Budapesti Napló, 1903. február (8. évfolyam, 32-58. szám)
1903-02-01 / 32. szám
Budapest, 1903. Nyolcadik évfolyam. 32. szám Vasárnap, február 1. Szerkesztőség :a toladéhivatali József-körut 18. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő. Kiadja: VÉSZI JÓZSEF, BRAUN SÁNDOR. A SZERKESZTŐSÉG. Egész évre 28 k., (14), Va évre 14 k., (7), Va évre 7 k., (3.50), egy hónapra 2 k. 40 fillér, (1.20 frt). Egyes szám Budapesten 8, vidéken 10 fillér. Magas politika. Budapest,január 31. (v.) A katonai javaslatok ötletéből a nemzetközi politika magas iskoláját lovagolta ma Beöthy Ákos a parlamentben. Ami azt jelenti, hogy a képviselőháznak e tán legeredetibb koponyája nem igen volt elemében. A Beöthy Ákos szeme ugyanis nincs a széles szemhatárokhoz idomítva s tehát hijján van az összefoglaló tekintet kvalitásának. Az ő elméje inkább analitikus; főerőssége tehát nem a fénycsoportok összegyűjtésében, hanem az egyes történelmi jelenségek szétszedésében áll. A magas politika ennélfogva nem az ő domíniuma. Aminthogy ma is inkább sziporkázni tudott, mint gyújtani, inkább szórakoztatni, mint meggyőződéseket kelteni. Arra a feladatra pedig, hogy a modern Európa alakulásának nagy történeti folyamatából vezesse le a katonai javaslatok ellen szóló érveket, nem is vállalkozott. Pedig úgy tett, mintha ezt a feladatot szemelte volna ki magának. De időközben meg-megált minden történelmi adat előtt s em ezekbe úgy beleanalizálta magát, hogy a végén mindössze egy duhaj mondással tudott valamit a javaslat ellen kivágni. Egyik legvaskosabb argumentuma az örökös fegyverkezés ellen az volt, hogy hiszen harmincegy esztendő óta néz egymással farkasszemet Németország és a francia köztársaság és mégsem mernek háborút kezdeni. Hát ez igaz, de következik-e ebből, hogy tehát szereljünk mi le nyugodtan, mivelhogy amúgy sem lesz többé háború? Beöthy Ákos itt optikai csalódásba esik: az okozattal összetéveszti az okot. Európa Nyugatán nem azért nem volt harmincegy év óta háború, mert a békét ezentúl soha senki nem fogja megzavarhatni, hanem azért volt eddig béke, mert az egymással farkasszemet néző ellenfelek egyike sem maradt el fegyverkezés dolgában a másik mögött. Mindenik a másikat vélte folyton jobban elkészültnek s tehát nemcsak utána sietett, hanem rajta is volt, hogy túlszárnyalja, amiből a háborús előkészületek korlátlan, szinte veszett versenye következett. Maradt volna el csak az egyik akár egy hajszálnyira is a másik mögött, várjon gondolja-e Beöthy Ákos, hogy a jobban felkészült fél nem használta-e volna fel ezt az esélyét a végleges leszámolásra? A Nyugatnak harmincegyévi békéjéből tehát sehogysem vonható le az a tanulság, hogy immár soha többé nem lesz háború, hanem épp ellenkezőleg, csakis az következhetik belőle, hogy igenis lesz még véres leszámolás a két nyugati hatalom közt, szörnyűbb és öldöklőbb a múltnak bármely háborújánál. Beöthy második fő érve az volt, hogy Oroszország Ázsiába tette át keleti expanzív politikájának színterét s maga is örül annak, hogy a Balkán dolgaiban velünk megállapodásra juthatott. Ebből indulva ki, azt kérdi Beöthy, kitől tartunk mi hát, ha nyugati szomszédunkkal szövetségben élünk s az északi nagyhatalommal együttesen