Budapesti Napló, 1898. szeptember (3. évfolyam, 240-269. szám)
1898-09-01 / 240. szám
240. szám. Budapest, csütörtök BUDAPESTI NAPLÓ 1898. szeptember 1. A kormány álláspontja érvényesült, de azért a magyar kormány még sem győzött, mit jelent az alkotmányos felfogás in integrum restituciója, ha a magyar alkotmányt meg nem támadták; ha pedig megtámadták és ezt a támadást a kormány visszaverte, miért nem győzelem ez a győzelem ? Hát azok a kufár szempontok mit jelentenek a közgazdasági kiegyezés kérdésében? Az ország anyagi érdekeit hívják így félhivatalos nyelven? Hát az mi, hogy a Bánffy-kormány a szabadelvű párt kormánya? És azt ki érti meg, hogy a magyar álláspont ereje nem az, hogy az országra nézve nem előnyös dologra kényszerítsék ? Végül •— és ez a legfurcsább rébusz — mi lehet az, ami azért állhat az ország önrendelkezésének az útjában, mert maga az alkotmány tiltja ? Ezeknek a rébuszoknak kérjük a szíves megfejtését, mert különben azt kell hinnünk, hogy csalafintaság rejtőzködik a rébuszok mögött. Osztrák közvélemény. A Politik — mint Prágából jelentik — ezeket írja a kormányok tegnapi kommünikéiről: Az osztrák kormány vagy az alkotmány felfüggesztését vagy megváltoztatását tervezi, vagy pedig egy misztikus kompromisszumot készít elő, amely szerint az uralkodó önálló rendelkezési joga mellett a tartománygyűlések jogai kiterjesztetnének, a minisztériumok mellé pedig tanácsok szereztetnének, melyek szakférfiakból és a tartománygyűlések kiküldötteiből alakíttatnának. Ezzel a professzionálus parlamenti férfiak működése hosszú időre lehetetlenné tétetnék. A idézett lap szerint továbbá az osztrák kormány már megkezdte a pártvezérekkel való tanácskozásokat, hogy a reichsrathot akcióképessé tehesse. A Neue Freie Presse bejelenti a további obstrukciót, azt írván, hogy nem hisz a reichsrathoz intézendő felhívás komolyságában. A reichsrath már háromszor megmutatta, hogy a német ellenzék nem tűr semmiféle érdemleges tárgyalást mindaddig, míg a nyelvrendeletek visszavonásával jogos igényei nincsenek kielégítve. Egy budapesti tudósításában azt írja, hogy a kiegyezés krízise a tegnapi döntéssel még korántsem ért véget és hogy a reichsrath akcióképtelenségének esetén új tárgyalásokra kerül a sor. A Reichswehr azt a tanácsot adja a reichsrathnak, hogy kezdje meg a kiegyezési tárgyalást, hanem ne tágítson addig, míg a mostani kiegyezést el nem temette és helyébe egy jó kiegyezést nem kapott. Ezzel az obstrukció csak elismerést aratna, mert megvédelmezné Ausztriát a legnagyobb kártól. A Neues Wiener Tagblatt attól tart, hogy a kísérletekkel és felhívásokkal a reichsrathot már nem igen lehet akcióképessé tenni. Csak egy rugó van, melylyel e törvényhozás masináját ismét meg lehetne indítani. Az osztrák kormány, úgy látszik, számot vetett azzal, hogy a reichsrathtal ismét nem fog célt érni. Az osztrák kormány csak appellálni akar, de döntő cselekvésre nem lehet őt bírni. A Fremdenblatt úgy vélekedik, hogy a kiegyezés súlypontja most az osztrák reichsrathba helyeztetett át. Az övé a felelősségteljes feladat, hogy a tizenkettedik órában megfeleljen a rábízott állami- és népérdekeknek. A kiegyezés nem áll összefüggésben a nyelvkérdéssel, azért fontolják meg a reichsrath komoly elemei, hogy nem szabad mindig csak reményekre és óhajtásokra súlyt vetni, hanem a komoly munkának is kell bizonyos időt szentelni. Lemberg, august. A Szlovo Polszki bécsi táviratot közöl, amely arról szól, hogy gróf Thun megállapította a nyelvtörvénynek a módosítását, amely előreláthatólag ki fogja elégíteni a németeket. Abban az esetben, ha az ifjú-csehek nem lesznek megelégedve ezzel a javaslattal, egyszerűen vissza fogják vonni a nyelvrendeleteket, de ezt már nem a Thun-kormány, hanem az utódja fogja végrehajtani. A pártok. A nemzeti párt köre — mint a Politikai Értesítő jelenti — a kiegyezési tárgyalások kérdéseivel hihetőleg már a pártnak szeptember 4-ére összehívott értekezletén foglalkozik. Részben ez az oka annak, hogy a párt a kiegyezési tárgyalások egyes aktualitásaival kapcsolatban megelőzőleg nem nyilatkozik. Hogy a párt tagjai jelenleg még nagyobbrészt nincsenek a fővárosban, az — folytatja az illető laptudósító — nem az érdeklődés, vagy az eljárásban való erélyre vonatkozó hajlandóság hiányában, hanem abban keresendő, hogy