Budapesti Napló, 1904. április (9. évfolyam, 92-120. szám)

1904-04-01 / 92. szám

■­V Budapest, péntek BUDAPESTI NAPLÓ 1904. április 1. 03. szám; talán a földbirtok demokratizálásának égetően szükséges voltát? Aki ilyen eszmékkel merne a politikai küzdőtérre lépni, annak a fejéhez vágnák, hogy a magyar nemzet történelmi alapjait rombolja, hogy a mozgó tőkének nem­zetközi hatalmát szolgálja hitvány bérért, vagy népbolondító szociálforradalmárnak monda­nák, akinek izgága szereplését a törvény egész szigorával kell meghiúsítani. Céltudatos és rendszeres iparpolitika hiánya a másik kivándorlási botrány. Ha az a munkásfelesleg, amely a mezőgazdaságban nem tud elhelyezkedni, foglalkozást találna a nagyiparban, mindjárt lényegesen csökkenne a kivándorlás. De nagyiparunk nincs. Itt-ott létesül egy-egy árva gyártelep, a legtöbbje csakhamar el is pusztul, mert létrehívásánál vagy a kellő tőkeerő, vagy a kellő körültekin­tés hiányzott. Ami ezen a téren történik, egy­felől szörnyen kevés, másfelől szörnyen rend­­szertelen. Az állampolitika az iparfejlesztést nem űzi sem tervszerűen, sem elég nyoma­tékosan. Egyszerre az egész nagyipart a föld­ből elővarázsolni nem lehet. De lehet előre megfontolt terv szerint egyes termelési ágakat meghonosítani, például először a textil­ipart, aztán a fém-ipart, majd az üveg­ipart, ké­sőbb az agyag­ipart. Ilyen turnusokban kel­lene az iparfejlesztést mivelni, nem pedig ötletesen s az állam amúgy is gyér pénz­eszközeinek oktalan szétforgácsolásával. Hát mért nem történik ez így, holott az ipar­­politika ilyen módja és iránya hatalmas gaz­dasági erőforrásokat nyitna meg, felszabadí­taná az országot gyarmati alárendeltségéből s egy csapással a kivándorlás kórságát is orvo­solná? Ha volna virágzó nagyiparunk, a munka erejének hasznosításából élő tömegek itthon maradhatnának, a munkapiacon a nagy­ipar a földbirtok vetélytársául jelenne meg, a keresetben való vetélkedés emelné a munkabére­ket s a magyarok százezreinek nem kellene hazá­­nktól elszakadniok s a világtenger túlsó partján eeyesniök a tisztességes megélhetés feltételeit. A földbirtok nagyon jól elbirná a munkabér emelkedését, mert a nagyipar hatalmasan fo­kozná a fogyasztást s mezőgazdaságunknak, amely itthon tudná termelését értékesíteni, nem kellene többé a kiviteltől várnia boldogu­lását. Mit ér a magyar mezőgazdaság a mai alacsonyabb munkabérekkel? Hiszen a nagy­ipar hiánya tömeges kivándorlást okoz, a tö­meges kivándorlás tetemesen csökkenti évről­­évre a belföldi fogyasztók számát s ha így megy tovább, akkor a földbirtok megmenti ugyan az olcsó munkabért, de elveszti leg­jobb és legbiztosabb fogyasztóit, a belföldi fogyasztókat. Ezekről a kivándorlási botrányokról nem beszél s nem gondolkodik nálunk senki. Ha egy nagy és véres háborúban, amilyen ötven­­esztendőnként is alig fordul elő egyszer, el­veszítenénk százezer magyar embert, gyászos megdöbbenés ülné meg a lelkeket. Ám arra ügyet sem vetünk, hogy évről-évre a kiván­dorlás ugyanannyi magyart ragad el tőlünk, amennyit a legvéresebb háborúban tudnánk csak elveszteni. Nem szabályozni kell a ki­vándorlást, hanem megelőzni. Ennél sürgő­sebb feladata nincsen a nemzeti politikának. Demokratikus földbirtok-politikát és céltuda­tosan, nagy