Budapesti Hírlap, 1939. február (59. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-25 / 46. szám

1939 FEBRUÁR 25. SZOMBAT B. H. Megkezdte a Ház a zsidójavaslat vitáját Makkai János előadó és Krúdy Ferenc nagy beszéde Kedden folytatják a javaslat tárgyalását­ ­A képviselőház pénteken általános ér­deklődés közepette kezdte meg az úgyneve­zett második zsidótörvényjavaslat vitáját. Mak­kai János előadó ismertette és okolta még a javaslat benyújtását és annak szük­ségességét s igen széleskörű kultúrhistó­­r­iai és társadalomtudományi alapon fejtette ki a zsidóság javára megbomlott társa­dalmi egyensúly helyreállításának idősze­­­rűségét. Rupert Rezső, az ellenvélemény benyújtója, mondott ezután hosszú beszé­det, majd Krúdy Ferenc, a Magyar Élet Pártjának vezérszónoka alapos gazdasági felkészültséggel alátámasztott beszédében a liberális-kapitalista és monopol-kapitalista zsidóság szerepéről festett éles és jellemző képet. A zsidójavaslathoz pénteken számos mó­dosítást nyújtottak még be, különösen az ellenzék oldaláról, egyébként a javaslat vi­táját a keddi napon folytatják. A Ház folyosóján élénken tárgyalták a Hungarista párt és mozgalom betiltását, természetesen, az érdeklődés középpontjá­ban a betiltott párt képviselő tagjai ál­lottak. A Ház üléséről az alábbiakban számo­lunk be: Makkai János előadó beszéde Szinyei-Merse Jenő alelnök, tíz órakor nyitotta meg az ülést s bemutatta Horma Bálint kultuszminiszter levelét, melyben a miniszter miniszteri kinevezése következté­ben bizottsági tagságairól lemond. Vitéz Tóth András, a mentelmi bizott­ság előadója beterjesztette a bizottságnak mentelmi ügyekben hozott határozatait. Ezután napirend szerint megkezdődött a zsidók közéleti és gazdasági tér­foglalásának korlátozásáról szóló törvényjavaslat tár­gyalása. Makkai János előadó ismertette a javas­latot az egyesített bizottság állásfoglalá­sai alapján. Megállapította, hogy a tör­vényjavaslat, amely korlátozások alá vont egy népcsoportot, kihatásaiban ritka nagy jelentőségű. Nagy mérséklettel és a jel­szavak mellőzésével kell foglalkozni vele. A rendezés kívánsága a magyar közgondol­­kozásba­n már két évtizeddel ezelőtt jelent­kezett. Parlamentáris úton Európában másutt még nem történt rendezés, mert például a németeknél, olaszoknál a totali­ties álamrendszer hozta a megoldást. A mi parlamentáris útunk számára nehézsé­get jelent, hogy olyan sajtó ellenőrzése mellett folyik a törvényjavaslat vitája, amely érdekelt. Az alkotmányos parlamen­­tarizmussal merőben ellentétes az a Ras­­say-féle állítás, mely szerint nem volna a képviselőháznak felhatalmazása ilyen tör­vény meghozatalára. Népképviseleti rend­szerünk nem ismer ilyen felhatalmazást. Hangsúlyozta, hogy a nemzetiségi kér­dés és a zsidókérdés között igen nagy kü­lönbség van. A kettőt sokan összetévesz­tik, sokan szándékosan összekeverik. A megszállott területeken az utódállamok is egészen más szempontból kezelik a kisebb­ségi kérdést­­és más alapokon akarják rendezni a zsidókérdést. A zsidóság tör­ténettudósítói alaposan ismertetik a zsi­dóknak ezt a faji jellegét, amelyet más né­pektől megkülönböztetünk. Vallásuk nem­zeti vallás, erkölcseik, szokásaik megkü­lönböztetik másoktól. Zsidó munkákból is­mertet idézeteket annak bizonyítására, hogy faji sajátságok terelik a zsidókat bizonyos foglakozások felé. Bár zsidó be­költözések régen is történtek hazánk terü­letére, a magyar kultúrában, színházban és a társadalmi zsargonban használatos zsidó kifejezések a huszadik században je­lentkeztek. Egy évszázad alatt nyolcszo­­rosra szaporodott a zsidók létszáma ná­lunk s ez nem lehet természetes szaporo­dás, háttéri beözönlés. A piacokat szállot­ták meg egymást támogató összekötteté­seik révén s megszállották Budapestet úgy, hogy a főváros szellemi életét befolyás alá kerítették. A magyarságot be kell ve­zetni a kapitalista életbe, utat kell nyitni számára.