Budapesti Napló, 1902. május (7. évfolyam, 119-147. szám)
1902-05-01 / 119. szám
Budapest, csütörtök BUDAPESTI NAPLÓ 3902. május 1. uo, saáaug A május elseji ünnep tavasza a munkáskérdések és a társadalmi kérdések nagy komplexumának. Az első bimbó, amely kisarjadzott. A mi elménk nem is sejti, hogy a társadalmi kérdések minő hatalmas arányokat öltenek majd a jövőben, minő új szint adnak mivelődésünknek, boldogságunknak, fejlődésünknek. Mi csak egy kiindulási pontnál tartunk még, amelyet ez az ünnep szimbolizál. Rég elrothadtak már csontjaink, amikorra e nagy társadalmi problémáknak csak kis része is meg lesz fejtve. Az indulási stáción állunk, öreg utasok, s nézünk a végtelenbe elnyúló sínpárra, amelyen majd elrobog velünk az új, hatalmas, ifjú erejű gőzgép. Hova jutunk ezen az ismeretlen vidékek felé vezető sínpáron? Nem tudjuk. Csak látjuk, hogy a gyors gép egyre közelebb visz valamely nagy világosság felé. Mi nem érünk el odáig. Szép csöndesen elszenderedünk, mint Álmos vezér, mielőtt az új világot megpillantanék. De érezzük, hogy útban voltunk feléje. . . . Ez a május elseje, vagyis inkább, amit ez az ünnepnap szimbolizál, egy ilyen stációt jelent. Most tovább robogunk, millió emberek boldogsága felé. A honvédelmi vita. Budapest, április 30. portálhassunk? De Athénbe baglyot, Dunába vizet és Magyarországba copfot szállítani !... Nem haragudtak meg érte. Inkább azt kiáltották vissza: Nevettek, tapsoltak is annak a friss képviselőnek, aki a Rákosi Viktor gyűjtőnév alatt több jókedvű egyéniség ötleteivel tudja mulattatni a publikumot. Hogy aztán a jókedvű és ártatlan csipkedésekből személyes kérdésben való felszólalások is kerekedtek, az nem rontotta el a derűsre fordult hangulatot. Csak azt kell konstatálnunk, hogy most báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter emelkedett szólásra s a tisztelt közönség már tisztában van vele, hogy a derűs hangulat nem lohadt le, sőt emelkedett. Van abban valami végtelenül kedves és megnyerő, ahogy ez a sokat ostromolt és mindig népszerű miniszter polemizálni szokott. Aki polémiáit csak elolvassa, semmit sem tud. Annyi, mintha behunyt szemmel hallgatna végig egy ballettet. Azt látni is kell. S a parlament krónikása csak akkor adhatna valamelyes fogalmat báró Fejérváry Géza szónoki sikereinek titkairól, ha a beszélő miniszter hanghordozását, gesztusait, a cvikker fölött való elpillantásait is apróra reprodukálhatná. Hát ez egy kicsit nehéz volna. Pedig az ő sikereit csak így lehet megérteni. Muszáj őt szeretni, mikor igazán elkapkodja a közbeszólásokat — és ezek sohsem olyan gyakoriak, mint az ő beszédei alatt — aztán a lényegtelenebb közbeszólásokat egy kézmozdulattal, az érthetetleneket egy ajkbiggyesztéssel, a valamirevalókat egy pillantással s az igaziakat egy katonás, mindig találó, bár sokszor merész mondással hárítja el. A beszédolvasó persze meg se érti, hogy mért áll a miniszter egy-egy szürke mondata után zárójelek közt „zajos derültség.“ Ott egy bájos gesztus vagy egy utánozhatatlan pillantás hatása van feljegyezve. S a t. Ház ma is szakadatlan figyelemmel, állandó jókedvvel hallgatta a miniszter polemikus beszédét. Egyszer egy közbeszólásra azt mondta, hogy „az újság írta? — no arra ugyan nem sokat adok. Száz esetben kilencvenszer nem igaz, amit az újságok írnak !