Budapesti Napló, 1900. május (5. évfolyam, 119-148. szám)

1900-05-01 / 119. szám

2 Budapest, kedd BUDAPESTI NAPLÓ 1900. május­­ BIO. számú többség vezérét s e vezérnek öntudatosan és önérzetesen nemzeti és szabadelvű politikáját. A konkolyhintésnek félreérthetetlenül ajtót mutatott ma a többség, kimondván a szigorú imkompatibilitást a szabadelvű párt kötelé­kébe való tartozás és a többség szétrobban­­tására irányuló perfid törekvések közt. A pártkérdés ime fel van vetve. Nem felül­ről vetették fel, hanem spontán lelke­sedéssel alulról. Sőt ennél is több történt. Báró Bánffy Dezsőt a szabadelvű párt ma kiközösítette a soraiból. Az úgynevezett régi elemek egyik szószólója sütötte a többségen kívül folyó mesterkedések bélyegét a főud­­varmester úr viselt dolgaira. Ez a beszéd elég világos. De nehogy félreértessék, kifejt­jük ime az értelmét: aki a szabadelvű párt egysége és vezére ellen aknamunkát végez, azt a többség az ország színe előtt taszítja ki a maga kötelékéből. Az értekezlet határozata tehát számkivetési dekrétumot jelent báró Bánffy Dezső ellen. A főudvarmester addig vetett szelet, amigyen ime, vihart kell aratnia. Vihart, mely lehánt minden nimbuszt az ő egyéniségéről és alakját elsöpri a politikai posszibilitás teréről. Így még nem dezavuáltak politikai tö­rekvést Magyarországon, mint ma dezavuálta a szabadelvű párt báró Bánffy Dezsőnek fondorlatait. Az értekezlet lefolyása kimutatta, hogy a szabadelvű párt szellemi és erkölcsi egységét sem megbontani, sem bomladozó­­nak mondani nem lehet. A párt szolidáris minden tekintetben. Szolidárisak egymás közt az alkotórészei. És szolidáris az összesség a vezérével és ennek politikájával. Elvi alapo­kon egyesült a párt s elvi alapokon tá­mogatja Széll Kálmánt és minisztertársait. A párt minden tagját áthatja a minisz­terelnök meggyőződéseinek tántoríthatatlan szilárdságába vetett hit és az a megnyug­tató tudat, hogy Széll Kálmán soha senki kedvéért és semmiféle nyomás alatt nem fog egy betűnyit sem feláldozni abból a pro­gramodból, amely a kérlelhetetlen szabadelvű­­séget kiengesztelte ismét a közjogi lelkiisme­rettel és a polgári szabadság tiszteletével. Ez a gondolat csendült meg a mai felszóla­lásokban, a legszerencsésebben és a legvilá­gosabban a Berzeviczy Albert nemes lendü­letű beszédében, melynek minden egyes mondata lelkes visszhangot keltett a párt­­gyűlésen, nak kellene lennie, németektől importált ruhákba bújtassa a színészeket. Hiszen sok minden nincs Magyarországon, való igaz. És hogy ami nincs, hozatni kell, az is igaz. Kicsinyesség az ilyesmin feljajdulni. De szabó csak van Magyarországon! Olyan szabó, aki rajz, minta, írás, utasítás szerint dolgozik, csak akad, amikor a két szubvencionált színház erre a célra tengerpénzen nagy műhelye­ket tart fenn. Ez a képtelen dolog ismét egy olyan rend­szerbe világít bele, amelynek véget kell vetni. Ezt a dolgot se megokolni, se menteni, se ma­gyarázni nem lehet. Hogy megtörtént, sajnálni való. Az ismétlődését meg kell tiltani. Nem tudom, röstelkedett-e az intendáns, hogy a szegény és fejletlen magyar ipar minden nyomorúsága meg­lássák a Nemzeti Színház díszes színpadán. Sohso bántsa. Hiszen egészen magunk közt va­gyunk ott mostanában. Vasárnap a Shakespeare című remekmű harmadik előadására nem volt kiváncsi ötven ember. És