­­ Visszautasítja azokat az állításokat, melyek­ szerint a zsidótörvényt külföldi minták utánzása alapján kívánnák meg­hozni. A törvényjavaslat eredeti és magyar felfogással épült fel. A leszármazás elvén állapítja meg, hogy ki tartozik a zsidók közé. Ismertette ezután a törvényjavaslat intézkedéseinek alapelveit s a bizottsági módosításokat. Figyelmezteti a keresztény magyar társadalmat, hogy a törvényhozás a népben, a magyar középosztályban élő vágyakat valósítja meg. A legkényesebb problémáktól sem riadunk vissza. — Éppen ezért a magyar törvényhozás és az az irányzat, amelyhez mi is tarto­zunk, — mondotta, — megköveteli a ma­gyar keresztény társadalomtól, hogy ebben a nemzetet átalakító munkájában teljes erejével segítsen. Szükséges ehhez az, hogy az izgatás a zsidókérdés megoldása után szűnjön meg az országban. Szükséges az is azonban, hogy a magyar keresztény kö­zéposztály és a magyar ifjúság a gazda­sági és szellemi pályákra kellő mértékben felkészüljön, hogy ennek a törvénynek esetleges megrázkódtatásait ellensúlyozni tudja az az erő, amely a magyar társa­dalomnak alkotó elemét képezi.­­ A magyar gazdaság szakemberei s elsősorban Imrédy Béla, garanciát jelen­tenek a megrázkódtatás elkerülésére. Ha a nagy horderejű intézkedések végrehajtásá­nál törvénybeli hézagok mutatkoznának, a törvényhozásnak módja van azok pótlá­sára. Kérte­m a­ törvényjavaslat elfogadását. (Zajos helyeslés és taps.) Rupert Rezső kisebbségi véleményét okolta meg s a törvényjavaslat ellen be­szélt, azt fejtegetve, hogy a nép nem kí­ván ilyen rendezést s azt állítva, hogy a zsidók között több a jó magyar, mint azok között, akik a zsidók ellen fordultak. A mai sajtó keresztény része hazudik, rágal­maz, idegen eszméket hirdet, nyílt színen követ el hazaárulást. A jobboldalon és a középen éles ellent­mondások hangzottak el. Antal István államtitkár erélyesen szólt közbe: Tessék megmondani, melyik sajtó hazaáruló. Rupert Rezső azzal fejezte be felszóla­lását, hogy a törvényjavaslatot nem fo­gadja el. Darányi Kálmán elnök kijelentette, hogy a gyorsírói jegyzetek szerint Rupert Rezső a keresztény sajtóra vonatkozóan olyan kifejezéseket használt, amelyek házszabá­lyokba ütköznek és meg nem engedhetők. Ezért utólag rendreutasítja. Rupert Rezső azzal védekezett, hogy csak olyan magát kereszténynek nevező lapra akarta vonatkoztatni megjegyzéseit, amely az alkotmány és a parlamentarizmus ellen tör a­n egyes gazdasági rétegek súlyos helyzeté­­nek. A mezőgazdasági munkáselem súlyo­san szenved emiatt. Szükség van gazdasági téren beavatkozásokra, de ezek előfeltétele a zsidókérdés rendezése. Az első zsidótör­vény végrehajtásáról készült adatok sze­rint a helyszínen ellenőrzött háromszáz vál­lalat közül csak egyetlenegy akadt, amely a törvény rendelkezéseit teljesítette, ez is csak azért, m­ert felszámolóban volt, a többi egyöntetűen szabotálta. A magyar alkot­mányosság jogegyenlőségi alapjait nem­ tá­madja meg ez a javaslat, mert nem tartoz­nak a magyar alkotmányhoz a kartelkapi­­talizmus titkos és kevésbbé titkos rend­szerei, kényszeregyességi manipulációi. Ha a liberalizmus ifjúkorából feltámadna va­laki, elámulna azon, hogyan éltek vissza az eredeti szabadságelvekkel. Csak privilé­­igium, monopólium lett belőle és a gazda­sági függésnek modern, fullasztó formája.