Budapesti Napló, 1900. november (5. évfolyam, 300-329. szám)
1900-11-30 / 329. szám
2 Budapest, péntek BUDAPESTI NAPLÓ 1900. november 30. 339. szám. szekta leledzik: ellentét a következetességgel, a lelkiismerettel és önmagával. Ez a mi tanulságunk abból a kemény leckéből, amelyet dr. Lieber adott Molnár Jánoséknak. Náluk úgyis kárbavész minden tanulság. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, november 29. A függetlenségi párt két előkelő szónoka: Kossuth Ferenc és Komjáthy Béla szállt ma síkra a költségvetés ellen. Mind akettőnek az volt, legfőbb argumentuma, hogy nincs bizalma a kormány iránt. Hát, úgy látszik, hiába tudja mindenki és hiába van úgy mindenütt a világon, hogy a bizalom kérdése csak az appropriációnál van helyén: a mi parlamentünk ellenzéke makacsul megmarad régi szokásánál s még olyan előkelő politikusok se tesznek le róla, mint Kossuth és Komjáthy. S azt sem lehet rájuk fogni, hogy a bizalmatlanságot erősebben okolták volna meg. Mert ha Kossuth Ferenc a hatvanhetes alap csődjét, Komjáthy pedig a nemzetiségi politika gyengeségét emlegette fel újra, ezeket az állításokat nem tette súlyosabbakká az ismétlés. Az állítások így csak ismerősebben hangzanak, de nem meggyőzőbben. A szabadelvűpártból is ketten szólaltak fel ma: Arányi Miksa és Mandel Pál. Arányi Miksa alapos reflexiókat fűzött a költségvetéshez. Pénzügyi fejtegetései tanulságosak és érdekesek voltak. A költségvetés egyensúlyának feltételeit gazdag statisztikai anyaggal illusztrálta és tetszetős okfejtéssel kardoskodott a hadügyi kiadások leszállítása mellett. Beszédét az ellenzék nyugodtan hallgatta meg, a szabadelvű párt pedig meleg tetszéssel fogadta.. Mandel Pál beszédében erősen harcias szellem lüktetett s a Molnár apát tegnapi beszédének kapcsán az egész néppárti politikának mélyére ment. Kereste a forrását s megtalálta a középkorban. Kereste a barátait s megtalálta a haza ellenségeinek táborában. Kereste a hatását s megtalálta a nép elbolondításában. Csak természetes tehát, hogy Mandel Pál pálcát is tört a néppárt fölött. Aminthogy az is természetes, hogy a néppárt éktelen haraggal szólt minduntalan bele a kemény kritikába , lármával próbálta megzavarni a szónokot. De Mandel Pált nem tudta megzavarni. Pedig ugyan lármázva szóltak át hozzá: — Hogy mer minket rágalmazni? Mi kötöttünk volna szövetséget a haza ellenségeivel? — Hát nem közjegyző előtt kötötték a szövetséget, felelte nyugodtan a szónok, de megkötötték. Szellemi szövetségben vannak. Mert ahogy mit kell megfesteni, hogy mit lehet csakis festéssel kifejezni. Mert hiszen régen kitörölték volna okos emberek a művészetet a kultúra történetéből, ha ennek a művészetnek az volna a célja, hogy gazdag parvenük vagy számottevő államférfiak arca örökíttessék meg, vagy hogy ha képét kapjuk egy meteorológiai jelenségnek. Aki ezt a gondolatot nem csak elgondolja, hanem a maga teljességében meg is érzi: az fanyaron fog elfordulni a spektákulumfestéstől és a pingált novellától. Van az első teremben néhány kép, amelyeket ebbe az imént megállapított kategóriába sorozunk. Tudjuk, hogy vannak esetleg hibáik, fogyatékosságaik is. De az őszinte munka fogyatékossága mindig kedvesebb nekünk a bürokratikus korrektségnél. Szinyei-Merse Pál, Ujváry Ignác, Ferenczy Károly azért becsesek nekünk, mert érezzük a képeiken az artisztikumot. Minő állomásokat hagyott maga mögött ez a három ember! Ujváry Ignác egy históriai iskola keserves nyűgét volt kénytelen lerázni