ha, akik ott voltunk, nem lettünk volna szerények és egyszerűek, megannyian Mikes Kelemeneknek érezzük vala magunkat, oly egyedül hallgattunk. Tisztelettel kérem Rakovszk­y István urat, az állami számvevőszék elnökét, ne rémüljön meg annyira az idei zárószámadás alkalmával a Nemzeti Színház deficitjétől, hogy elfelejtse törölni, rosszalni a vámot, amelyet a frankfurti kosztümök után a kincstár fizetett. Gróf Kegle­­vich István intendánst nem kérem semmire. Tu­dom, hogy neki minden frankfurti. Magyarul: most. A megtévesztés politikája fölött pálcát tört ma a szabadelvű párt. Vájjon megérti-e ezt a szózatot az, akinek címére szól a mai megnyilatkozás? Vájjon megáll-e a lejtőn, amelyre könnyelműen rálépett s amely a politikai bukásból a politikai megsemmisülés mélységébe vezet ? Vájjon lesz-e ereje meg­állni és lesz-e kedve visszafordulni? Ambí­cióit, amelyeket eddig a bosszúvágy tüzelt, vájjon megfékezi-e a jövőben a jóízlés, a józan ész és a hazafias lelkiismeret? * Az országgyűlési szabadelvű párt ma esti érte­kezletéről előre tu­dva volt, hogy alkalom lesz a párt bizalmának a miniszterelnök irányában való nyilvá­nítására. Erre az alkalomra tehát a párt tagjai a szo­kottnál jóval nagyobb számban jöttek el. A klub tá­gas helyiségei ritkán telnek meg ennyire, kivált politikai szélcsend idején, amilyen a mostani is, mi­dőn semmiféle izgalom nem ad különösebb vonzó erőt a klubéletnek. Egyes-egyedül a Széll Kálmán személye iránt való ragaszkodás okozta ma ezt a szokatlan csődületet, amely a bizalmi manifesztációnak rendkívül meleg szint és hangulatot adott. Pontban hét órakor nyitotta meg az értekezle­tet báró Podmaniczky Frigyes elnök. Mikor az el­nöki dobogón Széll Kálmán és minisztertársai is el­helyezkedtek, hosszas, harsogó éljenzés köszöntötte őket. A napirend előtt Dániel Gábor, a képviselőház alelnöke kért szót. Általános élénk figyelem és helyeslés közt utalt a párt egységére és erősségére, mely szerinte két okra vezethető vissza. Az egyik a párt elvi alapja, (Úgy van !) a másik a párt vezérének személye. (Hosz­­szas, zajos éljenzés.) Mindnyájan tudjuk — úgy­mond — akik hosszabb idő óta működünk a politikai pályán, hogy a párt jelenlegi vezére mindig az elsők között állott. Mikor a párt élére lépett, a párt bizal­mát teljes mértékben bírta, ennek a bizalomnak meg­­zilárdulására tehát nem volt szükség. Ez a biza­lom erős és rendületlen. Indítványozza, mondja ki a párt, hogy egységes és törhetet­en bizalommal van a miniszterelnök iránt. (Általános, hosszas eljen­­zés és helyeslés. Berzeviczy Albert hozzájárul a Dániel által mondottakhoz és szintén konstatálja a pártnak a miniszterelnök működése iránt való rendületlen bizalmát. A miniszterelnök e működése közben egyes oldalról támadásoknak van kitéve, de tud­valevőleg sokkal férfiasabb jellem, semhogy e tá­madások eltántoríthatnák. Visszautasítja azt a fel­tevést, mintha e pártban különböző csoportok vol­nának. Tizenkilenc év óta tagja ennek a pártnak, részt vett a működésében, ismeri a pártot és mond­­h­aja, hogy e pártban csoportok nincsenek. A volt nemzeti párt, amely belépett a szabadelvű pártba, a nagy elvi kérdésekben egyetlen egyszer állott szem­ben a szabadelvű párttal: az egyházpolitikai reformok kérdésében. Tartozik az igazságnak azzal, hogy kon­statálja, hogy e