Budapesti Közlöny, 1874. május (8. évfolyam, 99-123. szám)
1874-05-20 / 114. szám
hető indítványt is elutasítja, mily körülmények között a kormány megtámadja az alkotmányosság iránti hitet, pedig ezt conserválni kellene, ennélfogva Tisza Kálmán határozati javaslatát fogadja el. (Élénk helyeslés balfelől.) Szólnak még Dulovics Ernő a törvényjavaslat mellett, Csanády Sándor az ellen, Prileszky Tádér mellett. Hohn Ede a szőnyegen lévő törvényjavaslatot feltétlenül elfogadja, mivel a kölcsön felvétele által a pénzügyminiszer azon helyzetben lesz, hogy államháztartásunkat rendezheti Szerinte a ház nagy többsége bízik a pénzügyministerben és a kölcsön megkötését egyedül az ő kezére bízza. Megszavazza tehát a kölcsönt nem a pénzügyi bizottság előterjesztésére, hanem a pénzügyminiszer kivonatára. Helfy Ignácz a törvényjavaslatot nem pártolja, Horváth Gyula azt helyesli, ellenben Kállay Ákos ahhoz nem járul. Ezzel az általános vita be jön fejezve. Szól még Széll Kálmán előadó a törvényjavaslat mellett, reflectálva Horn megjegyzéseire s azt hiszi, hogy Horn állítása, melylyel a pénzügyi bizottságot illette, minden alapot nélkülöz. Tisza Kálmán végül különvéleménye mellett szól, ezután a ház többsége a különvéleményt elveti s a törvényjavaslatot úgy általánosságban, mint részleteiben változatlanul elfogadja. A ház elhatározza, hogy a pünkösdi ünnepek utáni szerdáig bezárólag újabb tárgyat érdemlegesen nem fog tárgyalni. Ezzel az ülésnek d. u. 2 órakor vége jön. Legközelebbi ülés holnap déli 12 órakor. A KÖZÖS ÜGYEK TÁRGYALÁSÁRA KIKÜLDÖTT MAGYAR ORSZÁGOS BIZOTTSÁG V. ülése máj. 19-kén d. u. 5 órakor. Elnök: Szögyény László. Jegyzők : Széll Kálmán, Bujanovics Sándor, Palavicini Ede őrgróf. A közös kormány részéről jelen vannak: dr. Andrássy Gyula, közös külügyminiszer, dr. Kühn Ferencz közös hadügyminiszer, b. Holzgethan Lajos közös pénzügyminiszer, Benedek Sándor, Mérey Sándor, Gaál Jenő. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Széll Kálmán javaslatba hozza, hogy küldessék ki egy hetes bizottság a két országos bizottság határozatának egybehasonlítására. Elfogadtatik. Következik a napirend, vagyis a közös hadsereg 1875-ik évi költségvetésének általános tárgyalása. Gr. Gyürky felszólal a hadügyi albizottság javaslata mellett. Zsedényi Ede kijelenti, hogy a monarchia védképességét fenn kívánja tartani, de nem akarja pénzügyileg az országot tönkre tenni. Utal azon szegénységre, mely oly nagy mérvben elharapódzott, s ez nézete szerint égető szükséggé teszi is azt, hogy a közös hadsereg költségéből több rendbeli törlés eszközöltessék. Ugyancsak ezért hozzájárul Széll Kálmán indítványához. Ürményi Miksa: Meg nem feledkeztem én sem, 1. országos bizottság, hogy elhamarkodva lerontani múló viszontagságok ijesztő benyomása alatt azt, amit tegnap emelünk, épen oly kevésbé lehetne feladatunk, mint kímélni előítéletből talán azt, ami nélkülözhető. A haderő terén kívánatos megtakarítások körül élénk vita folyt az utolsó hetekben és felébresztő méltó figyelemre a közvéleményt. Nehéz a közvélemény egyes tényezőinek sokszor hullámzó nyilvánulásai közül kihallani az ország maradandó szükségein alapuló valódi közvéleménynek hangját. De azt hiszem, hogy a közvélemény minden factorának tartozunk azzal, nem hogy szavát kövessük, hanem hogy őszinték legyünk. Midőn én a jelen kérdésben ezt tenni akarnám, elnézésért esedezem, ha eszméim túlmennének talán a tárgy szoros keretén. Keresve, hogy hol az a pont, melyet egyéni meggyőződésemhez képest a két irány között választanom kell, legközelebb állónak találtam azt Bujanovics Sándor t. barátom indítványához, mert Domahidy J. tagtársam indítványát nem tartom elfogadhatónak, és t. barátom Széll K. indítványát sem, noha engem sokban hasonló szándék vezérel mint öt, azt mégis katonailag károsnak, politikailag nem üdvösnek és ezen kételyeimmel szemben pénzügyi eredményét igen csekélynek látom, különösen pedig azért, mert indítványának irányát czélszerűnek nem tartom. Szó van tulajdonképen — mert a t. barátom