Budapesti Napló, 1899. február (4. évfolyam, 32-59. szám)

1899-02-01 / 32. szám

33. számi Budapest, szerda BUDAPESTI 1Шв 1899. február 1. 3 széről Szilágyi Dezső, gróf Csáky Albin és gróf Andrássy Gyula. Az összejövetel tárgya a kor­mány üzenetének végleges megállapitása volt. Ennek során némi koncesszióra sikerült rábírni a kormány tagjait, és ehhez képest a ma megállapított jegyzék annyiban eltér a teg­nap közölt propozíciótól, hogy a képviselő­házban kicserélendő pártnyilatkozatokon kívül — amelyek során Széll Kálmán is felszólal — hajlandó a kormány is hivatalosan kijelenteni a megállapítandó békefeltételekhez való hozzájá­rulását. Széll Kálmánnak és a disszidenseknek sike­rült az ellenzéki bizalmi férfiakat rábírni arra, hogy belemenjenek a további tárgyalásokba. A bizalmi férfiak délben össze is ültek és átvet­ték a disszidensektől a kormány üzenetét. A mai tanácskozások: Szél Kálmán ma délelőtt már jókor, az ülés megnyitása előtt megjelent a Házban és hosszasan konferált az ellenzék és kormánypárt vezető embereivel, főleg gróf Apponyi Alberttel és Hegedűs Sándorral. Ma is annak az erős reményének adott kifejezést mindenki előtt, hogy a kompro­misszum meglesz. Kevéssel tizenkét óra után el­távozott a Házból. Az ellenzéki bizalmi férfiak ma délben összejöttek rövid tanácskozásra és előbb átvették a disszidensek kiküldöttjeitől a kormány üzene­tét, azután maguk közt tartottak rövid értekez­letet, délután öt órára határozva el a tanácskozás folytatását. A délutáni konferencia kiterjedt az indem­nity megadásának és az ezzel kapcsolatos garan­ciáknak kérdésére, a házszabályok revíziójára és a kúriai bíráskodásra. A kúriai bíráskodás dolgá­ban az ellenzék emberei csak néhány módosí­tásra szorítkoznak és olyan feltételeket nem szab­nak, melyeket a kormány el ne fogadhatna. A házszabályok revíziójára nézve, értesülésünk sze­rint, szintén nincs nagy eltérés a két álláspont között. Az ellenzék részéről elfogadják az összes proponált módosításokat, kivéve azt, amely a karhatalom igénybevételére vonatkozik. Ebben a pontban tehát szintén nem lesz lényeges aka­dálya a megegyezésnek. Hátra van még a garancia kérdése. Itt az ellenzék ragaszko­dik a személyes garanciákhoz, s a kormány ezeket nem hajlandó megadni, de közele­dés már ma is történt, igaz, hogy nem nagy, sőt nagyon kicsiny, de a távolság az alkudozó felek íz­ közt mégis kisebb lett, holott ma reggel a távo­lodást, sőt a teljes szakítást várták. Ez is min­denesetre biztató jelenség arra nézve, hogy a béke, ha sok halogatás után és sok akadály el­lenére is, de létre fog jönni. A tanácskozások folytatása. Holnaptól kezdve három napig nem lesz ülése a képviselőháznak. Erre a szünetre a jog­címet a holnaputáni ünnep adta meg, de szélté­­ben azt hiszik, hogy az ülések szünetelése elő­nyös lesz a béketárgyalások gyorsításának szem­pontjából. A halogatás máris kedvetlenséget oko­zott mindenfelé, csak a harcias elemek örülnek neki, azt remélvén, hogy az időnyerés nyereséges lesz az ő alattomos céljaikra is. Holnap az ellenzéki konferenciának megbí­zott tagjai a házszabályok revíziójára vonatkozó javaslaton fognak dolgozni, csütörtökön a párt­közi konferencia ezt a