Budapesti Nap, 2003. október (2. évfolyam, 241-253. szám)
2003-10-16 / 241. szám
4 2003. október 16., csütörtök Budapest kultúra A BUDAPESTI MŰVÉSZVILÁG HÍREI Elmarad A november 29-re tervezett budapesti Ozzy Osbourne koncert elmarad az énekes megromlott egészségi állapota miatt. Ozzy háziorvosa úgy ítélte meg, hogy a korábbi önpusztító életmódja következtében kialakult betegsége most komolyabbra fordult. (BN) Felolvasás - Október 20-án 17.30-kor Szilágyi István, Kossuth-díjas író olvas fel a Ráday Könyvesházban. A Mester Kurzus címen elindított sorozat szándéka szerint a kortárs magyar irodalom meghatározó személyiségeit szólítja meg. További vendégek lesznek az idén: Lászlóffy Aladár, Bertók László, Nagy Gáspár. (BN) Booker-díj Elsőkönyves író, D.B.C. Pierre, polgári nevén Peter Finley nyerte idén az október 14-én kiosztott Booker-díjat. A Vernon God Little című könyv és szerzője ezáltal az egyik legnagyobb presztízzsel rendelkező angolszász irodalmi díj kitüntetettje lett. A könyvet sziporkázó fekete humoráért dicsérték, amely nemcsak a modern Amerikával kapcsolatos félelmet, de az iránta való elragadtatást is tükrözi - idézte Carey professzor szavait a Reuters brit hírügynökség. Az író, a maga sajátos stílusában manapság kedélyeket borzoló témát dolgozott fel. A tragikomikus történet egy amerikai, közelebbről texasi kamaszról szól, aki egy gimnáziumban elkövetett tömeggyilkosság és vérengzés miatt került „a hatóságok látóterébe”. A Booker-díjat 1968-ban alapította az azonos nevű élelmiszeripari vállalat. Az első számú cél (a cég nevének fényezésén túl) az volt, hogy a francia Gouncourt-díjhoz hasonló presztízsértékű angolszász díjat hozzanak létre. Mindig friss művek, az adott évben kiadott könyvek kerülnek a rangos szakmai zsűri elé, mely kritikusokból, írókból, tudósokból áll össze. (EN) Kiállítás a Duna Palotában Ma este 6 órakor nyílik Le Thuong festőművész kiállítása a BM Duna Palotában (V. Zrínyi utca 5.). Az 1989 óta Budapesten élő vietnámi művész, alkotásait nem először láthatja az értő közönség. Hazánkba érkezése után egy évvel már láthatóak voltak művei. Kissé meglepő módon következő tárlatára kerek tíz évet kellett várni, de ezek után minden évben feltűnik valamelyik fővárosi kiállító teremben. Le Thoung művészetében és személyében szülőföldjének évezredes kultúrája találkozik a magyar kultúrával. (BN) Az emberi hang ICM/ds rádió 98 Budapest KHz Csütörtök Éva lányai című műsorunkban 14:30-15:00 között az ESZTER Alapítvány mutatkozik be, valamint összefoglalót hallhatnak arról a konferenciáról, amely nemrég zajlott le, és a családon belüli erőszak témáját dolgozta fel. Személy szerint című műsorunkban 17:00-17:30 között Mikita Ilona, a debreceni Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára lesz a vendégünk, aki középkori és egyházi zenével foglalkozik, és több kórusban énekel gregorián énekeket. Telefon: 489-0999 civilradio@civilradio.hu www.civilradio.hu Ett a Színház Csipkerózsika - táncelőadás Csipkerózsika klasszikus története elevenedik meg a Budapest Táncegyüttes táncszínházi produkciójában. A darab érdekessége, hogy az eredeti néptáncok mellett minden elhangzó szöveg és felcsendülő dallam a tradicionális magyar folklórból táplálkozik és annak elemeit használja fel e közismert mesedarab színpadi megfogalmazásában. Helyszín: Nemzeti Táncszínház (Várszínház)., Színház u. 1-3. Tel: 356-4085 Honlap: www.nemzetitancszinhaz.hu Kezdés: 10.30; 15.00 cm Jegyár: 850 forint Edith Piaf est Edith Piaf szellemét, sanzonjait idézi meg ma este Vári Éva Vári Éva hosszú időn át sikerrel játszotta Pam Gems Piaf című darabjának főszerepét. Most egy önálló esttel lép színpadra, meglepő átéléssel és hittel idézve fel Edith Piaf sorsát, szörnyű, ugyanakkor csodálatos életét, és a világhírű sanzonokat. Zenei vezető: Silló István Helyszín: Budapesti Kamaraszínház - Tivoli VI. , Nagymező u. 8. Tel: 351-6812 Honlap: www.budapestikamaraszinhaz.hu Kezdés: 19.00 cm Jegyár: 900 forint Burleszk-etűdök Atlasz Gábor pantomim estje. Helyszín: Spinoza Ház VII, Dob utca 15. Tel: 413-7489 Honlap: www. Spinozához. hu Kezdés: 20.00 cm Belépő: 1000 forint 0 Kiállítás Ghyczy Dénes: Vákuum-tér Ghyczy Dénes figuratív festményein üveg mögé került emberek jelennek meg, és az így kapott látványt a festő fotórealista stílusban ábrázolja. Képeinek hullámzása egyrészt függ az üveg textúrájától, mintázatától, másrészt a fényhatásoktól és a színes ruhákban mögötte elhelyezkedő modellek mozdulatától. Képei a portré műfajának különleges felfogását mutatják. Helyszín: Goethe-Institut Galéria Cím: VI., Andrássy út 24. Időpont: A kiállítás megtekinthető november 8-ig. Fénytörés: a Ghyczy kiállításon üveg mögül látszik a világ keddtől péntekig 12-19, szombaton 12-16 óráig. Tel: 374-4070 Honlap: www.goethe. de/ms/bud/ Ingyenes. Jovánovics Tamás kiállítása Helyszín: Fészek Galéria Cím: VII. Kertész u.36. Időpont: A kiállítás megtekinthető november 7-ig hétfőtől péntekig 10-191 óráig. Tel: 342-6548 Ingyenes. Baksa Soós Krisztina: Város Helyszín: Liget Galéria Cím: XIV., Ajtósi Dürer sor 5. Időpont: A kiállítás megtekinthető október 30-ig, szerdától hétfőig 14-18 óráig. Tel: 351-4924 Honlap: www.c3.hu/~ ligas/ Ingyenes. C3 Mozi Lilja 4ever Ha valaki arról hall, hogy ezen a héten mutattak be egy svéd-dán filmdrámát orosz környezetben, az információ könnyen lehet keveseknek ad olyan lendületet, hogy a moziig fussanak, nehogy lemaradjanak az első vetítésről. Azonban ne tévesszenek meg előítéleteink. A film elárvult gyermekekről szól lenyűgöző színészekkel, akik önhibájukon kívül rendkívül kiszolgáltatott helyzetben vannak, amikor az egyiknek lehetősége akad Svédországba menni... Helyszín: Örökmozgó Cím: VII. Erzsébet krt. 39. Időpont: 20.30 Belépő: 300-400 Ft □ Könnyűzene Deák Bili Gyula Egy igazán nagy klasszikus játszik ma az Irish Cat Pubban. Deák Bili Gyula, a blues egyik hazai prófétája koncertezik a város egyik igen kedvelt szórakozó helyén. Húzós basszus, és izmos gitárfutamok várhatók tehát, megspékelve a blues zene nagy öregjének jellegzetesen rekedtes hangjával. Helyszín: Irish Cat Pub Cím: V., Múzeum krt. 41. Tel: 266-4085 A belépés díjtalan. Időpont: 22:00 Fiatal értelmiségiek italforradalma A bölcsészkar sok alantas dologra veszi rá az ép lelkű, egészséges fiatalembereket. Ezen - kevéssé egészséges, noha kétségkívül igen élvezetes - tevékenységek egyike, a nagyipari méretekben fogyasztott sütőrum után történő kocsmafilozofálás, illetve táncolás a hetvenes évek rég lejárt slágereire. Akik késztetést éreznek az ilyen és ehhez hasonló mulatságokon való részvételre, azok ma este látogassanak el a nemrégiben megújult Süss Fel