Budapesti Napló, 1904. július (9. évfolyam, 181-211. szám)
1904-07-01 / 181. szám
"• ..........................■■■ !1- Budapest, 1904. Kilencedik évfolyam. 181. szám. Péntek, julius I. BUDAPESTI NAPLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kerepesi-ut 25. Fiókkiadóhvatal: Muzeum-körut 18. Főszerkesztő : Felelős szerkesztő : VÉSZIJÓZSEF BRAUN SÁNDOR Kiadja: • A SZERKESZTŐSÉG Egész évre 14 kor., Va évre 7 kor., Vi évre 3 kor. 50 fillér, egy hónapra 1 kor. 20 fillér. Egyes szám Budapesten és a vidéken 4 fillér. Tisza István budgetbeszéde. Budapest, június 30. (V.) Kár, hogy gróf Zichy János üdülni ment az egyházpolitikai revízió elvének elejtése után, — ha ma történetesen bevetődik a képviselőházba s ott végighallgatja gróf Tisza István miniszterelnök költségvetési beszédét, talán annyira kedvére valónak találta volna a benne megnyilatkozó konzervatív politikát, hogy stante sessione beállhatott volna az elvek azonosságának alapján a kormánypártba. Elvitatni a miniszterelnöki beszéd kétségtelen érdemeit nem akarjuk. Okos beszéd volt az, rendkívüli dialektikai ügyességgel fűszerezve, helylyel-közzel nagyszabású politikai gondolatokkal bővelkedő, mindvégig érdekes és kivált a nemzeti fejlődés szempontjából gazdag tartalmánál és bátor koncepciójánál fogva határozottan tetszetős. íme bizonyságot teszünk róla, hogy elfogultság nélkül élveztük ezt a budget-beszédet. De éppen elfogulatlanságunk késztet a bírálatban annak az elmondására, hogy maga a beszéd és a benne kifejezésre''~rülő politika félreismerhetetlenül konzervatív jelleget mutat. Nem lüktet benne az a demokratikus felfogás, amely a mai szabadelvűségnek legfontosabb ismertető jele és amely nélkül a szabadelvű, doktrína a társadalmi forrongásoknak és a szocializmus hódításainak e korszakában elveszti vonzó erejét a tömegekre s e vonzó erő fogytával erkölcsi és politikai hatalmának egyetlen hiitforrását: a széles néprétegek bizó rokonszenvét. És hiányzott továbbá a beszédből a progresszív elem, a koreszmék irányában való haladásnak az az erős eltökéltsége, amely nélkül a szabadelvű doktrínák régi, elfonynyadt tartalmát a modern emberiség lelkén korlátlanul uralkodó új törekvésekkel felfrissíteni s ilyformán ismét hódítóképessé tenni nem lehet. Ha az a politika, amely ebből a beszédből bontakozik ki, minden áron szabadelvű politikának kíván tekintetni, akkor ez a szabadelvűség legfeljebb az úgynevezett felső tízezrek szabadelvűsége. Ez a szabadelvűség irtózik minden modernségtől s egyetlen erénye csupán az, hogy ugyanolyan erősen irtózik a felekezeti reakciótól is. Törekvéseinek alfája és ómegája az, hogy konzerválni akar. Konzerválni azt a gazdasági rendszert s azt a társadalmi szervezetet, amely kapitalisztikus alapon alakult ki. S ezt abban az alakban kívánja fenntartani, amelyet aa mutat: a szabadelvű intézményekkel is, amelyek köréje rakódtak, de egyben a szociális haladásnak s a modern fejlődésnek azon akadályaival is, amelyek a rideg kapitalizmus szertárából kerültek elő. Az a szabadelvűség, amely magamagát akarja konzerválni, már félig reakció, mert megállást jelent, a megállás pedig szükségképpen jelenti a hanyatlást. A szabadelvűség a huszadik század elején, a szociális eszme meglepő világhódításának napjaiban csakis úgy mentheti meg magát és az államot, ha megnyitja sorompóit az új eszméknek, amelyekkel az új század viselés, és ha vállalja azt a feladatot, hogy az ellentétek közt való okos és szívós közvetítéssel evolúcióvá enyhítse a máskülönben elháríthatatlan revoluciót. Úgy találjuk, hogy a szabadelvűség e modern feladata iránt kevés az érzéke a kormányelnök úrnak, tí mai beszéde még jobban megerősített minket e feltevésünkben. A mezőgazdasági kis exisztenciák sorsáról beszélvén, Tisza István szinte megdöbbentően konzervatív szempontból indult ki. Okoskodásában inkább a geszti földesúr szólalt meg, mint annak a magyar nemzetnek a vezető kormány férfia, amelynek soraiban milliókra rúg máris és naponta ijesztőbb arányokban szaporodik a paraszt-proletariátus. Csodálatos dolog, hogy Tisza István meglátja fel is említi a parasztgazdáknak azt a csekély