Budapesti Napló, 1902. június (7. évfolyam, 148-177. szám)
1902-06-01 / 148. szám
Budapest 1902. Hetedik évfolyam. 148. szám. Vasárnap, június I. Szerkesztőség és kiadóhivatali Főszerkesztő: Felelős szerkesztő. Kiadja: József-körút 18. VÉSZI JÓZSEF, BRAUN SÁNDOR: A SZERKESZTŐSÉG. Egész évre 28 k., (14), Vs évre 14 k., (7), Vj évre 7 k., (3.50), egy hónapra 2 k. 40 fillér, (1.20 írt). Egyes szám Budapesten 8, vidéken 10 fillér. Kállay és a sajtó. Irta: ifj. Ábrányi Kornél. . Budapest, május 81. Rakovszky István a delegáció mai ülésén, a bosnyák költségvetés tárgyalásakor, méltatlan gyanúsítással illette az egész magyarországi sajtót. S habár e méltatlan gyanúsítás ellenében maga Kállay Béni közös pénzügyminiszter szállt síkra s lovagias dignitással védelmezte meg a magyarországi sajtó reputációját, és habár ugyanezt a gyanúsítást, midőn Rakovszky még tovább akarta fűzni, erélyes közbeszólással utasította vissza Bolgár Ferenc, mégis ez ügyben bizonyos ténybeli felvilágosítások nem maradhatnak el. Egyfelől azért, hogy mindenki láthassa, hogy bizonyos külső jelenségekből mily könnyelműen juthat sértő és igazságtalan következtetésekre a felületes vádolási sport, s másfelől, hogy maga Rakovszky István is belássa, hogy ha az általa emelt vád méltatlan volt a magyarországi sajtóhoz, — de az a szerep, melyet Rakovszky eljátszott, még méltatlanabb egy törvényhozóhoz. Arra építette vádját Rakovszky István, hogy Boszniából és Hercegovinából egy nagy csapat mohamedán járkál már hosszabb idő óta Budapesten, röpiratokat osztogat szét, minden ajtón bekopogtat, hogy elpanaszolja sérelmeit a Kállár-regime rémuralma ellen, s dacára annak, hogy a panaszkodó mohamedánok nemcsak szóval, hanem írásban is hirdetik keserveiket, mégis az egész magyarországi sajtó süketnek mutatja magát e panaszokkal szemben és néma közönynyel ignorálja a panaszlókat és a panaszokat. S Rakovszky István ezt a jelenséget nem tudja másként megfejteni magának, mint csak úgy, hogy mint a Szent Márk-tér galambjait az idegen, úgy táplálja a lapokat Kállay Béni is a tenyeréből. A hasonlat finomsága nem enyhíti a tartalom durvaságát. S a Rakovszky vádjának igazságtalanságát nem menti ki a tudatlanság, melyet ez esetben tanúsít. Rakovszky Istvánnak tudnia kellett volna, hogy az elégedetlen boszniai mohamedánok budapesti zarándoklása nem mai keletű. Már több év előtt megkezdődött s a magyarországi sajtó éppenséggel nem zárta el sem ajtóit, sem füleit az elégedetlen mohamedánok panaszai elől, s annál kevésbé, mert Magyarországon a török rokonszenvek még ma sem enyésztek el. Annyira nem zárkózott el a magyarországi sajtó a boszniai mohamedánok panaszai elől, hogy mindenféle színezetű és pártállású lapok foglalkozni kezdtek azokkal s részben egyenesen megtámadták azok miatt Kállayt, részben pedig, akik támadni nem akarták, azok is a Kállay figyelmébe ajánlották a felpanaszolt eseteket. Két év előtt, midőn a delegációk szintén Budapesten tartották üléseiket, ezek a panaszok már oly nagy port vertek föl, hogy mármár nemcsak a Kállay kormányzatát, hanem az ő magyar érzületét is érinteni kezdték. S Kállay Béni ekkor elhatározta