Budapesti Közlöny, 1868. február (2. évfolyam, 26-50. szám)

1868-02-14 / 37. szám

Buda-Pest, 1868. Péntek, február 14. 37. szám. BUDAPESTI KÖZLÖNY. HIVATALOS I.. .A. I*. Előfizetési árak : NAPONTA! POSTAI R­ÉTKÜLDÉ­SEI. : Éjrél évre . . . • • 30 firt. Félérre...........................10 . Segyedévre ■ „ . . . 5 , Budapesti« házhoz hordta : Égé» évre . . . 18 frt —­kr. Félévre .... Kegyetlen.. . . 50 Szerkesztőség: Budán, a vixi-városban, vona-utcza, Reitter-féle ház. Kiadóhivatal: Budavár, Iskola-tér,162. sz. a. földszint. — Fiók ki­adóhivatal : Gh.Ury Pál papirkereskedésében, hatvani­ utcza 1-i. sz. a. Pesten. Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmen­­tetlen levelek csak rendes leve­lezőinktől fogadtatnak eL M A p X fi n IK i T E T É s K k . Egyhasábos petit sor egyszeri hir­detésért 8 kr, többszöri hirdetésért 7 kr minden beiktatásnál. A bé­­lyeg­dij külön minden beiktatás után 30 kr osztr. értékben. HIVATALOS RÉSZ. A m. kir. pénzügyi ministerium Furtsik­ Jánost, szegedi m. kir. adóhivatali ellenőrt ugyanazon hiva­talhoz pénztárnokká nevezte ki. A magyar kir. pénzügyi ministerium a pécsi m. k. adóhivatalnál megürült pénztárnoki állomásra weltrubai Woltrubszky Benőt, temesvári adóhivatali tisztet nevezte ki. A magyar királyi pénzügyministerium Németh Jánost, zalaegerszegi adószedőt, győri m. kir. adó­hivatali ellenőrré nevezte ki. Lovaghy Ferencz a magyar királyi pénzügymi­­nister által III. osztályú adóhivatali ellenőrré ne­veztetett ki. A magyar királyi pénzügyministerium Winkovics Vilmost, temesvári m. k. pénzügyi felügyelőségi gya­kornokot szegedi, és Pognár Jánost, nagyváradi m. k. adóhivatali dijnokot, nagyváradi tiszti­segéddé nevezte ki. NEMHIVATALOS RÉSZ. FELHÍVÁS. Az 1967-ik évi párisi világtárlaton volt magyar tárgyak, melyek irányában az illetők részéről külö­nös rendelkezés nem történt, Párisból visszaérkez­tek és Pesten a Köztelken (Üllői út 12. sz.) vannak elhelyezve. Felhivatnak ennélfogva a t. ez. kiállító urak, hogy azokat a bizottmányi pénztárnál megtudható költsé­gek megtérítése mellett, mielőbb elvitetni szíves­kedjenek. A vidéken lakó kiállító urak, kiknek itt helyben megbízottjuk nem volna, felkéretnek, hogy eziránt ezen bizottmányhoz írásban jelentést tegyenek, a­mire tárgyaik utánvétel mellett a postán fognak megküldetni. Kelt Pesten, 1868. február 12-én. A párisi kiállítás ügyében működik országos bizottmány. A VÖRÖSKÖNYV. Külügyek. A CS. KIR. KÖZÖS MINISTERIUM LEVELEZÉSEI. I. SZÁM. Az 1866-ik évi november havától kezdve 1867. végéig. (Folytatá­s.) 20. Báró Beust gróf Reverterához Szent- Pétervárott, Bécs, 1867. ápr. 21-én. Mióta f. hó 16-ról kelt sürgönyeim önhöz elkül-­­­dettek, némely újabb adatok bizonyos pontig módo­sítók méltánylásainkat, azon fogadásra vonatkozó­lag, melyre közbenjárási ajánlatunk a luxemburgi kérdésben egyenesen érdeklett két hatalmasságnál talált. A franczia külügyminiszer első impressiója — mint már mondom önnek — kedvezőbb volt a má­sodikra nézve, a császári kabinet által javasolt két alternatíva közül. Azonban legújabb értesüléseink folytán azt kell vélnünk, hogy mélyebb vizsgálat után a tuileriák