Budapesti Napló, 1902. május (7. évfolyam, 119-147. szám)

1902-05-01 / 119. szám

Budapest, csütörtök BUDAPESTI NAPLÓ 3902. május 1. u­o, saáau­g­ A május elseji ünnep tavasza a munkás­kérdések és a társadalmi kérdések nagy kom­plexumának. Az első bimbó, amely kisarjad­­zott. A mi elménk nem is sejti, hogy a tár­sadalmi kérdések minő hatalmas arányokat öltenek majd a jövőben, minő új szint adnak mivelődésünknek, boldogságunknak, fejlődé­sünknek. Mi csak egy kiindulási pontnál tar­tunk még, amelyet ez az ünnep szimbolizál. Rég elrothadtak már csontjaink, amikorra e nagy társadalmi problémáknak csak kis része is meg lesz fejtve. Az indulási stáción állunk, öreg utasok, s nézünk a végtelenbe elnyúló sínpárra, amelyen majd elrobog velünk az új, hatalmas, ifjú erejű gőzgép. Hova jutunk ezen az ismeretlen vidékek felé vezető sínpáron? Nem tudjuk. Csak látjuk, hogy a gyors gép egyre közelebb visz valamely nagy világosság felé. Mi nem érünk el odáig. Szép csöndesen elszenderedünk, mint Álmos vezér, mielőtt az új világot megpillantanék. De érezzük, hogy útban voltunk feléje. . . . Ez a május elseje, vagyis inkább, amit ez az ünnepnap szimbolizál, egy ilyen stációt jelent. Most tovább robogunk, millió emberek boldogsága felé. A honvédelmi vita. Budapest, április 30. portálhassunk? De Athénbe baglyot, Dunába vi­zet és Magyarországba copfot szállítani !... Nem haragudtak meg érte. Inkább azt kiál­tották vissza: Nevettek, tapsoltak is annak a friss kép­viselőnek, aki a Rákosi Viktor gyűjtőnév alatt több jókedvű egyéniség ötleteivel tudja mulattatni a publikumot. Hogy aztán a jókedvű és ártatlan csipkedésekből személyes kérdésben való felszóla­lások is kerekedtek, az nem rontotta el a derűsre fordult hangulatot. Csak azt kell konstatálnunk, hogy most báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter emel­kedett szólásra s a tisztelt közönség már tisztá­ban van vele, hogy a derűs hangulat nem lohadt le, sőt emelkedett. Van abban valami végtelenül kedves és megnyerő, ahogy ez a sokat ostromolt és mindig népszerű miniszter polemizálni szokott. Aki polémiáit csak elolvassa, semmit sem tud. Annyi, mintha behunyt szemmel hallgatna végig egy­­ ballettet. Azt látni is kell. S a parlament krónikása csak akkor adhatna valamelyes fogal­mat báró Fejérváry Géza szónoki sikereinek tit­kairól, ha a beszélő miniszter hanghordozását, gesztusait, a cvikker fölött való elpillantásait is ap­róra reprodukálhatná. Hát ez egy kicsit nehéz volna. Pedig az ő sikereit csak így lehet megérteni. Muszáj őt szeretni, mikor igazán elkapkodja a közbeszólásokat — és ezek sohsem olyan gyako­riak, mint az ő beszédei alatt — aztán a lényeg­telenebb közbeszólásokat egy kézmozdulattal, az érthetetleneket egy ajkbiggyesztéssel, a valamire­valókat egy pillantással s az igaziakat egy kato­nás, mindig találó, bár sokszor merész mondással hárítja el. A beszédolvasó persze meg se érti, hogy mért áll a miniszter egy-egy szürke mondata után zárójelek közt „zajos derült­ség.“ Ott egy bájos gesztus vagy egy utá­nozhatatlan pillantás hatása van feljegyezve. S a t. Ház ma is szakadatlan figyelemmel, állandó jókedvvel hallgatta a miniszter polemikus be­szédét. Egyszer egy közbeszólásra azt mondta, hogy „az újság írta? — no arra ugyan nem sokat adok. Száz esetben kilen­cvenszer nem igaz, amit az újságok írnak !