őrködünk a Balkán-terület egyensúlyán? Hát nem tartunk csakugyan senkitől, hiszünk és bízunk csakugyan a békében Ám szabad-e odáig mennünk, hogy rebus sic stantibus nem kell többé e monarkia véderejét fejleszteni s a hadsereg harcképességének a minket környező hatalmasságokkal hasonló arányú biztosításáról gondoskodnunk ? Gondolja-e Beöthy Ákos, hogy Oroszország de bon coeur mondott le a san stefanói békeszerződés ama vívmányairól, amelyeket a berlini kongresszus ütött ki a kezéből s hogy Mandzsúriát akkor is jobban szeretné Viddinnél, Várnánál és Konstantinápolynál, ha a magyar-osztrák monarkia — mit sem törődve a vele versenyző hatalmak fegyverkezésével — hirtelen leszerelne? Az igazság az, hogy Oroszország azért nem reflektál a Balkánra, mert mi kellő súlylyal őrizzük Kelet-Európa egyensúlyát. De tüstént eszébe jutna a cárnak a Nagy Péter híres végrendelete, mihelyt ez a monarkia elhanyagolná katonai erejének fejlesztését s a hadserege harcképességének karbantartását. Itt is úgy áll a dolog, mint a Nyugaton. Itt is egyedül a háborús készenlét terén való folytonos verseny biztosítja a békét s itt is azonnal jobbot vetne ismét a háború, mihelyt a mi katonai elmaradottságunk némi esélylyel biztatná az orosz politikát. A lombardiai várnégyszög dolgához hasonlította Beöthy a galíciai határszéli várrendszer létesítését, s gúnyosan kérdezte, mikor tanulja meg valahára a közös ármádia azt a nagy igazságot, hogy a nagy erődítmények voltaképp csak kelepcék, amikben minden ország csak azért koncentrál nagyobb haderőket, hogy az ellenség annál könnyebben foghassa el őket. Fel is hozott vagy három példát, mely az ő felfogását igazolja. Ámde elhallgatott sok százat, mely az ellenkező tanulságot szolgáltatná. Az oroszgaliciai határvonal nyílt terület, amely a természettől semmi védelmi eszközt nem kapott. Krako és Przemysl azt a hivatást teljesítik e határvonalon, amit a Kárpátok bércei a magyar határszélen. Ausztriának — úgyszólván — mesterséges kárpátjai ezek az erődök, amelyek nélkül az orosz sereg akadály nélkül jutna el mármarosi határhegyeinkig. Azt akarja-e Beöthy Ákos, hogy az első összecsapás szintere a magyar határon innen legyen? Nem jobb-e ránk nézve, Ahol a pénz nem isten — REGÉNY — írta: JÓKAI MÓR (43) ------— Tudja ön, hogy lesz ez? — suttogott tovább a tisztaság bálványa (ő már kezdő tolvaj, én kezdő orgazda). — Mikor az esős évszak elkezdődik, zivatarok köszöntenek be, süni villámlással, mennydörgéssel. Erre mindenkinek fel kell jönni a hajóra. Csak a negri lók maradnak lenn a karámban. Mi pedig valamennyien összeszorulunk az üveges raktárban. Az megvéd bennünket a villámcsapástól. Ott várjuk be a villámos jelleg elvonulását. A raktár sötét. Csak egy felső ablakon át kap világot, aminek vastag üvegtáblája van. Én ebben a sötétben alkalmat találok azokból a zöld üvegpalackokból egyet a palástom alá eldugni. Senki sem veszi észre. Abban van a lőpor. Azt azután elhozom önnek. Ön a Ruffóval majd hasznát veszi. Még a zivataros idő alatt. Ha robbanás lesz a barlangban, azt fogjuk mondani, mennykőcsapás volt. Az édes gyermek úgy mondta ezt el nekem, mintha valami gyermekcsínyről volna szó, amivel papát, mamát meg lehet tréfálni. Az