kontingensét, amely itt-ott kirajzik falujából s nehezen összekuporgatott tőkéjének segítségével magához váltja a szomszéd határnak egy-egy parcelláját, de nem látja meg és elhallgatja azt a jóval óriásibb kirajzást, amely évente százezrivel dobja a világtenger túlsó partjára a földmunkának komolyságban s ügyességben legkiválóbb emberanyagát, a magyar föld TÁRCA A próféta futása. — A pilisi annáleseréöl. — — A Budapesti Napló eredeti tárcája. — Irta: Nógrádi László. ' Hire szaladt a csodának, hogy im a pilisi erdőben a próféta. Látták ő kegyelmét, hallották szavát, a nagy kőnél jelent meg. Görcs Péternél immár az égbe is vitte, mennyei örömökben részeltette, mert hogy is az ura rosszul bánik a szegénynyel. Hajnalban tért vissza az égből Görcs Péterné. Mit látott, mit hallott, elmondta (bárha nem is mindent.) — Ó, de szép is az ég, sóhajtották a jó pilisiek. Ó, de szép is. Hogy nem részesülhetünk mind e nagy örömben. Nap nap mellett precesszióval tisztelték meg a prófétát, imádkoztak, énekeltek s találgatták a nagy esetet. — Ninive ez a Pilis, mondták egyesek, ki hitte volna, hogy ilyen rosszak vagyunk. Ám Ninivébe is elméne Jónás próféta, mert rossz vola a nép. — Megtiszteltetés, vélte a másik fél. Mért nem ment máshova, mért jött éppen ide hozzánk. Jók vagyunk, istenesek. — Má£, hogy mink emberek, mondta Kupak András, mert hát nekünk békét hagy, de az aszszonyokat, legkivált a menyecskéket sorra szedi. — Rosszak az asszonyi állatok, dörmögte Görcs Péter, mondom is mindig, vallom is, hiszem is ezentúl még inkább. — Az asszonyok prófétája, mondta Kaszás Gyuri. És hát mondott valamit, mert a próféta csakugyan különösen az asszonyok iránt érdeklődött. A hajlós termetű Görcs Péterné után liliom Boris következett. Azután Birinkei Judit járult a prófétához, akit az ura úgy hozott a harmadik vármegyéből, de nincs is hét vármegyében nála különb. Bolond az ura, hogy hétszámra árván hagyja ezt a nagy gyönyörűséget, Gyarmatra, merre járva fuvarba. Birinkei Judit után a kívánatos Bodajk Annát idézte magához a próféta, Bodajk Annát, akinek már annyian belevesztek csillogó, fekete szemébe. (Hogy nem fél tőle a próféta.) Harmadnapra jött csak meg Bodajk Anna a prófétától, már azt hitték, örökkétig ott tartja a próféta, pokolra veti, mivelhogy kikapós a lelkem, — de hát megjött mégis. Liliom arca megsápadt, bizony keményen szidhatta a próféta! Üzenetet is hozott: « . — Mindennap precesszió járuljon az erdőbe a nagy kőhöz, migten eljövök, szólt az üzenet. És úgy jön. Ájtatosan járultak mindennap a nagy kőhöz, mélységes áhítattal borultak le a nagy mohos szikla előtt, honnan a csudaságos próféta szólt hozzájuk. Valami nagy erő szállott ebbe a kőbe, valami csuda nagy erő, mert ime a nyelves, csipős szavú Judás Marosa nem szapul már mindenkit olyan szaporán, legalább addig jó, míg ott térdel a nagy, kő előtt. Csatak Boris nem hazudik egyre-másra, Kocsisné is megjámborodott, nem iszik már, processzus asszony, lett belőle. Füvésné se lop, fél, hogy, elszárad a keze. Bodajk Anna, a legkikapósabb menyecske, nap-nap mellett oda járul a kőhöz nagy, mélységes áhítattal s úgy, sóhajtozik meghajtván sudár ringó termetét: — Jöjj el gyönyörűségem, ó jöjj el, emelj fel szépséges házadba én prófétám! Tekintete odatapad a kő tetejére, libegve hullámzik a patyolat ingváll fehérsége mellén si bizony kiperdül harmat könnye nagy, sötét, égd szeméből szavai után. Szájról-szájra száll a szó, falu adja falunak, hogy, mi van a pilisi erdőben. Legendák kelttek szárnyra, a képzelet nagy mester kezével csodásabbnál-csodásabb eseteket teremt, történeteket a próféta hatalmáról. Kiki vigasztalást talál ezekben, kinek mi baja van, csak a prófétához kell járulni, meggyógyul, kinek mi veszett el, a próféta visszaaadja, ha lelki, hagy ha földi javakról is van szó. Szeles Jánosné fa elveszett tyúkjáért járul a harmadik faluból az prófétához, hogy kitudja a gonoszt, aki elemész-' tette. ' Gy Hét falu népe, hét falu szépe, virága seregük egybe. Énektől zeng az erdő, sóhajtást hontszét innen az az erdőben kóborló szellő. Elhallgat a rigó, ijedve bújik el a mókus, csak’ messze!