“ S ennek a mondásnak min­denki kacagott, a zsurnaliszta­ képviselők legjob­ban. Mert úgy volt az mondva, hogy nem lehetett rá megharagudni. Még sokkal jobban kitűnt a miniszternek ez a csudás képessége, hogy merész túlzásokkal se haragít magára senkit, mikor a szélsőbal folyton piszkálta az önálló magyar had­sereggel. Foghegyről vetette oda: — Kérem, ha önök lesznek kormányon, majd megcsinálhatják. —­ Nem lehet. Akkor is Fejérváry lesz a mi­niszter. — Igazuk lehet, mert az örökéletű — jegyezte­ meg Fejérváry s már polemizált tovább, merészen, könnyen, vidáman. Nem haragudott rá senki,­ inkább meghódolt varázsának mindenki. Miután pedig ma már senki se beszólt­ utána, méltán mondhattuk, hogy a tegnapi viha­­­ros hangulat ma derűsre fordult . . . Az ülés elején megválasztotta a t. Ház a delegáció tagjait. A szavazás egy órát hasított ki az ülés idejéből. Aztán folytatódott a honvédelmi vita s általános jellemzésül bocsássuk előre, hogy tegnapról­ mára derűsebbre fordult a vita hangu­lata. Tegnap csupa lárma, ma csupa derültség. Ezt a hangulatváltozást persze nem gróf Wilczek Frigyes és nem Nessi Pál okozta. Ők egyáltalán egyáltalán nem csináltak hangulatot, csak éppen beszéltek, ahogy ezt az akció vezetői tőlük megkívánták. A­­derűsebb hangulat akkor kez­dődött, mikor Rákosi Viktor szólalt fel s megpróbálkozott a vidám kritika új parla­menti műfajával. Hadseregről és katonai kér­désekről vajmi keveset beszélt, de annál több anekdotát, szójátékot és ötletet hordott össze. Az effajta elemózsiát pedig szeretettel szedi magába a t. Ház, még pedig pártkülönbség nélkül. Volt is kacagás, de sok. Legjobbat kacagtak a követ­kező ötletnek: — Mire való nekünk a hajóhad? Talán azért a négyszögméternyi khinai területért, mely legföljebb arra jó, hogy Khinából a copfokat im­szedte ezt fel; a birkabőrök tele vannak ezzel a féreggel. Ez belefúrta magát a bőrébe, s folyton szívja a nedvet, a­mitől a bendője feldagadt s gubónagyságra nőtt. Ezt pedig kihúzni nem sza­bad, mert akkor a feje beleszakad a sebbe, s akkor igazán kínos tályogot fog előidézni, hanem majd elpusztítjuk innen néhány perc alatt. Azzal az oldalzsebéből egy spirituszos üveg­eset vett elő, abba gyapotot mártott s azt ráta­pasztotta a felduzzadt rovarra. A spiritusz megöl minden hatlábú állatot. Aztán elővette az óráját s nézte rajta a per­ceket. Talán nem is mindig az óráját nézte. Öt perc múlva levette a spirituszos gyapotot a térdről. A gyilkos szörnyeteg ott hevert élette­lenül, kihúzta a fejét a sebből, nem maradt ott egyéb egy kis piros vonalnál, körülvéve rózsa­színű daganattól. -Ugy­e megszűnt a fájdalom? — kérdező Natáliától. — Mintha lefújták volna. — Most még csak egy vizes köteléket csa­varunk a térd körül, hogy a daganat elmúljon. Ez is az ő operatőri feladata volt. Az orvos neutrális ember. De vagyon Negrotin orvos-e? Aztán lebocsáthatták a függönyt. Bizonyára holtáig nem fogja elfelejteni azt a rózsaszínű, gömbölyű térdet. (Et quae latent, meliora putat. *) Mikor eltávozott, átvéve Natália hálás kéz­*) Ovidius mondja Daphne Metamorphosis­áb­an, szorítását, Lyubissza asszonyság az ajtóig kisérte; ott futólag ezt súgta neki: — Ön nemcsak bonorum director, hanem bonarum director is. Tihamér szaladt a vadásztrófeummal a tiszt­tartóhoz és Rubiánkához eldicsekedni. Nem kell már kétezer forint Hebrának! Lyubissza pedig odahajolt Natáliához, diadal­mas mosolygással s súgott neki valamit, ami foly­tatása volt egy előrebocsátott témának: „ez az igazi. Most már komplét a társaság.“ (Folytatása következik.) Alkony. Az éltes nap hogy alkonyatra égett Ragyogva fenn a bűvös ormokon, Felé hiába hajlott csókja végett, Hiába vágyott sápadt homlokom. Csak hűvösen, a bús avarba törve, Simul hozzám a színtelen sugár, Mikor a síró ködtől meggyötörve A rezgő lomb közt haldokolva jár. S mig más az alkony illatától éled, Szivében csak gyönyörre forr a vér; Nekem e szürke alkonyat nem élet, Keblemben bágyadt árnya el se fér. És térdeimbe megremegve járok A csillaghintő éjszakák felé. Mert már a szürkeségtől mit se várok. — Erőt s vigaszt hoz még talán az éj.' V-* t.: i: .......................................