Budapesti Napló, 1903. december (8. évfolyam, 329-357. szám)

1903-12-01 / 329. szám

339. szám.2 Budapest, kedd BUDAPESTI NAPLÓ 1903. december 1. Gróf Tisza István nem utasította el a felajánlott békejobbot. Felelőssége tudatában komolyan és készségesen ragadta meg a ki­bontakozásnak kínálkozó alkalmát. Kielégítő ígéretet tett a választói jog kiterjesztésére s megnyugtató időhatárt szabott e reform életbe­léptetésére. Szavai közmegnyugvást keltettek mindazoknál, akik az obstrukció által meg­támadott nemzeti javak értékét nem hajlan­dók sem némelyek nyíltan fellépő hatalmi aspirációinak, sem a mások titkosan bujkáló vakondok-politikájának feláldozni. Históriai nevezetességű pillanat volt ez. Az arcokon visszatükröződött a perc ünnepélyes komolysága. A parlament két legnagyobb pártját, a kor­mány táborát és a Kossuth-pártot, áthatotta a történelmi felelősség érzése s a közöttük fennálló ellentéteket szemmel láthatóan hidalta át a békés kibontakozásra való együttes tö­rekvés. Annál nagyobb volt a zavar a kleri­kális táborban. A néppárt helyettes alvezére, gróf Zichy Aladár zavarodottan fejtegette, hogy ők ugyan nem obstruálnak, de az obstruáló ellenzék számára erkölcsi lehetetlenség a le­szerelés, amíg a párhuzamos ülések vissza nem szívatnak. A Ház mosolyogva hallgatta ezt a manővert. Ha a néppárt csakugyan nem obstruál és csakugyan kívánja a békét, akkor mért akar szélsőbalibb lenni Kossuth Ferenc­nél s mért fűzi a leszerelést olyan feltételhez, amelyet a nyomban Zichy Aladár után fel­szólaló Apponyi Albert is a többség s a kor­mány önérzetébe ütközőnek mondott? Aztán ha csakugyan nem helyesli az obstrukciót a néppárt, mi jogon szerepelt gróf Zichy Aladár az obstruáló ellenzék szószólójául? A néppárti urak, úgy látszik, félnek a békétől. Nekik a harc volna ínyükre, persze az olyan harc, amelyben mások vinnék irhájukat a vásárra, de amelynek a klerikális irány szedné el a hadizsákmányát. Felszólaltak Ugronék is. Persze a magyar vezényleti nyelv érdekében s erősen fogadkoztak, hogy ők bizony nem szerelnek le, valameddig ezt a lobogót diadalra nem vitték. A Ház közömbösen hallgatta őket. Hogy nekik mindenáron a küzdelemre van szüksé­gük, amúgy is tudta mindenki, mert nekik ebben a küzdelemben nincs veszíteni valójuk. A végeredmény pedig az volt, hogy az obstrukció — mára legalább — bevonta vi­torláit. Holnap kialakul az új helyzet. A Kossuth-pártban megmérkőznek az ellentétes nézetek. Ha a kibontakozás barátai kerülnek többségbe, akkor kiszorítják a pártkötelékből gonddal és tudással van megfestve minden képe, hogy lehetetlenség kiválogatni belőlük a legjobbat. Nyiasy Sándor nagy szívóssággal törtet a cél felé s ezt mindjobban megközelíti. Témája az örök em­beri, vagy az ősfoglalkozás, mint szántás, kapálás, vagy az emberi lélek legelsődlegesebb megnyilvá­nulásai, mint a szerelem. Az ő szerelmes párja (249.) természetesen a népből való. Nem is témájá­val állítja meg a nézőt, mint inkább a régi té­mának d­iskrét, új kezelésével s pompásan elta­lált holdsütéses tónusával. Egyébként pedig egyike legmagyarabb festőinknek, aki a magyar Alföld karakterét, napszállatának bágyadt sugarait, rögös földjének struktúráját s az ezt verejtékkel meg­munkáló magyar parasztot teljesen megedzi. 