Budapesti Közlöny, 1869. szeptember (3. évfolyam, 199-223. szám)
1869-09-17 / 212. szám
Buda-Pest, 1869 212. szám Péntek, September1. DawxxMTOgKO : PMtec , OitYjuiintci* 10-ik »im I. emelet. 3ia»okjtatai. . Peeten, Baritok - tér* 7. sz. a. földszint. flbkBDLLTOK nem küldetnek gíjb*ul Bdrmentat. iec levelek ce*k rendes levelesölnktdl fe^»dutnak eL _______________ j Negy«dén« . . Előfizbtíbi íbak :Httatalos Hi»d*t**be : Napo»tai roaTJU »*ít»0lb*b6kl :Budapests* máskos imhya : A hivatalos „Értesitöbe-‘ igtatandu Mrdetési dijak a hirdetménynyel fEf 6*« «YT» . . Égés* én* . . . 11 írt.— kr. együtt elélege«*a beküldendő, mégpedig: 100 szóig egyszeri hirdetésért 1 írt, éa SO kr. a bélyegért, 100— 1Féléne . . . Félévre . . . • * . — . • • . 6 „ Negyedén« . . 4 „ 50 „ 200-ig 2 frt, 200—800-ig 3 frt és így tovább minden 100 szóért 1 írttal több. * MkSilHNDlTttll: f'rvhagáboe petit sor egyszeri hirdetésért 8 kr, többszöri hirdetésért 7 kr.minden beiktatásni. A bélyes-dij külön minden beiktatás útjn 30 kr. oszt. értékb. HIVATALOS RÉSZ. A vallás- és oktatásügyi m. k. minister dr. Deésy László kolozsvári k. jogakadémiai nyilv. rendkívüli tanárt, az általa eddig ellátott tanszék ny. rendes tanárává nevezte ki. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. ministerium Ebergényi Jánost és Graffy Endrét bányakapitánysági írnokokká nevezte ki, amazt végleges, ez utóbbit ideiglenes minőségben. NEMHIVATALOS RÉSZ. A felsőbb népiskoláknak gazdászati s iparos alsóbb fokú szakiskolák el szervezése ügyében B. Eötvös József közoktatásügyi és Gorove István földmivelés-, ipar és kereskedelemügyi minister urakhoz benyújtott EMLÉKIRATA MOLNÁR ALADÁRNAK. Nagyméltóságu minister urak ! Alig van ország, melyben a népiskolai oktatásnak különösen politikai és közgazdászati érdekűi nagyobb fontossága volna mint hazánkban. Oly országokban, mint p. o. Hollandia, Anglia, hol a természeti viszonyoknál, a rég kiküzdött szabadságnál és egyéb kedvező tényezőknél fogva századok óta fokonként nagyszerű ipar, kereskedelem, és ezek folytán élénk forgalom fejlett ki, maga az életfoglalkozás és az emberek sűrű érintkezése nagyrészben kifejté a lakosságban a jelenkori életre szükséges azon műveltséget, melyet a polgári suk nemzetektől századokon át elszigetelt, műveltségben s az egész társadalmi életben nagyon elmaradt, és majdnem egészen földmivelésre szorítkozó népünknél most az iskolai oktatásnak kell pótolni és megszerezni. Állami szempontból tekintve nálunk a népiskolai oktatásnak különösen két nagy czélja van : 1- er. A polgárok nagy tömegében kifejteni azon műveltséget, mely a sufrage universeihez közelítő széles választási alapra fektetett, s helyhatóságokkal ellátott képviseleti alkotmányos életünkben a polgári s politikai jogok üdvös gakorlásához okvetlenül szükséges, és mely mind a szabadságnak, mind a nemzet önállóságának legerősebb biztosítéka. 