Budapesti Napló, 1902. június (7. évfolyam, 148-177. szám)

1902-06-01 / 148. szám

Budapest 1902. Hetedik évfolyam. 148. szám. Vasárnap, június I. Szerkesztő­ség és kiadóhivatali Főszerkesztő: Felelős szerkesztő. Kiadja: József-körút 18. VÉSZI JÓZSEF, BRAUN SÁNDOR: A SZERKESZTŐSÉG. Egész évre 28 k., (14), Vs évre 14 k., (7), Vj évre 7 k., (3.50), egy hónapra 2 k. 40 fillér, (1.20 írt). Egyes szám Budapesten 8, vidéken 10 fillér. Kállay és a sajtó. Irta: ifj. Ábrányi Kornél. . Budapest, május 81. Rakovszky István a delegáció mai ülé­sén, a bosnyák költségvetés tárgyalásakor, méltatlan gyanúsítással illette az egész ma­gyarországi sajtót. S habár e méltatlan gya­núsítás ellenében maga Kállay Béni közös pénzügyminiszter szállt síkra s lovagias dig­­nitással védelmezte meg a magyarországi sajtó reputációját, é­s habár ugyanezt a gyanúsítást, midőn Rakovszky még tovább akarta fűzni, erélyes közbeszólással utasította vissza Bolgár Ferenc,­­ mégis ez ügyben bizonyos ténybeli felvilágosítások nem ma­radhatnak el. Egyfelől azért, hogy mindenki láthassa, hogy bizonyos külső jelenségekből mily könnyelműen juthat sértő és igazságta­lan következtetésekre a felületes vádolási sport, s másfelől, hogy maga Rakovszky Ist­ván is belássa, hogy ha az általa emelt vád méltatlan volt a magyarországi sajtóhoz, — de az a szerep, melyet Rakovszky eljátszott, még méltatlanabb egy törvényhozóhoz. Arra építette vádját Rakovszky István, hogy Boszniából és Hercegovinából egy nagy csapat mohamedán járkál már hosszabb idő óta Budapesten, röpiratokat osztogat szét, minden ajtón bekopogtat, hogy elpanaszolja sérelmeit a Kállár-regime rémuralma ellen, s dacára annak, hogy a panaszkodó moha­medánok nemcsak szóval, hanem írásban is hirdetik keserveiket, mégis az egész magyar­­országi sajtó süketnek mutatja magát e pana­szokkal szemben és néma közönynyel igno­­rálja a panaszlókat és a panaszokat. S Ra­kovszky István ezt a jelenséget nem tudja másként megfejteni magának, mint csak úgy, hogy mint a Szent Márk-tér galambjait az idegen, úgy táplálja a lapokat Kállay Béni is a­­ tenyeréből. A hasonlat finomsága nem enyhíti a tartalom durvaságát. S a Rakovszky vádjának igazságtalanságát nem menti ki a tudatlanság, melyet ez esetben tanúsít. Rakovszky Istvánnak tudnia kellett volna, hogy az elégedetlen boszniai mohamedánok budapesti zarándoklása nem mai keletű. Már több év előtt megkezdődött s a magyaror­szági sajtó éppenséggel nem zárta el sem ajtóit, sem füleit az elégedetlen mohamedá­nok panaszai elől, s annál kevésbé, mert Magyarországon a török rokonszenvek még ma sem enyésztek el. Annyira nem zárkózott el a magyaror­szági sajtó a boszniai mohamedánok panaszai elől, hogy mindenféle színezetű és pártállású lapok foglalkozni kezdtek azokkal s részben egyenesen megtámadták azok miatt Kállayt, részben pedig, akik támadni nem akarták, azok is a Kállay figyelmébe ajánlották a fel­panaszolt eseteket. Két év előtt, midőn a delegációk szintén Budapesten tartották üléseiket, ezek a pana­szok már oly nagy port vertek föl, hogy már­­már nemcsak a Kállay kormányzatát, hanem az ő magyar érzületét is érinteni kezdték. S Kállay Béni ekkor elhatározta