magát, hogy az egész mohamedán elégületlenség okaira és természetére nézve alaposan tájékozni fogja hazájának közvéleményét, s ebből a célból egy nagy tanulmányt küldött be a Budapesti Szemlének, mely a Budapesti Szemle 1900. évi szeptember havi füzetében „A mohamedánság helyzete Boszniában“ cím alatt meg is jelent. Ez a tanulmány nem csupán egy nagyszerű történelmi anyagtárház, nem csupán egy fontos államirat, hanem egy őszinte vallomás is. Kállay Béni szinte meggyőz abban hazájának közvéleménye előtt s betekintést enged az ő politikájának legtitkosabb redőibe is. Elmondja részletesen és behatóan, hogy mily nagy gondot fordított mindig és fordít arra ma is, hogy a mohamedánságot megmentse és konzerválja Boszniában és Hercegovinában s hogy megoldja azt a világproblémát, hogy a mohamedán világnézetet úgy illeszthesse be a modern haladás keretébe, hogy abban a mohamedán elem is egyenlő rangú tényezővé váljék. De midőn Kállay Béni ebben a tanulmányban őszintén bevallja ezt a célt, ugyanakkor őszintén föl is tárja az óriási nehézségeket, melyek e megoldásnak útjában állnak. Első e nehézségek közt az a mohamedán bigottság, mely nem képes megalkudni a viszonyokkal s mely vagy feltétlen ul, vagy pedig kivándorol, de másodrangu szerepet játszani nem tud. Föltárja e munkában Kállay Boszniának és Hercegovinának történelmi múltját, — s kimutatja, hogy a bosnyák elégületlenség történelmi hagyomány, melylyel még a leghatalmasabb szultánok sem bírtak, — s hogy ezzel a régi hagyománynyal és ezzel a hajthatatlan fanatizmussal szemben mily óriásiak azok az eredmények, melyeket a Kállay kormányzata úgy a mohamedán vallási alapok (a vakuf) kezelése, mint az agrárkérdések megoldása, valamint az iskola és a közegészség terén elért. S ugyanebben a munkájában Kállay részletesen és exacte foglalkozik minden egyes sérelemmel, melyeket a bosnyák mohamedánok felpanaszolnak s kimutatja, hogy ahol azok a sérelmek alaposak voltak, ott rögtön orvosoltattak is s ahol nem orvosoltattak, ott nem is voltak alaposak. Mikor az a tanulmány megjelent a Budapesti Szemlében, az egész magyarországi sajtó pártkülönbség nélkül foglalkozott azzal. Megköszönte Kállay Béninek a felvilágosításokat, és örömét fejezte ki a felett, hogy most már alaposan tájékozva van. S ez az oka annak, hogy most, midőn a delegációk ismét Budapesten üléseznek, midőn az elégületlen bosnyák mohamedánok ma is ugyanazokkal a sérelmekkel és képzelt méltatlanságokkal hozakodnak elő s ugyanazon módon zarándokolnak Budapestre, mint két év előtt, ez az oka annak, hogy a magyarországi sajtó nem ül föl nekik többé s nem akar balekje lenni azoknak a titkos és gonosz kezeknek, melyek a naiv és könnyen tüzelhető mohamedánokat politikai és pedig éppen nem magyarbarát célokra akarják felhasználni. De Rakovszky István úgy látszik nem olvasta el a Kállay munkáját a Budapesti Szemlében, sőt talán nem is tudott róla. S miután ő ilyformán nem tudta megérteni a magyarországi sajtó magatartását, tehát kulcsot keresett hozzá s hasonlatért a Szent Márk-térre ment. De ezúttal póruljárt. Mert nemcsak a hasonlat sántított, de Rakovszky is olyat botlott, hogy