■ A képviselőház ülése április 30-án. — Kezdete délelőtt 10 órakor. — Elnök: gróf Apponyi Albert. A kormány részéről jelen vannak: Széll Kálmán, miniszterelnök, báró Fejérváry Géza, Burányi Ignác.­­ A Ház megválasztja az idei delegáció és a­ kvótabizottság tagjait. A honvédelmi tárca, Gróf Wilpek Frigyes a honvédelemmel fennállói kötelezettséggel szemben áll az a kötelezettség, mely­ a nép teherviselésére vonatkozik. A néppárt had­­­ügyi követeléseinek elsejéül a szolgálati időnek le­­ szállítását állította fel s ehhez most is ragaszkodik.­ Ennek keresztülvitele a törvényhozástól függ. Továbbá, a 12 évből három évet a honvédség kebelében kel­­­lene eltöltenie a védkötelezettnek. A honvédség harc­­képessége mivel sem áll hátrább a közös hadsereg-­ nél, amint az számos esetben kitudódott. Szól még pót­lóvásárról, amelyet direkt a lótenyésztőtől kellene­ eszközölni. A valtásosságot sürgeti a honvédségnél,­ továbbá az új katonai bűnvádi perrendtartást. Költ­­­ségvetést nem fogadja el. (Helyeslés a néppárton.). Nessi Pál figyelmezteti a honvédelmi minisztert,­ hogy azt ígérte, hogy a katonai bűnvádi perrendtar-­ tásról szóló törvényjavaslatot április vége előtt be fogja terjeszteni. Ma április utolsó napja van s ugy­ látszik, nem fogja betartani ígéretét. Ezután a királyi­­ kézirat kérdését feszegeti s azt a konklúziót vonja le belőle, hogy miniszter és katonai állás inkompati­bilis. Kifogásolja, hogy a honvédségi évkönyvekben­ a legfelsőbb hadúr kifejezés szerepel. Ilyen a magyar­ közjogban nincs. Szóvá teszi a magyar testőrségnél előforduő visszeéléseket, hogy a törvények ellenére élelmiszereket nem Magyarországból szerzik be s könyveiket sem magyarul vezetik. Szégyen az, hogy a legjobb germanizáló eszköz Magyarországon a hadsereg. A nemzetiségi kérdés megoldása is csak a­ hadseregen múlik. A honvédeket Hentzihez viszik­ ünnepelni.­­ Visontai Soma: Mikor a magyar minisztert­ temetik, egy katona sem jelenik meg. (Zaj.) molnár Jenő: Horánszky temetésén senki semi volt ott ! Báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Ott­ volt Lobkovitz ! (Zaj a szélsőbalon.) Visontai Soma: Az mint főrendiházi tag volt jelen. (Zaj.) Nessl Pál ezután a honvédtisztképzőről beszél, ahol németül tanítanak. (Helyeslés a szélsőbalon.) Rákosi Viktor örömét fejezi ki, hogy a honvé­­ delmi miniszter felgyógyult betegségéből, amely alatt azt is örömmel olvasta, hogy báró Fejérváry Beteg haraszt suttogva elzokogja A bút, mit mély bölcsőjében szedett: Az életnek hogy ő is árva foglya, S a földre ő csak úgy eltévedett Hányán vagyunk ó, hervadt testű lelkek, Kik jogtalan e földre tévedénk! Már bölcsőnk alkony-árnyaival telt meg, És szüntelen az éjjel int felénk. Bródy Miksa. _________________________________________| Svarc ur. . — A Budapesti Napló eredeti tárcája, S* írta: Thury Zoltán. Hire járt, hogy csütörtökön, már mint a múlt­ hónap valamelyik csütörtökjén érkeznek haza a kiszolgált katonák. De nem jöttek. Azért nem volt­ valami nagy a türelmetlenség a faluban. Majd­ megjönnek. Ha három esztendeig tudtak békes­séggel várni rájuk, hát egy-két nap még nem­ sokat határoz. A lányok, azok a bizonyos lányok," akik hazavárták a szeretőiket a katonasorból, nyugodt szuszogással aludták át az éjszakákat.­ A munkában eltöltött nap nem tűri meg az éjsza­s­kai epekedést s ha egy-egy vénasszony felsóhaj­­j­tott álmában, hogy: Uram Jézus ! —­hát az csak úgy volt, hogy a szegény embernek nem kell semmi különös alkalom a fohászkodáshoz. Csak egy órányira a város, innen a szomszéd erdőből vitetett vagy harminc szekér gályát a diadalkapu­hoz, ami alatt a polgármester üdvözli majd az ezredest és bizalmas körlevél ment a fő­ utcák asszonyaihoz, hogy virágot szórjanak le majd az ezredre. Nagy a parádé. A városiak értenek hozzá... A mi népünk azonban békes­i

Next