“ S ennek a mondásnak mindenki kacagott, a zsurnaliszta képviselők legjobban. Mert úgy volt az mondva, hogy nem lehetett rá megharagudni. Még sokkal jobban kitűnt a miniszternek ez a csudás képessége, hogy merész túlzásokkal se haragít magára senkit, mikor a szélsőbal folyton piszkálta az önálló magyar hadsereggel. Foghegyről vetette oda: — Kérem, ha önök lesznek kormányon, majd megcsinálhatják. — Nem lehet. Akkor is Fejérváry lesz a miniszter. — Igazuk lehet, mert az örökéletű — jegyezte meg Fejérváry s már polemizált tovább, merészen, könnyen, vidáman. Nem haragudott rá senki, inkább meghódolt varázsának mindenki. Miután pedig ma már senki se beszólt utána, méltán mondhattuk, hogy a tegnapi viharos hangulat ma derűsre fordult . . . Az ülés elején megválasztotta a t. Ház a delegáció tagjait. A szavazás egy órát hasított ki az ülés idejéből. Aztán folytatódott a honvédelmi vita s általános jellemzésül bocsássuk előre, hogy tegnapról mára derűsebbre fordult a vita hangulata. Tegnap csupa lárma, ma csupa derültség. Ezt a hangulatváltozást persze nem gróf Wilczek Frigyes és nem Nessi Pál okozta. Ők egyáltalán egyáltalán nem csináltak hangulatot, csak éppen beszéltek, ahogy ezt az akció vezetői tőlük megkívánták. Aderűsebb hangulat akkor kezdődött, mikor Rákosi Viktor szólalt fel s megpróbálkozott a vidám kritika új parlamenti műfajával. Hadseregről és katonai kérdésekről vajmi keveset beszélt, de annál több anekdotát, szójátékot és ötletet hordott össze. Az effajta elemózsiát pedig szeretettel szedi magába a t. Ház, még pedig pártkülönbség nélkül. Volt is kacagás, de sok. Legjobbat kacagtak a következő ötletnek: — Mire való nekünk a hajóhad? Talán azért a négyszögméternyi khinai területért, mely legföljebb arra jó, hogy Khinából a copfokat imszedte ezt fel; a birkabőrök tele vannak ezzel a féreggel. Ez belefúrta magát a bőrébe, s folyton szívja a nedvet, amitől a bendője feldagadt s gubónagyságra nőtt. Ezt pedig kihúzni nem szabad, mert akkor a feje beleszakad a sebbe, s akkor igazán kínos tályogot fog előidézni, hanem majd elpusztítjuk innen néhány perc alatt. Azzal az oldalzsebéből egy spirituszos üvegeset vett elő, abba gyapotot mártott s azt rátapasztotta a felduzzadt rovarra. A spiritusz megöl minden hatlábú állatot. Aztán elővette az óráját s nézte rajta a perceket. Talán nem is mindig az óráját nézte. Öt perc múlva levette a spirituszos gyapotot a térdről. A gyilkos szörnyeteg ott hevert élettelenül, kihúzta a fejét a sebből, nem maradt ott egyéb egy kis piros vonalnál, körülvéve rózsaszínű daganattól. -Ugye megszűnt a fájdalom? — kérdező Natáliától. — Mintha lefújták volna. — Most még csak egy vizes köteléket csavarunk a térd körül, hogy a daganat elmúljon. Ez is az ő operatőri feladata volt. Az orvos neutrális ember. De vagyon Negrotin orvos-e? Aztán lebocsáthatták a függönyt. Bizonyára holtáig nem fogja elfelejteni azt a rózsaszínű, gömbölyű térdet. (Et quae latent, meliora putat. *) Mikor eltávozott, átvéve Natália hálás kéz*) Ovidius mondja Daphne Metamorphosisában, szorítását, Lyubissza asszonyság az ajtóig kisérte; ott futólag ezt súgta neki: — Ön nemcsak bonorum director, hanem bonarum director is. Tihamér szaladt a vadásztrófeummal a tiszttartóhoz és Rubiánkához eldicsekedni. Nem kell már kétezer forint Hebrának! Lyubissza pedig odahajolt Natáliához, diadalmas mosolygással s súgott neki valamit, ami folytatása volt egy előrebocsátott témának: „ez az igazi. Most már komplét a társaság.“ (Folytatása következik.) Alkony. Az éltes nap hogy alkonyatra égett Ragyogva fenn a bűvös ormokon, Felé hiába hajlott csókja végett, Hiába vágyott sápadt homlokom. Csak hűvösen, a bús avarba törve, Simul hozzám a színtelen sugár, Mikor a síró ködtől meggyötörve A rezgő lomb közt haldokolva jár. S mig más az alkony illatától éled, Szivében csak gyönyörre forr a vér; Nekem e szürke alkonyat nem élet, Keblemben bágyadt árnya el se fér. És térdeimbe megremegve járok A csillaghintő éjszakák felé. Mert már a szürkeségtől mit se várok. — Erőt s vigaszt hoz még talán az éj.' V-* t.: i: .......................................