magáról s lehetőleg gyorsan feledni mindazt, amire kora ifjúságában tanították. Ferenczy Károly nyakig bemn úszott a szintelenségben. Szinyei-Merse Pált pláne alaposan lehordta s elhallgattatta mint valami tehetségtelen kontárt, ifjúsága leszebb idején annak az intézetünknek mostani igazgatója, amelyben az állam a fiatal művésztehetségeket nevelteti és taníttatja. Mindegyikük rég túl van ezeken a keserves epizódokon. Nekünk azonban fel kell idéznünk az emlékezetünkbe ezeket az anekdotákat, hogy az emberek ne feledkezzenek meg az ilyesmiről sem. Ilyen körülmények tudniillik néha, sőt gyakran nyakát szegik a legmakacsabb tehetségnek is. Ezek itt kitartottak s köszönjük ezt inkább a jó sorsnak, mint kortársaik intelligenciájának. -panszlávok önöket keresik, Strossmayer önöket keresi, Lueger önöket keresi. A néppárt izgatottan, lármázva ugrott fel. — Utasítsa rendre az elnök! S ez igy ment végig. De Mandel Pál azért elmondta a maga kemény igazságait. S ha ma örült Molnár János, hogy a hivatalos lap mellékletül hozta az ő tegnapi beszédét, most talán kevésbbé örül, hogy ugyanaz a melléklet meghozza az ő beszédének kritikáját is. Egyébként a vitát holnap folytatják. A képviselőház ülése november 29-én. — Kezdete délelőtt 10 órakor. — Elnök: Peresei Dezső. A kormány részéről jelen vannak: Seéli Kálmán miniszterelnök, Lukács László, Plósz Sándor, gróf Széchenyi Gyula. Elnök bemutatja Gajári Ödön belényesi megbizólevelét. Napirenden van az 1901-ik évi költségvetés tárgyalása. Kossuth Ferenc: A költségvetés általános tárgyalását bizalmi kérdésnek szokta tekinteni a képviselőház. A függetlenségi és 48-as párt egy 67-es alapon álló kormány iránt sem viseltetett bizalommal s nem viseltetik a jelen kormánynyal szemben sem, bár bízik benne, hogy be fogja váltani a választások tisztasága iránt tett ígéretét. A 67-es alapot csak mesterségesen tartják fenn. Lehetetlennek bizonyult a kvóta alkotmányos után leendő megállapítása, a vám- és kereskedelmi szerződések megkötése és nagy kérdés, hogy lehetséges lesz-e a delegáció összehívása, mert az osztrák Reichsrath már három év óta munkaképtelen, a közös kereskedelmi ügyekkel és vámterülettel Ausztria annyira visszaélt, hogy lehetetlenné tette a magyar ipar kifejlődését, sőt még a külföld előtt is mesterségesen elzártak bennünket, hogy teljesen Ausztria szekeréhez láncoljanak. Azt a biztosítékot, mely bennünket a 67 . XII. szerint egy önálló magyar hadsereg felállítására képesít, már nem akarják ismerni. Semmi tekintetben sem intézkedhetik a magyar országgyűlés anélkül, hogy Ausztria ellenvetését velünk szemben nem érvényesítené. Mindezekkel szemben egyedüli vigaszunk csak az lehet, hogy Ausztria alkotmányának összeomlásával, Magyarország ismét visszaszerzi önálló alkotmányát, függetlenségét a perszonális unió alapján. A költségvetést nem tartja reálisnak, mert a bevételek az utolsó 10 év alatt 318 millió koronával szaporodtak, mely összeget az ország adózó képessége meg nem bízhatja. Mutatkozik ez a községi adók és pótadók emelkedésén. Ezért nem is fogadja el azt, hanem a következő határozati javaslatot nyújtja be. Tekintve, hogy a kormány a már évek óta kezelhetetlennek bizonyult 67-iki közös ügyes törvényeket fenn akarja tartani, bár e törvények kivetkőztették az országot mindazon lényeges jogokból, melyek egy országnak állami jelleget adnak és amelyeknek viszszaszerzéséért a függetlenségi és 48-as párt 33 év óta küzd; tekintve, hogy a kormány nem használja fel