Budapesti Napló, 1903. április (8. évfolyam, 90-118. szám)
1903-04-01 / 90. szám
SS Budapest, szerda BUDAPESTI NAPLÓ 1903. április 1. no. szám* ORSZÁGGYŰLÉS Budapest, március 31. Az ülés elején ritka dolog történt: minisztert éljeneztek, mégpedig minden oldalról. Lukács László pénzügyminiszter ugyanis ma terjesztette be a valutarendezést betetőző utolsó javaslatokat, köztük a készfizetések fölvételére vonatkozót is. Az egész Ház éljenzett, csak néhány szélbali ifjú maradt savanyú. — Mi csak akkor éljenzünk, ha meglesz a készfizetés. Aztán megint a régi képét kapta vissza a Ház. Napirend előtt előbb Pozsgay Miklós vonta vissza interpellációját a középiskolai tanárok dolgában, elismervén, hogy a kultuszminiszter már orvosolta a felpanaszolt sérelmet, aztán Rátkay László szóvá tette a pénzügyi bizottság tegnapi ülésének bizonyos szabálytalanságait s elsősorban azt, hogy az ülés határozatképes sem volt, mert összesen csak négyen voltak jelen. Erre a beszédre Lukács László pénzügyminiszter, aztán Szederkényi Nándor és Racovszky István is reflektált s az elnök végül kijelentette, hogy az egyszerű panasz is elégséges cinázura lesz a bizottságnak, mely ezentúl a határozatképességre ügyelni fog. A katonai vitához ma két függetlenségi szónok beszélt: Csávolszky Lajos és Pichler Győző. Az utóbbi volt az érdekesebb s mindvégig le tudta kötni a hallgatóság figyelmét. Nyugodt fejtegetéseit csak egyetlen incidens zavarta meg, arról is kiderült, hogy félreértés okozta. Mikor ugyanis Pichler azt mesélte, hogy az ország megmozdult s a képviselőház elnöke sorra fogadja a vidéki küldöttségeket, jobbfelől az a megjegyzés hallatszott: — Elég baji A szélsőbal egyszeriben künn volt a sodrából. Éktelen zsivajjal követelte a jelentkezést, hogy ki mert így közbeszólni. A végén pedig kitűnt, hogy Szacelláry György mondta az inkriminált megjegyzést, de nem arra, hogy az elnök fogadja a küldöttségeket. Csak egy hangosabban folytatott magánbeszélgetésből pattant ki a megjegyzés, mely abszolúte semmi összefüggésben sem volt a Piehler szavaival. Ettől az incidenstől eltekintve, Piehler beszéde higgadt és megfontolt hangjával, érdekes részleteivel jó hatást tett s megérdemelte azt az elismerést, melylyel az ellenzék honorálta. (A pénzügyminiszter javaslatai.) Lukács László pénzügyminiszter: A valutarendezési akció befejezése céljából beterjeszt három törvényjavaslatot a hozzájuk tartozó indokolásokkal és mellékletekkel együtt. Egy törvényjavaslatot a készfizetések felvételéről, (Élénk éljenzés a jobboldalon) egy törvényjavaslatot a koronaérték megállapításáról szóló 1892 : XVII. törvénycikk további kiegészítéséről és végül egy törvényjavaslatot a magyar királyi kormány és a császári királyi kormány között az érme- és pénzrendszerre vonatkozólag kötött szerződést kiegészítő újabb pótszerződés becikkelyezéséről. Kéri, hogy e törvényjavaslatok kinyomassanak, kiosztassanak s előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a pénzügyi bizottsághoz utasittassanak. (Éljenzés a jobboldalon.) Elnök: A törvényjavaslatok a pénzügyi bizottsághoz utasíttatnak. (Napirend előtt.) Pozsgay Miklós: Visszavonja interpellációját, melyet a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez intézett. Ezt azért teszi, mert meggyőződött arról, hogy az interpellációjában foglalt panasza a miniszter részéről már orvosoltatott. Ezért köszönetet mond. (Helyeslés.) Rátkay László: A pénzügyi bizottság tegnapi