. Az utóbbi hetek és hónapok eseményeiből már előzőleg is lehetett arra következtetni, hogy mind a Balkánon, mind a Földközi-tenger keleti medencéjében fontos külpolitikai események várhatók. Az új helyzet szokatlan gyorsasággal kezd kialakulni és ezek az Aldunától a Boszporusig s a Fekete-tengertől az adriai partokig végbemenő változások bizonyosan hamarosan éreztetni fogják hatásukat az egész európai politikában. Az eddig megtörtént eseményekből különösképpen kettő érdemel nagyobb figyelmet. Az egyik Olaszország feléledő külpolitikai tevékenysége ezen a két, egymással szorosan összefüggő területen: a Balkánon és a Földközi-tenger medencéjének keleti felén; a másik pedig a múlt esztendei belga példára emlékeztető külpolitikai öncélúság jelentkezése a Balkán-nemzetek körében. „Ha azt mondaná valaki — mondotta Sztojadinovics jugoszláv miniszterelnök csütörtöki költségvetési beszédében a szkupstinában, — hogy mi németbarát, franciabarát, angolbarát vagy olaszbarát politikát követünk, azt válaszolnám, hogy jugoszlávbarát politikát követek. A mi politikánk Jugoszláviát szolgáló politika. Nem akarok ismerni és nem is ismerek más külpolitikát.’ De ugyanez a szellem jellemezte már a január 24-én aláírt bolgár-jugoszláv baráti egyezményt is, amely valóban sem német, sem olasz, sem francia, hanem provimenter balkán érdekeket kívánt szolgálni. A jugoszláv miniszterelnök beszéde más vonatkozásaiban és kitételeiben is azt mutatja, hogy Jugoszlávia belpolitikai megerősödése kezdi éreztetni hatását a jugoszláv külpolitikában is és hogy ez az erőteljes külpolitika, amely Jugoszláviát — a miniszterelnök szavai szerint — elsővé akarja tenni a Balkánon, valóban a békepolitika jegyében dolgozik és ki akarja venni részét az európai együttműködésben. Az olasz-török viszonylatban a régi baráti együttműködés szellemének feltámadása jelentős új fejlődés kezdetét jelentheti az európai műveltségnek azon az egyik legősibb területén, amely az Adria nyugati partjaitól és Szicíliától délen Egyiptomig, északon az Égeitenger szigetvilágáig és a kisázsiai partokig tart. A balkáni politika rendeződésével és az olasz-brit érdekeknek öszszecsapása nyomán támadt vihar elcsendesedése után a világpolitikának ebből az állandó tűzfészkéből talán ismét a békés fejlődés tényezője válhatik. A modern civilizáció előrehaladása, különösképpen pedig annak két tényezője, az Ázsia és a távoli Kelet felé irányuló légi közlekedés rohamos fejlődése, másrészt pedig a moszuli petróleummezőket a Földközi-tengerrel összekötő csővezeték megépítése, új életet kezd teremteni ezeken a kifáradtnak és kiéltnek hitt vidékeken. Ehhez a várható fejlődéshez volt bevezető a török külügyminiszter mostani utazása Olaszországban és a Balkánon s ezek az események, ha talán csak későbbi kifejlődésükben is, de feltétlenül hatással lehetnek Magyarország jövő sorsára és helyzetére is, mind gazdasági, mind politikai szempontból.* A nagyhatalmak fegyverkezési kiadásai az utolsó 10—12 esztendő alatt, az 1925-ben kötött locarnói szerződés óta hihetetlen mértékben emelkedtek. Egy amerikai külpolitikai folyóirat statisztikai adatai szerint 1925- ben a világ vezető nagyhatalmai fegyverkezésre és honvédelmi kiadásokra 3.500.000.000 dollárt költöttek. Öt évvel később, 1930-ban, a nagy világgazdasági pangás kezdetén, ez az összeg már 4.300.000.000, 1933-ban, Hitler uralomra jutásakor 4.900.000.000, 1935-ben 5.400.000.000 dollárra emelkedett és az 1936-os végösszeg a számítások szerint el fogja érni a 7.500.000.000 dollárt, tehát az 1925-iki adatoknak több mint a kétszeresét. Sorba véve az egyes nagyhatalmakat, a vezető helyet Szovjetoroszország foglalja el, ahol az 1937. évre előirányzott költségvetés dollárra átszámítva kerek négymilliárdot irányoz elő fegyverkezésre és katonai kiadásokra. Az európai nagyhatalmak között, Oroszországot nem számítva, első helyen Nagybritannia áll, ahol a most folyó 1936— 1937-iki költségvetésében a fegyverkezési és katonai kiadások a három fegyvernemre 139.605.000 font sterlinggel szerepelnek. Ez egyetlen év alatt 54 millió font, tehát több mint 40 százalékos emelkedésnek felel meg, nem számítva