Napba. Helyszín: Süss Fel Nap Cím: V., Honvéd u. - Szt. István u. sarok Tel: 374-3329 Email: süssfelnap&sussfelnap.hu Honlap: www.sussfelnap.hu Nyitva: h.v.: 17 órától hajnalig. Belépő Eltés és Pázmányos diákoknak ingyenes Gimmeshot Klub A hazai hiphop zene egyik centruma tart ma élvezetes szeánszot. A nagyszerű repzenékkel, pergő nyelvű emszíkkel és ördöngős lemezlovasokkal teli este (lehet, hogy maga Busa Pista is jelen lesz, a szájdobolás egyik itthoni legnagyobbja!) igazi szórakozást ígér az igényes muzsika, és a laza ütemek kedvelőinek. A lemezjátszó mögött Mango, Skunk és Bosi. Ennél több igazán nem kell. Helyszín: Kultiplex Cím: IX., Kinizsi u. 28. Tel : 219-0706 Nyitva: h.v.: 0-24h. Belépő: Ingyenes Időpont: 22.00 A Budapesti Nap mára ajánlja É!!Ne hagyja ki! HETI 700 PROGRAMBÓL VÁLASZTHAT MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN A BUDAPESTI NAP BUDAPESTIPP MELLÉKLETÉBEN Képeslapok világszerte Megnyílt a II. Nemzetközi Freecard kiállítás Magyarországon. Az eseményt, mely az Iparművészeti Múzeumban látható október 26-ig, a Boomerang Media szervezte. A kiállításon a világ különböző országaiból érkezett ingyenes képeslapok mellett egy hazai pályázat legjobbjai is bemutatkoznak. Magyarországon először 1997-ben jelent meg a freecard, Gondolat elnevezéssel, amely utal arra, hogy az ingyenes képeslap nemcsak reklámok, de társadalmi üzenetek és művészi alkotások hordozója is lehet. A kártyákat egyébként a viágon először 1985-ben Spanyolországban adták ki. A Boomerang - a világ egyik legnagyobb freecard cége, melynek központja Hollandiában van - 1998-ban jelent meg hazánkban, és megvásárolta a Gondolap kiadót. A cég azóta szinte egyeduralommal gyártja a kávézókban, mozikban, és különböző találkozóhelyeken fellelhető kártyákat. A Boomerang tavaly szeptemberben rendezte meg az I. Nemzetközi Freecard kiállítást Budapesten, amely pár napig volt csak látható, először a Millenáris Parkban, majd a Ráday utcában. Ezekből is látható némi emlékeztető a mostani kiállításon, melyre a reklámcég bérbe vette az Iparművészeti Múzeum földszinti galériáját. A kiállításon látható képeslapok az utóbbi egy év termékei, és igen változatosak mind a magyar, mind a külföldi felhozatalban. A bemutatott darabokat nemcsak eredeti képeslap formájukban, de A4- es méretben is megszemlélhetjük. A nagyobb itt nem feltétlenül jelent jobbat és többet, hiszen a lapoknak pont az a feladata, hogy méreteiken belül tudják kifejteni hatásukat, mondanivalójukat. A kiállításon a központi helyen a Boomerang Media által idén nyáron meghirdetett pályázat legjobbjai szerepelnek. Balla Márki, a tárlat rendezője elmondta, hogy Az én képeslapom elnevezésű pályázatra nemcsak kreatív cégek, de magánszemélyek is pályázhattak, és az utóbbiaktól jóval több, és színvonalasabb tervet kaptak, mint a szakmában dolgozó cégektől. A nyertes alkotás Vida Gábor, Rácz Lukács és Merényi Dániel munkája, címe Multifunkcionális alázókészlet. Érdekes, hogy sok pályázati képeslap az agresszióról szól. A legjobbakat hamarosan megtaláljuk a városban. A most látható tárlat, melynek egy részét minden valószínűség szerint a november 20-i Reklámzabálók éjszakáján is kiállítják majd a Kongresszusi Központban - a legtalálóbb szóval sokszínűnek nevezhető: 15 ország reklámjai, felhívásai, eseményei és fontos üzenetei