ülésén történtek miatt szólal fel. Bár nem tagja a pénzügyi bizottságnak, jelen volt a tegnapi ülésen mert ezt a házszabályok a képviselőknek megengedik. A pénzügyi bizottságnak 29 tagja van s a bizottság csak úgy határozatképes, ha legalább tíz tag jelen van. A tegnapi ülésen jelen volt az igazságügyi minisztérium kilenc tisztviselője s négy képviselő. És mégis ülést tartottak, sőt határozatot is hoztak egy rendkívül fontos ügyben: a bírói kar fizetésének rendezése ügyében. Azon a helyen ahol a gyorsíróknak kellene ülniök, egy fiatalember ült, az igazságügyminisztérium egy tisztviselője s az készítette a jegyzőkönyvet és a tudósítást a hírlapok számára. Ez szabályellenes dolog és mivel a tudósítás nem ad hű képet az ülésről, elmond a szóló is egyet mást, hogy a pénzügyminiszter egy tegnapi nyilatkozatát megbélyegezze. Azt mondotta ugyanis Lukács miniszter, hogy 1893-ban a bírói fizetések rendezése tisztára csak az akkori igazságügyminiszter Szilágyi Dezső nagy egyéni súlyának volt az eredménye. Ez a kijelentés egyaránt sérti az elhunyt nagy államférfiat s a mostani igazságügyminisztert, mert ebben benne van az is, hogy Plósz Sándornak nincs akkora súlya, mint volt Szilágyi Dezsőnek. S tegnap, mikor a bírói függetlenség biztosításáról volt szó, a pénzügyminiszter ridegen, szinte csikorogva kijelentette, hogy az államnak nincs pénze. A katonai követelésekkel szemben azonban ő is játszsza a nagylelkű szerepét. Lukács László: Nagyon sajnálom, hogy a bizottsági tárgyalásokon nincsenek jelen gyorsírók. Gabányi Miklós: El kell rendelni, akkor lesznek ! Lukács László. Mert ha gyorsírók működtek volna a pénzügyi bizottság tegnapi ülésén, nem lett volna alkalma a t. képviselő úrnak arra, hogy a tegnapi tárgyalást oly színben tűntesse fel, amely gyűlöletessé akarja tenni ott folytatott szereplésemet. (Helyeslés jobbfelől. Ellentmondás a szélsőbal oldalon.) Nézetem szerint ugyanis nem történt semmi. (Ellentmondás a szélsőbaloldalon) ami kifogásra adna okot. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Magam is igen sajnálom, hogy a bizottsági tagok nem látogatják szorgalmasabban a bizottsági üléseket. Gabányi Miklós: Ha nem határozatképes a bizottság, nem kell ülést tartani, hogy Bandi tudja, milyen nehezünkre esik őt eltartani. Tudta-e az öreg ló, hogy a két vén leány benne fiatalságát, elmúlt örömét, régi szeretetét véli látni? Az udvart felverte a gaz, meg a fa. Tavasztól őszig Bandi az udvaron sétált. De nem is igen sétált. Megállt valami árnyékos sarokban, a fejét a falnak hajtotta. — Bandika! — kiabáltak a leányok, mintha valami gyermeket dédelgetnének. Az öreg ló busán megfordult és tétova lépésekkel ballagott a lányokhoz, akik fejét megvakargatták, hátát megsimogatták, így élt, éldegélt az öreg ló. Történt egy tavaszon, hogy a Cseri-kisaszszonyok szomszédságába egy fuvaros költözött. A fuvarosnak sok lova volt, közte mindenféle, Banditól csak egy fal választotta el a lovakat. Azok nyerhettek, dobogtak. Bandi, mintha az ördög bújt volna belé, nyerített és dobogott. Bezzeg nem busult most már naphosszat az udvar sarkában. Néha minden ok nélkül szaladgálni kezdett. Terézt feldöntötte és Sárinak a lábára hágott. Mintha kicserélték volna az öreg Bandit. Még bele is szépült ebbe a nyugtalanságba. Ha a fuvarosnál élesen röhögött valamelyik ló, Bandi kiegyenesedett, felemelte a fejét és nyerítve szimatolt a levegőben, még a bakancsos is, aki pedig lovak dolgában