esős évszak nemsokára bekövetkezett. Először sűrű köd ereszkedett alá, amit később elsepert a passzátszél. Az állatok érezték már az időváltozást. A juhok betakarodtak a karám hodályai alá, a sertések a makkos fák alá telepedtek. Mi is beszereztük a hajóra a szükséges élelmi- és tüzelőszert. A szél megszűntével távoli égzengés jelzi a zivatar közeledtét. A keleti láthatáron fényes felhők gomolyogtak, miknek belsejét folytonosan cikkázó villámok tündököltették. A keletről jövő felhőket rövid időn elsötétíte a nyugatról feltolakodó fellegkárpit, mely eltakarta a leáldozó napot. Arra köröskörül beállt az éji sötétség. Úgy látszott, hogy mind a két fellegtábor itt adott egymásnak találkozót a kimagasló gejzirnál. Ezt akarják megostromolni. A hegytető vonzza őket keletről, nyugatról, a levegő csendes, alig van valami fuvallat. A Capitano a vihar közeledtére leküldte a nőket, a két fiúval együtt az üvegesraktárba, mi hárman ott maradtunk a kormányos üvegereszében s néztük a csodálatos természeti tüneményt. A keletről jövő felhők olyan magasan jártak, hogy a párkányaikat még aranyozta a lemenő nap, amit a nyugati felhő már előlünk eltakart, így szokott támadni a ciclon." a forgatag, két ellenkező széláramlattal hajtott felhőtáborból. Az aztán a tündérek keringő tánca ! Lehet, hogy itt lesz a pokoltánc megindulása. A felső felleg folyton csapkodott minden oldalra cikkázó villámaival, mikor a gejzír fölé ért, nagy kedve telt benne, hogy a középső vízoszlop koronájába lesújtson, amitől az szétrobbant, maga körül villámszivárványt támasztva, ami a természet pompájának leglehetetlenebbje. A nyugati felhő ellenben alant járt, a tengert, a földet seperte. Fekete volt, lapos, tömör, leviathán-alakú. Ez nem aprózta fel a tüzeit; mikor egyszer-egyszer megnyílt a torka, tűzoszlopot okádott, aminek dörgésétől megrendült ég és föld. Láthattuk, hogy közelít felénk egyenesen és azt is, hogy nem emelkedik túl a gejzir vízbálványán, hogy azzal kezdjen harcot, hanem egyenesen a mi hajónkat fenyegeti. — No itt most katasztrófa lesz, mondá a Capitano, menjünk le az üvegraktárba. Mind a hárman lementünk. A Mária ezalatt már odalenn végrehajthatta a nagy államcsínyt, a lőporellopást. Odakinn az égiek harca bekövetkezett. A felhők egymásba omlottak. A jégeső verte a hajó vasoldalait, a szél süvöltött a kéményekben, a gőzkürtőben. Egyszer aztán egy agyatrázó csattanás hangzott fölöttünk, vakító fény lövellt az üvegablakon át s a következő pillanatban mindaz, ami vas volt a hajón, a falak, az állványok tűzfényben ragyogtak, mintha most kerültek volna ki a kohóból. A rettenetes villanyoszlop lecsapott a hajó kéményébe s onnan széthatalmasodott az egész vashajóra, be akart törni a mi menedékünkbe is, de itt útját állta az üvegekből rakott bástya köröskörül. És ekkor a villám elkezdett sírni. Ezt a rémes hangot nem vagyok képes szavakkal érthetővé tenni. Olyan volt az, mint egy megkorbácsolt sátán üvöltése, mintha daemonok légiói jajgatnának köröskörül, fenn és alant, akiket csúffá tett az emberi ész. Ée még kérdés volt, hogy az izzóvá lett vasállványoktól nem pattan- e szét egy lőporral telt üveghenger. (Folytatása következik.) Lapunk mai száma huszonnégy oldal.