energiával űzött iparpolitikát sür­gessen a közvélemény. A parlament pedig szakítson valahára az áldatlan botrányhajhá­­szattal, értse át és tegye meg kötelességét, nappalom. Kántálni se tudtam már, megcsuk­­lott a hangom és ha asszony jött vízért a klas­­trom udvarába, reszketett a lelkem ... Elmentem a szerzettől... A barát beszédét megszakította a nagy ijedt­ség, mely elkapta valamennyit a hirtelen pilla­natban, amikor a szobába betoppant a szakasz­parancsnok. Hosszú vékony bajusza meglengett a levegőben, amikor rákiáltott a gunnyasztó regru­tákra : — Bakák vagytok, vagy micsodák? Derül­jön ki az a sok savanyú ábrázat, mert . . . A haragos katonában bennrekedt a károm­kodás és dühösen mutatott az egyik ágyra, ame­lyen — a daróctakarót a fejére húzva — feküdt egy regruta. De aztán kegyesen elnevette magát: — Hajrá, regruták, bakatréfát csinálunk. A regruták látva, hogy a rettegett ember mosolyog, ők is nekibátorodtak, vidámodni igye­keztek és mikor a szakaszparancsnok kiadta a jelszót: — Temetni fogjuk a porosfülüt... fürge sietséggel köréje tömörültek, a fegyverükre rátűz­­ték a szuronyokat és engedelmesen fölállottak az ágy két oldalán, ahogy a parancsnok elhe­lyezte őket. A takaró hosszában és szélességében bakancsokból keresztet formáltak és a regruta csákóját ráhelyezték eltakart arcára. A szobapa­rancsnok aztán rámordult a pap-katonára: — Ceremóniázz, barát, mintha gvárdiánt temetnél... A barát elpirult, de szolgált az urának és nevetésre rándítva az arcát, reszkető hangon rá­kezdett a halotti dalra: 1 . Requiem aeteraam Dona ei, domine Circumdederunt me..; — Ti is, regruták, ti is... circumdederunt me... — kiabált a szakaszparancsnok. ^ „ -,'v i tolo&fes&l* so t^em ms Se\ A rokkant bakák a lábukkal topogtak, a karjukkal hadonáztak és teli torokkal kiabálták: — Circumdederunt me... A szakaszparancsnok hirtelen haragra lob­bant — a fekvő regruta nem mozdult és mikor a barát siránkozó énekeléssel újra rákezdett a bús nótára, dühösen megragadta a daróctakaró egyik sarkát és lerántotta azt a regrutáról. A bakancsok lerepültek a földre és a mély csöndben egymás­után koccantak. A regruta ekkor sem mozdult Két bajtársa az ágy fejénél föléje hajolt, megráz­ták a testét, az állát is, de ekkor visszakapták a kezüket és ijedten mondták: — Meghalt... ! A regruták arcáról elsikkadt a kényszeredett mosoly és tágranyilt szemekkel, sápadó arccal meredtek az ágyra, ahova orozva csapott le a ha­lál. Az esti homályból fakón világolt feléjük a holtra­ vált baka pufók, kövér arca, a karjai, a lábai széjjelvetődve feküdtek az ágy szélén és a nyugalom volt a pihenésében; látszott rajta — a derűs szája, kicsiny homlokának békés simasága elárulta—, hogy álmai áthajoltak a szelíd, örökös álmok felé... A kiáltás: — Meghalt... végigszállott a régé,­ségi szobán, belékapaszkodott az árnyakba, rég hullámzott a levegőn,melyből hullottak­ szakadá.. alá a szomorúság színei. A regruták újra gunnyasz­­tottak, kusza gomolyagba összeterelődtek az ágy körül és a barát összekulcsolta a kezeit. Halottas­­éneke megbicsaklott és nagy feje lebukott a mellére. . Késő este volt már ... A komor szobába földugtak a takarodó hangjai. A zengő, busongó bakanóta szélesen szárnyalt a kaszárnya udvarán és ahogy ide a legénységi­ szobába felhangzott, megnyitotta a regruták szivét, melyből hullott a fájdalom, a könny, a gyász bánatos lelkükre. És úgy érezték, hogy önmagukat is siratják ... ■ •­­ '* '■' •' _ 4 | saáiéite áosémo te laota. %h£t .