mindentudó szeretett lenni, csóválta a fejét. — Megbolondult ez a vén gebe? — dörmögte. Bandi rúgott, harapott és a bakancsos álmélkodásában még a pipáját is kiejtette a szájából. Estefelé átment a fuvaros kocsisaihoz tanácskozni- ott látott egy nyugtalan fekete mént. A bakancsos diadalmasan ment haza és Lukács László. Hogy ebben a tekintetben milyen oldalról kell befolyást gyakorolni, arról intézkednek a házszabályok s ha a házszabályok illető intézkedései alkalmaztatnának, azt hiszem, talán elérnék azt, hogy a bizottságban mindig kellő számban legyenek jelen a tagok. Az eddigi praxis szerint azonban az a kényszerintézkedés mely a házszabályokban foglaltatik, tudtommal soha egyetlen egy esetben sem vétetett alkalmazásba. Megjegyzem azt is, hogy a bizottságban jegyzőkönyvek nem vezettetnek, a feljegyzést a bizottsági előadó teljesíti Hogy ki készíti a hírlapok számára a tudósítást, arra sem a kormánynak, sem a bizottságnak tudtom szerint ingerenciája nincsen, abban bizonyos praxis fejlődött ki és hogy tegnap kivételesen az a képviselőtársunk, aki ezen tudósítást írni szokta, távol volt és az igazságügyminisztériumnak két fiatal tisztviselője volt jelen, akik a hírlapok számára feljegyzéseket eszközöltek . . . Pozsgay Miklós: Szabad-e? Lukács László: Én nem tudom, hogy hol volna megtiltva. Gabányi Miklós: Nem szabad ! Pozsgay Miklós: Hol van törvénybe írva. (Zaj.) Lukács László: A gyakorlat mindig megengedte azt, hogy a miniszter olyan tisztviselőket, akikre a tárgyalás folyamán a bizottságnak szüksége lehet, a bizottságba hozhasson. Abban sem látok semmiféle sérelmet, hogy a rendes kirlaptudósító távollétében más ember végezte ezt a funkciót. A t. képviselő úrnak felszólalása mint maga is bevallotta, odairányult, hogy megbélyegezzen engem olyan nyilatkozatokért, melyeket a tegnapi ülésen tettem. Ki kell, hogy jelentsem, hogy ezt a megbélyegzést egyáltalában nem fogadom el és nem érzem magamat általa abszolúte érintve, mert semmiféle oly nyilatkozatot nem tettem, amit itt a Ház színe előtt nem ismételhetnék. Az, amit én mondtam, körülbelül a következő volt. A bírósági tisztviselők fizetése tekintetében felhangzó kívánalmak és kérések legfőképpen két motívumra vezethetők vissza és két dologgal indokoltatik meg az a kívánság, hogy a birói tisztviselők más elbánásban részesíttessenek, mint a többi tisztviselők. Az egyik indok az, hogy követelik, hogy a biró anyagilag olyan szituációba juttattassék, hogy anyagi gondokkal ne kellessék küzdenie és így függetlenségét minden irányban megőrizhesse. Ezt az elvet én teljesen korrektnek, helyesnek tartom, kívánatosnak tartom bíráinkat úgy fizetve látni, hogy anyagi gondokkal ne kellessék küzdeniök. Nem fogadom el azonban ezt az elvet olyannak, mely csak a birói tisztviselőkre alkalmazandó, mert szükségesnek tartom, hogy az adminisztratív tisztviselőt is úgy szituáltassannak anyagilag, hogy függetlenek legyenek, mert valamint a bírák fontos és kevésbé fontos ügyek felett vannak hivatva dönteni, az adminisztratív tisztviselők is igen fontos és kevésbé fontos ügyekben járnak el, tehát épp annyira szükséges az adminisztratív tisztviselőknek az anyagi függetlenség, mint a bírói tisztviselőknek. (Helyeslés a jobboldalon.) Hogy ebben micsoda sérelem foglaltatik, azt nem tudom belátni- Ki is jelentettem, hogy törekszik a kormány az ország anyagi erejéhez képest úgy a bírói, mint az agminisztratív tisztviselőket úgy javadalmazni, hog