Budapesti Napló, 1898. március (3. évfolyam, 60-90. szám)

1898-03-01 / 60. szám

ШНШШ B udapest, 1898, Harmadik évfolyam. 60. szám. Kedd, március I. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Üllöi-ut 15. Fiókkiadóhivatal : IV. Váci-utoa 9. SZ. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Kiadja: VÉSZI JÓZSEF. BRAUN SÁNDOR. A SZERKESZTŐSÉG. Egész évre 14 frt, Vs évre 7 frt, */4 évre 3 írt 50 kr. egy hónapra 1 írt 20 kr. Egyes ezám Budapesten 4 kr., vidéken 5 kr. Széfcsendben. Budapest, február 28. (é.) A cseh politika sekrestyései napok óta egyre kongatják a Gautsch-kabinet lélekha­rangját. Kürtölik s hiszik, hogy ez a minisz­térium megbukott, mivel visszautasit minden közösséget a prágai tartománygyülés feliratá­ban kifejtett cseh államjogi aspirációkkal. A csehek az ilyen kormánynak nem szol­gáltatnak politikai támogatást s tehát szét­ugratják azt a többséget, amely a szlávbarát Badeninek a birodalomgyülésen még rendel­kezésére állott. íme a forradalmi vetés gyor­san érik az osztrák politika talajában. Gautsch már ki van kiáltva német centralistának s a szlávság ellenségének, pedig még eddig sem­mit sem vett el abból, amit Badeni öröksé­gül reáhagyott, hanem csupán kölcsönös en­gedékenységre próbálta hangolni az egymással szemközt álló feleket. Legyen résen Magyarország közvélemé­nye s forduljon minden figyelmével a Laj- thán túl fejlődő dolgok felé. Az osztrák politi­kának uj fázisa megerősítette utolsó jöven­dölésünket: a bécsi parlament munkaképtelen marad s belátható időben nem juthat olyan kondícióba, hogy elintézhesse a hazánkkal való közgazdasági kiegyezési. Ezen a közve- ■ tetten veszélyen kivitt megvan még az a közvetett is, amelyet szintén jeleztünk a minap, hogy tudniillik a fenyegető oszt­rák alkotmányválság a nyakunkra hozza a mouurkt.l közjogi szerkezetének a krí­zisét is. A munkaképtelenné vált osztrák parlamentarizmus az alkotmány felíüggesz- ?; lését fogja maga után vonni, és minthogy I alkotmányos szervezet nélkül az osztrák ál- V lamot hagyni nem lehet, a felfüggesztést nyilván követni fogja valamelyes uj alkot­mány, л oktroyálása. Közelfekvö az a gondolat, hogy az uj alkotmányos berendezés a biro­dalmi parlamentbe való követküldést az eddigi választó testületektől el fogja vonni s a tarto- mánygyülésekre fogja átruházni. Már régóta foglalkoznak az osztrák politika orvosai ennek a gyógyitőszernek a gondolatával, amely, úgy lát­szik, meg is nyerte az egész szlávság, valamint a reakcionárius németek egy részének tetszését. Ez az alkotmányreform Ausztriának a szláv fe- deralizmus talajára való átsiklását jelentené. Hogy a monarkia hatalmi szerkezetére nézve milyen következésekkel járna ez az átsiklás, azt még lesz módunkban bővebben kifejte­nünk. Ma csupán arra kívánunk figyelmez­tetni, hogy ez az átmenet más utón, mint az oktroyálás utján meg nem csinálható. Az osztrák alaptörvények előírják az alkotmányváltozás alkotmányos feltételét, ilyen változást csupán a birodalmi parlament szavazhat meg s ez is csak kétharmad többséggel. Ám ilyen minősített többségre a mostani Reichsrathban abszolúte nem le­het számítani. Ha tehát létre kell jönnie az alkotmány változásnak, úgy az alkotmányosan nem jöhet létre, hanem csakis oktroyálás utján. Ha pedig az osztrák politika rálép erre a sikamlós térre, vájjon milyen állást kell vele szemben a magyar politikának el­foglalnia? Az 1867. XII. törvénycikk Ausztria