a nemzeti párt szokásai közé az idő előtt való akció nem tartozik. Értesülésünk szerint a párt az országgyűlés összejövetelének egyik elsőrangú teendői közé véli sorozandónak, hogy hatáskörében minden lehetőt elkövessen arra, hogy a kiegyezési kérdések formai és tartalmi részébe, azok jelenét és jövőjét illetőleg teljes világosság vitessék. Az ezidőszerint megjelent félhivatalos közlemény, mint a tárgyalások nyilvánosságra hozott szubsztrátuma — miután a kérdés lényegére vonatkozólag semmit sem tartalmaz — a jelzett körök hangulatára még csak a komolyság benyomását sem teszi. * A függetlenségi és 48-as párt szeptember 2-ikán délután 5 órakor tartja értekezletét Kossuth Ferenc elnöklése mellett, múzeum-körúti helyiségében. Az értekezlet tárgya a kiegyezés. Ezenkívül a Ház legutolsó ülésén történt amaz incidens is napirendre fog kerülni, amidőn az elnöklő Berzeviczy Albert a királyi leirat felolvasása után Polónyi Géza képviselőnek a felszólalást nem engedte meg. A párttagok nagy része ugyan még nincs a fővárosban, de remélhető, hogy az első fontos értekezleten teljes számban meg fognak jelenni, szerte lemondanak a világról, máról holnapra alázatos szerzetesekké válnak és istenfélő imádkozásban remetemód töltenek el még negyven esztendőt. Örökké józan közönyünkben nem értjük ma már ezeket a végleteket s legfeljebb csak humoros megjegyzéseket teszünk az ilyen esetekre. Pedig ott a dolog magva, hogy e nagyobb cselekvési képességű, egészségesebb embereknél csak a tökéletes szerzetesi nyugalom lehetett a gyógyító kiegészítője a tomboló lovagi életnek. És érthető a máról holnapra való hirtelen átalakulás is: mint ahogy az erős rugó nem tud lassan visszapattanni, ezek a vadabb, egészségesebb emberek se tudtak lassan átalakulni, hanem csak hirtelen, egyszerre, az alatt az egy méltán isteninek nevezett döntő pillanat alatt... Mikor Borgia Szent Ferenc, a titokban forrón szeretett császárné holttestét Granadába kiséri s az azonossági vizsgálatnál a felnyitott koporsóban megpillantja a férgektől nyüzsgő rothadt formáját annak, aki életében olyan liliomszép volt, csak annyit mond mélységes megrázkódtatásában, hogy: „nem szolgálhatok én ezek után többé senkit mást, csak a Mindenható Istent. ..“ És megtér és szent lesz belőle. — Mikor Raymond Lulle tomboló ifjúsága kalandjai közepette végre beleszeret egy csudaszép nebe s szobájába hatolván, az kétségbeesetten tárja fel előtte keblét s mutatja meg neki azt a borzalmas rákfenés sebet, mely hófehér testét emészté: a megdöbbent szerelmes, mintha villám érte volna, egyszerre átalakul, visszavonul a világtól és remeteségében azzá a híres mágussá lesz, akinek a történelem ismeri. — De tán senkinek a megtérése sem hasonlít annyira a Don Juanéhoz, mint kortársának a nagy Rancé-nak a conversiója. „Mikor felsietett“, mondja a krónika „a Montbazon hercegnő palotájába, ahová mindenkor szabad bejárása volt, a remélt szerelmes gyönyörűségek helyett borzasztó meglepetés várt rá. Egy koporsót talált a szobában, melynek fedelén egy még véres levágott fő pihent kedvese holtteste feküdt abban a koporsóban s fejét azért vágták volt le, mert a koporsó rövid vala s a tetem különben nem fért volna bele. . .“ Rancé a trappisták rendjét alapította meg, Don Juan a Caridadot szervezte újjá. Érthetővé válik hát a hirtelen átalakulás csudája. Több mint valószínű, hogy a féktelen erejű Hérosznál oly erős volt a lelki rugó viszszapattanása, hogy ama végzetes látomány után Don Miguel nem ismerte, nem is emlékezett többé Don Juanra. Temetése rémes víziójában átalpillantott a halál kapuján s ahogy revelációjában meglátta — amint mondják — a „menynyek glóriáját“, földi szerelme égi szerelemmé változott át egyszerre. Ismétlem : erőteljes természeteknél nem történhetik az ilyesmi lassan, csak elemi hatalommal, egy igazán „isteni“ szempillantás alatt. Többen bér lakik minden emberben: ily perc után az égi, esetleg az eddig élő, legyőzetik és meghal, másik (vagy egy másik) lesz urává a testnek ,ez a magában véve tehetetlen eszköz, a test, tovább él, de másként tesz, cselekszik, mert más lélek kormányozza. Mint ahogy az ember sem lassan születik, hanem egyszerre jön a világra: nincs az ily lélekcserénél lassú átalakulás. Születés vagyis helyesebben ébredés ez is : meghal az egyik én és