248. számú Őszi szántása azonban generálisabb, színe­sebb s egyéniebb, semhogy magyar lehetne. Ha­zatérő kapása (106.) egyike a tárlat legkiválóbb képeinek. Bruningeni Flesch Ludmilla „Mária“ hármasképe (148.) színben, fölosztásban, nyugodt beállításban a reneszánsznak Münchenbe eltévedt egyik akkordja s rendkívül ügyes utánérzése a XVI. századbeli olasz művészetnek. A modernséggel még meg nem barátkozott közönség nagy élvezettel nézi. Éder Gyuláról már számtalanszor elmondták, hogy tisztára Benczúrt utánozza s igy Bacchanáliája is (145 ) egy más által már összevissza mesterkélt művészetnek az újra leszűrése. Pretenciózus, de lelkesen dekoráció. Kremier Viktor Félbemaradt fürdés­e nem egyéb, mint innen-onnan-amonnan összeszedett reminiszcenciák gyűjteménye, s ezért az alakok nagyon indokolatlanul vannak rajta összezsúfolva. Rajzhibái nagyon szembeszökők s igy alakjai, bár roppantul igyekeznek mozogni, mégis merevek. Legéktelenebbül el van rajzolva az előtérben, a ráma szélénél bámuló hatalmas női akt. Hihetetlen, hogy egy egyébként s más téren oly erős intelligencia, hogy megbicsaklik s mily konfuzus lesz, ha a művészet mezején ténykedik. Stetk­a Gyula Krisztus a keresztfán­ja fölfogás­a harciasokat. Akkor aztán más szituáció ke­letkezik. Az obstrukció elszigetelődik. Hívei az Ugron-csoportból, a Kossuth-pártból kiszoruló töredékből s a néppárt néhány harcias tagjá­ból fognak állani. S e kis töredékkel szem­közt áll majd formidábilis erkölcsi és politikai túlsúlyával a szabadelvű párt, a Kossuth-párt s az Apponyi-féle disszidens-csoport, amelynek vezére ma is a békés kibontakozás mellett foglalt állást. Ebben az új helyzetben meg­változik a hangulat s a politikai elhelyezke­dés. A törpe minoritással szemben fel lehet majd vetni ezt a kérdést: a leszerelést akarj­a-e vagy a lefegyverzést? Váratlan fordulat Budapest, november 30. Bohózatosan indult, de szenzációsan fordult a mai ülés, melyet a fordulat derékon hasított ketté. Nem is volt párhuzamos ülés ma sem, sőt szerdáig a Ház szünetet s pihenőt adott magának. * * * Az első strófa a bohózaté. Az obstrukció javított kiadású régi s azon­kívül egészen új ötletekkel vonult fel a mai üt­közetre. Nessi Pál, Pap Zoltán és Lengyel Zoltán az ülés előtt szűkebb haditanácsot tartott s meg­állapodásaiból nem is csinált titkot. Lengyel Zoltán magyarázta: — Ők most beadják az elnökhöz a levelet, melyben megrongált egészségüje helyreállítása céljából szabadságot kérnek. Én aztán felszólalok s bár el fogom ismerni, hogy egészségük a nemzeti ügy szolgálatában csakugyan megrongálódhatott, elle­nezni fogom a kért szabadság megadását, mert ha szabad egy kétes választásnál még a holtakat is szavaztatni, akkor az ilyen harcban a betegek is teljesíthetik kötelességüket. Ez tiszta sor. Azon­felül pedig mind a két levélre név szerint való szavazást is fogok kérni, mert úgy sejtem, hogy a kormánypárt szívesen szabadságolná az én ked­ves kollégáimat az obstrukcióban. Ez volt az egyik ötlet, melyre azonban — kiderül majd a végén — egyelőre nem került sor. De javított kiadásban ismételte meg az