kabinetje ezen két combinatió közül az első felé hajlott, még­pedig azon okból, mivel a második — szerinte — azon veszélylyel lát­szik járni, hogy ő oly területi nagyobbodás utógon­dolatával fogna vádoltatni, melyet jelenleg egyene­sen visszautasít. Másrészről még eddig nem vagyunk fölvilágosítva azon mód iránt, melyen 1. sz. javaslatunk a berlini kabinet által tekintetik, mely eddig elő csupán a 2. sz. iránt nyilatkozott, az ön előtt ismeretes kifejezé­sekkel. Gróf Wimpffennek meghagyatott, hogy újabb lépést tegyen, a porosz kabinet részéről a még ed­dig hiányzó nyilatkozatok előidézése végett. Mindazáltal már most sem tartóztathatjuk ma­gunkat, az orosz császári kabinetet arra kérni, hogy szíveskedjék tekintetbe venni, hogy Európa méltó joggal saját körébe tartozónak tekintheti azon kér­dést, ha váljon a luxemburgi nagyherczegségnek a hajdani német szövetséggel való viszonyai megszűn­vén létezni, s a nagyherczegségnek — maga gr. Bismarck bevallása szerint — szabadságában állván egy uj szövetségbe belépni, vagy nem lépni be, ha vájjon — mondom — ezen körülmények közt, nem a király-nagyherczeget illeti-e, saját souverainitási jogainak ezentúl korlátlan gyakorlatában, Poroszor­szágnak Luxemburgban való helyőrségi joga iránt nyilatkozni, s ha várjon — hatalmában állván föl­hatalmazást adni ezen megszállás folytatására, — föltéve, hogy ezt czélszerűnek ítélné, nincs-e szint­úgy megengedve neki, annak megszűnését kívánni, azon esetben, ha azt hinné, hogy ezen garanciát nél­külözheti. A­mi a német határok biztosságát illeti, ez lévén a másik szempont, mely annak idejében a hatalma­kat arra indítá, hogy szentesítsék Poroszországnak Luxemburgban való helyőrségi jogát, mely az előbbi körmények által szövetségi helynek nyilváníttatott, szerintünk helyén lenne megfontolni, ha vájjon ezen érdek nem lenne-e eléggé megoltalmazva Luxem­burg erődítményeinek lerontása által, mely rendsza­bály a nagyherczegség semlegesítésének természetes következménye volna, s mely Németországot bizto­sítván egy franczia invasió veszélye ellen, ugyanek­kor Poroszország méltóságát is fedözné. Azon esetben, ha a hatalmak egyetértésre jutná­nak, ezen kettős kérdésnek igenlőleges megoldása iránt, mi egyre menne ki az általunk, közbenjárá­sunk alapjaiul javasolt két combinatió elsejének elfogadásával, a béke előttünk biztosítottnak látsza­nék, mivel a francziák császárja határozottan kije­­lenteté előttünk, hogy ő Francziaországot illetőleg minden terület­növekedésről lemond, s hogy kész áldozatul hozni ama jogokat, melyeket — mint mondja — III. Vilmos királyijal való közvetlen egyezkedéseinél fogva bír, föltéve, hogy Poroszor­szág maga részéről lemond a Luxemburgban való helyőrség iránti igényeiről. A többi kormányok beleegyezése több mint való­színű lévén, nem maradna egyéb hátra, mint a ber­lini kabinetet nyerni ki, s az orosz császári udvar­nak , — ha szives lenne e végre használni föl azon fölényt, melyet Poroszországgal való barátsági viszonyai adnak neki, — talán hatalmában állana, a béke szellemében eldöntő súlyt vetni a mérlegbe.