az utólagosan megszavazott 20 millió fontos póthitelt. Ezzel együtt Nagybritannia az 1936—87-es költségvetési évben kerek 160 millió font sterlinget költ katonai költségekre az 1935 —36-iki esztendő 85 milliójával szemben. , Franciaországban az 1937-re előirányzott honvédelmi kiadás összege 9 milliárd 500 millió frank. De számításba kell venni a múlt év őszén külön megszavazott 5 milliárd frankot a légi A brit konzervatív párt egyik tekintélyes képviselőtagja W. A. Cazalet kapitány az elmúlt nyáron tett hosszabb oroszországi utazásáról és benyomásairól érdekes cikket írt a World Review februári számában. Az első dolog, ami nélkül lehetetlen a mai Oroszországot megérteni, — írja Cazalet kapitány — az, hogy tökéletesen más légkör veszi körül az embereket, mint bárhol másutt a világon. Legelőször is, Oroszországban ma alig vannak öregek. Egyszerűen kihaltak a nélkülözések és éhínségek következtében, vagy pedig azért, mert öregember nem kaphat semmi, megélhetését biztosító foglalkozást. A cikk azután részletesen leírja az oroszországi bérviszonyokat és a bérek összegéhez képest csaknem hihetetlen drágaságot minden olyan árucikkben, amely az ember életében a legcsekélyebb és más országokban a legkönynyebben megszerezhető fényűzést jelenti. Általában szegény és nyomorúságos az orosz tömegek élete. Ennek oka az, hogy Sztálin első ötéves tervének kezdete óta a dolgozó tömegek minden munkáját a vörös hadsereg felszerelése vette igénybe és a lakosság életszínvonalának emelése teljesen háttérbe szorult. A különös mégis az, hogy ha ma az orosz lakosságot minden befolyástól mentes és komolyan vett titkos szavazáson megkérdeznék, legalább nyolcvan százalék a jelenlegi rendszer fenntartása mellett szavazna. De ennek Cazalet kapitány szerint az az oka, hogy a szovjet vezetőség az orosz tömegeket a legnagyobb tudatlanságban tartja az Oroszországon kívüli világ viszonyairól. Az átlagos orosz ember nem olvashat egyetlen orosz újságot, rádiót, csupán a közös népvevőkön hallgathat, tehát mindig gondosan megválogatott anyagot külföldi vétel esetén is. Ezért az orosz munkás azt hiszi, hogy ha neki nélkülöznie kell is, de azért még mindig sokkal szabadabb és boldogabb életet él, mint a kapitalista országok munkásai. Amikor az ember Angliából Németországba érkezik — írja cikke végén Cazalet kapitány — a szegénység sok jelével találkozik. De amikor átléptem a német határt és Oroszországba érkeztem, Németország a fényűzés hazájának tűnt fel előttem. Nekem Oroszország olyan volt, mint egyetlen óriási nyomortanya — on& vast slum — valami színtelen, egyhangú, vigasztalan világ... a hadsereg fejlesztésére és azt a további kétmilliárdot, amelyet Lengyelország kapott fegyverkezési kölcsönképpen. Olaszország nem régen közzétett költségvetésében a hadikiadások összege 4 milliárd 665 millió líra, de ebben nem foglaltatnak be az Etiópia pacifikálása alkalmával esedékessé váló kiadások. Németország hadi költségvetésének adatait eddig nem tette közzé. Winston Churchill becslése szerint a németek 1933 óta 30 milliárd márkát költöttek fegyverkezésre, az „Echo de Paris”ban pedig Pertinax a német hadi kiadásokat egyedül 1936-ban 24.200.000.000 márkára becsüli. De ezek megbízhatatlan és valószínűleg túlzott adatok. A kormányzódó segélyakciója Vitéz nagybányai Horthy Miklósné nyomorenyhítő mozgalmára január 27-én a következő adományok érkeztek: M. M. 200 P, gróf Ráday Gedeonné 87.75 P, Borkő Károly, Bethlenfalvy Pál Andor 25—25 P, Láner Kornél 20 P, Nemzeti Hajós Egylet 10 P, dr. Lengyel Sándor 8 P, dr. Molnár Viktor 5 P, dr. Dobrovics Kálmán 1 83 P. Magyar Mozgóképengedélyének Országos Egyesülete tagjainak utólagos adománya: Metró Goldwyn Mayer Distr. Corp. Magyarországi vezérképviselete 250 P, Omnia Mozgó Budapest 20 P, Elit Mozgó Beled 10 P, Uránia Mozgó Eger 10 P, Apolló Mozgó Hatvan 5 P, Corsó Mozgó Újpest 10 P, Apolló Mozgó Tapolca 10 P, Gyollay Mátyás Kunszentmárton 7.50 P, Kultúr Mozgó Ács 5 P, Apolló Mozgó Szentendre 5 P, Vitéz Márton József Újkécske 2.50 P, Nemzeti Mozgó Torna 15 P, Apolló Mozgó Sárbogárd 2 P, Plútó Mozgó Budapest 5 P, Apolló Mozgó Gyöngyös 10 P, összesen 362 P.