megszületik, felébred a másik. Azt hiszem Don Miguel (ha tizenhét év alatt tetemesen tökéletesedett is a kegyességben) lényegében egyszerre lett azzá a szentté, aki akkor volt, amikor eltemették. Hogy bírta ki szervezete ezt a megrázkódtató gazda változást ? Hát , itt az erőteljes szervezetek titka: a mai gyöngébb ember, az ilyen benső felfordulásra egyszerűen megőrül. És csudás látvány tárul elénk. Egy napról a másikra olyan tulajdonok ébrednek fel a hősben, melyek előbbi szenvedélyeinek homlokegyenest ellenkezői, vagyis: kiegészítői. Az, aki eddig csupa hidalgógőg volt, most az alázatosak legalázatosabbjává lesz s a szegények perselyével a kezében megadóan koldul házról-házra azoknál. Molnár János pápai prelátus, a néppárt elnöke szeptember hó 4-ére délután 6 órára hívta össze a párt tagjait az országgyűlés szünetelése után tartandó első konferenciára. KÜLFÖLD. A Dreyfus-pert revideálják! Budapest, augusztus 31. Börtöncellába zárta ma a kérlelhetlen igazság a Dreyfus-ellenes tábor koronatanúját, a francia vezérkar híres alezredesét, Henryt. A Dreyfus-ellenes tábor koronatanúja ugyanis gazember, aki bevallotta, hogy ő hamisította azt a levelet, amelynek alapján Dreyfust becstelendő fogságban tartják az Ördög szigeten. Az első pillanatra megdöbbenünk a romlottság ily óriás mértékének láttára s aggódva kérdi lelkünk: vannak-e hát még emberek, akikben kővé fagyott a szív, annyira, hogy nem rettennek vissza pokoli maliciával halálra kínozni egy embert, akinek ártatlanságáról meg vannak győződve? Elsősorban ez az emberi érzés fogott el minket, amidőn Henry alezredes elzárásának hírét vettük. A hírt azonban nyomon követte a másik, a harmadik, a tizedik. Óh, ez nem egyszerű elfogatási krónika többé, hanem egy összeomlás megrendítő képe, amelyet idetovábbitott a párisi drót. Egy országot látunk, amelynek sok millió lakosát becsapta néhány szélhámos s ezek a kardbojtos szélhámosok páratlan cinizmussal ünnepeltették magukat az igazság megmentőiként. Ebben a minőségben vezették az országot hadba egynéhány bátor férfiú és egy összetört rab ellen, akik igazságosságért kiáltottak. Egy vezérkart látunk, amelynek — hogy egy előkelő párisi politikus szavait használjuk — egy része gazember, más része szamár. Egy hadsereget látunk, amelynek fejei becsületszóra hazudtak. Egy egész hadsereget, hazugsággal szervezve, hazugsággal vezetve, hazugság által összetartva! És végül látunk egy szánalmas miniszakiknek legkisebb kicsinylő mozdulatára azelőtt kardot rántott volna. Nehéz sor lehetett ez Sevilla legnemesebb, legbüszkébb caballerójának! Az, aki eddig tán a pápának se csókolt volna kezet, most, mikor a rend kis kórházába belép, mindenkor megcsókolja a legidősebb beteg kezét. . . . Nemcsak, hanem mikor rendfőnökké válik, még kérlelhetetlenül szigorítja is a keresztyéni alázatosság e szabályait. Ha egy uj szegény beteg érkezik a Caridad ispotályába, ölelő karokkal fogadja s Krisztus példájára megmosván lábait, megcsókolja azokat, mielőtt kórágyára fektetné a szenvedőt . . . Ma is benne van ez még a rendszabályokban. Az, aki idáig a legcsekélyebb sértésre gyilkolt volna, most keresztyéni derűvel mosolyogva hallgatja, ha illetlen, botor emberek szidalmazzák. Pénzzel jutalmazza meg őket azért, hogy alkalmat adnak neki a keresztyénjei megalázkodásra ... És végül az az ember, aki eddig kéjvágyó karokkal ölelte a világ legszebb asszonyait, ugyanezekkel a karokkal immár lopva, éjjente, csak a kivégzett gyilkosok fejetlen hulláit hordozza el a bitó alól a névtelenek temetőjébe ... Nemcsak iszonyatos kötelesség ez neki, hanem valami komor gyönyzörűség, valami legyőzhetetlen lelki szükség. Érzi, hogy előbbi életének fedéren szerelmes képeivel szemben csak a kórházi szenvedéses rútságok és a halál borzalmainak szemlélete tudja benne helyreállítani az egyensúlyt. Vágyódik a gyötrelem után, mint ahogy a sok édességtől megemelkedett ember valami keserű italt kíván meg . . . Nemcsak buzgón teljesíti a rendnek a halálra ítéltek iránt való kötelességeit, hanem mikor újjászervezi a Caridad szabályait, híres XIII. §-ában lényegesen szigorítja is ezeket a kötelességeket. És az egyházi írók mesés példáit sorolják fel annak, hogy Don Miguel az utolsó éjszakán a vesztőhely előtt mint térítette meg Istennek a legmegrögzöttebb bűnösöket.