íioboisóíraír 1 .ejifjheliM itemorBfcogsa­ss Mi BELFÖLD Mozgósítási hírek. Közfeltűnést kelt és mindenféle külpolitikai kombinációkra ad alkal­mat a bosnyák vasutak részéről közhírré tett az a rendelkezés, hogy meg nem nevezett okokból április 12-éig felfüggeszti az árufelvételt s ezért az államvasutak sem fogadnak el Boszniába szóló fuvarküldeményeket. A húsvéti árufuvarozásnak ezt a felfüggesztését legalább meg kellett volna okolni, nehogy a közvéleménynek izgalmas fel­tevésekre való fogékonyságát ily módon is táp­lálják. Az olasz kereskedelmi szerződés. Miraglia olasz szenátor ma hosszabb tárgyalásokat folytatott az osztrák és magyar megbízottakkal. A tárgyaláso­kon Magyarországot Ottlik miniszteri tanácsos kép­viselte. A konferenciának nem volt formális tárgya­lási jellege, hanem az csupán megbeszélés volt A meg­beszéléseknek azonban kiváló jelentőséget­­tulajdoní­tanak, mert Miraglia bécsi útjában bizonyítékát lát­ják annak, hogy Olaszország a borkérdést tolja a szerződési tárgyalások előterébe, s azt hiszik, hogy a borvám kérdésétől teszi függővé a kereskedelmi szer­ződés sorsát. Miraglia ugyanis kiváló szakértő a bor­kérdésben s hosszú ideig volt osztályfőnöke az olasz földmivelésügyi minisztériumnak. Abban a körülményben, hogy Miraglia Bécsbe jött, sokan arra a reménységre találnak indokokat, hogy Olaszország is szívesen venné, ha a kérdés bi­zonyos irányban megoldható lenne. Amennyire meg­állapítható, Olaszország vezető kereskedelmi politiku­sainak álláspontja az, hogy az olasz bor számára adandó koncessziókat a kereskedelmi szerződés nél­­külözhetlen előföltételének tekintik. Azt kívánják to­vábbá, hogy ezek a koncessziók az olasz bor előny­ben részesítésében álljanak, ez előnyöket pedig olyan minőség meghatározásában keresik, amely csak az olasz bor vámkezelésére volna alkalmazható. Evvel szemben áll az, hogy eddig nem lehetett minőségileg úgy meghatározni a bort, mint ahogy az olaszok kívánják, de olasz részről mégis inkább ra­gaszkodnak a minőségnek, habár tökéletlen, meg­jelöléséhez, semminthogy olyan állapotot fogadnának el, amely semmi előnyt nem biztosít az olasz bornak. Miraglia szenátor a bécsi konferencia után Bu­dapestre jön, hogy a magyar kormány megbízottai­­val tárgyaljon. A vámkonferencia munkálatai is ma készültek el. A két kormány megbízottai a legteljesebb megegye­zésre jutottak a Német- és Olaszországgal kötendő kereskedelmi szerződések szövege körül támasztott követelések dolgában. A jegyzőkönyveket a két kor­mány elé terjesztik és április közepéig Ausztria-Ma­­gyarország­nak és Németországnak is tudomására jutnak a kölcsönös követelések. A fiumei pártvillongás­ Fiuméból táviratozzék. A városi képviselőtestületben a bizottságok megala­kulása egy kis bomlást idézett elő. A múlt ülésen beterjesztett kérelemnek halasztás nem adatván, két képviselő, Osseiiack Lajos és Ivanossich Henrik le­mondtak. Több városi képviselő mivel a kibékülés az autonomista párttal nem sikerült, külön értekez­letet