­­ Ez a javaslat a múlt évivel szemben első lényeges lépés a jogegyenlőség helyre­­állításához. Lényegileg nem más, mint a zsidóság által, önmaga által teremtett te­rületenkívülisége konzekvenciájának szabá­lyozása, most már természetesen a magyar faj védelmének szempontjából. A késői ka­pitalizmus és az úgynevezett liberális sajtó összenőtt ikrek, egymás nélkül nem élhet­nek. Ez a sajtó a trösztök és kartelek pén­zéből él, a közönségben igen kevés talaja van, felülről kapja a táplálást. A kartelka­­pitalizmus hasonló viszonyban van ma a szociáldemokráciával, amely a szakszerve­zet révén a vezetők zsarnoki függése alá helyezi a munkásrétegeket. A zsidóság így a szociáldemokrácián keresztül kezében tartja a munkást, kezében van a tőke, tehát mindkét termelési tényezőt uralja. A beözönlés következményei — A szabadkőművesség révén tört a zsidóság a politikai hatalomra. Az ország gyászos felosztása következett be ebből a szabadkőműves előretörésből. Az utódálla­mok forradalmárainak, a polgári radikaliz­musnak, a szociáldemokráciának, a kommu­nizmusnak hálásak Magyarország megcson­kításáért. Elolvassa Silviu Dragomir mos­tani román miniszternek és kisebbségügyi főkormánybiztosnak egy kommunista per fővádlottja mellett tett bírósági vallomá­sát, amelyben a román miniszter kijelenti, hogy a románok csak hálával tartoznak a régi magyar uralom megdöntéséért a Jászi-féle csoportnak. Tévedésben volt a magyarság, amikor a beözönlött zsidók magyarul való beszédét összetévesztette a nemzetiséggel. De vétkes a régi hazai zsi­dóság is, amely tudhatta volna, hogy az általa támogatott beözönlésnek milyen kö­vetkezményei lesznek. Nagy kár, hogy ilyen súlyos kérdést az előbbi nemzedékek nem oldottak meg. Bizonyos az, hogy a magyarság nem szolgáltatott okot a zsi­dóknak arra a gyűlöletére, amely sűrűn megnyilvánul a magyar életkérdésekkel szemben. Érdemes elgondolkoznunk azon, hogy a magyar nép a saját gyermekeinek százezreit küldte ki az amerikai bányák gyilkos légkörébe és ugyanakkor befogadta az éhes idegenek százezreit. A zsidóság vezetői ma is jobban tennék, ha igyekezné­nek megérteni a magyarság erőfeszítéseit és nem helyezkednének ellenséges állás­pontra. A hosszantartó éljenzéssel és tapssal fo­gadott beszéd után a jobboldalról számosan üdvözölték Krúdy Ferencet. Elnök a vitát félbeszakította, napirendi indítványa sze­rint a Ház úgy határozott, hogy a legkö­zelebbi ülés kedden délelőtt tíz órakor lesz, amelyen folytatják a törvényjavaslat tár­gyalását. Matolcsy Mátyás személyes kérdésben szólalt fel. Magyarázatát adta egy olyan minapi megjegyzésének, amit a képviselői padsorban tett, de aminek nem volt közbe­szólás jellege, a gyorsírói feljegyzésekben nem is szerepelt, de egy délutáni baloldali lap közbeszólásnak tüntette fel. Az ülés öt perccel két óra után ért véget. Krúdy Ferenc a gazdasági szempontokról Krúdy Ferenc a kormánypárt részéről elsőnek szólt a javaslathoz. Megállapította, hogy komoly munka folyt a bizottsági tár­gyalások során. A zsidókérdés megoldatlan­sága az oka főként a mai gazdasági nyo­morúságnak ég mindaddig, amíg ezt meg nem oldják, nincs kilátás nagyjelentőségű gazdasági problémák rendezésére. A zsidó­kérdés hatalmi kérdés lett és akadályozta a gazdasági rendcsinálást. Az iparban a bankérdekeltségek kilencven százalékig foglaltak helyet s tulajdonukba kerítették az iparvállalatokat. A kartelkényszer élén a régi keresztény iparos családokat kiszorí­tották a gazdasági életből. A gyári vállalat és a fogyasztók közé nagy sereg fölösleges kereskedelmi vállalkozót ékelt be. A hu­szas évek konjunktúrája alatt megerősö­dött egyeduralmi rendszer a láncolást az egész vonalon kiszélesítette. A tőkevállala­tok szembeszállanak az állammal s így a zsidóság arra törekszik, hogy magát az általános élő jog és rendszabály alól ki­vonja, sőt erőszakos eszközökkel lép fel magával az állammal szemben is. Példákat hoz fel erre vonatkozóan. A mezőgazdaság