magát, hogy az egész mohamedán elégületlenség okaira és természetére nézve alaposan tájékozni fogja hazájának közvéleményét, s ebből a célból egy nagy tanulmányt küldött be a Budapesti Szemlének, mely a Budapesti Szemle 1900. évi szeptember havi füzetében „A mo­h­amedánság helyzete Boszniában“ cím alatt meg is jelent. Ez a tanulmány nem csupán egy nagy­szerű történelmi anyagtárház, nem csupán egy fontos államirat, hanem egy őszinte val­lomás is. Kállay Béni szinte meggyőz abban hazájának közvéleménye előtt s betekintést enged az ő politikájának legtitkosabb redőibe is. Elmondja részletesen és behatóan, hogy mily nagy gondot fordított mindig és fordít arra ma is, hogy a mohamedánságot meg­mentse és konzerválja Boszniában és Herce­govinában s hogy megoldja azt a világprob­lémát, hogy a mohamedán világnézetet úgy illeszthesse be a modern haladás keretébe, hogy abban a mohamedán elem is egyenlő rangú tényezővé váljék. De midőn Kállay Béni ebben a tanul­mányban őszintén bevallja ezt a célt, ugyan­akkor őszintén föl is tárja az óriási nehéz­ségeket, melyek e megoldásnak útjában állnak. Első e nehézségek közt az a mohamedán bigottság, mely nem képes megalkudni a viszonyokkal s mely vagy feltétlen ul, vagy pedig kivándorol, de másodrangu szerepet játszani nem tud. Föltárja e munkában Kállay Boszniának és Hercegovinának történelmi múltját, — s kimutatja, hogy a bosnyák elégületlenség történelmi hagyomány, melylyel még a leghatalmasabb szultánok sem bírtak, — s hogy ezzel a régi hagyománynyal és ezzel a hajthatatlan fanatizmussal szemben mily óriásiak azok az eredmények, melyeket a Kállay kormányzata úgy a mohamedán vallási alapok (a vakuf) kezelése, mint az agrárkér­dések megoldása, valamint az iskola és a közegészség terén elért. S ugyanebben a munkájában Kállay részletesen és exacte fog­lalkozik minden egyes sérelemmel, melyeket a bosnyák mohamedánok felpanaszolnak s kimutatja, hogy ahol azok a sérelmek ala­posak voltak, ott rögtön orvosoltattak is s ahol nem orvosoltattak, ott nem is voltak alaposak. Mikor az a tanulmány megjelent a Budapesti Szemlében, az egész magyarországi sajtó pártkülönbség nélkül foglalkozott azzal. Megköszönte Kállay Béninek a felvilágosítá­sokat, és örömét fejezte ki a felett, hogy most már alaposan tájékozva van. S ez az oka annak, hogy most, midőn a delegációk ismét Budapesten üléseznek, midőn az elégü­­letlen bosnyák mohamedánok ma is ugyan­azokkal a sérelmekkel és képzelt méltatlansá­gokkal hozakodnak elő s ugyanazon módon zarándokolnak Budapestre, mint két év előtt, ez az oka annak, hogy a magyarországi sajtó nem ül föl nekik többé s nem akar balekje lenni azoknak a titkos és gonosz ke­zeknek, melyek a naiv és könnyen tüzelhető mohamedánokat politikai és pedig éppen nem magyarbarát célokra akarják felhasz­nálni. De Rakovszky István úgy látszik nem olvasta el a Kállay munkáját a Budapesti Szemlében, sőt talán nem is tudott róla. S miután ő ilyformán nem tudta megérteni a magyarországi sajtó magatartását, tehát kul­csot keresett hozzá s hasonlatért a Szent Márk-térre ment. De ezúttal póruljárt. Mert nemcsak a hasonlat sántított, de Rakovszky is olyat botlott, hogy belesántult