által indítványozott törléseknek egyéb pontjaiban egyetértek — az élelmiszereknél megtakarítandó 2,200,000 írtról, melyből 666,000 írt érdekelné Magyarországot, és melynek katonai eredménye lenne a 3 évre szabott idő leszállítása közel 2 és fél évre. Legyen szabad először is a katonai eredményről szólani. Vannak, kik ennyit, sőt csak 2 évet vagy még kevesebbet is elégnek tartanak egy újoncz begyakorlására. A franczia 5, az olasz 4, az orosz 6, a német 3 évre szervezte a szolgálati időt. Nem valószínű, hogy náluk az újonczok begyakorlására több idő szükséges mint minálunk, kénytelenek vagyunk azért feltenni, hogy az ily kiadási többletekre e nemzeteket egyedül a szokás általi elsajátítható fegyelem iránti tekintet bírta. Hogy Poroszországban e fölfogás uralkodott, bizonyítja az, hogy már k ízben szerencsés hadjáratai közepett felemelték a szolgálati időt, indokolva ezt azzal, hogy a fegyelemnek lazulása volt észlelhető. S egyáltalában mi vezette a német hadsereget ily hallatlan győzelmekre? Államférfiaik és tábornokaik genialitása nem annyira talán, mint a fegyelem és kötelesség mély érzete,a mely ott az egész államgépezet minden ágait a pontos cselekvésre képesíti. Vizsgáljuk ezek mellett elfogulatlanul állapotainkat. Valljuk be, hogy ezen fényes tulajdonságokban van nálunk hiány, és adjuk meg legalább azon osztálynak a szükséges időt ezen fegyelem elsajátítására, mely a fegyelemnek hiányát legkevésbé nélkülözheti. Én hiszem, hogy a monarchia vereségeinek 1859 ben és 1866-ban méltán lehet egyik okát abban keresni, hogy daczára az akkor 8 évre szabott szolgálati időnek, az elégtelen költségek folytán katonáink nagyobb része tettleg csak egy, vagy egy és fél évig szolgált emberekből állott, szemben a 7 évig szolgált francziákkal és 3 évet szolgált poroszokkal. Nem czélszerű Amerikára hivatkozni. A nagy háború elején mindkét félnek fegyelmetlen, a háború végén mind a két félnek egyenlően fegyelmezett csapatai voltak, és így ebből következtetéseket levonni alig lehetséges. Én oly kevéssé tartom mérvadónak azon példákat, melyekre hivatkozni szoktak, szólván a porosz landwehr csapatairól 1813-ban. A nagy franczia hadvezér seregeit 1812-ben felemésztették az északnak fagya, a Bezina hullámai, és alig néhány ezer látta újra hazáját. Azon csapatok tehát, amelyekkel a porosz landwehr Lützen-, Bautzen- és Dresdánál ha nem is mint győztes, hősiesen megküzdött, csekély kivétellel újonczokból és ezen landwehrnél tovább nem szolgált katonákból állottak. Bocsássanak meg nekem mindezek folytán azok, akik még nyolcz heti szolgálati időt is elégségesnek tartanak egy jó katona kiképzésére, ha én Európa katonai tekintélyeire hivatkozom, különösen pedig az 1870-ks győztesek és legyőzöttek egyhangú véleményét az övéik felé helyezve a 3 évi szolgálati időt nélkülözhetetlennek tartom. Kevésbé fontosak, de talán nem egészen mellékesek azon politikai okok sem, melyeket 1. barátom indítványa ellen fel lehet hozni. Nem tartanám bajnak, ha egy beható, nagy mérvű és a monarchia mindkét felét érdeklő öszszes véderők szervezetét tárgyaló elmélet tőlünk venné kezdetét, de nem tartanám jónak, ha a közös védelemre szánt haderő alapelvei apróbb megtakarítások kedvéért általunk ingattatnának meg. A megnyugvásnak és a maradandóságnak érzete főbiztosítékát képezi azon barátságnak és mind a két fél érdekeit védő viszonynak, mely a monarchia két államát összeköti. Nagy kérdéseknek nagy mérvű és nyílt megvitatása e viszonyt csak szorosabbra fűzheti, a kis kérdések bolygatása zavarhatná. Ezen veszélyekkel szemben t. bizottság; én kénytelen vagyok t. barátom indítványának pénzügyi eredményét csekélynek tartani már azért is, mert általa is csak egy évre van az tervezve; különösen pedig irányát nem tarthatom helyesnek és reményem én és talán mindnyájan, hogy a magyar kormány és tudozás a legközelebbi időben a közigazgatás rendezése, a bíróságok számának apasztása, a pénzügyi kezelés egyszerűsítése s jövedelmének rendszeresítése körül mindent meg fog tenni pénzügyi helyzetünk