2or. A népnek megadni azon értelmességet, azon pozitív ismereteket, melyek a modern állami s társadalmi viszonyok között a földmivelés és ipar jelenkori fejlettségén a legegyszerűbb munkaággal foglalkozó emberben is megkívántatnak arra, hogy munkáját gyümölcsözővé tegye, életviszonyait czélszerűen rendezze be, s házi jóllétét megszerezze. E második czél elérésére tán még nagyobb szükségünk van mint az elsőre, mert csak azon nép lehet önálló, mely saját esze s munkája után képes megélni s kor igényelte minden szükségeit fedezni. Sokat forgolódtam saját népünk között; egyszersmind tanulmányozó figyelemmel vizsgáltam néhány nyugati ország földmives és iparos lakosait is. Sehol sem találtam annyi természetes józan észt, az elmének oly frisseségét, az értelemnek oly tisztaságát, mint a magyar népnél. — És mégis szomorúan tapasztaltam, hogy az a lassabb eszü, s majdnem ostobának látszó német vagy angol földműves nép sokkal czélszerübben s több eredménynyel gazdálkodik házát és egész életét okosabban rendezi be s vezeti, — mint a mi eleven józan eszü magyar népünk; helyes életmódjánál fogva a mienknél sokkal egészségtelenebb vidéken is szaporodása nagyobb, halandósága sokkal kisebb mint a magyar népé, — polgárisult községeihez képest pedigazokban akár az élet külső kényelmeit, akár az egész községi élet rendezését, a közbiztonságot, a községi közvagyon czélszerű kezelését, akár a művelődési intézeteket és társulati viszonyokat tekintsük, a mi községeink nagyobb része kő vagy vályog sátorból álló nomád szállásnak tetszik. Meggyőződésem szerint e reánk nézve szomorító tüneménynek két fő oka van. — Egyik az, hogy általában a német, angol sat. nép szorgalmasabb, a munkában kitartóbb, takarékosabb, és lassúbb eszével is többet gondolkodik, mint a magyar. Azonban e bajon is csak a művelődés segíthet; ami ott már természeti hajlamból történik, azt nálunk a neveléssel kell megszerezni, az ész és akarat erejével küzdeni le természeti restségünket. — A másik fő oka, a mai életfoglalkozáshoz szükséges, s a puszta természeti józan ész által nem pótolható positiv ismereteknek és tanultságnak népünknél való nagy hiánya. A schweiczi hegymászó a maga lomha eszével mondhatatlanul többet tanul és tud az ő életéhez szükséges ismeretekből, mint a mi elmés palóczunk. Eddigelé népnevelésünkben nem az iskolák nem-léte és a nem iskoláztatás, hanem magának az oktatásnak czélszerűtlen szerkezete, hézagossága és tökéletlen volt a volt legnagyobb baj. Ez oka, hogy oly községekben s vidékeken is, hol a népiskolák aránylag legjobbak voltak és a gyermekek majd mind jártak iskolába, a nép életében és foglalkozásán nagyon kevés gyakorlati eredményét láthatjuk a népiskolai oktatásnak. — Innét van az, hogy nálunk még oly férfiak is, kik a nép nagy tömegének műveltségére nagy súlyt helyeznek, de akik csupán a hazai népoktatás eddigi eredményét, vagy inkább eredménytelenségét ismerik, a népiskolai oktatásnak a nép művelődésére, politikai és gazdászati érlelésére nézve kevés, vagy épen semmi jelentőséget sem tulajdonítanak. Felfogásom szerint nálunk eddig a népiskolai oktatásnak a nép művelődésére való csekély gyakorlati hatása az oktatási rendszer három fő hiányának tulajdonítható. Első hiány az, hogy rendesen a műveltségnek csupán legalsó elemei és eszközei taníttattak. Majdnem napjainkig a legtöbb népiskolában a vallástanon kívül nem tanítottak egyebet, mint írni, olvasni és tökéletlenül számolni. Az írni-olvasni tudás még nem műveltség, hanem csupán csak eszköz a műveltség megszerzésére (Ezért nagyon felszínes és helytelen felfogásnak tartom a választói jogot az írni-olvasni tudáshoz, mint a műveltség kritériumához kötni.) Ez eszközt némileg elsajátíttatták ugyan a növendékekkel, de anélkül, hogy egyszersmind megtanították és rászoktatták volna annak jó irányban