függetlenségüket lehetőleg megőrizzék. A másik érv, amelyre számos kérvény, mely bírák köréből érkezett, támaszkodik, azt hozza fel argumentumul, hogy a bíráknak a legszigorúbban meg van tiltva minden mellékfoglalkozás keresése és ez a tilalom szigorúan keresztül is van vive, míg az adminisztratív tisztviselőknek, különösen a fővárosban, a kormány elnézi és megengedi, hogy azok mellékfoglalkozást is űzzenek és hogy mellékjövedelemre is tegyenek szert. Konstatáltam, hogy ez így van és ki Teréz kisasszonynak ravaszkodva súgott valamit a fülébe. Teréz felcsattant: — Szemtelen !... De estére — kerülgetve — beszélt a dologról Sárinak. Sári már az ágyban feküdt és csudálkozva hallgatta a nénjét. — Egy fekete ló van a fuvarosnál ? — mormogta elgondolkozva. — Én már láttam is. Szép állat... Teréz az asztalra csapott: — Te is szemtelen vagy, Sári! Sári az arcára húzta a takarót és csendesen sirdogált. Később, mikor elcsendesedett a nénje, nagyott sóhajtott: — Mit is ér ez az élet? Az ember megöregszik és semmije sincsen ... Bár ne hallgattam volna reád, Teréz! Boldog is lehettem volna... Teréz felült az ágyban. Odakünn a tavaszi éj csendességében, hosszan vihogva nyerített kzt öreg ló. — Boldog is lehettél volna? — kérdezte Teréz élesen. Nem igen sokat aludtak ezen az éjszakán. Teréz szidta a húgát, de Sári elszántan védekezett ... Reggelre kibékültek. — Eladjuk azt a szemérmetlen cögöt! — szólt Teréz. Sári könnyes szemmel bólintott: — Aztán Pestre költözünk. Ott talán még boldogak leszünk ... ... De az öreg Cseri-kisasszonyok soha se költöztek Pestre. Amint a rakoncátlan öreg lót eladták, elfelejtkeztek a boldogságról, amelyet öreg ló egy napra eszükbe juttatott. A képviselőház ülése március 31-én. — Kezdete délelőtt 10 órakor. — Elnök: Dániel Gábor. A kormány részéről jelen vannak: Széll Kálmán miniszterelnök, Lukács László, Plósz Sándor. Mondják, ha ugyan egy öreg lóról érdemes beszélni, Bandi félvér csikó volt. Gazsi apját, anyját, nagyapját is tudta, de Teréz már elfelejtette. De mégis figyelmeztette néha a bakancsost: — Fiam, úgy bánjon ezzel a lóval, hogy Nóniusz-családból való. A bakancsos csúfondárosan nevetett: — Én pedig azt hittem, hogy csak egy vén kanca. — Csak nyolcéves! — felelt Teréz és elpirult. — Lesz ez már huszonnyolc is — kiáltotta a bakancsos és mérgesen dobálta a szénát a ló elé. Hát az öreg ló hogy viselte sorsát? Hogy a lóban lélek van, mindnyájan tudjuk, de míg az embert elkíséri a lélek a sír szájáig, a lovat fiatalságával együtt elhagyja. Esténkint Bandi is fülelt, mikor nem messzire, a lovaskaszárnyában takaródót fújtak a trombitások, de bezzeg hajdanában Gazsit is megértette, mikor reggelenként az éjszakai tivornyáról panaszkodott neki. Sőt Gazsi egyszer mámorosan leesett a lóról, mikor a század élén lovagolt, s a század mégse taposta el, mert Bandi elébeállott, fogával megfogta dolmányát és az útból arrébb húzta. Gazsi, ha feltámadna, tán ma is tudna beszélni kedves lovával, de a komisz bakancsos bizony nem érthette meg az öreg lovat. A sárga eleinte meghízott, aztán lesoványodott. Szőre hosszúra megnőtt, de farka nevetségesen rövid volt, mert a bakancsos azt mindig lenyirta. Pókos, remegő lábait szétterpesztve, lehajtott fővel állt az istállóban, mintha figyelt volna valamire. Talán gondolkozott, talán aludt ? ... Oly bus, bánatos volt ez az öreg ló, hogy " Sári sóhajtás nélkül nem is tudott ránézni — Hidd el, — "a nénjének. —