a saját catói reputációja is. Lapunk mai száma huszonhat oldal. Szilánkok, Budapest, május 31. (v.) Miről ír a sajtó? Arról, amit elég érde­kesnek, elég érdemesnek és elég fontosnak tart, hogy a nap krónikájába bejegyeztessék. Néhány nap óta egy csapat mohamedán vallású bosnyák kódorog Budapest utcáin. Mi járatban vannak? Mi hozta őket ide? Mit akar­nak innen elvinni ? Bizonyosat máig nem lehetett felőlük tudni. Ma aztán kisütötte róluk Rakovszky István a delegációban, hogy­­ elégedetlenek. Azt pedig, hogy kivel és mivel elégedetlenek, egy röpirat mondja el, melyet ugyancsak ma oszto­gattak szét a delegációban. A magyar sajtó mind e mai napig alig ve­tett ügyet ezen bosnyákokra. Jóhiszemű és jóizlésü ember eleve felteszi, hogy más oka nem volt, nem is lehetett a sajtónak az ily el­bánásra, mint az az egy, hogy háromszáz bos­­nyáknak az utcán káborgásában az újságok nem láttak semmi feljegyezni valót. De Ra­kovszky István erősen hijján van a jóizlés­­nek s még erősebben a jóhiszeműségnek. Elő­áll tehát egy alávaló rágalommal s ráfogja az egész magyar sajtóra, hogy azért hallgat, mert Kállay Béni megfizette a hallgatásáért. A minap, hogy megbosszantsa a kormányt, annyira sajtóbarát volt Rakovszky, hogy az új­ságírók számára bebocsáttatást követelt még a delegáció albizottságaiba is. Ma pedig, ismét csak azért, hogy megbosszantsa a kormányt, nem átallja az egész magyar sajtót megvesztegetettség­­gel, tehát becstelenséggel vádolni. Várjon mikor őszinte Rakovszky úr, akkor-e, ha cirógatja a sajtót, avagy akkor, ha orvul megrágalmazza? Ami a sajtót illeti, hát jegyezze meg Rakovszky úr, hogy a rágalmait sokkal szívesebben törjük, mint a cirógatásait.* Arról is beszélt Rakovszky, hogy a Kemény Zsigmond idejében bezzeg más volt a sajtó szín­vonala, mint mostanában. Hát ez igaz. De vájjon csakis a sajtó hanyatlott-e azóta? S a legerősebb hanyatlás vájjon a sajtó terén tapasztalható-e? Ezt a kérdést érdemes egy kissé feszegetni. Abban az időben kik voltak a vezérei annak a feudális-konzervatív-klerikális szellem­nek, amely ma Rakovszky István úr tempera­mentumának hódol? Egy Sennyey Pál, egy Czi­­ráky Antal, egy Apponyi György, egy Mailáth György. Csupa mivelt, finomlelkű, előkelő gon­dolkodású államférfiú, akik a világért nem nyúl­tak volna a demagógia eszközeihez s akik gyer­mekeikbe színmagyar érzést, nemzeti szellemet neveltek. S akik elrémülnének, ha meglátnák, mivé fajult az ő tiszteletreméltó hagyományuk. A jelenkor magyar újságírói — igaz — csak epigonjai Kemény Zsigmondnak. De Rakovszky István a Sennyeyek, Czirákyak, Apponyiak, Mailáthok nagy nemzedékének nem epigonja, hanem karrikatúrája.* Visszatérve a bosnyák elégedetlenekre, Kállay miniszter ma leleplezte őket, elmondván róluk, hogy nem tudja, merrefelé házalgattak sérelmeik­kel, de ő nála nem is jelentkeztek, pedig szíve­sen fogadta s meg is hallgatta volna őket. Mi ezt megtoldhatjuk még egy másik lelep­lezéssel. Az a bosnyák csapat nemcsak Kállaynál nem járt, hanem a magyar lapok szerkesztőségeiben sem. Felénk se néztek, panaszaikat nem hoz­ták el hozzánk, egész viselkedésük olyan volt, mintha kerülték volna a nyilvánosságot. Amint­

Next