és állandóul használására. A földműveltek és alsóbb fokú iparosok között aránylag igen kevés van, ki a népiskolából kiderülve, azontúl is folytonosan olvasgatna sima. Sőt a puszta elvárni tudás magában egyéb tanultság nélkül sokszor épen káros a nép művelődésére nézve; mert a csupán olvasni tudó ember kellő ismeretek s tisztultabb értelem hiányában és innét származó hiszékenységénél fogva, a legkönnyebben ámítható, vezethető babonaságra, vagy tévutakra a ponyva irodalom és napi sajtó bizonyos termékei által. A második főhiány a tanulási idő rövid volta és korán bevégzése. Az egész tanfolyam alig tartott tovább mint 3—4 évnek téli szakaiban. A legtöbb növendék 10—12 éves korában végleg búcsút vett nemcsak az iskolától, de a tanulástól is, s amit az iskolában tanult, azt rendesen elfelejtő 18—20 éves korára, tehát azon időre, melyben hasznát vehetné. Végre a harmadik és tán legfőbb hiány, hogy a népiskola növendékei leendő életfoglalkozásukban semmi oktatást sem nyertek. Épen azon ismeretekből nem szereztek semmit, melyekre egész életükben legnagyobb szükségük van. Az 1868-ik évi népiskolai törvény a két első hiányon a lehetőségig segít a tanfolyam s tantárgyak meghatározása, az ismétlő iskoláknak s különösen nagyobb községekben felsőbb népiskoláknak felállítása által. De a harmadik hiánypótlásáról a gazdaságtannak egyik népiskolai tantárgyal törvényben rendelt behozatalával még nincs kielégítően és a lehetőségig gondoskodva. A törvény ez intézkedése is népoktatásunkban nagy és következményeiben üdvös haladás, de nem olyan, melynél megállapodhatnánk. A gazdaságtan a népiskolai tanfolyam egyik tárgyául sokkal kisebb mérvben tanítható, minthogy abból elég szakismeretet nyerhetnének a növendékek. Ide járul azon körülmény, hogy az ország sok vidékén nem a szorosabb értelemben vett földmivelés képezi a nép fő-életfoglalkozását. A bajon az által lehetne inkább segíteni, hogy minden vidéken az elemi népiskolákon felül földmíves , iparos és általában a népnek ottani főéletfoglalkozásához mért szakiskolák állíttatnának. Részemről különösen a nyerstermelési munkaágakat illető szakiskolákra helyezek nagy súlyt. Magyarország természeti viszonyainál s politikai helyzeténél fogva mindig elsősorban és kiválóan termesztő ország leend. — Nemcsak hogy polgárainak roppant nagy többsége kénytelen kizárólag földmiveléssel s általában nyers termesztéssel foglalkozni, hanem (mi nem számíthatván gyarmati s egyéb a külföldről nyers anyagot beszállító kereskedésre) a hazai iparnak és kereskedelemnek is alapjául saját nyers termelésünk szolgál. A hűbéri viszonyok megszüntetésével és politikai s társadalmi szabadságunk mellett a termelésnek s vele együtt a nép jóléte emelkedésének legnagyobb akadálya a tudatlan gazdálkodás, és leghatalmasabb előmozdítója a nép gazdászati értelmességének emelése. A múlt évben Brünből ugyanazon vasúti coupéban utaztam egy alsó ausztriai és egy morva gazdával. — Egymássali társalgásukból itéve mindkettő igen tudományosan képzett szakember, és gyakorlati gazda volt. Valamely gazdászati gyűlésre vagy értekezletre mentek. Egész úton arról tunakodtak, hogy mikép lehetne az ausztriai és morvaországi gazdászatot, vagy helyesebben a népnek a termelésből nyerhető jóllétét ha nem is fokozni, de legalább jelen színvonalán fentartani, s biztosítani.Abban mint alaptételben mind-