tart, amelyen további magatartásukat állapít­ják meg. A német kereskedelmi szerződés. A kereske­delmi szerződések dolgáról félhivatalosan jelentik, hogy a német kormány már tavaly megállapította az Ausztria-Magyarországhoz intézendő kívánságokat, de az erre vonatkozó tárgyalást most újra megkezdték és elintézésük bizonyára sok időbe kerül. Csak ezután kezdődik majd a szóbeli tárgyalás. Egészen bizonyos­nak látszik, hogy az új kereskedelmi szerződési ja­vaslat nem kerül a birodalmi gyűlés mostani ülés­szaka elé. Az Olaszországgal való új kereskedelmi szerződés már elkészült ugyan, de mégis azt kell hitni, hogy a német kormányok ragaszkodnak ahhoz a szándékukhoz, hogy az Ausztria-Magyarországgal való szerződési javaslattal csak akkor járuljanak a bi­rodalmi gyűlés elé, ha majd több más szerződés is legalább ilyen előrehaladott stádiumban lesz. A horvát pénzügyi kiegyezés­ Zágrábból táv­iratozzék . A horvát regnikoláris küldöttséget április 12-iki déli 12 órára hívták egybe. Munkálatainak be­fejezése után összegyűl a tartománygyűlés a pénzügyi kiegyezés tárgyalására. Az ex-lex megszűnt. — Az adófizetők figyelmébe. — Budapest, március 31. A hivatalos lapban ma jelent meg az 1904. évi IV. törvénycikk szentesítésére vonatkozó királyi kéz­irat s ezzel végképpen megszűnt az ex-lex állapot s a törvényes rend helyreállott. A pénzügyi kormány tehát abban a helyzetben van, hogy az adókat be­hajthassa s az adófizető polgároknak pedig most már kötelességük az adófizetés. A kormány azonban, tel­jesítve a parlamentben felhangzott kívánságokat, az adóhátralékokat oly módon akarja behajtani, hogy a hátralékosok fizetési képességét ne tegye tönkre, egy­felől megóvja őket a romlástól, másfelől pedig a létező adóalapot a lehetőségig épségben tartsa. Erre vonat­kozik az a két pénzügyminiszteri rendelet, amely a törvény­szentesítéssel egyidőben látott ma napvilágot és amelyet a következőkben ismertetünk . Az első rendelet intézkedik az indemnitási törvény hatályba lépte folytán az adó­illeték és egyéb, a közadók módjára behajtandó kincstári követelésekről. E szerint azokat a közadókat, amelyek az 1903. év második, harmadik és negyedik negyedében, továbbá azokat, amelyek 1904. év első negyedében voltak esedékesek, mától, is a törvény életbeléptetésének napjától számított év alatt kell megfizetni. Aki ez idő alatt nem fizeti dóját, késedelmi kamatot fizet 1904. évi április kezdre számitandólag. Azokat az illetékeket, melyekre nézve a fizetési fagyásokat 1903. március 21-ik után kézbesítet­ték, a mától számított harmincadik napig kell fizetni. A második rendelet azokról a módozatokról szól, amelyek mellett a hátralékos tartozásokra nézve kamat­mentes részletfizetést lehet nyerni. E szerint mindenki, aki ez év szeptember elsejéig engedélyt kér arra, hogy az 1903. évi május hó elsejétől 1904. évi április hó elsejéig terjedő időből származó adóhátralékát részletekben fizesse, ezt az engedélyt megkapja, úgy hogy az utolsó részletet legkésőbb 1905. szeptember végéig fizeti. Azt, hogy a részlet mekkora legyezi és hogy mikor fizetendő, a pénzügyigazgatóság ál! \ ~peg. Az egyenesadó-hátralékokra kamatmentes ^ \ ij 81£*81 jOklŰ ŰC02UCŰ! jater----' goi «iűKfl*; --- ^.\VSW>. «’S^V'v vvv

Next