reformokat ellenezték olyanok is, akik azelőtt e párt tagjai voltak, s akik e reformok miatt léptek ki e pártból. Ezek később, részben még a múlt kormány alatt visszatértek a pártba, a­nélkül, hogy ebben a párt szabadelvű irányzatára nézve veszélyt látott volna valaki. A hatvanhetes ala­pon álló pártok egyesülése a politikai fejlődésnek elutasít­­hatatlan követelménye volt. Aki ezt megvalósította, ha semmi egyebet nem tett volna is, ezzel az egyetlen tényével a nemzet elismerését érdemelte ki. A szabadelvű és nem­zeti politika első és alapfeltétele az alkotmány épsége és a parlamentarizmus sértetlensége. Ez a kettő volt veszedelemben, hogy kinek a hibájából, annak a fejtege­tése nem tartozik ide, és aki bennünket ebből az állapotból kivezetett, az éppen a szabadelvűségnek és a nemzeti politi­kának tett szolgálatot. A szabadelvűséget Európaszerte veszedelem fenyegeti. Egyes aggasztó jelenségek merülnek fel itt is, ott is. A szabadelvű irányzatot ma érvényesíteni, a vívmányokat nemcsak tovább fejleszteni, hanem csak fenntartani is sokkal ne­hezebb ma, mint bármikor. De éppen ilyen vi­szonyok között mi a kötelessége a szabadelvű poli­tikusnak ? Nem az, hogy visszavonást szítson, hanem hogy a maga szabadelvű meggyőződését igyekezzék itt e pártban érvényesíteni és egész erejével támo­gatni a miniszterelnököt szabadelvű programmjának megvalósításában. (Zajos helyeslés.) A miniszterelnök meg lehet róla győződve, hogy ez a párt a legnagyobb bizalommal van irányában és bízni fog benne a jövő­ben is. (Hosszas taps és éljenzés.) Makfalvay Géza : Mikor a miniszterelnök szé­két elfoglalta, olyan programmot adott, mely köteles­ségévé tette a hatvanhetes közjogi alapon álló min­den politikusnak, hogy támogatására siessen e Pro­gramm megvalósításában. Ennek a kötelességnek a felismerése bírta rá a volt nemzeti pártot arra az el­határozásra, hogy csatlakozzék a szabadelvű párt­hoz, hogy részt vegyen az ország politikájának intézésében. Szükségesnek tartja, hogy az egész párt egységesen és rendületlenül kövesse Széll Kál­mánt azon az úton, mely programmjának meg­valósítására vezet. Az a meggyőződése, hogy így gondolkozik a párt minden tagja, mert érzi a felelőssé­get, amelyet elvállalt, mikor részt kért magának a kormányzati programm megvalósításából. Ilyen kö­rülmények közt nem is volna szükség a párt egy­ségének és bizalmának kinyilatkoztatására, ha nem je­lentkeztek volna a párton kívül olyan áramlatok, amelyek felekezeti jelszavak felszínre vetésével a párt megbontására irányulnak. Воду eklatáns módon meggyőzzük az ilyen áramlatok vezetőit, hogy a párt egy­ségesen és rendületlenül áll velük szemben, azért látjuk szükségesnek a mai bizalmi nyilatkozatot. Csatlakozik Dániel javaslatához. (Zajos helyeslés.) Kristóffy József nem látja ugyan szükséges­nek, hogy a miniszterelnököt védelmezze az ellene irányzott támadások ellen, mert ezek a támadások amúgy is visszapattannak a miniszterelnök melléről; mégis felszólal azért, hogy mikor a párt új munkára indul és új erőt gyűjt a munkára, kifejezést adjon annak a ragaszkodásnak és bizalomnak, amelylyel az egész párt támogatja a miniszterelnököt. Ezt a szilárd bizalmat és ragaszkodást ajánlják fel a párt tagjai a miniszterelnöknek az új munka kezde­tén , ebből merítsen új erőt arra, hogy a meg­kezdett útán haladjon tovább kitűzött nagy céljai felé. Elfogadja Dániel Gábor javaslatát. (Hosszas, élénk helyeslés.) Széll Kálmán miniszterelnök: (Halljuk ! Halljuk !) Fogadják azok az igen tisztelt bará­taim, akik rólam ilyen kegyesen és ilyen me­legen megemlékeztek és fogadja a tisztelt pártértekezlet e megemlékezések rokonszenves visszhangjáért őszinte és forró köszön­etemet. Én e nyilatkozatokat nem kerestem. Mindenki tudja, hogy barátaimat arra kértem, ne tegyék, de miután barátaim és az értekezlet más véleményen voltak, mély köszönettel fogadom el a bizalom­nak ezt a megnyilatkozását. Midőn tizennégy hónappal ezelőtt ide álltam és kértem a párt támogatását, nehéz állásomban jól ismertem en­nek a feladatnak nemcsak nagyságát, de igen nagy nehézségeit is. Hiszen most már harminc­négy éves politikai pályámon (Éljenzés) gyakran és nehéz időkben volt alkalmam meggyőződni arról, hogy Magyarországon milyen nehéz politi­kát csinálni. Ha mégis bátorságot éreztem ma­gamban e feladat elvállalására, ezt a bátorságot két érzésből merítettem. Az egyik az, hogy át voltam hatva politikám helyességétől (Helyeslés) és feltétlenül bíztam azoknak az elveknek, melyeket hirdetek,a hatvanhetes és a liberális elveknek igaz­ságában és megdönthetetlen erejében. Bízom benne most is. Ezeket az elveket és igazságokat hirdet­tem mindig úgy a közjogi kérdésben, mint a liberalizmus kérdésében határozottan, nyíltan, világosan fejtegettem ezeket az elveket és oda­­írtam arra a zászlóra, amelyet kezemben tar­tok. A másik érzés, amelyből bátorságomat merítettem, az volt, hogy élt bennem az a meggyőződés, nem is meggyőződés, hanem tu­dat, hogy ezektől az elvektől, a hatvanhetes politika és a liberalizmus elveitől eltérni sokett sem fogok. (Hosszantartó taps és éljenzés.) Tizen­négy hónap­ja állok itt és nyugodt öntudattal mond­hatom, hogy e tizennégy hónapnak minden órájáés minden gondolata ezeknek az elveknek és ennek a politikának volt szentelve. (Éljenzés.) Fényes eredményekről nem számolhatok be, hanem csak olyan eredményekről, amilyeneket az adott körül­mények közt elérni lehetett. Ha eredményeket elérni sikerült, ennek oka azokban az elvekben­, van és abban a támogatásban, amelyben engem­ ez a párt részesített. (Hosszas éljenzés.) Azt a bizalmat, amelylyel tizennégy hónap előtt a párt megajándékozott s amelyet ma megújított, előleg-­­nek tekintem, amelylyel adósa vagyok a pártnak,­ amely adósságot letörleszteni legjobb erőnk­mel és munkabírásommal igyekezni fogok." Összeforrva érzem magamat elveimmel és ezzel, a párttal. Kérem továbbra is a párt bizal­l­mát. Ez a bizalom lesz mindig az én jutalmam.­ Ennek a bizalomnak meleg nyilvánulásáért tisz­­­telt barátaimnak és a pártnak szívből köszönetet mondok. (Hosszantartó, zajos taps és éljenzés.)­­ A miniszterelnök beszéde után percekig zúgott­ a taps és éljenzés, mely megújult akkor, mikor báró Podmaniczky Frigyes, a párt ősz elnöke meg­hatottságtól remegő hangon ismételte a párt bizalmát és sikert kívánt a kormányelnök további működésé­hez. Szavait ezzel fejezte be: — Éljen Széll Kálmán ! És a hatalmas terem falai remegtek e felkiáltás visszhangjától. Az értekezlet ezután a folyó ügyekre tért át.. Kijelölte az értekezlet a Ház elnökeivé : Tallián Bélát­ és Dániel Gábort. A Ház jegyzőjének: Dedovics Gyulű.

Next