teljesalkotmángosságáttü'/Alú alapfeltételéül a kö­zös ügyek, eddig törvényesen dívott elintézése módjának. Magyarországnak lesz tehát nem­csak joga, de kötelessége is elbírálni, vájjon oktnr-Mf a’kot mán. V teljes alkotmányosságot nyujt-e Ausztriának? Ám bármiként dől­jön is el ez a kérdés, mindenesetre aggo­dalmas dolog volna, ha egy okroyált alkot­mányban gyökerező osztrák parlament sza­vazná meg a hazánkkal való gazdasági ki­egyezést. Magyarországnak, mielőtt belenyu­godnék ebbe a gondolatba, meg kellene mindenesetre fontolnia, hogy milyen pre­cedenst alkotna meg ezzel az elhatáro­zásával. Megalkotná azt a precedenst, a mélynél fogva valamely későbbi időben Ausztria is jogosult volna nyugodtan fo­gadni a magyar alkotmány felfüggesztését vagy olyan uj alkotmánynak Magyarországra okffoyálását, amely a nemzet közjogainak, anyagi SS erkölcsi érdekeinek romjain jut­hatna csupán érvényre s amelynek egyik ér­deme az osztrák érdek szempontjából éppen az lehetne, hogy biztosítaná a monarkia két állama közt való gazdaságikiegyezésnekaLajthán innen sima megszavazását. Vájjon csakugyan bele- mehet-e könnyű szívvel Magyarország az ilyen precedens megalkotásába ? Vájjon megadhat­juk-e Ilii Ausztriának minden időkre a jog­címet arra, hogy a gazdasági kapcsolat ked­véért segítő kezet nyújtson a magyar alkot­mány épsége és biztossága ellen felmerülő törekvéseknek? Ezzel a kérdéssel foglalkozzék a magyar közvélemény ebben az előrelátha­tóan rövid szélcsendben, amely az osztrák politikának újabb viharkorszakát mostanában megelőzi. Az egyetemi ifjúság és március 15-ike. Irta: Ifjabb Ábrányi Koméi, Budapest, február 28. Ha az egyetemi ifjúság minden év­ben mint ilyen is megünnepli március 15-ikét, erre az egyetemi ifjúságnak nemcsak külön oka, hanem külön joga is van. Ez a nap ugyanis az egyetemi ifjúságra nézve nem­csak a szabadság győzelmének, hanem a vér- tanuságnak ünnepe is. Március 15-ikének, mint a nemzeti újjá­születés diadalünnepének 1848-ban nem volt egy vértanúja sem. De március 15-ikének, mint a nemzeti feltámadás hajnali hírnöké­T Á R_C A. Spiritizmus. A Budapesti Napló eredeti tárcája. — Irta: Feszi Géza. Azt hittük, hogy az ész diadalai száműzték ■a csodákat. Tévedtünk. A butaság visszahívta és ismét keblére zárta őket, mint az ő törvényes és legdrágább gyermekeit. De vájjon nem-e természetes az, hogy a .százados küzdelemnek igy kellett végződnie ? Föltétlenül! Mert igaz ugyan, hogy az ész tisz­tító tűz, világitó és alkotó hatalom, de nem min­denható erő. Ellenben a butaság olyan legyőzhe­tetlen óriás, aki nem Imi meg soha! Halottnak véltük a tetszhalottat, pedig csak — aludt. Fölébredt! Él! Mesél! Meséivel hódit és szaporítja a spiritiszták számát. A középkor boszorkány - pőréiben deponált babonás hit kezdi ismét visszakövetelni, amit a tudomány ideig-óráig elragadott tőle: a nimbuszt, a jogart, az emberek lelke fölött való uralko­dás jogát. Ismét uralkodik a babona, de most spiritua­lizmusnak nevezik. Nem boszorkányok, pislogó baglyok, bűvkörök és kakasszóra elhangzó va- rágsigék dekorálják a terrénumot, üvöltik, süvöl- íik végig a butaság koncertjeit, hanem asztrál- testek, a negyedik dimenzióban lődörgő szelle­mek, háromlábú asztalkák szerepelnek benne. 