javítására, de nem merem hinni, hogy a véderőre szánt költségeknek igen tetemes apasztása nélkül ez teljes lehessen. Ezt pedig nem az apróbb megtakarításokban, hanem egyedül a monarchia öszszes véderejének nagymérvű revisiójában, illetőleg reductiójában fogjuk fellelhetni. Legyen szabad, mielőtt jelezném, mikép s értem én ezen reductiót, két eszméről megemlékeznem, mely ilyen elméletnek mindig útját fogja állani. Egyike azoknak egy alaki kétely. Tíz évig törvény nem engedi ezeket megváltoztatni, mondják és helyesen, kivéve, ha a két állam törvényhozásának és Felségének beleegyezésével történik ; továbbá ott áll a véderőről szóló törvényben, hogy a 9 év letelte előtt a két kormány úgy is köteles előterjesztéseket a törvényhozások elé hozni, miért ne történhetnék meg az előbb is , de leginkább képez akadályt egy másik eszme, és ha mi valaha katonai szervezetről egyenesen vitázni akarunk, szükséges okvetlenül, hogy ez tisztáztassék , értem azon sajátságos fogalmakat, melyek az általános védkötelezettség elvei iránt el vannak nálunk terjedve. Hiszik, hogy az általános védkötelezettség elve szerint nemcsak minden harczképes egyén besorozandó az állományba, de a tettleges szolgálatba is beosztandó, holott az általános védkötelezettség elve nem lehet egyéb, mint az, hogy mindenki köteles katonai szolgálatra, és hogy ez alól senki sem válthatja meg magát; azt ellenben, hogy hány ember szólíttassék fel tettleg szolgálattételre, az államnak politikai szüksége és pénzügyi tehetsége határozza meg, nem pedig az, hogy hány harcképes ember született. Mi sem tünteti fel jobban, hogy ezen eszmét jogosan nevezhetem téveszmének, mint azon sajátságos eszmezavar, melylyel találkozunk a sajtóban, nyilvános és magánkörökben. Szóló utal ezután több nemzet példájára, s számokkal igyekszik kimutatni, hogy mikép volna a redaktió, ha ugyan szükséges az, eszközölhető. Ezek után Széll Kálmánhoz fordulva, így végzi szóló beszédét: Széll Kálmán czélszerűnek hinné és meg is adná azon 660,000 frtnyi költséget, de nem adja meg, mert nincs pénz, és kérdem őt vájjon nem mondhatná-e bárki ugyanennyi joggal: jó lenne az az 1 millió 500 ezer katona, de nincs rá pénz; s azután fordulok azokhoz, kik e napokban kívülről, sőt a képviselőházban, intő szavakban szóltak hozzánk, kérve őket, fontolják meg, nem lenne-e sikeresebb eljárás, szemben pénzügyi helyzetünkkel, ezen eszmék fonalán indulni, apró és csak ezen évre terjedő megtakarításokat megkísérlem ? Nem vagyok oly szerénytelen, hinni, hogy az én nézetem szerint készülnek alakulni a fogalmak hazánkban, de meg vagyok győződve, hogy pénzügyi helyzetünk nyomása alatt legalább rokon irányban fejlődnek már eszmék és talán nem távol már az idő, hol nálamnál hivatottabbak ezeket tisztázni és érvényesíteni fogják. És mert reményem és hiszem, hogy így lesz, elsősorban ez képezi okát annak, hogy nem járulhatok t. barátom indítványához, mert ha a mennyiséget oly nagy mérvben apasztani nem kívánom, még rövid időre sem engedhetem, hogy a csekély számra redukált véderőnek minősége lejebbszállíttassék. Prileszky Tádé szavazatát függővé teszi azon nyilatkozattól, melyet a hadügyi költségre nézve a kormánytól nyerni fog. Gr. Keglevich István pártolja a hadügyi albizottság javaslatát. Éber Nándor is pártolja a hadügyi albizottság javaslatát s azon észrevételre nézve, mely a magyar honvédséget illetőleg létetett, megjegyzi, hogy, midőn a véderőről szóló törvény létrejött, két irányban voltak a vélemények megoszolva, t. i. legyen-e közös hadsereg, vagy legyen két hadsereg, egy magyar, és egy lajthántali. Szerencsés inspiratió volt e már mérgesedni kezdő véleményelágazás kiegyenlítésére, hogy a honvédség életbe léptettetett, melynek, bár fiatal még, máris van egy diadala : féken tartja a magyar hadsereget. Szólnak még Beöthy Ákos az albizottság javaslata mellett, Wahrmann Mór és Hollán Ernő Széll indítványa mellett, s miután végül még gr. Zichy Nándor és gr. Szapáry István röviden felszólaltak, az általános vita be jön fejezve. 918