a folyton kipárkozó kedvező alkalmat arra, hogy az A három nevet ide irtuk s örülünk, hogy legközelebb érzésünk szerint és bőven fogunk róluk szólhatni. A névsort megbővithetjük még ugyanebben a teremben: Zemplényi Tivadar és Grünwald Béla művei jogot formálhatnak hozzá. Megerősbödött és megfinomodott mind a kettő. Zemplényit eddig is makacsan reális ereje jellemezte; a bucsusok képe és a virrasztóké azonfelül mutatják, hogy emberértővé lett, érzi a kétségbeesés és nyomorúság fanatizmusának füzét. Grünwald pedig szélesebb, szókimondóbb lett. Ezt az örvendetes fejlődést több festőnél és szobrásznál látjuk. Érdekes például nyomon követni, hogy egy oly talentum, mint a Ziegler Károlyé, amely a legobjektívebb naturalizmuson kezdte nálunk, mint alakul át finoman stilizáló művészszé a női arcképén. Vagy mint fejlődik a tónus- és valőrérzék Rétiben a „Bohémek“ ideje óta. Borúth összefoglalóbb, erősebb lett férfi arcképén, mint valaha, sőt vannak itt új nevek is, amelyek nagyon sokat ígérnek, két hölgy: Huszár Ilona bárónő egy sublime átérzett női arcképtanulmánynyal, és egy szobrászlány, Kalmár Elza, akinek Rabszolganője és Kainz-arcképe a legfinomabb primőr. Hál’ isten, hogy ilyen széles vonalon nyomul előre a tehetségek gárdája. A szobrászok éppen nem állanak a festők mögött. Itt futólag elmondhatjuk, hogy Stróbl sohasem volt még olyan elegáns, mint most az ő lánytanulmányával, Margó a finom érzések skáláját adja egy nagy márványdomborművén s Kallós és Teles magyar zamatnak és hajszálfinomak, Ligeti pedig eljut itt ott az egyszerű eszközökkel való karakterizálás művészetéig. A közönség talál itt azonfelül egy pár munkát, amelyek egyéb szempontokból érdekesek. Ilyen például László Fülöp pápa képe és Munkácsy Mihály két műve, amelyek még nem kőországot nemcsak a politikai téren, hanem a vám- és kereskedelmi ügyek terén is függetlenné tegye és így a termelés egyoldalúságát megszüntetve és a közgazdasági tevékenység minden terét biztosítva, visszaszerezze a közjólétet, s az önálló vámterülettel megvédje a magyar termelés érdekeit; tekintve, hogy a kimutatott pénzügyi eredmény az adók oly mérvű felcsigázásával éretik el, amelylyel az ország polgárainak gazdasági ereje nemcsak kimeríttetik, de a közvagyon alapja, az adófizetők vagyona támadtatik meg; tekintve, hogy minden évben a költségvetés előre kipuhatolhatatlan összegre rugó, de mindenesetre több millió koronára menő meglepetés- szerű többleteket tartalmaz, vagyis elrejtett rezervákat és ugyanezen alapon van összeállítva a jelen költségvetés is, amivel lehetetlenné tétetvén az ellenőrzés gyakorlása, megsértetik a legbecsesebb alkotmányos jog, a budgetjog és az így meglepetésszerűleg összegyűjtött nagy többletek dacára sem mérsékeltetnek a legterhesebb adónemek, mondja ki a Ház, hogy a beterjesztett költségvetési előirányzatot általánosságban sem fogadja el. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsőbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Arányi Miksa: A kiadások emelkedése Európában általános tünet és különböző okokra vezethető vissza, amelyek közt a leggyakoribb a hadügyi kiadások folytonos emelkedése, továbbá a pénz csereértéke csökkenésének szimptómája, ami onnan tűnik ki legjobban, ha példának okáért egy 1850-ben kiadott 10 millió koronányi összeget összehasonlítunk egy 1900-ban kiadott 10 millió koronányi összeggel, akkor látni fogjuk, hogy két egymástól teljesen elütő értéket hasonlóítunk össze. De visszavezethető