ob­strukció a jegyzőkönyv körül szombaton folytatott csetepatét is. Akkor hárman ajánlottak összesen öt módosítást, ma Lengyel Zoltán egymaga huszon­három inditványnyal vonult fel. Csupa lényeges és életbevágó fontosságú indítvány volt, mint például: november helyett teendő őszutó, később „ „ utóbb, k. m. f. „ „ kelt mint fent. Volt további hat indítvány aziránt, hogy Lovászy neve nem t-vel, hanem j/-nal írandó. Lengyel Zoltán huszonhárom indítványa mellé Nessi Pál és Pap Zoltán az indítványok további sorozatát adta be s igy körülbelül ki volt számít­ható, hogy harminc szavazással s a harminc sza­vazás mindegyike előtt kérhető ötpercnyi szüne­tekkel egy pár órát agyon lehet ütni. Nagy Mi­hály ugyan felszólalt, hogy a Ház tegye egysze­rűen félre az összes mókákat s az elnöklő Fu­­­litzsch Artur is kimutatta a házszabályokból, hogy ilyen esetekben először az eredeti szöveget kell szavazás alá bocsájtani, ami egyszerűen pocsékká tenné a módosításokkal kezdett komédiát, de gróf Tisza István miniszterelnök az ellenzék meg­rökönyödésére nem ellenezte a tréfát. Ő is kon­statálta ugyan, hogy a jegyzőkönyvi módosításokkal szemben az eredeti szöveg bocsájtható első­sor­ban szavazás alá, de nem akar tréfa­rontó lenni. Az ellenzék nem igen értette a különös elő­zékenységet, de Tisza nem maradt adós a ma­gyarázattal : — Nem ellenzem, hogy az indítványok tö­megét külön-külön bocsássák szavazás alá, mert megfelel az én intenciómnak, hogy a nemzet lássa, miként mulatnak és miként lopják a napot az urak. Ettől már prüszköltek. — Mi csak az időt lopjuk, mást nem ! — kiál­tott Báth Endre. Rigó Ferenc meg szokása szerint megnyomta a szót. Azt mondta : — Nehéz ott lopni, ahol a gazda is tolvaj! A nagy lármára Tisza gúnyosan jegyezte meg, hogy mélyen meg van hatva, látván azt a nagy érzékenységet, melyet az ellenzék a parla­menti kifejezések illendősége szempontjából most egyszerre tanusit. Mélyen meg van hatva. A háttérből Holló Lajos dühösen szólt: — Törődik a fene a maga meghatottságával ! Menjen Khuen után! Különben pedig Tisza nyilatkozata körül egy kis parázs házszabály-vita indult, melynek rendjén Rubik Béla már az uj terminológiával élt s azt jegyezte meg, hogy a kormány elrabolta a házszabályt és elsikkasztotta a magyar nyelv jo­gát. Beszélt Ugrón és Holló is, de uj ötlete megint csak Lengyel Zoltánnak volt, aki engedelmet kért a Háztól, hogy a szabályok keretén túl is beszél­hessen. Ezt pedig azért tette, hogy kérésére név­szerint való szavazást lehessen követelni. S miután a név szerint való szavazást el is rendelték, más­a legjobban magába vonuló s müveibe a leg­kevesebb beleszólást engedi a szabad természet­nek s legtöbb filozófiát alkalmaz. Nagyon erős, nagyon jellemző három arcképe a fölfogás mély­ségére, a mintázás erőteljességére nézve elüt a tárlat valamennyi arcképétől. Egész külön művészi egyéniség nyilatkozik meg bennük, olyan, mely a tárgyába többet képes belemagyarázni, mint amennyi benne van. A 290. számú klasszikusan szép s klasszikus az ize is. Margitay Tihamér nagyobbára olyanokkal szerepel, amikkel már a Nemzeti Szalonban is nagy diadalt aratott. Itt van többi közt a gyönyörű Szeptember végén is (378). Karlovszky Bertalan (380—382.) arcképei mindmegannyi dokumentái a csodás rajznak és a jellemző­ erőnek. Hát még ha nem finom haj­­ecsettel korcsolyáznék a sikamlós felületen. Ez egy kissé enerválttá teszi az ügyet. Szenes Fülöp arcképkollekciója egytől-egyig kitűnő darabokból áll. A művész ennyi tudással és művészi kva­litással nagyobb anyagi és erkölcsi sikert érde­melne meg. Mea culpá­ja például (370.) oly gyönyörű, hogy nagy igényű külföldi nemzetközi tárlaton is föltűnnek vele kifogástalan rajzával s csodásan összetartott kékes tónusával. A 373. számú arckép pedig az egyórás alfa prima festés re­meke. Kober Leóban (479—490.) nagy a szatirikus él, melylyel a nagyvárosi élet senyvedt alakjait, smokkjait, züllött figuráit, zilált családi viszonyait kezeli. Pompás a montmartrei cabareti jelenet (488.) és a Sakkozók (485.). Pajtás Ödön pedig, mely álnév alatt egy huszárfőhadnagy rejtőzik, a kaszárnya világából mutat be remek, humoros jeleneteket. Nem kegyetlenül torzító karikaturista, hanem őseredeti vénával dolgozó humorista. A legújabb és a legnagyobb minden magyar humo­rista közt. A fölötte eredeti tehetségű katonamű­­vész most már anyazsálva van s ezentúl nagyon nehezen nélkülöznek a tárlatokról. ban még a régi nyomon jár: a XVII—XVIII. század copfjából nem kevés van benne. A fény­­effektusnak ósdi alkalmazása már nagyon hide­gen hagyja az új után lebedző, blazirt közönsé­get. Az ilyesmit a műteremből direkt a vidéki templom oltárára kell vinni, amely valószínűleg megrendelte." Vajda Zsigmond két női arcképe előkelő fölfogás s nagy művészi tudás eredménye. Ezt a nagy tudást azonban kár oly szentimentális témákra pazarolni, mint a „Viharban“. Reinhard Károly zsánere, A falu esze (206.) talán, az egész tárlat legjobb zsánere. Márk Lajos ismét egész kollekcióval foglalta el azt a falat, melyet neki szoktak fönntartani. Előkelő, választékos, kecses, mint mindig. Rajzhibák ólálkodnak mű­vein, mint mindig; úgy értve a dolgot, hogy nem igen tartja magát a szigorú, pontos hasonlatos­sághoz, hanem inkább képet csinál az arcképből. De ez nem oly nagy baj, bőven ellensúlyozza ezt az a szellemesség s az a franciás elegancia, melylyel témáit kezeli. A 212.,213., 214. számúak egyformán dekoratívek. Legdiskrétebb talán a 209. számú kísértés­e (120.), talán nem is az akar lenni, amit a cím mond. Mintha maga a művész sem vette volna komolyan a témáját, s mókázó asszonyaival és megijedni nem igen megijedő ba­rátjával talán nem is annyira tartalmast, mint mű­vészi tudást akart produkálni. Kunfy Lajos arcképeinek a beállításában is van némi keresettség s egy szemernyi préciense­­ség, de színei rendkívül nyugodtak, előkelőek s megkezdett műveit a kiválasztott, néha tompított tónusban mindvégig meg tudja tartani, ami nem oly csekély dolog. A vad realizmust szemmel lát­­hatólag utálja s itt-ott külföldi nyomokon jár. Kollekciója egészben véve méltó arra, hogy a kö­zönség a legnagyobb figyelemre méltassa. Réti István nagybányai létére legkevésbé jár a nagy­bányaiak útján s azt vallja, hogy voltaképpen nem­csak a napfény és a plein-air a természet, de a mű­­­ terem világítása is. Valamennyi nagybányai közt

Next