javaslatot tárgyalja és megállapítja a kormánynak küldendő választ. Pénteken újabb konferencia lesz, mert a kor­mány viszonválasza lesz tárgyalás alá veendő. Szombaton a tanácskozások remélhetőleg véget fognak érni. E napon báró Bánffy, Lukács és báró Fejérváry, valamint Széll Kálmán is Bécsbe fognak utazni, ahol vasárnap — a képviselőház­ban elterjedt hírek szerint — mind a négyüket együttes kihallgatáson fogadja a király. Nem lehetetlen azonban némelyek szerint az sem, hogy Széll Kálmán már előzetesen fölmegy Bécsbe, és eddigi eljárásának eredményéről je­lentést tesz ő felségének. Maga Széll Kálmán, aki ma egy napra Rátábra utazott, úgy nyilatko­zott, hogy nem megy Bécsbe előbb, mint a hét végén. Az ellenakció. A Tiszák nem nyugosznak. A béketárgya­lások elhúzódását jól felhasználják. Mindent el­követnek a békeakció meghiusítására és ellen­akciójukban a legperfidebb eszközökhöz nyúlnak. Minden mesterkedésük arra irányul most, hogy a kibontakozás híveit fölfelé gyanúba keverjék. Egyenesen arra operálnak, hogy a pártban vala­miféle kitörésre juttassák az elégületlenséget, hogy aztán Bécs felé úgy tüntethessék fel a dolgot, hogy ők a pártnak kizárólag megbízható elemei és ha a békebarátok veszik a kezükbe a párt vezetését, egyszerre vége lesz a megbízható, egye­­­séges többségnek. Érzik ezt a tendenciát a párt-­­­nak azok az elemei, amelyek már megsokalták a­isza-csoport terrorizmusát és ezért nagy részük is nagyon óvatos. Egyikük ma ezeket mondta tu-­­dósítónknak : — Napról-napra jobban elkeserítenek ben­nünket azok az állapotok, amelyek a pártban uralkodnak. De hallgatunk. Hallgatunk a legna­gyobb önmegtagadással, nehogy veszedelmet okozzunk fellépésünkkel. Vagyunk vagy nyolcva­­nan, akik meguntuk már, hogy egy maroknyi kluboligarchia rémuralmának legyen áldozata a parlament többsége, de nem szólhatunk. Régóta kívánunk már pártértekezletet és nem bírjuk megkapni. Most már értekezletet követelni sem merünk, mert már attól kell félnünk, hogy ezt is gyanús jelnek veszik és ki tudja, nem sike­rül-e nekik ezen a réren meggyanúsítaniuk ben­nünket. Most hallgatunk tehát és tűlünk. De el vagyunk tökélve, hogy a kellő pillanatban együtt leszünk és résen leszünk. * Ennek a kormánypárti politikusnak nyilat­kozata — és előre is figyelmeztetjük a félhivata­los közvéleményt, hogy élő és valóságos politikus, nem afféle egy kormánypárti, amilyennel a névte­len interviewek hitelességét lerontani iparkodnak — ennek a nyilatkozata jellemzi a többség zö­mének a vélekedését és hangulatát. A Tisza klikk akciója ezt a hangulatot erő­síti és élesíti folyvást. Ez történt a mai nap folyamán is. Egyrészt a háborúpárt mata­dorjai, akik eddig suttogtak,most már kiabálnak, akik eddig csendben áskálódtak, most hangosan izgatnak. De másrészt ez a nyílt, vakmerő fellé­pés felnyitja a szemét a párt hiszékeny elemei­nek is és az ingadozókat is abba a táborba hajtja, amely a klikk-terrorizmustól a pártot meg akarja szabadítani. Egy másik kormánypárti politikus — szin­tén élő és valódi, elhihetik a kormányhoz közel­álló kollegáink — így szólt: — A Tiszáék monopóliuma vitte a pártot arra a lejtőre, amelyen most vagyunk. Nem is párt ez már, hanem