­­ Semmi okunk sincs kétségbevonni azon őszinte­séget, melylyel a franczia kormány elősegíti a békés megoldás keresését,­­ önmaga részére minden külön előnyről lemondván, még akkor is, ha már ahhoz , törvényes jogc­ímeket szerzett volna. Poroszország­nak, úgy hiszszük, nem kellene hátramaradnia ezen békülékeny hangulat mögött, s annak tekintélye legkevésbé sem szenvedne a miatt, ha maga részé­ről, alapos bizonyítékok folytán, lemondana egy több mint kétségbevoghatóvá vált jogról. A szt.-pétervári kabinethez méltó eljárás lenne, ezen ügy mellett emelni szót Berlinben. Az al­kan­­czellár úr, midőn ennek útján oly udvariasan szeren­csét kívánt nekünk a napirenden lévő kérdésben való kezdeményzésünkhöz, följogosított bennünket azon reményre, hogy ő sem leend érzéketlen azon dicsőség irányában, mely szükségkép jutand azok­nak, kik közreműködendettek a világnak egy vész­teljes háború csapásaitól való megőrzésére. Fogadja stb. 22. Báró Beust gróf Wimffenhez Berlinben. Bécs, 1867. ápr. 23-án. Legutóbbi közléseim kapcsában, úgy hiszem, méltóságod előtt a következő szempontot is értéke­sítésre alkalmas gyanánt kell kijelölnem, gr. Bis­marckkal legközelebb folytatandó beszélgetéseiben. Ha Berlinben a luxemburgi kérdés megoldását a Németországban létező pillanatnyi hangulattól füg­gőnek kellene tekinteni, úgy a helyzet valóban veszé­lyes volna, s Poroszország oly háború előtt állana, melyet annak nem a vita-tárgy értéke miatt, s nem is saját meggyőződéséből, hanem csupán a Német­országban létező mulólagos kedély-ingerültség ked­véért kellene folytatnia. Azonban a porosz kir. kor­mány bizonyosan sokkal inkább tudatával bír saját állása erejével, semhogy végzetteljes alternatívákkal szemben, inkább egy perez fájdalmas benyomása, mint Porosz- s Németország állandó érdekének nyugodt bírálata által hagyná magát valamire indít­tatni. Az, ki nem kizárólag a nap nehézségét veszi figyelembe, s ki kissé inkább a távolba irányozza tekintetét, azon véleményben leend, hogy ezen érdek nem a Francziaországgal való háborút kívánja egy másodrendű érdekű helyőrségi jog miatt, ha­nem a semlegesítési javaslat elfogadását, s a fran­czia kártérítési igénynek azáltal föltételezett elej­tését. Napóleon császár határozottan kimondá, hogy Francziaország a porosz csapatoknak a várból ki­vonása esetében, a nagyherczegség annexiójának kö­vetelésével föl fog hagyni. — Ha mindenekelőtt ehez ragaszkodunk, s ha továbbá megfontoljuk, hogy Luxemburgnak Németalföldtől való teljes elválasz­tása Hollandban óhajtatik, s ott már népszerű do­loggá lett, — nem lehet arról kételkedni, hogy nem messze jövőben Luxemburg határozottan Németor­szághoz fog csatlakozni, s utoljára az éjszak-német szövetségbe fogja magát fölvétetni. Ezen határ­tar­tomány akkor véglegesen meg lesz nyerve Német­ország számára, s Németország katonai biztosságá­ról más módon is lehetene gondoskodni, mint a luxemburgi szikla­fal által. 21. Báró Beust gróf Apponyin­oz Solyonban. ( Távirat.)­­(Bécs, 1867.fapr. 22-én. Közbenjárási javaslatunk második alternatíváját Napóleon császár óhajtására elejtjük, s Berlinben az I. sz. terv elfogadását ajánljuk. Ezért exclád oda működjék, hogy ez utóbbi Angolország által Berlin­ben támogattassék.

Next