számára megdrágítja az ipari cikkek árát, a kis- és­­középiparost árpolitikával sodorja súlyos helyzetbe. Az elzsidósodott monopol kapitalizmus rendszere a külföldre kivitt ipartermékek árát nem hozza be az or­szágba, hanem jórészét a nemzetközi pénz­piac csatornáiba juttatja. A kényszer­­egyesség vagyonszerzési módszer a szá­mukra. A kartelmanipulációk következté­ben a nemzeti jövedelemből aránytalan nagy részt élveznek azok az elemek, amelyek a termelésben nem vesznek részt. Ez az oka 3 a Szanszhalm­ 1 . " GYAPJÚSZÖVET KÖZVETLEN A GYÁRBÓL VIDÉKRE KÉRJE, SZÖVE­TMINTÁINKATt!! Magyarország őskeresztény kézben* levő egyetlen posztógyára üzemben 1922 óta. Szövetboltjai: XV. Prohászka-utca 8.. VI., Teréz-körút 8.. II.. Margit-körút 16.. VII., Baross-tér 15.. V.. Berlini-tér 6. Budapesten aláírták az antikomintern egyezményt Február 24-én a külügyminisztériumban Csáky István gróf külügyminiszter, Otto von Erdmannsdorff budapesti német kö­vet, Hajima Matsumiya budapesti japán követ és Omero Formentini budapesti olasz ügyvivő aláírták Magyarországnak, az antikomintern paktumhoz való csatla­kozására vonatkozó jegyzőkönyvet. A komintern elleni paktum alapokmánya a Berlinben Németország és Japán között 1936. november 25-én kötött megállapodás, amelyhez Olaszország, mint eredeti szer­ződő fél, 1937. november 6-án járult hozzá. A megállapodás szerint a szerződő álla­mok kötelezettséget vállalnak arra nézve, hogy a kommunista internacionálé tevé­kenységéről egymást kölcsönösen tájékoz- t tatják, a kölcsönös védekező rendszabá­lyokat egymással megbeszélik és azokat egymással összhangban foganatosítják. A paktumban részes államok ismételten kifejezésre juttatták, hogy Magyaror­szág csatlakozását szívesen látnák. Mi­után Magyarország azt kilátásba helyezte, folyó évi január hó 13-án a budapesti ja­pán, német és olasz követek hivatalosan felkérték a magya­r kormányt a csatlako­zásra. Ilyen előzmények után történt meg pénteken ,a Magyarország csatlakozásának megállapításáról szóló jegyzőkönyv alá­írása. A jegyzőkönyv magyar, japán, né-­­­met és olasz nyelven készült. A külügyminiszter beszéde Németország, Japán és Olaszország képviselői délelőtt 11 óra előtt jelentek meg a külügyminisztériumban. Először Formo Mini budapesti olasz ügyvivő érke­zett meg Clementi követségi titkár kísére­tében, majd röviddel utána Erdmanns­­dorff budapesti német követ Weisse kö­vetségi titkár kíséretében és Matsumiya budapesti japán követ Takeuchi követségi tanácsos kíséretében. A külföldi diploma­ták a sárga szalonban gyülekeztek és itt Csáky István gróf külügyminiszter szívé­lyesen fogadta és melegen üdvözölte őket. Rövid ideig tartó fesztelen eszmecsere után Csáky István gróf külügyminiszter, Németország, Japán és Olaszország kép­viselője a külügyminisztérium nagy ta­nácstermébe vonult, ahol az aláírási ak­tus lefolyt. Csáky István gróf külügyminiszter a következő , német nyelvű beszéddel üdvö­zölte a három nagyhatalom képviselőjét,­­s őszinte örömömre szolgál, hogy a magyar királyi kormány nevében aláírha­tom a komintern elleni egyezményt. Ma­gyarországnak az egyezményhez való csatlakozása nemcsak bolsevistaellenes harcunk húszéves hagyományának felel meg, hanem annak az őszinte barátságnak is, amelyet Magyarország Németország, Olaszország és Japán iránt érez.­­ A magyar állam 1919 ót­a harcban áll annak a nemzetközi társaságnak pusz­tító szellemi áradataival, amely Komin­­ternek nevezi magát. Eszközeik ereje kü­lönböző, hiszen a világ minden országá­ból származnak. Sikert ígérő védelmet te­hát csak az államok összefogásával lehet kiépíteni. Ez a védelem nem irányul egyetlen állam ellen sem, kizárólag önvé­delemnek lehet tekinteni az aláíró államok

Next