jelennek meg a kialakításban változó kvalitású képeslapokon. Az equadori, kolumbiai, cseh, finn, szlovén, olasz, angol képeslapok és nagyobb méretű másaik nagyon vegyes képet nyújtanak. Sajnos a legtöbb üdítőt, alkoholt, telefont vagy egyéb műszaki cikket propagál, de persze ebből tudják a maradék nagyon frappáns társadalmi célú vagy csupán művészi kártyákat is megjelentetni a kiadók. Jó lenne, ha hazánkban is úton útfélen találhatnánk, nemcsak filmeket vagy édességet hirdető lapokat, hanem olyan üzenetet hordozókat is, mint például amelyek a bolgár toleranciáról szólók. A freecard gyűjtők pedig örülhetnek, mert idén is sok régebbi, ötletes képeslap várja gazdájukat az Iparművészeti Múzeumban. Stenczer A világ minden tájáról érkeztek ingyenes lapok Budapesti Nap Egy kiábrándult szívtipró Budapesten Még kaphatók jegyek Eros Ramazzotti ma esti budapesti koncertjére, amelyen a népszerű olasz énekes legújabb, „9” című koncertalbumának dalaival kívánja megríkatni a magyar rajongókat. Az utóbbi években ugyanis sokat szenvedett az érzelmes hangú olasz énekes. „Az utóbbi pár hónapban rendben mennek a dolgaim, de az ezt megelőző két év valóban nehéz és fájdalmas időszaka volt életemnek. Végül is három nő távozott el tőlem többé-kevésbé, az édesanyám meghalt, Michelle-től elváltam, s vele együtt a lányom, Aurora is, mivel ideje nagy részét édesanyjával tölti. Ennyi veszteség megemésztéséhez idő kell, mire feldolgozza az ember.” - nyilatkozta egy olasz lapnak a lányok kedvence, Eros, aki 20 éve indult el énekesi pályafutásának rögös útján. Eros 1984-ben Terra Promesse című dalával megnyerte a San Remo-i dalfesztivált, ám első albumainak hullámzó fogadtatásban volt része. A valódi áttörést harmadik nagylemeze a Tu certi momenti hozta meg 1987-ben, amikor a sokasodó koncertek során 9 hónap alatt több mint egymillió ember volt kíváncsi a 24 éves jóképű olasz előadóra. Az 1996-os Dove c’è Musica című albumát már 7 millió példányban adták el világszerte. A koncertre jegyek a helyszínen kaphatók: 7500, 8500,12 500 és 25 000 forintos áron. V. J. Lemezeire több millióan kíváncsiak Ambient Fesztivál a Millenárison Újra elérkezett a pillanat, hogy azok is kimulathassák magukat, akik a péntek esti szórakozást tetemes nikotinfogyasztás nélkül is el tudják képzelni. Pénteken ugyanis ismét Ambient Fesztivált rendeznek - immáron tizenkettedik alkalommal. A fent leírt sajátosság egyébként legalább annyira lényeges kísérőeleme az ambient rendezvényeknek, mint a belső tér félhomályos, érzékeket eltompító hangulata, a heverészésre kialakított kényelmes párnák vagy a gomolygó füstölőillat. Nos, a szokásos enteriőr kialakítása ezúttal elmarad, lesz helyette azonban egy aprólékosan kidolgozott látványperformance, amely élőben kíséri végig az alkotók előadását. A szervezők azt remélik, hogy hamarosan Európa jelentősebb városaiba is eljutnak majd az előadásokkal. Az esemény több helyszínen zajlik majd. V. B. Fellépők Chili Hajó: 21.00 Dj El - worldmix 02.00 Dj Crimson & Chrom (ikz) - underground pop Az előadásokra élőben vetít: Szabadesés Munkacsoport Teátrum: 21.00 Pabloslam - electroexpressionist live act 22.30 Chillum Trio - ambientdub koncert 24.00 ION - biodark trance koncert 01.30 Secta Chameleon - dirtypop live act 02.00 rigrad (BG) - turbofolk koncert 03.00 Plan9 - groovie live act