egy tömeg, amely vak esz­köze néhány erőszakos ember önzésének; nem pártakarat az már, ami egy idő óta a párt határozataiban nyilvánul, hanem egy klikk terrorizmusának a kifolyása. A párthűség ne­vében sok áldozatot hoztunk; aláírtuk a Tisza-féle javaslatot is, nagy belső küzködés után, de aláírtuk; meghoztuk még ezt az áldozatot, de mint utolsót. Az ország érdekét, amely a békét követeli, nem fogjuk feláldozni egy csoport hatalmi érdekeinek. Vagyunk any­­nyian egy nézetűek, hogy kilépésünk esetén a Emma: (Az ablakon át megpillantja férjét.) Iván : Ott ! Istennek hála ! Távozzék, ha élete kedves. Simay : A férje ? Bevárom ! Higgje, hogy az ön beleegyezésével vagyok itt . . . Emma : (Magánkívül a haragtól.) Így a cselédek­kel fogom kidobatni ! Simay: (Homlokához kap.) Most már hiszem, hogy nem lesz az enyém ! ... De az övé sem lehet többé... tehát meg vagyok bosszulva ! Így szól a gavallér országgyűlési képviselő és hangos gúnykacajjal eltűnik a kertben. Az öngyilkos anya életben marad, sebéből kiveszik a golyót és Emma boldogan nyújt kezet a te­hetséges szobrásznak: minden el van feledve, min­den meg van bocsátva! Ki fogadhatja el megoldásnak ezt a be­fejezést és ki nem veszi észre, hogy itt egy kínos, odiózus témát tárgyaltak kellő művészet nélkül? Csak egy finom, analizáló elme nyúlhatott volna ehhez a nehéz problémához, csak az tehette volna ha nem is elfogadhatóvá, de legalább érdekessé, tanulságossá ennek a három embernek a vi­szonyát. A Jób Eszterben Jób Gyula vasúti hivatal­nok — a rövidlátó férjek díszpéldánya — házá­hoz édesgeti főnökét, Bertalanffy Gézát, hogy gyönyörködjék a felesége, Jób Eszter, zongorajá­tékában és e gyönyörködés fejében — könnyítse meg neki a hivatalos avanszmánt. Bertalanffy úr (korábban Bursics) évekkel azelőtt vőlegénye volt Eszternek, de Esztert a leggyalázatosabban fakép­nél hagyta és egy gazdag rut leányt vett el felesé­gül. A rut feleség meghalt és a boldog özvegynek most az az első teendője, hogy a hitványul cser­ben hagyott Esztert,­egyik alantas hivatalnoká­nak a feleségét, megkínálja — régi szerelmének a folytatásával. Igaz, — úgymond mindjárt a leg­első találkozáskor — hogy cudarság volt, amit elkövettem, de most a rendelkezésedre állok és szeretlek, Eszter! Te az enyém leszel, Eszter, mert nem tudsz lerázni, meglátod! — És Jób Eszter, a­helyett hogy a szakácsnéjával dobatná ki a szemtelenségnek ezt a fő-fő summáját, el­kezd zongorázni Bursics-Bertalanffy urnak és csakhamar hitvesi hűsége kínos összeütközésbe jön azzal a varázszsal, amit a tolakodó főnök áraszt ki magából. Bertalanffy soron kívül elő­lépteti Jób Gyulát. Ekkor beüt a katasztrófa. Jób­ hivatalnoktársai k küldöttségileg szólítják föl a protegált urat, hogy kinevezését ne fogadja el, mert gentleman nem fogad el gyalázat árán szer­zett hivatalt. Ugyanakkor egy kedves vizitelő hölgy, Huberné asszony, még világosabban meg­mondja, hogy Jób Eszternek viszonya van Ber­talanffy­val. Jób Gyula széttépi a dekrétumot, meg­sérti a főnököt, lemond a hivataláról és gyakorolja magát a céllövésben. Eszter zongoraleckéket ad, nyomorog és unja Jób Gyulát, aki bánatában inni, kártyázni kezd. Ebben a kritikus helyzet­ben újra