■ A képviselőház ülése április 30-án. — Kezdete délelőtt 10 órakor. — Elnök: gróf Apponyi Albert. A kormány részéről jelen vannak: Széll Kálmán, miniszterelnök, báró Fejérváry Géza, Burányi Ignác. A Ház megválasztja az idei delegáció és a kvótabizottság tagjait. A honvédelmi tárca, Gróf Wilpek Frigyes a honvédelemmel fennállói kötelezettséggel szemben áll az a kötelezettség, mely a nép teherviselésére vonatkozik. A néppárt hadügyi követeléseinek elsejéül a szolgálati időnek le szállítását állította fel s ehhez most is ragaszkodik. Ennek keresztülvitele a törvényhozástól függ. Továbbá, a 12 évből három évet a honvédség kebelében kellene eltöltenie a védkötelezettnek. A honvédség harcképessége mivel sem áll hátrább a közös hadsereg- nél, amint az számos esetben kitudódott. Szól még pótlóvásárról, amelyet direkt a lótenyésztőtől kellene eszközölni. A valtásosságot sürgeti a honvédségnél, továbbá az új katonai bűnvádi perrendtartást. Költségvetést nem fogadja el. (Helyeslés a néppárton.). Nessi Pál figyelmezteti a honvédelmi minisztert, hogy azt ígérte, hogy a katonai bűnvádi perrendtar- tásról szóló törvényjavaslatot április vége előtt be fogja terjeszteni. Ma április utolsó napja van s ugy látszik, nem fogja betartani ígéretét. Ezután a királyi kézirat kérdését feszegeti s azt a konklúziót vonja le belőle, hogy miniszter és katonai állás inkompatibilis. Kifogásolja, hogy a honvédségi évkönyvekben a legfelsőbb hadúr kifejezés szerepel. Ilyen a magyar közjogban nincs. Szóvá teszi a magyar testőrségnél előforduő visszeéléseket, hogy a törvények ellenére élelmiszereket nem Magyarországból szerzik be s könyveiket sem magyarul vezetik. Szégyen az, hogy a legjobb germanizáló eszköz Magyarországon a hadsereg. A nemzetiségi kérdés megoldása is csak a hadseregen múlik. A honvédeket Hentzihez viszik ünnepelni. Visontai Soma: Mikor a magyar minisztert temetik, egy katona sem jelenik meg. (Zaj.) molnár Jenő: Horánszky temetésén senki semi volt ott ! Báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Ott volt Lobkovitz ! (Zaj a szélsőbalon.) Visontai Soma: Az mint főrendiházi tag volt jelen. (Zaj.) Nessl Pál ezután a honvédtisztképzőről beszél, ahol németül tanítanak. (Helyeslés a szélsőbalon.) Rákosi Viktor örömét fejezi ki, hogy a honvé delmi miniszter felgyógyult betegségéből, amely alatt azt is örömmel olvasta, hogy báró Fejérváry Beteg haraszt suttogva elzokogja A bút, mit mély bölcsőjében szedett: Az életnek hogy ő is árva foglya, S a földre ő csak úgy eltévedett Hányán vagyunk ó, hervadt testű lelkek, Kik jogtalan e földre tévedénk! Már bölcsőnk alkony-árnyaival telt meg, És szüntelen az éjjel int felénk. Bródy Miksa. _________________________________________| Svarc ur. . — A Budapesti Napló eredeti tárcája, S* írta: Thury Zoltán. Hire járt, hogy csütörtökön, már mint a múlt hónap valamelyik csütörtökjén érkeznek haza a kiszolgált katonák. De nem jöttek. Azért nem volt valami nagy a türelmetlenség a faluban. Majd megjönnek. Ha három esztendeig tudtak békességgel várni rájuk, hát egy-két nap még nem sokat határoz. A lányok, azok a bizonyos lányok," akik hazavárták a szeretőiket a katonasorból, nyugodt szuszogással aludták át az éjszakákat. A munkában eltöltött nap nem tűri meg az éjszaskai epekedést s ha egy-egy vénasszony felsóhajjtott álmában, hogy: Uram Jézus ! —hát az csak úgy volt, hogy a szegény embernek nem kell semmi különös alkalom a fohászkodáshoz. Csak egy órányira a város, innen a szomszéd erdőből vitetett vagy harminc szekér gályát a diadalkapuhoz, ami alatt a polgármester üdvözli majd az ezredest és bizalmas körlevél ment a fő utcák asszonyaihoz, hogy virágot szórjanak le majd az ezredre. Nagy a parádé. A városiak értenek hozzá... A mi népünk azonban békesi