'Manapság, az elgyengült tizenkilencedik század végén, a legyőzhetetlen óriásnak, a butaságnak szolgálatában a spiritizmus visszaidézte a hiede­lem körébe a varázserőt, a bűvös hatalmat, a kísérteteket, a halottak lelkeit és a beteg kép­zelődés korcs-szülötteinek egész táborkarát. A tu­dás penzióba küldte volt a butaságot, a spiritizmus reaktiválta, visszaszerzödtette azt. Nem a következetes gondolkozás, nem a számtani alap, nem a fiziológus bontókése, nem a vegyész kémcsöve és csapadéka bizonyítanak, hanem a varázsvessző, a transzcendentális ész­járás, a tulvilágból ide sugalmazott helyrajzi is­merete a menyországnak és a logika fékeitől megszabadított eszelős fantázia. „A spiritizmus szellemi mozgalom és az anyag uralma ellen irányul. Ä spiritizmusnak égi sugallat utján nyert föladata, hogy az anyag uralmának veszélyes és ragályos terjedését meg- akaszsza.“ Ezt Tóvölgyi Titusz mondja .4 lélek mint egyén cimü legújabb könyvében, még pedig — komolyan. Sőt azt is komolyan mondja, hogy „a ma­gasabb szférák szellemlakói minden kendőzés nélkül, nyíltan világosítanak föl bennünket ve­lünk való érintkezéseiknek és az ő küldetésüknek célja felől.“ Mi nemigen vagyunk fogékonyak eme föl- világositások iránt, azt azonban tapasztaljuk, hogy a spiritizmus történetében a természetfölötti ese­mények úgy teremnek, mint eső után a gombák. Az egyik médium ir, fogalmaz, komponál olyan nyelven, a melyet azelőtt soha sem hallott, amelyik rá nézve teljesen idegen. A másik egy világirodalmi nagyságnak féíbenmaradt munká­ját folytatja, a munka kezdeményezője Dickens, a 'hírneves angol regényíró, befejezője pedig egy tudatlan paraszt és —- ó csodák csodája — a re­gény annyira egyöntetű, mintha elejétől végig maga Dickens irta volna meg. De úgy is történt. Dickensnek csatangoló lelke belebujt a tudatlan parasztba és inspirálta. A paraszt, Dickens szelle­mének diktálása után végezte be a regényt. A Richard fiú — valami angol csodagyer­mek, illetőleg egy kitűnő médium, nézésével, szeme sugarával kényszeritette a toronyórát, hogy újból megkonduljon. Flammarion Uránia cimü munkájában leírja, hogy egy fiatal embernek álmában megjelenik jó barátjának szellemalakja dúlt arccal, segélyt kérő szemokkel és vérző sebektől borítva. Utólag kiderült, hogy mikor az egyik jó barát ezt ál­modta, ugyanakkor, abban az órában a másikat rablógyilkosok megölték. A rémes hírnek postása vagy tudósítója nem volt senki más, mint a gyilkosság áldozatának testtől megszabadult szelleme és minthogy a szellem gyorsabban utazik, mint az expresszvonat, csatlakozásokra várnia nem kell, jegyváltással nem pazarolja az időt, sőt szabadjegy nélkül és mégis . . . potyára teszi meg az utat — ennélfogva nagyon is érthető, hogy a meggyilkoltnak szelleme a meggyilkolta­tásnak órájában mértföldekre távol levő barátjá­nál jelentkezett. Hogy e véres és hitelképes tragédia fölött való részvétünket stílszerűen fejezzük ki, Hamlet apja szellemének szavait idézzük, mondván: „Ször­nyűség, oh nagy szörnyűség 1“ Van azonban a spiritizmusnak Flammarion- nál is jelentékenyebb hive. Schoppenhauer és Lombroso például maguk csatolták hozzá nevei­ket ehhez a rendszerbe fűzött őrjöngéshez. Habár nincs olyan nagy név se a múltban, se a jelenben, amelyiknek súlya alatt az exakt tudománynak beigazolt állításait sutba kellene dobni, mégis tagadhatatlanul megdöbbentő jelen­ség, hogy Hyen kimagasló alakoknál sincs ki­zárva az aberráció. Különben Flammarionuál, Schoppenhauernél és Lombrosónál is a tudóst Lapunk mat száma tizenhat oldal

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék