Budapesti Nap, 2002. december (1. évfolyam, 64-75. szám)

2002-12-24 / 71. szám

Budapesti Nap BUDApest Regionális oldalak III. kerület, Pilisborosjenő, Pilisvörösvár, Üröm, Budakalász, Pomáz, Szentendre Helyi tudósítóink: Ágh Zsuzsanna Tel.: 06-30/552-6243 E-mail: azsuzsanna@bnap.hu III. kerület Török Monika Tel.: 06-30/552-6299 E-mail: mtorok@bnap.hu Pilisborosjenő, Pilisvörösvár, Üröm, Budakalász, Pomáz, Szentendre Karácsonyi képeslap BN-fotó Boldog karácsonyt kíván Ágh Zsuzsanna, Török Monika és a szerkesztőség! Karácsony 2002 2000 év - egy pillanat az isteni végtelen vizén. Erősíts minket, Istenünk, e szent ünnepség küszöbén! Nem merünk belegondolni, holnap mi robban, sistereg, kirobban újabb gyűlölet. Halált osztó, új hadsereg? Karácsony: szeretet ünnepe lenne, az ártatlan kisded istené, de újabb vadságba haladunk. Érdemelt végzetünk felé?! Nem kérjük, újra válts meg minket, de nyissad ki jobban a szemünk, lássuk be, miben tévedtünk, mi fordul újra ellenünk. Kufárokat űztél ki templomból, támadt ellenünk kufárok új hada. Harácsolás, haszonelvűség, halkul karácsony szent dala. Mégis, mégis­­ fejünk emeljük, te hozzád fohászkodunk, te benned bízunk, Mindenható! Te lehetsz csak a Mi Urunk. Erőszak helyett: szeretet. Ez a te igéd, Istenünk, ez erősödjön a Földön, erősödjék e szent hitünk. Szóljon karácsony szent dala, királyok köszöntsenek, éljenek! Éljenek boldogságban a világon mind az emberek! Hangozzék karácsony szent dala: megszületett! Él a remény! Hogy olyan legyen szerte a Föld, mint szent karácsony ünnepén! Mosonyi György 85 éves nyugalmazott biztosítási ügynök és költő, Tahitótfalu A HÍR, AMELY­­RÓLAM SZÓL 2002. december 24., kedd 19 Arcok • III. KERÜLET Szenteste is szolgálat Belegondoltak már, milyen rossz volna hideg szobában végigdide­regni a szentestét vagy épp hideg vízben megfürödni egy fázós ka­rácsonyi séta után? Hogy ilyen ne fordulhasson elő, vagy ha mégis, a hibát gyor­san kijavíthassák, ma is ügyeleti szolgálatot tartanak a Budai Fűtő­műben este 7-től reg­gel 7 óráig. Zsoldos Istvánná, vagy ahogy mindenki ismeri: Pin­tyőke, már harminc esztendeje várja a problémás telefono­kat, sokszor - akár az idén - szenteste is. - A mai semmiben sem külön­bözik a többi naptól - meséli­­ állandóan 24 órás ügyeletet tar­tunk, nem lehet leállni. Kará­csony este még egy fűtésszerelő és egy műszerész is készenlét­ben áll, hiszen bármikor szükség lehet rájuk. A fűtésszerelő fele­lős ilyenkor a kaszásdűlői, a bé­kásmegyeri és a Pók utcai hőközpontok zavartalan műkö­déséért is. Másrészt lakossági be­jelentés esetén lakásba is kihív­hatják, ami olykor elég problé­más lehet, hiszen a közös képvi­selőt is meg kell találni egy-egy hiba elhárításához. Ha komoly probléma akad, az otthoni ügye­leteseket is lehet mozgósítani. Pintyőkének nem ez az első vé­gigdolgozott karácsonya. Ta­pasztalatai szerint az emberek ilyenkor ugyanúgy panaszkod­nak, mint máskor, nincs kímélet. Az évek múlásával egy­re inkább azt veszik észre, hogy az ünnep már nem olyan, mint régen volt: türelmetle­nebbek, agresszívabbak a betelefonálók. Van olyan, aki hajnali fél 3- kor szól be, hogy már egy hete gond van a fű­téssel, de a szerelőt nem engedi be a lakásba, mert betegesen bizal­matlan... Van, aki meg van győ­ződve arról, hogy a konnektoron keresztül mérgezik, mert mindig akkor kábul el, amikor a tévét nézi. A telefonügyeletes ilyenkor magában konstatálja, hogy első­sorban a műsorokkal lehet gond, de a kuncsaftnak inkább udvaria­san azt ajánlja, hogy ha veszély­ben érzi magát, a rendőrséghez forduljon, ha pedig nem múlnak a panaszai, vegyen igénybe orvo­si segíséget... Reméljük, az idei szentestét nyugodtan tölti majd Pintyőke és két munkatársa a Budai Fűtőműben, és 25-én vég­re békésen ünnepelhetnek majd együtt családjaikkal. Pintyőke BN-FOTÓ Hagyomány • III. kerület A sült krumpli és a libazsír emlékezete December 26-án ismét krumplibúcsúra gyűlnek össze a polgárok Óbudán, amely a 80-as évek óta ál­landó színhelye a német nemzetiségi rendezvény­nek. E hagyomány szertar­tásai 1839 óta minden év­ben 3-400 ünneplőt vonza­nak a budai hegyvidékről. De honnan is ered ez a fur­csa elnevezésű ünnep? 1838-ban a nagy pest-budai ár­víz idején az alacsonyan fekvő pesti területek lakossága a budai dombokra menekült, és az ott élő sváb gazdáknál húzta meg magát, akik sült krumplival és li­bazsírral látták vendégül őket. A menekültek a következő évben ismét találkoztak, és kialakult a ma is élő tradíció: a családok ün­neplőben, méltóságteljesen ki­vonulnak az utcára, mindenki gomblyukában nemzetiszín sza­lagra fűzött krumpli, és egyik vendéglőből a másikba sétálnak, beszélgetnek, magyarul és svá­bul énekelnek. A vendéglőkben zene, tánc vár­ja őket, ezenkívül ingyenes a sült krumpli és a libazsír. A hagyo­mány hátterében Szent István vértanú ünnepe áll. A budai fe­rences szerzetesek e napon sült krumplit osztogattak a misén részt vevő szegényeknek - ezek azokat a köveket voltak hivatot­tak szimbolizálni, amelyekkel a vértanút megkövezték. Az idei program - a Braun­­haxler Egyesület szervezésében - 9.30-kor kezdődik a Fő téren, a malenkij robotra elhurcolt óbu­dai polgárok emléktáblájának megkoszorúzásával, majd a Vas­macska étteremben folytatódik neves óbudai művészek és egy sramlizenekar közreműködésé­vel. A jelenlegi krumplikirály délben adja át hivatalát utódá­nak. 1959 óta azt választják meg krumplikirálynak, aki az embe­rek megítélése szerint az adott évben a legtöbbet tette a közös­ségért. Ez egyfajta óbudai „dísz­polgári” cím­. Mellé „krump­likirálynőt” is választanak. A most leköszönő királyi pár Tirsch Tamás és Menzel Erzsé­bet. A 16 óráig tartó programra Tauner Tibornál lehet jelent­kezni a 3­686-685-ös telefon­számon. Lakóhelyem • III. kerület Azok a boldog ötvenes évek... Ahol apáink síeltek, bot nélkül a Szuszogó tetejére Szép mesét hallottam Apámtól a régi táborhegyi telekről. Erre a mesére invitálom most meg önöket. Történetünk visszanyúlik az időben az ezerkilencszázötven­­hármas esztendőbe, ugyanis a szereplők ekkor találkoznak szeptemberben az Erdőalja úti általános iskolában. Hamarosan barátságot kötnek:­ Ács Csaba, Nagy Ágoston és ikertestvére, József, Rózner János, valamint apám, Nagy Géza. Az élet furcsa fintoraként találkoztak, hiszen félárvák voltak mind az öten. Emiatt mindegyikük édesanyja különösen sokat dolgozott, ezért nagy boldogság volt számukra, hogy fiaikat jó társaságban tud­hatták. Nem annyira eleven, inkább csendes, visszahúzódó kama­szok voltak, akik egyszer arról kezdtek beszélgetni, mi egyebet tudnának a szabadban a hólapá­toláson kívül együtt játszani, hi­szen szánkóval már bebarangol­ták az egész hegyet. Mára már feledésbe merült, pontosan ki találta ki, hogy síelni indulja­nak. Mindenesetre mindenki­nek volt síléce, mégpedig fából. Apámé svéd síléc volt, egy kato­na hagyta itt a háború után a há­zunkban. Furcsa, szép szerkezetek vol­tak ezek az akkori sílécek. Tal­pukra kétoldalt fémet vasaltak, hogy védjék a fát a kopástól. Ru­gós fémkötéseik voltak, és a két vas közé kellett betenni a cipő elejét, egyébként ezt állítani is lehetett, és persze volt még hoz­zá bőrszíj is, amivel rögzíthették a cipő elejét a lécekhez. Botokat nem használtak. Útvonaluk az Erdőalja út végé­től a valamikori Betyár csárdától balra, a Virágos-nyeregben veze­tett. Erős, hosszú pályát találtak ott, el is nevezték Szuszogónak, mert miután felértek, nem te­hettek mást, csak szuszogtak hosszan. Friss hóban mindig az első sízőnek volt a legnehezebb feljutnia. De ha egyszer felértek, onnantól a repülés gyönyörűsé­gével szívükben száguldhattak le a völgybe. És így ment ez sok-sok hosszú téli délutánon át. Persze a korai sötétedés mindig hamar utolérte őket. Hazafelé akkoriban egé­szen a házakig tudtak siklani, mert busz nem járt, és a hegy is kevéssé volt beépítve. Reméljük, mi is élvezni fogjuk ezt a mostani havas telet, és fe­hér lepel alatt várhatjuk a kará­csonyt, mint egykor az az öt fiú. Mikló Gizella Gazda(g­ ság Az utolsó rotarys este Vasárnap utolsó alkalommal gyűjtöttek adományokat a szent­endrei Fő téren a Rotary Club ak­tivistái. December hatodika óta tartott az akció, amelynek az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet: a középületeket úgy kell átalakí­tani, hogy mozgássérült társaink is akadálymentesen közelíthes­sék meg azokat. Ez nem csupán alapvető emberi kötelességünk, de törvényi előírás is - mégis igen kevés intézménybe lehet ke­rekesszékkel, mankóval, de akár csak babakocsival is bejutni. A dr. Cseri Miklós, a Szabadté­ri Néprajzi Múzeum igazgatója által 1998-ban létrehívott mozga­lom már eddig is számtalan ne­mes kezdeményezést indított út­jára, az ideit a következő évek­ben várhatóan majd több is kö­veti. Hogy pénzügyileg milyen eredménnyel zárult az adomány­­gyűjtés, arra januárban visszaté­rünk - mint ahogy arra is, való­ban megindul-e a középületek át­építése. BN-fotó A forralt bor nélkülözhetetlen

Next