belesántult a saját catói reputációja is. Lapunk mai száma huszonhat oldal. Szilánkok, Budapest, május 31. (v.) Miről ír a sajtó? Arról, amit elég érdekesnek, elég érdemesnek és elég fontosnak tart, hogy a nap krónikájába bejegyeztessék. Néhány nap óta egy csapat mohamedán vallású bosnyák kódorog Budapest utcáin. Mi járatban vannak? Mi hozta őket ide? Mit akarnak innen elvinni ? Bizonyosat máig nem lehetett felőlük tudni. Ma aztán kisütötte róluk Rakovszky István a delegációban, hogy elégedetlenek. Azt pedig, hogy kivel és mivel elégedetlenek, egy röpirat mondja el, melyet ugyancsak ma osztogattak szét a delegációban. A magyar sajtó mind e mai napig alig vetett ügyet ezen bosnyákokra. Jóhiszemű és jóizlésü ember eleve felteszi, hogy más oka nem volt, nem is lehetett a sajtónak az ily elbánásra, mint az az egy, hogy háromszáz bosnyáknak az utcán káborgásában az újságok nem láttak semmi feljegyezni valót. De Rakovszky István erősen hijján van a jóizlésnek s még erősebben a jóhiszeműségnek. Előáll tehát egy alávaló rágalommal s ráfogja az egész magyar sajtóra, hogy azért hallgat, mert Kállay Béni megfizette a hallgatásáért. A minap, hogy megbosszantsa a kormányt, annyira sajtóbarát volt Rakovszky, hogy az újságírók számára bebocsáttatást követelt még a delegáció albizottságaiba is. Ma pedig, ismét csak azért, hogy megbosszantsa a kormányt, nem átallja az egész magyar sajtót megvesztegetettséggel, tehát becstelenséggel vádolni. Várjon mikor őszinte Rakovszky úr, akkor-e, ha cirógatja a sajtót, avagy akkor, ha orvul megrágalmazza? Ami a sajtót illeti, hát jegyezze meg Rakovszky úr, hogy a rágalmait sokkal szívesebben törjük, mint a cirógatásait.* Arról is beszélt Rakovszky, hogy a Kemény Zsigmond idejében bezzeg más volt a sajtó színvonala, mint mostanában. Hát ez igaz. De vájjon csakis a sajtó hanyatlott-e azóta? S a legerősebb hanyatlás vájjon a sajtó terén tapasztalható-e? Ezt a kérdést érdemes egy kissé feszegetni. Abban az időben kik voltak a vezérei annak a feudális-konzervatív-klerikális szellemnek, amely ma Rakovszky István úr temperamentumának hódol? Egy Sennyey Pál, egy Cziráky Antal, egy Apponyi György, egy Mailáth György. Csupa mivelt, finomlelkű, előkelő gondolkodású államférfiú, akik a világért nem nyúltak volna a demagógia eszközeihez s akik gyermekeikbe színmagyar érzést, nemzeti szellemet neveltek. S akik elrémülnének, ha meglátnák, mivé fajult az ő tiszteletreméltó hagyományuk. A jelenkor magyar újságírói — igaz — csak epigonjai Kemény Zsigmondnak. De Rakovszky István a Sennyeyek, Czirákyak, Apponyiak, Mailáthok nagy nemzedékének nem epigonja, hanem karrikatúrája.* Visszatérve a bosnyák elégedetlenekre, Kállay miniszter ma leleplezte őket, elmondván róluk, hogy nem tudja, merrefelé házalgattak sérelmeikkel, de ő nála nem is jelentkeztek, pedig szívesen fogadta s meg is hallgatta volna őket. Mi ezt megtoldhatjuk még egy másik leleplezéssel. Az a bosnyák csapat nemcsak Kállaynál nem járt, hanem a magyar lapok szerkesztőségeiben sem. Felénk se néztek, panaszaikat nem hozták el hozzánk, egész viselkedésük olyan volt, mintha kerülték volna a nyilvánosságot. Amint