beállít Bertalanffy úr és az unatkozó Eszter ezúttal a karjaiba dől. A férj mai apropós­ra jön, éppen mikor Bertalanffy viszi Esztert kifelé a szobából. —­ Jöjj, állj ki velem! — kiált föl a férj és pisztolyt nyom a csábító kezébe. Berta­lanffy földre veti a pisztolyt, Eszter fölkapja és magát lövi agyon. Ar­a hiszem, hogy a drámai cselekvény el­mondásában benne van egyúttal a darab kritikája is. Jób Eszter jelleme mindvégig rejtélyes, za­varos, a Jób Gyuláé visszatetsző, a Bertalanffyé csaknem undorító. S mit mondjunk az olyan durvaságokhoz, mint amilyen a tiltakozó küldött­ség és Huberné látogatása? Az élet elég durva és kegyetlen, de ott ilyesmi nem fordul elő. A darab élénk, sok helyütt érdekes dialógjai nem kárpótolnak a dráma lényeges hibáiért. A Thurányi- kúria két dsentri-fiú törté­nete. Az öreg, hiú, büszke idősb Thurányi Miklósnak, aki gazdag ember és excellencies úr, két fia van: Miklós és Elemér. Miklós ott hagyja fényes katonai karrierjét, hogy fele­ségül vehesse az atyja kulcsárnéjának, özvegy Harmath Péternének a leányát, Jolánt és hogy a felesége, mint jeles vidéki operett-énekesnő to­­vább működhessék a színpadon. Titokban köti ezt a házasságot. Az öreg Thurányi csak évek múlva tudja meg. Elemér mágnás leányt vesz feleségül, Saroltát, született Gidófalvy bárónőt. Idősb Thurányi e­miatt imádja Elemér fiát, még inkább a menyét, ellenben Miklóst kegyetlenül kiátkozza, mikor a mesallianceról végre értesül és elkergeti magától az öreg kulcsárnét is, ámbár ennek a férjét vadászaton Thurányinak egyik vendége lőtte agyon, ami Thurányit akkoriban mélyen meghatotta. Sarolta éppen nem méltó az öreg Thurányi hódoló szeretetére. Elhódítja Keresztszeghy Ákos huszárkapitányt, hogy bosszantsa vetélytársnőjét,­ Ilosvay Gedőnét, akivel a nőegylet elnöksége miatt életre-halálra hadakozik s olyan luxok­at csinál, hogy fölveszi szinésznő-sógorasszonyának a huszár-kosztümjét, éjnek idején Ilosvayné háza elé megy, kopog az ablakon és mikor a lefőzött vetélytárs kinéz és Keresztszeghy nevét sóhajtja, hangos kacagással áll tovább. Becsületét a bu­kástól csak Jolán menti meg, a lenézett nép­­szinmű-énekesnő, aki mérnökösködő férjével egy anyai jusson került régi majorházban éldegél boldogan. Sarolta egy nap ott hagyja Elemért és a majorba menekül kis leányával, aki súlyos beteg lesz. Keresztszeghy Ákos utána megy és ebben a kritikus állapotban sürgetve kéri az asszonyt, hogy ő adja meg magát neki, mert a tisztikar kételkedik ab­ban, hogy a szép Saroltát igazán meghódította. Mik­lós megverekszik a Csábítóval és súlyosan meg­sebesíti. Idősb Thurányi Miklós kibékül nagy­lelkű fiával, kibékül a becsületes kis operetténe­kesnővel és Saroltát visszaviszi — egyelőre még nem Elemérhez, hanem magához, hogy éljen a meghalt felesége lakosztályaiban, akit jósága miatt szent asszonynak neveztek. Ez a darab sok helyen gyakorlott drámaíró kezére vall, aki előtt nem ismeretlen a színi ha­tás , akinek ötletei vannak, de jellemzése, inga­dozó, zavaros, különösen a Saroltáé, aki ide-oda leng a női önérzet és a frivol luxolások, az anyai hivatás és a házasságtörés közt és se ide, se oda nem lép, hanem érthetetlen, határozatlan marad

Next