a kiadások emelkedése a nagyközönségnek az állam iránt táplált igen nagy igényeire, az általános jólét iránti kívánságra és a társadalmi szolidaritás eszméjének nagyobb fokú fejlődésére. A kiadások emelkedése nemcsak nálunk, hanem a külföldi országokban is a múltban szintén igen nagy aggodalomra adott okot. És így természetes dolog, hogy nekünk is teljes erővel oda kell hatnunk, hogy államháztartásunkban a lehető legnagyobb takarékossággal járjunk el. A gazdasági válságok, amelyek súlya alatt nemcsak mi, hanem nálunk sokkal fejlettebb gazdasági élettel bíró nemzetek hasonlóan szenvednek, nem szoktak hosszú tartamúak lenni, mert azok megszűntével rendesen jobb és szerencsésebb viszonyoknak engednek helyet. Az országot a lehető legnagyobb takarékosságra, tevékenységre és óvatosságra kell serkenteni (Helyeslés a jobboldalon), hogy nem szabad megelégedni annak kimutatásával, hogy az ország kulturális intézményei mennyire fejlődtek, hogy az ország politikai reputáció tekintetében a külföld szeme előtt mennyit nyert, de törekedni kell minél gyorsabban ésjobban fejlődnünk gazdasági és anyagi téren is, mert semmi kétség az iránt, hogy a szomszéd államokkal, amelyek ipar, kereskedelem és mezőgazdasági cikkek tekintetében a közeljövőben versenytársaink lesznek, a harcot föl kell vennünk és nincs tagadás benne, hogy ezektől sok tekintetben, különösen az ipar tekintetében, visszamaradtunk. Érezzük mindnyájan, hogy az országnak az adóreformra szüksége van és hogy különösen az egyenes adók reformjára az országnak égető szüksége van,, mert ennek sikeres keresztülvitelétől függ sok tekintetben jelenleg súlyosan érzett gazdasági válságunk javulása és adórendszerünk igazságosabbá való tétele. Az ország a jelen körülmények közt nem szenved rültek a nyilvánosság elé. Mind a részletekre azonban nem térhetünk ki ma bővebben. Nincs is jogunk hozzá, hogy hatszáz műből egy lélegzetre írjunk. Csak jellemezni akartuk azt, hogy milyen ez a tárlat s mik az első séta fő érdekességei. Valóságos stádium-számba menne azoknak a képeknek a csoportosítása, amelyekről százhúsz sorban írni lehet. Nem szabad felednünk, hogy mikor itt kiemeltük a tiszta művészi szenzációinkat, mellőztünk néhány nagyon terjedelmes gyűjteményt. Hisz Háry, Katona, Knopp, Kaeziány, Szenes, Mihalik, Mannheimer, Pállya, Kann, Szlányi, Benes, Horthy, Glatz, Remstock, Csók, Kúnty, az illusztrátorok, grafikusok és építészek mind egy-egy bő kollekcióval mutatkoznak itt be, olyik száznál is több darabbal. Biztosan igazságtalanokká lennénk, ha néhány száz művész-egyéniséget egy szuszra akarnánk jellemezni. Ezt az élvezetes feladatot máskorra hagyjuk, hosszabb séták után. Mi így is temérdek élvezetet köszönünk ennek a kiállításnak, amelynek külső képe, a termek ízléses dísze felülmúl minden külföldi tárlatot, amelyet láttunk. Aki ezekbe a termekbe lép, hazavisz a maga otthonába valamelyes értékes hangulatot, ama művészfajtának adományait, amely értéket ad e tárlatnak tiszta érzés munkájával. Friss levegő van itt. Az emberek kezdenek szabadokká lenni. Az akadémikus cenzúra ideje lejárt. Hozzák innen is, onnan is nagy Magyarországból, a mi földünkről, a mi egünk felhői alól azt, amit becsesnek éreznek. Megyünk előre, bizodalommal nézünk az új zászló lobogására. Van már művészetünk. Támadtak emberek, akik reprezentálják fajunkat a magas és tiszta kulturrégiókban is. Mennek előre művészeink. Ma még sans-culotteok, de van éles szuronyuk. Nem kell őket félteni.